A nemzeti kisebbségek jogállása. A nyelvek státusza

Mint az előbbiekben bemutatásra került, a Romániában beszélt nyelvek jogi, politikai státuszát alapvetően az határozza meg, hogy az alkotmány az országot nemzetállamnak minősíti egyetlen hivatalos nyelvvel, a román-nal. Az országban élő többi őshonos népcsoport anyanyelve ezzel eleve, de jure, alárendelt státuszba kerül. A „hivatalos” státusz manipulatív értelme-zése folytán a politika és az adminisztráció mindennapi gyakorlatában nem csupán az állami hivatal román nyelvű, hanem az egész publikus szféra („nem hivatalos” = „publikusan nem használható”). Egy viszonylag szintén

elterjedt értelmezés szerint a „nem hivatalos” az „idegen”-nek is szinoni-mája, tehát az ilyen hivatalos, külső megítélés szerint az anyanyelvi beszélő számára akár saját anyanyelve is idegennek minősülhet (ez az értelmezés eléggé általános az oktatásban). Ez az alárendelt státusz elképzelhetetlenné teszi a magyar vagy bármelyik más, vele azonos helyzetű nyelv használa-tát a közélet „hivatalos”, állami fórumain, az adminisztrációban. Elkép-zelhetetlen pl. magyar nyelvű beszéd a szenátusban vagy a parlamentben, vagy akár alsóbb szintű állami fórumokon. Jellemző, hogy a Hivatalos Közlönynek (Monitorul Oficial) készül ugyan (nyelvileg többnyire kifo-gásolható) magyar fordítása, ennek azonban nincs hivatalos státusza, csak tájékoztató jellege. Szintén az államnyelv kiemelt hivatalos státuszából következik, hogy megtanulása, ismerete mindenki számára kötelező, min-denkitől elvárható.

A státuszbeli egyenlőtlenségből következik, hogy az államnyelv teljes funkciójú nyelv, a többi nyelv funkciói pedig különböző mértékben korlá-tozottak, társadalmi értelemben vett használati értékük csökkent. A beszé-lők létszámában, beszélő közösségeiben megfogyatkozott német (szász, sváb) nyelv mint fontos európai nyelv, mint egy terjeszkedő gazdasági nagyhatalom nyelve és mint regionális közvetítő nyelv funkcionálisan előnyösebb helyzetben van, és ez főképpen abban nyilvánul meg, hogy a közoktatásban és a felsőoktatásban preferált és a hatóságoktól támogatott nyelv. Az integrációs folyamatokban és a megélénkült európai kapcsola-tokban is fontos szerepet tölt be, bár mint vernakuláris nyelv az oktatásban is jelentős mértékben háttérbe szorult.

A magyar nyelv korlátozott funkciójú kisebbségi nyelv. Ha árnyalni kívánjuk ezt az általános megállapítást, el kell helyeznünk azon az ötfokozatú skálán, amelyet Kloss ajánl a de facto helyzet értékelésére (1967, 15). Ezen a skálán a pozitívtól a negatív irányba haladva a kisebbségi nyelvek státusza a következőképpen rangsorolható: 1. a nyelv országosan hivatalos nyelv (pl. a finnországi svéd); 2. a nyelv egy nagyobb vagy kisebb regionális, közigazga-tási egység regionálisan hivatalos nyelve (pl. a magyar az ötvenes-hatvanas években a Maros Magyar Autonóm Tartományban vagy ma a Muravidéken, Szlovéniában); 3. a kisebbségi nyelv engedélyezett különféle, törvények által meghatározott módokon és célokra (pl. közoktatásban, nyilvános hirdetmé-nyeken, közkönyvtárakban); 4. tolerancia a nyelvvel szemben a privát szfé-rában (pl. újságokban, rádióban, magániskolákban); 5. a nyelv betiltása (pl.

a magyaré 1945 és 1948 között Szlovákiában).⁹⁴

A többi utódállamhoz hasonlóan a magyar nyelv használata Romániá-ban is jellemzően a 3. szinten helyezhető el azzal a megjegyzéssel, hogy ezen a skálán is állandó az ingadozás és a mozgás. A magyar nyelvközös-ség törekvéseit a törvényhozásban képviselő érdekképviselet az aktuális helyzeten mindig javítani szeretne, a többség azonban többnyire útját állja ennek a szándéknak, jeléül annak, hogy nem mondott le a burkolt asszimi-lációról. Jó példa erre a közigazgatási törvény új változata, amelyet 2018 első felében a nyelvhasználati jogok jelentős bővítésével sikerült elfogad-tatni a törvényhozás mindkét házával. Tartalmazta például azt, hogy ezután magyarul is ki kell írni az utcák, terek, parkok nevét is ott, ahol a magyar-ság számaránya meghaladja a húsz százalékot, sőt azt is elfogadták, hogy ezután ott is lehet alkalmazni a kisebbségi jogokat, ahol a kisebbség aránya nem éri el a húsz százalékot, ha így dönt az önkormányzat. Kiterjesztették az anyanyelvhasználatot a prefektúra intézményére, a közszállítási vállala-tokra, víz- és hőszolgáltatókra. A törvény előírta, hogy anyanyelvű forma-nyomtatványok használatával segítsék az ügyintézést az önkormányzatok-ban. Ebben a tekintetben pontos, 90 napos határidőt írt elő a törvénykönyv átmeneti záró rendelkezése azzal, hogy ezek kidolgozása és kormányhatá-rozat formájában való beterjesztése a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet és az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának hatásköre. Ahhoz azonban, hogy 90 napon belül elkészülhessen a jogszabálycsomag alkalmazási módozata, a július 8-án elfogadott törvényt Klaus Iohannis államelnöknek ki kellett hirdetnie. Itt következett be a kudarc, mivel az elnök és több ellenzéki párt képviselője alkotmányossági óvást emelt a jogszabály ellen. Az alkot-mánybíróság helyt adott az eljárásbeli kifogásoknak, és teljes újratárgya-lásra küldte vissza a parlamentnek. De közben a részletekre is fényt derült, arra, hogy az államelnök a már meglévő jogokat is túlzónak tartja, szű-kítené őket. Alkotmányellenesnek tartja például azt a jelenleg is hatályos rendelkezést, amely lehetővé teszi, hogy a kisebbségi képviselők anyanyel-vükön szólaljanak fel az önkormányzati tanács ülésein, ha a polgármes-ter gondoskodik arról, hogy legyen román szinkrontolmácsolás. Szerinte az alkotmány csak a polgárok és hatóság közötti kommunikáció esetében biztosítja az anyanyelvhasználat jogát, nem pedig az állami (önkormány-zati) hivatalokon belül, ahol szerinte kizárólag az állam hivatalos nyelvét, vagyis a románt kellene használni. Az ellen is óvást emelt az elnök, hogy a kisebbségek által lakott települések hivatalainak ügyfélszolgálatán az alkalmazottaknak ismerniük kell a kisebbség nyelvét: szerinte ez hátrányos

megkülönböztetés a többségi munkavállalókkal szemben, akiket gyakor-latilag kizárná az illető állásokból. Kifogásolta azt a törvénykönyvben sze-replő pontosítást is, amely a közterek anyanyelvű feliratozását is előírja, mert szerinte az túllép az alkotmányos rendelkezésen. Azzal érvelt, hogy az utcák és terek anyanyelvű feliratozása nem része a hatóság és állampolgár közötti kommunikációnak, tehát nem vonatkozik rá az alkotmányos előírás.⁹⁵

A Székelyföldön, ahol a lakosság túlnyomó többsége magyar, a régió jelenlegi koloniális státuszának megfelelően az állami intézményekben, hivatalokban nem lehet használni a magyar nyelvet. A helyi közösség önkormányzatai a lakossággal való kapcsolataikban magyarul működnek, de ezeknek a testületeknek minden, a nyelvvel kapcsolatos további határo-zatait, a magyar nyilvános megjelenítését a prefektus általában érvénytele-níti vagy bíróságon támadják meg román civilszervezetek képviselői. Mint az előbbiekben már bemutattuk, a 90-es években minden külső régióban dúló táblaháborúk két évtized elteltével már nem jellemzők, de nem is tűn-tek el teljesen.

Az oktatási törvénynek megfelelően az oktatásban szintén korlátozott az anyanyelv használata, az oktatási fokozatok képesítő és felvételi vizs-gáin vele szemben diszkriminatív előírások érvényesülnek. Funkcionál az anyanyelv a privát szférában, a társadalmi közlések alsó, informális szint-jén (családban, kisközösségekben, helyi közösségekben), a közélet etnikai jellegű intézményeiben és rendezvényein, valamint a hitéletben. Erdélyben – mint az előbbiekben már írtunk róla – jelentős hagyománya van a magyar nyelv intellektuális szintű, kreatív használatának a szépirodalomban, a tudományos irodalomban, a színházi produkciókban stb. Figyelemre méltó a magyar nyelvű publikációk (könyvek, folyóiratok, újságok) száma, vala-mint a rádió- és televízió-műsorok nyelvi jelenléte.