Új lehetőségek és eredmények 1990 után

Az elmúlt negyedszázadban a leépülést és az elkülönülést a szaknyelvek vonatkozásában is alapvetően, de nem egyértelműen a kiépülés és a köze-ledés váltotta föl. Ennek legfőbb tényezői:

(1) Intézményesülés: a felsőoktatás fokozatos, de nem teljes kiépülése (nagyon sok egyetemi tankönyvvel, kézikönyvvel), amelynek gyenge

pontja maradt a pedagógusképzés; civil szakmai szervezetek (társa-ságok, egyesületek) létrejötte, amelyeknek – kiadványaikkal, folyó-irataikkal – éppen a magyar szaknyelvek megerősítésében van fontos szerepük. Másik oldalon: gyengülő magyar közoktatás, hiányok és hibák a tankönyvellátásban (továbbra is gyenge színvonalú fordítá-sok), a szakoktatás magyar tankönyveinek teljes hiánya.

(2) Mobilitás: a szabad mozgás lehetősége, egyetemi kapcsolatok, anya-országi részképzések, a magyar–magyar szakmai és tudományos integráció közös programokkal, a magyar akadémiai szervezettség Kárpát-medencei kiterjesztése. Fontosaknak bizonyultak a közös nagy konferenciák, amelyeknek esetenként nem is a szakmai hozadé-kuk jelentős, hanem éppen a közös szaknyelv gyakorlása: a műszaki, az orvosi, a közgazdasági konferenciákon is nagy számban vesznek részt magyarországi előadók.

(3) Teljes nemzedékváltás: a folyamatosság megszakadása miatt nem-zedéki szakadékokat kellett áthidalni, nagyon időseket váltottak föl nagyon fiatalok, több tudományterületen az idősek már nem vehettek részt a képzésben. A konjunktúrának is megvannak a maga veszélyei:

olyanok is katedrára kerültek, akik iskoláikat államnyelven végezték, korábban államnyelven oktattak, így kétséges a magyar szaknyelvi kompetenciájuk. A fiatalok közül viszont többen Magyarországon tanultak, ők onnan hozták szaknyelvi tudásukat is, és ez az egységet erősíti. A hallgatóknak is a magyarországi részképzésekkel, tudomá-nyos diákköri szereplésekkel, közös szakmai és tudomátudomá-nyos progra-mokkal több lehetőségük van a szaknyelvek elsajátítására. Ez egyút-tal elszakadást jelenthet a hagyományos szaknyelvi változatoktól, és a tudománymérés általános követelményének megfelelően, általános eltávolodást a magyar szaknyelvektől az angol irányába.

(4) A korlátlan kommunikáció új lehetősége. A nyelv digitális, elektro-nikus halmazállapota a fiatal nemzedék esélyeit növelte meg hirtelen a szaknyelvek vonatkozásában is. A beszélt, írott kettősség hármas-sággá alakult át a digitális-elektronikus technikával, ennek köszön-hetően a korábban jellemző, szaknyelvében is kétnyelvű határon túli magyar (magyar + domináns államnyelv) közeledik a közös magyar-hoz, és egyre inkább soknyelvűvé válik (magyar + domináns állam-nyelv + angol vagy más idegen állam-nyelv).

(5) Nyelvstratégiai, nyelvi tervezési törekvések: státusztervezés (nyelv-politikai törekvések a nyelvhasználat lehetőségeinek bővítésére);

korpusztervezés (akadémiai hátterű kutatóállomások, szótárak, a Termini Magyar Nyelvi Kutatóhálózat programjai: http://termini.

nytud.hu); presztízstervezés.

Hogyan kamatoztak ezek a kedvező tényezők a szaknyelvek megalapozá-sában, az ezeket meghatározó eszközök és források, tankönyvek és szótá-rak biztosításában? Az anyanyelvű közoktatás nyelvisége, a kétnyelvűség oktatási háttere, ennek szabályozása alapvető kérdése a nyelvmegtartás-nak abban a tekintetben is, hogy az milyen mértékben terjed ki a nyelv változataira és regisztereire, a szaktárgyak oktatására és a szakoktatásra, hogy képes-e biztosítani az anyanyelv elsődlegességét a magas szintű két-nyelvűségben. Az intézményi feltételeken túlmenően ez a szaktanárokon és a tankönyveken múlik. Mindkettővel továbbra is súlyos gondok vannak:

mind a pedagógusképzéssel és -ellátottsággal, mind a tankönyvekkel. Eze-ken a területeEze-ken a nyelvi tervezés lehetőségeit jelentős mértékben meg-határozza, többnyire korlátozza az oktatási rendszer, a magyar közösségek szempontjából kedvezőtlenül változó állami szabályozás. A tankönyvekkel kapcsolatos szakmai-nyelvi meggondolásokat, követelményeket a piaci érdekeltség és a közvetlen politikai befolyás is háttérbe szorítja. Mivel a szaktárgyak tankönyveit továbbra is kötelezően románból fordítják, és kellő szaknyelvi ellenőrzés nélkül kerülnek az iskolákba, nincs garancia arra, hogy ezek az egységes magyar szaknyelvekhez igazodjanak. Így az a veszély továbbra is fennáll, hogy a szaknyelvi megalapozásban a for-rásnyelv hatása érvényesüljön a terminológia magyartalan tükörszavaiban, tükörszerkezeteiben és közvetlen átvételeiben. A magyar szakoktatásnak pedig éppen a magyar tankönyvek hiánya okozza a legnagyobb gondot, és sok esetben ehhez a szaktanárok szaknyelvi hiányai is társulnak.

Volumenében és tematikai változatosságában jelentősnek mondható a szótárszerkesztés, szótárkiadás. Ezek között vannak olyan szótári munkák, amelyek közvetlenül kapcsolódnak a közoktatáshoz vagy a felsőoktatáshoz, olyanok is, amelyeket egy-egy szakma művelői használ-hatnak. A nyelvhasználati igényekhez igazodva azok álltak előtérben, amelyek a meglévő nyelvi jogok érvényesítését szolgálják a mindennapi életben: kétnyelvű közigazgatási (Fazakas 2002, Benő és mtsai 2004), közgazdasági (Fazakas 2005, Fazakas–Somai 2008), jogi (Hegedűs–

Kiss–Nemes 2006, Lupán–Sztranyiczki 2011) és oktatásterminológiai szótárak (Benő–Fazakas–Sárosi-Márdirosz 2009, Fazakas–Tódor 2015).

Ezek mindegyike többé-kevésbé sikeres megvalósítása a kettős, magyar–

magyar és román–magyar fogalmi és terminológiai harmonizációnak.

Egzakt tudományokban ez könnyebb, társadalomtudományokban már jóval nehezebb. Mindezek eredményeit és aktuális problematikáját részleteiben tárgyalták a 2015. évi Szótárnapi konferencia határon túli, jórészt lexikográfus előadói (az előadások és a bibliográfiák kötetben is megjelentek: Fábián, szerk., 2017). Az előadások alapján a konferencia szervezője és a kötet Előszavának írója, Fábián Zsuzsa a korszerűsé-get hiányolja, és azt kénytelen megállapítani, hogy „Az erőfeszítések és próbálkozások ellenére különösen nagy a hiány a szaknyelvi két-nyelvű szótárak tekintetében, holott a rendszerváltozás után szükség lenne ilyenekre, mert ezek nélkül nem lehetséges az anyanyelven történő szakképzés, ill. felgyorsul az átvételekkel, tükörfordítással stb. létrehozott, a magyarországitól eltérő kevert »helyi szaknyelv« kialakulása” (i. m. 7).

A nagyobb régiók előnyösebb helyzetben vannak, noha – érthetően – az erdélyi helyzetet bemutató Fazakas Emese is (gazdag irodalomjegyzéke ellenére) a nehézségeket ecsetelte (i. m. 65–82; további, teljességre törekvő irodalomjegyzéket tartalmaz két korábbi összefoglalás: Péntek 2002b, Kádár 2015).⁴²

A Magyar tudományosság Romániában 2002–2013 között című kiad-vány (Péntek–Salat–Szikszai, szerk., 2015) szakterületenkénti össze-foglalóiban a szaknyelv kérdése ritkán kerül szóba, legfeljebb úgy, hogy az értékelések – mint pozitívumot – mindig kiemelik az angol nyelvű publi-kációk nagy számát. A magyarságtudományok művelőinek érthetően nin-csenek nyelvi problémáik, az ő esetükben általában a nyelvi igényességet lehet értékelni, a fiatal nemzedék szövegeiben is. A társadalom tudományok vonatkozásában releváns például az, amit a régészeti összefoglalóban olvas-hatunk: az erdélyi magyar régészek főleg román és idegen nyelven közölnek (publikációik egyharmada magyar nyelvű), ugyanakkor biztató a magyar nyelvű publikációk számának növekedése. Míg a 45–70 éves korosztály többnyire román és idegen nyelven publikált (345: 37), a fiatal nemze dék (a 31–44 évesek) publikációs jegyzékében a román/idegen nyelvű, illetve a magyarul megjelentetett írások aránya kiegyensúlyozottabb (263: 113) (i. m. II, 46). A szociológusoknak három folyóiratuk van: egy magyar nyelvű, egy háromnyelvű (magyar, román, angol) és egy angol nyelvű

(i. m. II, 205). A politikatudományban: „[…] kimutatható a más nyelven (főleg angolul) megjelenő publikációk arányának lassú növekedése és a magyarul megjelenő szövegek arányának csökkenése. Érdekes módon a román nyelven kiadott tanulmányok aránya stagnál.” (I. m. II, 374.) A KAB szintéziséből sajnos teljesen kimaradt az orvostudomány. Tudunk azonban az évenként szervezett nagy létszámú orvostudományi konferen-ciákról és továbbképzésekről, amelyeken előadóként magyarországi orvo-sok, kutatók is jelentős számban vesznek részt, és amelyek így erősítik a magyar orvosi nyelv használatát és harmonizációját. Az előadások és más szaktanulmányok java része viszont bizonyára angol nyelven jelenik meg, mert csak ezzel magyarázható, hogy a magyar nyelvű szakfolyóirat, az Orvostudományi Értesítő⁴³ szerkesztőinek egyre nagyobb gondja az, hogy alig akadnak magyar nyelvű kéziratok. Nem beszélve arról, hogy a romá-niai magyar sajtóban egyáltalán nem jelennek meg orvosi, népegészség-ügyi témákkal foglalkozó írások. Általában is megállapítható, hogy a helyi sajtóban, közmédiában hiányzik a tudományos ismeretek hiteles, magas szintű és hatékony terjesztése (ebben a román nyelvű média sem bővelke-dik). Ezt csak részben pótolhatják a Magyarországról a Kárpát-medence külső térségeibe is eljutó televíziós adások.