Gondolatok Ady EndreKocsi-út az éjszakábancíműverséhez
„Ady egyetlen, állandó látomása a tulajdon lelke. Aki illusztrálni akarja őt, feledje el a szivárványt s ha mégis színeket keres, ne használjon más színt, csak a világtalanság színeit: pirosat s feke-tét; vonalaira is úgy vigyázzon, hogy utána ne hajoljanak a világ teli idomainak, mert ha Ady fákról és hegyekről írt, nem a világ fáit és hegyeit látta, hanem fák és hegyek ösztövér, lélekbeli je-gyét. […] Adynál nincs külvilág. […] Pszichológus költő, aki ön-magából merít anyagot és metodikát. […] A bukott, de nagyszerű ember póza az övé, aki éppoly büszke a bukottságára, mint a nagyszerűségére”1 – írja egy másik nagy „pokoljáró”, Németh László Ady géniuszával kapcsolatban. Ha megnézzük aKocsi-út az éjszakábancíműverset, valóban a fekete és a vörös ördögi (?) szí-neit láthatjuk magunk előtt. Fekete, mert éjjel van, s ebbe az éj-szakába hasít bele éles kontrasztként, a láng, a tűz, a szerelem vö-röse. Noha pusztán a csonka Hold halott fénye az, ami jelenlévő, ebben a halovány és meddő világban hiányként ugyan, a hiány tárgyaként, mégis megjelenik, említődik az élet vér-színe. Igaz, hogy a vers éppen a totális nihil állapotát mutatja, azonban a ta-gadások, a „nincs”-ek által a kettősség feszültsége, az ellentétek együttállása is megfigyelhető. Ahogyan a halálon való gondolko-dás az élet megértésére tett kísérlet is egyben, úgy a pusztulás és az üresség érzékeltetése az élet teljességének és értékeinek feltéte-lezése és kívánása is egyúttal.
„Ady alapjában igen egészséges magyar lélek, és vágyai a leg-egészségesebb és legvidámabb életvágyak. Őnem a halál rokona;
1NÉMETH László,Ady összes versei= UŐ.,Két nemzedék. Tanulmányok, Buda-pest, Magvető–Szépirodalmi, 1970, 39–40.
bár annak mondja magát” – állítja Babits.2Néhány évtizeddel ké-sőbb Bíró Zoltán szintén erre az ellentmondásra világít rá Ady halál-témáival kapcsolatban: „Jellegzetes félreértése Ady költésze-tének az, hogy sokan a »halál« dalnokának tekintik. Nem vitás, hogy a halál korán és mindvégig foglalkoztatja, s költészetének ez egyik jellegadó, uralkodó motívuma. Igen, de csak az egyik, s így is mindig az élet oldaláról és az életvágy, az élni akaró ember ér-zésvilágából. A »Halál« mint titok és mint az Élet kiegészítő el-lentétpárja, később, mint természetes velejárója, az Élet ikertest-vére, vagy mint a sorsszerűség egyik küldötte érdekli, izgatja és vonzza.”3Ahogy Platón is mondja aPhaidónban: halni tudni any-nyi, mint élni tudni. Amikor Örkény Rózsakiállítását olvassuk, vagy a „halál-egyenes-adásban” témájú filmeket nézzük, vagy ép-pen Kosztolányi beszélgetőlapjaival ismerkedünk, akkor volta-képpen az Életről gondolkodunk, s annak súlyát, felelősségét, egyediségét, ajándék-voltát és örömét érezzük át. A halálról való gondolkodás ugyanis a lét iránti vágyról is árulkodik. Paul Ricoeur Egészen a halálig címen kiadott poszthumusz töredékei-ben szintén részletesen kifejti gondolatait a témával kapcsolat-ban. Vizsgálja a haldoklás folyamatát is, a haldokló és a kísérő közti viszonyt. A kísérőa túlélő, aki kérdésekkel fordul a haldok-lóhoz, s aki megtapasztalja a határvonalat aközött, amikor társa még az élők közé tartozik, s amikortól már nem élő, azaz nemlétező lesz. A haldoklást azonban nem a halálra való felké-szülésként s az azzal való szembenézésként írja le, hanem éppen ellenkezőleg: az életben való legteljesebb részvételként. Ahogyan fogalmaz, orvosok tapasztalatait elemezve: „a még megóvott gondolkodási képességet nem az az aggodalmas kérdés foglal-koztatja, hogy mi van a halál után, hanem a még önmagát állító élet legmélyebb erőforrásainak mozgósítása.”4S természetesen e ponton jelenik meg a vallási elem, a kegyelem kérdése is,
vala-2BABITS Mihály,Ady. Analízis= UŐ.,Esszék, tanulmányok 1., Budapest, Szép-irodalmi, 1978, 84.
3BÍRÓ Zoltán,Ady Endre sorsköltészete, Budapest, Püski, 1998, 123.
4RICOEUR, Paul,Egészen a halálig. Töredékek,ford. BENDE József, Pannon-halma, Bencés Kiadó, 2011, 37.
mint itt lesz hangsúlyossá a megváltásról szóló és az újjászületést hirdető mítoszok, filozófiák és vallások léte is. „Talán ez az egyetlen helyzet, amikor vallási tapasztalásról beszélhetünk.
Egyebütt gyanakvással tekintek a közvetlenre, az egyesülésre, az intuitívra, a misztikusra.”5 Ugyanakkor a meghalás és egyúttal a halál elleni (vagy azt némileg elfogadhatóbbá tevő) egyedüli „or-vosságot” abban találja meg – a hiten kívül –, hogy ne egyedül haljunk meg, és hogy létezzen a testvériség, az összetartás, ami a haldoklót és a túlélőt összeköti. Megkockáztatom, hogy ez eset-ben nem másról van szó, mint a Szeretetről. Ricoeur azt a felis-merést is megfogalmazza, miszerint a Halál a Rossz (Gonosz) egyik megnyilvánulási formája. „A Halál borzalma nem a Rossz, hanem annak külsősége” – írja.6Örökkévaló küzdelem áll fönn a Rossz és a Testvériség között, azaz a Gonosz princípium és a Szeretet (a Jó, Isten) között. Czesław Miłosz szintén a Gonosszal kapcsolja össze a vallási reflexiót, mely Ricoeur szerint egyedül a haldoklás pillanataiban válhat teljessé: „minden vallási reflexió legbelsőbb lényege az »unde malum?« kérdés.”7Ekként az Élet–
Halál, Jó–Gonosz ellentétpárokat is párhuzamba állíthatjuk egy-mással, valamint kölcsönhatásaikról is beszélhetünk.
S ahogyan a Halálról való beszéd voltaképpen az Életről (és annak értékeiről) való beszéddé válik, úgy lesz tehát a pokoljárás a boldogságkeresés és -találás szinonimája, azaz az emberi élet-ben megtapasztalt Gonosz egyúttal a Jó felé való elmozdulást is jelenti. „Vagyis a mozgásba lendülésben és a mélybe merülésben van a remény.”8Ismét Németh Lászlót kell idéznem, aki zseniáli-san megfogalmazta a folyamatos harcban álló kettősségeket ma-gában hordozó, s ezt a harcot őszintén feltáró alkotói én pszi-chológiáját: „Ady az elképzelhető legmerészebb pszichológus.
Azzal, hogy nem fél az ellenmondástól, kiélezheti lelke
összete-5RICOEUR,I. m., 39.
6RICOEUR,I. m., 53.
7 MIŁOSZ, Czesław,A Pokolról= UŐ.,Metafizikai pauza, Budapest, Nagyvilág, 2011, 292.
8MIŁOSZ, Czesław,Vasárnap Brumenben= UŐ.,Metafizikai pauza, Budapest, Nagyvilág, 2011, 17.
vőit, az ellenmondás úgyis egyensúlyban tartjaőket. […] az ellen-tétek biztosítják a lírai arc fölényét s emberi igazságát. […] Ady pszichológiai teljességre törekedett.Őaz egyetlen magyar író, aki megérezte, hogy a lelki folyamatok valószínűsége az ellenmon-dásnál kezdődik, ő az egyetlen magyar költő, aki egyensúlyban tartott túlzásaival lelkét szinte fantasztikussá nagyítva hozta sze-münk elé.”9 Ismerjük jól a pokoljárás és a költészet (művészet) szoros összetartozását. „A pokoljárás, ha az író nem csal, nem több és nem kevesebb a teljes önmegismerésnél, az emberi lé-nyeg feltárásánál” – állítja Mórocz Zsolt.10
Dante műve szintén olvasható és értelmezhető az önmegis-merés allegóriájaként is. „Dante, aki kísérője nélkül elpusztult volna a szörnyűségek közepette, letért a mélység fenekére, és megérintette a Sátánt. Csak akkor került át a másik oldalra, a poklon túlra, s kezdett fölfelé kapaszkodni a Purgatórium hegyé-re” – fogalmazza meg gondolatait ezzel kapcsolatosan Czesław Miłosz, A Pokolról címen írt esszéjében.11 A pokoljáró tehát lé-nyegében a saját poklát járja végig, a lelke mélyén lakozó sötét erőket faggatja, azokkal néz farkasszemet. Latinovits például arra biztatott, hogy ne gyomláljuk ki magunkból a gonoszt, „mert ha ezeket kiirtjuk, a rálátás, a megértés, a viszonylatteremtés képes-ségétől szabadulunk meg.”12Ugyanakkor az árnyék-én elnyomása meg is bosszulja önmagát, s akkor és ott tör elő, ahol egyáltalán nem számítunk rá. A Gonosz ábrázolásában a művészetek terén is megtörtént a „pszichológiai forradalom”, azaz az eredetileg külső ellenségként lefestett ördögről fokozatosan derült ki, hogy nem tőlünk független létező, hanem bennünk lakozó princípium.
„A pokol tehát, amely valaha Danténál dimenzióival a fizika és az asztronómia határait súrolta, Swedenborgnál teljes egészében az ember bensőjébe tevődik át.”13Míg a középkori ábrázolásokon a
9NÉMETH László, 1970,I. m., 41.
10MÓROCZ Zsolt,Átváltozások és pokoljárások,Magyar Szemle, 1994/szept., 936.
11MIŁOSZ, Czesław,A Pokolról= UŐ.,Metafizikai pauza, Budapest, Nagyvilág, 2011, 213.
12Idézi: MÓROCZ, 1994,I. m., 935.
13MIŁOSZ, 2011,I. m., 237.
Sátán és a pokol valami külső létező, s adott megjelenési formá-val rendelkezik, addig a modernitás felé haladva egyre inkább belsővé válik. Bergyajev szintén a Divina Commediapéldáját hoz-za, s ellentételezésként Dosztojevszkij műveihez fordul, hogy ezt a(z) – ábrázolásmód szintjén is megjelenő – kívülről befelé hala-dó mozgást érzékeltesse. „Isten és az ördög, menny és pokol nem az emberi szellem mélységeiben, nem a szellemi tapasztalat feneketlen mélyében tárulnak fel, hanem adva vannak az ember számára, éppolyan realitással rendelkeznek, mint a tárgyi, anyagi világ. Így fest az a középkori világszemlélet, amely még szorosan kötődik az antik ember világszemléletéhez. Az ember maga fölött érezte a mennyet a mennyei hierarchiával együtt, maga alatt pedig a poklot. Dante zseniálisan juttatta kifejezésre a középkori ember világérzését. […] A menny és a pokol bezárul az új ember számá-ra. Feltárul ugyan a világok végtelensége, de már nem létezik az egyetlen, hierarchikusan szervezett kozmosz. A végtelen és üres csillagászati égbolt már nem hasonlít Dante mennyére, a közép-kor mennyboltjára. […] Más világközép-korszakban, az ember más életkorában tűnik fel Dosztojevszkij. […] A mélység rejtett di-menziójából föld alatti zajokat hallott, kezdett feltárulni az altalaj vulkanikus természete. Feneketlen szakadék nyílt meg magának az embernek a mélyében, s ott újra megjelent Isten és az ördög, a mennyország és a pokol.”14Ugyanakkor jól ismerjük a teodíceá-kat, melyekben éppen a Rossz szükségességéről is szó esik. A ne-gatív oldal nélkül nem létezhetne a pozitív, s a nene-gatív által kreált káosz egy fentebbi perspektívából tekintve a Rend kialakulásának szükséges velejárója lesz. A fény és az árnyék találkozásai, egy-másra hatásai, egymásból részesülései nem pusztán az egyén (mikrokozmosz), hanem a makrokozmosz szintjén is létrejönnek.
René Guénon tanításai szerint jelenleg a „sötét kor” foglyai va-gyunk, s e korszak az antikvitástól indult, s egészen napjainkig terjed, illetve tovább is. Guénon 1951-ben már egyfajta apokalip-szist hirdet, s hangsúlyozza, hogy a XX. század eleji
moder-14BERGYAJEV, Nyikolaj,Dosztojevszkij világszemlélete, ford. BAÁN István, Bu-dapest, Európa, 1993, 54–55.
nitásban már kicsúcsosodott a nihilizmus, a dekadencia, a szét-esettség-élmény. Amikor Ady a versében a csonka Holdról ír, s a
„minden-egész-eltörött” érzését festi elénk, rendkívül egyszerű, szikár kijelentésekből álló, és éppen ezért metszőés kegyetlennek ható nyelven, a megmásíthatatlanságot sugallva, akkor nem pusz-tán saját poklát mutatja be, hanem korának poklát is, a modern ember sokat emlegetett nihilista-dekadens életérzését, illetve a mindenkori ember poklát is, tükröt tartva az utána jövő nemze-dékek elé. „A sötét erőkről minden kor tudott, de egyetlenegy sem kezelte őket annyi flegmával (a fejlődés megváltó erejében debil módon bízva), mint a XX. század. Az eredmény közis-mert.”15
Suzi Gablik szintén élesen bírálja a modernitást, s vele együtt azt az életérzést is, amit Ady kifejezett versében. Amikor a mo-dern (és a posztmomo-dern) kor művészeiről kíván látleletet adni, a következő jelzőket sorakoztatja fel: „nem egészségesek, közép-korúak, szennyes a fantáziájuk, kedvetlenek, cinikusak, üresek, betegesek, erkölcstelenek, modortalanok, önteltek, merevek, romlottak”, de elmondhatják magukról, hogy: „mi művészek va-gyunk”.16Gablik ennek a siralmas állapotnak a kialakulását a XX.
század eleji folyamatoktól származtatja, azaz éppen attól az idő-szaktól, amikor aKocsi-út az éjszakábanis íródik (1909). „Amikor a művésznek volt társadalmi szerepe, amikor a művészek pontosan tudták, hogy mi volt a művészet szerepe, akkor sohasem csak az önérdek szempontjai határozták meg tevékenységüket. […] Ki-derült, hogy a szabadság és az elidegenedés kibogozhatatlanul összefonódtak, hogy a két dolog ugyanannak az éremnek a két oldala. […] már nincs olyan alapvető fogalom sem, amely meg-mutatná, hogy többé vagy kevésbé hogyan kell a jóhoz viszo-nyulni. […] Az erények szükséges eszközök, amelyek segítenek egyensúlyt tartani a megrekedés és a változás, a megőrzés és az újítás, az erkölcs és az önérdek között, és amelyek a korlátok megérzésének a képességét nyújtják nekünk. Úgy tűnik, ez az az
15MÓROCZ, 1994,I. m., 936.
16GABLIK, Suzi,Kudarcot vallott-e a modernizmus?, Pompeji, 1997/4., 168.
egyensúly, amelyet a mi kultúránk végzetesen elveszített.”17 Ugyanakkor ha Guénon elméleteit vesszük alapul, megállapíthat-juk, hogy a hanyatlás már jóval korábban elkezdődött, s az emlí-tett korszak már egyenesen az apokaliptikus idők kezdete (vagy épp vége?). Ahogyan írja: „a modern világ számos eredőjét a
»klasszikus« antikvitásban kell keresni […] Ugyanakkor tegyük hozzá, a folytatás meglehetősen távol esik az eredettől és hűtlen ahhoz, mivel a klasszikus antikvitás még számos intellektuális és spirituális elemmel rendelkezett, amelyek megfelelőit hiába keres-sük a modern világban; a két civilizáció mindenképpen két teljesen eltérőszintet jelent az igazi tudás elhomályosodásában.”18Guénon szerint a modernitás időszaka a sötét kornak is a legsötétebb fázi-sa, az emberiség szükségszerűkollektív pokoljárása, a káosz kora, a szétesettség ideje, amikor a tudományok a ráción kívül mást nem ismernek (konkrétan: elveszítik szakralitásukat, megszűnik a beava-tódás stb.), s az ember istentelenül tévelyeg. Ám e pokoljárást őis a Jóhoz való (vissza)térés szükséges velejárójaként értelmezi: „mint minden állapotváltozás, úgy az egyik ciklusból a másikba való át-menet is csak sötétben mehet végbe”.19
Ha már a tudomány el is jutott eddig a princípium-tagadásig, s belesüllyedt a teljes materializálódási fázisba, eltávolodva a Szel-lemtől, a művészet – köszönhetően néhány kitüntetett alkotónak – talán megőrzött valamit abból, amit Guénon tradicionalitásnak nevez. A tudomány profánná válása következtében eltávolodott a tudástól, specializációk halmaza lett, valamint az ipar szolgálatába állt. Ezt a fajta „szűklátókörűséget” Guénon ekként írja le: „az analizáló szellemből származó »specializáció« azután odáig foko-zódik, hogy a hatása alá kerülők képtelenek már elgondolni egy olyan tudományt, amely a természet egészével foglalkozik. […]
ez a részletező tudás önmagában értéktelen, és nem érdemes a szintetikus tudásért feláldozni.”20
17GABLIK,I. m,,174–175.
18GUÉNON, René,A modern világ válsága, ford. BARANYI Tibor Imre, Deb-recen, Kvintesszencia Kiadó, 2008, 21.
19GUÉNON,I. m., 26.
20GUÉNON,I. m., 54.
Az olyan integráló személyiségekben, amilyen Ady is volt, azonban feszültség keletkezik, még nem tűnik el véglegesen a Jó, nem ünnepli a szétesettséget, hanem vágyik a harmóniára és egy-úttal a szakralitásra is. Az Egész, a láng és a szerelem vágya jelen van, s a kocsi-út felfogható úton-levésként is, azaz átmeneti álla-potként a sötétségből a fény felé. A vers az útnak egy állomását mutatja mindössze, s nyitva hagyja, hogy a rossz szekér a teljes pusztulásba viszi-e vagy egyfajta megváltás felé. A pokoljárásnak éppen az a lényege, hogy nem látjuk a kifelé vezetőutat. A hit az, ami megtarthat, aminek köszönhetően képessé válhatunk arra, hogy az út következő szakaszáig is elmerészkedjünk. Elmerész-kedjünk, mondom, azaz: legyőzzük a félelmet. Ugyanakkor az utazás valóban jelentheti a halált is. A halál azonban az újjászüle-tést s a feltámadást is jelenti, s ezzel ismét a kettősségek, az el-lentmondások sajátos együttállását hangsúlyozzuk olvasatunkban.
Rüdiger Safranski a kereszténység szerepét emeli ki e ponton, az-az a halál és a pokol legyőzésével kapcsolatban: „A kereszténység hódította meg először a világ másik, éjszakai és halálos részét, és fosztotta meg iszonyatos voltától. A kereszténység robbantotta ki először a lélek világforradalmát, amely lehetővé tette, hogy a fe-nyegetettségben felfedezze az ígéreteset. Krisztus meghalt, meg-járta az éjt és feltámadott, és ezzel utat mutatott a haláltól rettegő emberiségnek. Azóta a halál elveszítette méregfullánkját, már-mint ha hiszünk a kereszt és a feltámadás mágiájában.”21
Az Ady által leírt kocsi-út végzetszerűsége éppen azon érté-kek felértékelését hozza magával, amelyek az Életet jelentik. A láng, a tűz, a fény a legintenzívebben csakis a teljes sötétségben tud világítani. És ezt a fényt csak akkor leszünk képesek meglát-ni, miután már farkasszemet néztünk a sötétséggel, a saját ma-gunkban hordozott halállal és pokollal.
21 Safranski, RÜDIGER, Romantika. Egy német affér, ford. HORVÁTH Géza, Budapes, Európa, 2010, 163.
Vers
Nyilasy Balázs