„Nincs milliók köztt eggy, kit a’ fene, Vak Áte így vett volna szabdalásba.
Ha megdühödve kapkod néha másba, Segéllni mingyárt kész azt Istene.
Ah, engemet nem véd őellene
Sem ég sem föld! E’ szörnyű bajvívásba’
Ajúlva dűlök újabb ájúlásba,
’S írt nem találok melly enyhítene.” – Megszánta Ámor éltem’ kínjait,
’S mond’: Én enyhítem a’ kit a’ Sors sújta.
’S bérűl ölembe tette-le Sophiet.
És ím miolta nékem áldást nyújta,
’S bús éjjelemnek bájos mécset gyújta, Nem érzem a’ Sors’ csapkodásait.
Csak hamar azután hogy ezt titkosbb barátimmal láttattam, Voss a’ Jénai Tud.
Ujságlevelekben hosszasan és igen mérgesen kikölt a’ Sonettek ellen. Meg kell vallani, hogy a’ Sonett nem is a’ Celtai nyelvekhez való, mellyeknek sok és nagy érdemeik vagynak ugyan, de a’ mellyről az én kedves Daykám igazán mondotta azt, hogy annak (a’ németnek) zengése ollyan
Mint a’ lánczolt kerék’ és a’ bilincs’ csörgése.
Örvendve ’s felkevélyedve azon, hogy a’ mit Voss rettentő szándékkal mond a’ német Poetáknak, az a’ rettentés a’ magyar Poetákat el nem rettentheti, eggy másodikat írtam, sok idővel az elsőbb után. Imhol az is:
92.
LEVELEK
64. NOVEMBER’ XI-DIKE, 1804.
75 [65.]
A’ SONETTO’ MÚZSÁJA.
Május 20d. 1809.
Mint a’ szerelmes járja szép párjával Menüettje’ keccsel-teljes lépteit,
’S ígézi a’ Szála’ torlott rendeit Enyelgő vissza- ’s visszta-fordúltával:
Honnom’ Ausonia’ narancsgallyával Die schönen Locken meines Hauptes mit den Körűlövedzve főm’ szép fürtjeit, Pomeranzen zweigen meiner Heimath Ausonia Úgy járom én a’ dal’ lejtéseit, gekränzt, tanze ich so die Tänze des Liedes, Két négyét öszvefüzvén két hármával. indem ich seine Vierlinge mit seinen
Dreylingen verflechte.
Szőlő73 keríti mostan homlokom’.
Ott, hol Tokaj nyújt nektárt Istenének, Víg szárnyakon kél a’ nem-hallott ének.
E’ szép vidék lőn kedvellt birtokom.
Eggy új Tibull itt74 megdicsőjtett engem,
’S én őtet és hölgyét örökre zengem.
[…]
Én Martiusban az én nagy barátom kedves fijának, az ifjú Wesselényinek, eggy Epis-tolát írtam. Utolsó §a ez volt:
[66.]
A’ koczka meg van vetve. Menj tehát,
’S vezératyádnak bajnokjobbja mellett Küszdj a’ dicsőség’ fényes nimbusáért.
’S ha Márs haragra gyúlad ellened, Hogy véle szembe kelni mérészlettél,
’S fejedre rántja villámpallosát, Oh, fogjon Aphrodíta védködjébe!
’S ő, a’ ki Párist a’ harcz’ vészeiből Kikapta, kapjon most ki Téged is!
73 E szó után a sor fölött betoldva: Reben
74 itt A sor fölött betoldva.
93.
91.
LEVELEK
65. A’ SONETTO’ MÚZSÁJA., 66. [Cím nélkül]
76
’S ezt könyörgöm Teértted is, barátom! Ne engedje az Isten, hogy elessél. Élj, Nem-zetednek hasznára ’s elhalhatatlan díszére! ’s a’ Béke vigyen vissza Rózádnak karjai közzé!
Rumy Károly Györgynek, Széphalom, 1809. szeptember 13.
[…] Dieser ist – doch hier der Anfang:
(Sophie ist noch nicht entbunden.) [67.]
Az a’ czakó, melly Afrikából
Vagy honnan, nőinknek hordja a’ gyermekeket, – Ollykor azoknak is kik édes cseppeket Csak lopva isznak még az Ámor’ poharából – Oh képzeld e’ csudát! hosszú orrából
Sophiem’ keblébe ma eggy kis fiút teve.
„Ez még pogány, ’s még nincs neve.
Papot hamar neki! nem lelni azt Afrikában.”
Igy szolla, ’s klep klep klep! látatlanná leve.
Veszett volna a’ gonosz czakója vad honnjában!
Vagy vitte volna másnak! Eugenie Szobáimat maga el tudja tölteni Fület-repesztő sírásával
Midőn tipegvén Hannswurtjával, Orra bukik, vagy már nem tűrheti Hogy az a’ rossz Dadó nem éteti
’S elkésik pépjével szakácsom.
Félre azt a’ másikat! a’ ház
Szűk eggy sírónak is. ’S eggy szó annyi mint száz:
Nekem a’ gyermekben sem hírem sem tanácsom.
Ah mind haszontalan! Sophie
Feltette a’ fejét, ’s ezt a’ veres, fogatlan Kopasz rívó fiút – a’ gondolatlan!
Nem átallja Eugenienk’ öccsének vallani.
Legyen, ha úgy akarja! én vele
Nem perlek. A’ kit így juttatnak ajándékhoz, Kaczag, ha van esze, a’ kelletlen játékhoz.
De te Palim, lelkem’ fele,
Végy részt barátod’ gyötrelmében,
96.
NB. czakó ist der Scherzname des Storchs, wie csacsi der eines Esels.
Der Storch, der aus Africa oder woher sonst immer, unsere Weibern Kinder bringt – manchmal wohl auch denen, die aus Amors Kelch die süssen Tropfen nur verstohlen noch nip-pen – O stelle dir des Wunder vor, legte mit seinem langen Schnabel in den Schoos meiner Sophie ein Knäblein nieder. „Es ist noch Heide, und hat keinen Namen noch erhalten. Geschwind einen Täufer her; in Africa war keiner zu haben.” So sagte der Storch, und klap, klap, klap! er ward nicht mehr gesehen.
Hätte der böse Geist den verwünschten Storch in seiner fatalen Heimath zurückgefallen!
Oder hätte er das Kind einem andern gegeben! Eugenie füllt meine Zimmer auch ohne einen Mitgehülfen mit ihrem
Ohrenzerreißenden Schrey, da sie mit ihrem Hannswurst
umhertrippelt und rücklings fällt, oder es nicht mehr erwarten kann, daß ihre alte Dadó (Amme) sie füttre, wann mein Koch ihr Köchel zu reichen säumt.
LEVELEK 67. [Cím nélkül]
77 Jer, ’s e’ szép atyaság’ becsűletében
– Még híre nem ment-el – osztozzál-meg vele.
etc. etc.
Dessewffy Józsefnek, Széphalom, 1809. szeptember 20.
[…]
Rádayt még meg nem született fiamnak keresztatyjává kértem meg, mert mind ma-gát különösen szeretem ’s becsűlöm, mind nagyatyjának ’s ipának emlékezeteket tisz-telem, kik engemet első ifjúságom olta szintén halálokig különös kegyességeikre mél-tóztattak, ’s ezeknek emlékezetek az én újabb Rádaimban egyesűl. – Ő nekem eggy olly geniális levéllel felelt meghívó levelemre, melly ér annyit mint eggy vers. Poétai tűzre hevűlvén, ’s nem győzvén várni hogy a’ kis porontyot lássam, csókolhassam, elő-re elkészítettem poetai epistolámat, mellyel neki a’ gyermek megszületését béjelenteni fogom; ’s ismervén ízlésedet, hogy a’ franczia Poetákat nagyon kedvelled ’s szerencsé-sen követed, addig is míg a’ gyermek meglesz, ’s néki áldásodat megkérhetem, közlöm veled a’ darabot. Csak azt jelentem, még pedig kínjaimnak teljes érzésekben, hogy a’
franczia könnyűséget, pajkosságot, enyelgést ezen rímákban szegény nyelven ’s illyen scandált versekben olly nehéz megadni, hogy tegnap előtt egész nap három sort ki nem tudtam dolgozni. Nevetni fogsz péld. ok. hogy a’ szakácsom mint jut ezen tisztelethez.
De a tanácsomra nem volt más ríme hanem csak ácsom, takácsom, tolmácsom, kalácsom, kovácsom, ’s ezek még kevésbbé tarthatnak just a’ versbe leendő felvételre. Ímhol a’
darab.
[68.]
Gróf Ráday Pálhoz.
Az a’ czakó, melly – vélem, Afrikából vélem, nem a’ pronómen, hanem a’ verbum Szép asszonykáinknak hordja a’ gyermekeket
– Ollykor azoknak is, kik édes cseppeket Még félve lopdosnak az Ámor’ italából – Oh képzeld e’ csudát! hosszú orrából Sophiem’ keblébe ma eggy kis fiút teve.
„Ez még pogány, ’s még nincs neve.
Papot hamar neki!75 nem lelni azt Afrikában.”
Így szólla, ’s klep klep klep! látatlanná leve.
75 neki<,>!
96.
LEVELEK 68. Gróf Ráday Pálhoz.
78
Veszett volna a’ gonosz czakója vad honnjában!
Vagy vitte volna másnak! Eugenie Szobáimat maga el tudja tölteni Fület-repesztő sírásával,
Midőn, tipegvén Hannswurstjával, Elsíklik, ’s az ütést ah! nem felejtheti;
Vagy már tovább nem tűrheti Hogy késik pépjével szakácsom.
Félre azt a’ másikat! a’ ház
Szűk eggy sírónak76 is. ’S eggy szó annyi mint száz:
Nekem a’ gyermekben sem hírem, sem tanácsom.
Ah mind haszontalan! Sophie
Feltette a’ fejét, ’s ezt a’ veres, fogatlan, Kopasz, rívó fiút – a’ gondolatlan!
Nem átallja Eugenienk’ öccsének vallani.
Legyen, ha kell! én nem77 perlek vele.
A’ kit így juttatnak efféle ajándékhoz, Kaczag, ha van esze, a’ kelletlen játékhoz.
De te Palim, lelkem’ fele,
Végy részt barátod’ gyötrelmében.
Jer, ’s e’ szép atyaság’ becsűletében
– Még híre nem ment-el – osztozzál-meg vele.
Jer, és Emíl-Trajánt fogadd te is fiadnak!
’S Öreg-atyádnak és Ipadnak Lehelld belé nagy lelkeket.
’S a’ tennen-magadét! – –
Külömböző, de eggy, ösvényteket Válassza ő is ösvényének.
Gedeont a’ tudomány’ és ének’
’S a’ csendes virtusok’ dicső munkájiban Tekintse tisztelt mesterének.
A’ nagy’ példáját lelje Prónayban.
’S mint kell Cátói tisztasággal A’ vétkesek’ sergét megszégyeníteni,
’S jobb útakra téríteni,
Mint kell Ulysszesi szent álnoksággal A’ monstrumokkal küszdeni,
És,78 meg nem csüggedvén a’ harcz’ dühös vészében,
76 <…nak> sírónak
77 <úgy akarja!> kell! én nem Az áth. szavak fölé írva.
78 Az És ’S-ből ráírással javítva.
LEVELEK 68. Gróf Ráday Pálhoz.
79 Nem nyúgodalmat csak, de fényt is szerzeni,
Csudálja Ipadnak nagy képében.
Te oktassd arra a’ bölcseségre,
Melly élni tud, a’ jót, a’ szépet szereti, Azt a’ mi nem az, megveti,
De a’ mi az, szentűl és <híven> követi; készen79 Melly nem vágy csalfa fényességre
Mellynek csak béke kell, ’s kedv, ’s pártás poharát Józan kénnyel ivó elmés barát,
Jól folyt napok után csillámló társaságok, Táncz, játék, muzsika, tréfák és nyájasságok, Kik köztt a’ Bölcseség maga is szédeleg;
’S hol könyvnek, hol másnak szentelt szép éjjelek – Így élni – ez a’ te mesterséged:
Traján ebben kövessen Téged!
Ráday Pálnak, Széphalom, 1809. október 15.
Kedves Grófom!
Hogy Te a’ szeretetre legméltóbb ember vagy, régen tudtam: de azt meg sem álmod-tam hogy próféta is vagy; és ha nékem valaki azt mondotta volna felőled, őrűltnek fog-tam volna nézni; ’s íme az történik velem, a’ mi végtére szokott megesni a’ vallástól el-rugaszkodott emberekkel – leveri80 a ’ mennyei világosság, ’s Saulusból Paulusok lész-nek; libertínekből intolerans fanaticusok. Nem játszom a’ szókkal, édes barátom, ha-nem belső meggyőződésből szóllok: Prófétának vallak; – megjövendőléd hogy lyá-nyom lesz harmadikszor is, ’s az leve. Holnap keresztelik Anna Sophronia Thalia The resia névre, az elsőt Nini miatt, a’ másodikat Sophie miatt, a’ harmadikat az én kedvemért, a’ negyediket azért kapja, mert a’ napján (ma Therézia napja) született és az őtet Szerencsynére fogja emlékeztethetni. – Tanácsodat, mint theoretico-practicusét, megfogadnám, de azt nem ígérhetem. Edes barátom: mikor az ember eszén sincs, mi-kor az ember körűl eltűnik a’ világ minden boldogságaival ’s boldogtalanságaival, mimi-kor az ember épen azt érzi, a’ mit a’ lángoló Saphó énekel eggy isméretes ódájában – de te görögűl nem tudsz és azt csak a’ Delille franczia fordításából (meg van a’ Barthelemy Anacharsisában) ismérheted: akkor felejti a’ boldog férj a’ Ráday leczkéjit, ’s a’ vak sze-rencsére bízza magát.
Genialis leveled engem poétai oestrumba ragadott, ’s mindennap várván feleségem lebetegedését September első napjai olta, leűltem, ’s válaszomat hozzád versekben tet-tem-fel; még pedig olly nemű versekben, a’ millyeknek írására engem a’ te áldott Nagyatyád taníta. Jól sűlt-el gondolatom szerént, ’s előre megküldém azt Himfynek, kit a’ poezisnak vagy inkább versificatiónak más nemében tisztel a’ Haza. Erántam való
79 Utólag a sor végén betoldva az áth. szó helyett.
80 lev<é>eri
LEVELEK 68. Gróf Ráday Pálhoz.
80
barátságodnak köszönd tehát, ha versemnek közre bocsátása által téged megbántotta-lak. A’ vers utólját újra kell dolgoznom ’s fogom, mert fiúra kértem benne tőled mo-dellt. Most nem dolgozom mingyárt, mert rosszúl vagyok. De mikor kész leszen, meg-küldöm Timandrának (Honoratádnak), hogy közölje veled. – Most olvassd a’ hogy azt írtam:
[69.]
Az a’ czakó (Storch), melly – vélem Afrikából (wie ich glaube, aus Africa) Szép asszonykáinknak hordja a’ gyermekeket,
– (Ollykor azoknak is, kik édes cseppeket Még félve lopdosnak az Ámor’ italából) – Oh képzeld e’ csudát! hosszú orrából Sophiem keblébe ma eggy kis fiút teve.
„Ez még pogány, ’s még nincs neve.
Papot hamar neki, nem lelni azt Afrikában.”
Így szólla, ’s klep, klep, klep! láttatlanná leve.
Veszett volna a’ gonosz czakója vad honnjában!
Vagy vitte volna másnak! Eugénie Szobáimat maga el tudja tölteni Fületrepesztő81 sírásával,
Midőn tipegvén Hannswurstjával Elsiklik, ’s az ütést ah! nem felejtheti;
Vagy a’ midőn immár nem tűrheti Hogy késik pépjével szakácsom.
Félre azt a’ másikat! a’ ház
Szűk eggy rívónak is; ’s eggy szó annyi mint száz:
Nekem a’ gyermekben sem hírem sem tanácsom!
Ah mind haszontalan! Sophie
Feltette a’ fejét; ’s azt a’ veres, fogatlan, Kopasz rívó fiút – a’ gondolatlan!
Nem átallja Eugenienk’ öccsének vallani.
Legyen, ha kell! nem perlek én vele.
Az a’ kit így juttatnak ajándékhoz, Kaczag, ha van esze, a’ kelletlen játékhoz.
De te Palim, lelkem fele,
Végy részt barátod’ gyötrelmében, Jer ’s e’ szép atyaság’ becsűletében
– Még híre nem ment-el – osztozzál-meg vele.
81 <Szíve> Fületrepesztő 96.
LEVELEK 69. [Cím nélkül]
81 Jer, és Emíl-Trajánt fogadd te is fiadnak,
’S Öreg-atyádnak és Ipadnak Lehelld belé nagy lelkeket.
’S a’ tennen-magadét! – – Külömböző de eggy ösvényteket Válassza ő is ösvényének.
Gedeont a’ tudomány’ és ének’
’S a’ csendes virtusok’ dicső munkájiban Ismérje tisztelt mesterének.
A’ nagy’ példáját lelje Prónayban.
’S mint kell Kátói tisztasággal A’ vétkesek’ sergét megszégyeníteni82
’S jobb útakra téríteni,
Mint kell Ulysszesi szent álnoksággal A’ monstrumokkal küszdeni,
És meg nem csüggedvén a’ harcz’ dühös vészében Nem nyúgodalmat csak, de fényt is szerzeni, Csudálja Ipadnak nagy képében.
Te oktassd arra a’ bölcseségre
Melly élni tud; a’ jót, a’ szépet szereti, Azt, a’ mi nem az, megveti,
De a’ mi az, szentűl és készen követi;
Melly nem vágy csalfa fényességre;
Mellynek csak béke kell ’s kedv, ’s rózsás poharát83 Józan kénnyel (Wollust) ivó elmés barát,
Jól folyt napok után csillámló társaságok, Táncz, játék, muzsika, tréfák és nyájasságok, Kik köztt a’ bölcseség maga is szédeleg, –
’S hol könyvnek, hol másnak szentelt szép éjjelek – Igy84 élni, ez a’ te mesterséged –
Traján kövessen ebben téged!
Kérlek, méltóztassál ezt a’ kis bohóságot Timandrának (így nevezem én őtet görög névvel a’ Honorata helyett; a’ Timandra férjfiak által tisztelt-et tészen) mutatni, és véle megmosolyogtatni. De szeretném, ha a’ Sógorod, Báró Prónay Sándor is olvasná, és Prof. Schedius Ur, ki a’ mint hallom, nagy-atyád becses, sőt megbecsűlhetetlen kincsét fogja rendbe szedni. Tedd figyelmessé Prof. Sch. Urat az eránt, hogy itt a’ hiátusok elidálva vannak, mint a’ franczia és olasz versificatióban, nem mindenütt, mint ott sem
82 megszégyeníteni<,>
83 poharát<,>
84 <Ez> Igy
LEVELEK 69. [Cím nélkül]
82
mindenütt, de mindenütt ott, a’ hol az értelem engedte; p. o.: De a’ nincs elidálva, mert a’ nyelvnek meg kell állani a’ de-n. Igy ezen is: maga is. –
[…]
Szentgyörgyi Józsefnek, Széphalom, 1809. október 15.
[…]
Mi, kik jó férjek ’s érzékeny atyák vagyunk – miért ne tégyem mellé: boldog férjek is? – egymásnak megszoktuk írni hogy szaporodunk ha szaporodtunk. Végy tehát új hírt szaporodásom felől: ma harmadikszor leve leányom; eggy egésséges, ép és szép, nagy és kövér gyermek. Eggy misemondó holnap fogja vele elmondatni az abrenunció-t, minthogy én arra vagyok praedestinálva, a’ mint látszik, hogy Kálvinnak ne szaporít-sam tanítványait. – Czifra nevet kap ez is, mint én szoktam adni mindég: Anna Sophrónia Thalia Therézia. – Az elsőt Hirgeist Nininek, ki most Báró Prónay Simonné, a’ másodikat a’ feleségemnek, a’ 3-dikat magamnak, a’ 4-diket a’ mai napnak kedvéért.
A’ keresztatyja Gróf Ráday Pali lesz mind magáért, mind az előttem háládatos tiszte-lettel tisztelt nagyatyjáért és Ipáért, kik engem első ifjúságom, ’s az elsőbb gyermeksé-gem olta szinte halálokig kegyességeikkel tiszteltek-meg, ’s azért mert a’ széplelkű geniális Ráday Pál nékem régi igen kedves barátom – midőn Júliusban Rádayt meghív-tam, ő nékem olly geniális levéllel válaszolt, hogy valaki még látta – látta pedig sok, mert az ollyat csudáltatni kell, – elragadtatott. Én poétai oestrumba ragadtattam, ’s imhol a’ vers. Franczia ízlés van mind az egész darabon, mind a’ versificatión, mellyet azért is választottam, mert erre az öreg Ráday taníta:
[70.]
GRÓF