(szül. 1751. 9. Xbr.; mh. 25. Octob. 1809.) Kétled e, hogy lelkünk jár, vándorol? – Ott fene Cátó ’S lágyszívű Brútus, itt Weselényi valék.
Erdély, szüntessed sírásidat: él Fiam! él Nőm!
’S Díszedet eggy jobb kor’ újra megadja Zsibó.144
140 <’s> a’ mi
141 nagy Für Ez a két szótag barna ceruzával aláhúzva, a sor mellett megjegyzés: ein spondäischer mahlender […] Az utolsó szó a kötés miatt nem olvasható.
142 A vers után hosszú kommentár következik a Fürmender szóról, valamint a vers német fordítása (l. ezeket a szövegidentitás magyarázatai között).
143 Kultsár em.
144 eggy jobb kor’ Barna ceruzával aláhúzva, a vers mellett megjegyzés: Die zürnen. ist wohl latinism?
Nicht wahr? Leben Sie recht wohl.
107.
106.
LEVELEK
99. A’ NEO- ÉS PALAEO-LOGUS., 100. A’ ZSIBÓI NAGY MEGHOLT.
116
Zweifelst du an der Metempsychosis? dort war ich atrox animi Cato und der weich-herzige Brutus, und hier war ich W[esselényi]. Vaterland, hemme deine Thraenenflut:
mein Sohn! meine Gattin! sie leben; und Zsibó gibt dir in einer bessern Epoche deine jetzt betrauerte Zierde wieder. – Das Epigramm ist der Anthologie werth. Mag dies zu sagen so unbescheiden klingen als es will.
[…]
Wesselényi Miklósnénak, Széphalom, 1810. január 22.
[…]
Ide rekesztem eggy Epigrammámat a’ Mélt. Báró’ számára, kit szívesen tisztelek. A’
mint ezt ma hajnal felé készítettem, ’s a’ mint elkészűltem vele, mint lángoltam azon kívánságtól, hogy bár csak magával látathatnám a’ Megholttal, ’s éreztethetném vele tiszteletemnek ’s háládatosságomnak nagy voltát! Felvirradván elküldém azt a’ Pesti Újságírónak, hogy leveleiben adjon helyt neki. – A’ külföldi ’s Bécsi Tudományos Új-sá gokban meg fogom írni Nekrológját.
[…]
[Melléklet:]
[101.]
A’ ZSIBÓI NAGY MEGHOLT.
szül. 1751. Decemb. 9d.; megholt 1809. Oct. 25.
Kétled e, hogy lelkünk jár, vandorol? – Ott fene Cátó ’S lágyszívű Brútus, itt Weselényi valék.
Erdély, szüntessed sírásidat. Él fiam! él Nőm!
’S Díszedet eggy jobb kor’ újra megadja Zsibó.
Széphalom, Jan. 22d. Kazinczy Ferencz.
1810
A’ Görög Epigrammák az emberi elme’ legszebb míveinek legszebb nemei közzé tartoznak. Minél eggyszerűbb (simplex, einfach) az Epigramma ’s a’ belé nyomott gon-dolat: annál szebb a’ mív. De hazánkban kevés ismeri az Anthologiát, ’s mi csak a’ fes-tésekkel rakásra halmozott poétai míveket tartjuk szépnek; a’ visító hangú ódát, a’ jaj-gató elegiákat ’stbb. A’ kinek szíve van, tudja, hogy ezek mellett mit ér a’ fájdalom’
csen des sóhajtása; mit ér az a’ poétai mív, a’ melly a’ fájdalom’ szenvedését a’ nagyság’
érzése által enyhíti. – Meglehet, hogy ez a’ kis Epigramma ollyanoknak is eljut kezeik-be, a’ kiknek magyarázat kell; azért azt ide rekesztjük.
Cátó a’ gonoszt és rútat engesztelhetetlen haraggal gyűlőlte, ’s ezért őtet Horátz fene lelkűnek (atrox animi) nevezi. A’ pulyák ezt a’ charactert hibának tartják. Hogyan is nézhetné a’ törpe külömben a’ nagyot? A’ franczia adagium azt tartja, hogy a’ sánták’
országában az egyenlő lábú a’ sánta.
106.
LEVELEK
101. A’ ZSIBÓI NAGY MEGHOLT.
117 Brútusnál nem ismért szeretetre-méltóbb embert Róma, sőt nem ismért az egész Régiség is. Az ő charaktere a’ legfőbb erő ’s a’ legszebb lágyszívűség volt. Plutarchus és Cicero eggy nagyról sem szóll szívesbb tisztelettel. – ’S imhol az Epigramma németűl és úgy kibővítve, a’ hogy’ azt a’ próza szenvedi, de a’ poézis’ tömöttsége eltiltja.
Kannst du an der Wahrheit der philosophischen Lehre, daß die Seelen in immer neue Körper wandeln, zweifeln? Nun so siehe mich: – Dort (in Rom) war ich der unerschütterliche, dem Laster schreckliche Cato und der sanftmüthige Brutus, und hier war ich Wesselényi. Vaterland trockne die Thränen, die du um mich weinst und schöpfe Muth: mein Sohn! meine Gattin! sie leben; und kommt eine glücklichere Zeit, so gibt dir Zsibó deinen Stolz, den du jetzt betrauerst, wieder. –
Berzsenyi Dánielnek, Széphalom, 1810. január 22.
Kedves barátom! Ámbár új darabjaimat másokkal látatni nem szeretem – legalább azokat a’ mellyek ízlésemnek tökélletesen megelegítve meg nem felelnek: Véled, kit nem csak mint barátomat, hanem mint eggyikét az életben lévő legelső145 Poetáinknak is igen forró szeretek ’s tisztelek, örömmel közlöm az itt következő kis szép Epig-rammát. Meleg szívvel írtam azt, és úgy sűlt-el, hogy rajta nem lelek semmi változtatni valót. Gyönyörű kis darab; méltó hogy a’ Görög Anthologiában álljon. – A’ Wesselényi hamvait tiszteli; ’s épen ezért annál kedvesebb, mert annak a’ colossális nagyságú, ’s e’
miatt a’ pulyák által nevetett embernek nincs szívesebb tisztelője nálamnál.
[102.]
A’ Zsibói nagy Megholt.
(szül. 1751. 9. Xbr.; mh. 25. 8br. 1809.)
Kétled e, hogy lelkünk jár, vándorol? – Ott fene Cátó ’S lágyszívű Brútus, itt Weselényi valék.
Erdély, szűntessed sírásidat. él Fiam! él Nőm!
’S Díszedet eggy jobb kor’ újra megadja Zsibó.
Néked nem szükség mondanom, hogy az utolsó sor’ értelme ez: a’ Metempsychozis ál-tal146 néked, Erdély, újra megadja Zsibó azt a’ díszedet, mellynek kidőltét most keserged.
Én ezt az Epigrammát ma reggel hajnal előtt készítettem; mert én a’ mit írok, kívált ha vers, vagy setétben, vagy kocsiban szoktam írni. Valóban a’ Poezisi munka isteni su-gallás; mikor kész, alig hiszi az ember, hogy azt maga írta; és ha szép a’ munka, imádja azt, mint Istenség’ effluviumát. – Mit adnék értte, ha ezt annak a’ nagy Embernek, a’
ki immár csak árnyék, felolvashatnám! – Bár csak Báróczinak is így sűlne valami! Felette szent érzés a’ Megholtak’ tisztelete.
145 legelső Sor fölötti betoldás.
146 által Sor fölötti betoldás.
106.
LEVELEK 102. A’ Zsibói nagy Megholt.
118
Míg ezt írni (dichten) eszembe jutott volna, eggy más epigrammámmal készűltem-el. Az minden érdem nélkűl van. De lesz haszna azoknál, a’ kiknek van fülök a’ hallásra.
– Bosszant Debreczen, kik azt tartják, hogy a’ Magyar nyelv eine abgeschlossene Sprache, mint a’ görög és római, és hogy ebből sem elvenni nem szabad semmit sem hozzá adni sem változtatni, mint az ő Bibliájokból. – Ez az állítás, mondom,147 épen olly nevetséges, mint mikor Debreczeni Bíró Uram azért haragszik, hogy miért járunk eggy arasznyi mentében ’s csecsig érő nadrágban. Igen is nevetséges volna a Bíró Uram öl-tözne úgy: de az is az volna ha a’ Jurátus ölöl-tözne a’ Bíró Uram lábikrát verő mentéjébe.
A’ poetai stílus tehát éljen új szavakkal: Bíró Uram pedig Debreczenivel. – Eggy jó Isten a’ Bíró Uram titulusa helyett a’ Fürmender (Vormünder, Tribunus) nevét juttatá eszembe, ’s ez már hangjára nézve is véghetetlenűl nevetséges szó. Halld az Epigr.t:
[103.]