A RÓZSA AZ ANTIK GÖRÖG KULTÚRÁBAN
5. AZ EMBERIVÉ VÁLÓ RÓZSÁK: ANAKREÓN ÉS SZAPPHÓ
A 6. századra kanonizálódott a rózsa lehetséges hivatkozásának, a rózsa és jelképei hasz-nálatának néhány elsô módja. A rózsaujjú Hajnal kifejezés képzése látszik a legerôsebb hagyománynak: a bôr, illetve a színezet ilyenfajta hivatkozásainak száma meglehetôsen magas, amit források sora bizonyít.
A Mimnermosz (i. e. 7. század) töredékei között található Héliosz istenhez címzett elégia költôi képe hûen követte e tradíciót:
Héliosz óh, be nehéz hivatást tölt itt be naponta – nem jut sem neki, sem gyors paripáinak így
semmi nyugalma, mihelyt a szelíd rózsáskezû Hajnal onnan a tengerbôl már fel az égre suhant.58
Érthetô, ha a Kypriaszerzôje ugyancsak rózsaszín, s a színnek megfelelô illatú köpenyt adott Aphrodité csupasz testére, mintegy elfedve s mégis hangsúlyozva testének jellemzô árnyalatát.
A rózsák jóvoltából a Khariszok és a Hórák, az istennô kísérôi is megjegyzendôkké vál-tak. Ibükosz (i. e. 6. század) a rábeszélés istenét, Peithót is felsorakoztatta – de vele együtt az istenek koszorújának minden tagja a szerelemre biztatta a vers megszólított leánykáját, Eurüaloszt.59Idônként már fel-feltûnik az istennô teremtéstörténetének egy-egy, a rózsa-szimbolikában utóbb felhasználhatónak talált mikroeseménye (méhre utaló méz, hajnali harmat, napistenek).
A kultikus események során sem mondtak le a görögök a rózsáról, s termékenység-és koszorúnövényekkel együtt szórták akár a közösség istenekhez hasonlíthatónak talált alakjaira is, mint például a fogatot hajtó gyôztesre.
Az istenekhez kötôdô specifikus, a kultikus eljárásoktól függetlenedô, közvetlen mitikus utalással/jelentéssel egyre kevésbé megjelölt rózsa a hellén világ egyik gyakran – ha nem is a leggyakrabban – idézett növénye: kezdetben csak az istenekhez társult,
57 BAKKHÜLIDÉSZ. Post SNELL, B. Ed. MAEHLER, H. Editio stereotypa editionis, 10 (1970), 16.
58 MIMNERMOSZ:Anthologia lyrica Graeca. Fasciculus 1: Poetae elegiaci. Ed. Stereotypa ed.
Tertiae (1949), 10. Ford. Franyó Z.
59 IBÜKOSZ:Anthologia lyrica Graeca.I–II. D4. In PAGE, D. L. Ford. Lator L.
majd azokhoz a félistenekhez és halandókhoz, akik az istenekkel kapcsolatba kerültek, vagy akiket szívesen láttak volna velük kapcsolatban, hogy aztán olyan, köznapokban is használható jelképpé váljon az állami és magán-, örvendetes és szomorú eseményeken, amelyet bármely poliszpolgár alkalmazhat, vagy abból részesedhet. A rózsával kife-jezhetô szerepekre legelôször nyújt példát Anakreón (i. e. 6. század) dala – s itt már tematizálódott s máris összetett módon, annak dionüszoszi értelmében is. A mûben a rózsa valamennyi görög jelképe együtt volt: az isteni és az emberi kapcsolatoké, az aphroditéi és a dionüszoszi mámoré, az életélvezésé, az ifjúsághoz és a szépséghez tarto-zóé, a szellemi és fizikai gyönyöré és a testi kapcsolaté. Az isteni és a földi jegyek keve-redése is megjelent, például a koszorú jelentésében: hiszen „Aphrodité jele alatt” lenni és „koszorú által díszesnek és szépnek” lenni egymástól elválaszthatatlan.
Anakreón a rózsát az olümposzi istenek rendszerének kialakulása elôtti elképzelés szerint, a szerelemtôl (pontosabban a szerelmektôl) származtatta, így annak legerôtel-jesebb vonása – a szépség, a gyönyörûség, díszesség értékelésével – az, hogy szerelem-jegy. E virág Erószhoz, Dionüszoszhoz, Aphroditéhez, a három Khariszhoz s a koszorú és más, hajba illeszthetô ék által valamennyiük kultuszához tartozik. A gyönyör, amelyet a rózsa jelent, mind az isteneké, mind az embereké: a rózsa unió a halhatatlanok és a halandók között.
A rózsa mellett, számos esetben, más növény is megjelent ugyanebben a szerepben.
Ennek oka az, hogy egy-egy mitológiai személyhez különbözô élôlények társultak, illetve a gyakorlati célok megvalósításában több ilyen-olyan szempontból hasonló tulajdonságú élôlény azonos módú használata is létezik.
Amikor Zeusz a virágoknak királynôt adott, egyedül a rózsát találta méltónak erre a megtiszteltetésre. Ô a föld ékessége, a növénybirodalom büszkesége, a virágok koronája, a rétek bíbora, a szépség visszfénye. Ô maga a szerelem. Aphrodité szolgálatában, illatos levelekkel pompázik, a mosolygó zefirek örömére.61
E szövegrészletet 1560-tól, a Párizsban megjelent Stephanus-féle görög lírai antológia kiadásától kezdve Szapphónak tulajdonítják, holott egy 5. századi görög író, Akhilleusz Ta-tiosz regényébôl átemelt részlet62– s a hellenisztikus hatás továbbélésének egyik bizonyítéka éppen az, hogy Szapphónál és kortársainál még nem jegyeztek ennyi rózsatulajdonságot.
60Anacreoentea.44. Ford. Devecseri G.
61AKHILLEUSZTATIOSZ. In HEINZ-MOHR, G. – SOMMER, V. (1988), 15, 45.
62NÉMETHGY. (1990), 191.
Az Eroszok adta rózsát Dionüszosszal vegyítsük:
eme szépvirágu rózsát a fejünkre rásimítva, mosolyogva iddogáljunk.
Gyönyörû virág, te, rózsa!
Tavasz égi gondja, rózsa!
Ki gyönyör vagy isteneknek,
a Küthéré fiusarja veled ékesíti fürtjét Khariszok között forogva, koszorúzz meg: én a lantom Dionûszosz templománál verem, és a rózsa-díszben, gyönyörûkeblü leánnyal koszorúzva táncba lejtek.60
S bár a fragmentum egybeszedte azt, ami az antikvitás végére a rózsafogalom fôbb tartalma lett, azaz hogy kikhez/mikhez címzett a virághasználat; s afelôl sem hagy kétséget, hogy miféle okokból: a kor feltámadó rózsakultuszának múltidézô-múltkeresô törekvéseihez szolgáltat adalékot, mint a görögség rózsahasználatának kialakulásához.
Az i. e. 7–6. századi Leszboszon élt Szapphó fennmaradt verseiben és verstöredékei-ben többször olvasunk, kiteljesedô szimbolikájával együtt, a korabeli rózsáról. Hogy ez a rózsa milyen színû, azt a homéroszi hagyomány szerint leírt, rózsakarúnak láttatott istennô testjellemzésébôl tudjuk. Rózsaszínû, miként a
rózsakarú, szent Khariszok,63 illetve
a rózsaujjú
minden csillagnál szebben ragyogja be fényével a sötét, sós tengert…64
Aphroditéhoz szólt ez az alábbi, egy i. e. 2. századi cserépdarabon fennmaradt hívoga-tó vers, a 2. töredék,amely példázza, hogy az istennô koszorút visel, amikor megérkezik a templomát füstölôszerrel illatosító, ôt vigalommal ünnepelô hívei közé. A tavaszi pompa ugyanúgy jellemzôje a ciprusi származású istennek, mint szentélyének s az abban áldozat-ra összegyûlteknek: a maga gazdagságát megmutató természet minden részlete a termé-kenységet hangsúlyozza.
…jöjj hozzánk Krétába, a templomodba:
almafáid közt, ligetedben egyre várunk, míg szétárad a drága tömjén jószagu füstje;
tündöklô csermely vize csobban át a rózsabokrok közt, s az egész vidékre reszketeg lombok susogása bûvöl jó puha álmot;
szerte, délceg mént nevelô mezôkön meggyfa hullajt szirmot, alatta bokros ánizs nô, és messze a tájra dús méz-illatot áraszt –
jöjj el majd, Küprisz, koszorús fejeddel…65
Az Aphroditénak szenteltséget, a hely kiválasztottságát a lombos ligetet kettészelô csermely almafái, a mezô meggyfái, ánizstövei között viruló rózsabokor is kínálta. A
nö-63 SZAPPHÓ:Poetarum Lesbiorum Fragmenta.53. Ford. Németh Gy.
64 SZAPPHÓ:Poetarum Lesbiorum Fragmenta.96. Ford. Trencsényi-Waldapfel I.
65 SZAPPHÓ:Poetarum Lesbiorum Fragmenta.2. Ford. Horváth I. K.
vények ottléte indokolta a hely megválasztott minôségekkel értékelt jellegét. Azt azon-ban nem lehet eldönteni, hogy a krétai kegyhely létrehozásáazon-ban a természeti közeg játszott-e közre, vagy a kultuszhely igénye szerint ültették és nevelték fel a termékeny-ség-istennô gazdagságát jelölô élôlényeiket.
Az isteni-mitikus kapcsolatot ugyanúgy megidézte, de már az emberi boldogság testi érzésének kívánságával összekapcsolva, a 22. vers (amelynek eredetijében, a legtöbb mûfordítással szemben, nem Aphroditénak nevezi az istennôt, hanem Ciprus szülöttének, Küprogeneiának), amelyben a tejfehér szín a rózsabimbónak nevezett ked-ves személy ártatlanságára is vonatkozik.
Jöjj hamar hozzám, amilyen hamar tudsz, rózsabimbóm, Gongüla, tejfehér szép köntösödben: lásd, a szivem szerelme száll körülötted,
szép leány: mert már ha ruhádra nézek akkor is reszket, gyönyörömre, szívem.
Egykoron szórtam magam is szidalmat Aphroditéra,
most pedig kérem, szavamért kegyét ne vonja meg tôlem, de kiért leginkább vágyom én, azt hozza el újra, hozzon téged ölembe.66
A rózsa ez esetben nem tekinthetô termékenységjegynek annak ellenére, hogy létét az isteni hivatkozás indokolta – kizárólag a szerelem, mégpedig a testi szerelem megjele-nítésének részese. A rózsa, elôször, maga a kedves Gongüla, mégpedig a szerzô – virág-gal hangsúlyozott – kolophóni származású tanítványa. Gongüla ember, az utóbb követ-kezô versszakasztöredék szerint „szép arcú”. A rózsa itt személyes érték.
Az 58. töredékben67 Szapphó a maga öregségén, ôszülô haján, megaszalódó bôrén kesergett – oly nagyra tartott testi értékeit feltehetôleg a rózsakarú hajnal vitte el tôle a Föld távoli peremére. Éósz (Auosz), a hajnalpír istennôje és szerelmi története a halandó Tithónosszal, aki ugyan halhatatlanná vált, de szüntelenül öregedett, párhuzamként tûnik föl a versben: a rózsás szín hiánya veszteséget jelent.
Az 55. számú töredékmár a halállal és a szerelemmel hozta kapcsolatba a rózsát. E vi-rágok Pieria rózsái – mivel a makedóniai Pieriát tekintették a múzsák szülôhelyének.
A pieriai rózsa képletes kifejezés: a hely legfôbb értékeire, a szépséges istennôkre s az ô mûveltségükre vonatkozik. A múzsák szépségének és mûveltségüknek (benne a köl-tészet kedvelésének) rózsával való együttes megidézése itt a virág kettôs, testi és szel-lemi tulajdonságokat hordozó képességét is használta.
66 SZAPPHÓ:Poetarum Lesbiorum Fragmenta.22. Ford. Devecseri G.
67 SZAPPHÓ:Poetarum Lesbiorum Fragmenta.58. Ford. Franyó Z.
Holtan majd feküszöl, senki se fog visszatekinteni emlékedre, ki sem vágyakozik rád, ki a múzsai rózsákat sose bírtad, de amott lent, Aidész lakán
holt árnyak raja közt kósza kis árny, erre meg arra szállsz.68
A vers tanulatlan asszonya nem volt bájos, nem volt tudós – a rózsa kettôs értelmét nem tudta életében fölfogni: sorsa Hadész birodalmában nem lehet más, mint az árnyak közötti tétova, céltalan röpdösés.
Az elmúlt érzelmi ünnepet dicsôíti a 94. vers,amelyben a koszorúfonás, a kenet- és balzsamhasználat, valamint az oly nagyon beszédes helyzetre vonatkozó sziromágy – a szerelem virága által fölkínált heverô – jelenik meg elôttünk: mindez nagyon hasonló ah-hoz, amikor a hívôk magát Aphroditét dicsôítették krétai szentélyében (2. töredék). Most azonban Szapphó valaki mást idéz, aki éppen elbúcsúzott tôle, s aki bizonyosan halandó, hiszen fájdalmában leginkább „halni vágyakozik”. Az Aphroditét megilletô mûveletek a hajdani, gyönyörû együttlét cselekményeivel azonosak.
…fontál szép koszorút sokat, rózsát és ibolyát, s hajad vélük oldalamon diszitetted itt;
sok fényes kenetet sima szép bôrödre elôttem itt
kentél, balzsamokat, fejedelmi szert;
s édes lágy kerevetre is dôltél rózsaszirom között,
s vágyadtól szabadult e helyen szived.
Nem volt ünnepi tánc soha, szent ünnep sem, amelyben én nem vettem vala részt közösen veled;
nem volt oly viruló liget, hol csörgôdobod és dalod
nem zendült föl a szép tavasz ünnepén…69
Az istennô kultusza és a vers beszélôjének szerelme egymást értékeli – annak elle-nére, hogy csakis a vallási cselekedet utal a szakrális ünnepre, s Aphroditét nem nevezi meg Szapphó. Számára Ciprus szülötte ember formájú. (Azt a makrokozmosszal történô azonosulást, amelyet a görögök a szent ünnepek táncaival, ritmikus dalaival vélt elérni.) A hiány versei közül figyelemre méltó az is (96. verstöredék),amelyben a Lûdia asszo-nyai közé távozottról, Attisz társáról szólt. Ebben is feltûnik a rózsaujjú pirkadat, általa
68 SZAPPHÓ:Poetarum Lesbiorum Fragmenta.55. Ford. Devecseri G.
69 SZAPPHÓ:Poetarum Lesbiorum Fragmenta.94. Ford. Devecseri G.
pedig a három fénnyel kapcsolatos istentestvér, a Nap, a Hold, a Hajnal: mindezek azt a hatalmasnak látott környezetet jellemzik, ahol jelenleg az elvesztett Arignóta nevû leány él.
Arignóta (egyesek értelmezése szerint akár istennô is lehet) a távolból Attisz után vágyó-dik, szüntelenül rá gondol, s nyugtalanul jár-kel a természeti gazdagság növényei között.
A felsorolás jelzi, hogy a szerelmi bánatban az illatos és ízes növények, a föld gazdag terményei is idézhetôk: értékükkel csak súlyosabbá válik a sóvárgott alak hiánya.
Szép harmat ömlik, és virulnak a rózsák, gyönge turbolyák és mézízû lótuszok illatoznak.70
A leszboszi költônô a rózsát a szerelem két értelme szerint hivatkozza akkor, amikor egyrészt istenekhez köti, másrészt ha a világ szerelembe foglalt rendjérôl, emberi lelki és testi viszonyairól fogalmaz meg állítást. S azt is állítja, hogy a hulló harmat kapcsolat-ba hozható a szerelem virágaival. A hajnali pára lenne tehát az, amely megtermékenyíti s virágzásra készteti a növényeket. A rózsák az örömöt és annak hiányát is mutathatják;
hol erôsítik, hol ellentételezik a kijelentéseket.
Szapphó rózsajelképei, illetve azok a jelképrendszerek, amelyeknek rózsaszimbólu-mok is részei, rendszerint kettôsek! Hivatkozásai bonyolult érzések és helyzetek összetett kifejezésére képesek, mégpedig úgy, hogy mindvégig a közös mitikus és a reális je-lentéseket használja. Lemondott a virág botanikai konkrétumairól, arra egyetlen egyéni jellemvonást sem talált, de a hagyományos jelentésekbôl új, bonyolultabb és árnyaltabb ér-telmet szôtt, amely hûen közvetítte az alkalom megkövetelte egyéni, ôszinte érzelmeket.
A96. verstöredékéhez hasonlóan illatos növényeket használt az archaikus kori kardal:
A: Mondd, hol van a rózsám, szép ibolyám, és hol van a zsenge zsályám?
B: Nos, itt van a rózsád, szép ibolyád és itt van a zsenge zsályád.71
Mintha ugyanúgy az istenekhez társítatlanul tûnnének fel benne az értéket jelzô növé-nyek, mint Szapphó lányalakot hivatkozó rózsabimbó megnevezésében. Mégis, mint-hogy mindezek tudhatóan koszorúnövények, a koszorú funkciójából következôen szakrá-lis szerepet kaptak.