Nyelvjárási régiók

A magyar dialektológia által számontartott tíz magyar nyelvjárási régió közül három teljes egészében Románia területére esik (kettő közülük a tör-téneti Erdély területére), három pedig az országhatáron nyúlik át. (l. 3. 1.

térkép). A történeti Erdély határain belüli két nyelvjárás, a mezőségi és a székely releváns különbségei: a mezőségi magánhangzóinak nyíltabb és a hosszúak rövid ejtése, a kétféle e hang (e–ë) szembenállásának hiánya, a székelyben a zártabb ejtés, a kétféle e (e–ë), a rövid–hosszú (sőt difton-gusok) szembenállás megléte, a mezőségiben a mássalhangzók lágyabb ejtése a székelyhez viszonyítva.

Keletről nyugatra haladva: a moldvai, Erdély határain kívül fekvő régi-ónak közismerten sajátos a múltja és a mai helyzete is.³⁶ Azt is tudjuk ma már, hogy a tipológiailag megosztott nyelvjárás egyik része, a korábbi, a típusban vele egyező mezőségi nyelvjárásból szakadt ki még a középkor-ban, másik része, valamivel később, de folyamatosan, a székelyből. Nyelvi állapotában a nyelvszigetek kettőssége jellemző rá: archaikus, reliktum jellege és a román nyelvi környezet hatása a kétnyelvűségben: régebbi és újabb átvételek, nyelvcsere, asszimiláció. Az RMNyA. alapján végzett számítás szerint már a múlt század második felében a moldvai magyar szókészletének közel egyötöde román volt (RK. 9). Ezek a folyamatok az elmúlt negyedszázadban felgyorsultak. A korábbi anyanyelvet valamilyen szinten ismerők, esetleg használók száma a főként nyugatra irányuló mig-ráció és az asszimiláció miatt rohamosan csökken. A folyamat ütemét eset-leg lassíthatja, de nem állíthatja meg az őket támogató nemzeti szolidaritás,

a helyi és az innen származó magyarországi értelmiségiek bátorító példája (fontos pl. a Csángó Rádió működése), az anyanyelvet oktató (revitalizáló) pedagógusok munkája. A nemzeti szolidaritással, archaikus nyelvük és kul-túrájuk fölértékelődésével azonban továbbra sincs összhangban az, hogy a közvetlen szomszédságukban lévő székelyek lenézik, stigmatizálják őket.

A nyelvterület egészében is sajátos a helyzete a székely nyelvjárási régi-ónak. A beszélő számára ez szinte teljességében biztosítja az anyanyelvi környezetet. A székely városok regionális köznyelve is szorosan kötő-dik a helyi nyelvjárás változataihoz. Az itteniek kétnyelvűségében az anyanyelv(járás) dominál, de vannak közöttük egynyelvűek is. Emiatt itt, az idézett számítás szerint, mindössze másfél százaléknyi a lexikális köl-csönzések aránya (RK. i. h.). Az elmúlt negyedszázad nyelvi folyamatai-ban természetesen jelen van mind a magyar standard, mind az államnyelv terjedése elsősorban az iskolázottság és a mobilitás révén, de a médiának is jelentős szerepe van ebben. Rancz Teréz már említett kutatásainak a végső megállapításai a székely nyelvközösség egészére érvényesnek tűnnek, noha kétségtelenül különbségek vannak az egyes székely régiók modernizá ciója között. És Felső-Háromszék, ahol a kutatás folyt, nem tartozik ennek élvo-nalába. Látszólag a helyi nyelvváltozat megmaradásának kedvez az orszá-gosnál alacsonyabb iskolázottsági szint, a falusi iskolákban folyó oktatás alacsony színvonala, a falusi fiatalok többszörösen hátrányos helyzete.

Ebből legtöbben a magyarországi vagy a távolabbi nyugati irányú időleges vagy végleges migrációban keresnek megoldást. A diplomás fiatalokat rész-ben a fejlettebb erdélyi városi központok szívják el. A helyi nyelvközösség versenyképességét rontja a román nyelv hatékony oktatásának megoldat-lansága, az egyébként természetes anyanyelv-domináns kétnyelvűség ala-csony színvonala. Az azonban kétségtelen, hogy „meg indult és felerősödni látszik elsősorban a standard térnyerése” (Rancz 2015, 148), sőt: „hangsú-lyos vélemény, hogy a saját nyelvváltozat presztízsét a beszélőknek leg-inkább a standardtól kell félteniük, megóvniuk és nem a domináns nyelv hatásától. A közösségi tagság feltétele a helyi nyelvváltozathoz igazodás:

az részesül megrovásban, akinek nyelvhasználata vagy a standard, vagy más anyanyelvi nyelvváltozat felé fordult el, nem az, aki nem törekszik a kontaktus nyelvi hatások kiszűrésére” (Rancz 2015, 149). Ebben szerepe van a középső és idős nemzedék felfokozott nemzeti ( székely) büszkeségének.

3. 1. térkép Magyar nyelvjárási régiók, szigetek, szórványok Bartos-Elekes Zsombor munkája.

És szerepe van annak is, hogy az oktatásban és a nyilvánosság szintjén (a sajtóban) – bizonyára az egész nyelvterületen egyedülálló módon – folyamatos az érdeklődés, az odafigyelés a székely nyelvjárás értékeire.

Egészen más a helyzete az Erdély régi vármegyei részén fekvő mezőségi nyelvjárási régiónak. Ez a régió, amelynek magyarsága a moldvai magyarok archaikus csoportjával együtt a legkorábbi, nyelvjárásában és kultúrájában sajátos értékeket képviselő népessége a magyar nyelvterületnek, teljesen elszórványosodott, maradék szórványtelepülésekre, gócokra és szigetekre hullott szét. Korábbi beszélői jelentős részükben asszimilálódtak, kisebb részükben Kolozsvár, Torda, Aranyosgyéres, Marosvásárhely lakótelepeire kerültek. Falusi környezetben az a – többnyire szimmetrikus – kétnyelvű-ség jellemző rájuk, amely a saját nyelvjárásuk és a helyi román nyelvjá-rás között alakult ki. Ebben napjainkban inkább a román, mint a magyar standard érvényesül, ennek van nagyobb presztízse, vonzása. A lexikális kölcsönzések aránya megközelítheti a 4–5%-ot. Tényszerűen igazolható viszont, hogy magának a kétnyelvűségnek is szerepe van abban, hogy több-nyire éppen a nyelvjárási szinten teljesen kétnyelvű régiók és települések őrzik a legarchaikusabb nyelvjárási formákat, reliktumokat. A dominancia nélküli, természetes kétnyelvűség szimmetriára törekszik: megőrzi azt, ami szimmetrikusan megvan mindkét nyelvben, és szimmetriákat alakít ki, ahol ez hiányzik: kiegyenlíti pl. (jelentéskölcsönzéssel) a szójelentéseket. Jel-legzetesen ilyenek az archaikus nyelvjárások múlt idejű igealakjai, amelye-ket az őriz a moldvai magyarban, de még a kalotaszegi Gyerőmonostoron is, hogy teljesen párhuzamosak, szimmetrikusak a helyi román nyelvjárás igealakjaival, hasonlóképpen a moldvaiban nagyon gyakori kicsinyítő-becéző származékok teljesen megfelelnek a helyi románnak. A rövid zárt ë megőrzését is támogatja a román nyelv vele egyező e hangja.

Erdély nyugati részén, a Partiumban és a Bánságban vannak azok a nyelvjárási régiók, amelyeknek egyik része Magyarországhoz, másik Romániához tartozik, mintegy áthidalják az országhatárt, a centrum felől nézve magyarországi nyelvjárások keleti nyúlványai, folytatásai.

Az északkeleti (Erdélyből nézve északnyugati) romániai részéhez tarto-zik Szatmárnémeti, Nagykároly és környéke, a Szamoshát magyar nyelvi változata, Szilágy északi, tövisháti része, a volt Máramaros megye helyi, szigetszerűen elhelyezkedő nyelvjárásai. Ez a peremnyelvjárás három utódállam területére nyúlik át, így nyelvi kontaktusait tekintve nagyon változatos: Kelet-Szlovákiában a szlovákkal, Kárpátalján az ukránnal, a

ruszinnal váltakozik, keveredik, Máramarosban román és ukrán nyelvi környezetben szórványosodik, Nagykároly környékén még érezhető az elmagyarosodott svábok eredeti nyelvi alaprétegének jelenléte a kiejtésben és a szókincsben, a Szilágyságban pedig magyar, román és nyelvileg vegyes települések váltják egymást, és jelentős számban vannak olyan kisrégiók, települések is, amelyekben már korábban végbement a nyelvcsere. A magyar–ukrán–román hármashatár menti, korábban egy-séges nyelvjárási kisrégió módszertanilag is nagyon tanulságos terepnek bizonyult P. Lakatos Ilona, T. Károlyi Margit és munkatársaik számára azoknak a változásoknak a vizsgálatára, amelyeket a természetes nyelvi kontaktusokon túlmenően az országhatár generált a Trianon óta eltelt idő-ben. Mennyiségi mutatókkal, többdimenziós nyelvföldrajzi ábrázolással igazolták az országhatár elkülönítő szerepét, azokat a nyelvi változásokat és változatokat, amelyeket a három ország eltérő nyelvideológiai és nyelv-politikai környezete eredményezett (P. Lakatos, szerk., 2002, 2012).

Az északkeleti régiótól délre, szintén az országhatáron messze átnyúló sávban helyezkedik el a Tisza–Körös-vidéki nyelvjárási régió. A török hódoltság hosszabb vagy rövidebb történelmi időszaka egyéb pusztulá-sokkal tetézve ennek a területnek az etnikai és nyelvi képét is átalakította.

Ez a korábban magyar nyelviségében minden bizonnyal összefüggőbb táj töredezetté, szaggatottá vált: románnal váltakozó, vegyes vagy éppen tiszta magyar települések nyelvhasználatában ez a nyelvi változat él a Sebes-Körös völgyében Kalotaszegig (Kalotaszegnek a felszegi részét minden-képpen ideértve), szinte Kolozsvárig, Bihar kisebb-nagyobb magyar táj-egységeiben, az Érmelléken, a dél-szilágysági Berettyó mentén és Kraszna vidékén. Itt is vannak magyar nyelvi szempontból szórványosodó, kétnyel-vűségükben a románhoz közelebb álló közösségek, maga a magyar nyelv-használat azonban kevés román kölcsönszót tartalmaz, valamivel többet a dél-szilágysági részeken, és még többet Kalotaszegen (1,5% körül, RK., 8).

A dél-alföldinek nevezett magyarországi régióhoz és a szerbiai Bácská-hoz lazán kapcsolódik a három ország határán elhelyezkedő Bánság. Erről a következőket írja a Magyar dialektológia című kézikönyv: „A Bánságban és Bácskában … már nemcsak az esetleges nyelvjáráskeveredés, hanem a vegyes etnikai-nyelvi helyzet is befolyásolja a magyar dialektusok hely-zetét: gyakoriak a nyelvszigetek, általános jelenség a kétnyelvűség. A nagyfokú nyelvi, nyelvjárási heterogenitás miatt a Bácska és a Bánság nyelvjárási tipológiai szempontból nem tekinthetők önálló csoportnak”

(Kiss, szerk., 2001, 279–280). Mindez annak a következménye, hogy a török hódoltság hosszú ideje alatt elnéptelenedett vidéket a 18–19.

században különböző nyelveket és nyelvjárásokat beszélő telepesekkel népesítették be. Vöő István a bánsági magyar településeken öt nyelvjárás-típus meglétét mutatta ki (néha ugyanazon a településen belül is hármat, négyet). Mivel a betelepítés elsősorban az Alföldről történt, a területnek a dél-alföldi régióhoz való kapcsolódása mégis megnyilvánul abban, hogy: „A Bánság magyar lakosságának zöme [...] az ö-ző nyelvjárástípust beszéli” (Vöő 1975, 20). Ezen a soknyelvű vidéken, ahol a beszélők két- és több nyelvűsége is viszonylag általános, a magyar nyelvhasználatban elő-forduló román kölcsönelemek száma kicsi (korábbi számításaink szerint 1% alatti), alig haladja meg a köznyelvi szintet (RK. 8).

Ezek a nyelvjárások az elmúlt negyedszázadban részben az anyaorszá-giakhoz hasonló helyzetbe kerültek: nem veszítették el karakterüket, de közeledtek a standardhoz. Ebben folyamatosan szerepe volt a határközeli mobilitásnak (a magyar–magyar kapcsolatoknak) és a média hatásának. Ez a mezőséginél erőteljesebben fékezte, de nem állíthatta meg a Partium és a Bánság szórványosodását.