A’ NEHÉZ NYELVŰ - KAZINCZY FERENC MŰVEI

KáriSCHt mond ’s PsziKKét ha Pszychét kell mondani, ’s Cháriszt;

és TÉ-misz-tÓK-lescht, Győri, THE-MI-SZTO-CLE-szért.

’S Ekkó- ’s BaKKuSCHnak ’s Kémiának ’s MeKKanikának, A’ mi nekünk Echó, Chemia, Mechanica.

Szent Andrasztea, mérj bosszút ez otromba beszédért! – Meg van az! – a’ Svábnál Győri Giehri leve.

Debreczen¹⁵¹ haragszik az új szabású ruhákra ’s a’ Neologizmusokra. – Hogy ne akadjon fel azon a’ Kleinstaedtler? Szörnyű bolondság azt kívánni, hogy a’ Debr. Bíró ollyan hosszú nadrágba ’s kurta mentében járjon mint Gróf Desőffy Jósef: de azt is bolondság kívánni, hogy Gr. D. J. járjon ollyanban mint Bíró Uram. Igy a ’nyelv is. – Ímhol a’ causticus Epigramma:

151 Ez a rész egy másik, kisebb lapon található, levéltári jelzése (37b) alapján e levélhez tartozik.

104.

105.

103.

99.

LEVELEK

108. SOLOECISMUS., 109. EDŐKHÖZ., 110. A’ VAK., 111. A’ NEHÉZ NYELVŰ.

122

[112.]

A’ Neo- és Palaeo-logus.

Nem magyar a’ nyelv már, nem az a’ ruha. Németes ízlés Lepte meg ezt és azt, ’s korcsosodásra jutunk.

Igy nyavalyog Fürmender Uram, hogy az Urfija térdig- Érő mentéjét Párizsi módra szelé,

’S négy öt kendőtől gazdag nyaka ’s üstöke borzas, ’S ah a’ hunczfutka (superflu) ’s czafli becsébe veszett,

’S csendet mond mikor ír, ’s kecset és kegyet; a’ mi reménység Volt eddig – hosszú mondani! – néki remény,

’S év neki az esztendő, ’s szeretett lyánykája barátné, ’S futja Komám-Asszonyt, ’s csillagom-adta Borist.

Fürmender, te ne légy Urficska! te NAGY Für-men-der, Légy Für-men-der, – te, légy Elegánt Elegánt!

Rumy Károly Györgynek, Széphalom, 1810. január 28.

[…] Ich glaube immer, der Mann war reduplicirt, der Theosoph B. war eine ganz andere Person. – Hier die Aufschrift:

[113.]

Báróczy.

szül. 1736. (den zweyten Tag von Ostern; er glaubte, dieser Tag sey das Jahr der 11.

Apr. gewesen; welches leicht auszurehnen ist.) m.holt 24. Xbr. 1809.

Birtokomon eggy gyenge leány, és eggy¹⁵² magas asszony¹⁵³ Versengtek; – mellyem lángola mindenikért.

Annak zöld amarant és Szejnei rózsa virított¹⁵⁴ Messzére-illatozó szép haja’ fürtjei köztt:

Ennek arany fonadék nyúlt-el tunicája’ redőjin;¹⁵⁵ ’S ákácczal-koszorús mitra fedezte fejét.

A’ kis selyp Csapodár eltűnt hamar: a’ deli szép nő Sírom’ széléig bírta szerelmeimet.

152 <’s eg> és eggy

153 A két aláhúzott szóhoz a szavak fölé írva német magyarázatok: [a gyenge fölött:] zartes, [a zartes fölött:] nicht schwaches, sondern junges; [a magas fölött:] hohes in sensu metaphoric[e].

154 A sor mellett német magyarázat: weil er ungarisch-französich neologizirte.

155 A sor mellett német magyarázat: redő Falte. redős szoknya ein Rock mit viel Falten.

107.

108.

LEVELEK

112. A’ Neo- és Palaeo-logus. 113. Báróczy.

123 A’ Csapodárt kiki tudja, ki volt. A’ Szentűl-kedvellt

Titkos hívei köztt hirdeti sírva nevem’.¹⁵⁶ […]

Nagy Gábornak, Széphalom, 1810. február 19.

[…]

Wesselényi Miklóst sok bolond ember Orosz Siga forma vadnak nézi. Nem csuda.

A’ pulya embernek ideája sincs a’ nagyról, ’s mindég csak a’ Conventionális nagyságot nézi. Cátó nagy volt, noha Scipiót allatrálta. Ollyan character is kell, ’s szeretném itt elmondani a’ mit Révai felől mondtam, a’ Krakai Abéce Praefatiójában. Neheztelésbe jővén a’ W. meg nem értőji ellen, ezt írtam, ’s talán ki fog jőni a’ Hazai Tud.ban:

[114.]

Kétled e hogy lelkünk jár, vándorol? – OTT fene Cátó ’S lágyszívű Brútus, ITT Weselényi valék.

Erdély, szüntessed sírásodat: él fiam! él nőm!

’S díszedet eggy jobb kor’ (idest korban) újra megadja Zsibó.

Én épen ma végzém a’ Dayka verseinek utolsó revisióját ’s Biographiáját, melly vég-re, végre nyomtattatik! (Engem az az átok lepe-meg, hogy minden későn készűl el ke-zem köztt, mint a’ Csokonay Emléke, mellynek faragása azért múlt eddig, mert a’

Stein metz kiholt a’ munkából, tavaly pedig ki gondolkodhatott volna róla!) Ezen Biographiában szó van a’ Neologismusról, ’s ellenségei jutván eszembe, Debreczent lá-tám magam előtt. Im ez az Epigramma lett belőle, mellynek az Úr előtt nem kell ma-gyarázat:

[115.]

Nem magyar a’ nyelv már, nem az a’ ruha. Németes ízlés Lepte-meg ezt és azt, ’s korcsosodásra jutunk.

Igy nyavalyog Fürmender Uram, hogy az Urfija térdig- Érő mentéjét Párizsi módra szelé,

’S négy öt kendőtől vastag nyaka ’s üstöke borzas;

’S ah a’ hunczfutka ’s czafli becsébe veszett!

’S csendet mond mikor ír, ’s kecset és kegyet. A’ mi reménység Volt eddig, – hosszú mondani! – neki Remény.

156 A sor alatt német magyarázat: Selyp Csapodár. Selyp (blæsus) weil seines Muse falsch (neolo-gisierend) sprach.

106.

107.

LEVELEK 114–115. [Cím nélkül]

124

’S év neki az esztendő, ’s szeretett lyánykája barátné, ’S futja Komám-Asszonyt, ’s csillagom-adta Borist.

Fürmender, te ne légy Urficska! te NAGY FÜR-MEN-DER!

Légy Fürmender; ’s te, légy Elegánt, Elegánt!

[116.]

Hogy soloecizálok nevet Irnyaki. Kába, nevess bár!

Nem bukik a’ ki helyén (suo loco) ’s tudva ’s akarva bukik.

[117.]

Ad vocem Soloecizálok.

Diphtongust röviden hangzatni tilalmas Edőknek.

Hall, de szemével, Edők: lát, de fülével, Edők!

Ezen technicára tartozó Epigrammák’ soványságát üsse helyre, két más, mellyet for-ró szívvel írtam:

[118.]

KÖNYÖRGÉS.

Adj örömet! ’s adj bajt mellé nagy Júpiter! Eggyet

A’ kettő közzűl bírni, csak Isteneké. (tantum deorum est) Ez nyújtson főbb ízt gyakor ingerlésivel Annak;

És mikor Ez verdes, Az szelidítse dühét.

Ah, boldogtalan, a’ kit az eggyike véve sajátúl!

Az boldog, kit mind ketteje védve szeret!

Tavaly eggy csomó készűletlen versemet elégetém, félvén, hogy ha ide öl a’ hazát rettentő szerencsétlenség, valaki neki áll, és kiadja, ’s így nevemet mocsok éri. Ezek köztt volt eggy Lied, mellyet 1786. írtam Gálszécs és Kassa köztt a’ szép erdős hegy tetején. Soha sem tudtam egészen kigyalúlni. Most bánom az elégetést, mert addig sem tudom a’ verset, a’ meddig kész volt. Az a’ gondolat ért, hogy Epigr. kellene csinálni belőle. Ez lett:

104.

105.

102.

LEVELEK

116. [Cím nélkül], 117. Ad vocem Soloecizálok., 118. KÖNYÖRGÉS.

125 [119.]

AZ ERDŐ.

Sírj szabadon; itten nem kémleli senki keserved’.

A’ remegő Kedvest lombjaim elfedezik.

És ha enyhűlsz lyánykád’ neve’ zengésére: sohajtozzd.

’S Echóm részt-véve vissza sohajtja feléd.¹⁵⁷

Berzsenyi Dánielnek, Széphalom, 1810. március 16.

[…]

Édes barátom! Kimondani nem-javallásunkat azok eránt a’ kiket szeretünk, többe kerűl mint a’ gáncsot hideg vérrel szenvedhetni. Örűlök hogy Te nékem ezt a szép bi-zonyságát is adtad barátságodnak; de valamint az ollyat magam is tudom tenni, úgy Tetőled nem jő véletlenűl. A’ barátságnak nincs szebb actusa mint ez, én pedig Berzsenyitől mindent várok. – Sajnálod, kárhoztatod hozzád írt Episztolám’ változtatá-sait. Némelly sorokban igazságod van – ilyen a’: Venúziumnak kedves új hattyúja etc.

és így megtartom az első dolgozást – de némelly helyedben igazságod nincs; és így ezek ben követem érzésemet. A’ vers nem próza. Minthogy vers tehát a’ vers, legelső Be dingung, hogy az legyen, a’ mi őtet azzá teszi. Mernél e olly hexametert írni, melly-nek hatodik lába nem spondaeus vagy trochaeus, hanem jambus vagy dactylus volna?

Bizonyosan nem. Tartsuk meg tehát a’ szchémát, mellyet profiteálunk. Némelly sorom ez ellen világosan vétett: tehát a’ Schulmann nem helytelenűl szóll. A’ ki nem tudja a’

Schulmann kívánságait kielégíteni, írjon prózában. Gesszner jambejonokban kezdte írni Idylljeit, Ramler kimutatta a’ hibákat, ’s Gesszner széljelbontotta a’ jambéjonokat

’s átváltoztatta prózává.

Nem egyik húga nicht eine der (neun) Schwestern. Non una ex novem sororibus.

Pallászszal a felhőn nem lejtegette. Ez annyi mint tánczolgatta. Jobb e így?

Engeszteljed tehát, nem engeszteld-meg. – és Nyert, nem győz – és

De a’ kinek mellyében láng lobog.

a’ Hermionénk szent tisztelettel hangzza. Ezt újra dolgozom.

Ellenben Becsűlik a’ törvényt, ha jó a’ törvény: Becsűlik a példát, ha szép a’ példa. Már ezt nem tudom, reá vehetem e magamat, hogy ismét felvegyem. Mert nem csak sok

157 <neve> feléd.

100.

LEVELEK 119. AZ ERDŐ.

126

spondeus van a’ két sorban, hanem a’ két essentiális láb (mint a’ dactylus a’ hexameter ötödikén) spondéus, holott jambusinak kellene lennie; és a’ jó a’ nem elidáltatik, tulaj-don törvényem’ bosszantására.

Látod, barátom, ha makacs vagyok e az idegen tanácsot bévenni; látod, ha gyenge vagyok e követni önérzésem ellen még a’ Berzsenyi tanácsát is. Szeressd a’ ki e’ kettőt tudja ’s magával-küszködés nélkűl teszi.

Epigrammáim nagy szerencséjeket csinálták. Complimenteket kapok érttek min-denfelől (a’ Weselenyire ’s Báróczyra írtakat értem, mert ezeket Kultsár felvette levele-ibe, ’s reá ismertek, hogy a’ Báróczyra írt is az enyém). Ez engem, szívesen vallom, nagyon csikland, ’s talán csak azért csikland, mert vélek elértem a’ mit óhajtottam, hogy Weselényinek atrox-sága (melly miatt ötödfél esztendeig szenvedett Kufsteinban) és a’

Báróczy’ kőmívessége tiszteletbe hozattatott. Néked megsugom, hogy a’ Báróczyéban a’ gallyával szó csak sütés a’ Nemkőmívesek miatt. A’ ki az, tudja, hogy ott melly fának a’ nevét kell olvasnia. – Most majd Fabchichra is tétetek a’ Kultsár leveleibe eggy Epigrammát. Az az ember igen darabos verseket írt. De a’ ki maga Poéta, ezen olvasha-tatlan versekben is kap holmit, a’ mit becsűlni fog. Igy kapott Virág az Anacreonból fordított Fabchich soraiban. És melly lángoló hazafi volt ő mind a’ mellett hogy Pap volt! 1807ben két Újhelyi Fiscális a’ Városiak’ képekben útaztak Bécsbe Instantiával.

Győr körűl eggy Ujhelyi születésű¹⁵⁸ Plebánust kerestek-fel. Ebédje mellett űlt Fabchich is, kit soha nem láttak, ’s kinek hírét soha nem hallották. Szó lévén a’ Diaetáról ’s Magyar nyelvről, ’s említetvén, hogy a’ Püspökök ellenkeznek, Fabch. ezt mondá: B–m én az ő violaszín sapkájokat, ha az teszi hűségtelen hazafiakká.

De imhol a’ vers egészen a’ Fábchich stylusában, manierjában.

Scázon.

∪ – | | ∪ – | | ∪ – | – – | ∪ ∪ ∪ | – – | | – – |

∪ ∪ ∪ | ∪ – | ∪ ∪ ∪ |∪ ∪ ∪ | ∪ ∪ ∪ | – ∪ – ∪ ∪ | | – ∪ ∪ | ∪ – | – ∪ ∪ |

∪ ∪ – | | ∪ ∪ – | | ∪ ∪ – |

[120.]

158 Utólagos betoldás a sor alatt.

159 nak <nekem> én 109.

LEVELEK 120. [Cím nélkül]

Ezek a’ scázonok, ez a’ magyarság, ezek az ideák, ez a’ görög eggyűgyűség voltanak a’ Fábchich charactere verseiben. Tegnap virradta felé felébredvén kaptam a’ gondolatot, und der Spass ward bald fertig. Ez egyszersmind azt is érezteti, hogy a’ tribrachysokkal dactylusokkal ’s anapaestusokkal fűzött jambejon úgy hangzik mint a’ bomlott óra’

verése. Pedig hozzád írt Episztolámban ezt akartam éreztetni.

[…]

Döbrentei Gábornak, Széphalom, 1810. március 16.

[…]

Az Úr nem vette észre az Erdőben hogy én a’ hiatust mindég elidálom magyarban is.

Ezt kifogás nélkűl fogom mindég követni, kivévén az is particulát, ’s néhol a’ de, ha etc.

és a’ hol az értelem azt kívánja, hogy a’ szónak (német értelemben) tónust adjunk. Ezt:

és ha enyhűlsz lyánykád’ neve’ zengésére, sohajtozzd, én úgy scandálom: és h’ eny | hűlsz lyány | kád’ etc. etc. Az és h’ eny | tehát spondéus.

A’ hajnali fényre futok-on való felakadását nem nézem az Úrban theologiai spiritusnak – mentsen attól engem Isten! – hanem csak annak, hogy az Úr rettegne Menschlichkeitokat látatni. Olvasta e az Úr Gőthének Elegiájit? Göthe ugyan, a’ mint tudva van felőle, nem rettegett gyümölcsöket szedni a’ jónak és gonosznak tudásának¹⁶² fájáról: mind azáltal nagy kedvem van hinni,¹⁶³ hogy ő, Rómában múlatván, nem űzött szerelmet, és még is az Amor’ triumphusát énekli. Und der Barbare beherrscht römischen Busen und Leib. Igy végzi eggy Elegiáját. Versben énekleni versben vallani larcin-jainkat nem rút. Az én Ifjam olly modeste vallja azt a’ hajnali fényre futok-kal, hogy őtet ezért talán még Theréz – az erkölcsnek legszebb leánya – is szeretni fogná. A’

csintalanúl lopdosott csókokat az én Ifjam szabadon vallja, ’s dicsekedve: de azt, a’ mit a’ nemesebb agyagból gyúrt soha sem űz lepel nélkűl, arról nem vonja félre a’ fátyolt, azt csak kitaláltatja. Én alig ha titkosbb boldog órákat is nem festek még. A’ Festés’ iskolá-jába nem mind botránkoztató az, a’ mi az a’ természetben.

[…]

Ha levelemből nem ismeri az Ur Wesselényire írt Epigrammámat, úgy azt a’ Kultsár’

leveleiből fogja. Ezért én már sok felől igen csapodár complimenteket kaptam. Nem ezeknek örvendek, noha ezek is kedvesek, hanem annak, hogy Wt megtisztelhettem, és félre értett, érteni nem akart atrox-ságát vindicalhattam Rágalmazóji ellen. Kivált

160 A sor elé betoldva, a kétszer aláhúzott (itt félkövér) i betűre vonatkozik.

161 A sor elé betoldva, a Suá | da kiejtését mutatja.

162 <gyümölcsének> tudásának Az áth. szó fölé írva.

163 hinni Utólag betoldva a sor fölött.

LEVELEK 120. [Cím nélkül]

128

Cserey lelte jónak Epigrammámat. – Sokaknak kedves a’ Báróczyra írt is. De a’ gallyá-val a’ Kultsár leveleiben nem egyéb mint folt. Nem gallyá-vala szabad meg neveznem azt a’ fát, a’ melly Báróczinak koszorút ada. Az Úr’ Grófnéja tudja, mi az a’ fa. – Tegnap éjjel Fábchichra csináltam eggyet. Olvassa csak az Úr Pindarusát, ’s látni fogja, hogy az ő versei ollyak, a’ mellyek sokaknak nem tetszhetnek. Én sem szeretnék ollyakat írni. Az ő nevetőit is meg akartam némítani. A’ Fábchich manierjában írtam reá egy verset Scázonban:

∪ – | | ∪ – | | ∪ – | – – | | – – | | – – |

∪ ∪ ∪ | ∪ – | ∪ ∪ ∪ | ∪ – | ∪ ∪ ∪ | – – Ez a’ Schéma.

– ∪ ∪ | ∪ ∪ ∪ | – ∪ ∪ |∪ ∪ ∪ | – ∪ ∪ |

∪ ∪ – | | ∪ ∪ – | | ∪ ∪ – |

[121.]

Ezek a’ Scázonok, ez a’ magyarság, ezek az ideák, ez a’ görög eggyügyűség egészen festik a’ szegény Fábchich characterét, mint Iróét. Ez az első és utolsó Scázon mellyet valaha írtam és fogok. Ollyan a’ schéma mint a’ bomlott óra’ verése. […]

Balogh Sándornak, Széphalom, 1810. március 22.

[…] Bátorkodom véled közleni azon Epigrammámat, mellyet kevés napokkal ez-előtt az ő képéhez írtam. A’ scázon nekem nem kedves szchémám, ’s jambejonaimat nem szeretem eltarkázni a’ tribrachysi, anapaestusi ’s dactylusi lábakkal: de a’ Fábchich’

verseihez épen ez illett.

109.

LEVELEK 121. [Cím nélkül]

129 [122.]

Fábchich vala nevem. A’ kegyes Múzsák zörgő Cziterát adának énnekem. Iszonyodással fut

Zengése elől az a’ kire ők nem mosolyogtak. elisio: e¹⁶⁴ De nem fut a’ kit felavatának és érti,

Hogy nincs tulajdon kecsek hiján,¹⁶⁵ midőn a’ szép

Ifjak’ ’s leányok’ táncza közzé, repkénnyel- (hedera)¹⁶⁶ Koszorúzva lép a’ kopasz Anácreon, ’s rekkent

Szózattal ő is dalja Kómust és Évánt,

’S neveli a’ köz örömet. Engem is kedvelj, forrón eliditur: i¹⁶⁷ Szeretett Hazámnak hív fija! Nem ád azon-eggy bájt

Suáda mindennek. Szerettem a’ nyelvet, Sŭáda¹⁶⁸ Buzogtam én is értte. Nevemet tiszteld ’s áldd!

E’ sorok alkalmasint festik Fábchichnak mind érdemét, mind magyarságát, mind verseinek darabosságát. –

[…]

Kölcsey Ferencnek, Széphalom, 1810. [március második fele]

[…]

Ismeri e Uram Öcsém a’ Fabchich Pindarusát és Poetai munkájinak manierját? Az Ori ginális ember volt. Sokan meg nem foghatják, mit tudtam én abban becsűlni, ’s a’

Semlyéni Pap nevetve leste-ki orczám elvaltozását, midőn azon verseiről volt szó, melly ket F. a’ lyányom halálakor írt ’s a’ Hazai Tud.ba iktattatott. Tagadhatatlan hogy azok irtóztató versek. 15. Mart. nem alhatván reggel felé, ’s őtet forgatván szemem előtt, megszállott a’ gonoszság, hogy reá is írok eggy Epigrammát, de nem distichonban, hanem olly zengésű versekben ’s ha tudnék ollyat, az ő manierjában ’s az ő magyarsá-gával. Én sem¹⁶⁹ a’ scazont nem szeretem, sem a’ ∪ ∪ ∪ , – ∪ ∪ , ∪ ∪ – nem szedem fel jam béjonimba, ’s gyertyát gyújték, ’s ezt írtam:

164 A sor elé betoldva.

165 kecsek <nélkűl, midőn> hiján

166 A sor végére írva.

167 A sor elé betoldva.

168 A sor elé betoldva.

169 <csak> sem Az áth. szó fölé írva.

109.

LEVELEK 122. [Cím nélkül]

130

[123.]

Én ezeket megküldöm Kultsárnak. Addig nevessen rajta Uram Öcsém ’s barátjai.

De ezt csak akkor küldöm-meg Kultsárnak, mikor Fábchichnak halála felől Győrből tudósításokat veszek.

[…]

Berzsenyi Dánielnek, Széphalom, 1810. április 5.

[124.]

In document KAZINCZY FERENC MŰVEI (Pldal 121-130)