AZ UNIVERZUMKÉPBE ILLESZTHETÔ RÓZSAIDÉZÉS

A rózsához kötött jelképek a fényhez, a szerelemhez, a termékenységhez és a mámorhoz tartozó görög istenek környezetében is feltûntek, s mivel az antropomorf istenhitben a pantheon alakjai hasonlatosak az emberekhez, a rózsás trópusok olyan helyzetek minô-sítôi, amelyek a naturára, illetve a humán termékenységre s a mindennapi élet bôségére

103 MELEAGROSZ a tavasz megéneklésében a hangsúlyt nem a mitológiai toposzokra, hanem a természeti – hasonlóan konvencionális – képekre fektette. Anthologia Graeca.9, 363, 3–6. Zöld pázsit-koszorút ölt kék hegyek orma magára, / bomlik az ágon a rügy, minden fa ma új levelet hajt.

/ Jó harmattal a fûnövelô Nap itatja a rétet, / rét iszik és kacag is, míg felpattannak a rózsák. Ford.

Trencsényi-Waldapfel I.

104 Például NOSSZISZ:Anthologia Graeca.5, 170 (16), 3–4. A nô, kit Küprisz vágya nem ébreszt / nem tud a rózsáról, mily gyönyörû e virág. Ford. Tótfalusi I.

105 Példa az anakreóni dalok közül a Carmina Anacreontea.35. IULIANOSZ:Anthologia Graeca.16, 388, 1–7.Füzért kötözve leltem / rózsák között Erószra, / s elcsípve röpke szárnyát / boroskupámba dobtam, / majd fogtam és kiittam – / s azóta jaj, a torkom / csiklandja egyre szárnya!Ford. Horváth I. K.

106 KALLIMAKHOSZ:Anthologia Graeca.12, 134.

vonatkoztak. Érthetô, hogy a napfény és a termékenység együvé tartozott: valamennyi növényi táplálkozáson alapuló korai civilizáció a fénytôl származtatta a növényi életet ama tapasztalat alapján, hogy a növényeknek szükségük van rá. S a növényi termékeny-ségbôl fakadt az emberi gazdagság. A mitikus univerzumkép rögzítette a rózsa fertilitás-jelenlétét, de e jelenlét kifejtésének módjait kezdetben a hagyomány nem szabályozta.

Feltûnô, hogy fél évezred forrásainak áttekintése után sem lehet a pantheon és a vege-táció kapcsolatának rögzítésén túl a rózsához társítani egyetlen hermetikus jelentést sem.

Mi lehet az oka a rózsaszimbólumok ilyen burjánzó alakulatának?

Az egyik a görög kulturális hagyományból ered: a görögség nemcsak eltûrte, hanem meg is becsülte az individuális elképzeléseket, azokat a közösségiek mellett becsben tartotta. A görögség a makedón hódítás elôtt nem vált homogénné, sem az állam, sem a vallás nem szervezôdött összefüggô, egységes rendszerré. A kánont nem teremtô politi-kai, vallási, kulturális mintázat lehetôvé tette az egymástól sokszor gyökeresen eltérô nézetek, mentalitások és az ezeknek megfelelô jelképek kialakulását és fennmaradását – és megengedte a személyes tulajdonságok értékelését és ezek nyelvi lenyomatainak filológiai vizsgálatát.

A másik ok, amely fenntartotta ugyan a rózsajegyek használatát, de mégsem vezetett annak egységessé válásához, a mozaikos görög vallásban kereshetô, amely sosem vált sem tételessé, sem egységessé, s ezért a szimbólumrendszere, jellegzetes vonásai elle-nére sem alkotott zárt rendszert.

A görög mitikus világkép, a természetbölcselet, a homo mensura elvet fölvázoló szo-fizmus képviselôinek s az egyéb írott hagyomány megteremtôinek nem volt megfel-lebbezhetetlen tudásuk az istenekrôl, a természetrôl, a társadalomról és az emberekrôl.

A kultuszok, a rítusok sem váltak egységessé, miként a mitológia, valamint a mitológiát életükben felhasználó emberi közösségek magatartása sem.

A szofista mozgalom Prótagoraszig visszanyúló elképzelése, miszerint mindenkinek az az igazság, ami számára igazságnak tûnik, ugyancsak megengedte a saját vélemények kifejtését – és e mozgalom nyilván nem korlátozta azt sem, hogy a mitikus világkép ha-gyományelemeit a maga módján válogassa, tovább alakítsa, akár az istenvilág meg-kérdôjelezéséig is eljutva.

A kozmosz preszókratikus összerendezetlensége a negyedik században megszûnt.

Arisztotelész és követôi olyan világképet körvonalaztak, amely ugyan magában foglalta a változatos örökséget, de felajánlotta azt a keretrendszert, amely szabályozta akár a rózsaidézés formáit is. Arisztotelész peripatetikus tanítványai megteremtettek egy sokré-tûen használható elvet – amit nem adott meg addig sem a mítosz, sem a vallás, sem a több szálon egymás mellett futó kulturális átörökítés. Amely a metafizikai és a fizikai világot azonos logikával magyarázta, s az egységüket hangsúlyozta.

Arisztotelész (i. e. 384–322) De Caelocímû könyvében az égi, a másik kettô pedig a földi testek mozgásával foglalkozik. E könyvben – korábbi munkáira épülve – Ariszto-telész a geocentrikus univerzumképét vázolta fel. E gömb alakú kozmosz központjában a nyugvó Föld található, külsejét az állócsillagokat tartalmazó gömbfelületet (az elsô égboltot) beborító primum mobile, az elsô mozgató adja. Az elemi világot magában foglaló Föld és a primum mobile között a csillagvilág helyezkedik el.¹⁰⁷

107Sir David ROSS(1996), 127–133.

Az elemi világ a föld, a tûz, a víz és a levegô négy ôselemébôl, a csillagvilág az aithérbôl, az ötödik, a legtisztább részekbôl álló elembôl épül fel, a primum mobile pedig – miként az a FizikaVIII. könyvében olvasható – anyagtalan, kiterjedéstelen és mozdulatlan, a formát teremtô örök szellem. Amíg az elemi világ a négy ôselem szün-telen egymásba alakulásának a színtere, ahol a dolgok keletkezése és pusztulása adja a rendet, a csillagvilág mindezektôl mentes. A Földre az egyenes vonalú mozgás, a kon-centrikus szférákból álló csillagászati rendszer tagjaira a körmozgás a jellemzô.

Arisztotelész szerint az univerzum a négy ôselemmel együtt mintegy 59 szférából áll.

A kerületén található elsô mozgatótól származik a tökéletes, azaz a körmozgás – ebbôl legfôként az állócsillagok szférája részesedik. A következô szférák egymás közvetíté-sének jóvoltából kapják a maguk egyre kevésbé ideális mozgását – de az egész csillag-világra jellemzô marad a körmozgás.

Az univerzum centrumát az elemi világ, annak közepét a négy ôselem alkotja. De a tovább már nem bontható entitású ôselemek is, nehézségük és könnyûségük meghatároz-ta helyváltozmeghatároz-tató mozgásuk iránya szerint, rendszert képeznek. A nehéz föld a hajlama szerint a centrumba süllyed, a könnyû tûz a mindenség széle irányába emelkedik. A levegô és a víz közbülsô helyet foglal el. Mindegyik elemhez tartozik két minôség; e minôségek aránya szerint egymáshoz ugyan nagyon hasonló, de összetételük mértéke szerint külön-bözô bármelyik ôselem. A tûz – miként a leginkább tûzjellegû dolgok sokaságának – formája a meleg és a száraz, a földé pedig a hideg és a száraz szerint alakul ki. A tûz és a föld egymáshoz vonzódását a szárazságuk, taszításukat melegségük-hidegségük magya-rázza, hiszen a hasonló dolgok vonzzák, az ellentétesek pedig taszítják egymást. Amúgy a meleg a hasonlatos dolgokat egymással elvegyíti, a hideg pedig elkülöníti.

Mind a négy egyszerû elemben két-két minôség egysége az uralkodó. Az ôselemek keverednek egymással; ezáltal a dolgok elôbb létrejönnek, majd elpusztulnak. Mindez a Nap közeledésének és távolodásának hatására lezajló, megszakítatlan folyamat – a Nap mozgása az oka annak is, hogy a Hold szférája alatt elhelyezkedô elemi világ négy ele-me, bár szüntelenül átalakul egymásba, mégis egyensúlyban marad. Az elemek vegyülô formákat hoznak létre, s a különbözô elemarányok eredményeként keletkeznek az elemi világ dolgai: a fémek, a kôzetek, az ásványok, a növények, az állatok s maga az ember is. A szublunáris világ valamennyi dolgában túlsúlyban a föld ôseleme található – ehhez társul, különbözô mérték szerint más-más dolgokat létrehozva, a másik három ôselem, illetve azok valamilyen keveréke.

A dolgok és a lények, szervezettségük szintje szerint, tehát négy összetevôbôl állnak, s bennük mindegyik ôselem hajlama és minôsége megtalálható. A dolgokban tetten érhetô anyagi természetük. A dolgok eseti tulajdonságai, minôségük, színük, illatuk stb.

mögött fölfedezhetô egyszerûségük vagy összetettségük. Így magyarázatra lel akár a rózsanövény, de különbözô szerveinek jellege is.

Az elemi világ dolgai a tûz ôselemhez hasonló tulajdonságaik által rokoníthatók, és összehasonlíthatók a szellemibb szférák tüzes jellegû dolgaival. Túl azon, hogy egy-egy minôség megmutatja, milyen ôselem tulajdonsága van a dologban jelen, s azt is, hogy milyen módon, a hasonló jellegre is rámutat. A hasonlatos tulajdonságok a csillagvilág és az élô, illetve az élettelen dolgok világa közötti rokonságról referálnak.

A vitatott arisztotelészi mûvek közé tartozik a De Coloribus címû munka. Némelyek az arisztotelészi korpusz részének tekintik ugyan, de mások azt valószínûsítik, hogy vagy

az Arisztotelészt a Lükeion vezetésében követô, a növénytan atyjaként tisztelt Theoph-rasztosz vagy pedig a TheophTheoph-rasztosz tisztét átvevô Sztratón munkája. Okfejtésünk szempontjából érdektelen, hogy ki a szöveg auktora, elégséges, hogy peripatetikusok voltak, akik olyan filozófiai magyarázatot dolgoztak ki és követtek, amely a konkrét dolgok vizsgálatában lehetôvé tette mind a négy ôselemre, mind a csillag- s azon túl a szellemi világra történô, okolható kitekintést.

ADe Coloribus 791a, 1–11 részébôl kiderül, hogy a növények a négy alapelembôl nyerik színeiket. A levegô és a víz saját természete szerint fehér, a tûz és a nap sárga. Az árnyalatok sokfélesége az elemek keverékétôl függ, attól, melyiknek van inkább kitéve a növény. A növényi szervek kifejlésük kezdetén nem mutatják meg a rájuk jellemzô, a színezetben is tapasztalható minôséget: ahhoz, hogy sajátosságaik érvényesüljenek, érési folyamaton kell átmenniük. A levél ôszi érésekor, a bimbó kinyílásakor, a termés megérlelôdésében a fejlôdést elôsegítô tényezôk háttérbe kerülnek, s a szervek származására mutató tulajdonságok a folyamat bevégeztével önmagukban érvényesül-nek. Így lesz például sok virág fehérbôl sárga, piros, illetve vörös, a termések zöldje pedig a tûz elemének jelenlétére mutató élénk árnyalatú.

A gyümölcsök színének változása egy élénk szín megjelenésével magyarázható, amely a növény korábbi színárnyalatát váltja fel. Ezt az alábbi példákkal bizonyít-hatjuk: a gránátalma termése és a rózsa szirmai kezdetben fehérek, ám a fejlôdés végsô szakaszában megváltoztatják színüket lilás és kôrisvöröses árnyalatúvá.¹⁰⁸ Eszerint a rózsa zárt bimbójában található fehér szirmok a víz elem túlsúlyára utal-nak. Ezt a De Coloribus5. fejezete is taglalja: eszerint a nedv jelenléte a fejlôdés kezde-tén válik fontossá. A bimbók, kibomolva, a napfény hatására megszínesednek, s a tûz megnövekedett arányát a sárguló pirossággal jelzik. (E piros úgy jön létre, hogy a tûz sárgáját a belékeveredô föld feketéje elsötétíti.) A tûz elemének s a vele együtt járó meleg minôségnek a jele a (fehéres-sárgás-) piros – mutatkozzék az meg akár a csillagvilág Napjában, a meleg testû állatok vérében, a rózsában vagy egy darab piros kôzetben.

A rózsa sajátos természete azonban nem csak piros szirmaitól függ: Arisztotelész Problematájának egyik szöveghelye éppen azt bizonyítja, hogy nemcsak a rózsa-virágnak ez a természete, hanem a rózsa egyéb részeinek, mint a tövisnek, sôt ilyen az illata is. Éppen az együttesük az, ami a rózsát meghatározza. A piros ugyanis nem a rózsa sajátja, hanem a tûzé. A rózsa pedig a négy elem speciális módon kevert, szerveiben más-más összetételû komponenseinek keveréke:

Mi a magyarázata annak a ténynek, hogy a bolyhos közepû rózsák édesebben illa-toznak a sima közepûeknél? Vajon azért illatosabbak az elôbbiek, mert inkább bírják a rózsa sajátos természetét? A rózsa természete az, hogy tövises –ez lehet tehát az oka, hogy édesebb illatú az a rózsa, amely nagyobb mértékben birtokolja a rózsa e sajátos természetét.¹⁰⁹

108ARISZTOTELÉSZ:De Coloribus.796a, 18–25. Ford. Szoboszlai Kiss K.

109ARISZTOTELÉSZ: Problemata.B 907a, 20–23. Ford. Szoboszlai Kiss K.

Amúgy a De Coloribus5. fejezete szerint a vörös valamennyi növény ágában, szárá-ban, indáiban és faleveleiben domináns.

A rózsa specifikációját sajátosságainak – illatának, tüskésségének, az érés során kialakuló színének – együttese okozza. Tüske nélkül nem létezhet a rózsa, miként az olyannyira érté-kelt odora sem. S ha a rózsa virága közepén bolyhos – talán mert sokporzójú –, s ezzel mint-egy a szár tüskéit megismétli a virág, sajátossága által eszenciálisabb rózsának tekinthetô.

Az édes illatú rózsa által a korai görög források némelyike, mint például az a homéroszi locus, amely a rózsaolajra hivatkozott, e magyarázat által ismét kiemelt szerepet kap.

Másrészt azt is indokolja, hogy bizonyos illatos olajok, kenetek és szerek milyen szakrális, kultikus megokolással fordultak elô a mediterráneum emberének mindennapi cselekvé-seiben, és milyen kitüntetett, szellemi befolyás alatt levô alkalmakon. Hiszen ez a kedves il-lat eszerint maga is a tûz ôselemére utalt – illetve a leginkább tûzhöz hasonlított szellemre.

Ezért nem nevezheti mértéktelennek Arisztotelész azt, aki a rózsa illatába feledkezik, hiszen a testi gyönyör által magasabb rendû élvezethez jut el:

Ellenben szó lehet mértékletességrôl a testi gyönyörökkel kapcsolatban, bár itt sem minden esetben: aki a látás körébe esô dolgoknak – színeknek, formáknak, rajznak – örül, azt nem nevezhetjük sem mértékletesnek, sem mértéktelennek, bár nyilvánvaló, hogy az ember az ilyen dolgoknak is nemcsak úgy örülhet, ahogyan kell, hanem a kellô mértéken túl, illetôleg azon alul is. Hasonló a helyzet a hallás körébe esô dolgokban is: ha valaki a dallamokban vagy a színjátékokban a kelleténél nagyobb mértékben gyönyörködik, azért még senki sem nevezi ôt mértéktelennek, valamint mértékletesnek sem azt, aki mindenben mértéket tart. Vagy például azokra sem alkalmazhatjuk ezeket a kifejezéseket, akik a szaglással járó gyönyöröket élvezik, hacsak nem valami vele járó körülmény miatt: aki az alma, a rózsa vagy a füstölôszer illatát élvezi, azt nem nevez-hetjük mértéktelennek.¹¹⁰

A köznapi feladat: a kellemetlen bogarak irtásának tapasztalata is az ôselemekre utaló magyarázatot kap a Mirabilium ausculationesben.

A filozófia értelmében a különbözô minôségek jegyét magukon viselô dolgok egymás érvényesülését lehetetlenné teszik, egymás meglevô hatását kioltják. A sas azért pusztul el a szagtól, mert a madár és a szag megszünteti egymás létét. Ezzel magyarázható, hogy a tüzes karakterû rózsaillat az erôsen földies elemjellegû bogarak pusztulását eredményezi.

Egyesek azt állítják, hogy a sasmadarak a kenôcsök szagától elpusztulnak, ez akkor fordulhat elô, ha valaki bekeni ôket valami zsíros anyaggal, vagy valamiféle kenôcsös dolgot etet velük. Hasonló módon érvelnek akkor, amikor azt állítják, hogy a bogarak a rózsa illatától elpusztulnak.¹¹¹

A rózsa illata maradandó, s úgy tûnik, e sajátossága elég ahhoz, hogy a többi illathoz képest méltányoltabb legyen. A nem csökkenô intenzitású édes illat oka pedig az, hogy a virágban, illetve annak eszenciájában, az illóolajban inkább képes az alapvetô

ôselem-110ARISZTOTELÉSZ:Nikomakhoszi etika.1118a, 3–19. Ford. Simon E.

111ARISZTOTELÉSZ:Mirabilium ausculationes.845b, 1–3. Ford. Szoboszlai Kiss K.

tulajdonság megnyilvánulni, mint a többiben. Az Arisztotelész Problematájában felvetôdött kérdések némelyikének magyaráza éppen ebben rejtôzik:

Vajon mi lehet az oka annak, hogy a kenôcsök közül több kellemetlen szagú lesz, mi-dôn izzadsággal keveredik, mások viszont édesebb illatúak, megint mások pedig nem lesznek kellemetlenebbek? Vajon a mozgás vagy a dörzsölés okozza, hogy bizonyos kenôcsök rossz szagúakká válnak, mások nem, megint mások pedig épp ellenkezôleg változtatják illatanyagukat? Létezik néhány illat, mint például a virágoké, amelyekbôl kellemes illat árad, de gyengül illatuk, ha dörzsöljük, melegítjük vagy leszárítjuk leveleiket, ilyen például a fehér viola, ugyanakkor vannak olyan illatok, amelyek válto-zatlanok maradnak, mint például a rózsáé. Ha a kenôcsöket a virágok elôbb említett osztályából készítjük, akkor azokra is jellemzô lesz, hogy változtatják illatukat, míg az utóbbi osztályból készítettekre ez nem lesz jellemzô – a rózsavíz kevésbé változtatja illatát. A kellemetlen szag erôsebb azoknál, akiknek sajátos tulajdonságuk a testszag, ebben az esetben, ha az ellentétes szagok keverednek, például a mézé a sóéval, akkor nemhogy kellemesebb, de rosszabb szag keletkezik.¹¹²

A rózsa illata nem azért élvezetes, mert kellemes érzést kelt, a virágodort nem a vágy-keltés teszi kedvessé, hanem az, hogy megidézi a nem testi, az anyagtól független örömforrást. Az illat nemcsak egy komfortérzés alkalmi kielégítésére ösztökéli az érzé-kelôt, hanem ki tudja fejezni a szellemi jó állandóságát is.

Az érzékelésnek öt fajtája van; az állatok egy része mindössze kettôben talál gyönyört, a többiben pedig nem, ha mégis, akkor csak esetlegesen. Az oroszlán, amikor megpil-lantja zsákmányát, vagy érzi annak szagát, örömöt érez, majd miután kielégítette éhsé-gét, hasonló jellegû dolgok már nem keltenek benne gyönyört; a szárított hal szaga sem okoz számunkra kellemes érzetet, ha éppen teleettük magunkat belôle, ám amikor még csak vágytunk utána, akkor gyönyört okozott. A rózsa illata viszont mindig gyönyört okoz a számunkra.¹¹³

S ezen okfejtés szerint az is nyilvánvaló, ha a metaforák esetében a lehetséges vál-tozatok közül inkább amellett dönt az érvelô, amellyel a tökéletes szellemit inkább fölidézni képes, a dolog tûzjegyét leginkább megjelenítô verziót használja.

Hát innen kell venni a metaforákat: olyan dolgokból, amelyek szépek akár hang-zás, akár jelentés tekintetében, akár a látás, akár valamely más érzékelés számára.

Például szebb azt mondani, hogy rózsaujjú hajnal, mint bíborujjú; de a piros ujjú még csúnyább volna.¹¹⁴

A peripatetikusok kozmológiája, ha váltakozó intenzitással is, de a felvilágosodás koráig több idôszakaszban meghatározta, illetve befolyásolta a muszlim és a keresztény gondolkodást, s nemcsak az elit mûveltséget, hanem általában az emberek mentalitását

112ARISZTOTELÉSZ:Problemata.909b, 34–909, a 7. Ford. Szoboszlai Kiss K.

113ARISZTOTELÉSZ:Problemata.950a, 9–17. Ford. Szoboszlai Kiss K.

114ARISZTOTELÉSZ:Rhetorica.1405b, 17–20. Ford. Adamik T.

is, s jelen volt a természetképben s a mögötte álló élôlényhasználatban, agronómiában, táplálkozásban, medicinában és higiéniai eljárásokban. S természetesen a kultikus-szak-rális gyakorlatban. E filozófiai rendszer áthatotta a kozmoszhoz, mi több: az emberhez képest apró elgondolásokat. Az univerzumkép a rózsaszimbolikát is keretek között tar-totta, s ez mind az élettudományos, mind a bölcseleti, filozófiai, teológiai jellegû tudás-ban tetten érhetô. A görög filozófia kialakulásának pillanatátudás-ban meghatározottá vált a rózsa késôbbi idézéseinek legtöbb lehetséges mintázata, essék szó a továbbiakban akár a rész-egész kérdését felvetô tüske-rózsavirág-rózsanövény kérdésérôl, a tûz ôsanya-gának minôségét jelzô színérôl vagy a szellemet ígérô édes illatról.

8. A HELLENISZTIKUS KOR GÖRÖG KÖLTÔINEK RÓZSAJELKÉPEI