Köz- és magánügy, nyilvános és privát szféra elkülönülése az ember kifelé mu-tatott viselkedése és valós szándékai kapcsán is felvetnek kérdéseket. Kisfaludy drámáját e szempont vizsgálatánál vetem össze ismét a Gyöngyösi-szöveggel.
Az utóbbi évek Gyöngyösi-szakirodalmával egyetértve megállapíthatjuk, hogy a Gyöngyösi-szöveg egyik fő sajátossága a színlelés jelenléte. Fazekas Sándor és
Labádi Gergely,19valamint Laczházi Gyula20aMurányi Vénust egyaránt a barokk udvari kultúra kontextusa felől elemzik, különös tekintettel asimulatio(színlelés) és dissimulatio (elleplezés) központi jelentőségére a szereplők viselkedésében.
A tanulmányok szerint a színlelés a várfoglalási terv titokban tartása miatt vá-lik fontossá. Wesselényi és Mária szerelme az istenek közbenjárásával, Cupido nyilának segítségével jön létre, a szerelmet és a politikai akció tervét a külvilág, a nyilvánosság előtt kell titokban tartaniuk.
Ez a fajta színlelés a 19. századi átdolgozásoknál, így Kisfaludynál is, jelentősen átalakul. Mivel a korszakban az isteni közbeavatkozásnak már nem lehet epikai hitele, a szereplőknek külső segítség nélkül kell meglelniük a szerelmet egymás iránt. A várfoglalás terve megszűnik tehát kettejük titkos vállalkozásának lenni, helyette mindkét főszereplőnek külön-külön kell bejárnia a szerelemhez vezető utat. Ennek megfelelően színlelésről is csak egyénileg beszélhetünk: fogalmaz-hatunk például úgy, hogy Széchy Mária szimuláljaa férfiasságot, disszimulálja viszont nőiségét. Míg azonban a 17. századi Gyöngyösi-műben a színlelés a külső megtévesztésre irányul, addig Kisfaludynál Mária férfias tulajdonságai esetében nem egy szándék külvilág előli eltitkolásáról van szó, hanem a belső én háttérbe szorításáról.
A Murányi Vénusudvari kontextusa tehát – magától értetődő módon – a 19.
századra már nem működőképes. Asimulatioésdissimulatiomódozatai jelentős átalakuláson mennek keresztül; Kisfaludy művében a színlelés már nem az egyén és a külvilág viszonyában értelmeződik, hanem az egyénen belül jön létre.
Széchy Mária és Wesselényi Ferenc esetében egyaránt találunk a drámában olyan megnyilvánulásokat, amelyekkel elhatárolódnak az udvari ember különféle helyzetekben különféle maszkokat magára öntő alakjától. „Ifjú! nem szoktam álarczot hordozni” (388) – mondja például Mária Kürti Sándornak a kiábrándítás szándékával; Wesselényi Ferenc pedig Kádasnak fogalmazza meg, hogy jobban kedveli az őszinteséget a színlelésnél, a maszkviselésnél: „Szólj bátran! Kedvelem a kinyilt embert.” (372.)
Kisfaludy drámája egy helyen azonban mégiscsak felidézi a színlelés 17. századi értelmét. Wesselényi egy jelenetben barátjával, Kazaival beszélgetve indokolja meg, miért akart találkozni Széchy Máriával személyesen: „azért is mentem fel Murányba, hogy lássam és kitanúljam: erő, buzgóság-e az, a mi őt ily szokat-lan tettekre vezérli, vagy csalóka színezés s fényvágyás” (392). Noha Kazai erre válaszul szkeptikusan megfogalmazza, hogy „nehéz a szemnek behatni a szív rejtekébe”, Wesselényi mégis biztos abban a találkozó után, hogy Mária férfias viselkedése semmi esetre semszínlelés,vagyis „csalóka színezés”. Wesselényi itt a színezés fogalmát a Gyöngyösi-féle színlelés értelmében használja, vagyis a külvilág megtévesztésére irányuló szándékként értelmezi.
19 Fazekas, Labádi, „Sok festékkel kelle az dolgot színleni”, i. m.,514–521.
20 Laczházi,Hősi szenvedélyek…, i. m.,180–208.
Laczházi és Fazekas–Labádi nyomán tehát leszögezhetjük, hogy Gyöngyösi barokk világában nagy szerepet játszanak a különböző jelek, amelyeket a sze-replőknek értelmezniük kell, hogy minél pontosabb ismereteket szerezhessenek a másik ember indulataitól és szándékairól. E jelek azonban megtévesztők is lehetnek. Fazekas és Labádi megtévesztő jelként értelmezi például a pecsét színét Széchy Mária Wesselényi Ferencnek küldött levelén. A pecsét ugyanis kívülről sárga, belülről zöld színű. A kor színértelmezési keretei között a sárga „bolond szín”, a zöld viszont reményt kelt. Amikor Wesselényi a sárga szín láttán már kétségbeesne, meglátja, hogy alatta zöld pecsét is van, s ez biztató jel arra nézve, hogy Mária szereti őt.21 AMurányi Vénusban, a színlelő jelek világában csupán egyféle jel nem képes a megtévesztésre: az emberi arcon megjelenő jel, konkrétan az elpirulás, amely Gyöngyösinél szerelmi ügyekben biztosan felfejthető jelként működik.22 Murányi Vénus elbeszélője többször is megfogalmazza, hogy az arc árulkodik a belsőről:
Tetszik ábrázatján tüze kinek-kinek, Egymásra néztekben változik az színek, Bár ne jelentsék is titkokot senkinek,
Régi árulója az orca az szűnek.(2, 292. Kiem. P. E.) Az orca cégére az belső dolgoknak,
S az árolja tüzét titkos szándékoknak… (3, 382. Kiem. P. E.) Széchy Máriát ennek megfelelően többször is elárulja arca. Amikor elolvassa Wesselényi levelét, láthatjuk a szerelmi üzenet hatására változó indulatainak külső jeleit:
Néha minden vérét vészi orcájában, Elpirul, s láttatik lenni merő lángban;
Néha ereszkedik gyengébb pirulásban,
Mint kertekben rózsa, mikor nyílik nyárban. (1, 133.) Néha személyében mintha nem volna vér,
Hol fejér s hol sárga halovánságot ér, Néha pirost, fejírt s halovánt egybenvér,
Mint változó üdő, egyrűl más színre tér. (1, 134.)
Noha Kisfaludynál és a 19. században már nem játszik fontos szerepet ez a fajta fiziognómia, a színlelés korábban leírt esetéhez hasonlóan itt is találkozhatunk
21 A színlelés, megtévesztés tehát az, hogy a külvilág, például a levél szállítója nem láthatja a reményt keltő zöld színt, csupán a sárgát, mert a küldetés titkos.
22 Arra, hogy az arc elpirulását nem lehet akaratlagosan befolyásolni, Laczházi Gyula is felhívja a figyelmet aMurányi Vénuskapcsán: Laczházi,Hősi szenvedélyek…, i. m.,192.
még ennek a felfogásnak egy maradványával. A Kisfaludy-dráma egy jelenetében Kazai Gyöngyösihez hasonló módon következtet Wesselényi arcából belső érzése-ire: „Homályba borúlt homlokod, ezen csendes aggodalmak, ömledező elvesztések nyilván mutatják belsődnek gyors változását” (391).
Összegzés
A dolgozatban a 17. században keletkezett Gyöngyösi-művet, aMurányi Vénust tárgyának későbbi, 19. századi feldolgozásaival vetettem egybe. Habermas és Luh-mann elméletei szerint a két korszak között jelentős társadalomtörténeti változá-sok mentek végbe, amelyek a köz- és magánélet elkülönülését eredményezték.
E társadalomtörténeti változások nyomon követhetők a Gyöngyösi-mű és a 19.
századi feldolgozások viszonyában is.
A legfőbb különbség Széchy Mária alakjából kiindulva ragadható meg: míg a Murányi VénusMáriája nőies és egységes karakter, addig a 19. században férfias alakként tűnik fel, akinek köz- és magánérdeke egymásnak feszül. A köz- és a magánélet kérdései hangsúlyosan jelennek meg Kisfaludy Károly drámájában.
AMurányi Vénust erőteljesen meghatározza a barokk udvari közeg és a színle-lés jelenléte. Míg a Gyöngyösi-szövegben a színleszínle-lés a külvilág megtévesztésére irányul, addig a Kisfaludy-szövegben Széchy Mária alakján belül megfogalmazódó ellentmondásról beszélhetünk. A színlelés kérdése kapcsán azonban a 17. századi hagyomány egy-egy eleme még felvillan a Kisfaludy-drámában.