eommentariolum.
E czim alatt igen csinosau kiállított, 23 lapnyi, ne-gyedrétü füzetke fekszik előttünk, melynek főczimlap gya-nánt is szolgálható felajánlása ekként hangzik:
E M I N E N T I S S I M O A C R E V E R E N D I S S I M O S. R. E. CARDINA LI
J O A N N I S I M O R ,
P R I N C I P l PRIMATI R. H. ARCHIEPISCOPO STR1GONIENSI DOMINO PATRONO ET MAECENATI MUNIFICENTISSIMO QUI. CAPELLAM SALUTATAE AB ANGELO DEI GENITRICIS
T H O M A E C A R D I N A L I S B A K Á C S ,
SUIS SUMPTIBUS DITIUS ET FORMOSIUS INSTAURATAM SUMMA CUM OMNIUM LAETITIA DEDICAVTT, EA
QUA PAR EST OBSERVAI TIA ET PIETATE GRATULATUR B E N E F I C I I MEMOR
DEVOTISSIMÜM CAPITULUM METROPOLITANUM,
INEST
JOSEPHI D AN KO
E. M. S. SUBCUSTODIS DE ORTU PROGRESSUQUE CAPELLAE BAKÁCSIANAE COMMENTARIOLUM ;
STRIGONII MDCCCLXXV.
Eszerint tehát alkalmi irattal van dolgunk, melylyel a ftdő székesegyházi káptalan, a Bakácsféle kápolna Ő F ő -magassága, az ország bibornok-herczeg-primása, kegyes érsekünk költségén történt fényes restauráltatásának, s Ugyanő általa végrehajtott újbóli beszenteltetésének kegye-letes emlékét megörökíteni kívánta, midőn egyik érdemes tagtársát, dr. Dankó József apát-kanonok s pápai praelatus ur ő mlgát jelen füzetkének, irodalmi buvárlatai s fáradhat-lan munkássága e legujabbi gyümölcsének kiadására felkérte.
Az ide vonatkozó, szórványos, s ép ennélfogva is csak egyes, különálló fejezetek alakjában közölhető adatokat a tisztelt szerző, mint előszavában mondja, már hoszabb idő óta gyűjti,s kutatásainak eredményét imitt kilencz fejezetben adja : ,.De veteris Ecclae Cath. Strigoniensis sacellis Beatae Mariae V. dedicatis ; Elogium Thomae Cardinalis Bakács ; De primaevo statu capellae Bakáesianae; De munificentia Card. Thomae in capellam ; De collatis a C. Thoma in Ca-pitulum Metr. beneficiis ; Vicissitudines Capellae Bakáesianae sede Archiepiscopi et Capituli exule ; De Capellae huius
translatione ; De his, quae Em. Cardinalis Joannen Si nun super Capellae restauratione egit ; s végre : De antiqua et nova huius s. Aedis gloria.
Hiven az ekként jelzett felosztáshoz szerző, mielőtt tüzetesen a Bakács-kápolna történetét tárgyalná, néhány érdekes szót mond nekünk azon oltárok- s kápolnákról, me-lyek az ősi esztergomi székesegyházban a Bold. Szűznek szentelve voltak. Magának a székesegyháznak keletkezését 998-ra teszi, mely évben azt sz. István épiteni kezdé s pedig mint egy 1397-ből származó érseki látogatás mondja : „Ipsa Ecclesia Strigoniensis fundata fuit per Beatum Stephanum Regem Ungariae, et fundavit sub Vocabuli Beatae Mariae Virginis et Sancti Adalberti". Mily ájtatos s buzgó tiszte-lője volt első sz. királyunk a Bold. Szűznek, erről már Hart-vik — Vita s. Stephani, Erdy kiadása szerint, Pesten 1854, 17. 12. — tanúskodik, ugy hogy alig szenvedhet kétséget, miszerint már az ősi székesegyházban egy külön oltár léte-zett a Bold. Szűz tiszteletére, mely feltevést a fentebb idé-zett látogatási okmányon kivül még egy régibb irodalmi emlék is erősit meg : Martirius érseknek (1150—1158) 1156-ból kelt alapító levele — Knaus : Mon. Eccl. Strig. I , 107 — melynek kezdete igy szól: „Ego Martirius, dei
gra-tia sancte stigranensis ecclesie qualiscumque minister, anno archiepiscopatus mei VI., in prefata ecclesia ad honorem beate et gloriose dei genitricis semperque virginis marie altare construxi constructumque c o n s e c r a v i . . I g y tehát t é n y hogy másfél századdal a székesegyház keletkezése után abban külön Mária-oltár volt, mint Martirius levele tanú-sítja, általa tett alapitványnyal s rendes isteni szolgálattal, amennyiben az alapító levél rendeli : » . . . ad cuius servi-cium constitui chorum fratrum cottidie convenire debere, et ibi matutinas et vesperas eiusdem matris domini débita vene-ratione celebrare. Singulis uero sabbati diebus missam de beata Maria cum aliis officiis ad eam pertinentibus sollemp-niter cantare" . . . sat. ; mi, hogy rendesen megtörténhessék, megfelelő alapítványt tesz. Ilasonlólag rendelkezik a fent-emlitett 1397-i visitatio is: „ singulis diebus et festivis et ferialibus, de mane, antequam Príma cantaretur, Missam de B. V. super eodem altari cantare seu facere eantari cum cautoribus ad hoc deputatis".
Az esztergomi Máriakápolnák uyomait tovább f ü r -készve a történelemben, azt találjuk, hogy Kanizsai III.
13
János érsek (1387—1418) a főegy háznak északi oldalán Máriakápolnát épített s javadalmazott; mely évben, azt h a -tározottan nem tudni ; de hogy 1396-ban már kész volt, ki-tűnik abból, hogy az alapítványi okmány 139tí-i apr. 6-áról kelt, melyre az 1397-e visitatio is hivatkozik. Egy századdal későbbén, 1493-ban e kápolnának alapitványai VI. Sándor pápa által az összkáptalaniakkal egyesittettek, mit II. Gyula pápa 1505-ben ujolag helyben hagyott; viszont a káptalan már 1496-ban több költséges javítást s újítást tett a kápolna körül, részint annak jó karbani tartására, részint földiszité-sére, részint pedig az isteni szolgálat fényének emelésére.
Hogy ily tartalmú füzetnek, mint az előttünk fekvőnek, kiegészítő részét Bakács bibornoknak rövid jellemzése is képezi, az természetes. Találjuk is azt a 8—11. lapon, mint-egy bevezetésül a Bakács-kápolna voltaképeni tö ténetéhez, mely „De primaevo Statu Capellae B.a czimü fejezettel kezdődik.
1824-ben történt, hogy az esztergomi várdombon végrehajtott ásatások alkalmával ily feliratú márványtábla találtatott: „Thomas Bakocz de Erdevd Cardinal. Strigon.
dicavit anno MDVI.a Bebizonyítható, bogy e felirat az e helyen, a főegyház déli oldalán álló, 1507-ben befejezett Máriakápolnára vonatkozik, melyet Bakács bibornok örök nyughelyül épített magának, s kora legkitűnőbb művészei által rangjához képest feldiszitetett. A kápolnának leírása, szerzőnek müitészetileg is gyakorlott tollából, igen élvezetes olvasmány ; s époly hü, mint tiszta képét nyújtja jelenlegi főegyházunk eme becses részének.
Hasonló bőkezűséget tanúsított Bakács e kápolnának javadalmazásában s egyházi kincstárral való
felszerelésé-ben is, mely utóbbi azonban, fájdalom, csakhamar annak esett áldozatul, mit manap ,saecularizatió'-nak nevezünk.
Ugyanis már 1526-ban kelyhek, keresztek, szentség- s gyertyatartók s más értékes tárgyakban harmincmégy mark ezüst vittetett el a kápolna kincstárából, a török háború költ-ségeinek fedezésére. Három évvel későbben, 1529 i dec. 23-án I. János, Szaniszló, fehérvári prépost által ismét a kápolna majdnem összes arany- s ezüst-készletét hozatja el s 1530-ban még azt is, mi a tavali müvelet után még fenmaradt, összesen 11590 ft. értékben, az akkori idők pénzértékét tekintve, óriási összeg, melyet a confiscatorok becslő leltárából isme-rünk. Jelenleg a főegyház csak egy gradualét, egy arany keresztet, hímzett casulát s értékes mitrát bír Bakácstól.
A török hódoltság (1543—1683) annyiban kevesebb kárt ejtett kápolnánkon, minthogy e nép egyik különös szép szokása szerint a Máriának szentelt helyeket kimélni szokta ugy, hogy az isteni tisztelet kápolnánkban, legott a vissza-foglalás után ismét megkezdethetett, s folytattatott megsza-kitás nélkül még akkor is, midőn az érseki szék Pozsonyban s a káptalan Nagyszombatban volt.
A Bakács-kápolna történetében említést érdemel Bar-kóczy primás is (1761 —1765), ki az érsekség s a káptalan székhelyét ismét Esztergomba hozta vissza ; érdemli pedig az említést azért; mert midőn 1763-ban Riccia Bertalan épitész által a tervbe vett uj székesegyház helyét felmérette, ő volt az, ki az épitész tanácsára elhatározta, a kápolnát ezen leendő székesegyházzal egy egészszé forrasztani össze. A terv kivitele, közbenjött halála folytán elmaradt, sőt a
do-log, különféle okoknál fogva 1823-i május 19-t;ig húzódott, mely napon, pünkösd másodnapján a Máriakép Rudnuy pri-más által a Sz. Tapri-más-városbeli Istvánkápolníiba vitetett át, hol időközben minden a Bakács kápolnához tartozó is-teni tisztelet tartatott, mignem 1824. jun. 7., ismét pünkösd másodnapján, az addig hihetetlen gyorsasággal, lebontott s jelenlegi helyén ismét felállított kápolnába visszavitetett,
mindez az emiitett főpap költségén.
*
* *
S igy egyediratunk azon fejezetéig jutottunk el, me-lyet, tekintve tárgyát s irálya remek voltát nem merünk ki-vonatosan közölni, hanem eredetjét adjuk :
DE HIS QUAE EM. D. CARDINALIS J. SIMOR SUPER CAPELLAE RESTAURATIONE EGIT.
Joannes Cardinalis S i m o r, baud Archi&piscopatu inagis quam instituto successor Primatum Josephi Kopácsy et Joannis Card. Scitovszky, nihil potius habuit, quam ut in Aede Metropolitana reiicienda, perficienda,ornandaque nemini cederet ; etsi gravissimis rebus implicitus, tamen Basilicae curam eo animo suscepit, ut hoc uno negotio occupatus videri posset. Architectum Jos. eq. de Lippert, artis laude darum, totius operis magistrum elegit. Tectum labefactatum, ut quam primum restitueretur praecepit, et magnis sumtibus révéra restituit. Inde ad porticum, Ecclesiae praecipuum post testudinem decus, consummandain convertit animum, prius tamen, prout indigentiae praesentissimae deposcebant emendatam, ac in sua compage uncis ferreis coinmuiii-tam, ad verticem eduxit 1), atque prima Novembris A. D.
MDCCCLXIX. dedicavit ; anno autem 1874 insignibus quatuor Archiepiscoporum, qui Aedem banc sacrarn exstru-xerunt, pulchre sculptis, orna vit. Juga quibus fenestrae includuntur in capellis adusque lignea, ferreis commutavit, muros et limbum totius fabricae instauravit. Nec Em. Car-dinalis cura aedificium magis, quam supellectilem Ecclesiae d'jnis et muneribus honestavit. Quibus ex donis maxime eminet : o s t e n s o r i u i n aureum, calix forma gothicae ele-gantis, r e l i q u i a r i a S. S. Adalberti et Ladislai, v a s pro oleo s. quo reges apostoliéi unguntur. Vasorum ornatui ornatum ministrorum addidit, praeter integros apparatus pontificales coloris albi, rubri, viridis, nigri, multas casulas pretiosas, pluvialia, vestes lineas, antipendium acu phrygia Sanctorum figuris pictum, libros liturgicos donavit. Aedicu-lam gothicam ligneam, olim Ecclesiae Conventualis S. Beiie-dicti de iuxta Gron, repraesentautem Christi s e p u l c r u m suam fecit, vetustateque collapsam reficiendam iussit 1872., usibusque Basilicae a. 1873. dicavit. At si omnia ab Em. D.
Cardinali Ecclesiae suae collata dona singillatim enarranda susciperem, distincta commentatione opus foret. Illud vero reticere baud possumus Eum A. D. 1874. vetus sacellum saec. XII., styli quem vocant romani, S. Stephano protoregi sacrum restituisse et ornasse.
Verum non modo ordinis nostri collegiique honor, sed aequitas et gratitudo postulant, ut si non dignarn operum et beneficiorum amplitudine, aliquam saltern posteritati
memo-') Die 22. Maii 1869. suiumus porticus lapis collocatus, eidemque litterae impositae, quibus históriáé totius aedificationis Basilicae lucide posterorum memoriae commendaiitur.
9 9
liana relmquamus eximiae munificentiae, qua Em. D. Cardi-nalis Cajsellam Bakácsianam restaurandam, atque eum in splendorem ponendam, quae et maiestati Deiparae Virginis, et dignitati Basilicae Cathedralis, cui ilia inaedificata est respondeat, decrevit. Hand immemor cuius ope valetudinem, maxima in periculo positam die 22. Mártii in festő VII.
doloium B. M. V. 1872. adeptus esset, sanctuarium hoc non modo repurgare, instaurare verum etiam egregie ornare, testudinem lateritiam formosius marmoream facere statuit.
Opus magnificum iuxta commensum architecti Jos. eq. de Lippert absolutum est. Ne quid vero ad eius sacelli splen-dorem deesset, fenestra coloribus illustrata imposita, et Tabernaculum opere musivo novum per Antonium de Torna qui etiam marmoratos labores cur a vit, constructum. Insignia, columnae, quemadmodum et reliqua capellae molitio copioso auro augustiorem speciem accepere. Die 14. Maji 1874-gratiosa icon B. Mariae V. ad aram s. Crucis translata est, exinde opus restaurationis impense curatum non magis splendore quam bonitate, feliciterque elapsis XV. mensibus.
ara solcnni ritu consecrata, ad finem perductum est.
Nobilissima Eminentissimi Domini Principis Primatis molimina a devotissimo Capitulo Metropolitano summa cum laetitia excepta fuere, quod ut gratitudinem suam erga meritissimum suum benefactorem testetur, Eminentissimo Domino Cardinali supplex factum est, ut ad aediculas arae statuas marmoreas S. S. Stephani et Ladislai R. C. per stat ua,ri um Taurinensern Dellavedora curare possit. Annuit benigne Emiaentissimus 2) respondens „per bas novas statuas Capitulum suani erga Dei Matrem pietatem, suamque erga statorem Capellae, magnae memoriae Thomam Cardinalem Bakács, munificentissimum Capituli benefactorem gratitudi-nem contestare, quippe quos pietatis ct gratitudinis sensus Capitulum Strigoniense semper ft)vit, nec comprobare unquam neglexit." Atque in hac Em. D. Card. Jo. S i m o r b e n e f i
-« -« n t i a e et propensi in Capitulum Metropolitanum animi enarratiojje, bistoriis sacelli finem imponimus.
A bois d'hainei élő kereszt,
(Folytatás.)
Meg kell még említenünk azon két titokszerü kórjele-netet, melyekkel ugyan sok csalás, sok humbug van össze-kötve, de melyeket mégis teljesen tagadni és ennélfogva figyelmünkön kivül hagyni épen nem lehet; e két kórtünet:
a magnetismus (delejes álom) és a somnambulismus (alva-járás). A magnetismus csupán akkor állhat elö. ha delejező (magnetismus) van jelen, ki az illető személyt különféle fo-gások által e természetellenes állapotba juttatja ; delejező nélkül e kórtünet nem lehetséges. Es ha a delejező a deleje-zett személytől eltávozik, ennél rendes álom köszönt be ; mig jelenléte a delejezettre valóságos pokoli hatalmat g y a -korolni látszik. Szinte roszul esik, hogy Luizát ily tüne-tekkel kell összeköttetésbe, hoznunk, melyeket egyébkint csak azért hozzunk fel, nehogy valamit hallgatással mel-lőzni láttassunk. Ki lenne már Luiza mellett a delejező ? Niels ur csaknem soha sincs jelen, midőn az ekstazis beáll és azon engedelmesség, melyet Luiza az ekstazis alatt a plébános iránt tanusit, semmivel sem nagyobb annál, melyet
*) Litt, de 14. Naji. 1874. N. 2414.
n megyés püspök, vagy más egészen idegen egyén, kit a püspök felhatalmazott, Luizánál tapasztal. — A mi végre a somnambulismust, az alvajárást illeti, Luiza ekstazisa ettől is teljesen különbözik. Az alvajárás rendesen ideg- vagy méhkóros bántalmakkal jár ; Luizán ezek teljesen hiányza-nak. Az alvajáró j á r és pedig éjjel j á r ; Luiza ül és pedig nappal ül mozdulatlanul. Az alvajáró leginkább a hold be-folyásának van kitéve ; Luizának ekstazisa csupán a péntek-hez van kötve. Az alvajáró, ha megérintetik, semmi részvé-tet sem tanusit; Luiza, ha szentelt tárgyak vagy személyek érintik őt, kedvesen mosolyog. Azt mondják, hogy az alva-járót, ha a háztetőkön mászkál, nem szabad megszólítani,
különben leesik és nyakát szegi ; ő tahát a megszólításra felébred és a helyzete feletti rögtöni megzavarodásában nem nyeri vissza lélekjelenlétét oly rövid idő alatt, amennyi szükséges arra, hogy megkapaszkodjék. Lateau Luizát nem bárki, hanem csupán az egyházi felhatalmazott hívhatja ; és ha őtet ilyen egyén hívja, minden lelki znvarodás nélkül az ekstazisból rögtön magához jő, tekintete tiszta, a hozzá intézett kérdésekre teljes megfontolással ad feleleteket és pontosan teljesít minden parancsolatot. Az alvajáró végre, miután felébredt, mit sem tud előbbi állapotáról ; Luiza ellenben minden látmányáról a legpontosabban emlékezik, és az, a mit ö hat év óta mond, mind egymással, mind az Ur Isten által kijelentett igazságokkal a legszebb összhang-zásban van.
Nem hagyhatjuk végre megemlítetlenül a tudományos vizsgálat azon kémlelődő részét sem, mely magának arról akart teljes bizonyosságot szerezni, váljon Luiza igazán csak az oltáriszentséggel táplálkozik-e? A bizottság e czél-ból őtet több mint négy hétig szobácskájába zárta, és csu-pán egy kis nyílást hagyott, melyen át neki az oltáriszent-ség nyújtathatott. Vigyáztak rá minden lehető körülmény között és hónapokon át egy perezig sem hagyták őt magá-nosan. Az anya s a nővérek e kémkedést ugyan igen zokon vették ; Luiza azonban az egyházi felsőbbségnek, mely ezt a tiszta igazság teljes felderítése végett elrendelte, a legna-gyobb megnyugvással engedelmeskedett.
A tudományos kutatás tehát megtett mindent, amit csak emberileg az igazság napfényrehozatala végett tennie lehetett, és belátta, hogy itt oly rendkívüli tünemény nyel áll szemben, melyet természetes módon magyarázni teljes lehetetlen, és melynek ennélfogva természetfölötti, túlvilági okkal kell bírnia. Lefebvre maga is bevallja, hogy ő azon meggyőződéssel jött először Bois d'Hainebe, miszerint ott jámbor csalás követtetik el, és hogy neki. mint katholikus-nak, annál inkább áll kötelességében a tudományos kuta-tásnak egész szigorát alkalmaznia. De a mint Luizának jel-lemét és egész környezetét ismerni tanulta ; amint a stigmá-kat és az ekstazist bámulatos jeleneteiben láthatni és tanul-mányozhatni alkalma nyílt, belátta, hogy itt nem teremtett erő, hanem az Istennek mindenhatósága működik. Azon meghatóan fenséges képen, melyet Luiza a bámuló em-beriség előtt már több év óta mutat, az Isten kezének vo-násait csak az nem ismeri fel, ki Teremtőjét sem igen akarja többé elismerni. E képnek egyes vonásai : a stigmák, az ekstazis, e két rendkívüli tüneménynek minden pénteken és csakis pénteken való megjelenése, az étel-, ital- és
álom-13*
nak több évtőli nélkülözése és egyedül az imádandó ültári-szentséggel való táplálkozás, az egyházi hatóság iránti töké-letes engedelmesség, az imádság s a megszentelt tárgyak iránti érzék, — oly vonások, melyekről annak, ki Istenben hisz, el kell ismernie, hogy azokat csak Istennek alkotó keze rajzolhatta; aki pedig talán az Ur Istenben hinni nem akar, annak szemeit és füleit kell bedugnia, hogy ne lássa az Istennek csudálatos kézvonásait és ne hallja örök szereteté-nek üdvhozó szavait. (Foty*- k ö v)