The study is to investigate the two publications on natural philosophy, which were written at the turn of the 18ᵗʰ and 19ᵗʰ century by the Transylvanian intellectual, György Aranka (1737–1817). Aranka who started to attend the philosophy lec-tures in 1801 given in the College of Marosvásárhely (Târgu Mureș, Neumarkt) by the Kantian philosopher, Sámuel Köteles (1770–1831), is frequently mentioned as the earliest follower of Schelling. Although this widely shared canonization is based on the inspections of the 181 years old work of Pál Almási Balogh, in the newer contributions Aranka is merely said to be a Kantian thinker.
The study in context claims that philosophical categorization has missed con-sidering the intentionality of texts in particular the intellectual source ofhistoria naturalis. Also, it provides a more sympathetic and moderate approach that is to meet Aranka’s strong interest in philosophical anthropology and the science of man. The study argues that the main purpose of the short texts was to grasp the duality of men and nature in theory as well as conceptualizing an epistemic framework that would help placing human characteristics by its features in the realm of nature.
In conclusion, Aranka appears a less dependent thinker upon philosophical peaks who negotiated Kant’s practical philosophy and accepted the idea of abso-lute naturewith restrictions.
Melléklet
Az átírásokban és idézetekben az olvashatóságot segítő változtatá-sokkal, jegyzetekkel, elválasztásokkal éltem. A rövid és hosszú ma-gánhangzók esetében követtem az eredeti jelzést. Az ö, ő esetében ettől helyenként eltértem. Az áthúzott betűk < >-ben láthatók. A gya-kori ß és ʃ helyén pedig sz szerepel. Ezúton köszönöm Gesztelyi Herminának a kéziratok kibetűzésében nyújtott segítségét.
Mi az Elet? (egy Széphez)
76Boldog az a’ ki él ezenn a’ Világonn
Nem mint érzéketlen rossz kő csak hogy vagyon.
Ez a’ boldogtalan Kőnek az ő sorsa
’s A’ földnek ’s mi <az> ebben nékiek sorsotta.
A’ drága Gyémánt is bár jádszo tüzébe Kevélyenn ül ama Nagy Czárné fülébe
’s ott háromszáz külömb meghodolt népeknek Iszszá hizelkedö hangját énekeknek
’s Midőn alabástrom nyakánn villogtattya.
Az a’ drága gyémánt, az is csak csupa kő
Nem él, hanem csak van, mint akár melly rossz kő.
A’ Plánta a’ kőnél nemesb valamivel Mert mintegy lehellik az élet lelkivel De csak magát tartya, ’s nemét. Virágozik, nő, szaporít, ’s széjjel meszsze elágozik.
A’ Tulipán mellyet a’ szép Tavasz ruház Es a’ Rosa mellyet az öröm koronáz Ama szekfű, melly ül a’ szűz kebelébe
’s onnan Vőlegénnek jáczodoz szemébe, Az Uri Jázminnak, sárga violának Es a’ jo illatu törpe Rezidának Hizelkedő Lelke, melly velem itattya A’ Gyönyörűséget, ’ s ezen ábrázattya Flora Háznépének: mind ezek szegények Vagynak, szaporitnak, ’s nőnek; de nem élnek S és még ama jámbor, kisded testben növő Engem nefelejts is, csak szaporitt és nő.
76 Aranka György levele gr. Fekete Jánoshoz, 1798. szeptember 8., OSZK, Kézirattár, FMI/1003, 6.
levél.
Mint a’ Te két ékes Szemed Dicsőssége Ollyan kellemetes az ő szép Kéksége De ha le szakasztod, és tészed Szivedhez Ahoz, melly olly igaz tűzzel ég hivedhez:
El hervad; ’ s az a’ mi lett volna a’ Lelke, Az az elevenség ki repül belőle.
Sokkalt nemesb ennél egy állatnak sorsa De ez is más, csak egy Geneva lakossa Nem irigyelheti. Azon kivűl hogy nő
’s Párosul: mozog is; nem mint a’ Plánta ’s kő.
Erzi a’ szomjuság ’s éhség szükségeit Viseli az harag ’s szerelem tüzeit A’ Vad a’ szelidre tőr és leselkedik A’ szelid ellenbenn jádzik, hizelkedik.
De miért van mind ez? egyedűl hasáért Van, él, mozog, de csak tulajdon magáért Hogy legyen, és maga Nemét szaporitsa Több állatok nemét pedig elpusztitsa.
Nem lehet erről is ezért más Itélet
Hanem hogy létele még nem egészsz élet.
Az ember ezeknél mindnyájonn nemesebb Annyival, náloknál mivel érzékenyebb Állatok közt mikor ez <közöt> reszit ki vette A’ közből, társait jol meghevitette
Részibe jutván egy tündér boszorkányság Mellyel mást és magát csallya; az Okosság.
Evel közte ’s többi között a’ külömbség Akkora lett mint a’ föld ez a’ magas ég.
Csak nem Isten, kinek viseli formáját.
A’ mikor követi okossag fáklyáját.
Csak nem ördög, mikor eresztvén mentére Indulatit, nem néz Törvény ösvényére Ura kevély Kárpáth magoss czedrussának
’s Afrika pusztái minden lakossának A’ penészbenn termő kicsiny füvetskéig
’s Emez láthatatlan apro nyüvetskéig Mellyet hogy megtudjon minémű mondani Négy öt milliomszor kell nagyobbitani.
Felűl egy széllel tőlt keskeny hajotskába
’s Felhág a’ Mennykövek, Szelek országába
Az Eg Királynéját <meszszéről> köszönti meszszéről
’s Csufollya a’ Földet tündér Szekeréről Világ dicsősségit ruházza magára Hatalmát terjesztvén a’ föld két sarkára.
De élé ez? Ritkánn ok ez is; csak lehel Mig gyermek, és ha megaggult csak pihécsel.
Mikor lankadt testét élesztvén nyugoszik Elte fele részénn nem él, csak aluszik.
Másik felén csak nem azonn kondolkodik Hogy tudjon meg élni. Nagy része dolgozik De a’ más és nagyobb rész mit cselekeszik?
Nem él semmiért is: hanem csak hogy eszik.
Mint veszsző hegyére a’ gyermek sárt csinál
’s Czél nélkül imide, meg amoda hajgál, Ugy tölti idejét. Czéllya nintsen sohol.
E’ nem él! Hogy élne az, a’ ki nem gondol?
Ki él azért? Ally meg, egy kisség nyugodjunk Nehogy az Eletről szollóan csak álmodjunk.
Mert ki soká élsz is, nem élsz nagyobbára, Hanem csak készülgetsz élni valahára.
Mig lábaid alol egyszer a’ szőnyeget Kirántyák, ’s el végzed a’ képzelt életet;
’s Még elébb elveszted annak reménységét Mint csak megkostoltad volna édességét.
En okosb ’s bolondobb ezutánn lehetek, De most ennél többre éppenn nem mehetek:
Hogy más minden Élet nem élet csak Halál, Csak ki magánn kivűl egy olly Szivre talál, Mint Te, ’s véle ugy él, hogy akkor mikor él Az élet száz terhét nem érzi: Csak ez él.
Panasz
77Az a’ Lélek, melly mozgattya Világ roppant testét,
Egybe köti és fenn tartya Nagyobb kisebb Részeit;
Az a’ Lélek, avagy Erő, Minek mondjam nem tudom, Ámbár mint én, nem lehellő
77 Aranka György levele gr. Fekete Jánoshoz, 1800. március 4., OSZK, Kézirattár, FMI/1003, 18.
levél.
Mégis élőnek mondom;
Mert testét, és önön magát Mintegy élő ujjittya, Változik, nő, apad, ’s héjját Ujj részszel szaporittya;
Mellynek élő erőtskéi Forgattyák az Egeket
’S Hétszer lejárt tüzetskéi Formállyák embereket;
Száz apró rész, száz szépekkel Egybe kötvén beléjek
’S Azok egybe öntésével Egyé tévén Személlyek:
Az az Erő, ha alkoto Mikor szerzi Eltünket:
Igen mostoha és nem jo Mikor elront bennünket.
Minden az mi van, Kép ének Egy elevén Árnyéka:
Az Ember pedig Kedvének Csak gyermeki játéka Mint kő ollyan érzéketlen Szerencse ostromiba, Vak és süket a’ Kegyetlen Nyavalyák fájdalmiba;
A’ mim vagyon, vagyon tölle;
Veszem mint nem magamét:
Nem teszek semmit belőlle;
Ugy tekintem, mint Ővét.
Ajándékit, ’s Éltemet is, Mig adja tartom becsbe:
’s Viszszá adom Lelkemet is, Mikor hozza roszsz Kedve!