A magyar nyelvközösség politikai törekvései

A magyar nyelv jogi alárendeltsége, az ezzel összefüggő korlátozás és diszkrimináció minden bizonnyal csak különböző autonómiaformák keretében szüntethető meg. A székelyföldi magyar nyelvközösség belső gyarmati státuszának sincs más alternatívája, mint a regionális autonómia valamilyen formája. Nem véletlen, hogy a magyar nyelvközösség legfőbb

politikai törekvése, hogy nyelvének használatában is megszabaduljon a korlátozástól és a szoros többségi felügyelettől.

Néhány környező ország gyakorlatát tekintve kedvező körülménynek lehet tekinteni, hogy Romániában nem született nyelvtörvény. 2004-ben viszont, az alkotmány 2003-as módosítását követően, „törvény született a román nyelvnek a közéletben való használatáról [500/2004. törvény], amely kötelezővé teszi minden idegen nyelven írt vagy elmondott köz-érdekű szöveg román nyelvre fordítását (1. szakasz, 2. bekezdés).” Ez a törvény, amely akár nyelvtörvénynek is tekinthető, 5. szakaszában azt is részletezi, melyek azok az esetek, amelyek kívül esnek a törvény előírá-sán, az anyanyelvhasználat legtöbb nyilvános alkalma is ilyennek minősül (Fábián 2017, 270–271; a részletes felsorolás is nála). De – mint az előb-biekben már leírtuk – a nyelvhasználat szabályozása több más törvénybe is belekerült. És egészen nyilvánvaló az is, hogy a román kisebbségpolitikát és nyelvpolitikát már száz éve viszonylag töretlen implicit nyelvstratégia irányítja. Ennek alapideológiája az egynyelvűséget tekinti célnak.

Az 1990 utáni időszakban a nyelvi jogok biztosításában fontos évszám-nak tekinthető 1995, 2007 és 2008. 1995 azért, mert az Európai Unióhoz való csatlakozás reményében, annak feltételeként Románia ekkor írta alá a Regionális vagy kisebbségi nyelvek európai kartáját. Akkor kezdődött el a jogharmonizáció pozitív folyamata, 2007-ig, az Unióba való belépésig ezen a téren az ország teljesítette a legfőbb feltételeket, 2008 januárjában ratifikálta a Kartát. Ebben az időszakban és ezt követően is több mint 20 olyan törvény, kormányhatározat született, amely bővítette a nyelvhaszná-lati jogokat (Ezek tételes számbavételére l. Katona 2016, 31–34).

Pozitívumnak tekinthetjük azt is, hogy szintén az uniós jogharmonizá-ció elemeként 2000-ben előbb sürgősségi kormányrendelettel a kormány, majd 2002-ben törvényként a parlament elfogadta a diszkrimináció meg-előzésére és büntetésére vonatkozó törvényt,⁹⁶ 2001-ben pedig a kormány létrehozta az Országos Diszkriminációellenes Tanácsot. A törvény első szakasza kimondja, hogy Romániában mint demokratikus jogállamban az ember méltósága, a polgári szabadságjogok, valamint a személyiség sza-bad kibontakoztatása a legfőbb értéket jelenti és ilyenként a törvények által garantált. Bár a törvény részleteiben és egészében védi a nemzeti kisebb-ségeket és más hátrányos helyzetben levő társadalmi csoportokat, ellen-tétben áll más olyan törvényekkel, amelyek diszkriminatív intézkedéseket tartalmaznak, és amelyeknek érvényességét ez a törvény nem szünteti meg.

A Tanács valóban eljár a nyilvánvaló etnikai, nyelvi sérelmek esetében, de arra is fokozottan odafigyel, hogy irányukba ne érvényesüljön pozitív diszkrimináció. Így diszkriminációnak számít az is, hogy ha egy magyar többségű régióban vagy településen úgy hirdetnek meg állást valamely közintézményben, hogy a feltételek között a magyar nyelv ismerete is sze-repel. Gyakorlattá vált az is, hogy a kisebbségek korábban már említett uniformizálása a szociológusok által végzett közvélemény-kutatásokban (azokban is, amelyeket a Diszkrimináció Ellenes Tanács rendel meg) diffe-renciálás nélkül terjed ki olyan csoportokra is, mint a HIV-fertőzöttek vagy a homoszexuálisok, ami némelyek számára arra engedhet következtetni, hogy a nyelvi, etnikai kisebbségi státusz valamilyen fogyatékosság vagy deviancia.⁹⁷ Szintén 2001-ben és a kormánynak alárendelve hozták létre Kolozsvár központtal a Kisebbségkutató Intézet néven ismert intézményt.⁹⁸

„Az Intézet feladata az, hogy inter- és pluridiszciplinárisan – szociológiai, történelmi, kulturális, nyelvi, vallási vagy más szempontból – vizsgálja és kutassa a nemzeti kisebbségek és más romániai etnikai közösségek identi-tása megőrzését, fejlődését és kifejezését.”⁹⁹ Az Intézet, amelynek a veze-tője magyar, a magyar nyelvközösség vonatkozásában is fontos vizsgálato-kat végzett, fontos kiadványovizsgálato-kat jelentetett meg.

Túlságosan messzire vezetne, és reménytelen is volna, ha arra tennénk kísérletet, hogy az erdélyi magyar nyelvközösségnek és etnikai közösség-nek az elmúlt száz évben célként megfogalmazott törekvéseit összefog-laljuk, esetleg értékeljük, és ez még abban a rövidebb időtávlatban sem lehetséges, amely 1990 óta eltelt. De mondhatnánk azt is, hogy ezek a különböző időszakokban, konjunktúrákban más és más pártok, politiku-sok és felelős értelmiségiek által, különbözőképpen megfogalmazott törek-vések, célok lényegében ugyanazt fejezték ki: mind nyelvi, mind etnikai vonatkozásban az alárendeltség megszüntetését, a jogegyenlőség igényét.

Az is megállapítható, hogy ezek a törekvések, amelyeket elsődlegesen programokban és törvénytervezetekben fogalmaztak meg, mindeddig nem vezettek teljes sikerre. Az is tagadhatatlan azonban, hogy különösen az 1990 előtti diktatúra időszakához képest már magával a történelmi változással – mivel mélyről történt, a legnagyobb ugrással a kelet-közép-európai térség-ben – a közösség és a nyelvhasználat a szabadság más dimenziójába került, és hogy a kisebbségpolitikai erőfeszítéseknek is voltak eredményei. Amire nem lehetett számítani, az az, hogy nem változott a hatalmi dominanciára épülő nemzetállami ideológia, nem gyengült a többségi nacionalizmus

és a magyarellenesség. Legtöbben úgy gondolták, hogy idő teltével, az újabb nemzedékek felnövekedésével, a mobilitással ez változni fog. Több tényező játszik szerepet abban, hogy ez ne így történjék: az iskolai okta-tás a történelmi tények elhallgaokta-tásával vagy torzíokta-tásával, a magyar ellen-ségkép közvetítésével, az ortodox egyház, a magyarok és a magyar nyelv stigmatizálása a nyilvánosságban (online fórumokon, a média egészében).

Viszonylag egyszerűbb az elmúlt három évtized néhány kisebbségpo-litikai dokumentumát leltárszerűen számba venni. Ezek ma már szinte kivétel nélkül interneten is elérhetők, az érdeklődő olvasónak lehetősége van rá, hogy változataiban és változásaiban követhesse, hogyan torpantak meg ezek a törekvések a többségiek következetes ellenállásán, vagy hogy hogyan oltották ki egymást az ideológiai megosztottsággal, hiúságokkal és ambíciókkal összefüggő belső vitákban.

Már 1991-ben, az alkotmányozási folyamat első szakaszában, Szőcs Géza képviselői indítványként nyújtott be javaslatot ezzel a címmel: Törvény-tervezet a nemzeti, etnikai, nyelvi közösségekről és az ezekhez tartozó sze-mélyekről. Kiegészítő javaslatok Románia alkotmányos téziseihez.¹⁰⁰ A javaslatát nem vették figyelembe. 1993 novemberében törvényjavaslatként iktatták a parlamentben az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) törvénytervezetét a nemzeti kisebbségekről és autonóm közösségekről. Fél-évvel később a Kisebbségi Tanácsban elkészült törvényjavaslatot nyújtották be. Egyiknek a megvitatására sem került sor. 2004 júniusában az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) által kidolgozott személyi elvű autonó-miatervezetet iktatták a képviselőház állandó bizottságában.

Az RMDSZ kisebbségitörvény-tervezetének vitája késztette Szilágyi N.

Sándort arra, hogy maga dolgozzon ki egy, az addigiaktól teljesen eltérő koncepciójú tervezetet (Szilágyi N. 1994/2003). Ezt meg is tette, elő is terjesztette, 1994-ben publikálta, de a további sorsát már nem volt képes befolyásolni: annak ellenére, hogy szakmailag a jogászok és a nyelvi jogokkal foglalkozó nyelvészek is elismerték, és úgy gondolták, hogy a törvényhozásban is jó eséllyel meg lehetne védeni, az illetékes magyar képviselet testületének támogatását nem nyerte el.¹⁰¹ Ennek a merőben eltérő koncepciónak az a lényege, hogy a nyelvi jogok törvényi garantá-lását nem szűkíti a kisebbségeket megillető jogra, hanem a többségre is kiterjeszti, a kettőt azonos szinten tárgyalja. A többség–kisebbség viszo-nyát nem hatalmi viszonynak tekinti, hanem kizárólag számbeli, meny-nyiségi különbségnek. „Ez a megoldás igen kényelmesen biztosíthatja azt,

hogy a törvény voltaképpen se tartalmi, se formai tekintetben ne legyen más, mint a jogegyenlőség alkotmányos elvének részleteire bontása.”

(Szilágyi N. 1994/2003, 650)

Azt lehetett gondolni, hogy az ország uniós csatlakozásának konjunktú-rájában jó esélye lehet az RMDSZ által 2005-ben benyújtott tervezet elfo-gadásának. Voltak is vele kapcsolatos kedvező döntések hol a kormányban, hol a törvényhozásban, az uniós tárgyalók is szorgalmazták a törvénybe iktatását, mindez mégsem vezetett eredményre. A Székely Nemzeti Tanács időközben a parlament elé terjesztette saját autonómiastatútumát, ezt azon-ban az RMDSZ frakció sem támogatta.

2018. december első napjaiban, a centenárium alkalmából, a hírportá-lok arról adtak hírt, hogy az RMDSZ egy olyan törvénytervezetet iktatott a parlamentben, amely a Gyulafehérvári Határozatnak azokat a rendelke-zéseit kívánta törvényerőre emelni, amelyek még mindig nem valósultak meg. „Az RMDSZ a törvénytervezetében azt kéri, hogy a román állam biztosítson a nemzeti kisebbségeknek lakosságarányos képviseletet a választott intézményekben, így a helyi és a megyei önkormányzatokban, a román és az Európai Parlamentben, a bíróságokon és törvényszékeken, különítsen el a kisebbségek számarányának megfelelő számú munkahelyet a kormányzati és dekoncentrált intézmények vezetőtestületeiben, vala-mint a különböző szaktárcák testületeiben. Kérték azt is, hogy a kisebb-ségi oktatás és a kulturális élet önigazgatását szabályozzák a kisebbkisebb-ségi statútumban, illetve tegyék lehetővé a megyei önkormányzatok döntése nyomán fejlesztési régiók és különleges státuszú autonómiák megterem-tését azokban a történelmi régiókban, amelyekben nagy számú kisebbségi közösség él.”¹⁰² Ezúttal sem volt fogadókészség a javaslat iránt. Az előbbi-ekben bemutattuk, hogy szintén 2018-ban végül sikertelennek bizonyult az új közigazgatási törvény elfogadtatása.

Az RMDSZ aktuális programja 17 területre lebontva részletesen tartal-mazza a romániai magyar közösségnek a szervezet által megjelenített, kép-viselt törekvéseit. Ezek a területek: a gazdaság, a tudásalapú információs társadalom, az oktatás, a tudomány és a kutatás, a művelődés, a sajtó és a tömegtájékoztatás, az egyházak, az ifjúság, a sport, a szociálpolitika, a csa-ládpolitika, az egészségügy, a nemek közötti esélyegyenlőség, az önkor-mányzatok és a helyi demokrácia, az RMDSZ regionális érdekei: régió- és területfejlesztés, a környezetvédelem, a külpolitika és külkapcsolatok.¹⁰³

Mindezekben kiegyensúlyozottan szerepelnek a tömbmagyar régiók és a szórvány egymástól lényegesen különböző igényei, törekvései.

A Program Preambulumában felvállalja az autonómiaigény képvisele-tét is: „Az RMDSZ az autonómiaformák – beleértve a területi autonó-miát is – jogi megfogalmazását és törvényhozás útján való érvényesítését kívánja elérni.” Szintén ebben a bevezető részben olvashatunk néhány fontos célkitűzést a nyelvhasználattal kapcsolatban: „A romániai régiók közül Székelyföld elsősorban sajátos nyelvi kultúrája révén emelkedik ki. A magyar nyelv meghatározó szerepet tölt be a székelyföldi kultúra megőrzésében és továbbfejlesztésében. Ezért szorgalmazzuk a magyar és a román nyelv egyenrangú használatát Székelyföldön, azaz a magyar nyelv hivatalossá tételét a régióban. Továbbá azt is fontosnak tartjuk, hogy Székelyföldön a nyelvi csoportok arányos képviselete mindenkor biztosítva legyen.” A szórványokban: „Kiemelt célunk az intergenerációs asszimiláció fékezése, negatív hatásának csökkentése, az anyanyelvű okta-tás és a magyar nyelvoktaokta-tás körének szélesítése, az oktaokta-tási rendszerrel párhuzamosan, anyanyelven zajló programok kiemelt támogatása, valamint az átfogó nyelvi tervezés, az anyanyelv használati körének kiszélesítése.”

Ezeknél általánosabban hangsúlyozzák: „törvényes keretek biztosítását az anyanyelv szabad használatára a társadalmi élet különböző területein.”

A Program további fejezeteiben is olvasni lehet a nyelv helyzetével és a nyelvhasználattal kapcsolatos fontos célkitűzésekről, de elmarad egy kohe-rens nyelvstratégia felvázolása.¹⁰⁴