• Nem Talált Eredményt

3. A sztárok

3.3 Énekesek

3.3.2 A mondák

A két bemutatott sztár közül – a posztmodern folklór keretei közt – jelentısnek nevezhetı mondakör alakult ki Zámbó Jimmy alakja körül. A „Zámbó Jimmy - mondakör” kialakulása rögtön a tragikus események bekövetkezte után megkezdıdött.

Meg kell azonban jegyezni, hogy Zámbó Imrét, számos más sztárhoz hasonlóan már életében „legendás történetek” egész sora vette körül, melyek közt találhattunk pozitívat (gyermekszeretı), jótékony, megmaradt „egyszerőnek” sztárrá válása után is – és negatívat egyaránt – alkoholizál, veri a feleségét,453 drogozik stb.

A mondák legnagyobb része eleinte a halál körülményeivel kapcsolatban keletkezett.

Ebben szerepe volt természetesen az egymásnak ellentmondó, vagy homályos híradásoknak is. Habár a rendırségi közlemények kizárják az idegenkezőség lehetıségét is, a médiumok – és természetesen a rajongótábor is - mindenáron fenn akarják tartani a rejtélyesség látszatát:

„Hitetlenkednek a rajongók - „Hülyének néznek minket” – Titkok Jimmy halála körül”454

„Tud valamit? Hívja a Blikket!”

„…az eddigi nyilatkozatok, hivatalos közlemények továbbra is egymásnak ellentmondanak vagy egyszerően értelmezhetetlenek. A Blikk kérdéseire továbbra sincsenek válaszok.”455

Az ekkor keletkezett szóbeli változatokban jelentıs része ennek megfelelıen kizárja a véletlen baleset lehetıségét. Mert „akinek ilyen istenadta hangja van, az nem ölheti meg magát.” Hasonló esemény látható, mint ami az egykori betyárok kapcsán is megfigyelhetı, kiknek halála mindig rejtélyes körülmények között, árulás folytán történt. Zámbó Imrénél a következı variánsokkal találkoztam.456

453 Ezzel kapcsolatban olyan történetek is keringtek, mely szerint a mentısök azt várták, hogy az énekes minél gyakrabban rúgjon be, mert akkor mindig megverte a feleségét és a helyszínre érkezı mentısök fejenként 10 000 Ft-ot kaptak, hogy ezt eltussolják.

454 Blikk 2001.01.17.

455 Blikk 2001.01.17.

456 Itt kell megköszönnöm Grynaeus Tamás szíves segítségét, aki rendelkezésemre bocsátotta az általa, a napilapokból összegyőjtött variánsokat.

1. Gyilkosság történt. A leggyakoribb elkövetıként az énekes felesége jelenik meg.

Egyes változatok megmagyarázzák az okokat is.

a. Van, ahol amiatt történt a gyilkosság, mert Jimmy állandóan verte a nıt.

Esetenként ehhez még hozzáteszik, hogy elızı este Jimmy úgy megverte az asszonyt, hogy a helyszínre érkezı mentısöknek 20 000 Ft-ot adott feketén, hogy ne vigyék be az ambulanciára.

b. Máshol a családi dráma hátterében az énekes egy színésznıhöz főzıdı kapcsolata húzódik.

c. Egy másik verzió szerint azon a hajnalon a lakásban családi veszekedés tört ki, ami valahogy a tragikus eseményekbe torkollott.

2. Gyilkosság történt, de a tettes nincs meghatározva. Erre utal egyes változatokban a helyszínre érkezı mentısök nyilatkozata, mely szerint a lıtt seb helye, jellege olyan volt, hogy az önkezőséget egyértelmően kizárja.

3. Gyilkosság történt, és az alvilág keze lehet a dologban, mert „nagy pénzek voltak itt benne!”457

4. Gyilkosság történt, a nagyobbik fia keze van a dologban, „az biztos! Az még most is ott ül a börtönben!”

5. Öngyilkosság történt. Ennek szintén több oka lehet. A leggyakoribb változatok szerint a sztár nem tudta már áthidalni azt a szakadékot, ami a médiában róla festett kép és a valódi énje között volt. Elege lett a sztárságból, az állandó zaklatottságból.

Depresszióba esett, amit már a Szilágyi Jánossal folytatott beszélgetésén is érezni lehetett.458 Más szerint családi és egzisztenciális problémái voltak.

6. Véletlen baleset történt. Ennek szintén számos okával találkozhatunk:

a. részeg volt, alkohol hatására cselekedett.

b. részeg volt, de ezt kiegészíti, hogy „murizott”, ami miatt a környékbeliek az utcán tiltakoztak – ezért lıtt ki: „Én vagyok a Király, majd én megmutatom, hogy ki a király!” – mondta, majd kivette a tárat a fegyverbıl és „brahiból halántékához tartotta”.

c. kábítószer hatására cselekedett

d. fegyvertisztítás közben történt a baleset. Valami megzavarta, aminek hatására ı kilıtt az ablakon. Késıbb elterjed, hogy ez a valami a szomszéd kakasának kukorékolása volt.

457 Ezt a változatot a halál egy éves évfordulóján jegyeztem fel.

458 A mősort 2000 decemberében vetítette a Magyar Televízió.

Több változat foglalkozik a halál egyéb körülményeivel, melyek mind a rejtélyt fokozzák:

- a baleset helyszíne: emeleti szoba, kert - a lövések száma: egy, kettı, négy, öt

- a lövések iránya: vaktölténnyel a levegıbe; csak a szobába; a kakasra; az utcára – ezt kiegészítik olyan variánsok is, mely szerint az utcán és a kertben találtak töltényhüvelyeket, csak el akarják tussolni

- a jelenlévık száma: három fı, öt fı - túl gyorsan lezárták az ügyet

Mondai elemek jelennek meg továbbá a temetéssel kapcsolatban. Szájról – szájra terjednek a történetek a tömegekrıl, a hatalmas ajándékokról, az elragadtatott gyászról.

Megjelennek a rajongók, akik idıt, pénzt nem kímélve hozzák ajándékaikat, vagy hatalmas vagyont áldoznának a sztár ereklyéiért.459

A Zámbó Imre halálánál kialakuló mondák nyilvánvaló kapcsolatot mutatnak a mondai hısökkel. Az, hogy a rajongók szemében imádott sztár élete ennyire értelmetlen, sıt groteszk módon ért véget, maga után vonta, hogy rögtön elkezdıdött a rejtélyes halálról és a mögötte húzódó „összeesküvésrıl” szóló mondák születése, amihez, mint jól láthattuk, tevékenyen hozzájárultak a tömegmédiumok is. A folyamat egyértelmő csúcspontja, mikor az újságok címlapjain megjelent egy kép a halott énekes bal karjáról, amelyen egy vágás éktelenkedett. „Természetesen” a szakértık sem tudták egyértelmően megmondani honnan is származhat, de azt már közlik, hogy dulakodásra utaló elszínezıdéseket és karmolás nyomokat találtak. Sokkal kisebb teret szenteltek késıbb annak a hírnek, hogy ezek a vágásnyomok a boncolás közben keletkeztek

Richard Bauman részletesen leírja, miért kell kizárnunk a folklór területébıl a modern tömegkommunikációt, vagyis a rádiót, televíziót. Véleménye szerint a tömegkommunikációs eszközök által terjesztett jelenségek a közösségi életben gyökereznek ugyan, ám azt kívülrıl alakítják és gyarapítják, nem követelnek részvételt, csupán azt, hogy a tömegek fogyasztókká váljanak, továbbá közléseik nem

459 Lásd például a késıbb szóba kerülı tatabányai családot, aki koronát készíttetett a temetésre, vagy azokat a rajongókat, akik hihetetlen összegeket áldoznának a sztár személyes tárgyaiért.

változtathatók, rögzültek.460 A „mass culture theory” mindezek mellett úgy véli, hogy a tömegmédiumok termékei nem csak, hogy nem részei a népi kultúrának, de még csak nem is képesek kielégíteni az emberek igényeit, érdeklıdését.461 A Zámbó Imre személye kapcsán kialakult mondakör – véleményem szerint – rácáfolt e tézisekre.

Brunwald meghatározása alapján a folklór alkotások jellemzıit öt pontban foglalhatjuk össze. 1. szájhagyomány útján terjed, 2. a folklór hagyományos, 3. változatokban létezik, 4. anonim, 5. formulaszerőségre törekszik.462 A populáris médiumokban a sztárokról cirkuláló történetek mindezen kritériumoknak megfelelnek, még a Nagy Ilona által megkérdıjelezett hagyományosságnak is.463 Láthattuk, hogy ezek a történetek archetipikus mintákat használnak fel, olyanokat, melyek több évszázada megtalálhatók a folklórban. Ezek adaptálódnak saját korunkra, változnak meg oly módon, hogy a ma emberének szükségleteit elégítsék ki. Ezek a szükségletek nyilvánvalóan eltérnek a korábbi korokétól, ám több lényeges ponton hasonlóságot mutatnak velük.

3.3.3 „Szekuláris” zarándoklatok

Köztudomású, hogy Zámbó Imre váratlanul, a rajongókat sokkoló hirtelenséggel hunyt el, népszerősége csúcsán. A halállal lépett át Zámbó kultusza véglegesen egy olyan határt, mellyel szakrális mivolta betetızıdött. „Ha az emlékezés kultúrája elsısorban a múlthoz főzı viszonyt jelenti, és ha múlt ott támad, ahol Tegnap és Ma különbsége tudatosul, akkor a halál e különbség ısi tapasztalata, a megholtakra való emlékezés pedig a kulturális emlékezés ısformája […] A holtakra való emlékezés vissza- és elıretekintı emlékezésre tagolódik. Egyetemesebb, eredendıbb, természetesebb jelenség a visszatekintı emlékezés: az a mód, ahogy egy csoport együtt él a maga halottaival, a tovahaladó jelenben emlékezetében tartja az elhunytakat, miközben önnön egységének és épségének olyan képét alakítja ki, amely magától értetıdıen öleli fel ıket is”464

A rá való emlékezés elsı közösségi rítusa a gyász kinyilvánításához kötıdik. Zámbó Jimmy halála után Magyarország rendszerváltozás utáni történetében eddig példa

460 Baumann nézetét idézi Nagy Ilona 2005. 465.

461 „…cultural products like cinema could not be art because they no longer possessed the ’aura’ of authentic and genuine works of art, nor could they be ’folk’ culture because they no longer came from the

’people’, and therefore could not reflect or satisfy their experiences and interests.” Strinati, Dominic 1996. 4.

462 Idézi Nagy Ilona 2005. 466.

463 Nagy Ilona 2005. 466.

464 Assmann, Jan 2004. 61.

nélküli méreteket öltı spontán megmozdulások történtek, melyekre disszertációmban a

„szekuláris” zarándoklat terminust használom, megkülönböztetve ezzel a hagyományos vallások mindegyikében megtalálható zarándoklatoktól. Habár a két jelenség nagyon közel áll egymáshoz, szükségesnek érzem elválasztásukat.

A zarándoklat kifejezést elsısorban peregrinatio sacra értelemben használom, azaz mint

„szent helyek felkeresése vallási indíttatásból”. A zarándoklat minden esetben együtt jár a résztvevık számára bizonyos mértékő aszkézissel, lemondással és önsanyargatással.465 Ha a „szekuláris” zarándoklatra szeretnénk definíciót adni, az teljes mértékben megegyezne ezzel, ám a definíció feloldása során felszínre kerülnek az eltérések. A hely szentségét nem vonhatjuk kétségbe ez esetben sem, hiszen mint az alábbi fejezetbıl kiderül, az a rajongók számára kiválik a hétköznapi tér- és idısíkból. A vallási indíttatás is megtalálható, hiszen a halott sztár köré épített kultusz a rajongók számára vallásként funkcionál, ám leglényegesebb eltérése a hagyományos vallásoktól az, hogy tárgya egy olyan személy, aki a profán világ része. Ez többek közt azt is magába foglalja, hogy ez a személy önmagát még életében nem tüntette fel semmiféle vallási szerepben, sıt vallásossága sem volt egyértelmő. Személye szakrális jelleget csupán a rajongói szemében kapott. Zámbó Jimmy szakrális személlyé válása viszont nem lenne elképzelhetı a napjainkban zajló szekularizációs folyamat nélkül, ám az, hogy szakrális személlyé válik, egyben azt is jelzi, hogy a szekularizáció együtt jár a deszekularizációval, melynek során a profán világ szereplıi nyernek vallásos attribútumot. A „szekuláris” zarándoklat kifejezés használatát tehát azért érzem szükségesnek, mert a zarándoklat esetünkben a „szekularizáció” következtében alakulhat ki egy olyan személy köré, aki élete során a profán szférába tartozott.

Zámbó Jimmy halála után közel 3 héten át tartó spontán zarándoklat indult meg, melynek ekkor még egyetlen színhelye volt, az énekes csepeli háza. Jimmy halálának hírére már a tragédia éjjelén százak vittek virágot, mécsest, plüss állatokat. Esetükben a gyász kifejezésének közösségi megnyilvánulásával van dolgunk. A rajongók, tisztelık hitük szerint elmondanak egy imát az énekes lelki üdvéjért vagy némán kegyeletüket, együttérzésüket nyilvánítják. Hasonló tömeges jelenségeknek lehetünk szemtanúi számos sztár halálakor. A zarándoklatok színhelyei ekkor még általában azok a helyek,

465 Pusztai Bertalan. 2004. 27-29.

melyek közvetlenül kapcsolatban álltak a néhai sztárral, illetve magával a tragédiával (pl. a lakás, a tragédia színhelye, a kórház, ahol ápolják). Ezzel párhuzamosan megindulnak az „internetes zarándoklatok” is. Tömegével jelennek meg népszerő internetes portálok fórum rovataiban az énekessel foglalkozó témák. A hozzászólások közt az alábbi tematikájú csoportok különíthetık el: 1. részvétet, sajnálatot kifejezı, 2.

az énekes teljesítményét, kvalitását elismerı, 3. a rejtélyekrıl, tisztázatlan eseményekrıl szóló, 4. a gyász tisztaságára felszólító, 5. a kereskedelmi médiumok üzleties szemléletét elutasító hozzászólások. Az interneten megjelenı üzenetekben rendre feltőnnek gyertyák, virágok illetve az énekesrıl készült fotók.

A zarándoklatok egyértelmő csúcspontja a temetés napja. Egyrészt, mivel ekkor jelenik meg a legnagyobb tömeg,466 akik utolsó útjára kísérik el a sztárt, másrészt mivel új zarándokhely megnyitásának lehetünk szemtanúi. Utóbbi esetben a fogyasztói civilizáció elıre megkonstruált zarándokhelyérıl van szó, hiszen Csepel legnagyobb kereskedelmi központjában rendeztek be egy Zámbó Jimmy emlékkiállítást, ahol a rajongók megcsodálhatták a sztár életéhez kötıdı „ereklyéket” (mikrofon, fellépı ruha, iskolai bizonyítvány stb.). Ezzel párhuzamosan indul be a modern ereklyekultusz a tömegmédiumok asszisztálásával. Egy szent utóélete ugyanis leglátványosabban a köréje kiépülı ereklyekultuszban nyilvánul meg. A halott sztárhoz kapcsolódó dolgok egyszerre felértékelıdnek, megkezdıdik az ereklyék győjtése. A legjobban ezt a lemezek és könyvek eladási statisztikái jelzik, melyeken Jimmy Guiness-rekordot döntött azzal, hogy a MAHASZ467 eladási lista elsı 13 helyét egy idıben az ı lemezei foglalták el. Megjelennek a hírek arról, hogy a sztár legelszántabb rajongói mekkora összegeket képesek kifizetni egy-egy tárgyért.

„Akadt olyan, aki kétszobás lakását ajánlotta fel a király aláírásával ellátott könyvért.”468 „Eladó Jimmy dedikált gitárja” „Volt már, aki jelentkezett, hogy megvásárolná az énekes nagy értékő Jimmy-1 rendszámú Mercedesét.”

466 Zámbó Jimmyt a zord téli idıjárás ellenére több tízezren kísérték el utolsó útjára. A résztvevık számáról csupán becslések jelentek meg. Elızetesen a szervezık több százezer fıt vártak, ám a szokatlan hideg miatt nagyjából 40 000-en kísérték utolsó útjára az énekest.

467 Magyar Hanglemezkiadók Szövetsége

468 www.rtlkubonline.hu utolsó letöltés dátuma: 2001.01.15.

„Páncélszekrényben ırzik a király utolsó aláírását...a feleségem azóta nemcsak az aláírást, hanem a tollat is ereklyeként ırzi.”469

A modern ereklyekultuszra utal továbbá, hogy a csepeli temetıbıl néhány nap múlva ellopták az énekes fejfáját. Az ereklyék szerepe esetünkben nagyon hasonló a hagyományos vallások ereklyéihez. A rajongók ezekkel akarják egyrészt a jelen nem lévı sztárt jelenlévıvé, életük közvetlen részévé tenni, egyben csökkenteni azt a távolságot, mely köztük és imádott bálványuk között létezik. A sztár személyével kapcsolatos tárgyak, mint a hagyományos vallások ereklyéi, magukban hordozzák az imádott személy szellemiségének egy részét.

Jelentısek emellett a budapesti Köztársaság téri „Zámbó Jimmy kocsmába” irányuló zarándoklatok.470 A rajongók törzshelyének számító bár tulajdonosa Zámbó Jimmy egyik testvére, aki öccse halála után hamarosan hozzáfogott a hely kialakításához. A hely tulajdonképpen a fentebb említett kompenzációs rítus visszacsatolásaként fogható fel. Míg a kompenzációs rítus során a rajongók vágyaikat, hiányosságaikat vetítik ki a sztárra, itt ennek valamelyest a fordítottjával van dolgunk. A hely úgy van berendezve, ahogy Zámbó Jimmy szerette volna, olyan bútorokkal, amilyeneket ı szeretett, megtalálhatók itt személyes tárgyai, fényképei, a hangszórókból folyamatosan az ı dalai szólnak, az étlapon pedig azokat az ételeket és italokat szolgálják fel, melyek kedvencei voltak. Maga a bár tulajdonképpen egy emlékhely, mely az emlékezés mellett az azonosulás szerepét is betölti. A rajongók olyanná lehetnek egy rövid idıre, amilyen az általuk ideálisnak tekintett sztár volt. Nem mással van itt dolgunk, mint pl. a kereszténységbıl is ismert Krisztusi életút követésének analógiájával. Ahogy a keresztény hívek átélik, átérzik Krisztus szenvedéseit a húsvéti szertartásokon a jeruzsálemi Golgota hegyen, a fülöp-szigeteki véres keresztre feszítéseken, úgy itt ennek analógiájára az azonosulás profán, „szekularizált” és lényegesen leegyszerősödött formáját láthatjuk. A leegyszerősödés oka többek között, hogy „szekularizálódó”

világunk „barkácsolt vallásosságának” rítusai ugyan a hagyományos vallások példatárából is építkeznek, ám saját korunk körülményeinek kell, hogy megfeleljenek.471

469 Blikk 2001. 01.17.

470 A kocsma megnyitása elıtt már 15 000 jegyet elıvételben lefoglaltak.

471 Megjelennek olyan új momentumok, mint az ezotéria és a spiritizmus. Asztrológus szakértık a születése körüli csillagállásból következtetve elemzik a sztár horoszkópját, életútját, próbálják megfejteni tulajdonságait, élete fordulópontjait. Egy asztrológus asszony még azt is megállapítja, hogy „szerencséje”,

Másrészt a jelenség gyökere az, amit Eliade a szent idıvel, a vallásos ünnepekkel kapcsolatban már kifejtett.472 Az ilyen ünnepek jelentıs része voltaképpen mitikus ısidı, melyet újból jelenvalóvá tesznek. A Jimmyvel való szimbolikus azonosulás által a rajongók kilépnek egy olyan szférába, melyben az elhunyt énekes újból jelenvalónak tekinthetı, így bizonyos szempontból maguk is részeseivé válnak az

„örökkévalóságnak”.

A zarándoklatok célpontjai közül kiemelkedik a csepeli temetı, az énekes végsı nyughelye. A temetı a Zámbó család csepeli házától 4 -5 kilométerre fekszik panelnegyedi környezetben. A sír kialakítása és a temetés szervezése végig a média nyilvánossága elıtt zajlott. Zámbó Jimmyt a csepeli görög katolikus plébánián ravatalozták fel. A temetés elıtti nap és egész éjjel tömött sorokban várakoztak a rajongók, hogy bebocsátást nyerjenek. A temetési szertartás megkezdése elıtt néhány órával már hatalmas tömeg győlt össze a kis templomépület körül. A szertartást a rajongók hatalmas kivetítın követhették nyomon, majd megindult a nagyjából 40 000 fıs temetési menet a temetıbe. A menet során folyamatosan Zámbó Jimmy legnépszerőbb számait énekelték. Az ének itt hasonló szerepet tölt be, mint a

„hagyományos” zarándoklatok során.