A megnevezett téma kifejtésében Eisemann György Modernitás, nyelv, szimbólum5címűtanulmányának két ide vonatkozó tételéből indulok ki.
1. Eisemann azÚj versekkel 1906-ban színre lépőAdy kapcsán Schöpflin Aladárt idézi, miszerint a költő sorrendben harmadik, de elsőjelentős verseskötete prológusversének négy sora6 „prog-ramvállalás és attitűdjelzés – benne van a hivatkozás arra, hogy magát tartja az igazi magyarság inkarnációjának, benne forr össze a magyar szellem a nyugat szellemével, s olyan költészetet hoz, amely új, soha nem hallott Magyarországon.”7„Ady Endre fellé-pése – folytatja Eisemann – az irodalom modern létmódjának alapvető tulajdonságaival szembesítette kora kritikáját és nagykö-zönségét. […] Ebből a szempontból is fontos, hogy Ady harma-dik verseskötetének címében az »új« jelző milyen különleges ér-telmet hordoz. Nemcsak az időben frissebb keletű költemények gyűjteményére utal, hanem gyökeres poétikai változásra, a ma-gyar költői nyelv újjáteremtésének igényére is. Összhangban azzal a modern esztétikai elvárással, miszerint a művészet
nélkülözhe-5EISEMANN György,Modernitás, nyelv, szimbólum=A magyar irodalom történetei II., 1800–1919-ig, szerk. SZEGEDY-MASZÁK Mihály és VERES András, Bp., Gondolat Kiadó, 2007, 689–703.
6AGóg és Magóg…kezdetűkötetnyitó költemény második versszakának alábbi négy soráról van szó:
„Verecke híres útján jöttem én, Fülembe mégősmagyar dal rivall, Szabad-e Dévénynél betörnöm Új időknek új dalaival?”
7A Schöpflin-idézet eredeti forrása: SCHÖPFLIN Aladár,A magyar irodalom tör-ténete a 20. században, Bp., Szépirodalmi, 1997 [1937], 243. (Csak mellékesen jegyzem meg, hogy az említett Ady-kötetnek, illetve az annak élén álló proló-gusversnek nem az „elsőnégy” soráról van szó, mint Schöpflin írja, hanem má-sodik versszakának négy soráról.
tetlen vonása a nyelvi innováció, a rendelkezésre álló formák folytonos átalakítása, a minél eredetibb képi-stiláris formák kez-deményezése. A kortárs olvasók számára azÚj verseks a Nyugat-ban később is rendszeresen közölt Ady-költemények valóNyugat-ban szokatlan, sokakat meghökkentő vagy lenyűgöző, támadói által gyakran »érthetetlennek« tartott kifejezésmódot képviseltek. E lí-ra provokációnak számított, élénk viták kereszttüzébe került, mi-közben hívei és ellenfelei egyaránt a magyar irodalmi modernség úttörőjeként tartották számon. Nem véletlen, hogy a gyűjtemé-nyes Ady-kiadások rendszerint az Új versekkel indulnak, mintegy innen datálva a költői pálya igazi kezdetét, az addigi műveket zsenge előzményekké minősítve.
Az ezredfordulón azonban éppen Ady Endre költészete kap-csán mutatkozik meg a legnyilvánvalóbban, hogy az újítás forma-tana sem kivétele a hatástörténet kétarcúságának. […] Ady líráját illetően már a modern líra poétikáján belül – a szimbolista kifeje-zésmódtól vagy az esztétista szubjektivizmustól eltávolodók ré-széről – súlyos kifogások fogalmazódtak meg, főleg az 1920-as évektől bontakozó antiindividualista-nyelvorientált, részben »új-klasszicistának« is nevezett szemlélet jegyében. […] A posztmo-dern korszakküszöbhöz érkezve – a Babits-, Kosztolányi- vagy József Attila-kötődésekhez képest – kevéssé fedezhetők fel köl-tészetének nyomai a magyar líra kiemelkedő teljesítményei kö-zött, miközben az életműa korszak materiális kánonának középpontjá-ban maradt.”8(Az utóbbi kiemelés: H. V. É.)
Eisemann tanulmányának e tételét, azaz az Ady-líra recepci-ón, kánonon belül kijelölt helyének ellentmondásosságát támaszt-ják alá az ezredforduló azon irodalomtörténeti kiadványai is, amelyekre tanulmányát záró irodalomjegyzékében maga a szerző is hivatkozik (pl. Kenyeres Zoltánnak aKlasszikusaink-sorozatban megjelent Ady-monográfiája,9 valamint az Ady-újraolvasó10),
to-8EISEMANN György, I. m.,689–690.
9KENYERES Zoltán,Ady Endre, Klasszikusaink, Bp., Korona, 1998. Eisemann annak kapcsán idézi Kenyerest, hogy Adyt „modern romantikusként” nevezi meg, utalván az életmű„visszatekintőjellegére” (EISEMANN, I. m.,690).
vábbá az Eisemann-tanulmányt tartalmazó kézikönyvvel egy időben11vagy azt követően megjelent, összefoglaló jellegű iroda-lomtörténeti kiadványok12Ady-fejezetei is.
Eisemann a recepció említett „törésvonalait” számba véve te-szi fel a kérdést: „hogyan írható le ma az Ady-líra feltűnésének provokatív-újító jellege? Hogyan fejthető ki újdonságának poéti-kája éppen az újdonság-tapasztalat eltünedezését magában fogla-ló történetisége nyomán?”13
2. A konferenciánk témáját képező Ady-költemény szem-pontjából még lényegesebbnek tűnik az idézett tanulmány azon tétele, miszerint „[A]z életműteljességének pozitivista bűvölete, a minden szöveget közös nevezőre kényszerítő értelmezés ezúttal is némaságban tartaná az örökség napjainkban megszólaltatható, legfontosabb részleteit. A befogadás ezredfordulói stádiumában az esztétista-ornamentális elveken túllépő eljárások akceptálása
10Tanulmányok Ady Endréről,szerk. KABDEBÓ Lóránt – KULCSÁR SZABÓ Ernő– KULCSÁR-SZABÓ Zoltán – MENYHÉRT Anna, Bp., Anonymus, 1999. Innen Szirák Péter ide vonatkozó megállapítását emelném ki, miszerint:
„Az Ady-életműa huszadik század során folyvást eltérőkanonizációs törekvé-sek kereszteződésében konstruálódott újra, sok esetben azok ütközőpontjaként.
Az Ady-életműsohasem csak irodalmi jelenség volt, de mindenkor egyszer-smind nagy kultúraképzőstratégiák közép- vagy ellenpontja. Épp ennek tudha-tó be hatástörténeti »kétarcúsága«: rendkívüli megerősödése a széles értelemben vett nemzeti kánonban, s ugyanakkor olvasási lehetőségeinek vissza-visszatérő
»befagyása« az irodalmi kánonban. Az értésmód felnyitásának, illetve lezárásá-nak és kisajátításálezárásá-nak ellenjátéka épp ezért talán a legfontosabb komponens az Ady-olvasás történetében.” (SZIRÁK Péter,Kanonizációs stratégiák, történeti konst-rukciók az Ady-recepcióban=I. m.,35.)
11GINTLI Tibor – SCHEIN Gábor,Az irodalom rövid története II., A realizmustól máig,Pécs, Jelenkor Kiadó, 2007. Innen lásd: „A kortársak többsége Ady End-rét [1877–1919] tekintette a modern magyar líra emblematikus alakjának, kez-deményezőszerepét és költészetének korszakos jelentőségét csak kevesen vitat-ták. A későbbi befogadástörténetnek is meghatátozó vonulata maradt Ady ab-szolút elsőségének gondolata. Az Ady-kultusz korszaka után az utóbbi két évti-zedben az olvasói érdeklődés jelentős csökkenése tapasztalható.” (359)
12Lásd: GRENDEL Lajos,A modern magyar irodalom története, Magyar líra és epika a 20. században,Pozsony, Kalligram, 2010. ésMagyar irodalom, főszerk. GINTLI Tibor, Bp., Akadémiai Kiadó, 2010.
13EISEMANN György, I. m.,691.
ezért ekkor magának a modern kötetkompozíció kohéziójának a dekonstruálását is jelenti, vagyis jó néhány Ady-vers a kötet kon-textusától távolítva válik termékenyen újraolvashatóvá. Így keres és talál új szövegközi kapcsolatot a kutatás például a »hangzáson keresztül olvasás« szerintAz eltévedt lovasés aTéli éjszaka összeve-tésében; a »szerelmi kód intimitásának« dialogikus távlatára nyitva a Margita-epilógus (Rövid, kis búcsúzó)és a Szabó Lőrinc-iPrológus szerelmi versekhezösszehasonlításában (Lőrincz, 2002, 104, 123); to-vábbá a késő modern poétika utólagossága felől a Nem feleltem magamnak és az Ének a semmirőlrímeit egy »új önmegértés« felől kiemelve (Kulcsár Szabó 1998, 65); vagy a Kicsoda büntet bennün-ket?és azEsti kérdésközött a kérdések sorozatának hasonló reto-rikájára figyelmeztetve (H. Nagy, 2003, 138).”14
A fentiekben említett szempontok késztetik a ma (Ady)olva-sóját arra, hogy a célba vett költeményt kiemelje az Ady-líra egé-szének kontextusából, s részben magában álló költeményként, részben egy, az életmű egészénél hol szűkebb, hol bővebb, egy folyamatosan szűkülő-táguló kontextus keretében szemlélje, azt fürkészvén, milyen új esztétikai impulzusokat revelál.
AKocsi-út az éjszakábana lírai életműegészénél is tágabban ér-telmezett szövegegyüttesen belül, a XX. század eleji esztétizmus horizontjából szemlélve akár kulcsversként is olvasható. Különö-sen második versszakának ama nevezetes, szinte szállóigévé vált sora, a „Minden Egész eltörött” fogalmazza meg emblematikus módon a darabokra hullásnak, a széttörtségnek azt az életérzését, amelyre a klasszikus modernség paradigmája – mintegy válasz-ként – az esztétizmusban, a mindenek fölé emelt szépségelvben véli újraalkothatónak a teljesség – az Egész – illúzióját. Nem vé-letlen tehát, hogy Grendel Lajos irodalomtörténetének
Ady-14 I. m.,699. Eisemann idézett szövegének zárójeles hivatkozásai a következő szerzők műveire vonatkoznak: LŐRINCZ Csongor,Líra, kód, intimintás, A reto-rika intimitása = Ady-értelmezések, szerk. H. NAGY Péter, Bp., Iskolakultúra, 2002, 104–133., KULCSÁR SZABÓ Ernő, Az „Én” utópiája és létesülése, Ady Endre avagy egy hatástörténeti metalepszis nyomában= UŐ,A megértés alakzatai, Deb-recen, Csokonai, 1998, 46–68., H. NAGY Péter, Ady-kollázs, Pozsony, Kalli-gram, 2003.
fejezetében e verset külön címszóként tünteti fel, mondván, hogy
„Ady Endre az elsőmagyar költő, aki a modern ember egyik szo-rongató alapélményét, a világrend s benne a személyiség egysé-gének széthullását, a biztosnak hitt értékek megrendülését és rela-tivizálódását hatalmas [?!] művészi erővel tudja kifejezni. Mint a csupán háromstrófányi terjedelmű, aSzeretném, ha szeretnének-kö-tetben olvasható Kocsi-út az éjszakábancímű versében teszi, s an-nak is a középsőstrófájában:
Minden Egész eltörött,
Minden láng csak részekben lobban, Minden szerelem darabokban, Minden Egész eltörött.15
Ennek az emblematikus jelentéstulajdonításnak azonban – paradox módon – ugyanaz a kontextus mond (valamelyest) el-lent, amely ezt a jelentést előhívta. Bár igaz ugyan, hogy a korai Ady-líra – azÚj versek és aVér és Aranycíműkötetek – líranyel-vét az esztétista stílusirányzatok – a szimbolizmus és a szecesszió – eszköztára alakítja, a szépségelvben, az esztétizmus szférájában rekonstruálni vélt Egész-elvűséget mégsem épp elsősorban Ady, hanem a költői pályán a nála valamivel később induló Babits, Kosztolányi, Tóth Árpád és Juhász Gyula lírája fogja még jellem-zőbben és hangsúlyosabban kiteljesíteni. Mindenekelőtt költésze-tük formaművészetével, tropológiájával, választékos metrumokat felmutató, hangszimbolikára és rímvarázsra alapozó, fokozottabb zeneiségével. Gintli Tibor hívja fel a figyelmet arra, hogy Ady lí-rájára nem jellemzőa „formai csiszoltság hangsúlyozott igénye”, hogy „a francia szimbolizmus költőitől eltérően nem vonzódott az olyan erősen kötött formákhoz, mint a szonett”, továbbá hogy
„[A] rímek virtuozitását és a szöveg zeneiségét korábban sem ke-zelte Ady lírája kiemelt hatástényezőként.”16Ellenkezőleg, tehet-jük hozzá – újra a Gintli Tibor által főszerkesztett irodalomtör-ténet részletét idézve: „Képalkotásának sajátszerűsége mellett
15GRENDEL Lajos,I. m.,51–52.
16GINTLI Tibor, főszerk.,Magyar irodalom, Bp., Akadémiai Kiadó, 2010, 766–
767., 767., 768.
legjellegzetesebb poétikai eljárása az egyszerű alakzatok – az el-lentét, az ismétlés, a halmozás, a fokozás – alkalmazása.”17
Mindezeket a mozzanatokat figyelembe véve azt a következ-tetést vonhatjuk le, miszerint a Kocsi-út…második versszakában, annak kezdő és zárósorában is megismételt helyzetjelentés (létál-lapot) mintegy „irodalmi” szállóigévé vált, hívó szólamként ér-telmezhető, amit – sokak szerint Nietzsche nyomán18 – ugyan Ady fogalmazott meg a lírai reflexió nyelvén, ám többnyire a ko-rai Babits, Kosztolányi, Juhász Gyula és Tóth Árpád fogja rá megadni poétikai (esztétista) válaszait. Azt is mondhatnám, hogy aKocsi-út az éjszakábanoly módon jelöli ki önnön helyét, központi pozícióját a századelő lírájának kánonában, hogy inkább a jelölt időszak létszituációjának, létérzésének kinyilatkoztatásszerűségé-vel hat, oly módon, hogy mintegy előhívja, motiválja az erre a lét-szituációra adható (líraesztétikai) válaszokat. Ez a végkövetkezte-tés azt a kérdést is felveti, hogy a valamivel több mint egy évszá-zaddal ezelőtt íródott (s emiatt kétségtelenül és meglehetősen mélyen az irodalmi hagyományba ágyazódott) költemény esztéti-kai impulzusai vajon csupán a mai olvashatóság és recepció pers-pektívájából ítélendők-e meg. Bár a vers, meglátásom szerint két-ségtelenül azon Ady-költemények sorába tartozik, amelyek – az életmű kontextusának egészéből kiemelkedve – ma is olvasói fi-gyelemre, érdeklődésre számíthatnak.
Mindenekelőtt azzal, hogy szinte iskolapéldaként szolgálhat az Ady-féle „egyszerű alakzatok” (az ellentét, az ismétlés, a
hal-17I. m.,767.
18 Lásd pl.: „Kenyeres Zoltán az egész részekre szakadozottságának élményét Nietzschéhez köti: »Nietzschétől kezdődően járta át ez a tapasztalat az európai filozófiát és művészetet. De míg Nietzsche még úgy vélte, hogy csak a rosszul működőművészetben jelenik meg részekre szakadozottan az, ami valójában ép és egész, a századfordulótól kezdve már egyre inkább a világ és a társadalom számlájára írták az egész részekre szakadozását.« (Kenyeres 44–45.)” = Ady Endre Összes Művei, Ady Endre összes versei IV, S. a r. és j.: N. PÁL József, JANZER Frigyes és NÉNYEI SZ. Noémi. Bp., Akadémiai Kiadó – Argumen-tum Kiadó, 2006, 537.
A Kenyeres Zoltán-hivatkozáshoz lásd: KENYERES Z.,I. m.
mozás) formaváltozatainak és struktúraszervező funkciójának ta-nulmányozásához.
Az ismétlés különféle, több rendbéli változatai dinamizálják a verset. Az egyes strófák elsőés negyedik sorainak mondatnyi, va-lamint az elsőés második versszak sor eleji, anaforikus ismétlései a lírai én zsolozsmaszerűmaga elé mormolásának belsőmonológ-szerűhatását keltik, ezen belül az elsőversszak rácsodálkozásszerű anaforái („Milyen csonka” – „milyen sivatag, néma” – „Milyen szomoru”– „Milyen csonka”) a versbéli szituáció nem mindenna-piságának (s talán nem túlzás azt állítani, hogy kísértetiességének) benyomását mélyítik el. Ezen belül is előbb a látvány hiányossága-inak („Milyen csonka”; „milyen sivatag”), majd a hang hiányának („néma”), végül pedig a nyilvánvalóan e hiányokból megképződött szomorúság benyomása mélyül el (Milyen szomoru).
A „milyen” négyszeres ismétlődésének monotóniáját rafinált módon töri meg néhány apró effektus. Ez különösen az első versszak második sorában dominál, egyrészt az anafora kibillen-tésével („behúzásával” a harmadik szó helyére: „Az éj milyen…”), másrészt a csonka hold, a néma éj szokványosabb szintagmákat nagyobb fokú metaforizáltságával megtörő „sivatag éj” jelzős szerkezetben. Mindezt fokozza a strófát lezáró és abroncsként átfogó, megismételt elsősor.
A második versszakban a „minden”-ek anaforás ismétlései vi-szik tovább az iteráción alapuló strófaképzés elvét. Itt, a négysze-res szabályos ismétlés révén erőszakosabbá, determinálóbb hatá-súvá válik az ismétlés-effektus, majd a harmadik versszakban az olvasói várakozással szembefordulva (ezért meglepetésszerűen) csaknem19 kioltódik, s jóformán csak a versszak kezdő és záró sorának mondatnyi ismétlése hívja fel magára a figyelmet.
A mondatnyi terjedelmű, tehát nagyobb ívű, valamint az egy szóra korlátozódó, felaprózottabb (anaforás) szó szerinti ismétlé-sekre újabb rétegként telepszenek rá a verstér homogenitását megképző, nem szó szerinti ismétlések. Az első versszakbeli
19Egyedül a 3. sorban marad meg egy diszkrét ismétlés: a „félig” kétszeri elő-fordulása.
„csonka”, „sivatag”, „szomorú” értékhiánya a második versszak-ban a széttörtség, a részekre, darabokra hullás még szűkebbre, szorosabbra vont jelentéstartományát alkotja meg, míg a vers záróstrófájában a negatív minőségek újra lazább, de általánosabb, s emiatt szélesebb érvényűjelentéshálót vonnak a költemény kö-ré. Mindezt fokozza a sorkezdőpozícióból adódóan nagy kezdő-betűvel írott „Minden”, valamint a sor közepén hasonló módon, nagy kezdőbetűvel kiemelt „Egész” teljességfogalmával szembe-forduló csonkaság, töredezettség, darabokra hullás,20 majd a
„mély csönd” és „lárma” ellentéte. A jelentésbeli széthangzást vokális egybehangzások: alliterációk és a hangszimbolika inhe-rensebb változatai ellensúlyozzák („Egész”– „eltörött”, „láng” –
„lobban”, valamint a „láng”, „lobban”, „szerelem” ’l’-jeinek, a
„rossz szekér”, a „jajszó szállna” ’sz’-einek, a „mély”, „lárma”
’m’-jeinek hangeffektusai), továbbá a sivatag, néma éjbe belezör-gőrossz szekér és a jajszó ellentétes hangeffektusai, durva és kí-sérteties hanghatása.
Bár az Ady-versek kritikai kiadásának jegyzetapparátusa a szerzői biográfia részleteiből eredeztetett adatokra támaszkodva dátumszerűés topográfiai pontossággal határolja be a vershelyzet idő- és térbeli koordinátáit (1909. VIII. 10-én, éjféli órákban megtett két órás kocsiút Nagykároly és Érmindszent között21), okkal feltehetőa „hol is vagyunk?” kérdése. A költemény ugyanis jelöletlenül, rejtve hagyja, pontosabban rejtjelekbe ágyazza a lírára jellemző és a trópusok transzformációjához alapot nyújtó termé-szeti kódot,22minek folytán a költeményben megjelenített tér in-kább rejtélyes lelki tájként jelenik meg (mindenre ráboruló, siva-tag, néma éj, fent a csonka holddal, s ebbe a minimalizált fény- és hangeffektus-együttesbe fut bele a feltehetően földúton robogó,
20Lásd: „A költemény főmotívuma a széttöredezettség, részekre esettség. Ezek ellentéteként szerepel a versben Ady egyik kedvenc szava, amindens azEgész.”
=Ady Endre Összes Művei,Ady Endre összes versei,537.
21Lásd:Ady Endre Összes Művei,Ady Endre összes versei,536–537.
22KULCSÁR SZABÓ Ernő,Az „Én” utópiája és létesülése, Ady Endre avagy egy ha-tástörténeti metalepszis nyomában= UŐ,A megértés alakzatai,Debrecen, Csokonai, 1998, 18.
zörgőrossz szekér – az elsőversszak éji, bár kísérteties csendjébe és sötétjébe tör be a szekérzörgés, a jajszó és a lárma.
A költemény felépítését, struktúráját tekintve is „Félig mély csönd és félig lárma”: a kezdő strófa az éjmélyi, sivatag, néma csendé, a záró pedig az ezt felverő zörgő-jajongó hangoké. Kö-zépütt pedig az előbbiek szenzuális effektusával szemben az eltö-rött Egész, a részekben lobbanó („minden”23) láng, a darabokra tört, darabokban heverő szerelem reflexívebb motívumai, abszt-rakciói. Miközben sehol egy lélek. Illetve egyetlen lélek van, a lírai Én, az explozív individualizmussal „vádolt” Ady-líra magányos, a sötét, néma éjbe veszett s grammatikailag is nagyon diszkréten, szinte alig (itt most kis kezdőbetűvel és mindössze a „velem”
személyragos határozószóval) jelzett Én-je.
Irodalom
ADY Endre Összes Művei,Ady Endre összes versei IV,s. a r. és j.: N. PÁL József, JANZER Frigyes és NÉNYEI SZ. Noémi, Bp., Akadémiai Kiadó – Ar-gumentum Kiadó, 2006.
EISEMANN György,Modernitás, nyelv, szimbólum=A magyar irodalom történetei II, 1800–1919-ig, szerk. SZEGEDY-MASZÁK Mihály és VERES András, Bp., Gondolat Kiadó, 2007, 689–703.
GINTLI Tibor főszerk.,Magyar irodalom, Bp., Akadémiai Kiadó, 2010.
GINTLI Tibor – SCHEIN Gábor, Az irodalom rövid története II. A realizmustól máig,Pécs, Jelenkor Kiadó, 2007.
GRENDEL Lajos, A modern magyar irodalom története. Magyar líra és epika a 20.
században,Pozsony, Kalligram, 2010.
KABDEBÓ Lóránt – KULCSÁR SZABÓ Ernő– KULCSÁR-SZABÓ Zoltán – MENYHÉRT Anna, szerk.:Tanulmányok Ady Endréről,Bp., Anonymus, 1999.
KENYERES Zoltán,Ady Endre,Bp., Korona, 1998 (Klasszikusaink).
KULCSÁR SZABÓ Ernő,Az „Én” utópiája és létesülése. Ady Endre avagy egy hatás-történeti metalepszis nyomában= UŐ,A megértés alakzatai,Debrecen, Csoko-nai, 1998, 46–68.
SCHÖPFLIN Aladár,A magyar irodalom története a 20. században,Bp., Szépiro-dalmi, 1997 [1937].
23S épp emiatt nemigen tudni, milyen.
Faragó Kornélia
A TÖRÉS HELYE ÉS A TÖREDÉKESSÉG IDEJE