a’ Hab-tsilapitóra Benn az Ország házban 1790.
Igy tsendesednek-el tajtékos habjai A’ régi fészkekből ki-fordultt Tengereknek Erezvén nyugtató intésit Isteneknek, Mint itt a’ zaj, mikor fel kél – VAY.
Méltóságos Ur!
Voltaire kevéssel halála előtt a’ Parisi játszó szinbe jelent meg. Alzirt játszodták.
A Nép a’ siketitésig tapsolt örömében, hogy Voltairt jelen láthatja. Eggy franczia poéta pedig ezt a’ kis Impromptüt nyujtá kezébe:
Ainsi chez les Incas dans leurs jours Fortunés Les Enfans de Soleil, dont nous suivons l’Exemple, Aux transports les plus doux étoient abandonnés Lorsque de ses rayons il éclairoit leur Temple.
s Voltaire a’ sirásig illetődött meg.
Egy Dietális Sessioban vóltam. Nagy vólt a’ zaj. Nem reménylettem hamar el-tsen-desedést. Fel-költ valaki, kettőt szólott ’s – tsendesség lett. Imé: az Impromptü rá, melylyet belém az öröm öntött.
44.
LEVELEK 20. IMPROMPTÜ VAYRA
31
1791
Döme Károlynak, Nagyvárad, 1791. január 22.
[…]
Dayka igen jó darabkákat küldöz nékem. Kértem fordítsa azt Secundusból, a’ mire téged is kértelek: Languidus e dulci certamine etc. Meg küldé fordítását; de nem elég-szem meg véle. Magam is hozzá fogtam, de ezzel sem lehet meg-elégedni. Hárman ad-dig fogunk dolgozni rajta Edesem míg valahogy el sütjük. Imé itt van, a’ medad-dig kész!
[21.]
Éjjeli hartzom után, Kedves, tikkadva feküdtem Karjaid ált’ölelő szent szövevényi között.
Elfogya tápláló lélekzete számnak egészen És el-aszott melyjem már tsak alíg pihegett Már láttam Plutót, ’s a’ Styx vize kénköves habjait És az öreg Révészt tsúnya ladikja farán.
Intett, indúltam, de te hirtelen értem eredvén Eltet adó tsókod hűltt ajakomra nyomád Basiolum quod me Stygia de valle reduxit, Et jussit vacua currere nave senem.
Ah hazudok, nem igaz! nem ment el Charon üressen Lelkemet a’ poklok mély fenekére vivé.
E’ testben eggy része lakik Lelkednek egészen Et dilapsuros sustinet articulos.
Igyekezz édes Barátom ezt te is fordítani, hadd lássuk, mit tehetünk hárman.
Ráday Gedeonnak, Regmec, 1791. március 13.
[…]
Ide zárom leg-utóbbi dalomat […]
49.
LEVELEK 21. [Cím nélkül]
32
[22.]
Minnyihez, a’ Tavasz első zsengéjével.
Minnyim, leg-első rózsájától Érted fosztám-meg a’ tavaszt;
Vedd szíved hív Imádójától, Vedd, kérlek, forró tsókkal azt!
Vedd Minnyi, vedd, ’s lássd mint hullattam Harmat gyanánt rá könnyemet, Hogy sorsom által el-tiltattam Elődbe tenni szívemet,
’S panaszlani hogy bánatimnak Most tsak az ád vígasztalást, Hogy meg jelenvén álmaimnak
Esküdsz, hogy így nem kedvellsz mást.
Nézzd mint serkentget új örömre Mindent a’ nyájas Kikelet, Nem engem, Minnyi! én örökre Szívemben hordom a’ telet!
’S belőle búmnak mérges ívét Mind addig ki sem vonhatom, Míg szívedet ’s a’ Czenczi szívét A’ magaménak mondhatom.
50.
LEVELEK
22. Minnyihez, a’ Tavasz első zsengéjével.
33
1792
Ráday Gedeonnak, Regmec, 1792. február 13.
[…] Az éppen ezelőtt álló darabja Versegi Urnak: Ob ich morgen leben werde, álta-lam is fordítatott. Imé itt mind az enyém, mind a’ Versegi Uré. Légyen a’ Mélt. Gróf a’
Bíró mellyik jobb. Én azt tartom, jobb az enyém.34
[23.]
Még hólnap érem é? nem é, Azt nem tudom!
De ha hólnapra virradok, Hogy hólnap kancsót forgatok, Bezzeg tudom!
K.
Ha hólnapot meg élem é Azt én nem tudhatom.
De hogyha hólnapot meg élem Azt jó bor mellett el henyélem Bizonnyal mondhatom
V.
A’ Versegi fordítása hideg vérrel van csinálva; az enyém crapulás fővel, melly még akkor is szédeleg az előbbi kancsó forgatástól.
[…]
34 A két vers egymás mellé írva a lap alján.
8.
LEVELEK 23. [Cím nélkül]
34
1794
Kis Jánosnak, Nagyvárad, 1794. március 4.
[…]
Elmenvén Theréz közzűlünk, nékem eszembe juta a’ Kleist Lalagéja. Lefordítám, egy levélbe zártam, ’s utánna küldém, minden levél nélkűl. Édesen vala meglepve. – Itéld meg melly szerencsével fordítottam. Két szép festés elveszett, de quae desperat nitescere posse relinquit.
[24.]
1. Elment Theréz! oda van nyugodalmam – Nagy hízak zár-el tőle engemet – Jer hűs Zefyr, jer enyhítsd aggodalmam, – ’s szárazd fel könnyemet.
2. Elment! elment! O csermely mondjad néki – Hogy értte vész virágink bíbora – Hogy hervadnak a’ szép táj ékességi – ’s haldoklik Pásztora.
3. Melly vőlgyre száll pillantásából új dísz! – Hol tölti-el a’ vőlgyet szép dala? – Hol lépeget kis lába? melly bóldog víz – Lessz szebbé általa?
4. Egy rámnézést, egy gyenge kézszorítást – egy csókot, ah! mint tegnap is adott – engedj nekem ez egyszer, ’s ölj meg bízvást Vad sors ha akarod.
5. Igy éneklé <Amynt> Kazinczy a’ hegyeknek Ki sírt szemmel hogy elhagyá Theréz. Erzették ők gyötrelmit ’s így feleltek: Ne sírj, szeret Theréz!
Nagy Várad 4. Mart. 1794. hol 23. nap ólta fekszem aranyérben.
Kis Jánosnak, Regmec, 1794. március 17.
[…]
Következik az Aesthetikus K. fecsegése. – Fogod talám tudni, tisztelt szeretett ked-ves Barát, hogy én az úgy nevezett Magyar skandálatlan Alexandrinusokat, sermóknak tartom; és hogy nem könnyen esem abba a’ poétai tentátzióba, hogy ollyakat írjak. – Nem tagadom én azt hogy azok szépek nem lehetnek, mert avagy nem elragadtatott örömmel olvastam é én az én KISem verseit Szgyörgyi Barátjához? de csak ugyan igaz az, hogy ez az Epistola, ez a’ kedves sermo sokkal hátrább van a’ Duna hátán írt Hage-dorni szép dalnál, mellyet az én Barátom nem csak Reimokra, hanem poétai lábakra is szedett. – Most Váradon betegen feküdvén, midőn gyógyúlni kezdettem, Vice Ispán Bőthy erővel ebédre vitt magához. Az ebéd után olly gyenge vóltam, hogy székemről nem csak felkelni, hanem ott csak eggyet mozdúlni is lehetetlen vólt. Az Öcsém egy Göttingai 1786diki Musenalmanacchal jött felém, ’s ezt mondá: Nesze az orvosság!
65.
LEVELEK 24. [Cím nélkül]
35 Szégyenlem ha társaságban arra emlékeztetnek, hogy valamit nyomtattattam: de az Öcsémnek ez a’ Complimentje tetszett. Valóban kedvesebb vólt nékem a’ Bürger, Matthisson és Salis verseit olvasni, mint az asszonyi ’s férfi Pagódák csevegését hallani.
Egy darabnak olvasásán ragyogni kezdett képem mint a’ Mózesé mikor az Istennel való tanácskozás után leszállt a’ hegyről. Tudni akarták, mi az. Olvastattam.
Tändeley.35 Ich war ein Turteltäubchen Im allerschönsten Traum, Und saß bey meinem Weibchen, Auf einem grünen Baum.
Zwar Liebchen that sehr spröde, Und schien von mir zu fliehn, Doch ich war nicht so blöde, Wie ich es sonst wohl bin.
Ich girrte meine Klagen, Und trippelt um sie her, Sie nicht, und schien zu sagen Begehre nur noch mehr.
Wir flogen girrend beyde Aufs nächste Halmendach, Sie duckte sich – o Freude Und ich? – schnell ward ich wach.
Salis.
Tetszett. Én a’ ki felette rossz könyvnélkűltanúló vagyok, ezt a’ szép darabocskát kétszeri elolvasás után megkaptam. Haza mentem, ’s gyengeségem ágyba vetett. El-aludtam. Két óra múlva megkönnyebbedve ébredtem-fel.36 Az Öcsém bálba ment. Én kaptam a’ pennát, ’s így írtam a’ Szálisz versét magyarúl.
35 A szöveg két hasábba van írva.
36 <költem> ébredtem-fel.
LEVELEK
36
[25.]
Az álom.
Álmomban az éjjel gerlicévé váltam,
’S szép nősténykém mellé egy szilfára szálltam.
Felreppent, ’s úgy látszott mintha félne tőlem, Mert megszűnet nélkűl szállongott előlem.
De elijeszteni nem hagyám magamat,
’S eggy ágról más ágra követtem Társamat.
Panaszlani kezdém mint égek érette,
’S nyögve elébb ’s tovább tipegtem mellette.
Ertett, ’s azt mutatta szeme hunyorgása Hogy nincs ellenére szívem kívánása.
Jer, úgymond, gyors szárnyan repűlvén előre
’S leszallott csak hamar a’ Templomtetőre,
’S eggyet guggolt. – de jaj! az irígy Istenek Almomból hirtelen felserkentettenek!
Emlékezel é, édes Barátom, Höltynek erre a’ dalára: Mich träumts ich war ein Vögelein etc. o be mennyei édesség van ebben. Ki fogja ezt valaha fordítani közzűlünk?
De illyenbe belé fogni nékem vakmerőség vólna. – Ezt a’ Szálisz versét mihelyt magyarúl le vala írva, utánna kűldöttem az Öcsémnek. Ő elragadtatva mutatta mások-nak. Váradon, hidd-el, én vóltam az, talám csak magam, a’ ki vele legkevésbbé elége-dett-meg. Mások igen szépnek tartották. Egynek, a’ kitől, úgy véltem, nem tagadták meg a’ Muzsák az igazabb érzést, mutattam Dunai dalodat, mutattam Kleistból tett fordításomat, de még ennek sem tetszett sem ez, sem az; csak a’ Tändeley fordítása tetszett.37 Illyenek az ízeveszettek! De a’ Rafaelek, a’ Corregiók nem kérnek tudatla-noktól tanácsot, ’s magokat követik ha a’ bámúló csoport munkáikat nem becsűli is. Én nem vagyok Rafael és Corregio: de a’ Váradiak csak bámúlók. Élj bóldogúl.
37 tetszett. Utólag betoldva a sor fölött.
67.
LEVELEK 25. Az álom.
37
1801
Kis Jánosnak, Regmec, 1801. november 21.
[…] Nekem sem kell egyéb, mint nyúgodalom. ’S nem kellett volna semmi egyéb csak az, ha nem üldözött volna is a’ szél. A’ nagyravágyás’ szesze soha nem tudott el-szédíteni.
[26.]
A’ Méltóságos Úr’ neve,
Mellyért magát Mihók puffasztja,
’S csikarva gyűlt pénzét fogyasztja Már sokakat földre teve.
Ez a’ bolondság nem aggasztja Kevésre vágyó lelkemet;
Eggy hív Uram Ked engemet Bajszos napszámosom’ szájából Sokkal inkább gyönyörködtet, Mint Pesthnek tituláréjából Bár melly czikornyás nevezet, Hová fondorkodás vezet.
69.
LEVELEK 26. [Cím nélkül]
38
1803
Édes Gergelynek, Érsemjén, 1803. október 29.
[…]
A’ Debreczeni vásárból hazajövén, ’s a’ szekeren Csokonai Anacreoni dalait olvas-gatván, Anacreon juta eszembe, ’s annak magyar fordítója, az Úr, Földi és mások. – A’
legbájolóbb, legpajkosabb kis poétát nem kellene szóról szóra fordítanunk. Fel kellene kapnunk, a’ mit mondani akar és a’ mit ő görögűl és a’ görögöknek oly könnyűséggel mond is. Tudván könyv nélkül az egész görög első dalocskát, a’ magam módom szerint még a’ szekérben lefordítottam azt. Imhol van. Méltóztassék az Úr ezt nem úgy venni, mit Canon-t (görög szó, kanon), hanem mint új próbáját Anakreon fordításának.
[27.]
Az én lantom.
Fegyvert akartam én is
’S csatákat énekelni, De lantom énekemhez Zengett csupán szerelmet.
Új hurokat vonék fel,
’S elkezdtem a’ Herakles Nagy tettit énekelni, De lantom énekemhez Zengett megint szerelmet.
Bucsú tehát örökre Tinéktek, óh vitézek!
Mert lantom énekemhez Mindig szerelmeket zeng.
Az az Atrides és Kadmus, az az Troja és Thébe csak annyi a’ magyar olvasónak ép-pen mint: fegyver és csata. […]
75.
LEVELEK 27. Az én lantom.
39
1804
Verseghy Ferenc Kazinczynak, 1804. április 9.
[…]
Munkáidnak előre örvendezek. Válogatott Darabok. De originalis munkáidrúl leve-ledben semmit sem szóllasz? El nem hitethetem pedig magammal, hogy eggy ollyan Elme, mint a’ tiéd, csak arra határozza repteit, hogy fordításokkal küszködgyön. Ezen versekrül:
[28.]
Eszköze lenni az isteni Kéznek,
eggy nem haszontalan tagja az Egésznek, férjfinak ez gyönyörű jutalom!
engedd meg, hogy eggy syntaxisbéli regulánkra megemlékeztesselek. Az efféle esetek-ben a’ mi lessz verbumunk Dativust kíván. Resolváld prosaice: az isteni kéz’ eszközének,
’s az Egész’ eggy nem haszontalan tagjának lenni, gyönyörű jutalom ez férjfinak. A’
nominativus verseidben germanizmus. A’ deák illyen esetben accusativussal él. Bo csáss meg merészségemnek.
[…]
77.
LEVELEK 28. [Cím nélkül]
40
1805
Döbrentei Gábornak, Érsemjén, 1805. február 23.
[…]
Az Ur levelét a’ Társaság ajándékával szint annyi illetődéssel vettem, mint hazafiúi örvendezéssel. Kedves nékem azt látni, hogy a’ Jók engemet szeretnek, ’s hiuságom igen is kész elhitetni, hogy ezek engem azért méltoztatnak szeretetekre, mert a’ jót velek együtt én is szeretem.
[29.]
– – – szeretni híven
A’ jót! gyülőlni vesztig a’ gonoszt!
A’ legszebb bére annak hogy jót tettünk, az ugyan, hogy jót tettünk; ebben igaza van Senecának és ő utánna az Erdély’ halhatatlan Bácojának. De ezen szebb, ezen tiszta jutalmán kivűl, van a’ jónak egy más szép jutalma is: az, mellyet nekem az Ur kedves levele és a’ mellé zárt ajándék nyújt. […]
Kis Jánosnak, Kázmér, 1805. október 1.
[…]
Tegnap estve arra emlékeztem, hogy 1794ben Januarban Lőcsén múlatván, eggy dél-utánt Daykával Göthének apró dalainak olvasgatásában töltöttem el. Dayka provocált, hogy fordítsuk mind ketten ezt a’ dalát:
„Ach wer bringt die schönen Tage Jene Tage der ersten Liebe, Ach wer bringt nur eine Stunde Jener holden Zeit zurück!
Einsam nähr’ ich meine Wunde, Und mit stets erneuter Klage Traur’ ich ums verlorne Glück.
Ach wer bringt die schönen Tage Jener holden Zeit zurück!”
Másnap reggel felolvasánk éjjeli munkánkat. A’ Dayka fordítása nincs-meg. Az enyém meg van. Annak helyébe az enyémet tettem Daykámnak versei közzé, elbeszéll-vén, hogy az nem övé, hanem enyém. Imhol van az:
76.
LEVELEK 29. [Cím nélkül]
41 [30.]
Ah, ki adja vissza nékem Eggy szép óráját első tüzemnek!
Ah ki adja-vissza életemnek Elrepűlt szép napjait!
Oda minden békeségem;
’S itt kesergem veszteségem’
’S éltem’ édes álmait.
Ah, ki adja vissza nékem Eltem’ boldog napjait!
Szabad e kérni, hogy nekem ítéletedet mondd-meg? – […]
66.
LEVELEK 30. [Cím nélkül]
42
1806
Cserey Farkasnak, Széphalom, 1806. szeptember 25.
Hasonlíthatatlan barátom!
Bánatom’ lethargiájából felverő barátságos leveledet igen érzékeny háládatossággal vettem. – Ne tarts gyávának, hogy kesergek. Sive pium hoc mavis, sive hoc muliebre vocari, confiteor misero molle cor esse mihi! – –
Ámbár sok mondani valóm van, hagyj e’ czikkelynél maradnom. Phigienek is sírkö-ve lesz! Halld kérlek, és engedd, hadd magyarázzak holmit, igen messze kezdvén a’
magyarázatot.
A’ Görögök nem szenvedhettek semmi kedvetlent; ők még a’ rútat is szépben adták elő. Sarcophagusaikon tánczoló Geniusok láttattak. Nem eggy Csontváz kaszálta-el nálok az életet – az efféle iszonyúságokat csak a’ keresztyén Művészek tudták kigon-dolni – hanem Ámor maga eggy megfáradt szép Ifjú, eltikkadt eggyik lábszárát pihen-tetve, rá könyöklött a’ visszára fordított fáklyára, ’s szunnyadni látszott, vagy: A’ még gyermek Ámor megragad eggy szép leány gyermeket, ’s ajakára nyomván szent csók-ját, azt a’ maga mátkájának eljegyzi. Görögűl mind a’ lélek (a’ mit itt a’ leány jegyez), mind a’ Lepe Psychének hívattatván, ezt a’ mennyei Jegyest Psychének nevezték-el és Lepeszárnyakat adtak neki.
Mondtam talán, hogy Phigie minden festések felett eggy Guido Reni Amorát szeret-te, melly enyém, de most Kázmérban falon függ. A’ kép 3 lábnyi vászonra van festve és Copiája a’ Bécsi Belvederben tartottnak. Ezt a’ gyermek örömében majd bavà, majd cseccs nevezetekkel köszöntgette. Szepesi útam alatt magam űltem a’ szekérben ’s eze-ket forgattam. Akkor támada ezen Epigrammám.
[31.]
IPHIGENIA.
K. F.nek és Gr. T. S. A.nak gyönyörűségek, eggyetlen örömök.
Szül. N. Kázmértt, 1805. Aug. 8. d.
megholt ugyan ott, 1806. Aug. 18d.
Téged nyájas Anyád’ karjáról Ámor ölelt-el, ’S égő csókjai köztt, szép Phigie, Psyche levél.
Most az Olympus’ örömtájékai fognak-el immár Isteni szép Jegyesed’ isteni szép Jegyesét.
Jaj, de Szüléidnek szívek mély gyászba merűle,
Ah, pillants szerelemmel alá, ’s mondd: Él Phigie, ’s téged Kedves Atyám, ’s téged nyájas anyácska, szeret.
81.
LEVELEK 31. IPHIGENIA.
43 NB. a’ 6dik sor kész ugyan, aber es ist matt; nem tűröm-el ott; kivált hogy a’ mély gyászba merűle is nagyon közönségessé vált kifejezés. – A’ szóllás akkor szép, mikor eggy kevéssé eltávozik a’ mindennapi beszédtől. Melly szép az az új példával koholt ölelt-el, ’s mint örvendek, hogy azt a’ német ki nem tudja tenni: Dich hat den Armen der schmeichelnden Mutter Amor entarmet, vagy entumarmet. – A’ 4dik sor németben így volna: Die göttlich schöne Braut des göttlich schönen Bräutigams. Ez azt akarja mondani, hogy Fizsi éppen olly szép vala leánynak, mint férjfi gyermeknek Ámor, és a’
szóról szóra repetált három ige festi a’ dolgot. A’ nyájas anyácska meleg gyermeki neve-zet, ’s vígasztalást önt az érzékeny szívbe.
Édes barátom, az Anthologiának eggyetlen eggy Felyűlírása sincs, a’ mi az én lelke-met úgy megtudta volna hatni, mint az a’ harmadik distichon, a’ mellyet Gőthe írt a’
vízbe veszett Braunschweigi Leopoldra. Miolta legelébb olvastam azt, könyv nélkül tudom, és minél többet elmélkedtem rajta, annál szebbnek leltem. Halld csak:
Dich ergiff mit Gewald der alte Herrscher des Flusses, Haelt dich und theilet mit dir ewig sein ströhmendes Reich.
Ruhig schlummerst du nun beim stilleren Rauschen der Urne, Bis dich stürmende Fluth wieder zu Thaten erweckt.
Sey dann hilfreich dem Volke, wie du es Sterblicher wolltest, Und vollend’ als ein Gott, was dier als Menschen misslang.
Ime az én Kedves Fizsim’ Epigrammája ennek skizzén készűlt. Az Aestheticai mun-kákban gyakorlott szem ki fogja találni, miben áll az imitatio. Az enyém köztt és a’
Götheé köztt az a’ külömbség, a’ melly külömbség eggy szeretetre méltó kisded és eggy emberiség Bajnokja között vagyon. Et vestigia semper adora!
Munkámmal igen meg vagyok elégedve, melly dicsekedés nélkül legyen mondva, nálam ritka eset. Eggy piedestált fogok állítani a’ gyermek feje felibe, de úgy, hogy a’ sír és a’ kő köztt eggy útacska csavaroghasson-el. A’ piedestál’ homloklapján az ide tett szók fognak márványba vésettetni. A’ piedestálra pedig vagy a’ Psyche Statuája, (Canova után a’ Miller-Dehm Cabinetjéből,) vagy az Amor és Psyche egymást meg ölelő groupja (Görög régiség; ’s 59 hüvelyk a’ magassága) fog állani. Ma írtam eggy barátnémnak Bécsbe, hogy tudja meg Dehmtől, ha a’ Canova Psychejének megkaphatom e az Önte-vényét. (Abguss.) A’ Görög Művész grouppját megszerezhetem; 30 tallér Rostnál Leip-zigban. Itt csak az a’ baj, hogy a’ csókot nyomó Isten görög módra áll az az meztelen, az pedig sok szemet meg bánt, mert ritka ember érti, miért van úgy. – –
[…]
Sárközy Istvánnak, Széphalom, 1806. szeptember 30.
Hadd végezzem el levelemet a’ lyányom sírköve inscriptiójával. – Tudod, mit tartott a’ Poeták religiója Amorról és a’ Megholtak lelkeinek Psychei mythószáról. A’ gyer-mek eggy 3 lábnyi nagyságú festésen gyönyörködteté sokszor szemeit, mellyen Ámor vagyon Guido Réni után a’ Bécsi Belvederből copirozva. – Ez támasztotta lelkemben Szepesi útam alatt az itt következő Epigrammát:
LEVELEK
44
[32.]
Téged nyájas anyád’ karjáról Ámor ölelt el, Isteni szép jegyesét isteni szép Jegyesed.
’S most az Olympus örömtájékai fognak-el immár:
Jaj de szüléidnek szívek örökre sebes!
Oh pillants szerelemmel alá ’s mondd: Él Phigie, ’s téged Kedves atyám, ’s téged nyájas anyácska, szeret!
Kis Jánosnak, Széphalom, 1806. október 9.
[…] Fábchich maga küldé-meg verseit Kultsárnak a’ Phigie halálára – Neked talán megküldöttem volt azon versemet, melly a’ Phigie sírja körűl fog állani a’ Canova Psychejének, vagy az Amor és Psyche görög Statuájának öntetvénye alatt. De talán a’
még el nem készűlt verset küldöttem meg, ha meg küldöttem. Vedd hát itt újobban:
[33.]
Téged nyájas anyád’ karjáról Ámor ölelt-el, Isteni szép Jegyesed isteni szép Jegyesét.
Most az Olympus’ örömtájékai fognak-el immár:
Jaj, de szüléidnek szívek örökre sebes!
Nézz szerelemmel alá rájok, ’s mondd: Él Fizsi, ’s téged Kedves atyám, ’s téged nyájas anyácska, szeret!
81.
81.
LEVELEK 32–33. [Cím nélkül]
45
1807
Virág Benedeknek, Széphalom, 1807. [január 22.–május 28.]
[…]
Halld azt a’ sírírást, mellyet a’ szegény leányom kövére metszetek fel az idén, kit a’
Kassai Püspök’ engedelmével kertembe temettettem. Ott fogok egykor fekünni magam is; ’s Széphalom fogad kebelébe majd ha eljön az órám. Imhol van az:
[34.]