A RÓZSA A GYÓGYÁSZATBAN

ADe Coloribus5. fejezete a növényi szervek színének okát kutatta. A tapasztalatra hivatkozva a névtelen szerzô megállapította, hogy kezdetben minden növényi rész fehér, illetve zöld, azaz ez az elsô szín, amely bármely növényt jellemzi. Ennek oka az elemtan értelme szerint az, hogy a négy ôselem közül az elsô elem a víz, hiszen annak sajátos-sága, ha fénnyel vegyült, a zöld különbözô árnyalatainak egyike. A fejlôdés során a víz ôseleme, illetve azok a nedves dolgok, amelyek alapjaikban ezzel az ôselemmel tartanak rokonságot, a fény hatására zölddé változnak, illetve azok a föld alatti növényrészek, amelyek nem részesülnek a tûz elemének fényhatásából, fehérek maradnak. Amikor a tûztôl eredô fény melegétôl a zöld növényi részek vízeredetû tápanyaga elfogy, fôni kezd a szerv, és a színe is megváltozik, s eléri az adott növényre jellemzô, természetének megfelelô színegyüttest. E folyamat – érvelt a szerzô – a napfénynek kitett növényi részekben hamarabb zajlik le, mint a melegtôl elzártaknál. Így keletkeznének tehát az érés alatt a fehérek, a feketék, barnák, sárgák, szürkék, narancsszínûek, bor- és sáfrányárnyala-túak: az elmélet szerint valamennyi növényben megtalálható az összes szín lehetôsége, de a végállapotot meghatározza, hogy a növényben, illetve egyes részeiben a négy elem milyen arányban vegyült egymással.

A tanulmányíró szerint ezt akár kísérletileg is ellenôrizhetjük: a bíborcsigából fôzéssel hasonló színfázisokon keresztül juthatunk a legérettebb, leginkább a tûz ôselemének megfelelô színig, a pirosig, illetve bíborig. Ugyanez történik a gyümölcsökben is, többek között a szôlôben. S a folyamat igaz a gránátalma érésére, illetve a rózsa színezôdésére is.

A nedvdús bimbó belseje kezdetben fehér, de végül átszínezôdik és élénkpirossá alakul.

Olvasható az okfejtésben, hogy olyan növények is találhatók, amelyek e legfôbb színt elért virágaiból nem piros termések keletkeznek, míg másoknál a fôzés jóvoltából a termés is pirossá válhat. Azaz a növényi részek darabjai nemcsak hogy nem egyforma összetételben tartalmazzák az ôselemeket, de az idôk folyamán az elemek átalakulnak egymásba, azaz belsô átrendezôdésen eshetnek át.

E színtan által némileg magyarázatot kapunk arra, s éppen e bölcselkedô okfejtésben, hogy a különbözô virágos növények közül a pirosat, pirosast, illetve bíbor sziromszínûeket milyen indoklással használták fel. Színük alapján az egyik ôselem, a tûz rokonságára utaló jegyet láttak bennük, s egyébként is a tûzhöz maga a szellem, illetve a lélek társult. A piros árnyalatai a tiszta szellem kifejezései, s az, hogy e szellemhez a helyes viszonyulási mód a szerelem, magyarázza, hogy ezt az érzelmi állapotot az élénk szín jelzi. Mindaz, ami piros, legyen bár a vér vagy a rózsa, a magasabb szellemiség jegyét viselte magán, s joggal láthatták a piros dolgokat az ember és a szellemi világ közötti kapcsolat megjelenítôinek.

fûszerek herbáival, arra mutat, hogy mindannyinak létezett egységesen magyarázható eredete. Ezt a használatot a szakrálisan is támogatt higiéniai-medicinai funkció ígérte, amelyhez értelmezésként társult a korszak négyelem-tana.

A Hippokratésznek (i. e. 480–377) tulajdonított, bár az alexandriai filológusok összeállította Hippokratészi gyûjteményben nem találtunk semmilyen orvosságba vagy szerbe javallt rózsaszármazékot, ugyanakkor az egyiptomi és indiai eredetû orvosságok és patikaszerek között számos, máshol a rózsával együttesen használt növény fordult elô, amilyen az izsóp, ciprus, babér, szurokfû, ánizs vagy repkény.²⁰³

A rózsák egészségügyi és kozmetikai felhasználásáról, nyilvánvalóan évszázados elôzetes ismeretek felhalmozódásaként, csak a leíró növénytan és gyógynövénytan leg-gazdagabb ókori munkájában, Dioszkoridész (1. század) De materia medica (Az orvosi anyagokról)anyagában olvashatunk: ez a mû a mediterráneumra vonatkozó görög far-makológiai ismereteket mutatta be – kb. hatszáz növényfaj segítségével – a római csá-szárkorban.

Dioszkoridész vad és kertben nevelt rózsákat említett – s ezzel máris a theophrasz-toszi örökségre mutatott rá. Valóban, Dioszkoridész növénytani szisztematikája és mor-fológiája tôle származott. De a receptjei, annak ellenére, hogy azok hatásmagyarázatai a nagy elôd nézeteire utalnak, nem. E receptek a kortársi gyakorlati ismeretekbôl eredtek – amelyek mögött azonban ugyancsak a theophrasztoszi elvek rejtôznek. Mint például a következôben is, amely a vadon növekvô, fehér virágú, s a megfelelô módon elôkészített, sötétsárga, megszárított termésû rózsát borban elfogyasztva hasmenés elleni – azaz szárító tulajdonságú – gyógyszerként ajánlja.

A vadrózsát egyesek oxyacanthusként emlegetik. Bokra a szederénél jóval nagyobb, már-már fa. A mirtusznál sokkal szélesebb leveleket hoz, az ágakon erôteljes töviseket, fehér virágot, hosszúkás, az olíva magjára emlékeztetô termést, amely ha beérik, sötét-sárga, belseje pedig bolyhos. Ha a bogyót kiszárították, a belsô bolyhaitól megszaba-dították, […] borban felforrósítva, italként fogyasztva megállítja a hasmenést.²⁰⁴

A CXXX. fejezetben leírtak szerint a mezôn növekvô rózsák egyes gyógyászati célokra hatékonyabban használhatók, mint kerti társaik. A kertben nevelt rózsák némely dologra mégis elônyösebben alkalmazhatók. Nyilvánvalóan attól, hogy nagyobb szám-ban található bennük sziromlevél – ez a szelekciójukra is ok –, amelyeket a rózsavíz elôállításához, a szirompor elkészítéséhez, a szárított szirmok elôállítására (amelybôl akár kivonatot, akár port is készíthetnek) használták.

A rózsákat lehûtik és összepréselik. A nedvet ugyanis friss rózsákból kell kisajtolni, miután elôbb ollóval levágták az unguisnál – így nevezik ugyanis a sziromlevél legbelsô részét – úgy, hogy a maradékot mozsárban kisajtolják. Porrá törik, míg kiszárad. Ha ez megtörtént, szemkenôcsökhöz teszik félre. A sziromleveleket is ár-nyékban kell kiszárítani, folyamatosan forgatva, nehogy megpenészedjenek. A borban fôzött szárított rózsaszirom kipréselt leve használ a fej, a szem, a fül, a foghús, a

203MAYER, F. K. (1927), 79.

204DIOSZKORIDÉSZ:De materia medica.CXXIII. Ford. Keveházi K.

végbél, a méh fájdalma esetén, ha tollal felkenik vagy ezzel lemossák. Ugyanezek kisajtolás elôtt összezúzva és felkenve használnak lágyéki gyulladások, a gyomor colluvies-e, valamint orbánc esetében. Kiszárítva és porítva a combbelsôket dör-zsölik be. Hozzávegyítik a virágokból készült és sebre való gyógyszerekhez is.

Olyasmihez is használják, amikkel a szemhéjat díszítik. A rózsák között talált virágot kiszárítva jó hatással fecskendezhetik rá a foghús nedvedzéseire […], megfékezik a hasmenést és a vérköpést. A rosa aurea és az egyszerû virágú mindehhez kevésbé használható. Vannak végül egyszerû mezei, kisebb rózsák a réten, amelyek a kertiek-nél sok dologra hathatósabbak.²⁰⁵

Dioszkoridész a rózsapasztilláknak nagy jelentôséget tulajdonított egyes kórok gyógyításában:

A rhodinusnak nevezett labdacs így készül: negyven drachma friss, nem hervadt, fonnyadt rózsa, tíz drachma indiai nárdus, hat drachma myrrha. Ezeket összetörve háromobulusnyi részecskékre osztjuk szét, amelyeket árnyékban kiszárítva nem szurkozott és mindenütt alaposan lezárt cserépedényben elhelyezzük. Van, aki két-drachmányi costust is kever hozzá és ugyanannyi iris illyricát, sôt mézzel elkevert chiosi bort. Szokás, hogy nôk nyakát nyaklánc módjára körben bevonják vele az izzadság rossz szagának enyhítésére. Porítva használják ezeket hintôporok és fürdés utáni kenôcsök készítéséhez: erôsítik a testet, a hideget megszüntetik.²⁰⁶

Az ôselemtan egységbe foglalta a korabeli természetbölcselet alapvetô ismereteit.

Segítségével a dolgok valamennyi tulajdonságát megmagyarázták, erre példát láthattunk a vörös színnél, de a fûszer- és tápláléknövények használatát is így értelmezték. Ez a tan elôsegítette a növényi alapú újabb gyógyszerek elôállítását. Amint az univerzumkép ismertetésénél már részleteztük, a négy ôselemhez négy minôség társult: a hideg, a meleg, a nedves és a száraz tulajdonság. Megfigyeléseken alapulhatott, hogy például a hideg jelle-gû betegséget melegítô hatású szerekkel lehet gyógyítani, a szárazakat nedvesítôvel, a kevert minôségre utaló kórokat pedig az eltérô minôségû gyógyszeralapanyagok meg-felelô mértékû vegyítésével.

Galénosz (129–199) összefoglalásával az antik orvoslás eljutott a humorálpatológiáig, ahol a minôségeket a testnedvekkel, a karakterekkel is összefüggésbe hozták, s létrejött egy olyan, filozófiával is támogatott orvosi praxis, amely a betegségeket tüneteikkel ellentétes tulajdonságú, egyszerû vagy összetett gyógyszerekkel kezelte. A rózsa, illata és színe szerint, megkapta a maga orvosbotanikai értelmezését, s eszerint használták föl a gyógyászatban. Galénosz munkásságában a korábbi recepteket is fölsorolta, köztük Mithridatész Eupatórét (i. e. 2. század), amelyben a szerzô az énekversenyen indulók mandulagyulladásának és gyulladt garatjának gyógyítására javallotta a vadmákgumó, páfrány, nadálytô, mandragóra, szömörce, írisz, édesgyökér, gránátalma és szárított rózsa-levél kenôcsét – alapanyagokként, amelyhez még egyéb adalékok is szükségesek.²⁰⁷

205DIOSZKORIDÉSZ:De materia medica.CXXX. Ford. Keveházi K.

206DIOSZKORIDÉSZ:De materia medica.123. Ford. Keveházi K.

207GALÉNOSZ, 13, 55–56.

…Bár számos orvos akad, aki a tapasztalatot mellôzve csak arra kíváncsi, hogy a rózsa piros-e, és illatos-e, és nem tapasztalja ki, vajon fejére helyezett rózsako-szorúval vagy a rózsa nedvével, vagy éppen rózsaolajjal kezelje-e magát, ha más-napos, vagyis hogy tapasztalatból tudja meg, mint áll a dolog. Jóllehet ha felmelegítik a rózsát, meleget, ha pedig lehûtik, hideget áraszt, és teljesen mindegy, hogy egyébként hûtô hatása van az emberi szervezetre. Pedig a tapasztalat, akár rózsákról van szó, akár pedig más orvosságról, könnyedén megszerezhetô. A rózsát ugyanis ugyanúgy lehet koszorú alakban, mint összezúzva használni, de lehet az égô gyomrú ember gyomorszájára kenni vagy kipréselt nedvét alkalmazni, illetve olajjal vagy vízzel keverve valamelyik testrészbe dörgölni. De mit sorolom mindezt, mikor akadnak, akik az opobalzsamhoz [Balsamodendron gileadense ágaiból kifôzött sziru-pos gyantához]kevert rózsanedvet kánikulában a testükre kenik, amire nyilvánvalóan tapasztalat tanította ôket, hiszen a rózsa erôsen hûtô hatású.²⁰⁸

A rózsaillatú olaj is bekerült a gyógyhatású készítmények közé. Készítéséhez az összezú-zott szirmokat finom faolajba keverték, s a leszûrt folyadékba ismét virágokat raktak. A hét-szer elvégzett illóolaj-kivonás eredménye volt a rózsaolaj – s ezt használták fel a mediciná-ban. A rózsa (egészségügyi szempontból) hûsítô hatására Theophrasztosz és Dioszkoridész is hivatkozott –, de ilyen szerep jutott a borivászatkor alkalmazott rózsakoszorúnak is.

14. KÉSEI FORRÁSOK: A GÖRÖG RÓZSATOPIKA ÖSSZEFOGLALÁSA