A RÓZSA A RÓMAI KÉPZÔMU ˝ V ÉSZETBEN

A Cornelius család temetkezési szokásai a kulturális hatások nagymérvû vegyülésével magyarázhatók, az alkalmanként megjelenô, némely esetben a rózsatulajdonságúnak talált rozetta például a hellenisztikus tradíció hatását mutatja. Az oltár forma szarkofág díszítménye a szakrális értelmû rózsa jelenlétére utal. A temetkezési emlékmû s másod-lagos szerepû virágmotívumai a halott testének áldozati jellegét, isteneknek ajánlott voltát hangsúlyozták.

Az i. e. 1. században a görög-hellenisztikus képzômûvészettôl a római vette át a vezetô szerepet. Az ornamentumokiránti tömeges kereslet az állami és a hivatalos megrendelések és magánigények szerint alakult, amelyben az apróbb dísztárgyak, a dombormûvek, a dekoratív plasztikák s a klasszikus darabok másolatai találtak gazdára. Az allegorikusan és emblematikus módon értelmezett görög, illetve hellenisztikus motívumokat a népszerû kor-társi világképek valamelyike elfogadásának, illetve tiszteletének tekinthetjük, amelyek tu-lajdonosuk életében iránymutató és védelmezô szerepkörbe kerültek. A rózsákat a bacchikus, a szerelmi és a tájábrázolásokban az ornamentális funkción túlmutató – illusztratív hely-zetüket azért megtartó –, jelképes értelemben alkalmazták.

A dél-itáliai hellenisztikus iskola görög mestere, Menelaosz környezetében, klasszi-kus mintát követve, az i. e. 1. században készült San Ildefonso-csoport (Prado, Madrid) Castort és Polluxot, a görögbôl a római mitológiába átkerült testvérpárt ábrázolja. A két alak az elôttük álló oltáron fáklyával lobbant tüzet. A görög jellegzetességeket mutató apró oltárt virágfüzér övezi, amely fölött egyetlen hatszirmú, a rozettáknál kevésbé stili-zált rózsaszerû dombormû is megfigyelhetô. A hellenisztikus hatásokat közvetítô, szintén az i. e. 1. században készült Esquilinusi Venus(Capitolium, Róma) fiatal

isten-62PROPERTIUS:Elegiae.4. 7, 59–62. Ford. Kerényi G.

nôje mellett szintén virágokkal dí-szített tárgy tûnik föl. Az ötszirmos, a rozettáknál szintén kevésbé stili-zált virágok azt a talapzatot borítják, amelyen egy kendôvel borított, kí-gyós oszlop (vagy edény) áll.

Az alakok, illetve a tevékeny-ségük értelmezéséhez hozzájáruló díszítés dekoratív elvontsága a plasz-tikusan kidolgozott fôfigurák miatt csökkent: az ideálképek pontossága a részletek egyszerûsítettségét a konkrétság felé fordította. A rózsa-jegyek hol úgy jelentkeznek, hogy a szirmok között a csészelevelek látszanak, hol pedig – gyakrabban – azzal, hogy a szirmok, miként a va-lóságban is, kettôs cimpájúak.

A rozetta rózsává pontosítására egyéb eljárások is kínálkoztak. Az élethûség igényének növekedésével a rózsa olyan ornamentális együttesbe kerülhetett, amelyben fajspecifikus jellemzôk nem kaphattak ugyan kü-lönösebb jelentôséget, de az irreális mintaegyüttes részleteiben mégis reális; az Ara Pacis Augustae (i. e.

13–9, Róma) reliefje kitûnô példa erre. Az emlékmûvön a plasztikus mûalkotások és a festett, illetve kö-vekbôl kirakott faldekorációk – a reneszánszban ismét föltámasztott groteszk mintázatok – váltakoztak.

A másik lehetôség az volt, amelyben a rózsatulajdonságokat nem csupán a virágszirom, illetve virágszerkezet által, hanem a növény többi szerve révén, együttesen hangsúlyozták. Ez utóbbi a festészet sajátosságának mutatkozott.

5. ÁBRA. A RÓZSÁK OSZLOPA.

AZ 1. SZÁZADI HATERIUSOK SÍRJA.

(MUSEI VATICANI).

IN HISTORIA DEL ARTE. TOMO III.

(1970), 276.

A római mûvészet elsô kiemelkedô alkotásán, az Ara Pacis Augustae márványból faragott reliefdíszein allegorikus jelenetek sorakoznak. Az oltárkörlet falát a figurális dombormûszalagok alatt növényi mintázatú, ornamentális felületekkel egészítették ki.

Hatalmas akantusztövekbôl elôindázó, kacskaringós szárakon, levelek között különféle nagy virágok, gyümölcsök és állatok hol részletesen kidolgozott, hol háttérbe simult tömege látható. E szimmetrikus szerkezetû növényi kompozíció ábrázolt tárgyai teljesen ellentmondanak a botanikai valóságnak, de a mesterkéltség ellenére a teret érzékeltetô relief a festôisége miatt mégis megkapó. Az illuzionista szobrászati mû virágainak többsége, a kidolgozott egyéb növényi szervek híján, meghatározhatatlan, de köztük néhány, a rozetta formánál rózsaszerûbb, kitárt, öt szirom övezte porzókörös virág is megtalálható.

A neoattikai iskola kései hatását magán viselô, 1. század végén készült egyik pilasz-teren, amely Rómából, a Hateriusok sírboltjából származik (Vatikáni Múzeum), rózsák futnak fel. A rózsabimbók és a levelek botanikailag pontosak, de a kinyílt, négyszirmú virágok nem; a dombormûvön a síkból teljesen kiugró és a háttérbe belesimuló növényi formák egyaránt elôfordulnak. Az illuzionista hatásra törekvô stílusra a történeti jellegû lapos dombormûvek egyéb példákkal szolgálnak – bennük egymásba olvadt a dekorá-ciós törekvés és az allegorikus jelleg.

A római mûvészet sajátossága, hogy a perspektíva elemi szabályait követve a valóságot ábrázolja, de a képzômûvészeti látvánnyal a reálisat többnyire nem tudta létre-hozni. Túlságosan sok hagyomány egyesítésére – például a pergamoni és a hellenisz-tikus (a rózsákat csupán ötszirmú formaként megmutató) ornamentalitásra, az attikai szobrászat alakokat-mintázatokat hangsúlyozó plaszticitására, a görög allegorikus-mito-logikus kompozíciók szerkezetére – törekedett, s az elôképek erôsebbnek bizonyultak az összehangolásukra törekvô igyekezetnél.

A köztársaság felbomlásának, a császárság kialakulásának idejében a fôként privát használatot szolgáló festészet az, amely a legjelentôsebb fejlôdést mutatta, a hatása az (állami és közösségi megrendelésekre alkalmasabb) egyéb képzômûvészeti ágak – pél-dául a mozaikkészítés – alakulását is befolyásolta. A lakóházak belsô falfelületein a festmények, a padlón a festményszerû mozaikok díszítô szerephez jutottak. M. Vitruvius Pollio mûve, a De architectura libri decemaz augustusi korszak falfestészetének alaku-latait is áttekintette (VII. 5). A jeles szerzô véleménye szerint az elsô falfestmények a középületek márványborítását utánozták, majd teljes épületet ábrázoltak – a nagyobb belsô felületekre komédiák és tragédiák színpadképeit, a külsôkre, mint például a fedett sétányoknál, tájakat, ligeteket festettek.

Az i. e. 1. században a falfelületek bonyolult – a hellenisztikus palotaépítészet mintá-zatait követô – látszatarchitektúráját az elemek közötti tájképek, növényképek, tele-pülésrészletek tették minden eddiginél gazdagabbá – Vitruvius szerint színpadiassá. Livia császárnô Prima Porta-i villája (i. e. 1. sz. második fele, Palatinus, Róma) egyik sötét, föld alatti termének falát úgy festették meg, hogy a szobában tartózkodó ember igényesen megtervezett és létrehozott lugas félhomályos mélyén érezze magát. A falakon mes-terségesen kialakított ligetes kert zsúfolt és buja, zöld növényzete látható, a gazdag cser-jeszintben teljes virágzásukban pompázó – stilizált – rózsákkal. A kertet festett léckerítés és geometrikus mintázatú, faragott kôlap fal között húzódó ösvény „választja el” a te-remtôl – így a kép perspektívához jutott. A virágokban és illatos levelû fákban bôvelkedô tavaszi kert látványa a nyári hôségben a grotta vendégeinek komfortélményét javította.

A habituálisan ábrázolt rózsákat részletgazdag tájképek kínálták. A rómaiak számára a táj és a kert élménye – legyen az reális vagy ideális minta alapján készült – a kert- és parképítési szenvedély elterjedésével vált fontossá. A tájfestészet magán viselte a helle-nizmus elôzményeinek elemeit, kecses alakok, derûs környezet, könnyed és pontos ábrá-zolás, csoportkompozíció, távlatosság s némelykor színgazdagság jellemezte. Ha netán az emberek a térbôl hiányoznának is, akkor is feltûnik benne a kezük nyoma vagy az embert hívogató/befogadó jelleg. A nagyvárosi lakóházak fényûzôbbjeiben a falakat kultúrtájak képei borították, amelyek a görög képektôl abban különböztek, hogy az emberábrázoláson túl a természeti közeget is szerephez jutatták: a domborzati formák, az állatok, növények valósághûsége fordulatot jelez – a rómaiak festészetükben eljutot-tak ehhez az új dimenzióhoz.

6. ÁBRA. LIVIA PRIMA PORTA-I VILLÁJÁNAK – A RÓMAI FALFESTÉSZET MÁSODIK KORSZAKÁNAK JEGYEIT MUTATÓ – KERTFESTMÉNYE.

IN HISTORIA DEL ARTE. TOMO II (1970), 242.

Az 1. század festészetérôl Pompeji freskómaradványai tanúskodnak. Mivel 62-ben egy kisebb földrengés következtében megsérültek a Vezúv alatti város házai, azokat renoválták. A 79. évi nagy vulkánkitörés ezeket az új képeket betemette és konzerválta.

A nagy, mélyvörös és sötét felületeken virágfüzérek, irreális élôlényegyüttesek, filigrán mintázatok s a realitástól távol esô architektúrarészletek találhatók, s mintegy a falon nyíló réseken át jelenetekre, tájképekre láthat a nézô. A Vettiusok házának falfestményei között (Pompeji, 1. század harmadik negyede) egy leszúrt karóhoz kikötött, sok szirom-levelû, piros rózsabokor (R. gallica)is feltûnik. A növény leveleit változatos elhelyez-kedéssel ábrázolták, s a nyíló virágok között bimbó található. Ugyanúgy valósághûségre törekedett a festô e növény esetében, mint a karó tetején ülô madárnál. Rómában, Livia házában található rózsabokor, fölismerhetôsége ellenére is, a tömegével és foltjával hatott, míg a Vettiusok házának rózsája részletezôbb. A Livia házában találhatónak a lát-ványa csak a fölidézésre szolgál, a pompeji, a negyediknek nevezett falfestészeti stílus-hoz tartozók ennél életszerûbbek, részleteik alapján biztonságosan azonosíthatók.

A rózsákat azonban nem csak természeti megjelenésük szerint ábrázolták, s ez rész-ben magyarázatul szolgál az illatos virágok kedvelt bemutatására is. A Vettiusok házá-nak pinacothecájában, egy görög festmény másolatát közrefogva, mintha az ablak résé-ben tûnnének elô, a jobb és bal oldalon két fából ácsolt lugas képe található. A tetôterasz részét alkotó szerkezet egy falfelület elé nyúlik, alatta nyitott ajtó. A tartóléceken lemet-szett, piros szirmú rózsahajtások hevernek. Elkerített, a kutakodó pillantások elôl elzárt kerti hely ez, a teteje alkalomszerûen virágokkal borítva: e növényhasználat szerint vagy szerelmi enyelgésre, vagy estebédi ivászatra, mindenesetre a nyilvánosságra nem szá-mító, intim társas létre kínált zavartalan alkalmat. A rózsák alá kerülés, a „sub rosa”-helyzet több értelmezést enged meg. A rózsáknak a lugasban tartózkodók számára csupán az illata lehetne érzékelhetô – a kép nézôje számára azonban a virág által meg-jegyzett hely vált minôsítetté. Az alattuk tartózkodók el vannak zárva a világtól, így bármely cselekedetük titkos. A rózsa alatt tartózkodás jelentésének kibontására Harpoc-rates istenlegendája szolgált. A hellenisztikus kor embere – tévedésbôl – óegyiptomi eredetûnek tudta a hallgatás istenét, Harpocratest, akit Cupido rózsával vesztegetett meg, hogy el ne árulja Venus szerelmeit.⁶³A ház lakóinak rózsákhoz fûzôdô elképzelé-seirôl ugyan semmit sem tudunk, de a kép valamennyi jelentésrétege hellenisztikus ere-detû, forrásmûvekbôl származô ismeretekkel magyarázható.

A Vettiusok házának tetôteraszfestményén a rózsák allegorikus értelmûek – s vala-mennyi képnek az értelméhez hasonló módon juthatott el a nézô. Másrészt e virágok oly élethûek – miként e ház felkarózott rózsabokor-festményének növénye is –, hogy azono-sítható a faj, amelyhez tartoznak. (Ezt Plinius úgy ismerteti a Naturalis Historiában, mint amely Praeneste – a mai Palestrina – vidékén vadon nô. Praenestében, Fortuna korábbi jóslatokat adó kultuszhelyén az i. e. 1. században épült a szerencsés véletlen is-tennôjének tömegesen látogatott temploma.)

63 Vö. Anthologia Veterum Latinorum Epigrammatum et Poematum. Álnokul édes a rózsa, Venus jelképe, mit Ámor / Anyja ajándokaként, Harpokratésznek adott. / Mert emiatt ékíti a vendég véle az asztalt: / Vissza ne mondják majd, mit poharazva fecseg. Ford. Magyar L. A.Est Rosa flos Veneris. quo dulcia furta laterent, / Harpocrati matris dona dicavit Amor. / Inde Rosam mensis hospes suspendit amicis / Conviva ut sub ea dicta tacenda sciat.

7. ÁBRA. A VETTIUSOK HÁZÁNAK KÉPTÁRA (POMPEIJ, I. E. 62–79 KÖZÖTT).

IN CIARALLO, A. (2002), 17.

Másrészt a vélhetôen mindennapos használati formán kívül arra utal e faszerkezet tetejére helyezett élô rózsafestmény, hogy átható illatát mennyire megbecsülték – és használták.

Miközben az 1. század végén – a flaviusi korszak tájképfestészetének kivételével – háttérbe szorult a falképfestészet, s a belsô terek kiképzésében jelentôségét vesztette a faldekoráció, megnôtt a klasszikus korban kialakult, majd a hellenizmusban elterjedt és népszerûvé vált mozaikmûvészet szerepe. A tehetôsebb polgárok a lakóházak reprezen-tatív helyiségeit, a középületek padlózatát, egyes faldarabját márvánnyal, illetve cement-be rögzített kôkockákból készült ornamentális és figurális mintázatokkal díszítették.

A nagyobb felületek közepére általában festményutánzatok kerültek.

A szicíliai Piazza Armerina település mellett a caselei villa 30 mozaikos helyiségének több mint 4000 négyzetméternyi mozaikpadlója a késô császárkorban, a 3–4. században készült. A45 aés bszoba padozatát borító, sávokra osztott mozaikon kerti koszorú-kötôket ábrázoló jelenet található. A mozaik legfelsô részén egy fa tövében két leány tevékenykedik: fonott székükön ülve az elôttük álló kosárnyi virágból coronát készí-tenek. A mozaik két növény azonosítását teszi lehetôvé. A központi fán egyetlen hatal-mas borostyánlevél lóg, amelyet részben a Herculia nemzetségre utaló emblémának tekintenek, miközben – lévén a növény Bacchus növénye – a dionüszoszi mondakört, illetve a gyôzteseknek kijáró koszorúkat is hivatkozza. A kép teljes mezejét lemetszett növényágak borítják, amelyeken ugyanolyan virágok találhatók, mint a telt kosarakban és az elkészülô két koszorún. A rózsáknak vélt – erôsen egyszerûsített – virágok azon a két coronán is ott vannak, amelyeket a jelenet alatti asztalkán, pálmaágak és pénzes-zacskók között helyeztek el.

A mozaik jelentésének értelmezéséhez a pogány májusi virágfesztivál (Rosalia) gya-korlata nyújt segítséget, bár kapcsolatba hozhatónak tartják az áprilisi ünnepekkel (Cerealia) is, amikor a hó 12–18. napja között a színházakban, 19-én, a konzulok hivatali idejének lejártakor, a római Circus Maximusban zajlottak a fesztivál eseményei.

AFilosofiananymphaeumként, illetve hálószobaként funkcionáló 43 aés btermében hasonló kerti jelenet díszítette a teret. A legfelsô mozaiksávban két lány az elôzô ábrázo-láshoz oly hasonlatos levelû bokrokról virágot gyûjt. Az alatta elhelyezett képmezôben az egybegyûlt terménybôl készülnek a virágfüzérek.

A két kép szerint a rózsákból éppúgy alkották a díjazottak jutalmául szolgáló, fejre illesztendô rózsakoszorút, mint a terek, tárgyak, élôlények, emberek profán és szakrális díszítményéül szolgáló füzéreket. De a kertben készített különbözô funkciójú virág-fonatokon kívül másra is használhatták a letépett rózsát: az a – 43 a ésbterem közötti mozaikon látható – fiú, aki a vállán átvetett rúdon egyensúlyozva cipeli kétkosárnyi virágterhét, megengedi azt a következtetést, hogy a terményt más térben s más módon hasznosították.

Az sem kétséges, hogy a felhasználható virágok kiterjedt ültetvényekrôl származtak.

A képeken – ellentétben a rózsabokrokat magukban foglaló, fajgazdag kerti jelenetekkel – az azonos típusba tartozó bokrok mellett csupán az egyetlen levelû borostyán s egy másfajta – meghatározatlan – növénybokor található.

Amíg Filosofiana mozaikjainak rózsái római értelmûek, az ugyanebben a korban készült aquileiai keresztény bazilika egyik termében a rózsának már az új, terjedôben levô állam-vallás szerinti jelentése van. A fehér nyúl, miként a mellette virágzó rózsabokor, egyaránt a testiségre utalt, arra, amelyet a korai egyházatyák olyannyira elítélnek.

8. ÁBRA. A SZICÍLIAI FILOSOFIANA (3–4. SZÁZAD) 45 A ÉS B TERME MOZAIKJÁNAK RÉSZLETE.

IN CARANDINI, A. – RICCI, A. – DE VOS, M. (1982), XLII. TÁBLA

A 3. században a festészet legjellemzôbb változata a kamrasírok és katakombák ma-gáncélok vezérelte sírképeié. A bennük megnyilvánuló, igénytelenségnek ható redukáltság a keresztény világkép hatását tükrözte. Az Octavia nemzetség sírboltjának festményei is ennek az eszmei hatásnak a kényszerítô ereje alapján formálódtak. A túlvilágot bemutató kép alig tartalmaz néhány jelet, a felület nagyobbik része festetlen, nyers fal. A fehéres háttér maga a „táj”, s az elôtérben, a laza talajon apró figurák, túlvilági lelkek tevékeny-kednek a náluk jóval magasabb, nagy virágú növények között. Elôtérben áll a legna-gyobb alak – Hermész –, mellette madárfogatról a földre hull egy lélek. Hadész vidékén színt csupán a piros, kinyílt és bimbós virágok kínálnak: ezek között hajladoznak, ezeket szedik, gyûjtik egybe a magányos lelkek.

Amennyiben elfogadjuk a rózsák mitológiai eredetét, a vérrel, a halállal való kapcso-latuk révén jogosnak látszik síremléki szerepük. AHateriusok 1. századisíremléke fel-hívta a figyelmet arra is, hogy a sírok élô növényei között ott kell lenniük a földi múltra

9. ÁBRA. A FILOSOFIANA 34 A2 MOZAIKJA, AMELYET A VILLA ÉPÍTÉSÉNEK KÉSEI FÁZISÁBAN KÉSZÍTETTEK, A STADIONOK, ILLETVE A CIRKUSZOK JÁTÉKAI KÖZÜL MUTAT BE NÉHÁNYAT.

AZ ALSÓ SÁV BAL OLDALI HÁROM NÔALAKJÁNAK EGYIKE A SAJÁT FEJÉRE HELYEZI A VIRÁGKOSZORÚT, A KÖZÉPSÔ ÉPPEN ELFOGADJA A GYÔZTESEKET MEGILLETÔ DÍJAKAT:

A PÁLMAÁGAT ÉS A VIRÁGOKBÓL FONT CORONÁT.

IN CARANDINI, A. – RICCI, A. – DE VOS, M. (1982), XVII. TÁBLA

emlékeztetô s a túlvilági jövôt elôlegezô rózsáknak. Egy Pannóniában talált sírfelirat is arra kérte az örököst, hogy ezzel a virággal tisztelje meg a sírját:

Bárki leszel, ki utánam e kertet s házat öröklöd, Kis kertem minden rózsáját szórd a poromra S tündöklô liliommal a sírom megkoszorúzzad.⁶⁴

3. A RÓMAI MITOLÓGIA ALAKJAI MELLETT SZEREPLÔ RÓZSÁK