Meg lévén eggyszer varázsolva, édes barátom, hogy azt a’ mi tollamból ömlik, szép-nek leld, vedd itt két Sonettjeimet, mellyekben most tetszem magamnak, és a’ melly Kisnek és Virágnak is megnyerte ugyan kedvelléseket: de felőle a’ Te ítéletedet is sze-retném érteni, ’s venni tömjénedet, ha azt arra érdemesnek fogod lelni. A’ Sonett felet-te nehéz schemája az olly reimatlan nyelvben írt daloknak mint a’ millyen a’ magyar, kívált azért mert a’ reimoknak nem csak tisztáknak hanem igen szépeknek is kell lenniek,
’s a’ dalnak58 mind sorai’ száma mind a’ hely a’ hová eggyik vagy másik reimnak esni kell, meg van szorosan határozva. A’ Németek és még a’ franczok is kifáradtak írások-ban ’s letettek rólok. Voss minap a’ Jénai Lit. Ujságlevelekben eggy igen hosszú Recensiót is írt, mellyben a’ Sonett schémáját igen elmésen Procrustes ágyának nevezi, melly a’ gondolatot ha hosszabb mint hogy 14 sorba elférjen, elnyesi, ha rövidebb, kicsi-gázza. De hát a deák (nem görög) distichon nem szenved e illy Einschraenkungot, ’s által viheti e a’ gondolatot59 a 3dik sorba? ’s nem abban áll e a’ Kunsttallent, hogy a’ mit Einschraenkunggal ír, úgy essék-ki, mintha természetesen és önmagától esett volna így? – De félre a’ magyarázatokkal: itt a’ Sonett.
[51.]
NOVEMBER’ XI-DIKE MDCCCIV.
Nincs milliók köztt eggy kit a’ fene,
Vak Áte így vett volna szabdalásba. Drey v in einer Zeile. das ist fatal!
Ha megdühödve kapkod néha másba, Segéllni mingyárt kész azt Istene.
Ah, engemet nem véd őellene
Sem ég sem föld! E’ szörnyű bajvivásba’
Ájúlva dűlök újabb ájúlásba,
’S írt nem találok melly enyhítene. – Megszánta Ámor éltem’ kínjait,
’S mond’: Én enyhítem a’ kit a’ Sors sújta.
’S bérűl ölembe tette-le Sophiet. Kein reiner Reim Sophiet auf ait
Aber diese entschuldigt der eigene Name,
És ím, miolta nékem áldást nyújta, und daß der Name eben auf
’S bús éjjelemnek bájos mécset gyújta, das Ende der Zeile hat gestellt Nem érzem a’ Sors’ csapkodásait. werden müssen, wegen dem effect.
58 ’s <mind> a’ dalnak
59 a’ <sort a’ 3> gondolatot
92.
LEVELEK
51. NOVEMBER’ XI-DIKE MDCCCIV.
64
Ez az első Sonett korra nézve magyar nyelven. Nékem van több is, de nem kész.
Pedig a’ Sonettnek tökélletesen elkészűltnek kell lenni, mert semmi féldíszt el nem tűr.
[…]
Im még eggy Sonett, mellyben a’ Sonettel magával festetem magát a sonettet.
[52.]
A’ SONETTÓ.
Mint a’ szerelmes járja szép párjával Menüetje’ keccsel-teljes lépteit,
’S ígézi a’ Szála’ torlott rendeit Enyelgő vissza ’s vissza fordúltával:
Honnom’ Ausónia’ narancsgallyával Die schönen Locken meines Körűlölelve főm’ szép fürtjeit, Hauptes mit dem Orangenkranz Úgy járom én kobzom’ lejtéseit, meiner Heimath Ausonion um-Két négyét öszvefűzve két [hármával].60 wunden, tanze ich SO die Tänze
meiner eigenen Leyer.
Gerézd övedzi mostan homlokom’. a’ Magyar Sonetto Múzsáját Ott, hol Tokaj nyújt nectárt Istenének, szőlőgerézddel koszorúzom-meg, Víg szárnyokon kél a’ nem-hallott ének. az illvén Tokaj vidékéhez.
E’ szép vidék lőn61 kedves birtokom.
Eggy új Tibull itt megdicsőjtett engem.
’S én őtet és hölgyét örökre zengem.
Ezt a’ 3. Sonettet megküldheted Kisnek, mihelytt lehet, én oda írni sem merek, nem tudván, ha levelem oda már elmehetne e? De arra kérlek, hogy az orthographiát és interpunctiót szorosan megtartsd. P: o: Ez a vonás: – az elsőnek 8dik sora’ végén azért kell, mert az azt mutatja és annyit tesz, mintha ezt mondanám:
Igy kesergettem eggykor.
Ugyanott a’ 10. lin. végén nem comma hanem punctum kell. – etc.
[…]
60 <párjával.> hármával. Az áth. szó alá írva más tintával és más írással, nem is bizonyosan autográf, de az áth. alaknak itt nincs értelme, így tollhibának tekinthető, más változatokban is kivétel nélkül a javított alak szerepel.
61 <lesz> lőn 93.
LEVELEK 52. A’ SONETTÓ.
65 Kölcsey Ferencnek, Sátoraljaújhely, 1809. május 26.
[…] Itt van édes Uram Öcsém eggy más Sonettem, óhajtanám hogy Uram Öcsém-nek javallására érdemesÖcsém-nek találtathatnék.
[53.]
A’ SONETTÓ’ MÚZSÁJA.
Mint a’ szerelmes járja szép párjával Menüetje’ keccsel-teljes lépteit,
’S ígézi a’ Szála’ torlott rendeit Enyelgő vissza ’s vissza fordúltával:
Honnom’ Ausónia’ narancsgallyával Körűl ölelve62 főm’ szép fürtjeit, Úgy járom én kobzom’ lejtéseit, Két négyét öszvefűzve két hármával.
Gerézd övedzi mostan homlokom’.
Ott, hol Tokaj’ nyújt nektárt Istenének, Víg szárnyakon kél a’ nem-hallott ének.
E’ szép vidék lön kedves birtokom.
Eggy új Tibull itt megdicsőjtett engem,
’S én őtet és hölgyét örökre zengem.
A’ második négyes ezt teszi: So tanze ich die schöne Locken meines Hauptes mit den Orangenzweigen meiner Heimath, Ausonion, die Tänze meiner Leyer, indem ich die zwei Vierlinge mit den zwei Dreylingen zusammenflechte. Jetzt kränzt meine Stirne ein Kranz von Weinlaub mit Trauben. Igy van a’ régiségnek sok szép statuája szőlő-gerézddel megkoszorúzva. […]63
Kis Jánosnak, Sátoraljaújhely, 1809. május 30.
[…] Imhol az a’ Sonettóm, melly Sonettóim’ gyűjteményében legelől fog állani:
62 <oved> ölelve
63 Ez után és az elköszönés előtt három, világos tintával olvashatatlanul áthúzott sor.
93.
LEVELEK
53. A’ SONETTÓ’ MÚZSÁJA.
66
[54.]
A’ SONETTÓ’ MÚZSÁJA.
Mint a’ Szerelmes járja szép párjával Menüetje’ keccsel-teljes lépteit,
’S ígézi a’ Szála’ torlott rendeit Enyelgő vissza ’s vissza fordúltával:
Honnom’ Ausónia’ narancsgallyával Körűlövedzve főm’ szép fürtjeit, Úgy járom én a’ dal’ lejtéseit, Két négyét öszvefűzve két hármával.
Szőlő keríti mostan homlokom’.
Ott, hol Tokaj nyújt nektárt Istenének, Víg szárnyokon kél a’ nem-hallott ének.
E’ szép vidék lön kedvellt birtokom.
Eggy új Tibull itt megdicsőjtett engem:
’S én őtet és hölgyét örökre zengem.
Voss Bürgernek Sonettjeit a’ Jénai Lit. Zeitungban Junius 1808. recenseálta, ’s a’ dal-nak e’ schémáját igen igazságtalanúl traktálta. Tagadja szépségét, mert ha fel nem volna találva, senki nem találná-fel. (Hát ha az Alcaicusok’ schémája fel nem volna találva, feltalálnák e most?) Azt mondja hogy Procrustes’ ágya etc. (Hát nem abban áll e a’
Kunsttalent, hogy az Einschraenkunggal úgy vívjon-meg, hogy azt higyje az olvasó hogy vívás nélkűl sűlt-el?) –
Azon leszek, hogy a’ több Sonettjeim is elkészűlhessenek.
Imhol a’ minapi. Tartsd-meg minden interpunctiójit, minden orthographiai külö-nösségeit versgyűjteményed’ számára:
[55.]
NOVEMBER’ XI-DIKE MDCCCIV.
Nincs milliók köztt eggy, kit a’ fene, Vak Áte így vett volna szabdalásba.
Ha megdühödve kapkod néha másba, Segéllni mingyárt kész azt Istene.
Ah, engemet64 nem véd őellene
Sem ég sem föld! E’ szörnyű bajvívásba’
64 <ellenem nincs> engemet 93.
92.
So tanze ich die schönen Locken meines Hauptes, mit den Zweigen der Orange meiner Heimath Ausonion gekrönt, die Tänze meines mir eigenen Liedes, indem ich seines zwey Vierlinge mit seinen zwey Dreylingen verflechte.
Reben bekränzen jetzt meine Stirne.
Ita in statuis pulcherimis antiquitatis.
LEVELEK
54. A’ SONETTÓ’ MÚZSÁJA.
55. NOVEMBER’ XI-DIKE MDCCCIV.
67 Ájúlva dűlök újabb ájúlásba,
’S írt nem találok melly enyhítene. – – dieser Streich zeigt das an, daß dieß meine alte Klagen sind.
Megszánta Ámor éltem’ kínjait,
’S mond’: Én enyhítem a’ kit a’ Sors sújta,
’S bérűl ölembe tette-le Sophiet.
És ím miolta nékem áldást nyújta,
’S bús éjjelemnek bájos mécset gyújta, Nem érzem a’ Sors’ csapkodásait.
[…]
Rumy Károly Györgynek, Sátoraljaújhely, 1809. május 30.
[…]
In dem Juniusheft der Jenaischen Lit. Zeitungen 180865 fand ich Bürgers Sonette von Voss recensirt. Voss ist feind der Sonette. Dieß wusste ich aus seinem Sonett an Göthe.
Er nennt dieses Schema sehr sinnreich das Bett des Procrustes, und fragt: wenn dieses Schema nicht erfunden wære, würde es erfunden werden? – Ich frage dieß von dem Schema des Alcäischen Gedichtes, des Sapphischen Liedes. Und nun da es einmal erfunden ist, ist es nicht schön? Er läugne es mir, wenn er kann. Und besteht Kunsttalent nicht eben darin, daß es die Einschrænkung, Zwang so erkämpfe, als wären sie gar nicht erkämpft? – Die ung. Schr. ist reimarm, aber sonor und pompos; sie beleidigt nicht so das Ohr, wie die deutsche. Hören Sie die zwey Sonette:
[56.]
’SONETTÓ’ MÚZSÁJA.*) Mint a’ szerelmes járja szép párjával Menüetje’ keccsel-teljes lépteit,
*) [A kéziratban a magyar vers mellett:] Die Muse der Sonette.
So wie der liebende (Jüngling) mit seiner schönen Geliebten die reitzvolle Schritte des Menüets tanzt, und die sich andrängenden Reihen des Saales durch seine tændelnde wieder und wieder kehre bezaubert:
So tanze ich, die schönen Locken meines Hauptes mit Orangenzweigen meiner Heimat Ausonion bekränzt, die Tänze meiner mir eigenen Leyer (Lied), da ich ihre zwey Vierlinge und zwey Dreylinge verflechte.
Jetzt kränzt meine Stirne ein Kranz von Reben. Dort, wo Tokaj seinem Gott den Nectar reicht, erhebt sich auf frohen Schwingen das noch nie gehörte Lied. Diese schöne Gegend ist nun mein neuer lieblicher Aufenthalt. Ein neuer Tibull hat mich in ihr verherrlicht, und ich besinge ihn und seine Gattin nun dankbar wieder.
65 1808 Utólagos betoldás a sor fölött.
93.
LEVELEK 56. ’SONETTÓ’ MÚZSÁJA.
68
’S ígézi a’ Szála torlott rendeit Enyelgő vissza ’s vissza fordúltával:
Honnom’ Ausonia’ narancsgallyával Körűlövedzve főm’ szép fürtjeit, Úgy járom én a’ dal’ lejtéseit, Két négyét öszvefűzve két hármával.
Szőlő keríti mostan homlokom’.
Ott, hol Tokaj nyújt nektárt Istenének, Víg szárnyakon kél a’ nem-hallott ének.
E’ szép vidék lön kedvellt birtokom.
Eggy új Tibull itt megdicsőjtett engem,
’S én őtet és hölgyét örökre zengem.
[57.]
November’ 11dike 1804.*) Nincs milliók köztt eggy, kit a’ fene, Vak Áte így vett volna szabdalásba.
Ha megdühödve kapkod néha másba, Segéllni mingyárt kész azt Istene.
Ah, engemet nem véd őellene
Sem ég sem föld! E’ szörnyű bajvívásba’
Ájúlva dűlök újabb ájúlásba,
’S írt nem találok melly enyhítene. – Megszánta Ámor éltem’ kínjait,
’S mond’: Én enyhítem a’ kit a’ Sors sújta.
’S bérűl ölembe’ tette-le Sophiet.
*) [A kéziratban a magyar vers mellett:] Der Tag, den mir Sophie gab.
Unter Millionen ist wohl nicht Einer, welchen die grimmige, blinde Ate so sehr ins Hetzen genommen hätte, als mich. Fällt sie in ihrer Wuth irgend einen andern an, schnell steht diesem sein Gott zum Beschützen zur Seite fertig. Ach, mich schützt gegen sie nicht Himmel, nicht Erde! In diesem schweren Kampfe sinke ich aus einer Ohnmacht in die andere, und finde nirgends Labsal, das mich lindre. –
Amor hatte Mitleid mit diesen Klagen meines Lebens, und sprach: den das Schiksal geschlagen hat, den nehme ich in Schutz, und legte mir Sophie zum Lohn (Trost) in den Schooß.
Und siehe, seitdem er mir den Segen bot, seitdem er den Nächten meines Lebens die magische Lampe anzündete, empfinde ich die Schläge des Schiksals nicht.
92.
LEVELEK 57. November’ 11dike 1804.
69 És im miolta nékem áldást nyújta,
’S bús éjjelemnek bájos mécset gyújta, […]66 Sors’ csapkodásait.
[…]
Dieses Sonett [ti. Kölcsey közölt szonettje] ist weit leichter gedichtet als die meinigen. In dem meinigen ist alles gedrængter, inniger; die Reime Istenének, ének, engem, zengem, Istene, ellene, fene, enyhítene sind ex diversis partibus orationis genommen, und kosten etwas mehr, als lelkemet, testemet, párjával, fordúltával. etc.
Besonders ist der zweyte Vierling des ersten Sonetts Honnom Ausonia sehr glücklich gerathen: Aber für die meisten Leser unverstændlich. –
Szögyény Zsigmondnak, Széphalom, 1809. május
[…] Te ismered házassági fénytelen boldogságomat. Érteni fogod tehát az ide tett magyar első sonettet – elsőt nem érdemre, mellyet az első által nem czélozhatok, ha-nem az időre, mert még eddig több Sonettó magyarúl ha-nem énekeltetett. – Voss tavaly kikölt a’ Sonettók ellen, de nem elég okokkal, mert az Ausóniai hangzáshoz szokott fűl, mint a’ millyen a’ Tiéd is, nem lel e valoságos szépséget az olasz Sonettókban? Ha lél, miért ne leljen a’ magyarban is. Meglehet, hogy a’ franczia nyelv’ könnyűsége, a’
német nyelv’ nehézsége nem alkalmatos e formára, de a’ miénk az. […]
[58.]