A GÖRÖGÖK RÓZSÁJA

Nazianoszi Szent Gergely halott fivérét siratva a harmat és a rózsaszirom hullását összevethetônek találta. Ámbár ha a szimbólum elôtörténetére tekintünk, tudhatjuk, a lehulló rózsa a testi élet elmúltán pergeti szirmait, a megtermékenyítô harmat pedig az új élet kezdetét jelezte. A rózsa – tradicionálisan – a létezés, a lét egy-egy szépnek ítélt dolgának a megtisztelésére használt, s mindezek elmúlását példázó szimbólum egyben.

A halálhoz, sírhoz társítása mitológiailag indokolt, de a tematizálása sem ismeretlen (például Sztratónnál).

Kaiszariosz szépségéhez, mondd, volt-e hasonló?

Szelleme fényének párja akadt valaha?

Senki a föld kerekén. S tovatûnt. Így perdül a földre harmatcsepp, ha lehull, rózsaszirom, ha fakul.²²¹

Theokritosz egyik utánzója szerezte Bión gyászdalát. A versben a rózsa Adónisz-növény-ként tûnik fel, de azért, mert a szerzô általa gyászolhatta legillôbb módon azt a Biónt, aki egykor Adónisz elvesztésén kesergett. A rózsa egyértelmûen gyászvirág szerepben jelent-kezett.

Most keseregjen fû-fa, zokogjatok érte, ti berkek, gyászt lehelôn hajtsátok a fürtötöket le, virágok;

bánattól pirosodjon a rózsa s a réti kökörcsin, szirmaidon, jácint, most szólaljon meg az írás

jajszava sokszorosan: meghalt a csodásszavu dalnok.²²²

Nem rózsahervadással, hanem a rózsa egyik tulajdonságának, a színének hivatko-zásával, a pirosodással vált kifejezhetôvé a bánat. Ugyanígy megtörténhet ez akár annak halványodásával vagy az illatváltozásokkal is.

Másrészt a rózsa megmaradt a mámor – avagy a mámort idézés – jelképének is. Pal-ladasz (4–5. század fordulója) egy agg nô vigaszait adta elô (s majd erre sokat hivatko-zik a reneszánsz emblematika), így inkább a bor, az illatszer s a virágos koszorú emlé-keztetô szerepét hangsúlyozta.

Bort nekem, illatszert s koszorút, levelest, lila szirmost, Szûnjön a szívszorító gond, te segíts, Bromiosz!²²³

stílusokból származó eklektikája –, amely a táplálkozási és az egészségügyi ismeretek el-terjedésének jellegét erôteljesen meghatározta. De a polikulturalitás példája a görög virág-kultusz is, amely a rómaiakhoz származott – így ez a késôbbi kertészet része maradt.

A mitológiában és az abból táplálkozó szakrális tevékenységekben, irodalomban és mûvészetben rendkívüli szerepre szert tevô rózsa a görögök mindennapjainak számos területén is jelen volt: ez a rózsa a termékenység, majd a megbecsülés, a rajongó tisztelet, az ihletettség és az érzelemgazdagság, valamint az azok sokféle ellentmondását magában foglaló, éppen ezért heves lelki és testi szerelem kifejezôje, a mámoros helyzetek virágja.

Másrészt az életszakaszok határjelzôje, az égi és a föld alatti világ közötti limes növénye:

így az élet jeles eseményein, az élet- és a halottkultuszban is szerephez jutott.

Az élô növény leginkább a koszorúk virága. Alexandriai Kelemen²²⁴ szerint a régi görögöknél nem volt szokásos a koszorúk használata. Szerinte a görögöknél elôször a versenyek jutalmaként jelent meg a koszorú, majd a népgyûlés vezetôje is kaphatott; a csokordobálás, sziromszórás is közismert volt, ezeket követte a médektôl átvett nagyzo-lásként a koszorúzás. Kelemen nárciszt, mirtuszt és rózsát ismert a görög koszorúkban – Szapphó kapcsán emlegette például a rózsát. Véleménye szerint a görögök a koszorú viselését a perzsáktól vették át.

Az archaikus kor írásos forrásai már bôven éltek a növény tulajdonságaiból származ-tatott rózsahasonlatokkal, az elégiákban és az iamboszokban éppúgy feltûntek, mint a kardalokban. Sztészikhorosz (i. e. 6. század), a kardalok szicíliai költôje kortársaival egyetemben a lakomák és mulatozások jelképének is tudta a rózsát. A jelképhasználat okaként a növényi természet rendjének fenntartásáért felelôs istenek szolgáltak: a rózsa ezen istenek bizonyos tulajdonságát hangsúlyozta. A kultuszokban használt szövegek idevonatkozó rózsamintázata a termékenységet, annak hasznosságát, szépségét és perio-dikusságát rögzítette, s idôvel az ember mindennapi rózsahasználatának mikéntjére is utasításokat adott.

A rózsa egyszerre tartozott az olümposzi világhoz, az alvilághoz és az emberi élethez – így ugyanazokkal a tulajdonságaival egyszerre vállalkozott a három, görögök által tapasztalhatónak tartott világ jellemzésére. S mert a rózsának nem találtak olyan vonására, amely ezer meg ezer – még ha nem is egyforma erôsségû – szálon ne kötôdött volna az emberi világ praktikus részéhez, s amelyet a maguk mitizáló módján ne vontak volna be a szakralitás erôs mázával, szerephez juttatták azokat a higiéniai-medicinális praxisban, a táplálkozási szokásokban, a díszítésekben. A kereskedelem, az állami élet a rózsák kultuszát évszázadokon át nemcsak fenntartotta, hanem erôsítette is. A görög szophoszok és philoszophoszok természettel kapcsolatos munkássága pedig jelezte: az élet, az élô anyag egyik kritériumának a szaporodást, a szaporodási képességet tudták, a termékenységnek idôvel filozófiai magyarázatát is adták, s a szerelmet is értékelték – a rózsa pedig a görög kultúra kezdeteitôl fogva mindenekelôtt a természeti erô, a megúju-lás, a szerelem, majd az emberi szexualitás jelképévé vált. A rózsával kapcsolatos tudás a mindennapi, az irodalmi gondolkodáson kívül éppúgy bekerült a bölcseletbe, mint a kertkultúrába.

A rózsához fonódott sokféle szimbólum számba vehetô az Anakreóni dalokegyikében:

224ALEXANDRIAIKELEMEN:Paedogogus.II, 72, 1–74, 4.

A rózsáról²²⁵

Koszorúhozó Tavasszal

zengem én a nyári rózsát: virágzási idô ti is ezt tegyétek, társak:

lehet ô az isteneknek, isteni kötôdés gyönyör ô a földieknek, emberi kötôdés Khariszoknak éke édes Khariszok

Szerelem virágkorában, szerelemnövény (érzés, szépség) vidul is felette Küprisz. Aphrodité

A regék róla regélnek, a hagyománya jelentôs

szeretik szívbôl a múzsák. múzsák, a hagyomány szakrális indoklása Milyen édes is, ha téped ellentétek megjelenítése

a tövis-beszegte úton, tüske milyen édes is, ha ôrzöd kellem a puha kézzel melegíted

Erosz illatos virágát. Erosz A dalosnak is gyönyört ad lakoma lakomákon, asztaloknál,

Dionûszosz-ünnepekkor. Dionüszosz Mi lehetne rózsa nélkül?

Hisz a Hajnal ujja rózsás, Éósz

hisz a nimfa karja rózsás, nimfa, színjelzés

s a Küthéra teste rózsás, testjellemzés és -minôsítés ahogyan dalolva mondják.

A betegnek édes illat, medicinai szerep

a halottat is megóvja; balzsamozószer (lásd Iliász,XXIII) a futó idôt legyôzi: idôtlenség jelzése

hisz a rózsa bárha agg is,

lehe édes ifju illat. illat Nosza mondjuk el, mikép lett:

hogy a kéksugáru habból keletkezésének mitikus magyarázata csupa-harmat Aphroditét harmat

a világra hozta Pontosz, s csatazajverô Athéné született a Zeusz fejébôl, s remegett egész Olümposz:

a csodásvirágu rózsát

ugyanakkor adta Földünk, ég-föld-alvilág köztes élôlénye a sok-ékû szép szülöttet.

S hogy az istenek barátja közvetítésre alkalmas legyen ez, reá a nektárt isteni ital

csöpögtette – és kiserkent

a tövis közül a Bakkhosz Dionüszosz gyönyörû örök virága.

225Anacreoentea.54. Ford. Devecseri G.

Hérodotosz és Theophrasztosz adatai és a rhodoszi érmek önmagukban is bi-zonyítják, hogy a hellenisztikus korra a Földközi-tenger medencéjének keleti felé-ben számos helyen, Philippitôl Athénig, Egyiptomtól Rhodoszig, Aigeiában, illetve Edesszában, sôt Szicíliában is éltek olyan illatos, sokszirmú, piros rózsák, amelyek akár vadként, akár kerti változatként felkeltették az ember figyelmét. Másrészt Dioszkoridésztôl származó adat szerint ismertek fehér (sôt sárgás, azaz aranyszínû) rózsát is, amely az elôzônél kisebb virágú volt, s vadon növekedett. Dioszkoridész sejteti, hogy többféle mezei rózsa ismert, de azokról bôvebb felvilágosítást nem adott. A kerti rózsa illatos virágát és letépett szirmait élô díszítményként szakrális magyarázattal, többnyire koszorúnak használták, továbbá illatos folyadékok alap-anyagául szolgált. Ugyan gyógyászati készítmények számára is alapanyag volt, de erre a célra a vadon növekedettek is számításba jöttek.

E térségben díszkertrôl, amelyben külön ágyásban helyezkednek el a különbözô idôszakban nevelkedô s virágzó növények, s nincs más funkciójuk, csak a dekorati-vitásuk általi díszítés, nem esett szó: az vélhetôen a hellenizmus utójelensége, s egyelôre nem bizonyítható, hogy az illatot nyújtó növénynek önálló szépségértéke megjelent-e, vagy csupán az illatot szolgáltató virág mellékese.

A hellenista tudósok jellemzôje, különösen az alexandriaiaké, a szenvedélyes élôlénygyûjtés, a theophrasztoszi alapokon nyugvó – de mégiscsak tudományosnak nevezhetô – rendszerezés és a botanikuskert-szerû gyûjtemények fenntartása.

A sokszirmúság és az illat három rózsafaj körének kultúrába vonását jelentheti:

a szélesen hivatkozott, régebbi irodalom öt faj formáiról (a R. gallica, a R. canina és a R. centifolia, valamint a R. alba és a R. damascena),²²⁶ az újabb²²⁷ irodalom három faj formáiról véli, hogy jelenlétükkel kiteljesítették a görög és természetesen a római népek életét: a R. gallica,a R. caninaés a R. centifolia. Természetesen mel-lettük más, ritkább fajok is feltûnhettek, mint például Theophrasztosz Historia plan-tarumában a R. sempervirens, amely azonban, kellô botanikai jellemzô híján, bi-zonytalan, illetve téves identifikálás eredménye is lehet.²²⁸ R. E. Shepherd hang-súlyozta, hogy a R. centifoliaszármazása bizonytalan, s lehetséges ôse a R. gallica, a R. alba,a R. canina,illetve a R. damascena,s belôlük mutációval jöhetett létre – de a tömött virágfej kialakulására megbízható bizonyíték nincs.²²⁹Szintén Shepherd az, aki jelezte, hogy kétséges a theophrasztoszi R. caninaléte.²³⁰

A rózsaolaj elôállításához nagyobb mennyiségû virág kertben tömegesen termô szirmaira, a R. damascenavalamely korai formájára van szükség – s e szer hasz-nálatának elterjedése a növény mennyiségével szemben támasztott igényt is meg-emelte. A rózsaolaj elôállítására ekkor még két eljárást ismertek: vagy finomabb növényi olajba – amilyen például a manduláé vagy a szezámé – áztatták a

szirmo-226 SHEPHERD, R. E. (1954), 7.

227 STIRLINGJ. (1998).

228 THEOPHRASZTOSZnövényeinek korrigált azonosítását Sir WILLIAMTHISELTON-DYERvégezte el.

In THEOPHRASTUS(1980): Enquiry in to plants.I–II. Ed. GOOLD, G. P. Cambridge –London, – Massachusetts, Harvard University Press – William Heinemann LTD, 436.

229 SHEPHERD, R. E. (1954), 104–110.

230 SHEPHERD, R. E. (1954), 97–104.

kat, amíg azok át nem vették az illatot és a színt, vagy pedig a szétzúzott virágszir-mokat vízbe tették, s a víz színérôl idôvel lemerték vagy leszívták a felgyûlô olaj-cseppeket. Bár a desztillálást a sumérok és az egyiptomiak²³¹is végeztek, a rózsa-olaj ilyetén – vízhûtéses – elôállítása az arabok nyomán a kora reneszánsz kor technológiája.

231 Az biztos, hogy a babiloni parfümkészítôk nôk voltak, s az i. e. 2. évezredben már ismer-ték a vizes és az olajos extrahálást a parfümkészítésben. Az egyiptomiaknál azonban a pa-pok végezték ezt a munkát, akik férfiak voltak. Például a cédrusolajat úgy nyerték, hogy a felaprított cédrusfát vízben fôzték, s az edény fölé puha gyapjút helyeztek. Az illóolaj-gázokat felfogó gyapjút aztán kicsavarták. In BALÁZSL. – HRONSZKYI. – SAINM. (1981).

DIOSZKORIDÉSZ De materia medica címû munkájában a kátránykészítést írja le ehhez hasonlóan.

Az irodalom azt bizonyítja, hogy az itáliai térség lakói az i. e. 1. évezred kezdetétôl egészen az i. e. 3. évszázadig nem ismerhették a rózsát, s a növény latin neve is görög eredetére utal.

A rózsa köznapi és szimbolikus használata kulturális kapcsolat eredményeként jelent meg, a görög civilizáció ajándékának tekinthetô. Abban bizonyosak lehetünk, hogy a növény nem szándékos kiválasztás eredményeként, hanem egyéb kulturális javakhoz tapadva került át az Appennini-félszigetre, s vált mind kultikusan/szakrálisan, mind pedig higiéniailag/medi-cinálisan, illetve táplálkozási szempontból egyre jobban értékeltté.

A régi közép-itáliai örökség elerôtlenedését s a hellenisztikus hatások élénkülését tárgyi emlékek sora mutatja. A korabeli görög kifejezési módok, a tárgydíszítések között a koszorúk, növényi szalagok, virágmotívumok között megjelenô rozetták bekerültek a római társadalom nyitott szemléletû rétegének világába. Cornelius Scipio Barbatus szarkofágja(i. e. 3. század, Róma, Vatikáni Múzeum) a hagyományok keveredésének egyik elsô példája. A Corneliusok, az általános szokással szemben, nem hamvasztásosan temetkeztek, hanem koporsóba tették halottaikat, miként az etruszkok, de az etruszk ágy, illetve ház formájú szarkofágok helyett a görög oltár utánzására vállalkoztak. Cornelius