Mvásárhely 26. Nov. 1801 Barátom!
October 8dikán irt egy baráttságos, Elme Kincseivel telyes Levél áll min-dennap, minden szempillantásbann előttem, asztalomonn. Egy Foltrol irt Levél: egy Jo Barátomnak Levele. Azt én mindennap látom, kevés napokat közbe mikor elfordulok, ki vévén, gyakrann gyönyörűséggel olvasom; és minden Postánn elé veszem hogy válaszollyak reája. Mi Isten Csudája!
Versbenn, folyo Beszédbenn gyakrann Probálom; ’s nem megyen. Az Elme nyelve fenn akad mindannyiszor: soha el nem hűl. A fojó Beszédet ezer környűlállasok, nem akadályoztattyák igazánn szolván; hanem halasztyák.
’s Most veszem észre, hogy melly hamar eltelik az idő. Igen hamar el tölt, és telik Barátom! az én időm, mostani környűlállásaimban; az én nagy vigasztalásomra. Es a’ mibenn én vigasztalásomat találom: abban Tőled Engedelmedre, ménlek. Egy 65dik esztendejébe fordult embernek az ő Kedve – Launája – Tekintetet érdemel egy Baráttyátol. Hogy ne érdemlene kivált az: a’ ki ha hiba, hibáját ugy tudja menteni mint én. Nem erőltetéssel,
’s nem tudom micsoda okokkal: hanem a’ Természettel. Ha nem hiba, t.
i. maga hibája: azt nem csak le irni; hanem a’ mint gondolya, le fejteni tudja Néked Baráttyának. Kevés héjja volt az Hypokondriának Barátom!
ugy belé merűltem volt a’ Philosophia Titkaiba. A’ Kánt Titkaiba. Még ma is szüntelen a’ China infazmával élek; ’s hasznát tapasztaltam. Mert a’
Vékonyombann nem érzem ostromait. A’ mint nekem tetszik, jol vagyok.
Valosággal egy phaenomenon – Jelenés –! Mioltátol fogva, a’ mint tudod annak a’ Philosophiának Tornáczaibann, annak Titkaibann bé kezdettem avattatni: mintha azok engemet egészszenn el meritettek volna. Leg első az: hogy az Elme szárnyait egészszen alkalmatlanná tették a’ repülésre.
Soha azután egy verset, csak egy párt nem tudok irni. Nincsen annyi erőm.
Azutánn engem egészszen magokévá tettek. Igazánn irom: hogy még éjjel
78 Aranka György levele gr. Fekete Jánoshoz, 1801. november 26., OSZK, Kézirattár, FMI/1003, 34.
levél.
is azokkal farasztom Elmémet; a’ akaratomonn kivűl. Minekutánna a’ Kánt Philosophiájával esmérkedni kezdettem: a’ Theoretika részt igen szépnek;
nem csak, hanem dicsősségesnek találom. A’ Practica részit pedig igen gyengének. Semmibenn nem egyezhetem véle ebbenn a’ Részbenn. Ha 30. Arkus papirosat ezenn az őszön el nem rontottam aval, hogy magam Gondolataimat fel tegyem: egyet sem. Két gondolatomat végig vittem:
a’ többi fenn akadt. Nevezetesenn irtam egy Beszélgetést N. B. Szilágyi között ki nékem Mentorom, és Idősb Gróf Toldalagi László között; a’ ki nékem jo Uram, ’s B Szilágyinak Jo Baráttya <közt> volt. Mindenik Nevét háládatosságbol fenn tartani, ’s tisztelni kivántam. Ebben fel vettem az Embernek mind Természeti, mind Polgári, és magához valo Kötelességeit és Tiszteit. Utollyára az Embernek szenvedő Függeseit sokkal szélesebbnek találván mint tehető Tehettségeit: minden Függéseit az Embernek ket felé osztottam. Azokra mellyekről tenni az Ember Tehettségibenn vagyon: és azokra, mellyek az Ember Tehettségeibenn nincsenek. Mint p. o. Tűz, Arviz, Föld Indulás, Szélvész sat. Ezekről az utolsokrol ugy elmélkedtem: Hogy ezek nincsenek ugyan a’ mi Tehettségünkbenn; ugy tapasztallank hogy bizonyos változhatatlan Törvények szerént mennek. Eppen ezt tapasztalom magambann; világosobbann az Elme Tehettségeibenn és hogy egyik Mun-kája az Elmének az másiknak oka; és hogy végre én bennem minden Válto-zásokk, mellyek az Elmében esnek, egy bizonyos Főokok vagyon. Az egybe hanlitás79 Regulája szerént, már ezekből azt hozom ki, ’s azt mondom:
hogy a’ Nagy Természetbenn is, mellybenn egyik Fügést a’ másikkal, egyik Változást a’ másikkal, mint az okot a’ következésel függésbenn látom lenni:
<éppen ugy> azokk a’ Változásokbann lévő, egymástol valo Függésikk éppen ugy egy Fő okokk kell lenni. Azt mondom továbbá; hogy mint a’ Nagy Természetbenn, mikor a’ lévő dolgok megoszlattatnak, minden részek is Részetskék a’ magok Elejekhez Principiumokhoz sietnek, és aval egyesülnek, p. o. a’ Föld a’ földdel, a’ viz a’ vizzel ’sat. ugy az Embernek megoszlattatásával is, midőn a’ Testi Részek a’ magok Elementumokhoz, – Eredeti Nemekhez – fel fedetnek: <ugy> a’ Nemesebb belső Részek is Te-hettségek is a’ magok mennyei Nemeknek Itoneojához80szedetnek öszve;
és minnél tisztábbak, aval annál közelébbről egyesitetnek. Es itt vagyon a’
Virtus meg jutalmaztatásának is helye. Által látod a’ többit, hogy az egész Gondolat hová megyen ki. A’ másik munkának a’ Tárgya, csak nem éppen oda megyen <ki> Hanem hogy ez a’ folyo Ekesenn szollás Pompásobb ruhájába volt őltőztetve. Mind a’ két Munka igen tetszett az én ide valo Bará-taimnak. De másnap harmadnap jobban meggondolván, egyiket se találtam elég fundamentumosnak. Nem alkalmatlankodomé Néked. az én imettem
79 Hasonlítás.
80 Itonus, Itone: boeotiai hegy Minerva templomával.
valo képzelődéseimmel és álmadozásaimmal? Mikor azokat a’ változásokat két felé osztom, u. m. a’ mellyekről az Ember tehet és nem tehet: akkor ugy tetszik egy Linéát vonok a’ Nagy Természet és kicsiny Ember között. Az a’
Linea, ugy tetszik az Emberi Tehettségekk és minden vágyásaik határa, és végső Linéája. Azokon kivűl nem terjedhetnek okoson véve az Embernek sem függései, se köteleségei se vágyásai. Nincsen, legalább eddig nékem nem látszik, semmi függés köztem mint Ember, ’s a’ Nagy Természet között,
<semmi> az az igaz, én tobb valoságos Függés: hanem csak mint közte ’s több érzékeny és érzéketlen állatok és dolgok között. Mint azokonn, szinte ugy uralkodik rajtam is. A’ függésnek természete ellen, én mint más akár-melly állat alája vagyok vettetve; Én függök tőle: ő pedig nem függ tőlem.
Mert a’ függés ha igaz öszve függés olyan dolog, mint egy kőtél; mellynek két vége a’ két egybe függő dolog, mindenikk a’ nyakában van vetve; egyik vége egyikk, a’ másik a’ másikk. Es igy az én későbbi gondolatom ide viszen engemet: Hogy a’ Nagy Természetbenn ugyan mint bennem egy Jo Oknak lennie kell; és az ön megoszlattatásomkor a’ melly részetskék én bennem vagynak, azok mint a’ Testiek, ugy a’ belsők és vékonyobbak is bizonyosonn egybe szedettetnek, mindenik a’ maga Nemének csomojához;
De mi vigasztalásom ebbenn nékem? Mert a’ megoszlattatásnak Törvénye szerént, akkor én mint egészsz az én Egységemet el vesztem; az én magok nemekhez egybe szedendő Részeim: az ő Nemekk csomojához ujj, vagy az ő elébbi Egységekbe köttetvén; nem formálnak többé Engemet, nem azt az Egyet teszik többé, melly én voltam; hanem mást, aztol kűlőmbőzőt. Ha van azért az a’ Pont, mellyen az én Gondolatom el téveszti magát akkor itt állok már el hágy a’ Philosophia, ’s az értelmemnek szűne: meg homályosodik.
Az én czifra nagy Reménségeim el tűnnek, nem csillámlanak többé szemeim előtt. Miolta ez a’ Gondolat a’ fejembe hágott, Barátom! Revolutio vagyon, egy nagy Revolutio az Elmémbenn. Ennek a’ Revolutionak le csendesitése voltak ejjel nappal, még <sza> a’ nyugodalom oráinn is az én Gondol-kodásaim. Mert a’ mellett nem akarok maradni. Ládd Barátom! mikor az ember egyszer a’ jobb kezénn kezdi esztendejit számlálni az illyen dolgokrol elmélkedik. Megengedsz ezért nékem. Ha egy szép, hozzá hasonlithatatlan könyvet akarsz látni. Német könyvbe: egyet ajánlok: Geist und Character der achtzehten Jahrhunderts u von Dr Jenisch. Berlin. 1800. Három darab.81 ArankaGy
81 Daniel Jenisch,Geist und Character des achtzehnten Jahrhunderts, politisch, moralisch, ästhe-tisch und wissenschaftlich betrachtet: von D. Jenisch. I-III. Berlin, König. Preuß. Akad. Kunst u.
Buchhandlung, 1800–1801;I) Erster Theil: Cultur-Character des achtzehnten Jahrhunderts, nach bürgerlicher Verfassung, Sittlichkeit, Kunstgeschmack und Wissenschaft: mit besonderer Rücksicht auf die allgemeine Vervollkommung oder Verschlimmerung des menschlichen Geschlechts,1800;
II) Zweyter Theil: Character-Gemälde der Nazionen und Staaten Europens,1800;III) Dritter und letzter Theil: Cultur-Geschichte des achtzehnten Jahrhunderts,1801.