A magyar identitás

Az erdélyi magyarok azonosságtudata ugyanazt a modellt követi, mint a többi Kárpát-medencei külső régió magyar népességéé: ebben nem az állampolgárságnak, hanem a nyelvnek, a szimbolikusan fölértékelődő anya-nyelvnek van meghatározó szerepe (Péntek 2017b). Ehhez társul a többsé-giekétől eltérő (nem ortodox) vallás, hagyományként a különállás történeti tudata, a kultúra sajátosságai és több más identitáselem. Ez egy jellegzete-sen védekező, önigazoló, adott helyzetekben rejtőzködő identitás, amely a nyelvi alárendeltség, a veszélyeztetettség következménye, ellenhatás arra, hogy vannak offenzív identitások, és hogy a fóbiák is részei a kelet-európai identitásoknak.³¹ Az egyik jelentős szociológiai kutatás következtetése is az volt, hogy a magyar közösségekben „az anyanyelv […] erős identifikáló szerepe […] védekező, […] identitásvédő…”. (Gereben 2011, 255.)

Ez volt a következtetése minden ezzel kapcsolatos Kárpát-medencei szociológiai és nyelvszociológiai kutatásnak (Csernicskó‒Szabómihály,

2010, 167; Gereben 2011, 250–253; Lanstyák 2002, 12‒13), és erre utal-nak a népszámlálásokutal-nak az etnicitás, a nyelv (anyanyelv) és a vallás szoros kapcsolatára, korrelációjára utaló adatai.Veres Valér grafikusan is ábrázolta az arra a kérdésre adott válaszok megoszlását, hogy „Mi hatá-rozza meg leginkább az Ön nemzeti hovatartozását?”, és ez az ábra szintén mutatja a külső régiók többletét az anyanyelv és kultúra vonatkozásában az anyaország hoz viszonyítva (2.1. ábra).

2. 1. ábra

Mi határozza meg leginkább az Ön nemzeti hovatartozását?

Forrás: Veres 2008, 45

A statisztikai korrelációk tekintetében beszédes bizonyíték, hogy a 2011-es népszámláláskor azoknak, akik magyarnak vallották magukat, 98,2%-a magyar anyanyelvű.³² Hasonlóan szoros korrelációt mutatnak a magyar történelmi felekezetek és a nemzetiség összefüggésére vonatkozó adatok.

Ezek a szoros kapcsolatok a fő identitáselemek történelmileg kiala-kult, kongruens összekapcsolódását mutatják: magyar nyelv + református/

katolikus/unitárius vallás + történelmi hagyomány + magyarságtudat + erdélyiség … stb. Kétségtelen azonban, hogy – noha népszámláláskor ennek rögzítésére nem volt lehetőség – vannak kettős, sőt többes identitások.

Erre abból is következtetni lehet, hogy az előbb idézett statisztikai adat szerint a magyar identitásúak 1,8%-a nem magyar anyanyelvű. Az identitás tényezők megszokott kapcsolódása, köteléke meglazul, szokat-lanná, diszgruenssé válik. Ez jól tükröződik a romániai népszámlálásoknak a felekezetiség és az etnikai identitás „szokatlan” kapcsolódásaira utaló adataiban (2. 6. táblázat):

2. 6. táblázat

A felekezeti hovatartozás és az etnikai identitás „szokatlan” kapcsolatai Romániában

Felekezet Etnikai identitás

Magyar Román

Református 93,78% 3,29% (19 802)

Unitárius 93,67% 1,80% (1 044)

Ortodox 1,65% (26 009) 93,67%

Forrás: Országos Statisztikai Hivatal 2011: http://www.recensamantromania.ro/

rezultate-2/ Vö. 14., ill. 16. táblázat

Megítélésünk szerint az identitáselemeknek ez a változása a legtöbb eset-ben olyan kettős vagy többes identitással kapcsolatos, amely köztes, átme-neti jellegű és része az asszimilációs folyamatoknak (a statisztikai adatok-ból következtethetően az erdélyi magyarok 2-3%-át érinti).

Egészen más jellegű kettős és többes identitások adódnak abból, hogy az identitásoknak van egy függőleges szerveződése egy vertikális kon tinuum mentén, az ilyeneké, mint az egyéni identitás → lokális identitás → regionális identitás (pl. székely) → erdélyi magyar identitás → magyar (etnikai, nemzeti) identitás → közép-európai identitás → európai identitás.

Az egyéni és a közösségi identitást a nyelv köti össze, az anyanyelvnek az etnikai, nemzeti szintig van (különleges) jelentősége. Az egyéni, vala-mint a lokális és regionális identitásnak is van nyelvváltozatbeli megfele-lője: a vernakuláris, a helyi nyelvjárás, a nyelvjárási régió. Ez is identitást fejez ki, erősíti a közösségen belüli szolidaritást. Előfordul, hogy kívülről (vagy akár belülről is) manipulatív szándékkal szembe állítják őket (pl. csángót a magyarral, székelyt a magyarral, erdélyi magyart a magyarországi magyarral), pedig nyilvánvaló, hogy ezek nem alternatívái egymásnak, hanem egymásba épülnek, kontinuumot alkotva egymást erősítik.

A horizontális szerveződésben az identitások mellérendeltségben állnak egymással (a magyar a románnal, a némettel, a franciával stb.). Az erdé-lyi magyar ilyen viszonyban áll a magyarországi magyarral, a felvidéki, a muravidéki, a vajdasági stb. magyarral). Az erdélyi magyarnak többé-kevésbé szinonimája a hivatalosabb romániai magyar (könyvünk Elősza-vában megindokoltuk, hogy mi – a köznyelvi használathoz is igazodva – miért használjuk az előbbit). A magyarországi magyartól való elkülönítésre a politikai és a szaknyelvi használatban gyakori a kisebbségi magyar, a határon túli magyar, a külhoni magyar stb. megnevezés. Erdélyen belül horizontális mellérendeltségben állnak egymással a karakteres néprajzi tájak, nyelvjárások beszélőinek regionális (alsóbb szinten: lokális) identi-tásai. A legtöbb ilyen regionális identitásnak megvan a kulturális és nyelvi (nyelvjárási) háttere. Történeti hagyománya leginkább a székelynek van, és ez annyira erős, hogy némelyek tudatában már-már mellérendeltségbe kerül a magyarral.

A 19–20. század folyamán a regionális és lokális identitások megerősöd-tek, és ez a folyamat napjainkban is tart. Jó példa erre a moldvai magyarok önazonossága és külső identifikálása (Péntek 2017a). A moldvai magyarok identitásának külső jelölésére magyar kutatók, erdélyi és magyarországi értelmiségiek nyelvhasználatában a 18. század közepétől datálható csángó név a 20. század második felében általánossá vált, és úgy tűnt, hogy a kato-likus és a csángó lehet a csoport identitásának jelölője.³³ „Újabban a telje-sen székely eredetű falvakban és az északi csángók körében is kialakult a csángó tudat, ugyanis Erdélyben és Magyarországon egységesen csángó-nak nevezték a teljes moldvai katolikus lakosságot.” Ennek a feltételezett csángó etnicitásnak is alapfeltétele „a tényleges és viszonylag jó nyelvtu-dás.” (Tánczos 2011, 260, 264). A gúnynévként keletkezett csángó név és a csángó tudat, identitás jó szándékú, kívülről való kreálása, kissé romanti-kus fölerősítése átmenetinek tűnik. Mind a katoliromanti-kus identitás, mind a csán-góként megjelölt identitás – különbözőképpen ugyan – átmenetileg azt az alapvető tényt fedi el, hogy egy magyar római katolikus népcsoport magyar

→ román nyelvcseréje és asszimilációja ment és megy végbe.

A magyar nemzeti identitás erősítését és az anyaországhoz való kötődést szolgálta A szomszédos államokban élő magyarokról szóló 2001. évi LXII.

törvény, amely Magyar igazolvány és Magyar hozzátartozói igazolvány bevezetéséről rendelkezett. Ezek az igazolványok utazási kedvezménye-ket biztosítottak Magyarország területén, valamint több kulturális, oktatási

kedvezményt diákoknak, pedagógusoknak. A törvény hatálya a házastársra és közös háztartásukban nevelt kiskorú gyermekre is kiterjedt abban az esetben is, ha az nem vallja magát magyar nemzetiségűnek. Ennek beve-zetése után az erdélyi magyarság (és részben az anyaországi is) trauma-ként élte meg a kettős állampolgárságról 2004. december 5-én tartott nép-szavazás kudarcát. A hat évvel későbbi választásokon győztes jobboldali pártok kormányra kerülésük után a parlament elé terjesztették és meg-szavazták az ennek bevezetését előíró 2010. évi XLIV. törvényt. A törvény 2010. augusztus 20-án lépett hatályba, és 2011-től indult el az alkalmazása.

Nem igazolódtak sem az anyaországi, jórészt politikailag gerjesztett félel-mek, közel tíz év után az sem igazolódott, hogy a magyar útlevél birtoká-ban ennek közvetlen hatása lett volna az erdélyi magyarok elvándorlására.

Ennek feltételezése egyébként sem volt megalapozott: 2011-ben román útlevéllel vagy akár személyi igazolvánnyal sem volt már akadálya a sza-bad utazásnak, később a szasza-bad munkavállalásnak sem, miután 2007-ben Románia is tagjává vált az Európai Uniónak. Az elvándorlás ütemét és irányát ez nem befolyásolta. Kedvező volt viszont a hatása a magyar–

magyar kapcsolatokra, szimbolikusan pedig erősítette az erdélyi magyarok identitás tudatát: a magyar állampolgárság azok számára, akik igényelték, részévé vált az azonosságtudatnak. A nyelvnek pedig – azzal, hogy az Európai Unió hivatalos nyelvévé vált – szintén növekedett a presztízse.

2.5.1.1. Magyar (anyanyelvű) cigányok

Az előbbiekben hivatkoztunk arra az ismert tényre, hogy a romániai kisebbségek közül csak a magyarnak van több anyanyelvű beszélője, mint ahányan magyarnak vallják magukat. Erdélyben a legutóbbi népszámlá-lás ebben 25 227-es különbséget mutat. Ezek legnagyobb része cigány–

magyar kötődésű: a magyar cigányok magyar identitása anyanyelvükhöz kapcsolódik, cigány identitása pedig a hagyományaikhoz, a kultúrájuk-hoz. A kettős kötődésűek kategóriáját Papp Z. Attila a következőképpen határozza meg: „Romamagyar kötődésűnek azokat tekintjük, akik a nép-számlálások során a nemzetiségi és anyanyelvi kérdésekre eltérő választ adtak, és míg egyik kérdés kapcsán roma vagy magyar nemzetiséget adtak meg, a másik kérdés kapcsán magyar vagy roma anyanyelvet vallottak.”

(Papp Z. 2010, 97). A népszámlálási adatok és a becslések (az auto- és

a heteroidentifikáció) a cigányok esetében jelentős különbséget mutatnak, a kérdéssel foglalkozó magyar és román szakirodalom háromszorosára becsüli a valóságos számokat a hivatalosakhoz viszonyítva (Papp Z. 2010).

2012-es tanulmányában Papp Z. 100–105 ezerre becsülte a magyar kötő-désű cigányok számát, a demográfiai tendenciák alapján pedig úgy látta, hogy 2025-re ez a szám 108 000 körüli lesz. A jövő kilátásait azonban azért is nehéz megjósolni, mert igaz ugyan, hogy a cigány népesség demográfiai-lag gyarapszik, de közben folyamatosan számolni kell a disszimilációjuk-kal és a román asszimilációjuk disszimilációjuk-kal. Ezek a folyamatok azt is jelzik, hogy a cigányok identitásában az anyanyelvnek nincs olyan döntő szerepe, mint a magyarokéban a magyarnak.