Széchenyi István

Egyetlen 19. századi, a nacionalizmussal erısen összefonódó személyt kell még megemlíteni, akinek a kultusza azonban a rendszerváltás óta eltelt idıszakban nem csökkent, hanem valamelyest nıtt. Széchenyi István a reformkor elindítója, vezéregyénisége volt, ám Kossuth népszerőségének növekedésével párhuzamosan Széchenyi a kor politikai közéletében fokozatosan háttérbe szorult az 1840-es évek közepétıl, betegsége miatt pedig már a szabadságharc legelején eltőnt a közfigyelem elıl, így a nép Széchenyi nevét nem társította a késıbbi eseményekkel. Döblingbıl írt politikai röpirataival tért vissza a politika színpadára, ám népszerősége, kultusza eltörpült Kossuthé mellett. 1860-as halála²³⁶ pedig megakadályozta abban, hogy Kossuthéhoz hasonló, hosszantartó hatást fejtsen ki a közvélemény, közgondolkodás alakulására. Széchenyi temetését a hatalom – félve az atrocitásoktól – az elızetesen meghirdetettnél egy nappal korábbra helyezte. A nagycenki gyászszertartáson ennek ellenére több mint tízezren vettek részt. A három héttel késıbbi jelképes temetési szertartáson, Pesten mintegy nyolcvanezer ember vett részt, ami tekintettel az akkori Pest-Buda kétszázezres lakosságára és a hatalom áldásának hiányára, óriási tömegdemonstrációnak minısült.²³⁷

Kultikus vonásokat a két világháború közti Magyarországon, a konzervatív beállítottságú Horthy-korszakban kapcsoltak személyéhez. Ekkor vált a hivatalos ideológiában a „legnagyobb magyar” idealizált, stilizált szimbólummá. A Horthy-korszaknak szüksége volt Széchenyire, hiszen, mint már említettem, Kossuth Lajos liberalizmusa nem számított támogathatónak a keresztény-konzervatív rendszer számára. A Kossuth „mellızésével” keletkezıőr betöltésére pedig a Kossuthhoz képest konzervatív kortársa tőnt legalkalmasabbnak. A Széchenyi-kultusz egyik „alapítója” a

236 Meg kell említeni, hogy Széchenyi halála kapcsán megfigyelhetık a mondai hısökre jellemzı fordulatok. Az ilyen hısök élete általában nem szokványos úton ér véget, mindig valamiféle cselvetés rejtezik a háttérben. Széchenyi öngyilkosságát sokan nem fogadták el, Ferenc Józsefnek tulajdonították a

„legnagyobb magyar” halálát. Az elmélet „A Hídember” címő film kapcsán kapott újból életre. Hasonlóan érdemes megemlíteni Petıfi Sándor nevét is, akinek szibériai fogságáról, haláláról még napjainkban is heves viták lángolnak fel.

237 Bánhegyi Ferenc 2005. 169.

korszak jeles történésze, Szekfő Gyula, akinek nézetei a kultusz alaptéziseivé váltak.²³⁸

„Egyetlenegy van közöttük, ki egész életét és egész géniuszát a nagy emberi közösségek erkölcsi megjavításának szentelte, s ez. […] Széchenyi István […] az igazi politikai romantikus, aki a romantizmus alapelveit: nemzetiséget, keresztény erkölcsöt, egyéni tökéletesülést és egyéni munkálkodást gyökerüktıl kezdve átgondolt, azokat soha nem látott teljes és tökéletes rendszerbe foglalta és megvalósításukra emberfeletti fáradozást áldozott egy egész hosszú életen át.”²³⁹ Széchenyi István köztiszteletnek örvendett ugyan, ám Kossuth szerepét nem tudta átvenni. Az 1948-tól kezdıdı kommunista diktatúra idején pedig ismét mellızötté vált. Bár a Kádár-rendszerben már nem volt tiltott Széchenyinek szobrot állítani, mővelıdési intézmények, iskolák, közterek vették fel nevét, mindezek mellett talán kijelenthetı, hogy sokáig nem tartozott a politikai elit által preferált szereplık közé. A rendszerváltás után több kísérlet történt arra, hogy Széchenyi Istvánt Kossuth Lajos mellé (egyes szerzık szerint helyett), az ıt megilletı pozícióba helyezzék a nemzeti panteonban. Evégett készült el „A Hídember” címő film és emiatt vette fel nevét a széleskörő modernizációt maga elé tőzı terv is. Hogy ez a hivatalos szemlélet mennyire ment át a köztudatba, azt jelzi Hankiss Elemér 2007-es felmérése, mely azt mutatta ki, hogy a teljes lakosság szerint a „legnagyobb magyar”, Széchenyi István lett volna a legalkalmasabb arra, hogy az ország akkori helyzetét, problémáit megoldja.²⁴⁰ A teljes lakosság körében ez az arány 18 százalékot tett ki, míg Kossuth támogatottsága a teljes népesség körében 12 százalékot ért el.²⁴¹

Ezekbıl az elképzelésekbıl nıtt ki, hogy egy kortárs internetes lexikonban²⁴² Széchenyirıl már úgy írnak, mint: „politikus, író, a „Legnagyobb magyar”, eszméi, mőködése és hatása által a modern, az „Új Magyarország” egyik megteremtıje”. Azért érdemes ezt külön kiemelnünk, mivel napjainkban a kollektív tudás „külsı tárolója”, formálója, értelmezıje már a különféle elektronikus médiumok sokasága, köztük az internet is. Feltételezhetı, hogy a felnövı generációk tudásukat egyre inkább ezen a

238 A témáról lásd Gyáni Gábor 2004.

239 Szekfő Gyula 1934. 56.

240 http://www.vilaggazdasag.hu/index.php?apps=cikk&cikk=201748 Utolsó letöltés dátuma: 2008.10.28.

A felmérés, ahogy Hankiss Elemér elemzésében kiemeli nagy mértékben függ a pillanatnyi politikai preferenciáktól, a bal és jobboldali pártok éppen aktuális népszerőségétıl, hiszen Széchenyi elsısorban a jobboldali pártok szavazói körében népszerőbb, míg Kossuth valamelyest inkább a baloldaliaknál.

241 Mivel napjainkban a politikai viszonyok és ezekkel együtt a különbözı kormányok, pártok által a zászlójukra tőzött eszmék, személyek igen gyorsan váltakoznak, így a Csepeli György által végzett 1982-es és 1989-1982-es felmérések eredményeit már nem tartom értékelhetı mintának napjainkra nézve. Csepeli eredményeit lásd Csepeli 1992. 147-155.

242 http://hu.wikipedia.org/wiki/Sz%C3%A9chenyi_Istv%C3%A1n Utolsó letöltés dátuma: 2008.10.28

médiumon keresztül szerzik be, háttérbe szorítva ezzel esetükben a papír alapú adattárolókat.

A kérdıíves kutatás eredményei alapján kijelenthetı, hogy a vizsgált három személy (Kossuth Lajos, Széchenyi István, Nagy Imre) közül Széchenyi István ismertsége a legmagasabb az általam vizsgált középiskolás korosztály körében. Ez abban nyilvánul meg, hogy a személyét egyáltalán nem ismerık aránya valamelyest alacsonyabb annál, mint amit Kossuthnál tapasztalhattunk (ott nagyjából 1/3, itt 1/5 nem tudott semmiféle információt megfogalmazni). Lényegében Kossuthéval azonos azonban az ıt felületesen ismerık aránya (nagyjából 2/3) valamint az elmélyültebb tudást mutatóké. Az elıforduló válaszok közül kiemelkedı arányban szerepeltek a következık: „Lánchíd építése”, „sok újítást hozott be az országba, például a gızhajózást, a folyószabályozást is”, „felajánlotta jövedelmét az Akadémia létrehozására”, „könyvtárat alapított”,

„hazaszeretı”, „sokat tett az ország felemelkedéséért, fejlıdéséért”, „Hitel, Világ, Stádium alkotója”, „fejlesztette az országot”. Mindezek igen szoros összefüggésben állhatnak azzal, hogy Széchenyi István személyérıl született egy olyan film, mely megfelelı reklámot tudhatott maga mögött, így az adott korosztály is ismeri. Ennek is köszönhetı talán, hogy Széchenyi István kapcsán az „idegileg kissé gyenge volt” mellett nem figyelhetı meg egyáltalán negatív attitőd sem a középiskolás korú, sem az annál idısebb korosztály körében. İ az a történeti hıs, aki a legpozitívabb megítélésben részesül, akit a „jóakarat”, a „valódi tettek”, a „lelkiismeretesség”, „igazi hazaszeretet”

jellemez. „İ az egyik kedvencem. Annyira jó ember volt. Illemtudó, hısies, romantikus.

Kiállt a népe mellett is, pedig báró volt. Segítette az embereket, a saját vagyonából ajánlott fel. İ tényleg fejlesztette az országot. Rengeteget dolgozott és nem csak szavakban, hanem tettekben.”²⁴³

Kossuth kultuszának történelmi alakulásával ellentétben Széchenyinél több erıteljes törést tapasztalhattunk, melynek következtében a közgondolkodásban bizonyos politikai korszakokban egyáltalán nem, vagy csak alig volt jelen. Az 1989-es rendszerváltozás óta kultusza újból éledezik. Ezzel kapcsolatban érdemes lenne megvizsgálni, hogy a közoktatásban használatos történelem tankönyvek és a történelem oktatás milyen képet

243 S.D. 17 éves lány, Szeged, 2008. 11.05.

sugároz a disszertációmban is említett történelmi szereplıkrıl?²⁴⁴ Hogyan változtak a tankönyvekben a hozzájuk kapcsolt attribútumok az elmúlt 20-30 év során, kiket, milyen szempontok alapján emelnek ki újabban?²⁴⁵

Ha Hankiss Elemér vizsgálatán indulunk tovább, némileg talán meglepı eredményre jutunk. Széchenyit és Kossuthot a listán a harmadik helyen a kommunista rendszer vezetıje Kádár János követi, míg az 1956-os forradalmár miniszterelnök, Nagy Imre – Deák Ferenc és Antall József mögött – csak a hatodik helyen áll a sorban. Két tényezıt kell azonban megjegyeznünk. Egyrészt a közvélemény ebben a vizsgálatban megjelenı egyfajta „népszerőségi” mutatója nem azonos sem azzal, hogy kit tekintenek történeti hısnek, sem az ún. nemzetvallás vagy civil vallásosság hıseivel. Másrészt meg kell jegyeznünk, hogy a már említett politikai megosztottság ennek a listának az eredményén is éreztette hatását. Széchenyi és Kossuth népszerősége mindkét tábornál magas, ám Kádár elıkelı helyezését egyértelmően a szocialista párti szavazóknak illetve a társadalomban jelenlévı – rendszere irányában megnyilvánuló – nosztalgiának köszönhette. Deák Ferenc „negyedik helyezése” talán a mindenki által ismert „haza bölcse” titulusnak köszönhetı, hiszen a problémák megoldásához egy köztudomásúan bölcs ember szükségeltetik. Mindezek ellenére sem Kádár Jánost, sem Deák Ferencet nem sorolom napjaink azon történeti hısei köré, akik személye körül össztársadalmi méretekben megjelenı jelentıs kultusz alakult volna ki.²⁴⁶

244 Hasonló jellegő vizsgálatot folytatott Kapitány Ágnes és Kapitány Gábor a magyar irodalmi tankönyvek és a magyarságszimbólumok kapcsán. Kapitány Ágnes – Kapitány Gábor 2002b

245 A legújabb, legnépszerőbb, Száray Miklós által szerkesztett Forrásközpontú történelem tankönyvcsalád már nem is Kossuth-Széchenyi, hanem Kossuth-Széchenyi-Wesselényi alakját és programját vizsgálja és állítja egymás mellé.

246 Bár ezen a ponton ismét jelentıs ellentétek törhetnek felszínre. Mint korábban már említettem, nem kívánok értékminısítést tenni, véleményt mondani a Kádár-rendszerben tapasztalható volt életminıségrıl illetve a Kádár János személyével kapcsolatos nosztalgiáról.

Kádár János személyével kapcsolatban valóban megjelent egy, az emlékét híven ápoló baloldali politikai szubkultúra, akik számára a Kádár-éra nem diktatúra volt, hanem a „lehetıségekhez képest a legjobb megoldás”. Kádár számukra bölcs vezetı, aki – s ez beszédmódjából is látható volt – megmaradt

„egyszerő, munkás gyökereinél”. Ahogy Voigt Vilmos is megfogalmazta, „a századunk hetvenes éveiben bekövetkezı »kádári« konszolidációt ezerszer hasonlították az 1867-es kiegyezéshez; magát az 1956-ban az oroszokhoz futó párttitkárt, akit élete vége felé viszont az ország lakosságának jelentıs része már

»atyjaként« tisztelt, egyenesen az élemedett uralkodóhoz, Ferenc Józsefhez. Éppen ma a nosztalgia aranyozza be a régi önkényuralmak érdességeit.” Voigt Vilmos 2001. 149. Ennek a csoportnak az elképzeléseit tükrözte Moldova György Kádár Jánosról írt könyve, mely az eladási statisztikák alapján igen nagy népszerőségnek örvendett. Ezzel kapcsolatban fejtette ki György Péter – véleményem szerint túlságosan felnagyítva a Kádár-kultusz nagyságát – véleményét. „[…] eljött Kádár János, a szupersztár kora, legalábbis Moldova György kétkötetes munkájának eladási adatai erre vallanak. Azaz Kádár János emlékezete sikeres termék lett a populáris kultúrában is. Szupersztárnak egyébként azt az ikonikus figurát hívjuk, ahol a személyiség már levált eredeti történeti, politikai kontexusáról (sic!), s így népszerőségének alakulása csupán a mediális normák szerinti eladhatóság függvénye. Így történt például Che Guevara