A nyelv és eredete - Religio, 1875. 2. félév

(Folyt.) *)

É p oly érdekes m i n t f o n t o s azon k é r d é s : h o n -n a -n eredt az emberi -n y e l v ? E kérdés teljes megol-dása tekintetéből szükségesnek véljük először meg-ismertetni és megbirálni a n y e l v eredetére vonat-kozó k ü l ö n b ö z ő véleményeket.

1. §. A traditionalisták véleménye s annak bírálata.

A traditionalisták azt állítják, h o g y a nyelvet nem t a l á l h a t t á k fel az emberek. Mert minden feltalálás-nál m á r eleve m e g k í v á n t a t i k e g y kifejlesztett gon-dolkodás, mely v a l a m i n e k feltalálására egyedül

képes ; az ember pedig semminemű g o n d o l k o d á s r a sem képes, mig beszélni nem t u d ; következésképen m á r bírnia kellett volna az embernek a nyelvet,

h o g y azt feltalálhassa, ami pedig képtelenség. Az ember tehát nem fejlesztette ki ö n m a g á t ó l a nyelvet, h a n e m v a l a h o n n a n , m á s h o n n a n kellett azt n y e r n i e ; és v a l a m i n t most is t é n y l e g mástól t a n u l j a a g y e r -mek azt ismerni és használni, u g y az első ember is szükségképen mástól, az Istentől o k t a t t a t o t t arra.

E vélemény helytelenségét a következő okok-k a l m u t a t j u okok-k okok-ki :

a) Már az alap, melyre a t r a d i t i o n a l i s t á k he-l y e z k e d n e k néhe-lkühe-lözi a vahe-lóságot. A t r a d i t i o n a he-l i s t á k u g y a n i s azon felfogásból i n d u l n a k ki, h o g y az em-ber a n y e l v h a s z n á l a t a nélkül semminemű gondol-kodási működésre sem képes. Már pedig ez, a m i n t f ö n t e b b l á t t u k , helytelen felfogás. Megdőlvén az alap, a következtetés is helytelen. E szerint t e h á t megfordítjuk a traditionalisták okoskodását és azt m o n d j u k : h o g y a nyelvet f e l t a l á l h a t t á k az embe-rek ; mert minden f e l t a l á l á s n á l m á r eleve megkí-v á n t a t i k egy kifejlesztett gondolkodás, mely megkí-

vala-*) Mutatvány dr. Stöekl Albert „Lehrb. d. Philosophie"

c zimü, értekező által ford, munkájából.

minek f e l t a l á l á s á r a egyedül képes; az ember pedig mielőtt beszélni tudna, bizonyos m é r t é k i g kifejlesz-tett g o n d o l k o d á s r a képes ; következéskép nem volt szükséges az embernek birnia a nyelvet, h o g y azt feltalálhassa. Az ember t e h á t ö n m a g á t ó l kifejleszt-hette a nyelvet.

b) A traditionalisták az ő állitásuk beigazolá-sára, h a c s a k ellenmondásba j ö n n i nem a k a r n a k , kénytelenek azt is állitani, h o g y az első ember a gondolkodási erő teljesen fejletlen á l l a p o t á b a n te-remtetett és csak u g y j u t h a t o t t b i z o n y o s szellemi fejlődéshez, h o g y isten őt beszélni tanította. E z ál-lítást megezáfolja a szentírás, mely szerint az első ember szellemi képességeinek teljes fejlettségében teremtetett. A szentírásban sehol sem t a l á l j u k leg-kisebb n y o m á t sem a n n a k , m i n t h a I s t e n az első em-bert beszélni t a n í t o t t a volna. Ellenkezőleg m á r te-remtése u t á n azonnal beszél és megérti mindazt, amit Isten neki mond.

c) A t r a d i t i o n a l i s t á k végül h i v a t k o z n a k még a n y e l v n a g y s z e r ű m u a l k a t á r a , melyet csak e g y tökéletesen kifejlesztett gondolkodó erő létesíthe-tett, i l y gondolkodó erőhöz a z o n b a n csak o k t a t á s u t j á n j ö h e t az ember. T e h á t az ember nem talál-h a t t a fel a nyelvet, talál-h a n e m v a l a talál-h o n n a n kívülről j ö t t az az ő tudatába. A traditionalisták itt két k ö r ü l -m é n y t felednek. Először azt, h o g y az első e-mberek n y e l v e nem volt oly remekmű, m i n t a jelenleg élő kulturnépeké, mert életviszonyaik ily kifejlesztett nyelvet n e m igényeltek ; másodszor feledik a szent-í r á s n a k f e n t e b b emiitett abbeli t a n ú s á g á t , h o g y az ember szellemi fejlettségének bizonyos teljességé-ben teremtetett, minélfogva azon nyelvet, m e l y r e életviszonyaihoz képest szüksége volt, mindenesetre feltalálhatta.

2. §. A materialisták véleménye s annak bírálata.

A materialisták, t a g a d v á n azt, h o g y lényeges k ü

-12

lönbség van az ember és állat közt, tagadják egy-szersmind a nyelvképességet, mely minden állat kizárásával csupán az embert illeti meg természeté-nél fogva és mely embert és állatot lényegében el-k ü l ö n i t ; ellenel-kezőleg azt állítjáel-k, hogy az em-beri n y e l y alapjában nem más, mint az „állati n y e l v " és e kétféle nyelv közt csak fokozatbeli különbség van, amennyiben az „állati n y e l v "

az emberben a fejlődés nagyobb fokára jutott. E szerint azt állitják, hogy az ember eredetileg v a g y a kívülről hozzá eljutott h a n g o k a t utánozta (után-zási elmélet), v a g y saját természeti hangjait, me-lyekkel érzelmeit, indulatait kifejezte (indulatszók) az ő szükségleteinek követelményei szerint módositá és átalakitá. A nyelv eredetére vonatkozó ezen né-zet egészen semmis. Mert:

a) először is az alap, melyre ez elmélet támasz-kodik, nem észszerű. U g y a n i s az emberi nyelv és

„állati nyelv" közt nem pusztán fokozatbeli, sőt in-k á b b lényeges in-különbség van. E in-különbség nyiltan kitűnik e kétféle nyelvnek u g y alakjából, mint tar-talmából. Amit ugyanis bizonyos hasonló jeleat-m é n y b e n „állati nyelv"-nek nevezhetni, az először is tagolatlan természeti hangokból áll, másodszor pusztán érzést vagy bizonyos törekvést, ösztönt fe-jez ki. Ellenben az emberi nyelv egyrészt lényegi-leg tagolt nyelv, mely a m a g á n h a n g z ó k n a k és

mássalhangzóknak helyes rendszerében mozog, másrészt lényegében a gondolat hordozója; mert szót, mely valamely gondolatot nem tartalmaz, egy nyelvben sem találhatni. í m e tehát be van nyiltan igazolva az emberi nyelv és „állati n y e l v " közti lényeges különbség. H a meggondoljuk továbbá azt, mily n a g y mértékben tökélyesithető az emberi nyelv, amit a fejlettség és képzettség csodálatra méltó fokára j u t o t t culturnyelvek igazolnak, mig az úgynevezett állati nyelv mozdulatanul áll alanti rétegében s tökélyesülésének legkisebb jelét sem a d j a ; ha figyelembe veszszük végül a nyelv törvé-nyeinek csodálatos és a legkisebb részletekig ter-jedő lánczolatát, melyet az emberi nyelvekben fel-találunk, de melynek az úgynevezett állati nyelv-ben n y o m a sincs : akkor épen képtelenségnek és nevetségesnek fog feltűnni azon állitás, m i n t h a az emberi nyelv s az állati ,nyelv' azonosak volnának és csak fokozatra nézve különböznének egymástól.

Helytelen lévén már az alap, a n n á l i n k á b b helyte-len lesz az ez alapra fektetett m a g y a r á z a t a is a nyelvek eredetének.

b) Vegyük fel ugyanis, hogy a nyelv az

em-ber természeti h a n g j a i n a k a szükséglethez; képest megkivánt sokszerü átalakítása által keletkezett, akkor azt mondjuk, hogy ez átalakitás v a g y bizo-nyos törvény szerint történt, v a g y nem. H a ez át-alakitás bizonyos t ö r v é n y szerint történt, a k k o r nem érteni, h o g y a n származhattak különböző nyel-vek, miután e törvény minden emberben csak egy és u g y a n a z lehetett, a n n á l is inkább, mert a mate-rial ismus mindent az általános természettörvények feltétlen szükségessége alá helyez. H a pedig ez át-alakulásban bizonyos törvényszerűség nem műkö-dött, akkor ismét nem érteni, hogy juthatott az em-berek egy-egy n a g y sokasága ugyanazon nyelvhez, hiszen ez esetben minden egyes emberben saját-szerű módon alakultak át a természeti hangok. — H o g y a materialistáknak a nyelv eredetére vonat-kozó nézete elfogadható legyen, be kellene igazolni azt, hogy a gyökszók minden egyes nyelvben az indulatszókra vezethetők vissza. Ez azonban be nem igazolható; ellenkezőleg az egyes nyelvek indulat-szói képzékenység tekintetében teljesen meddők. De feltéve azt is, hogy a nyelv c s a k u g y a n az indulat-szókból való képzés által alakult, egy n a g y kérdés áll elő ekkor : mi módon fejlődhetett tehát a tago-latlan természeti h a n g tagolt nyelvvé bizonyos alakitó képesség nélkül, melyet a materialismus az emberben t a g a d ? ! Hiszen e feltevés n y o m á n az állatban is legalább némi elemeit kellene talál-n u talál-n k ez á t v á l t o z t a t á s talál-n a k , a talál-n talál-n á l is italál-nkább, mert a materialismus az embert közvetlenül az állattól származtatja, aminélfogva u g y a n a z o n hangképzés-nek is kell átszármaznia. Az állatban azonban a tagolt beszédnek n y o m á t sem találjuk.

c) É p a fentebbi okok czáfolják meg azon né-zetet is, mely szerint az emberi nyelv az emberhez kivülről j u t o t t természeti hangok utánzásából szár-mazott volna. U g y a n i s a külső természeti h a n g o k minden emberhez egyformán j u t n a k el. H o n n a n van tehát az u t á n z á s n a k , és ez utánzásból szár-mazott nyelveknek különfélesége ? V a n n a k u g y a n h a n g u t á n z a t o k az egyes nyelvekben ; de azok csak szétszórtan fordulnak elő; és éppen a h a n g u t á n z a -tot kifejező szók az indulatszókkal egyetemben a legterméketlenebbek, tehát gyökszókat nem képez-hetnek. Pedig e feltevés szerint éppen a gyökszók-n a k kellegyökszók-ne a hagyökszók-ngutágyökszók-nzatot felmutatgyökszók-ni. És miért nem j u t el az állat a h a n g u t á n z á s által bár a leg-kezdetlegesebb tagolt nyelvhez? L á t j u k tehát azt is, hogy az ész és a tudomány ellene szól ez elméletnek, azért az teljesen elvetendő. A materialismus nem

9 1

tudja magyarázatát adni a nyelvek eredetének ; mert ahol szellem nincs, ott nyelv sincs. A nyelv létezése oly bot-ránykő lesz és marad a materialismus szemében, melyet el-távolitni soha sem lesz képes.

3. §. A helyes álláspont. A nyelv eredetére vonatkozó kérdést helyesen megoldandók, a materialismussal szemben egy külön nyelvképességet kell az emberben feltételeznünk, melylyel már természeténél fogva bir s mely csupán öt illeti meg, minden állat kizárásával. Az állatnak tulajdonképen nincs is nyelve, banem csak természeti hangjai ; azért egészen fonákul j á r el a materialismus, midőn a természeti hango-kat a tulajdonképi „nyelv"-vel zavarja össze. A tulajdonképi nyelv a tagolt nyelv ; és ily nyelvvel egy állat sem bir, mert annak lényeges feltétele, a gondolkodás hiányzik nála. — A nyelvre nézve tehát külön képességet kell az emberben fel-tételeznünk, melylyel az állat nem bir. E képesség nélkül, mely az ember szellemi természetén alapul, szó sem lehet a nyelv keletkezéséről.

Ezek után most már megoldhatjuk a nyelv eredetére vonatkozó kérdést, és pedig két uton : történelmileg és el-méletileg.

a) Ami azon kérdést illeti, miként eredt tényleg a nyelv, arra nézve a szentírásból ugyanis kiviláglik az, hogy Isjen az embert a nyelv tényleges használatával együtt terem-tette ; tehát őt már teremtetése pillanatában az észszel együtt nyelvvel is ajándékozta meg. Ugyanis az ember a szent-irás tanúskodása szerint, teremtetése után azonnal beszél s ennélfogva nem kell a uvelvet előbb megtanulnia. Az első em-ber nyelve aztán hagyomány utján utódaira is átszármazott és később a nyelvzavar következtében különböző nyelvekre oszlott. Ugyanezt bizonyítja az összehasonlitó nyelvészet is, mely minél tovább halad kutatásaiban, annál közelebb jut azon eredményhez, hogy az összes nyelvek egy közös gyök-kel birnak, melyből azok mint egyes tájnyelvek származtak.

b) Ami azonban a nyelv eredetének elméleti lehetőségét illeti, bátran állithatjuk, hogy az emberek a bennök feltéte-lezett nyelvképességnél fogva a nyelvet önmaguk is felta-lálhatták, vagyis annak első elemeit önmaguk is előállíthat-ták volna. Azt mondottuk ugyanis, hogy a gondolkodási működéshez nem kívántatik meg feltétlenül a nyelv. E sze-rint az első emberek együtt élvén, kölcsönös megértés utján megállapodhattak abban, hogy bizonyos tárgyakat megha-tározott tagolt hangokkal jelöljenek meg és igy bizonyos tagolt hangokból álló szókhoz bizonyos meghatározott j e

-lentményt csatoljanak. A nyelvalkotásnak ez esetben az ér-zékileg felfogható tárgyak szóbeli megjelölésével kelle kez-dődnie s csak ezután lehetne az érzékfölötti tárgyak megje-lölésére is a megfelelő szókat alkotni. A kezdet igy megle-vén, ez alapon már fejlődhetett'a nyelv a tökély azon fo-káig, melyet a népek szellemi fejlődése és művelődése meg-kivánt. — Sőt némely szentatya, mint például nissai szt.

Gergely és Vazul azon nézetet vallják, hogy az első embe-rek tényleg ez uton jutottak nyelvhez ; ami azonban a szent-irással alig egyeztethető össze. Ur. Zafféry Károly.

A bois d'hainei élő kereszt.

(Folytatás.)

Igaz, a természetben is fordulnak elő az úgynevezett spontán vérzések, vagyis olyanok, melyek önmaguktól

(te-hát. nem külső behatás, péld. vágás, szúrás sat. folytán) szár-maznak. De az ilyen vérzések az emberi testben csak akkor jöhetnek létre, ha azokra mind a vér, mind a véredények beteges alkatoknál fogva utalva vannak ; Luizá nak azon-ban vére és véredényei a vizsgáló orvosok egyhangú tanús-kodása szerint a legjobb egészség tüneteivel birnak. A spon-tán vérzések továbbá csupán a test azon részein mutatkoz-nak, melyeken a kettős bőr s az izmok a vérnek előtodulá-sát a legkevesebbé gátolják. Miért is a spontán vérzések épen nem ritkák a gyomorban, a légcső-, tüdőben, a száj- és orrban ; de nem lehetségesek azok a természet és a munka által megedzett tenyereken, nem lehetségesek a lábak meg-keményedett talpain. A spontán vérzések azonfelül mind feltünésök, mind lefolyásuk idejére nézve szabálytalanok ; Luizánál ellenben a stigmatikus vérzés rendesen minden pénteken és csakis pénteken — édes Megváltónk szenvedé-sének és halálának eme napján — jelentkezik és gyakran teljes 24 óráig tart, mig a spontán vérzés mindig csak rövid tartammal bir. Megjegyezzük még, hogy a vérző edények a spontán vérzések előtt és után mindig beteges jellegűek ; de Luizánál az ilyen kórtüneteknek legkisebb nyoma sincs.

Luiza stigmáinak természetfölötti jellegét kiválólag azon körülmény bizonyítja, hogy vére — ugy szólván — zárt ajtókon át ömlik ki. Az egészséges vérnek ugyanis az emberi testnek sértetlen alsó bőrén át lehetetlen keresztül hatolnia; mert a vér a folyékony plazmán kivül nagyszámú vörös és fehér szilárd golyócskákat tartalmaz, s ezeknek az alsó bőrnek erőszakos átszakitása nélkül époly lehetetlen a bőr felületére jönniök, mint a mily lehetetlen nekünk zárt ajtón át a szobába jutnunk. Miért is a spontán vérzéseknél csak jobbára a vöröses plazma látható ; igazi vér pedig csu-pán akkor, ha a véredények fala s nz alsó bőr keresztül van törve. Luizánál azonban a véredények teljesen sértet-lenek, s az alsó bőr a stigmák helyein is egészen oly épség-gel bir, mint a testnek többi részein ; a stigmákból kiömlő vér is teljesen egészséges : meg vannak benne a plazmán kivül a vörös és fehér golyócskák is.

Hogy végre Luiza stigmáinak természetfölötti, túlvi-lági oka van, vagyis, hogy azok által a természeti és ter-mészetfölötti rendnek mindenható Ura a legérthetőbben szól hozzánk — teremtményeihez, azt a stigmatikus vérvesztés-nek mennyisége is kétségen kivül helyezi. Lehetetlen, teljes lehetetlen a természeti rend szerint, hogy valaki beten-kint annyi vért veszítsen és mégis éveken át éljen, főleg, ha az 4 év óta, mint Luizánál láttuk, nem eszik, nem iszik, nem aluszik. Luiza mindamellett jól érzi magát; képeső már szombaton is dolgozni és pedig dolgozni nem csak var-rógépén, hanem kiinn a kertben, künn a földeken is, s e munkája közben még azon körülmény is felkelti bámulatunkat, hogy valamint a legcsipősebb hideget sem érzik f ű -tetlen szobácskájában kezei, melyekkel, habár gyakran jég-hidegek, a tűt csak ugy forgatja, mint egyébkor szokta ; ugy az augusztusi napnak forró sugarai sem bántják őtet és pedig a legkevésbbé sem, midőn künn dolgozik.

Az orvosi tudomány nem képes tehát a stigmákat ter-mészetileg magyarázni ; miért is azoknak oka csak termé-szetfölötti, csak az Isten lehet.

Az orvostan hasonlóképen Luiza ekstazisát sem tudja 12*

természetes okokból megfejteni. Léteznek ugyan olyan be-tegségek, melyek az idegrendszer megzavarodása folytán származván, az ekstazissal némi hasonlatosságot tüntetnek fel ; ilyenek a dermenet és a méhkórnak sokféle tünetei. Az előbbeniben, hova az ugynevözett nehéz nyavalyát is lehet számitani, az érzékek működése, valamint a lelki tevékeny-ség a roham tartama alatt tökéletesen megszűnik olyany-nyira, hogy a betegség lefolyta után a szenvedő egészen el-gyengülve ébred fel és kórállapotára vissza nem emlékszik.

Nem ugy Luiza ; — ő az eksztázis alatt a legnagy-szerűbb lelki tevékenységet fejti ki, és mig a nehézkó-ros görcsösen összeszoritott kezekkel és borzasztó arczkife-jezéssel fekszik, addig Luizának arczán majd az örömnek túlvilági kedves mosolya játszik, majd benső, fájdalomszülte nehéz könycseppek peregnek arról alá, majd még az iszony, a rémület megható kifejezése ül azon. A dermenet végre s a nehéz nyavalya, habár időszakonkint, de nem rendesen j e -lennek meg; az ekstazis pedig minden pénteken bizonyos órában köszönt be.

A méhkór oly betegség, mely vagy szomorú örökség-képen száll át a gyermekekre, vagy eltévesztett, puha ne-velés folytán a rá hajlammal biró egyénben támad. A méh-kór sok alakú tüneteinek általános oka a felbomlott ideg-rendszer, s a lelki erőknek azzal karöltve járó megzavaro-dása. A méhkórnak rendes előjelei : roppant izgatottság és ájulási hajlam, sorvadó, hullatag test, alacsony fokon álló szellemi működés, tulfesziilt érzékenység. Ha az előjelekhez azután méhkóros rohamok is járulnak, azok általában

bor-zasztó rángásokban nyilatkoznak, melyek alatt a beteg esz-méletét vesztve fekszik és fuladozáshoz hasonló állapotban szenved; teste szánandóan húzódik össze, arcza duzzadt, fogai vaczognak, idegei kifeszülvék is felette kemények.

Felesleges behatóbban vitatni, hogy Luiza nem méh-kóros. Szülei egészséges és erős munkásemberek voltak ; rajtok és gyermekeiken az idegbántalmaknak legkisebb jele sem volt soha észlelhető. Luiza neveltetése szigorú és nem csak nem elpuhult, hanem inkább jelentékeny áldozatokkal összekötve volt. Luiza, erkölcsi tehetségeit illetőleg, ment minden érzelgés- és szeszélytől, ő női testben férfiúi lélek ; ö nyugodt és magával mindenkor egyenlő; ő legnagyobb nyugalommal tűr fáradságot, munkát, bántalmakat és f á j -dalmakat. A méhkóros rohamokból pedig az ekstazisban épen semmi sem található. Csak egy pillantást kell vetni rá és a szaktudós azonnal meggyőzödhetik, hogy az eksztá-zis nem méhkóros tünet. (Folyt, köv.)

A .szabadelvű' Journalismus s napszámosai.

Tudjuk mindnyájan, mennyire kérkedik az uj-német birodalom az ő .küldetésével', mely szerinte abban áll, hogy

;magas műveltsége' által Európát regenerálja, mely művelt-ség olyan, minőt Európa még soha sem látott, a legnemesebb és a legtisztább, csupa tudomány, csupa erény, csupa igaz-ság; — szóval a műveltségnek non plus ultrája, eszmény-képe, csudája. Ezt mondják néhány év óta mindazok, ma-gában Németországban s azon kivül is, kiknek gyengéjök, vagy — kenyérkeresetük abban áll, az uj császárságot ma-gasztalni. Krupp ágyúi s egy millió szurony ezek szerint csak előkészítő tényezői voltak ezen ,erkölcsi diadalnak',

mely majd megváltoztatandja a föld szinét. S igaz is ; a há-rom véres háború: a dánországi, ausztriai s francziaországi után, Bismarck, a birodalomnak éltető lelke, egy negyedik, eddig vérnélkülit indított meg, melyet a tudós németek a magok nyelvén ,Kultur-Kampf-nak neveznek, s melynek főczélja megsemmisíteni az ultramontanismust, mint az uj jognak, az uj tudománynak s azon legújabb erénynek leg-nagyobb ellenségét, melyre az emberi nemet nevelni, ez u j birodalom különleges küldetésének, feladatának képzeli vagy legalább állítja ; egyúttal pedig e culturharcznak folyama alatt naponta száz meg száz hang, fülrepesztő lármával hoz-zánk, beavatatlanokhoz, kik mit sem értünk ezen újkori ,cul-turá'-hoz,ekként kiált át : Nézzetek ránk s tanuljatok tőlünk ; vegyetek példát azon becsületességről, szabadságról s igazságról, mely tőlünk kisugárzik, s legyetek müveitek m a -gatok is !

Más szóval : mig a porosz politika, nyiltan és titokban, a legkülönbféle, törvényes látszatu igazságtalanság s a leg-válogatottabb diplomatiai fogások segítségével, a kereszté-nyek szabadságát nem csak Némethonban, hanem Európa majdnem minden államában üldözi; addig lapjai arra szó-litják fel a világot, hogy tapsoljon a porosz modornak, ismerje el a lehető legbölcsebb s legromlatlanabb politiká-nak, s boldogoknak érzik magokat, ha ezen politikának hir-detői s magasztaléi lehetnek. Eközben irályuk, hangjuk, ki-fejezéseik, melyekkel ezen politikát s annak legcivilizáltabb' következményeit védelmezik, oly pökhendiséget árulnak el, melyhez képest a franezia lapoknak rátartása, midőn ez or-szág hatalma fénypolczán állott s legyőzhetlennek képzelte magát, még mérsékeltnek, sőt szerénységnek mondható. De nem csak, hogy a császárságot imádják, minden üldözési s zaklatási kormányeszközeivel együtt, hanem annyira eltelve önönmagokkal, annyira megvetői mindennek, a mi nem az ő táborukban áll, másrészt pedig annyira fitogtatják szigorú erkölcsösségöket s megvesztegethetlenségöket, hogy az ember azt hinné, miszerint egyenes ágon a szentirási pharisaeusok s írástudóktól származnak.

Azonban a Bismarck-féle polgárosodásnak ezen apos-tolai — a kanczellár maga, ismeretes modora szerint, csak .kutyáinak' nevezi őket — annyiszor rajtakapattak már a megfizetett hazugságon, 8 a legnemtelenebb servilismusnak egyéb cselekedetein, hogy már Németországon kivül is ele-get vesztettek tekintélyből s becsületből. De hogy végké-pen lerántassék róluk azon oroszlánbőr, melylyel takaródz-nak, s hogy kímélet nélkül a megérdemlett közmegvetésnek dobassanak oda, arra német ember kellett, s pedig olyan, a ki az ujságirászat minden titkos fogásait, melyek az embert tökéletes liberális journalistává teszik, öntapasztalatból is-meri, s ki hozzá ugy saját nevének súlya, mint a kezei közt levő bizonyító okmányok által elég nagy tekintélylyel bír.

Ilyen ember támadt Wuttke Henrik, lipcsei tanár személyé-ben, ki nem régen mindezekről igen érdekes könyvet adott ki — „Die deutschen Zeitschriften, und die Entstehung der öffentlichen Meinung, ein Beitrag zur Geschichte des Zei-tungswesens, von Heinrich Wuttke. Zweite, bis auf die Ge-genwart fortgeführte Auflage; Leipzig, 1875; — mely munka megérdemli, hogy egész Európa olvassa és tanul-mányozza.

9 3

Már régebben vázlatát bocsátotta volt ki eme munká-nak, mely által most mindazoknak átkát vonta magára, kik

benne sujtvák, s már akkor is, 1866-ben nagy feltűnést oko-zott az olvasó világban. De ez csekélység volt jelenlegi munkájához, mely a tetetés fátyolát kíméletlen kézzel tépi le a liberális journalismusról, s ép ezáltal mindenütt, a hol érintve érzék magokat, — elég sok helyen — dühös inge-rültséget okoz. Mindezeknek megfelel szerző müvének elő-szavában, hol többi közt ezeket mondja : „Hadd sziszegje-nek a kigyók, de hazudtoljatok meg, ha bátorságtok van hozzá, czáfoljatok míg, semmisítsetek meg !"

Nézzünk tehát mi is végig ez érdekes könyven, hogy kis fogalmat szerezzünk arról : mi ez a ,liberális' jouvnalis-mus, s kik annak napszámosai. (Folyt, k.)

EGYHÁZI TUDÓSÍTÁSOK.

Pest, augusztus 11. D ö l l i n g e r l e g ú j a b b l e -v e l e . Alig egy pár hete, hogy néhány sort szenteltünk e helyen az ókatholicismus megalapító eltévedt szellemének, azon alkalomból, hogy szakadár-eretnek társait kitartó küz-delemre szólitotta fel Róma ellen. Ma ujabb alkalmunk van, hogy Döllingerrel, e nyugtalan szellemmel ismét

In document Religio, 1875. 2. félév (Pldal 93-101)