A RÓZSA AZ ANTIK GÖRÖG KULTÚRÁBAN
9. A PEDERASZTIA RÓZSÁI – A DESZAKRALIZÁCIÓ IRÁNYA
férfi-nô kapcsolat szülötte, uralkodik a heteroszexuális szerelem felett. Erre a szerelemre a szaporodás vágya és kényszere a jellemzô, amely azonban nem csupán az ember, de az állatok sajátsága is. A két szerelem közül az azonos nemûek egymás iránti vonzalma minôsült fennköltebbnek, hiszen annak nem lehet állatias – utódnemzést célzó – a meg-valósulása. Elterjedt nézet szerint az ember szellemi mivolta kifejlesztéséhez, megélésé-hez, a szellemtudományba történô bevezetéshez hozzásegített a fiúszerelem. A serdület-len ifjú iniciálása dicséretre alkalmas feladattá vált, a pederasztiát sem minôsítették negatívnak – ugyanakkor a férfiak közötti szexuális kapcsolatot elítélték. Különösen a kapcsolatban részt vevô passzív felet vetették meg, akit érzéki-szexuális alávetettsége miatt prostituáltnak tekintettek, olyasféle figurának, aki emiatt nemcsak saját testét, hanem a fizikai teste által allegorizált állam korpuszát is képes meggyalázni. A kétféle szerelmi önmegvalósulásban a testiség és a szellemiség, a fizikai és a transzcendens metafizikai világ szétválasztása történt meg: a rózsajelképek ugyancsak e két pólus sze-rint csoportosultak, s köztük oszcillálnak.
A kanonizálódó platóni elképzelést a 4. század utáni homoerotikus irodalom jellegé-nél fogva egyszerûsítette, ugyanakkor variációkban gazdaggá tette. A hellenisztikus filozófus, az alexandriai epigrammatizmus minimalizmusát képviselô szír Meleagrosz ugyancsak az Aphroditét kijátszó, kizárólag Erósz által ébresztett vágyat tekintette a férfiak közti szerelem keltôjének, s a nôkhöz fûzôdô fölébresztését meghagyta Aphrodi-ténak. Meleagrosz Koszorúelnevezésû gyûjteményében a küpriszi gyermek bûvkörében született versekkel a pederasztián túlmutató, a kéjencséget elfogadó homoszexualitás legitimizálására tett kísérletet.
A homoerotikus irodalom ugyan a görög mitikus világkép írott szöveggé rendezô-désével együtt igen korán jelent meg, de gyûjteményei késôbbiek, csupán a szerelem fogalmának filozófiai értelmezését követték. E mûvek szerzôit, hol okkal, hol a nélkül, e gyönyör kedvelôinek tartották, s életmódjukat a platóni szerelemtan kibontakozá-saként látták. A legismertebb kollekció, a meleagroszi Koszorú nyomdokán haladó Anthologia Palatina XII. könyve – amelybe azonban számos férfiszerelmet dicsôítô munka nem került be, így Platóné sem, ámbár föltehetôen nem azért, mert egyikük sem hiteles, a XII. könyv ugyanis több ismeretlen szerzôjû epigrammát tartalmaz.
Az egyik ilyen Platónnak tulajdonított epigramma két mitikus kanonizáción átesett, tradicionális szerelemnövénnyel jellemezte Erósz testét: a rózsával és az almával. To-vábbá a Szolón által megnevezett méhek gyûjtötte mézzel.
Árnyat adó erdô közepén leltünk a kölyökre, Aphrodité fia volt, orcája akárcsak az alma.
Nem hordott hajlott íjat, se tegezt a nyilaknak, széplombú fákon csüngtek felakasztva e tárgyak.
Bimbózó rózsák közt dédelgette az álom,
elmosolyodva feküdt; fentrôl méhek zaja szállt le, hogy mézet gyûjtsön mászkálva a mézteli szájon.148
148PLATÓN:Antologia Graeca.16, 210. Ford. Csehy Z.
Az Erósz szájáról mint a virágról gyûjtött méz éppolyan édes. S éppoly sebeket keltô lehet, mint a gallyakra felaggatott nyilak. Miként a csók, amely szerelmi halált, az abban eksztázissal történô megsemmisülést okoz. Amúgy ennek a mámoros feloldódásnak szo-katlanabb jele is elôfordul e versben: a Dionüszoszt evokáló erdô. A görög mitológia alakjai közül Dionüszosz az egyetlen erdei, a mámort szcenikailag is rejtegetô isten. (A csók, a méz, az alma és a rózsa együttesét késôbb a reneszánsz neoplatonista költôi tekintették hivatkozásra érdemesnek.) A titkot ôrzô erdô – ellentétben a többi élôlénytársulással – a görögök számára félelmetes, ellenôrizhetetlen cselekményeket ígérô, rejtélyes közeg.
Hatása kiterjedt a lakóira, illetve a benne barangolókra is.
A hellenisztikus költészet, amelyben a homoerotikus költészet kivirágzott és gyûj-teményekké rendezôdött, nem heroikus, s az istenek, a mitikus alakok szerepeltetése nem több tudós jellegû hivatkozásnál, amelyek leginkább a szöveghôs egy értékelt viszonyrendszerben történô elhelyezését és jellemzését nyújtották.
Sztrobaiosz feljegyezte, hogy Phanoklész az elsô, aki eposszerûen összekapcsolt ver-sei sorában homoerotikus verseket adott közre. Az ehhez hasonlatos gyûjtemények nyo-mán keletkezett az elsô összegzô kollekció. Sztratón (1. v. 2. század?) vagy az ô munká-ját kiegészítve állította valaki bizánci: ismeretlen auktor szerkesztette ezt össze, amely Alkaiosztól Antipatroszig, Kallimakhosztól Meleagroszig, Rhianoszig s ismeretlen szer-zôktôl Sztratónig a kiemelkedô kisköltészeti munkákat tematikusan elrendezve tartal-mazza, s amely az Anthologia Palatinához illesztve annak XII. kötetét képezi.
Amennyiben az antológia rózsahivatkozóit tekintjük át, akkor azok sora (nyílt, illetve rejtett formában) Homérosztól a hellenisztikus alkotókon át az újszofista Philoszt-ratoszig (2–3. század) terjed. Mûveltségük lefegyverzô: a mûvelôdéstörténetileg pontos, mitológiailag megalapozott, lehetséges rózsahivatkozások mindegyikét ismerték. Poéti-kai eszközeik pedig alkalmasnak mutatkoztak arra, hogy mindezt ki is tudják aknázni.
A rózsának a szerelem kifejezésében kiemelt a pozíciója. A rózsaképek alapjelentése a homoerotikus görög lírában megegyezett a heteroszexuális viszonyok jelzôivel. Az isteni eredetû, a szépséget a szeretett alakra átszármaztató virág vörös színe, illata, pom-pája, éke, zsengesége, bimbója, kifeslése alapján többnyire nincs különbség az eltérô és az azonos nemûek iránti vonzalom karakterének megjelenítésében. Ami újdonság mutat-kozott a rózsatopikában, az a maszkulin vonásokhoz kapcsolódott.
A fiú, illetve férfiú nemi szerve vérbôsége nyomán vált hasonlítottá, s kapta a „rózsa-ujjú fütyi”, majd a „rózsás fáklya” és a „rózsakaró” megnevezést; emiatt az öl is rózsás-sá, az anus pedig rózsává vált. Ha pedig az ifjú rózsának neveztetett, akkor megjelenô szôrzete, legyen az akár az arcán, akár testén, a rózsát körbefogó, felsértô s nemegyszer veszélyre utaló, avagy kockázatra hívó, netán éppen komikus tüskévé minôsült.
A szeretkezésben kiemelt szerepû nemi szerv és az anus tehát egy rózsaként hivatkoz-ható. De ugyanígy a bôrszín ártatlanabb megnevezése is. A rózsa az érzés és az érzést kiváltó fiú együttesét, azonosításának lehetôségét is kínálta valamennyi költôi retoriká-nak. A rózsáról tett megállapítás a rózsát illetô, a kölcsönösségen alapuló jellemzôik közösek. Az isteni és a fiúi-férfiúi pólus regisztere szerint a szellemi és a testi szerelem, a szerelmi szenvedély és a testi gyönyör számos változatát hangsúlyozták a szerzôk.
A tizennégy éves fiút Sztratón kinyíló és már leszedhetô rózsának, pompája és idôben rövid léte miatt megbecsülendô értéknek tekintette.
Kedvelem én a tizenkét éves zsenge virágát, ám ha tizenhárom, még hevesebb ez a vágy.
És ha tizennégy már: édes rózsája a vágynak.
Sôt: tizenöt? Tán még elragadóbb a kölyök.
Isteni év a tizenhatodik, de ha több lesz az eggyel:
meghagyom én a fiút, hadd vigye Zeusz maga el!
És kit a még öregebb izgat, nem játszadozik már, az csak olyan fickót vár, aki „visszafelel”.149
A fiút, miként a lány szeretôt, rózsának látta a költô, s akként értékelte – ha a vágya-kozó férfiú testi és lelki harmóniája alapján a szerelmében annak találta. S valamint édesnek is, mint a méz.
A rózsafiúk mindegyike passzív szereplôként jellemezhetô. Ártatlan, vonzó tulajdon-ságának egyik sincs tudatában, de árasztják magukból a szerelemre képesek figyelem-felkeltô jegyeit. A színek, illatok, ízek forrásai: növényi jellemzôik magukhoz vonzzák a mozgékonyabb, a szépség felismerésére képes, náluk szellemben gazdagabb férfiakat.
Az argoliszi városban, Troizénben nevelkedtek ugyan dicsérhetô ifjak, de egyik sem olyan, mint akit Rhianosz a tavaszi virágok legpompázatosabbjával magasztalt. A ta-vaszi évszak, a virágzás, a szerelem idôszaka, s miként a virágok között elsô a rózsa, úgy a fiatalemberek között az epekedés tárgya, Empedoklész a legpompásabb. A rózsa és a vágyott fiatalember Rhianosznál történô azonosítása arra mutat, hogy a növénynek a heteroszexuális szerelemben megszokott argumentációs szerep jutott. A rózsa pedig nem a férfit, hanem a szeretet tárgyát, avagy magát a vonzalom mélységét jelentette.
Szépséges fiukat táplál Troizén. Az utolsó gyermeke is méltán kapja dicséretedet.
Empedoklész sokkal szebb mégis: akár a kifeslô rózsa a többi virág közt, ha virít a tavasz.150
Az Anthologia Graeca12. könyvének kisversei a szerelem ismert görög isteneit, alak-jait nevükkel, tulajdonságaikkal, cselekedeik által idézik (Aphrodité, Erósz, Éosz, Kha-riszok), szerelmi ügyeik révén mások is feltûntek (mindenekelôtt Zeusz és Apollón) – de legnagyobb mértékben azok, akik elragadtatott pillanataikban homoerotikus kapcsolatot létesítettek egy-egy kiváló tulajdonságú férfiúval. Köztük – a rózsás versekben – Zeusz és Ganümédész, továbbá Akhilleusz és Patroklosz.
Rhianosz a pederasztikus gyûjtemény 121. versében a segédkezô Khariszok kieme-lésével tudta Kleonikoszt kellôen magasztalva megszólítani.
A Khariszok – anyjuk Eurünomé, apjuk Zeusz, más forrás szerint anyjuk egy najád, apjuk pedig a napisten Héliosz – maguk fürdették meg a küproszi templomába visszatérô Aphroditét, s kenték be tökéletes szépségû testét az isteneket illetô illatozó olajjal. A Khari-szok, a Boldogság (Euphroszüné), a Virulás (Thaleia) és a Fény (Aglaia) a szerelemistennô állandó kísérôi, s mindazt képviselték, amit a szerelmes számára a szerelmi érzésnek
149 SZTRATÓN:Anthologia Graeca.12, 4. Ford. Csehy Z.
150 RHIANOSZ:Anthologia Graeca.12. 58. Ford. Csehy Z.
nyújtania kell. Rhianosz versében általuk a nap, az égi rózsaszín s a kháriszi hármas tulaj-donság együttesen idézôdött meg. A korábbi költészettôl idegen volt az ilyesféle össze-vonás. A Khariszokkal találkozás s az ölelésük eredménye a szép ifjú – állította Rhianosz, s ezzel valóban az isteni szépség magasságába emelte kiszemeltjét. A vers annyiban téma-variáns, amennyiben a Khariszoktól kapott értékkel nem nô, hanem férfi ruházódott fel.
Mondd, Kleonikosz, a szûkre szabott ösvényen, ahol jársz, szépségistennôk jöttek-e szembe veled
fénylôn, s rózsaszínû karjuk megölelt-e, te fickó?
Attól lettél tán ennyire elragadó?
Állj távol tôlem! Hisz a szikkadt búzakalásznak, kedves, aligha öröm, hogyha belémar a láng!151
A krétai származású Rhianosz alexandriai rabszolga volt, de költôi tehetsége és filológiai jártassága révén vált ismertté. Homérosz eposzainak kiadását készítette elô, mitológiai jártassága innen eredt. Homérosz Iliászában a Khariszok egyike a kovácsisten, Héphaisztosz felesége, hiszen a kharisz a mûvészet varázsát is jelentette.
Ezzel a hagyománnyal bôvítette az allúziók sorát – a versében kétségtelenül megnyilvánuló rhianoszi örökséget átszínezve – Sztratón:
Nem lelsz annyi virágot a lágy Zephürosz simogatta réten, hogyha pazar kincseket ont a tavasz,
mint, Dionûsziosz, itten ahány nemes ifjat! A testük kháriszi-küpriszi kéz mûve: megannyi szobor!
Nézd, Mílésziosz az, ki a legszebb lett valahány közt, illatozó szirmú rózsa, ahogy kivirult.
Még nem tudja: a szirmot a hôség összeaszalja, s rút lesz most ragyogó arca, ha szôr lepi majd.152
Mind Rhianosz, mind Sztratón jelképformálása rokonítható Philosztratosz szerelmes leveleinek rózsaképeivel. Ô az, aki nagyszerû költôi leleménnyel a rózsát, amely a
„szerelem fáklyája” (3. levél), mindenkihez illônek és viselendônek tartotta. E kép megidézte a virág eredeti értelmét, a tüzet, az útmutató világítást, s a színegyezésen túl fölvetette a fáklya és a rózsa alakjának formai összevetését. Philosztratosz 17. szerelmes levelének konklúziója összecseng a sztratóni verssel:
Ne késlekedj hát, ó, te fiúhangon beszélô rózsa, hanem míg teheted és virulsz, oszd meg velem, amid van.153
A kapcsolatba hozott két azonosító (fiú, rózsa) felveti, hogy a szerelmi szolgálatot virágajándékként lássuk. A szeretô a fiúrózsa, aki magát, virágszépségét az ôt
megszólí-151RHIANOSZ:Anthologia Graeca.12, 121. Ford. Csehy Z.
152SZTRATÓN:Anthologia Graeca.12, 195. Ford. Csehy Z.
153PHILOSZTRATOSZ:Epistolae.17, 5–7. Ford. Csehy Z.
tónak átadja, s ezzel elfogadja, magára vonatkoztatja a növény magas értékét is. Ha pedig a rózsa ennél átvittebb értelmét vesszük figyelembe, akkor a rózsafiú Aphrodité Urania iránti szerelmének a közvetítôje.
A rózsa homoerotikus szimbólummá válásának példája Sztratón másik verse. Az ünneplés rózsakoszorúját készítô és árusító fiú kétértelmû helyzetét a város terén téblá-boló azonnal érzékeli: mind a dísz, mind a fiú megszerezhetô. S az árus számára sem váratlan, hogy birtokolni akarják, s vele a vásárló önmagát óhajtotta megkoszorúzni. De amíg Philosztratosz idézett levélsorában a fiúhangon megszólaló, tulajdonképpen antropomorfizálódott rózsa számára a csábító nem kínál csereértéket (nem másra szólítja fel a fiút, mint önmaga értékének élvezésére), Sztratón versének beszélôje fizetséget ígért. Ugyan a csereaktus szerint a koszorú az áhított, birtokolható tárgy, de mert a ko-szorúkészítô a rózsa átvitt értelme szerint adott választ, önmagát is megvásárolhatónak, azaz a rózsával azonosítottnak tekintette.
Egy kölyköt láttam, koszorút font éppen a téren:
repkény s rózsafejek szôttese nôtt a kezén.
Szíven ütött. Álltam, s halk kérdés szállt ki a számon:
„Szép koszorúdért, mondd, mit fizetek, te kölyök?”
Rózsáknál százszor vörösebb lett, földre tekintett,
s szólt: „Csitt! Menj haza most! Néz az apám, de ha majd…”
Vettem pár koszorút, ne legyen gyanus. Otthon az oltárt Megkoszorúztam, míg érte epedt az imám!154
A passzív szerepû, önértékét nem ismerô, a szellemi értéket csak közvetítô, a szellem javait tovább sugárzó ifjú/rózsa csábítása mélyebb értelmet kap. Vonzereje pedig minô-síti a vonzásra érzékenyt, az isteni értékre fogékonyt. A találkozás egyetlen pillanata szakralizálódik.
A megkoszorúzottság mint a megkoszorúzott isteni alárendeltsége nyilvánvaló. Ha éppen rózsakoszorú alatt áll valaki, akkor a rózsajelentések védelme alatt is tartózkodik, annak védelmét élvezi. A rózsakoszorú hozzájut így a „titok megôrzése” értelemhez: aki azt viseli, nem kell tartania attól, hogy rejtegetnivalója nyilvánosságra kerül, hiszen iste-ni gondviselés alatt tartózkodik. A rózsából font koszorúnak éppen olyan védô és elrejtô szerep jut, mint a korábban dionüszoszi tulajdonságúnak talált erdônek, avagy az annak rengetege mélyén alvó, mézes ajkaival vonzó Erósznak.
Sztratón hôse azzal, hogy megkoszorúzta az oltárt, a koszorúárussal alakuló viszonyát is leterítette a titok fátylával, s az áhított szerelmi viszony kifejlését véglege-sen homályba vonta.
Már Sztratón 4., a fiúkat életkoruk szerint válogató verse felvetette, hogy nem mind-egyik életszakasz jellemezhetô rózsával. A fiúk nemi érésének pillanata, a gyermekbôl kölyökké válás idôpontja adta az iniciálás végét (8, 195).
További értelmezést ígér, hogy ekkor válik a rózsás arc tüskéssé, s szúrós szôrszálak jelennek meg a karon, a combon s a fenéken is (40, 97, 195). Sztratón a szépség múlását egy érzékletes összevetéssel fejtette ki: a rózsa a hôségtôl összeaszalódó szirmai révén,
154SZTRATÓN:Anthologia Graeca.12, 8. Ford. Csehy Z.
a szoborszép ifjú az arc bôrén elôtörô szôrzettôl veszti el a szépségét (195). A szôrök megjelenése állapotváltozásra figyelmeztet: az ifjú hamarosan elveszti az égi szerelmet közvetítô képességét. (S felnôtt vezetôje tanítása nyomán maga válik a gyerekfiú közvetítette szerelem felismerôjévé.)
Amíg a 195. versben a szirom elvesztése és a szôr megjelenése együtt, Sztratón 234.
verse a megváltozás törvényszerûségét egyetlen képpel, a növényi élet természetszerû alakulásával érzékiesítette. A rózsaszirom elvesztésére, a szépség jegyének elmúltára figyelmeztet.
Hencegsz, hogy szép vagy, de a rózsa virága is ékes, ámde ha elfonnyad, trágyahalomra vetik.
Szépséged s a virág azonos sorsot nyer az égtôl, elhervadnak mind, s boldog az irígy idô.155
A virág eddig látott szerepe relativizálódik: ha azonos lenne az általa hivatkozott jelentéssel, romlása után sem trágyadombra való. Azonban ha csak a rózsavirágzás pillanatát vetik össze a szerelmi állapottal, akkor a virágzás végeztével jelentés híján van, s így valóban értékét vesztve kerülhet a szemétbe.
Variánsok sorozata ismeretes e témáról, még ha nincs is mindenhol homoszexuális tartalmuk: a dekoratív rózsavirág rövid élete s gyors pusztulása a kettôs képek rózsával jelöltjei számára is hasonló sorsot ígért. Mindez a szerelmet reprezentáló szépséggel hivalkodók számára figyelmeztetô jel, de azoknak is az, akik passzív módon ugyan, de azonosak a rózsával.
Theokritosz 23. idillje az ifjúság és a rózsanyílás között láttat azonosságot:
Szép a kifeslô rózsa, de elhull szirma a nyárral,
szépek a csöpp ibolyák tavaszon, de hamar lekonyulnak, szép a virága az ifjúságnak is, ám rövid éltü.156
E sorok szakrális tartalma kétségtelen, mivel a két virág a leghagyományosabb ko-szorúnövények közül való. E jelentésük azonban nem hangsúlyos.
Alkaiosz ugyancsak rövidnek találta a virágzás idejét, s fenyegetônek az utána elkövet-kezô sorsot.
Röpke idônyit nyílik a rózsa: a szirma lehull, és Csonkján már csak pár csipkebogyó vigyorog.157
Az erény elkótyavetyélésének homéroszi eredetû példájával (Iliász,VI, 236–238) a rózsa értéke elfecserélését implikálja Sztratón másik epigrammája: a derék görög Tüdeidész a trójai Glaukosznak ércpáncélt ajándékozott, és cserébe értékes aranyfegyvert kapott. Glaukosz eszét ugyanis elorozta Kronidész, s ezért nem lehetett ítélôképességének birtokában.
155SZTRATÓN:Anthologia Graeca.12, 234. Ford. Csehy Z.
156THEOKRITOSZ, 23. Ford. Kerényi G.
157ALKAIOSZ:Anthologia Graeca.12, 29. Ford. Csehy Z.
„Adj aranyat rézért!” Add-vedd-játékba merült el Szósziadász s Dioklész: zsenge ez, az csupa szôr.
Rózsával föl is ér a szeder, fügegömbbel a gomba?
Egy tejivó bárány párja-e egy kisökör?
Mit nyújthatsz, te bohó kölyök, és mit kapsz te cserébe?
Így halmozta el épp Tüdeidészt Glaukosz.158
A vershôs szeretett fiúja – miként azt a hasonló vershôsöknél már tapasztaltuk – nem ismeri saját értékét. A szôrzet, a felnôtt férfi is veszélyt s helytelenített szerelmet sejtet.
Sztratón az antológiában 204. helyre sorolt munkájában a csábító Dioklész felnôttségét kifejezve csupa szôrösnek – szedernek, gombaheréjûnek és kisökörnek – állította.
A rózsát tehát a szôr = tüske csúffá teszi. A szôrzet kiserkenése az Aphrodité Urania általi alávetettség megszûnését s az Aphroditéhez való kapcsolódás kezdetét állítja.
A szellemi és a testi szerelem vegyíthetetlenségére figyelmeztet.
A rózsával kifejezett értékek egyike annak a sztratóni költôi alakzatnak is a része, amely a rossz helyen tartogatott kincs példája. A herélt, nemtelen ember számára nem nyújthat örömforrást egyetlen pazar fiú sem.
Annak lehetôségét, hogy a rózsa deszakralizálható, már az antológia 234. verse is megmutatta. Ezt ott a rózsa szépséget közvetítô pillanatainak szertefoszlása eredmé-nyezte. De akkor is bekövetkezik a szentség alóli kivonása, amikor a rózsa nem Éroszt, hanem Aphroditét jelöli, azaz a testi szerelemrôl, avagy a szeretkezésrôl regél.
Ám a rózsának, miként az antológia másik darabjából kiderül, új, deszakralizált értel-me körvonalazódott: az anust rejtjelezi, miként a kutya a hímtagot.
S azáltal is, hogy az epigrammaszerzô szerint méltánytalan, ha a virágot kisajátítja az, aki képtelen azt rendeltetése szerint használni.
Egy eunuch pompás fiukat tart. Ámde mi célból?
Mekkora gaztett ez! Bôdületes butaság!
Rózsát ôrzô eb! Balgán acsarog, ha felé mégy.
Szirmot sem láthatsz. Ô igen, ámde minek?159
E vers is kettôs olvasatú. Érthetô mint a szerelemre képtelen ember oktalan mohósá-ga, de érthetô magasabb szellemi tartalmakra vonatkozó allegóriaként is.
A szôrösödés jóvoltából egy epigrammában a deszakralizáció maga is tematizálódott.
A mû, amely a gyermekbôl férfiúvá serdülést jelzô szôrösödés értelmezését kísérelte meg, talán Sztratón mûve. Homérosz még a pelyva és a kalász együttesét használta a férfiúvá érés bemutatására.160Aszklépiadész Adramütténosz (130 körül) a gyûjtemény 36., Sztatülliosz Flaccus a 26. versében ugyancsak szúrós növényi képleteket említett. A tüskésedést annak jelzésére használták fel, hogy arra az életkorra utaljanak, amely után a homoerotikus kapcsolat megítélése megváltozott. Az arc szakállasodása, a test felületének szôrösödése az idô múlását s a partneri viszonyban az alárendeltség elfo-gadását vetette fel.
158SZTRATÓN:Anthologia Graeca.12. 204. Ford. Csehy Z.
159SZTRATÓN:Anthologia Graeca.12. 236. Ford. Csehy Z.
160HOMÉROSZ:Odüsszeia.14, 211–214.
Köntösömet le ne vesd, uram, úgy nézz, mint a szoborra, mert végtagjaimat kôbe faragta a sors.
Antiphilosz báját ruha nélkül látni szeretnéd?
Tündérrózsát lelsz sok fene tüske között.161
Az antológia 40. darabja a ruhával takart alak szoborszerû szépségét és a ruha alatt található test rettenetét állította szembe. A köntös rejtegeti ugyan a megváltozott fiútes-tet, s ígyen még szépnek látható, de azt már éktelenné tette a kiserkent szôr. S a szôrrel körbenôtt rózsa, az anus értéke, rózsasága ellenére, kétséges. A vers beszélô ifjúja, a ket-tôsségre mutatva, felveti a kétféle szerelem különbségét.
A rózsa az anus allegóriájává és a fiúszerelemben az aphroditéi változat szimbólu-mává válik.
Homérosz rögzült szókapcsolata, a rózsaujjú hajnal nyomán számos, amúgy valóban rózsaszínû testrész kapta meg az égi eredetre, idôszakra és a színre-virágra egyszerre hivatkozó jelzôt. Utóbb az ilyen színû virág is kiindulást kínált a szimbólumképzéshez.
Alkimosz fejlôdô nemi szerve a legújabb hasonlított, ettôl kezdve a phallosz nemcsak – amúgy Prométheusz fényrablását idézô – lánggal lobogó, világító eszközként, bimbózó rózsaként, de az alaki hasonlatosság alapján karóként is megneveztetik. A rózsa kiemelt pozícióját jelzi, hogy etalonként szerepel.
Nemrég, Alkimoszom, még rózsásujjnyi fütyid volt, Mostanság meg, lám, rózsakarónyira nôtt!162
Ugyancsak az erôteljes homéroszi hagyomány jelent meg Antipatrosz (i. e. 130 körül) – vélhetôleg egy lábán sérült fiúhoz írt – erotikus epigrammájában. A combra utaló Mé-rionész, a liliomként gyönge lábú Podaleiriosz nevek tulajdonosai valóban nehézkesen biceghetnek, de mindkettôt értékeli a rózsára hivatkozás. Mérionésznak az ölében rej-tôzik a virág, Podaleiriosz azonban azért, mert képtelen eljutni a Hajnal istennôjéig.
Ugyancsak Homérosztól hangzott el elôször az éoszi rózsa említése, s Aphrodité gyer-meke, Akhilleusz is az eposzköltô hôse. Férfiúi lábak sorának antológiája e vers – s valami-ként mindegyik sérült. De a fallosz is hasonlítható a lábhoz, így az eufemisztikus meg-nevezés akár a nemi teljesítmény hiányára is utal. Avagy éppen arra, hogy a testi hibát ellensúlyozza a szexuális produkció. Antipatrosz verse mellett olyan szövegek sorakoz-nak a gyûjteményben, amelyek hibás testûek szerelmi értékelését hangsúlyozzák.
Márvány Eupalamosz kipirult, kiköpött kis Erósz, sôt krétai Mérionész ô, buja rózsaölû,
lába viszont sápadt liliom, Podaleirioszéhoz illô, s így rózsás Éoszig el se biceg.
Mindenség ôsanyja, kegyetlen sors: hisz Akhilleuszt gyôzné ô le, ha lenn is ragyogón kivirul.163
161SZTRATÓN:Anthologia Graeca.12, 40. Ford. Csehy Z.
162SZTRATÓN:Anthologia Graeca.12, 242. Ford. Csehy Z.
163ANTIPATROSZ:Anthologia Graeca.12, 97. Ford. Csehy Z.
A pederasztikus költészetben Aphrodité kísérôi között különösen fontos értelmezési sarkponthoz jutott Erósz.
A szír származású cinikus filozófus, Meleagrosz (i. e. 2. század – 1. század eleje) ismert erotikus epigrammáinak egyikében a ciprusi istennô és kísérôje, Erósz egyesített erôvel csodás virágkoszorút fonnak. A koszorúfonás korábban emberi tevékenységnek mutatkozott – most az istenek feladatává vált. A felhasznált virágoknak fiúkat feleltetnek meg, belôlük készül a lélekvonzó, áldozatjellegû dísz.
Erósz az összevegyítés istene: a világ teremtése idején, amikor még elkülönült az ég és a föld, ô kényszerítette azokat összeolvadásra, majd miután megtörtént elegyítésük, világosságra tárta mindkettôt.164 Ekkor még Phanésszal (Prótogonosz Phaetón) olvadt össze az alakja. A hésziodoszi hagyomány szerint Erósz rögtön Aphrodité születésekor, mikor a ciprusi partra kihozza a tenger, kísérôül szegôdött hozzá. Máshol leírtak szerint a még a tengerben idôzô Aphrodité, mivel elsô szerelmét, Néritészt, annak húzódozása miatt nem vihette magával az Olümposzra, helyette Erószt választotta kísérôül.165 Ibükosz szerint Erósz szülei Hermész és Artemisz,166 Cicero azonban már Hermész és Aphrodité gyermekeként ismerteti.167
Erószt némely forrás kapcsolatba hozta Hermész és Aphrodité másik gyermekével, Hermaphroditosszal, a nônemû fiúval. Így pedig Meleagrosz fiúszerelmet dicsérô növé-nyekbôl ifjakkal font koszorúja Erósz származásával is indokolható.
Meleagrosz versének beszélôje a koszorúkötésben növények sorát használja fel. A nö-vényekkel egy-egy alakot is értékelt, de felvetette annak a lehetôségét is, hogy e személyeket sorsuk döntô, beavatás elôtti pillanata elôtt látjuk:
Tarka virágkoszorút fon, Küprisz, Erósz a fiúkból, lélekcsábító, önkeze szôtte csodát:
mert liliom-Diodóroszt fonja belé, a meséset, és Aszklépiadészt, illatozó violát,
Hérakleitoszt kötve belé, tövisek közepén nôtt rózsát s vadszôlô szirmait, égi Diónt,
majd az aranyfürtû sáfrány-Thérónt veszi kézbe, s ôt a kakukkfûszál Úliadész követi,
s jô az olajfa örökzöld ága, Müiszkosz, a selymes hajfonatú, s végül jô Aretász, a faág.
Szent Türosz, legszebb szigetünk! Kölyökillatözöntôl részeg a kert, s minden küpriszi kéjre terem.168
A Zeusz–Ganümédész-liezon szinte kivételes esemény a görög mitológiában és hérosztörténetben annyiban, hogy a csábítási jelenet központjában állat szerepel. Zeusz sasmadara vagy maga a sassá változott Zeusz volt az, aki korának legszebb fiúját magá-val ragadta. A görög homoerotikus történetek sorában a növények, a növényi lét
hivat-164Orphicorum Fragmenta.16, 112.
165HÉSZIODOSZ:Theogonia.188; AELIANUS: De Natura Animalium.14, 28.
166IBÜKOSZ, fr. 2.
167CICERO:De Natura Deorum.3, 60.
168MELEAGROSZ:Anthologia Graeca.12, 256. Ford. Csehy Z.
kozása a szokásosabb. A növényekké változó férfiak valamennyije fensôbb, isteni akarat kiszolgáltatottja, s passzív szerepre kárhoztatott. Elszenvedik az eseményeket, így azt is, hogy növényekként jutnak örökléthez, s egyben mementójukká válnak saját átváltozá-suknak.
A növényteremtési, homoszexuális vonásokkal átszôtt mítoszok inverzének tekint-hetô a görögök pederasztikus gyakorlata s az azt bemutató valamennyi szöveg. Az em-berbôl növénnyé változás vagy a növényekkel megjegyzett fiú férfiúvá alakulása: a másik szférába történô emelkedés, a nôiségtôl megszabadulás története. A testi szerelem helyett a lelki vállalása, a testtôl történô eloldozódás, mintegy a test halálának egy lehet-séges megvalósítása. A ragyogó fiatalság, a fiatal test megöletik ugyan (s a fölötte érzett gyászban a rózsa utalhat az elvesztett értékre, de magára a metamorfózisra, illetve a kapott javakra is), de a tett tárgya és a tett maga mégis szakralizálódott. S a létrejövô új minôségre (a növényre, a felnôtt férfitestre) már az érinthetetlenség szabálya érvényes.
A klasszikus görög korban a nemileg alárendelt férfit, passzivitása miatt, férfiat-lannak állították, s büntették. Ugyancsak büntették az isteni-héroszi történetek szerelmi-leg alávetett alakjait – azzal, hogy emberi alakjukat elvesztették, s növénnyé változtak.
A jácinttá vált Hüakintosz, a nárcisszá alakult Narcisszosz, a ciprussá alakult Küpa-risszosz nemcsak koszorúnövényekként ismertek, hanem az Apollón és Hüakinthosz, Apollón és Küparisszosz homoerotikus kapcsolata és Narcisszosz önszerelmének törté-netei által is.
Ezen növényekké váló ifjak történetének s más növényteremtést elmesélô mítoszok-nak közös sajátossága, hogy alanyai a szerelmi viszony eredményeként – jutalomként vagy büntetésként – alakot váltanak. A beavatás eredményeként szerzett létezés szel-lemibb és értékeltebb formájúvá tette ôket: a mediterráneum által leginkább megbecsült, hiszen az élet fenntartásához alapvetôen hozzájáruló vegetáció tagjává emelte ôket.
A növényekbôl történô koszorúkötést mindezekért is szimbolikus értelmûnek kell lát-nunk. A koszorú az átváltozás megtörténtét, az érés befejeztét jelzi.
De szimbolikus a versek antológiába gyûjtése is: az antológia szó ugyanis virágsze-dést jelent. A fiúk, a növényekké változó ifjak, a belôlük teremtett növények, a rájuk hivatkozó szövegek csokorba szedése így is, úgy is homoerotikus értelmûnek mutatkoz-hat – legalábbis az Anthologia Palatina XII. könyve esetében. A homoerotizmus kifejlése pedig a felnôtt férfilét szellemisége kialakulásának a bizonyítéka.
A pederasztikus költészet rózsaszimbolikája a platóni kétféle szerelemértelmezés sze-rint alakult, s mindenekelôtt Erósz figurájához kapcsolódva nyert új értelmeket. Más-részt a két szerelem által a hozzájuk tartozó jelképek is más-más hangsúlyhoz jutottak, s hozzájárultak az aphroditéi szerelem rózsájának deszakralizációjához. Ennek nyomán az anus és a fallosz rózsai tulajdonságúként vált elmondhatóvá, s a test szôrzete a rózsa-növény részét képezô tüskeként.
A homoerotikus versek rózsahasonlatai kapcsán feltûnô, hogy az érzékek között milyen nagy mértékben jelen volt a látás és a szaglás mellett az ízérzet. Az édes íz meg-idézettségének foka mutatja, milyen fontos összefüggés volt az egyéni életet fenntartó funkciók, mint a táplálkozás, valamint a fajfenntartás eseményei között, s a poetizálódás és a szakralizálás azonos költôi jelképek segítségével történt. S a pederasztikus szerelem több értelmezés számára nyitott újabb lehetôséget: a halál egyre inkább tekinthetô két világ közti átjárásnak, s ez a pillanat megváltoztatja a rózsa értelmezését.