Pest3 julius 6. A k ö z o k t a t á s ü g y i t a n á c s . Ha-bemus papam, azaz, hogy a közoktatásügyi tanács uj
alak-') A mi a szegény dr. Schwann urat illeti, annak kétszínű és csakis a liberális világtóli félelemből magyarázható nyilatkozatát, sajátlag nyi-latkozni nem-akarását nyugodt lélekkel mellőzhetem. L. Majunka müvé-nek I I . kiadásában (Berlin, 1875) a toldalékot. 117 és köv. 11.
ban, ujjá szervezve ismét kezébe veszi zizált iskolai ü g y ü n -ket, hogy azt rendezze, hogy a tanitást helyes alapokra fek-tesse, az országban egyöntetűvé tegye és ily módon a tudo-mányos előhaladhatást biztositsa, biztosítva mindenkinek alkalmat nyújtson a tudományos műveltség megszerez-hetésére.
Ha valakinek, ugy épen nekünk nincsen kifogásunk a vallás- és közoktatásügyi ministerium ez ujabb ténye ellen, mert egyrészt belátjuk, hogy valahára már csakugyan itt az ideje, hogy annyi kapkodás, tájékozatlanság, habozás, folytonos változtatásnak vége vettessék, ami a tanügynek nem előnyére, hanem hátrányára szolgál, és tanügyünk egészséges rendszeres alapjára fektettessék ; másrészt pedig nem ismerjük félre, hogy tanügyünk igen sokat nyerhet az által, ha annak intézése egy állandó testület kezébe tétetik le, mely szivén hordja a tudományos elöhaladást ; s ha igy felszabadul egyesek szeszélyétől, nem lesz hozzá kötve egye-sek, gyakran nagyon könnyen is változó hivataloskodásá-hoz ; de azért sincsen önmagában véve kifogásunk ellene, mivel feltéve, hogy a közoktatásügyi tanács vezetése alatt tanügyünk csakugyan előhaladni fog, nekünk katholiku-soknak nem csak semmi okunk nincsen félni, a józan irány-ban vezetett tudományos haladástól, hanem ellenkezőleg annak örvendünk és azt előmozdítani mindenkor egyik fő-törekvésünk.
Nem lennénk azonban hívek önmagunkhoz, ha kife-jezve általánosságban elismerésünket a vallás- és közokta-tásügyi ministeriumnak a tudományos előhaladás érdekében tanúsított gondoskodása iránt, aggodalmainknak is kifeje-zést nem adnánk, azon óhajtást csatolván hozzájok, bárcsak aggodalmaink mielőbb illetékes helyről eloszlattatnának.
Van pedig okunk aggodalomra. A modern államot mint felekezetnélkülit egy mély üreg választja el a keresztény-ségtől. Az állam felekezetnélkülisége szülte mindazon insti-tutiókat, melyek a kereszténységgel, és igy annál inkább a katholicismussal homlokegyenest ellentétben állanak, igy születtek a közösiskolák is. Amit ma az állam tesz, az mind a felekezetnélküliség alapjára van helyezve, működésében irányul a felekezetnélküliség szolgál és mondjuk ki nyíltan, hogy ez a felekezetnélküliség mégis bizonyos felekezet szol-gálatában áll, mely nem más, mint a szabadkőművesség és az ennek leple alatt terjeszkedő hitetlenség. Ez a mi egyik aggodalmunk a közoktatásügyi tanácsra nézve. A közokta-tásügyi tanácsot ugyanis a modern állam, tehát mint fele-kezetnélküli szervezte, miből tehát jogosan következtet-hetni véljük, hogy a tanács a felekezetnélküli állam czéljai-nak megvalósítását fogja minden működésében szeme előtt mint irányadót tartani, mely esetben a közoktatásügyi tanácsban ismét oly tényező szerepel, mely a keresztény alapon kívül áll, tanügyünk pedig oly alapra fektettetik, mely ismét ellenséges a kereszténységre nézve. Hogy ez méltó aggodalommal tölt el bennünket, kik azon működünk, hogy valamint az állam-, ugy az iskolaügy is keresztény alapra fektettessék, azt hiszszük, belátja mindenki. A minő az iskola, olyan nemzedék fog belőle kikerülni. Ha most, mint azt az előzményekből levontuk, a közoktatásügyi t a -nács a felekezetnélküliség alapján fogja az iskolákat szer-vezni, azokból csakis hasonló szellemű, azaz minden,
vállá-2 1
sosságtól idegen nemzedék fog kikerülni és e nemzedék fog egykor a kormány rudjára jutni, ez fogja a nemzet sorsát vezérelni, mig az egész ország egy hitetlen táborrá alakul, azaz — megsemmisül. Ha lehozásunk talán igazságtalan-nak látszik, ugy b á t r a k vagyunk megszivlelésiil ajánlani, hogy a közoktatásügyi tanács részére adott utasítás, vagy felhatalmazásban egy árva betűvel sincsen jelezve a
keresz-tény irány, söt a tanács elnöke nagyon is hangsúlyozza megnyitó beszédjében, hogy a tanfelügyelők számát még egyszer annyira kell legalább is felemelni, hogy pedig e jó urak mily szolgálatra vannak kiszemelve, azt mindnyájan nagyon jól tudjuk.
Másodszor, azon aggodalom is felébredt lelkünkben) hogy a közoktatásügyi tanács talán csakis a mi, t.i. a katho-likusok részére állíttatott fel. T u d j u k jól, hogy a protestán-sok állami subventiót ugyan elfogadnak, de azonnal autonómiájukkal fedik magokat, mihelyt arról van szó, hogy t a -nodáik épen ugy állami felügyelet alá helyeztessenek, mint a kath. tanodák, ennek csak nem rég is tanúi voltunk. H o -lott quod uni iustum, alteri aequum, ha az állam felállította a közoktatásügyi tanácsot, ha azt követeli, hogy a kath. tanodák annak rendelkezéseihez szabják magokat, ugy a k a -tholikusok megvárhatják jogosan, hogy ugyanez álljon a protestáns tanodákra nézve is. Nem szándékozunk mi e k ö -veteléssel a protestáns autonomiát sérteni, csak azt a k a r j u k elérni, a mit ma nagyon szeretnek hangoztatni, a — j o g -egyenlőséget.
Leglényegesebb aggodalmainkat a fentebbiekben elő-adtuk a közoktatásügyi tanácsra nézve, és mit sem óhajtunk inkább, mint aggodalmaink eloszlatását a k á r nyilatkozat, a k á r még inkább tett által ; mert a mint az elsőre nézve meg-győződve vagyunk, hogy az a tudományos előhaladást nem csak elő nem mozditaná, hanem még inkább gátolná, sőt ennél is nagyobb csapást mérne a nemzetre; ugy a m á -sodik a legégbekiáltóbb igazságtalanság lenne. Oktassunk, de keresztény módon és ugy, hogy az oktatási rendelkezés igazságos legyen, vagyis mérjen az állam mindenkinek egy-forma mértékkel.
-f-Pest, julius 5. A ,n o n p o s s u m u s'. Az eszmék foly-tonos küzdelme, — a kereszténység és modern pogányság közti harcza, e harczban a lépésről lépésre tért nyerő libera-lismus örömrivalgása mellett, már nem egyszer szembeszökőn hirdettetett ama biztosnak látszó érzet, nem egyszer olvas-ható volt ama sikerrel kecsegtető remény kifejezése, hogy Róma, mint eminenter a kereszténység képviselője, mint amely ellen a mostani harcz vivatik, végre is engedni fog;
sokan lesték is a pillanatot, midőn a világgal tudathatni vélték, hogy Róma a liberalismus részére abdicált és már j e l e -ket is véltek felfedezhetni, melyek előhirnökei lennének, első lépésül tekintendők volnának egy későbbi teljesen h a tározott nyilatkozatnak, mely egyrészt Róma és vele a k a -tholicismus hódolatát jelentené az újkori bálvány, a libera-lismus előtt, másrészt pedig ennek győzelmét jelezné. Hogy mi ezek közé nem tartoztunk, hogy tartozni nem akarunk, ezt felesleges lenne egy betűvel is bizonyitgatni akarni.
A kik ily lemondásban hittek, a kik ezt óhajtották és óhajuknak remény alakjában kifejezést is adtak, azok, ujab-ban hallva a pápa ,non possumus'-át, melyet az öt üdvözlő
bi-bornokok és nemesek előtt kifejezott, hallva ama felszólí-tást, melylyel őkot kitartásra buzdítja, ma már desperál-nak — desperáldesperál-nak, mert l á t j á k , hogy évtizedes küzdelmük eredménytelen, hogy fáradságuk, kitartásuk hasztalan volt, a katholicismus nem abdicál, a liberalismusnak nem engedi mog az örömet, hogy győzelmét az egyház felett hirdethesse a világnak, és most ismét a régi liberális dal hangzik : Róma engesztelhetetlen, Róma ellensége a haladásnak, a civiliza-tiónak stb.
Nagy tévedés a liberalismus részéről, ha azt véli, m i -szerint régen elhasznált, elkoptatott fegyvereit ismét hasz-nálatba vévo az egyház ellen, több sikert fog most a r a t r n i , mint ezelőtt. Amint eddig nem folyt be az egyházra semmi-nemű támadás, semmisemmi-nemű rágalom, hogy non possumusától elálljon, amint sem hízelgés, sem a liberalismussal k a r öltve járó durvaság, kétszinüség és hazugság nem volt k é pes az ogyházat eltántorítani kétezred éve követett e g y e -nes útjáról, hogy a liberalismusnak elvi tekintetben bárcsak
eg y hajszálnyi engedményt is tett volna, ugy ezt most és egyáltalában soha sem fogja elérni.
Hogy az egyház a liberalismus óhajainak megfelel-hessen, nem örök, változhatlan elveken, hanem múlékony változó nézeteken kellene alapulnia ; nem isteni, hanem e m -beri intézménynek kellene lennie, szóval liberálisnak kel-lene lennie. A nagy tévedés, mondjuk inkább : roszakarat a liberalismus részéről épen ebben rejlik az egyház iránt, hogy azt is ugy tekinti, mint valami emberi intézményt, melynek szervezetén az ,idők és körülmények' szerint lehet és kell változtatni, illetőleg pedig folytonos támadásaival oda a k a r j a vinni az egyházat, hogy végre megunva a táma-dásokat, saját békéje és nyugalma érdekében, némely positiót feladjon, mely engedmények alapján annál h a t a l m a -sabban lehessen az egyház sziklafalát ostromolni, sőt épen a nyert alapon ellene bebizonyítani, hogy nem isteni, hanem emberi intézmény. Evvel a játék világos, hogy nyerve lenne, mert, ha az egyház nem isteni intézmény, ha elvei nem örök, isteni elvek, melyeknek ő csak sáfárja, hanem e g y -szerű nézetek, melyeknek ura, ugy csakugyan nem lenne felfogható, hogy miért nem változtathatná azokat az idők és körülmények szerint.
A számtalan kudarcz, melyet a liberalismus már eddig is szenvedett, még sem volt képes őt kiábrándítani, hogy az egyház non possumus-a, non possumus marad az idők végeiglen ; érzi a csapást, melyet a pápa rá mér, v a l a hányszor csak szavát felemeli, és hogy érzi, avval t a n ú -sítja, hogy minden ujabb pápai szózat után még dühösebbé lesz, csapás után ujabb és ujabb csapást mér az egyházra, mindig azon reményben, hogy a legutolsó csapásra meg-adja magát az egyház és az egyház mindig non possumus-sával válaszol. U g y van, „az égyház várhat", az ö jövője biztosítva van, non possumus-a az ő fegyvere, kitartása az ő ereje; minden remény, mely az ő non possumus-ával ellen-tétben áll, szétfoszlik és csak azok reménye teljesül, kik az ő non possumus-ában hisznek. E hithez kell megtérnie a libe-ralismusnak is, saját vágyai és reményeiről pedig lemon-dani, akkor majd nem lesz szüksége folyton hallani e sza-vakat ; non possumus, nem kell egyik kétségbeesésből a má-sikba esnie, vagy pedig, ha ez neki jobban tetszik, mi
izlé-set nem irigyeljük, hanem akkor mi is hangoztatjuk : ,non
possumus'. [~1 Berlin. M e r ő s z é d e l g é s , amit Falk, porosz
cul-tusministerrel épen most a liberálisok a porosz
Rajnamel-" • 1 •
lékben űznek. O exja ugyanis ,nagyszerű' körutat tesz e vi-déken, s mindenütt ,fényesen s nagy lelkesedéssel' fogadta-tik, a mint a liberális lapokban olvassuk. A katholikus la-pok természetesen egészen mást mondanak. A porosz kor-mánynak atyai gondoskodásánál fogva,ezen majdnem tisztán katholikus tartománynak hivatalnokserege csupa protestán-sokból állván, kik következetes törekvéssel keresztülvitték, hogy majdnem minden városban egy vagy két páholy le-gyen, melyben a zsidókkal s álkatholikusokkal szövetkez-hetnek, nem volt nagy mesterség, ,deputatiókat', .fáklyás-meneteket' s .feliratokat' nyélbe sütni, melyekben „Rajna-vidék intelligentiája hozzájárulását fejezi ki azon eljárás-hoz, melyet a kormány az ultramontánok irányában kö-vet" ; — de ép ezért ebből valami nagyhorderejű actiót ki-betűzni nagyon is durva szédelgés.
A legszebb az egészben az, hogy Falk ö exja az egész szédelgést utánozhatlan komolysággal fogadja ; mintha messziről sem sejtené, hogy ez a másfél zsidó, hivatalnok, államkatholikus, ki mint ,rajnavidéki intelligentia' előtte bókol, mindanny szédelgő, kik senkit sem képviselnek, mint épen csak a páholyt. Arról sincs fogalma, mily nyomorult kormányzati rendszer az, mely arra szorult, hogy a népnek jellemileg sokkal alantabb álló osztályaira támaszkodjék az igazán müveit elem ellen ; ő megelégszik azzal, hogy van, miről legfelsőbb helyen .jelentést tenni'; azaz a szédelgést, melyet a különféle székmesterek előtte eljátszanak, azt ő tudva s akarva tovább közvetíti, felfelé, hogy ekként ujabbi .törvényekre' kicsalják a szükséges beleegyezést.
Mily fajtájú szédelgés az, mely ez alkalommal elját-szatik, mutatja a kölni .fáklyásmenetnek' épületes histó-riája. A liberális lapok ugyanis azt mesélik, hogy abban 1400—1500 ember vett részt; de azt nem mondják, hogy ennek harmadrészét zsidók képezték, hogy a ,királyi', hit-felekezetnélküli gymnasiumnak tanítványai hivatalból oda parancsoltattak, szintúgy a .királyi' realtanodabeliek is, ugy hogy az egész menetben keresztény férfiarcz alig volt látható, s a meglevők is csak holmi ó- vagy uj-protestansok tulajdonát képezék. Arról sem tudnak a mi liberális lapjaink semmit, hogy a fáklyásmenet oly furfangosan rendeztetett, hogy egész kört képezve, melynek vége kezdetével egybe-folyt, ugyanaz a menet háromszor vonult el a bámuló cul-tusminister ur szemei előtt, ki, mint mondjuk, mindezt komolyan veszi, vagy legalább az ellenkezőt egy árva szó-val sem árulja el.
így történt ez Kölnben, mely város ugyané napokban ékesen szóló bizonyítványt szolgáltatott arra, mennyire szé-delgés mindaz, mit a páholy Falk előtt űz, s miképen mér a mi protestáns kormányunk kétféle mértékkel, mással ne-künk, a hamupipőke katholikusoknak, s mással az ő ked-vencz protestánsainak. Péter s Pál napján 6000 katholikus kölni polgár engedélyért folyamodott Melchers Pál érsek ur tiszteletére tartandó fáklyásmenetre ; de az engedély meg-tagadtatott ; a mi a zsidó- s egyéb gyerekekuek szabad, az a katholikus állampolgárnak tilos; világos jeléül annak,
hogy mikép szoktak protestáns kormányok kath. alattva-lóikkal bánni.
De a kölni polgárok hatalmas elégtételt szereztek ma-goknak s főpásztoruknak is. Midőn a délutáni órákban fal-ragaszok által hivatalosan közhírré tétetett, hogy a fáklyás-menet megtiltatott; hatezeren összegyűltek a kath. népegy-let házában, honnan testünépegy-letileg, a legszebb rendben, az ér-sek lakása elé vonultak. Midőn útközben a helytartósági épület mellett elhaladtak, észrevették, hogy a rend- s csend-őrök ,karczkészen' állanak, s talán sokért nem adták volna, hogyha a pápisták közé vághatnak vala. A püspöki lakhoz érve, a polgárságnak tömege a kertben foglalt állást, mig egy számos tagu küldöttség a főpásztor elé járult, hiveinek őszinte szereucsekivánatait kifejezendő neki. A küldöttség-nek szónoka, dr. Röckerath, kiindulva abból, hogy ma a tisztelgőknek száma még nagyobb, mint az előbbeni évek-ben, ezt onnan magyarázza, hogy az egyház jogaiérti közös küzdelem el választkatlanul összefűzte a pásztort n y á j á -val, s biztositá az érseket, hogy hiveinek ezen ragaszko-dása nem fog csökkeni soha.
Az érsek láthatólag meghatva, hoszabb beszédben fe-jezte ki köszönetét, s figyelmeztetve az ünnepi szenteknek
az egyházbani magas dicsőségére, Péter utódját, IX. Piust élteté, mire ezerhangu ,Éljen' volt a lelkes válasz. A főpász-tori áldás vétele után a sokaság „Wir sind im wahren Chri-stenthum" éneknek elzengedése alatt ismét a legszebb rend-ben eltávozott.
Hasonló fényes tüntetésnek szinhelye volt a székes-egyház előtti tér is, midőn az érsek a délelőtti isteni tiszte-let után a templomból kilépett. Az összegyűlt hi veknek ez-rei sztinni nem akaró üdvkiáltásokkal fogadták; az érsek megköszönvén a maga számára minden kitüntetést, arra szólitá fel a jelenlevőket, hogy mondjanak egy éljent a szent-atyára, mire a nép lelkesen válaszolt. Az érsek ur erre a székesegyházi plébániaiakba vonult vissza, hogy további tüntetéseknek elejét vegye. Kár, hogy Falk minister nem maradt egy nappal tovább Kölnben, hadd látta volna eze-ket is ; — de talán nem akarta látni ; mert hiszen, akkor legfelsőbb helyen teendő jelentése nem lenne eléggé .elfo-gulatlan'.
Belgium. B i s m a r c k , a p á h o l y é s a p e t r o -l e u m . Országunk negyvenöt esztendő óta a jó s gonosz elem közti elkeseredett harcznak szinhelye; sehol sem küzd a páholy oly erélylyel s annyi kitartással a katholicismus ellen mint nálunk ; s talán sehol sem volt, egészen a leg-újabb időkig, midőn Németország túlszárnyalni kezdett min-ket, a katholicismusnak ellenállása szivósabb s talán sze-rencsésebb is, mint ismét nálunk. Egyfelül a jámborság, a hit s az egyház iránti odaadásnak gyönyörű gyümölcseit látjuk ; másfelől a fanatismus, az erőszak és kegyetlenség tetteit. Elég lapjainkat olvasni, hogy az ember észrevegye mennyire van az egész nemzet ezek által két részre osztva ; itt a keresztények, az üldözött áldozatok, ott a páholy em-berei, mindig készek a gyilkot ellenfeleik szivében megfor-gatni. Belgium csakugyan azon ország, melyben a divatos liberalismus tulment a pusztán elméleti Ígéreteken, hanem tettleg is megmutatta már, hogy mire képes, mit tud, hova akarja és tudja, s mely utakon a népeket vinni.
2 Ó
Mondhatjuk, hogy Belgium azon ország, melyben a divatos civilisatio legjobban s legvilágosabban megmutatta, mi jó, mi rosz, mi elvetendő, utálatos van benne. A békóba vert király, kinek önálló mozgását a páholy száz meg száz, eléggé furfangosan kigondolt eszköz által végképen megbé-nitani tudta; e király nem tehet egyebet, mint hogy a kor-mányon levő pártot hiven szolgálja ; amennyire lehet, majd megfékezvén a liberálisok túlzásait s akadályokat emelve a katholikusok netán ,tulcsapó' buzgalma ele. Az utóbbi eset jelenleg is állván, a király, ki igen látszik a veszekedő
Né-metországtól félni, s talán némileg joggal is, mindenképen erőlködik ,ildomosnak' lenni ; — mi tudvalevőleg egyike a
főeronyeknek prudentia.
Nem mondjuk, hogy az ildom a bátorságot kizárja, sőt azt hiszszük, hogy II. Lipót jóval bátrabb, mint a porosz kanczellár. Ez utóbbi, visszaélvén, hatalmával jellemtelen-ségektől sem riad vissza, mig másrészt a belgák királya eléggé ügyes, hogy mindazon kelepczéket kikerülje,
melye-ket amaz elébe rakni meg nem szűnik.
Epen most ismét foly a harcz a páholy s a katholikusok közt. A páholy, a berlini titkos pénzforrások által támo-gatva, a hatalomra tör, mig a katholikusok úgyszólván két-ségbeesetten küzdenek a szabadságért :
E kettős áradat s a hullámoknak ezen összecsapása, mint természetes, nem csekély néhézségeket szül a király s a kormánynak.
A jubileumi körmenetek nem tetszenek Bismarcknak, ki azokat otthon már megtiltotta ; de hogy Belgiumban is megtiltathassanak, arra az alkotmányt meg kellene sérteni.
Másrészt a páholynak arczátlansága sokszor még a népjogot is tapodja lábbal — gondoljunk csak az itteni po-rosz követnek magaviseletére ; azonban ezeknek megfenyi-tése által Bismarck haragját még inkább vonnók magunkra.
Miképen kelljen a szabadság s a népjog követelményeit a berlini zsarnoknak követeléseivel ki egyeztetni, ki elég erős-nek hiszi magát, az egész világon egyszerre megindíthatni a harczot Krisztus egyháza ellen? — ez ama nehéz kérdés, melynek megfejtése körül a királynak s a kormánynak egyesült ildoma vállvetve fáradozik.
A páholy egyelőre Bismarckkal tart, mondom : egye-lőre; mert, ha csak az ő segítségével czéljait elérte, majd ismét ellene is forduland ; mert neki az ő szemeiben az a nagy hibája van, hogy vannak katonái, milliói, rendjelei, birtokai, kastélyai ; az egyházon kívül pedig ezek azok, miknek a páholy halált esküdött: a páholynak azon osz-tálya t. i., mely immár nem a bourgeoisie kezében van ; ha-nem mii t a negyedili rend hadserege az általános felforgatás felé tör.
Talán sohol, még Erancziaországban sincsenek a n y -nyira elrontva az alsóbb néprétegek mint nálunk. A kik nem keresztények, azok pogányok, azon értelemben, hogy igenis bálványt imádnak s e bálvány — a petroleum ! A commune sehol annyi rokonszenvvel nem fogadtatott mint nálunk, s utánzó ismétlése sehol sem lenne oly könnyen kivihető, mint ismét nálunk, hol a magasabb bourgeoisie páholya saját maga vesztére évtizedek óta a katholicismus befolyását megbénítja.
Tollúnk szinte vonakodik, midőn a forradalmi v a d
-ság egyik legújabb szüleményét magyar nyelven visszaadni megkísértjük; azonban a kor történetét írva, nem tehetjük, hogy csak például a következő borzasztó formulákat ne kö-zöljük, melyek munkásaink közt közkézen forognak.
A petroleumnah litániája : Te fényes folyadék, édes szerelmi ital, az elnyomottaknak champagnei bora, a cső-cseléknek nectarja, enyhítsd a nu szomjunkat.
Kőolaj, tisztíts meg minket; a jövőnek világitó f á k -lyája, világosíts meg minket; a Commune-nek zászlója ve-zess minket ; a forradalomnak előhírnöke, egyesíts minket;
a fegyvertelenek fegyvere,erösits minket ; a felszabadulásnak oszlopa, tarts fenn minket ; az elhagyatottaknak mentő desz-kája, segíts m i n k e t . . . !
Császárok, királyok és.herczegek, magas hivatalno-kok s nagybirtokosok, minis,terek s tábornohivatalno-kok, tőkepénze-sek s uzsorások — fojtsd meg őket óh petroleum !
Minden várak s kastélyok, minden zárdák, templomok s kaszárnyák, pápák, bibornok s püspökök ; jezsuiták és
pa-pok, szerzetesek és apáczák — lángjaiddal emészd fel őket, óh petroleum !
A rabszolgaságtól s a zsarnokságtól, a hadsergektől s a katonaállitástól szabadíts meg minket.
Te, a Communek világitó tornya, irgalmazz ne-k ü n ne-k ; te, a forradalomnane-k istene, ne-könyörülj rajtunne-k ! . . .
Következnék a „petróleumnak Miatyánkja" de ezt már le sem merem fordítani magyarra, annak feltüntetésére mily véghetetlenül vannak népünknek egyes osztályai el-rontva, egy alávaló, szabadkőműves sajtó által, melynek
Következnék a „petróleumnak Miatyánkja" de ezt már le sem merem fordítani magyarra, annak feltüntetésére mily véghetetlenül vannak népünknek egyes osztályai el-rontva, egy alávaló, szabadkőműves sajtó által, melynek