A Lelkiismeret felléptetése az európai drámaszínpadon (áttekintés)
III. Néhány nyugat-európai irodalmi párhuzam
Nagyon hasonló dramaturgiai megoldások figyelhetők meg az európai drámairo-dalom alkotásaiban is, egyes esetekben a konkrét forráshasználat és mintakövetés is leírható: a vétkes Gazdag ember elkárhozásának jelenete és Lelkének, illetve Lelkiismeretének allegorizált figurája gyakori moralizáló eszköz a 16–17. századi német és latin nyelvű drámákban.
Jakob FunckelinLázár-játékában13a Lelkiismeret a nem sokkal korábban még mulatozó, és súlyos vétkeket elkövető Gazdaggal szemben mint annak allegorizált és morálisan tiszta része, szubsztanciális formája lép fel. A Gazdag Lelkiismerete tehát figurálisan és megszólalásának nyelvi tartalmát illetően is az oppozíciók köré épül, s színre lépésekor saját maga azonosítja önmagát a Lelkiismeret al-legorikus megtestesüléseként:
Des Rychen manns Gwissneich bin, Muss yetzund ouch zu ihm hinyn, Dieweil er noch hat gsunden lyb All zyt er mich wyt von jm trb…
(G4r)
Funckelin darabjára valószínűsíthetően erős hatást gyakorolt Thomas Naoge-orgus Mercator című, 1540-es drámája, amelyben a Lelkiismeret hasonlóképp kitüntetett dramaturgiai szereppel bír. Naogeorgusnál Conscientia a kapzsi ke-reskedő figurájának (Mercator) a morális ellenpólusaként lép fel, funkciója pedig a Mercatorral folytatott dialogizáló szövegrészletekből bomlik ki. A Lelkiismeret a 2. szcénában lép színre, s önálló megtestesülésként beszél:
13 Jakob Funckelin,Ein gantz lustige vnd nutzliche Tragoedi/ vβ dem heiligen Euangelio Luce am XVI Cap: von dem Rychen Mann vnd armen Lazaro/ gezogen…Jm M.D.L. Jargespilt. Colophon:
Getrucktzuo Bern / Bei Mathia Apiaro, 1551. Mikrofilmmásolat: Herzog August Bibliothek, Wolfenbüttel, sig. Lo 1640.l.
Conscientia: Egone ut abeam, officiumque meum deseram.
Quin adsum, aderoque tibi et in ipsis inferis, Semperque ad aures tua malefacta tibi occinam.
Donec tibi cor fathiscat prae doloribus, Redigarisque et tu ad miseriarum terminos:
Neque Lucrum etiam isthoc neque quisquam immortalium aut
Mortalium prohibebit. An nunquam tibi In mentem venit me emersuram denique, Quum nullius ius iaceat perpetuo obrutum?
Nunc meus es, nunc vera tibi dicam plurima.14
Naogergus latin drámájának 1541-es német nyelvű fordítását minden bizonnyal ismerhette Funckelin,15és erősen valószínűsíthető, hogy mintaként is használta a Gazdag allegorizált Lelkiismeretének nyelvi és dramaturgiai kidolgozásakor.
Érdekes adalékkal szolgál továbbá a Lelkiismeret motívumának drámatörténeti útjához és a lehetséges irodalmi egymásra hatások nyomon követéséhez, hogy Gravius Márton, szczeczini rektor 1614-ben készített egy átdolgozást Naoegorgus Mercatorjáról Tragoedia nova16 címmel, amelyben szintén fellép a Lelkiisme-ret mintConstientia Mercatoris,vagyis a kapzsi kereskedő kárhozatra jutó lelki megtestesülése. Gravius Márton nevéhez valószínűsíthetően több iskoladráma erdélyi meghonosítása is köthető,17 amelyeket talán a fentebb említett Comico-Tragoedia névtelen magyar szerzője is ismerhetett,18 s mintaként szolgálhatott számára több moralizáló motívumnak, így például a Lelkiismeretnek a drámabeli megformálásához is.
A Lelkiismeret motívuma Lummenaeus à Marca egyik drámájában, aDives Epu-loban19 is megjelenik, ám a németalföldi szerző jelentős mértékben meghaladja az előbbiekben bemutatott játékok megoldásait és egyedülálló módon aknázza ki a motívumban rejlő irodalmi-retorikai lehetőségeket: a Lelkiismeret immáron tartalmilag és terjedelmileg is domináns szólammá emelkedik, amely a darab
14 Thomas Naogeorgus,Tragoedia Alia Nova Mercator Seu Ivdicivm…, 1590, lelőhely: Regensburg, Staatliche Bibliothek, Lat. rec. 527, B8v.
15 Ezt az álláspontot képviseli Wailes is: Stephen L. Wailes,The Rich Man and Lazarus on the Re-formation Stage: A Contribution to the Social History of German Drama,Susquehanna University Press, 1997, 97.
16 Martinus Gravius,Tragoedia nova…,Francfurt, 1614.
17 Medgyes, 1613 körül tartott előadás: Martinus Gravius,Tragoedia nova.(Vö. Pukánszky Béla, A magyarországi német irodalom története,1926, 347.)
18 Ehhez: Ferenczi Zoltán,A kolozsvári színészet és színház története,Kolozsvár, Ajtai K. Albert Magyar Polgár Könyvnyomdája, 1897, 11.
19 Dives Epulo, tragoedia sacra= Iacobus Cornelius A Marca,Opera omnia, qua poetica, qua ora-toria, qua historica,Lovanii, 1613 (*5ro–7vo [prelimin.]; 1–40 [szöveg]). Regensburg, Staatliche Bibliothek, 999, Lat. rec. 461.
nyelvi-retorikai keretének zárókövévé válik, ezáltal kétszeresen is hangsúlyossá téve a morális szembesítést.
A tragoedia sacra utolsó, ötödik felvonásának egyetlen jelenetét Nemeusius immáron elkárhozott, pokolban sínylődő lelkének a siralma nyitja meg (V., 33.l.).
Míg a darab korábbi jeleneteiben Nemeusius a fösvény, s javaival kérkedő evilági figuraként szólalt meg, a záró felvonásban ember mivoltának teljességét elveszítve már csak elkárhozott Lelke (anima damnata Epulonis) képes bármiféle kommuni-katív jellegű megnyilvánulásra.
Míg az előző század drámáiban – például Th. Naogeorgusnál és J. Funckelinnél – a Lelkiismeret lényegesen rövidebb, csupán pár strófára kiterjedő szerepet kapott, Lummenaeus à Marcánál a Kárhozott Lélek szólama önállósul és terjedelmileg is megnő: közel száz sort tesz ki. Továbbá a Gazdag figurája köré egy nyelvi-retorikai keret is épül, amelybe az Elkárhozott Lélek monológja illeszkedik, párt alkotva a darab nyitómonológjával. A Gazdag evilági, s alapvetően a testi élve-zetek által irányított figurájával ellentétben immáron a halálon túli, kárhozott, gyötrődő Lelke szólal meg, aki/ami most már hitelt ad a kar által mondottaknak, s – éles oppozíciót alkotva a földön kiélvezett pompával és minden javakkal teli létmódjával, olyan pokolbeli kínokat és gyötrelmeket él meg, amelyek minden képzeletet felülmúlnak.
A kárhozott Lélek allegorikus megtestesülése tehát ekképp önálló szólamként reflektál retorikailag Nemeusius nyitánybeli monológjára, annak mintegy negatív tükre tartalmilag, figurálisan és nyelvileg egyaránt.
Összegzés
A fenti példákat áttekintve jól látható, hogy a Lélek moralizáló szerepe eleinte inkább csak motivikus szinten valósult meg, amelyhez rövidebb, olykor csak pár sorra kiterjedő megszólalások, illetve ezen nyelvi egységek dialogizáló ismét-lődései társultak. A figura tehát elsősorban önmaga általi jelentése és erkölcsi súlya révén gyakorolt hatást a befogadókra. A későbbi századok során azonban a Lélek már olyan allegorizált megtestesülésként lépett fel, amelyhez kitüntetett dramaturgiai funkció, s ennek megfelelő önálló nyelvi-retorikai szólam is társult.
A drámaszerzők számára a Conscientia mintvox Dei, vagyis Isten hangja a lé-lekben az általuk felépített irodalmi-moralizáló játéktér központi figurájává vált:
voltaképpen egy fiktív dialógus jött így létre az egyén és annak projekciója, a lélek/lelkiismeret között, amelynek drámabeli megjelenítései az értelmezői közös-ségeket célzó határozott retorikai technikaként értelmezhetőek, egyfajta morális (szöveg)tükörként. A Lélek allegorizált megtestesülésének a dramaturgiailag és nyelvileg is egyre kidolgozottabb felléptetésével a motívum már nem egy egyéni morális szférát rajzolt ki maga körül, hanem populáris önértelmezési mintává vált.