– ∪ | – ∪ ∪ | – ∪ | – ∪ | – | merném öszve kötni az Adonicussal, noha a’ régieknél ez példa nélkűl volt. – Ez a’ dalom 1787 táján más szchemára volt írva, így:
[I. fázis]
Sípját ’s e’ koszorút ’s, még fiatal kora’
Díszét, homloka’ lágy fürtjeit, hívetek, Kellem’ mennyei Hárma,
Néktek nyújtja tulajdonúl. ’stbb.
[138.]
APOLLÓHOZ.
(1787 táján. újra dolgozva Széphalom Jún. 1810) Miért könyör’gjek én teneked, dicső
Magzatja Zeusznak! most mikor, illatot Gyújtván, először lépek, új Pap,
Zsámolyaidra, ’s arany szelenczém Oltárodon bort ’s búzakalászokat (far) Ürít? – Azért nem, oh nem azért! hogy én
Nyerjem-meg a’ mit nagy titokban (félve, hogy más meg ne hallja, A’ pulya kér esedezve tőled. ’s pirúlni ne kelljen értte) Nem kell nekem kincs! Nékem elég juta. (quod satis est)
Nem gőz! pirúlnék hogyha belőlem is Játékot űzne a’ Sors. Rohanjon
Bár mi reám, fedez a’ Középszer.
Csak lantom’ illessd! csak nyilat adj nekem A’ szent tegezből, Szörnyek’-ölője, te!
Szorítsa örűlve jobbom’ Híved:
Fussa komoly szemem’ a’ kaján nép!
112.
LEVELEK 138. APOLLÓHOZ.
145 Kis Jánosnak, Széphalom, 1810. június 4.
[…]
Én e’ napokban szerencsés valék tavaly193 elégetett csomómnak két ódájit, (a’ legel-sőket a’ mellyeket valaha írni194 próbáltam) elvégezni, ’s látom ebből […] – látom, mondom, ebből, hogy a’ kegyelem csak úgy adatik, ha keressük. Hányszor tettem-le róla, kifáradván próbáimban, hogy 1787 táján kezdett darabjaimat elvégezzem! ’s végre most végezhetém-el. – Az elsőbb darabot choriambusi lábakból álló sorokon kezdém:
de hendecasyllabusokra öntöttem által, mellyre, (hogy azok Sapphói sorok gyanánt álljanak eggy Adonisi sor előtt) példa a’ Régieknél ugyan nincs, de van Matthissonnál,
’s ez a’ három Phaleucus jól illik a’ Sapphói sorok’ felváltásokra:
[139.]
[I. fázis]
Az első stropha régen így volt: Sípját ’s e’ koszorút ’s még fiatal kora’ Díszét, hom-loka’ lágy fürtjeit, hívetek, Kellem mennyei Hárma Néktek nyújtja tulajdonúl. – Most halljad:
[II. fázis]
A’ GRATZIAKHOZ.
Sípját ’s e’ koszorút ’s, nyiló195 korának Díszét, homloka’ fürtjeit, Kroníón’
Hármas ikrei, hívetek sajátúl Be sok K hang!196 Nyújtja tinéktek.
Mert a’ kellemek árjait Cyprisznek Nyájas asszonya mind tirátok önté,
’S tőletek veszi most viszont, ha lángot Gyújtani készűl.
Oh védjétek az áldozót, Leánykák!
’S titkos bájotokat lehellje mennyei Ajkatok dala’ zengzetébe! Csak hív Sergetek hallja azt!
193 valék <két> tavaly
194 Az írni írtam-ból ráírással javítva.
195 <még fiatal> nyiló Az áth. szavak fölé írva (másolási hiba).
196 A lap üresen marad részére írva, a K barnás ceruzával aláhúzva, miként a szövegben is a k betűk az alábbi helyeken: korának, homloka, Kroníon, ikrei, hívetek, tinéktek, kellemek, Cyprisznek, tirátok, tőletek, készűl, védjétek, Leánykák, titkos, bájotokat, Ajkatok, Sergetek. Ezek egy része a Horvát Ist-vánhoz szóló levélben is szerepel.
111.
LEVELEK 139. [Cím nélkül]
146
[140.]
APOLLÓHOZ.
(Szem előtt tartván a’ Quid dedicatum poscit Apoll. etc.)197 Miért könyörgjek én teneked, dicső
Magzatja Zeüsznak! most mikor, illatot Gyújtván, először lépek, új Pap,
Zsámolyaidra, ’s arany szelenczém
Oltárodon bort ’s búzakalászokat (far, farris. Synecdochicae.) Ürít? Azért nem, oh nem azért! hogy én
Nyerjem-meg a’ mit nagy titokban A’ pulya kér esedezve tőled.
Nem kell nekem kincs! nekem elég jutott; (quod satis est.) Nem gőz! pirúlnék hogyha belőlem is
Játékot űzne a’ Sors. Rohanjon
Bár mi reám, fedez a’ Középszer.
Csak lantom’ illessd,198 csak nyilat adj nekem A’ szent tegezből, Szörnyek’-ölője, te!
Szorítsa örűlve jobbom’ híved:
Fussa komoly szemem’ a’ kaján nép!
Tégy kérlek, próbát, édes barátom! add ezt Lajosnak, ’s hagyd-meg neki, hogy a’ két Ódát fordítsa németre (természet szerént hogy csak prózában), ’s lessd-ki ezen mun-kája alatt, ha érti e, ha kitalálgatja e, miért van holmi nem prózai módon kifejezve; – ez a’ munkája, én legalább úgy hiszem, azt fogja veled látatni, ha kapott e poetai Geniet és kell e azt mívelnie. Az utolsó ’s199 utólelőtti sort magam teszem elébe: Deine Erwählten mögen mir die Hand liebend (sich meiner freuend) drücken: mein ernstes Aug scheuche das Heer der Bösen zurück! Tudod, hogy vesztemre! nékem a’ második kérés épen olly vágyásom, mint az a’ szép elsőbb.
Kazinczy Miklósnak, Széphalom, 1810. június 9.
[…] Én e’ holnapban Horátznak eggy odáját nem fordítottam, hanem új ódát csinál-tam annak hasonlatosságára. Ide írom, mert a’ másokkal való harczolás nemességét vé-delmezi.
197 A cím mellé írva, az etc. fölé sötétebb tintával, idegen kéztől: ’stb.
198 illessd<!>,
199 utolsó ’s Sor fölötti betoldás.
112.
LEVELEK 140. APOLLÓHOZ.
147 [141.]
Miért könyörgjek én teneked, dicső Magzatja Zeusznak! most mikor, illatot Gyújtván, először lépek, új Pap, Zsámolyaidra, ’s arany szelenczém
Oltárodon bort ’s búzakalászokat (far, farris) Ürít? Azért e, oh nem azért! hogy én
Nyerjem-meg a’ mit nagy titokban (mert szégyellené, ha a bolond A pulya kér esedezve tőled? kérést meghallaná más könyörgő.) Nem kell nekem kincs! Nékem Elég juta; (vas genug ist)
Nem gőz! pirúlnék hogyha belőlem is Játékot űzne a’ Sors. Rohanjon
Bár mi reám, fedez a’ Középszer. (Mediocritas.) Csak lantom’ illessd! csak nyilat adj nekem
A’ szent tegezből, Szörnye-ölője, te! (Monstrumok öldösője.) Szorítsa örűlve jobbom’ híved:200
Fussa komoly szemem’ a’ kaján nép!
Diejenigen, denen Du Apoll lächelst, mögen mir sich meiner freuend die Hand drücken: das Heer der Unwürdigen fliehe vor meinem ernsten, strafenden Blick erschrocken zurück. Nem rossz dolog az a’ nyíl a’ szent tegezből.
Kis Jánosnak, Kázmér, 1810. június 28.
[Melléklet:]
Versus antepenultimus et penultimus Odae nuper exscriptae ad Apollinem.201 [142.]
Csillogjon a’ kit gyors szekerére vett Fortuna imádott bábjaival! ’s örök
Gondokra kárhoztatva kincsét
Gyűjtse kamatra csikart kamatról A’ Gazdag! hogy ne a’ Ménesi serlegek,
De Káp ’s Malaga is, ’s a’ mi buzogva forr, (Champagner) Hirdesse vendégének, őtet
Mint fogadá kegyelembe Plútusz.
200 jobbom’ <a’ j> híved:
201 A lap üresen hagyott jobb hasábjába, 90 fokkal elforgatva van írva.
112.
112.
LEVELEK 141–142. [Cím nélkül]
148
Berzsenyi Dánielnek, Széphalom, 1810. július 12.
[…]
Énelőttem eggy ideál lebeg: De meg nem lelkesíthetem.202 Csak tűnő képét kergetem.
Én is megtoldám ismert Ódámat.
[143.]
A’ pulya kér esedezve tőled.
Csillogjon a’ kit gyors szekerére emelt Fortúna imádott bábjaival, ’s örök Gondokra kárhoztatva, kincsét Gyűjtse kamatra csikart kamatról A’ Gazdag! hogy ne a’ Ménesi mézital,203 De Káp ’s Malága is, ’a mi buzogva foly, Hirdesse vendégének, őtet
Melly kegyelembe fogadta Plútosz.
Nem kell nekem kincs! etc.
De én nem szeretem az efféle míveket. A’ Poéta tulajdon tüzétől égjen.
Cserey Farkasnak, Széphalom, 1810. július 27.
[144.]
Melly lángba hozza lelkem’ e’ levél, És a’ mit e’ levél kedvezve nyújt!
Elnedvesűlve nézi itten szemem
Te, hív Királya a’ Hivhez hív Magyarnak!
Te, nagy ’s kegyes Theréz! vonásidat.
’S mivel kezedre nem nyomhatja szám A’ tiszteletnek forró csókjait,
Fogadja-el őket – aljas színlelést Lelkem nem ismér – e’ szentelt ereklye, Mellyen karod, betüjit írva, nyugvék.
Rómának délczeglelkű gyermeke A’ jó Királyt sem türi! monda Brútusz,
202 <de meg nem kaphatom.> De meg nem lelkesíthetem.
203 Ménesi <mézkehely> mézital, 112.
114.
LEVELEK 143–144. [Cím nélkül]
149 És porba dőlt a’ Clódiusz barátja.a)
Ő gaz bitanglót ölt, és nem Királyt,
’S csak kart adott a törvény’ bosszujának.
Igy a’ ki dölyfös testvérét, nemes
Sírásra olvadva, megkéselteté. (Timóleon Timophaneszt)
És a’ kik a’ szent szűz nagy innepén (a’ Pallászén, a Panathaenëjon innepén) A’ myrtuságba rejték kardjokat,
’S ismét szabaddá tették a’ Hazát.
Ah, a’ Szabadság nem nekünk való!
’S nem a’ Szabadságnak mi! Róma ’s Hellász Kinőtt a’ más igazgatása alól,
’S nagy lelke bírta fékezni önnmagát.
Mi kiskorúk (minorennis) vagyunk, ’s bennünket az Atyai fenyíték kapcsol eggyüvé;
És a’ mit ott a’ köznek szent szerelme Hatalmasan tanított a’ nagyoknak:
A’ jót szeretni, ’s gyűlölni a’ gonoszt!
A’ törpe népnél nem tanítja szív, De bér, de bűntetés ’s parancsolat!
És még is így, félvén a’ jó Királyt, Mint ők magokban, boldogok vagyunk.
Imhol kezdete azon háláló levelemnek, édes barátom, mellyel a’ maradéknak hirde-tem, hogy Te autographiai Gyűjteményemet a’ Therézia, a’ Bajtay és Major, ’s a’ Barcsay kézírásaikkal gazdagítottad. Ez igen hosszú Epistola fog lenni, mert először a’ nagy Theréziának gyönyörű képét fogom festeni; annakutána reá térek a’ Barcsay levelére, melly teljes Patriotismussal, ’s magasztalva említem Ürményinek és a’ kopasz Poétának (Orczy Lőrincznek) neveiket, kik mindketten emlitettnek a’ Barcsay levelében; úgy osztán a’ Majoréra térek, ’s ha a’ plánumom meg nem változik, Atyád magasztalására térek által, ki már a’ Major levelében elég tárgyat ád a’ poétai előadásra; de ha valami fényesbb van kezeid között, kérlek, ne tagadd-meg tőlem. Ezeket osztán barátságod ’s köszönetem fogja bérekeszteni. Mi lesz belőle nem tudom. Nagy tűzzel dolgoznám benne, kivált éjjelenként, (szokásom szerént plajbászt ’s papirost tévén fejem alá, ’s a’
mit csinálok a’ setétben írván le, hogy reggelig el ne felejtsem a’ mit csináltam.) […]
(Arisztogiton és Harmódiusz tán coltak a’ nagy innepen, ’s a’ myrtuság közzűl, mellyet a’
ceremonia szerént kezekben kelle tartaniok, kikapták a’
tőrt, ’s által verék Pisistratust.)
a) Caesár, eltökéllvén hogy szabad hazájának nyakára jármot rak, és magát annak Urává teszi, ’s látván hogy erre segéd társakra van szüksége, nem tett válogatást a’ tár-sak választásában, hanem magát a’ legfertelmesebb emberek közzé keverte. Illyen vala Clódiusz. Midőn Cicerót is a’ maga részére akarta vonni, ez a’ nagy de gyenge ember, bizonyosan eltért volna a’ Caesár részére; de szégyenlett eggyütt lenni a’ Clódiusokkal.
LEVELEK 144. [Cím nélkül]
150
Kis Jánosnak, Széphalom, 1810. július 27.
[…] Ennyi baj köztt enyhűlésemre volt volna, ha dolgozhaték vala. Elkezdettem eggy erotica Elegiát, de e’ két sornál:
[145.]
Hím, neved Úr! monda a’ születés. Érezzük hatalmát ’S a’ gyengébb nemnek durva tyrannj’i vagyunk
többre nem mehettem. Elfogott Cserey, ki nékem épen elbetegedésemkor MThere-siának eggy Handbilletjét, Bajtay és Major Erdélyi Püspököknek, Kaprinainak e Soc.
Jesu, és Oberster Barcsaynak szent hazafiúsággal teljes leveleit küldé Autograph. Gyűj-teményem gyarapítására. Ez a’ kincs, ez a’ barátság hálát kívánt; azt adom a’ mi tőlem kitelik és a’ mit ő leginkább vár. El ne rettenj a’ kezdettől; úgy fog elvégeztetni a’ mint kezdem ’s a’ Klopstock ideája lesz a’ legfőbb fonál szövevényemben: daß nicht der allein frey ist, der dort lebt, wo hundert herrschen.
[146.]
Melly lángba hozza lelkem’ e’ levél, És a’ mit e’ levél kedvezve nyújt!
Elnedvesűlve nézi itten szemem
Te, hív Királya a’ HÍVhez hív Magyarnak, Te nagy ’s kegyes Theréz! vonásidat.
’S mivel kezedre nem nyomhatja szám A’ tiszteletnek forró csókjait,
Fogadja-el őket – aljas színlelést Lelkem nem ismér – e’ szentelt ereklye, Mellyen karod, betűjit írva, nyugvék.
Rómának délczeglelkű gyermeke
A’ jó Királyt sem tűri!204 monda Brútusz,
És porba dőlt a’ Clódiusz barátja. Caesar ezekhez a’ gazokhoz csapta magát, Ő gaz Bitanglót ölt, és nem Királyt, ’s a’ gyenge Cicero Caesárhoz állott volna,
’S csak kart adott a’ törvény bosszujának. de szégyenlette a’ Clodiuszok társaságát.
Igya) a’ ki dölyfös testvérét, nemes
Könyűkre olvadva, megkéselteté. (Timóleon, Timophanesz.)
a) [E sortól a lap aljáig, a vers végéig a lapszélen haránt irányban megjegyzés olvas-ható, a sorokat piros ceruzás jegyzés meg is jelöli:]
Ezek a’ sorok nem csak kisimítást, de talán újra dolgozást is fognak kapni. Meleg szívvel fogom, mert haszna lesz, és azért, mert szükség, hogy a’ később kor ismerje gon-dolkozásomat.
204 Az aláhúzás itt és a továbbiakban utóbb ceruzával lehúzgálva.
115.
114.
LEVELEK 145–146. [Cím nélkül]
151 És a’ kik a’ szent Szűz nagy innepén
A’ myrtuságba rejték kardjokat,
’S ismét szabaddá tették a’ hazát (Aristogíton, Harmódiusz.) Ah, a’ szabadság nem nekünk való!
’S nem a’ szabadságnak mi! Róma, ’s Hellasz Kinőtt a’ más igazgatása alól,
’S nagy lelke bírta fékezni önn magát.
Mi kiskorúk (minorennis) vagyunk, ’s bennünket az Atyai fenyíték kapcsol eggyüvé,
És a’ mit ott a’ köznek szent szerelme Hatalmasan tanított a’ nagyoknak:
A’ jót szeretni, ’s gyűlölni a’ gonoszt, A’ törpe népnél nem tanítja szív, De bér, de büntetés ’s parancsolat.
És még is így, félvén a’ jó atyát,
Mint ők magokban, boldogok vagyunk.
Berzsenyi Dánielnek, Széphalom, 1810. július 31.
Kedves barátom!
Episztolát óhajtál; imhol van:
[147.]
Kazinczy Ferenc Csász. Kir. Kamarás és Major
Mélt.
Nagy-Ajtai Cserey Farkas Úrhoz,
midőn Autographiai Gyűjteményembe nehány nagybecsű leveleket külde.
Széphalom, Júliusban, 1810.
Melly lángba hozza lelkem’ e’ levél!
És a’ mit e’ levél kedvezve nyújt!
Elnedvesűlve nézi itten szemem,
Te, hív Királya a’ HÍVhez hív Magyarnak, Te, nagy ’s kegyes Theréz! vonásidat.
’S mivel kezedre nem nyomhatja szám A’ tiszteletnek forró csókjait,
Fogadja-el őket – aljas színlelést Lelkem nem ismér – e’ szentelt ereklye, Mellyen karod, betűjit öntve, nyugvék.
114.
LEVELEK
147. Kazinczy Ferenc Csász. Kir. Kamarás és Major Mélt. Nagy-Ajtai Cserey Farkas Úrhoz,
152
Rómának délczeglelkű gyermeke A’ jó Királyt sem tűri! monda Brútusz, És porba dőlt a’ Clódiusz barátja.a) Ő gaz bitanglót ölt, és nem Királyt,
’S csak kart adott a’ törvény bosszujának Melly Caesárt bárd alá kárhoztatá.
Így a’ ki dölyfös testvérét, szelíd Könyűkre olvadva hagyta vérzeni.b) Igy a’ kik a’ szent Szűz nagy innepén A’ gyilkoló tőrt myrtuságba rejték,c)
’S ismét szabaddá tették honnjokat.
Ah, a’ Szabadság nem nekünk való!
’S nem a’ Szabadságnak mi! Róma ’s Hellász Kinőtt a’ más igazgatása alól,
’S nagy lelke bírta fékezni önnmagát.
Mi kiskorúk vagyunk, ’s bennünket az minorennisek Atyai fenyíték kapcsol eggyüvé;
És a’ mit ott a’ köznek szent szerelme Hatalmasan tanított a’ nagyoknak, – A’ jót szeretni ’s gyűlőlni a’ gonoszt E’ törpe népnél nem tanítja szív, De bér, de büntetés, ’s parancsolat.
És még is így, félvén a’ jó Királyt, Mint ők magokban, boldogok vagyunk.
Azok valánk, nagy Fejdelem, szelíd Jobbodnak értett bölcs kormánya alatt!
Te nem vetettél városodnak üszköt, Hogy annak útszájit sinórod és Kevély ’s makacs kéj rajzolhassa-ki.
Te népeidnek eggyetlen nyakat, Hogy eggy csapás elölje, nem sohajtál.
Tisztelted a’ törvényt és Önnmagad’, És a’ midőn javad ’s a’ nép java Kívánni látszatott az áldozást, Királyi méltoságod érzetében Parancsolál, de nagy valál hazudni.
a) Caesár Urává akarván tenni magát szabad hazájának, ’s látván hogy segéllőkre van szüksége, a’ leggazabb embereket is barátságaba fogadta. A’ nagy de gyenge Cicerót az tartóztatta hogy az ő részére nem tért, mert szégyelt a’ Clodiuszokkal keveredni egy lébe.
b) Timóleon ás Timóphanes.
c) Arisztogíton és Harmódiusz a’ Panathaenajon innepén ölék meg Pisistratuszt.
LEVELEK
147. Kazinczy Ferenc Csász. Kir. Kamarás és Major Mélt. Nagy-Ajtai Cserey Farkas Úrhoz,
153 Szent volt előtted a’ mi szent; az oltár
Nagy fényben csillogott; a’ máshitűek Új kedvezést nem kaptanak, de bírt Jusaikban őket, anyjok nékik is, Bár mit sugalla híved, meghagyád.
A’ járom könnyebb lőn a’ pór nyakán;
’S most általad magát embernek érzi,
’S felejti hajdan-szenvedett csapásait.
Te nyúgodalmat adtál nemzetemnek,
’S bővséget és virágzatot; ’s mivel205 Legfőbb szüksége a’ fegyverek fijának Az volt, hogy vérrel-ázott kosszorúja Olajjal eggyesűljön, a’ szelíd
Pallásznak Papjait lakodba hoztad.
’S e’ tett után, mint eggy nagy lánggal égő Csillagzat, melly az ég fő dísze volt,
’S most, más világnak vágyván fényleni, Ellobban, áldva ’s áldattva itt hagyál.
Neved maradjon áldva, jó ’s nagy Asszony, Legkésőbb únokánkig! kit kevély
Öröm fog új nagy tettekre elragadni Ha majd hallandja, hív atyájitól Miként vevél vég búcsút, és nekik Hogy értted ’s házadért megvívtanak És birtokid’ megtarták, mint köszönted.
Szép látni trónuson Királyt ’s Atyát, Ki magzatit szemléli híveiben –
’S ez érzést szíved jó vala érzeni.
Kinek mosolyg itt rám ismért keze?
Gyúlaszt ez is – ah, Barcsay, ez te vagy!
Báróczynak legkedveltebb barátja, És legkedveltebbje a’ nagy Orczynak, És néked, tisztelt árnyék, Pászthory!
’S, Csereym, Ipadnak és nagy Sógorodnakd) – (Kitől az Erdély Fő-Gyűlésein,
Polgár, barát és ő is206 Szépbeszéllő, Gyakorta irígylette a’ köz tapsolást,
d) Csereynek Ipa Küküllői Fő-Ispán Gróf Haller Gábor Excell.; a’ Sógora a’ meg-holt Báró Wesselényi Miklós, a’ csudált Beszéllő.
205 ’s <midőn> mivel
206 <’s mindketten> és ő is Az áth. szavak alá írva.
LEVELEK
147. Kazinczy Ferenc Csász. Kir. Kamarás és Major Mélt. Nagy-Ajtai Cserey Farkas Úrhoz,
154
’S el-elragadva még gyakrabban adta. –)207 Lágy lelke láng volt, ’s e’ levél is az.
Ürményi, tégedet magasztal, és Kopasz barátját, Orczy, tégedet.
Megszégyenűl a’ rossz előttetek;
De néki hármas ércz űlt homlokára,
’S koczkázza a’ köz jót czímért, pillogásért.
Urunk nagy jót akar, mond Barcsay, De a’ zsíros konczért a’ tót Socrates (Csereym, kit értett ő?) jó félre nem tér,
’S a’ jó felen meg nem tud állani. – – Nyáj ’s Pásztor, ismerd a’ konczon-kapókat!
Itt Kaprinainak látom rendeit, Atyád hív Mentorának. Itt azét, Ki Bélisairt megszóllaltatta közttünk.
’S ím itt Erdélynek két Fő-Papjai:
Bajtay ’s Major; tündöklő nagy nevek!
A’ nemzetet-becsűlő Fejdelem Azt mesterévé tette Józsefének;
Ezt, kínos, hosszas szenvedése után, Munkácsnak tömlöczéből püspöki Székre űlteté, ’s a’ sorsnak érdemetlen Csapásiért elhalmozá kegyeivel. –
’S az, a’ ki a’ foglyot rongyolt öltözetben Imádott Asszonyunk’ elébe vitte, Az, a’ ki szívét intézte irgalomra, Az, a’ kinek keblébe Barcsay Illy hévvel szokta gondjait önteni, Neked, barátom, nemződ volt. Örűlj E’ fényes származáson, és kövessd Atyádnak tisztán-fénylő nyomdokait,208
’S haladj megfutni-kezdett útadon. – Fényt bírni ’s a’ fényt érdemelni, dísz;
Nem bírni ’s érdemelni – nem kevésbb dísz:
De bírni ’s meg nem érdemelni – szenny!
Ezt mondja szíved, ezt leghűbb barátod.
Nagy a’ kincs mellyet nékem nyújt kezed, De míg atyád ’s Lőrinczed levele
Nem jő-meg, ajjándékod csonka lészen.
Küldd, és hálámat kétszerestt fogadd.
207 A záróidézőjel hiányzik, em.
208 nyomdokait, A szó vége a ráírás miatt olvashatatlan betűkből jav.
LEVELEK
147. Kazinczy Ferenc Csász. Kir. Kamarás és Major Mélt. Nagy-Ajtai Cserey Farkas Úrhoz,
155 Theréz szekrényemben már Kaunitza
’S Swietenje mellett áll. Nem volt neki Sem hívebb209 sem nagyobb két férjfija.
Barcsaynk ölelje nálam is barátjait, Bajtayt ’s Majort Luther. Nincs nálam és Elysiumban többé ellenkedés.
28–32. tulajdon gondolatom, mellyet senkitől nem hallottam ’s senkiben nem olvas-tam. Kevély vagyok ez 5 soromra.
68. Maria Therésia kevés órával halála előtt magához hívatta Gróf Eszterházy Fe-rencz magyar Cancelláriust, ’s azt hagyta neki, hogy mihelytt meghaland, ő minden Vgyének és Jurisdictiónak írjon, ’s köszönje-meg nekik a’ nagy Megholt nevében, hogy a’ Nemzet210 eránta a’ Prussz háborúban hűséget mutatta. Ezt én a’ Cancellárius vejé-nek Gróf Sztáray Mihálynak szájából mingyárt akkor mikor ez történt vettem. – Ha nem hiszi Öcsém Uram, monda nekem Sztáray, írjon az Ipamnak az én hagyásomat említvén, ’s kérdje, ha igaz e.
Óhajtom hallani ítéletedet, kedves barátom. – Poétai mívre nem elég, hogy a’ gondo-latok jók légyenek, ’s jó és igaz az érzés. In poetischen Werken muss Phantasie vor-herrschen: in ihnen darf Verstand nicht zu laut werden. Engedd hogy szabadon szólljak:
ez nekem igen kedves mívem. Talán ugyan nem egyébért mint csak azért a’ mit értesz Te. […]
Horvát Istvánnak, Széphalom, 1810. július 31.
Imhol Episztolám, kedves barátom! Vedd ezt azon ajándékod helyébe mellyet nem utolsó leveled hozott, hanem eggy régibb. Azért a’ régibb ajándék (a’ Copiák) helyébe, mert ezen Episztola szelleme a’ Cópiák szellemével eggyez, nem az utolsó levél ajándé-káéval. Szeretnélek tőled nem láttva tégedet látni midőn ezt olvasni fogod, ’s Vitkovics fogja és Szemere, ’s hallani mit mondatok. Szó lévén benne Ő Exc.ról az Ország Bírájáról, módját ejthetnéd, hogy ezt Ő Exc.nak felolvashassd, ’s ha felolvasod, kérlek, engedd tudnom, Ő Exc.ja mit monda. – Én azt hiszem, hogy Cserey ezt ki fogja nyom-tattatni Kolosvártt, hogy ott a’ Diéta alatt öszvegyűlt Rendek köztt kioszthassa; mely ha megtörténik, nekem igen nagy kedvemet tölti, mert én ezt az Episztolámat különö-sen szeretem.
A’ 68dik versre azt kell néked és barátinknak jelentenem, hogy M. Th. halála előtt kevés napokkal vagy talán órákkal magához hívatá Gróf Eszterházy Ferenczet a’
Cancellariust, ’s azt hagyta néki, hogy mihelytt meghaland, írjon külön külön minden M. Országi Jurisdictiókhoz, és ezeknek köszönje meg a’ mit érette Friedriechel211 folyt
209 <hasznosbb> hívebb Az áth. szó fölé írva.
210 <ők> a’ Nemzet
211 Friedriechel A szó vége ráírással javítva, de emiatt az olvasat bizonytalan.
LEVELEK
147. Kazinczy Ferenc Csász. Kir. Kamarás és Major Mélt. Nagy-Ajtai Cserey Farkas Úrhoz,
156
háborúji alatt tettek. Ezt nékem Kassán mindjárt akkor mondta Eszterházynak a’ veje Gróf Sztáray Mihály; ’s midőn kérdém, ha ezt szabad e úgy beszéllnem mint kétséget nem szenvedő esetet, ezt felelte: Ha tetszik, írjon Öcsém Uram az Ipamnak, hozzá tévén hogy erre én buzdítottam, ’s kérdje-meg tőle.
[…]
[148.]
Kazinczy Ferenc Csász. Kir. Kamarás és Major
Méltóságos C s e r e y F a r k a s
Úrhoz,
midőn Autographiai gyűjteményébe nehány nagybecsű leveleket külde.
Széphalom, Júliusban, 1810.
Melly lángba hozza lelkem’ e’ levél,
Melly lángba hozza lelkem’ e’ levél,