ERDÔ, LIGET, KERT?

költészet szûkszavúsága is hozzájárult azzal, hogy a szószátyárságot elkerülendô, kihán-totta a részletekbôl, s kiemelte abból a mitológiai szöveghálóból, amely árnyalt értelmezést adott a számára. Önállósodása eredményeként a korábbi többes jelentést ígérô szerep helyett az alkalmaktól függô néhány szûkebb értelmû fogalom kifejezését vállalta. Nem arról van szó, hogy a rózsajelképek értelmének száma csökkent volna, hanem arról, hogy ezek az értelmek egymástól kevésbé átmosottak, s használatukban inkább elkülönültek.

Az ismeretlen szerzôjû Bárha lehetnék…címû munkában a rózsa kizárólag önmaga referenciája, nincs mögötte kifejtett mitológiai háttér. Az olvasó legfeljebb csak a maga rózsáról szóló kulturális ismereteire támaszkodhat.

A botanikai sajátosságok közül a szín emelkedik ki, valamint, ha rejtett módon is (lévén nem a rózsanövény, hanem annak a virága jelenik meg), a virágzás állapota. Em-berrel való kapcsolata sem kétséges – pozitív érzelmi állapotot jelöl, s egy vágyott kap-csolattartás beszédes, tartalmilag értelmezhetô tárgya. A rózsa bármelyik nem virága lehetne (ámbár a hószín nôi kebel azt valószínûsítené, hogy inkább férfié), s az sem lehetetlen, hogy szellemi értékre utal (a kebel virág számára való fölkínálása mégis azt sugallja, hogy testies lenne a kívánt viszony); a virágunk többértelmûsége máshol jutott szerephez: a vallási közegtôl eltávolított emberi kapcsolatban. S e versbéli bíbor rózsa éppúgy lehet a nemi szerv eufemisztikus megnevezése, mint a szerelem szimbóluma.

Bárha lehetnék bíbor rózsa; kezedbe vehetnél s kínálnád kegyesen hószínû kebleidet.¹⁷⁶

A vadrózsát, egy-két kivétellel, a mezô, a rét növényeként nevezték meg, akkor is mellékesen, de a megnevezett tulajdonságai sem teszik lehetôvé a botanikai fajok iden-tifikálását: az illatosság és a piros-pirosas szín együttese nem nyújt e munkához elegen-dô támpontot, és azt a növényábrázolás hiánya is lehetetetlenné teszi.

Hol termettek tehát a rózsák? S milyen újabb botanikai, környezeti, ökológiai, morfo-lógiai és farmakomorfo-lógiai ismeretek gyûjthetôk róluk egybe?

A görög történetírás a perzsák elleni harc s a fölöttük aratott gyôzelem írásos rögzítése során alakult ki. A halikarnasszoszi Hérodotosz (i. e. 484 k. – 430 után) azt a hagyományt folytatja, amelyet a milétoszi Hekataiosz földrajzi-néprajzi-történeti mûve, az i. e. 500 körül írt Körülvezetés (Periégészisz)/A föld körbejárása (Gész periodosz) jelölt ki: az ismert világról az információk valamennyijét rögzítette és rendezte. Hekataiosz az általa ismertetett területek és népek növényeirôl is beszámolt ugyan, de a fennmaradt töredékek között nem tûntek fel a rózsák. Hérodotosz, elôdje módszerét követve, saját tapasztalata, írásos források feltárása alapján és a hallottakra támaszkodva az európai és az ázsiai népek viszályát tárta föl.

A történetíró munkájának elsô fele a már elfogadott hekataioszi szemlélet nyomán az ismert világ sokoldalú leírását végezte el, s csak a második részben foglalkozott a görög–perzsa háborúk kiterjedt elôzményeivel, a konfliktus okával, történetével, illetve azzal is csak i. e.

480-ig, Xerxész Görögország elleni hadjáratáig, nem pedig a háború végéig. Különös, hogy Hérodotosz az európai és az ázsiai ember mentalitása és története, élôlényhasználata közötti különbségeket klimatikus okokra – végsô soron a négy ôselemhez való kapcsolatra – vezette vissza, s ezzel magyarázta az elôlényeknél megmutatkozó sajátosságokat.

Hérodotosz történeti írása a rózsáról egyetlen helyen tudósít.

A három ifjú [Alexandrosz hetedik ôse, a Makedónia fölött uralkodó Perdikasz elûzött szolgálói, utóbb a makedóniai királyi ház megalapítói]pedig elvándorolt Makedónia egy másik részére, s letelepedett azoknak a kerteknek a közelében, amelyek egykor Midaszéi, Gordiasz fiáéi voltak. Ott magától terem a rózsa, szirma mindegyiknek hatvan, s illata felülmúlhatatlan. A makedónok szerint e kertekben fogták el Szilénoszt. A kertek fölött emelkedik a Bermion nevû hegy, amelyet nem lehet megmászni, mert mindig hó fedi.¹⁷⁷ A kor, amelyrôl Hérodotosz e forrásrészlete beszámolt, Amüntasz fia, Alexandrosz make-dóniai királyé (i. e. 495–450). Alexandrosznak, a történetíró szerint, kitüntetett szerepe volt, mivel nôvére házassága révén rokonságba került a perzsákkal, másrészt az athéniak megbe-csült vendégbarátja volt. Hérodotosz a rózsára utaló történetet Alexandrosz hetedik ôsének idejére datálta, s mivel a görögök három emberöltônyi idôt tekintettek egy évszázadnak, mintegy kétszáz-kétszázötven évvel korábbra, i. e. 700 környékére helyezte. Szerinte akkor Makedóniában magától termô, az ismerthez képest több szirmú és az illata által megjegy-zendô rózsák nôttek.

Más adataiból szintén hasonló idômeghatározáshoz jutunk. A phrígek, akiknek több kirá-lya viselte a Midasz nevet, Kis-Ázsia északnyugati vidékén honosak, s gyakran a trójaiakat értették rajtuk. A frígiai király, Gordiasz s fia, Midasz a történetíró adatai szerint valószínûleg az i. e. 8. század második felében, illetve azután uralkodtak. Hérodotosz e Midasznak Hellásztól északra fekvô vidékre, Makedóniába tette a birtokait, amelynek a lakói, a

ma-177HÉRODOTOSZ:Historiae.VIII. 138, 9–15. Ford. Muraközi Gy.

kedónok, egyébként a görögséggel rokonságban álltak. Hérodotosz emlékezete tehát a görög idôszámítás közvetlen kezdete, i. e. 776 elé nyúlt vissza, s e régmúltra való hivatkozást maga is hangsúlyozta.

A történészek szerint a makedóniai eredetû frígek ekkor már évszázadok óta Kis-Ázsiában éltek.

A történetíró azt állította, hogy az örökké havas makedóniai Bermion-hegy tövében léteztek olyan kertek, amelyek korábban Midasz phríg király tulajdonát képezték – s ezek utóbb az új makedón dinasztia kezére kerültek. A kertben – amely ha nem erdô, legalább ligetszerû, hiszen a hagyomány értelmében ott fogták el Szilénoszt, az erdei istent – „magától”, telepítés és gondozás nélkül élt a rózsa, amelynek két – a görögök számára legalábbis – különös tulajdonsága érdemes említésre. Hatvan szirmos és a legillatosabb a magafajta szagos virágok között.

A szöveghely megengedi azt a feltételezést, hogy a rózsa Midasz király kertjeibôl ere-deztethetô, s az uralkodó kora után gondozás nélkül is fennmaradt.

A történetnek allegorikus olvasata is létezik, amely a dinasztiaalapítások szokásos jegyeit viseli magán, s ettôl ne is tekintsünk el, ezért vegyük szemügyre magát a rózsa és az allegorikus történet közös üzenetét. Az említett rózsa bármiképpen értékes növény:

nem a színe említendô (amelyet a görögök napszakok, égitestek és istenek jellemzésére használtak), hanem a sokszirmúsága és az illatozása. A sokszirmúság – amely a rómaiaknál továbbra is megjegyzendô – eddig források híján ismeretlen volt, nem úgy az illatgazdagság, amelyre akár az olaj, akár a virág kapcsán többször utaltak.

Hérodotosz rózsatermôhelye a vidék sajátosságára is figyelmeztet.

A rózsaadat botanikatörténeti hitele ellentmondásos, s nem állítható, hogy valóban élt a növény Makedónia területén – mindamellett nem is cáfolható, hiszen a leírt hegyi környezet összevethetô a rózsa géncentrumának tekintett kaukázusi lejtôkkel.

Más szempontból azonban nagy a locus haszna, mert kiemeli a rózsa korábbról ismert származási helyét s kis-ázsiai eredetét. Több olyan fragmentum van a fenti idézetben, ame-lyet érdemes megvizsgálni: az illatét és az úgynevezett kertek maradványát, ahol „magától terem” a rózsa. Az illatkedvelés a perzsákat jellemezte, vallási tevékenységükhöz tartoztak az illatáldozatok, a görögök is Kis-Ázsiában ismerték meg s vették át az ottani népességtôl az illatok kultuszokban való alkalmazását, amelynek egyik formája a koszorúhasználat. Az illatot a rózsaszirmok szolgáltatásának tekintették – legalábbis a virág részeit bizonyíthatóan nem különböztették meg Theoprasztosz mûködéséig –, s a Hérodotosz említette sok szirom akár elôrevetíthette és indokolhatta a valóban fenséges és páratlan illatot.

A rózsák természetes hibridizációjával a vadfajok utódaként létrejöhetett a szokásos ötszirmú virágnál dúsabb változat, s ez emberi közbeavatkozás nélkül is fennmaradha-tott, s egy areát benépesíthetett.

A kert szövegen belüli feltûnése azonban váratlanabb jelenség, mint a rózsáé. Amit tudunk, mindössze annyi, hogy Midasz halála után a kertek elhagyatottan is kertek ma-radtak, s a rózsa vadon vagy elvadultan nôtt bennük. Mindez s a hegyi környezet felszíni szabdaltsága arra utal, hogy e kertek nem lehettek mások, mint olyan fás-bokros, helyen-ként szabad területek, amelyekben a természetes növényzet kialakulásához az ember is hozzájárult – s lényegében a tájat fölhasználó, alig formált kertekként képzelhetôk el. S a természet ilyesfajta mértékletes átalakítása és használata szintén a perzsák kertkul-túrájának a sajátossága.

A rózsa botanikatörténetének kutatója számára nem egyértelmû, hogy Midasz király kertje Makedóniában található, vagy inkább Aigeiában, illetve Edesszában.¹⁷⁸S a topog-ráfiai bizonytalanság arra utal, meg kell elégednünk azzal, hogy magának a görög törté-netírónak a legfontosabb állítása csupán annyi, hogy a történelem kezdetén összefüg-gésbe hozott egy görög rokon népet az azóta perzsa kapcsolatokat tartó frígekkel. S a rózsa ismerete e perzsa befolyás alatt álló – bár makedóniai eredetû – nép kis-ázsiai kultúrájával kapcsolatos. Ez a hagyomány rögzült.

A görögök kertkultúrájának áttekintésére az utóbbi évszázadban, tehát nem olyan régen kezdôdtek a munkálatok. Ugyan nem egy írott forrás utal arra, hogy léteztek görög kertek, de az adatokat a régészet szórványosan tudta csak megerôsíteni – vagy mert a korai feltárásoknál nem figyeltek a könnyen megsemmisülô kerti maradványokra, vagy mert ritkán tártak föl értékelhetô helyszíneket.

Homérosz megemlékezett Alkinoosz kertjérôl, amelyben gyümölcsfák éltek, a homéroszi s az azt követô idôkben született szövegek az élettel kapcsolatban álló istenek (Aphrodité, Dionüszosz, Erósz, Aszklépiosz, Héraklész, Adónisz) szentélyeit ligetek-ben, ligetes környezetben láttatták, a platóni Akadémia platánokkal beültetett terérôl, Arisztotelész Lükeionjának növényzetérôl, Theoprasztosz kertvásárlásáról s magánker-tekrôl is értesülünk, s Epikurosz kertje sem ismeretlen, ahol a bölcs maga és barátai szá-mára gyógynövényeket termesztett.

Két rózsafaj bukkant fel Theokritosz A juhász és a kecskékcímû beszélgetés keretébe foglalt dalversenyében. A csipkebokor kisebb értékû, mint a kert megnevezett helyén, a sövény mellékén növekedô rózsa. E rózsát is fölnevelô kert a vetélkedô vers szerint Sybaris város környékén található: a pásztori helyzet alapján bizonyos, hogy sövény a mezôgazdasági munkából élôk nem városi kertjét határolta.

Csipkebokor, boglárka, kökörcsin messze sem ér fel azzal a rózsával, mely kertben nô, a sövénynél.¹⁷⁹

Az Adónisz gyászdalaBión verse, amelyet az Adónisz-ünnepek másnapján énekeltek.

Soraiban nemcsak a rózsa egyik teremtéstörténete s az évente egyszer virágokkal meg-ünnepelt Adónisz-évforduló bukkan fel, hanem párját ritkító módon a rózsa föllelésének mindkét lehetséges helyszínét is megnevezte:

Holtan is oszd meg Adónisszal nyoszolyád, Kythereia!

Szép a halottad, holtan is oly szép, mintha aludna.

Vidd el a lágy heverôre, hol annyit aludt veled együtt, Éjrôl éjre csodás álomba merülve karodban;

Színarany ágyad vágyik e zordon Adónis után is.

Szórd be virágokkal, koszorúkkal – a drága halottal Haljanak ôk is, a kert meg a rét valamennyi virága.¹⁸⁰

178 GODLEY, A. D. szerint Aegea vagy Edessa (mai Vodena) lehetett Midasz városa. In PHILLIPS, R. – RIX, M. (1993), 16–17.

179 THEOKRITOSZ:Bucolikeques Grecs. I. Theocritos.V. 93–94. Ford. Kerényi G.

180 BIÓN:Bucolikeques Grecs.II. Bión, I. Epitaphius Adonis.70–77. Ford. Kerényi G.

A rózsa – amely a virágok között a vers korábbi részében megnevezett –, mint a többi ünnepi és gyásznövény, két helyrôl: a rétrôl és a kertbôl származott. De hol található a kert: a települések lakóházai körül vagy a települések környékén, ahol az élelmet szol-gáltató mezôgazdasági munkákat végezték?

Sajnos a kertekrôl szóló följegyzéseket legtöbbször nem erôsítették meg régészeti adatok.

A görög kert kialakulását, funkcióját és térszerkezetét B. S. Ridgway tekintette át,¹⁸¹ amikor összefoglalta a görögség hozzájárulását a római kertekhez. Megállapította, hogy nem létezett saját, intenzív kertkultúra, s ami kialakult, az többnyire a perzsa kertel-képzelések nyomán történt. A görögök ezt a perzsa hatást közvetítették a rómaiaknak.

A római kertre a görögség legnagyobb befolyása a szobrászati-kôfaragói munkák s azok térszervezésben játszott szerepének elfogadásában ragadható meg.

A klasszikus korban a görög házak udvarát – amelyek föltárásakor a kertészeti ma-radványokra is figyeltek, például a szicíliai Himrea és az i. e. 5. században épült s az i.

e. 348-ban megsemmisült khalkidiké Olünthosz településen – agyaggal eldöngölték, illetve kövekkel rakták ki. Bennük nem kínálkozott és nem mutatkozott olyan növény-használat, amely akár távolról is utalt volna e korszak gazdagabb polgárainak a perzsa palotakertek iránti, szakirodalmi forrásokkal alátámasztható csodálatára.

A hétköznapi ember saját kertjét a maga haszonelvûsége alapján a település környékén mûvelte. A szicíliai, dél-itáliai uralkodóknak, a keleti nagyurakhoz hasonlóan, palota-kertjeik voltak – kerteknek tûnô parkjaik –, például Szürakuszaiban Gelón (i. e. 486–476) és Rhégionban az idôsebb Dionüsziosznak (i. e. 405–367).¹⁸²

A hellenisztikus korban az oszlopsoros udvart mozaikokkal vagy kövekkel borították, s a tetôkrôl lefolyó víz tárolására itt alakították ki a ciszternát: a tárolók vizét a növény-termelésre is használhatták. A levegôs, kellôen árnyékos és napos térben szobrok álltak – amelyek a lakók számára föltárulkozó, egyezményes, a közösség által meghatározott jelentésûek voltak.

A nyilvános terek szobrászati szervezésében ugyanis a közösségi funkció teljesítése a leg-fontosabb: az épületek körül, a tereken álló fák között a szobrok rendje nem esetleges. A köz-igazgatás és a szent területek azok, amelyekrôl kiderült, hogy szobrokkal díszítettek, s e szobrok elhelyezkedését tájképileg is átgondolták. A források, a medencék, a ligetek, a sziklabarlangok más-más hagyomány szerint faragványok elhelyezésére adtak módot, s hivatalos vagy szent sajátosságaik érvényességét a környezet indokolta. A táj növényi alko-tórésze hozzájárult a szobor szimbolikus jelentésének kibontásához, de egyúttal lehetetlenné tette az egyedi növény önálló értékelését. E tereken nem valószínû, hogy környezetidegen, máshonnan származó, alkalmi szempontok alapján méltányolt, néhány tulajdonsága alapján ugyan kedvelt, de a szabályozott látványhoz nem illeszkedô növényeket ültettek volna, megelégedtek a helyben kifejlôdött növényzet óvatos alakításával. Egyes növények értékét mégsem szabad elhanyagolni, hiszen némelyiknek szakrális a jelentése – Kimón i. e. 5.

századi programja arról vall, hogy az athéni Agora növényzetének kialakítása tudatosan történt, s a tereprendezéskor odafigyeltek a fák és a szobrok együttes hatására.¹⁸³

181RIDGWAY, B. S. (1981). In MACDOUGALL, E. B. – JASHEMSKI, W. I. ed. (1981), 7–28.

182RIDGWAY, B. S. (1981), 11.

183RIDGWAY, B. S. (1981), 16.

A többfunkciós közösségi terekhez képest kevesebb, de szigorúbb meghatározottsá-got mutattak a szent ligetek. A spontán kialakult, templomot, oltárt befoglaló természe-tes tér mellett meghatározott szándékkal épített szentélykertek is létermésze-tesültek. Theophrasz-tosz, mestere halála után, a phaléroni Démétriosz segítségével egy magánkertet vásárolt meg, s a múzsáknak szentelte azt.¹⁸⁴A szentélyt, istennôszobrokat, két oszlopcsarnokot, egy oltárt s gyalogutakat tartalmazó kertrôl ugyan tudunk, s hogy kerti munkát végeztek a térség fenntartására, mivel arról a végrendelet tudósít, de sem a növényekrôl, sem a mai Szintagma tér helyén húzódó kertrôl nem maradt értékelhetô régészeti anyag.

Az Akadémiához kapcsolt park is inkább vallási, mint haszonelvû létesítmény. A leg-inkább Platón tanítása révén ismert iskola környékét ugyanaz a Kimón alakította ligetté, mint aki platánfákat ajándékozott az Agorának.

A tájba foglalt szent építmények és a filozófusok tanításának terei számára a termé-szetes úton nôtt, ritkábban telepített, helyi eredetû fák a hôség enyhítésére szolgáltak.

A szent kertek között azonban létezett néhány, az elôzôekhez képest – bizonyíthatóan – más növény használata. Az athéni Agora i. e. 3. században épült Héphaisztonja mellett virágedényekben bizonytalan fajú és eredetû fákat helyeztek el, az ugyanebbôl az idôbôl származó, Thaszoszban található Héraklész-szentély felirata szerint a szent kert ültetett fügefáit, mirtuszait és mogyoróbokrait az épületet bérlô feladata volt öntözni és ápolni.

A déloszi Létó-szentélyt a szent pálmafák szegélyezték. A hellenisztikus korban, a szór-ványos adatok szerint, ismertebbé vált tehát néhány növény kertbe telepítése, konténeres gondozása, s ez a gyakorlat lehetôvé tette a hasonló magánkerti gondozást is.

Ilyen, több növény tartására kialakított magánkertje volt az irodalmi referencia alap-ján Epikurosznak (i. e. 341–270), aki azt i. e. 306-ban 8000 drachmáért vásárolta, és amely Plinius szerint eredetileg Démoszthenész unokaöccsének a kertje volt.¹⁸⁵ Epiku-rosz kertje, ahol a vele baráti viszonyban álló tanítványaival visszavonultan élt, s mora-listaként filozofált, s amelyrôl a nevét is kapta az epikuroszi iskola, Athén és Peiraieusz között terült el valahol.

A régészeti adatok értelmezése alapján, mint Ridgway rámutatott, funkció szerint több típus különböztetendô meg: a mai kert fogalmától távol esô, udvarszerû magánker-teké, a vallási célokból létesült kerteké és a nyilvános helyeké. Hangsúlyozta a temetôk szerepét, ahol, kétségtelen, csak ültetés eredményeként nevelhettek fákat és dísznövé-nyeket, s ahol az elhunytra emlékezve idôszakonként összejöveteleket tartottak. Mind-egyik térség jellemezhetô azzal, hogy szobrok, illetve plasztikák, bár különbözô mértékben, a szakrális meghatározottság közvetítôi, s karakteres a szerepük. A környezet természe-tes növényzete hozzájárult ahhoz, hogy melyik isten vált a térplasztikák által hivatkoz-hatóvá, illetve hogy a természetes vagy mesterséges környezetben milyen – isteni kapcsolat által megnevezett – növényeket tartottak meg. Némely szent személy jellege megenged-hette, hogy szentélye, oltára, szobra környezetében rózsabokor is virágozzék.

A dombormûveken ábrázolt virágfüzérek és az irodalmi adatok szerint a görögök a virágokat gyakran használták ornamentális díszítményként. Biztosak lehetünk, hogy az

184 RIDGWAY, B. S. (1981), 17, In The Museum and Garden of the Peripatetics. Archailogike Ephemeris, 1953–54, B, 126–128.

185 RIDGWAY, B. S. (1981) 17, In PAULY-WISSOWA Real-Encyclopädie. VII. cols., 761–841;

PLINIUS:Historia Naturalis.19, 51.

ezekhez szükséges növényeket, így a rózsát nem a lakóhelyek udvarán, s nem is a kö-zösségi, illetve a szent ligetekben termelték. Azt többnyire piacon vásárolták, s a növé-nyek kereskedelmi forgalma mögött a lakóhelyek közeli környezetében létesített szabad kertészeti telepek léte vagy a növények természetbôl gyûjtése állhatott. Bizonytalan, hogy e feltételezett növényállomány elegendô nyersanyagot nyújtott-e a rózsaillatú olaj, a rózsából készült kozmetikai-higéniai szerek helyi elôállításához. Az ugyanis, hogy a rózsákhoz, illetve a rózsaalapú szerekhez a távolabbi területekkel folytatott kereskede-lem útján is hozzáférhettek a helyi lakosok, még nem zárja ki a helyi termesztést és feldolgozást.

Nem annyira a kertkultúra, mint az Adóniszhoz fûzôdô mítoszok következménye a nôk által készített Adónisz-kertek idôszaki ápolása. Díszes kerámia- vagy fémedények-ben – amelyek a ma használatos cserepek és konténerek elôdei – gyorsan virágzó kora tavaszi növényeket neveltek, köztük hagymásokat, gumósokat, apró termetû rózsákat, amelyek az isten s a természet megújulására, gyors száradásuk pedig Adónisz halálára, a természet örök körforgására emlékezette a görögöket. Mindenesetre a rózsák ilyen használatában a nevelt növény és a mitológia virága ugyanaz – Adónisz vérére nem egy verbális rózsajelkép, hanem maga a rózsa utalt.

A hagyomány szerint Rhodosz a rózsatermesztés központja. A sziget közelségét a ró-zsa illatából a tengerészek már akkor érzékelték, amikor még nem is látták.¹⁸⁶Rhodosz új városát – amely nevét, a szigethez hasonlóan, a rózsákról kapta, s ahol a népesség virág-termesztésének kereskedelmi okai lehettek¹⁸⁷– 411-ben alapították; szentélyei, házai kö-zött található kertjeiben azonban a régészek nem találtak rózsatermesztésre utaló marad-ványokat. A szigeten a nyilvános és szent területeken a természetes tájkép szintén kiemelt szerephez jutott, így a fôvárosban az i. e. 3. században már fennálló, patakkal átszelt, faragott kôtárgyakban gazdag, szentélyeket magában foglaló parkban is, amely-rôl azonban szintén nincs rózsákra vonatkozó adat.

Több Ázsiához közeli szigeten rózsadíszes pénzt vertek; e pénzleletek rózsái mögött, a hozzájuk kapcsolt istenábrázolás szerint, kis-ázsiai eredet sejlik. Héliosz/Apollón látható a rhodoszi érmek egyik oldalán¹⁸⁸– ami éppúgy bizonyítja a rhodosziak fôiste-nének mibenlétét, ahogy indokolta a rózsakultuszt, a rózsatermesztést s az erre alapozott rózsaszármazékokkal való kereskedést is.

Az i. e. 6. századtól az addig használt élektronpénzt fölváltotta az ezüstbôl és arany-ból készült érmék használata, s e fémek, miként már régóta a Közel-Keleten, az i. e. 5.

századra itt is kizárólagos alapanyagokká váltak. A görög világ érmein a kibocsátó közösség azonosító képe és felirata szerepelt – az ábrázolás a városállamok külön-legesen tisztelt istenére, nevének képi megjelenítésére utalt. Rhodosz szigete az i. e. 4–3.

században a legvirágzóbb államok közé tartozott, nagy mennyiségben bocsátott ki ezüst-pénzt. A hemi- és tetradrachmák hátlapján karakteres, félig kinyílt rózsavirág dombor-mûve látható a PO∆ΙΟΝfelirat alatt.¹⁸⁹A sziromlevelek mindenkor egykörûek, a csésze-levelek képletei alapján kétségtelen, hogy valamely R. gallicaszármazékot ábrázoltak.

186RIDGWAY, B. S. (1981), 12.

187RIDGWAY, B. S. (1981), 12. Idézi: PAULY-WISSOWA:Real-Encyclopädie.VII. cols., 767–841.

188SURÁNYID. (1985), 339; és HEINZ-MOHR, G. – SOMMER, V. (1988), 11.

189WILLIAMS, J. (1997), 33; BALIS, J. (1966), 3–5.

In document A RÓZSA ÉS JELKÉPEI AZ ANTIK MEDITERRÁNEUM (Pldal 87-94)