végső sor csak poetica fictio. – Nem tudom, melly Isten sugallá azt nékem midőn 8a Jan. csináltam. Minden bizonnyal ez az utolsó sor többet ér mint az egész darab.
A’ könyörgésben sok philosophia van, és poezis is elég. Látja az Ur, hogy bennem nincs mauvais honte, szépnek mondani a’ mit szépnek gondolok. Cicerónak eggy szép szava van a’ modestiára. Ő ugyan nem a’ legmodestusabb ember volt: de a szó még is igaz.
Ma113 ismét eggy rövid Aesthetico-Critica Epigramma repűle ki tollamból midőn egy levelet írék. – Azt tartja a’ tanúlatlan ember hogy ő is ítélhet mert szeme néki is van. Nem jól raisonníroz. Mert nem minden lát, a’ kinek nyílt szeme van. Imhol az Epigramma:
[77.]
A’ VAK.
Van szemed és így látsz. – Melly paralogizmus ez! Óh ha Látni akarsz, jámbor Hályogi: látni – tanulj!
[…]
[Mellékelt lapon három vers:]114
[78.]
A’ BOLDOG ALKONY.
„Csókot, lyányka!” Nem én. „Igen, oh igen! Eggyet!” Eressz! Nem.
„Láng vagyok; éltem alél, angyali lyanyka!” Nem én.
Reszkete; megragadám. „Ide szácsk…” Ah el! „E’ szemet! És e’
Másikat! E’ rózsás ajkat! Ez arczot!” El! El!
„Még eggyszer Szácskád’! De ne tartsd hát zárva!115 Szemed’ még!
Homlokod’! E’ lobogó gesztenye-szög hajakat!
113 Ez a bekezdés és utána a vers utóbb más színnel áthúzogatva.
114 A lap közepén A’ BOLDOG ALKONY áll, megvonalazott keretben, utólagos javításokkal, ehhez képest minden csak pótlás. A lap alján A’ Könyörgés, mellette vonallal elválasztva német meg-jegyzés, majd 90 fokkal elforgatva a lap szélén AZ ERDŐ, s annak latin fordítása, ugyancsak egymás mellett.
115 hát <nyitva> zárva!
103.
101.
LEVELEK
77. A’ VAK., 78. A’ BOLDOG ALKONY.
99 És gyönyörű nyakad’ és116 ambrás szép mellyedet! Újra
Szád’! Oh117 hagyd szívnom, Lolly, lehelleteid’!118 Hagyd…” Jőnek; hamar el! fuss! – ’S futnom kelle! De most már
Tőled, Lolly, csak a’ hajnali fényre futok.
[79.]
A’ Könyörgés.
Adj örömet! ’s adj bajt hozzá nagy Júpiter! Eggyet
A’ kettő közzűl bírni, csak Isteneké. (Deorum est) Ez nyújtson főbb díszt gyakor ingerlésivel Annak:
És mikor Ez verdes, Az szelidítse dühét.
Ah, boldogtalan, a’ kit az eggyike véve sajátúl!
Az boldog, kit mind ketteje védve szeret!
Verwandt mit dem Schillerschen: Zwey sind der Wege etc. Man vergleiche das Unga-rische mit dem Deutschen, um zu sehn, ob das spätere von dem früheren etwas entlehnt habe.
[80.]
AZ ERDŐ.
a’ Dargón, 1786.
Sírj szabadon; itten nem kemleli senki keserved.
A’ remegő Kedvest lombjaim elfedezik.
És, ha enyhűlsz lyánykád’ neve’ zengésére, sohajtozzd!
’S Echóm résztvéve vissza sohajtja feléd.
Az én Erdőmet így fordította Prof. Kézy, Patakon:
Nullae hic insidiae; licet indulgere dolori, Abscondent lacrymas umbra nemusque tuas.
Et si forte juvat resonari nomen amantûm, Plange: Chloe. – plangent tristia lustra: Chloe.
116 nyakad<at>’ és Az ’és’ és az aposztrof az áthúzott szótag fölé írva.
117 <Szép> Szád’! Az Oh sor fölötti betoldás.
118 lehelleteid’ <.>! Az i utólag toldva a szóba.
102.
100.
LEVELEK
79. A’ Könyörgés., 80. AZ ERDŐ.
100
Berzsenyi Dánielnek, [Széphalom, 1810. január 9–19.]
[…]
Közlöm veled egynehány Epigrammámat. A’ görög epigrammatistak Xberben tűz-be hoztak, ’s ez idén már elragadtak követésekre.
[…]
[81.]
Könyörgés.
Adj örömet, ’s adj bajt mellé, nagy Júpiter. Eggyet A’ kettő közzűl bírni, csak Isteneké. (Deorum est.) Ez nyújtson főbb ízt gyakor ingerlésivel Annak:
És mikor ez verdes, Az szelidítse dühét.
Ah boldogtalan, a’ kit az eggyike véve sajátúl:
Az boldog, kit mind ketteje védve szeret!
Ez verwandt mit dem Schillerschen: Zwey sind der Wege worauf der Mensch stb. – Könyv nélkül azt nem tudom, és hogy a’ Schilleré meg ne tévesszen, azt ki sem keres-tem mind addig míg a’ magyar készen volt. Felkölkeres-tem ezt eddig írván, kikereskeres-tem Schillerben, ’s kiírom azt. Nézzük, miben hasonlít a’ kettő, és az enyém plágiuma vagy fordítása e annak:
Die zwey Tugendwege.
Zwey sind der Wege, auf welchen der Mensch zur Tugend empor strebt,119 Schliesst sich der eine dir zu, thut sich der andre dir auf.
Handelnd erringt der Glückliche sie, der Leidende duldend.
Wohl ihm, den sein Geschick liebend auf beiden geführt.
Nem plágium! nem fordítás! A’ magy. közbülső distichonja a’ maga inversiójával emlékeztetheti az olvasót a’ Sch. második sorára. De a’ gondolat benne nem eggy. A’
Wohl dem etc. pedig az utolsó Magy. sor által van kinyomva.
[82.]
Soloecismus.
Hogy soloecizálok, nevet Ercselyi. Kába,120 nevess bár!
Nem bukik a’ ki helyén ’s tudva ’s akarva bukik.
suo loco.
119 strebt A sor fölött betoldva.
120 Kába<!>, 102.
104.
LEVELEK
81. Könyörgés., 82. Soloecismus.
101 [83.]
A’ nehéz-nyelvű.
Kárischt mond, ’s PsziKKét, ha Psychét kell mondani ’s Cháriszt És Témisz-tÓk-leSCHt Győri THĕmi-SZtŎ-Cleszért.
’S EKKó- ’s BaKKuSCH-nak, ’s Kémiának ’s MeKKanikának A’ mi nekünk ECHo, CHémia, MeCHanika.
Szent Adrasztea, mérj bosszút ez ŏtromba beszédért!
Meg van az! – A’ svábnál Győri G i e h r i leve.
ez ŏtromba szantszándékkal így, noha e’ durva is állhatott volna. Mert a’ Kalvin embe-reit tanítni kell pronunciálni.
[84.]
A’ boldog alkony.
Csókot, lyányka! – Nem én. – Igen, oh igen! Eggyet! Eressz! Nem.
Láng vagyok; éltem alél, angyali lyányka! Nem én.
Reszkete: megragadám. Csak szácsk…! – Ah, el! – E’ szemet! és e’
Másikat! e’ rózsás ajkat! ez arczot! – El! El!
Még eggyszer szácskád’! De ne tartsd hát zárva! Szemed’ még, ’S homlokod’! e’ lobogó gesztenyeszög hajakat!121
És gyönyörű nyakad’ és ambrás szép mellyedet! Újra Szádat! Hagyd szívnom, Lolly, lehelleteid’!
Hagyd…! – Jönnek. Hamar, el! Fuss!
’s futnom kelle.
De már most
Tőled, Lolly, csak a’ hajnali fényre futok!
Lebendig dargestellt, és ez magában is érdem. De bizony semmi sincs előttem ked-vesebb benne, mint az a’ véghetetlenűl delicat másfél utolsó sor, hol befátyolozott vilá-gossággal mondja, hogy csak hajnalkor mégyen el karjai közzűl.
121 haja<d>kat! Ráírással javítva.
99.
101.
LEVELEK
83. A’ nehéz-nyelvű., 84. A’ boldog alkony.
102
Berzsenyi Dánielnek, Széphalom, 1810. január 19.
[85.]
Kazinczy Ferencz Berzsenyi Dánielhez
Miklára, Somogyban.
Széphalom, Octoberben, 1809.
Hogy jambusimra gáncs fog szállani, Előre láttam. Ők az iskola’
Törvényeit bátran által szökdösik.
Ha jók, becsűlik a’ törvényeket;
Becsülik a’ példákat is, ha szépek.
De kell e törvény, kell e példa a’ szépre?
’S nem széppé a’ szépet, ’s a’ rútat viszont Nem-rúttá, e’ kettő’ kéje tészi e?
A’ babonának reszkető fija
Nem lát, nem hall; azt tartja a’ mit tanítnak.
Homér hatosban zengé bajnokát:
– Úgy érti Mesterétől; – ’s a’ hatos szép.
Murány rotyog, potyog, totyog, szotyog;
És, minthogy azt így fűzte Gyöngyösi:
Lám a’ rotyog, potyog, totyog, szotyog, szép.
Két kurta eggy hosszat ád. Tehát, csak értsd:
Remegő nyulakat a-vagy bitang darut a’ hurok’…
Mert ezt Horátzban így lelé – pedig Ő füllel ujjal mérte a’ hangokat – Fület-varázsló zengzet, ékes jambus.
Nyilván ez is szép jambus lesz tehát?
Mert törvény ellen nem kél pártosan:
Te szerelem, eleget epedek, eleget iszom az üröm’…
Szebb mint a’ gúnyolt Accius’ rendei!122 Daykának édes zengzetű dala:
Homályos bánat dúlja lelkemet.
Talán újúlnak régi szenvedésim Talán tündér előre-érezésim123
Rémítnek… rossz! mert másod’ és negyed’
Fogásiban az első tag hamis,
’S középben a’ vers ketté nem hasad;
’S így Dayka ügyetlen, lomha verskovácsló.
122 <sor> rendei!
123 előre-<kép>érezésim 98.
LEVELEK
85. Kazinczy Ferencz Berzsenyi Dánielhez
103 Nem vétek az, ha Virgíl és Homér
Négy spondát vész négy dactylus’ helyébe.
De Dayka a’ másod’ és negyed’ fogásra Spondát ne végyen! Ők a’ harmadik Czikkelyben általszökdösik gyakorta A’ nyúgalom’ pontját, és mentek értte.
Pert vonsz fejére Dayka ezt hogy teszi.
Oh marhalelkek! méltók vonni jármat, Mert fül helyébe féket kaptatok;
Hányszor fakaszta már dongástok engem Szelíd kaczajra, hányszor élességre!
Mi tészi a’ verset verssé? – Szózatosság. –
’S mi ezt? – A’ hosszú ’s a’ rövid tagoknak Arányos és kedveltető öszveillések.
Vers, a’ mi a’ fülnek majd tág majd szorosbb Törvény szerént nyújt bájt, ’s a’ holt igébe Hízelkedő zengéssel éltet önt;
’S nyügét, a’ melly köztt kényesen lebeg, Érezni nem, de csak gyanítni hagyja.
’S így Terentz’ és Plautus’ rendeit, Bár szűk bilincsre verve nincsenek, Szép versek lévén, jóknak is vehet’d.
Igy jambusom, ha páros öt fogásain Úgy ejti kurta tagjait, hogy ők Utól ne álljanak; ’s ha két utolsó
Polczain gyors lábat szöktet, bár az elsőbb Fogásban sánta lábakat von is:
Ő két röviddel nem foldoz keményt – Komoly dalának bátran járja tánczát,
’S az iskolások’ gáncsaikat kaczagja.
De nem talál helyt minden mindenütt.
Az boldog, a’ kit nyájas Istene Keggyel vezérel a’ saját nyomon.
A’ verselés’ legrégiebb neme
Az volt minálunk, a’ mellyen Tinódi, Szikszai borától jól fűlve, dúdola.
Rest és siket vers, melly hat párja közzűl, A’ sort középben kétfelé szakasztván, Csak eggyikének adja gondjait.
És még is olly, hogy tapsolást remélhet, Ha ihletéssel énekeltetik.
És a’ vezérrend’ két utóbb csapásait Selypűl nem adja-vissza a’ többiben.
LEVELEK
85. Kazinczy Ferencz Berzsenyi Dánielhez
104
’S házát ’s hazát és szálát meg valát
’S hagyjont ’s vagyont nem toldoz eggyüvé.
Az adva ’s kapva, rakva lél kegyelmet, Mert kedves néhol még a’ tompa hang is.
Hervadhatatlan fényt ezen nyere Az, a’ ki majd ösének szép elestét,
Majd a’ kemény lyány’ csüggesztéseit dallá.
’S egünkön Zríni csillagként ragyog.
Kevésbbé könnyü mint volt Gyöngyösi:
Jóval tanúltabb, ’s fenntebb szárnyalású,
’S e’ versnem hordja Zríninek nevét.
A’ Tíberis’ ’s Ilisszus’ szép leánya Sylvesterünket fényesbb utra hívá.
Magasbb kecsekhez szoktatott fülét, Hogy értse nyelvünk’ szózatos folyását Nektáros ujjal ő illette-meg,
’S más húrokat vont zörgő karvasára.
Fülelt a’ tér, füleltek a’ tetők,
’S Tihanynak játszó lyánya felkapá A’ kedves hangot, ’s sokszorozva vitte Tatránknak égbe-nyúlt sziklájihoz, És a’ holott az Olt siet vizét A’ nagy Dunával eggyesíteni.
De Hellénisz a’ rekedt kintorna’
Nyívását kedvelő sereg között Még nem talált érzékeny tisztelőt,
’S jobb korra várván, nyúgalomra dőlt.
A’ Szunnyadót nagy-későn Ráday Költötte-fel hosszúra-nyúlt altából, És Péczelének zöld árnyékai köztt Titkolt szerelmek’ űzésére bírta.
Itten lopá-el a’ Szerelmesektől
Eggy pór Szarándok lantjokat. De Zeüsznek Szelíd leányai tűkkel kergeték
Bosszús halálig a’ tolvajt, ’s kezében A’ szózatos lant csak vad hangot ejte.
Rájnis ’s Szabó, ’s ezekkel Révai, Nyerék-meg azt a’ kedves Éneklőtől, Ki őutánok, eggyre sem mosolygott Még édesebb, még bájosabb kegyével, Mert a’ dagály nem fennség, mint Virágra.
Sok a’ meghítt, a’ Választott kevés.
Az ének és a’ vers ellenkezésben Állottanak mind eddig. Az rövid
LEVELEK
85. Kazinczy Ferencz Berzsenyi Dánielhez
105 Ütést adott emennek hosszujára;
És, a’ midőn ez megszökött, amaz Balúl hosszúra tátogatta száját.
’S így a’ tudom majd túdom majd tudóm lőn
’S a’ lyányka’ mézes ajkát124 a’ zsolozma Hamis hangoknak ejtésére kínzá.
Hermesznek békebotját Ráday Nyújtotta-el a’ két versengő felett;
’S ők, mint a’ kígyók a’ boton, azonnal Szerelmes öszveölelkezésbe költek,
’S visszálkodások’ harcza véget ért.
’S most a’ magyar dal már görög kecsekkel Dicsekszik, és a’ nagy Békéltetőt
Hermíonénk szent tisztelettel hang’zza.
Nyert a’ magyar dal, a’ midőn görög Tetőkre léptetett. De veszte a’ régi, Midőn reá új éket raggatának.
A’ lakzisoknak részegűlt czigányaik125 Tibullnak mennyei kellemű leányát Piros csizmába bújni kénszeríték;
Hogy czinczogások mellett a’ Homér’
És Élegéja’ tánczát lejtegetvén, Patkós bokájit öszvecsattogassa,
’S a’ csürhe nép köztt vad kaczajt repítsen.
A’ részegeknek tetszik e’ veszettség, De a’ kinek mellyében tűz lobog,
’S Hellásznak Istenségeit rettegi, Az átkot-vonszó helytől futva-fut,
’S a’ farsanglás’ szentségtörő bohójit Adraszteának bosszujára hagyja.
A’ Zríni’ kobza’ két126 pár húrjait Eggy párra szállította Bessenyei.
Azért e, hogy négy eggyezőt keresni Kifárada a’ szűk nyelvben? vagy mivel, Prokrusztesi ágyként, a’ négy rend’ köre A’ gondolatnak, hogyha kurta, nyújtást És hogyha hosszú, nyesdesést, parancsol?
Az Örs’ öreg dallója ’s Barcsay, Dicső barátok és rokon nagy lelkek,
124 <száját> mézes ajkát
125 <leányaik> czigányaik Az áth. szó fölé írva.
126 <negy> két
LEVELEK
85. Kazinczy Ferencz Berzsenyi Dánielhez
106
A’ vers’ kidolgozásában nehézkék,
’S eltelve még is fogyhatatlan ékkel,
’S magyar lelkeikben halhatatlanok;
És a’ ki testvérének sírkövét A’ bánat’ ágával foná-körűl,
’S az a’ ki Czídet hozta tájainkra, És Ányós, eggyütt indúltak vele.
Az áldozatlan pórsereg körűlttök Bájolva gyűlt-fel, ’s minden hangicsálást Zengésnek vévén, mint a’ tók’ lakóji A’ fülmilének csattogásai mellett, Rekedt szavával dong ’s kong úntalan’.
Pirúlt a’ büszke Píerisz, ’s helyére Nyomván a’ hulló pártát, títeket Szóllíta-fel, honnom’ nagy díszei,
Kisem, te Berzsenyim, ’s Rózának boldog férje!
’S kevély örömmel lépett-fel társai közzé.
Barátom! Orczy ’s társai már avúlnak.
Avúlni fogtok eggykoron ti is!
’S mint a’ te fényed vét homályt Bugacznak Szent dallosára most, úgy zengi majd Az únokának eggy újabb Virág Eggy újabb Dayka szózatosbb dalát, Melly a’ te lantod’ édes énekeit, És a’ mit Istennéje sug Kisünknek, És Himfy zengett, elfeledteti.
Mi még hajnallunk, ’s távol a’ határ!
De nem lesz olly kor, melly a’ vak tudatlan’
’S ízét-elvesztett bölcsnek bosszujára, Ki títeket nyelvrontóknak szidalmaz, Mint Márszyász azt gyáva lantolónak, Kire ég föld ’s még a’ poklok is fülelnek, Neved’ csudálás nélkül emlegesse.
’S mint én irígylem Orczynak Bugaczát, Akként irígylik majd Psychéd’ neked,
’S a’ mit hazádnak szent szerelme zengett.
Az a’ leány, melly vélem a’ legelső Szonéttet dallá honnunk’ szép határin,
’S most majd a’ Ráday’ kényes rythmuszán Majd jambejonban sugja episztolájit, Venúzium’ hattyúja, mennyei Terpszíchoréddal megmérkezni fél.
Ő nem leánya az Aegiszcsörtetőnek,
LEVELEK
85. Kazinczy Ferencz Berzsenyi Dánielhez
107 Nem eggyik kedvelt húga a’ Delphi’ urának;
Nem öltözött a’ Küprisz’ bájövébe, A’ zengő pánczél’ szárnyas tánczait
’S Pallásszal a’ felhőn nem tántzolá127 Hol a’ Hegyalja látni örűl magát A’ sullogó Bodrog’ víg tűkörében, Ottan akadt ő eggyszer dallva rám, Befutva Eósznak lángsugáraival.
Mint hűltem-el, ’s oh mint levék oda, Midőn megláttam! Intett hogy követném,
’S követtem őtet. ’S a’ mint e’ zavar Lassúlni kezde mellyemben, ’s az élet Szózattal eggyütt tére-vissza, ezt kérdém:
Ki vagy te, szép Szűz? Lángoló szemed
’S e’ barna, fürtös üstök, e’ szemérem, Orczáid’ színe, ’s e’ varázs kecsek Benned hazámnak szűltjét sejtetik.
De barna, fürtös üstököd’ virágai
’S a’ hang, melly édes ajkadról folya,
’S eggy mondhatatlan báj, mellyet szemem Még eggyikén sem láta Szépjeinknek, Külföldinek mutatnak. Ah, ki vagy?
Csudállak és szeretlek!
’S a’ leány Mondá: Nevem Xenídion ’s Magyarcsa.
Báróczy volt az ápolóm; az új Szép Attikának méhe. Ő tanított Engem szemérmes-édest selypeni,
’S távozni a’ durva nép’ beszéditől,
’S nevetni a’ durva népnek gúnyait.
Kis énekem, melly hozzád elhatott, Külföldnek éneke. Hallottam a’
Quirína’ ’s a’ szép Maeonisz’ dalát,
’S a’ mit Torquata ’s Louison ’s Göthchen zengtek.
’S pártájik’ elhúllott virágaikat
Pártámba fűzöm e’ völgy’ díszei mellé;
’S kényem szerént eldallom bérczeinknek Mind a’ mit tőlök eltanúlhaték.
Igy bánt Quirína Maeonisz’ dalával;
’S Virgíl ’s Horátz Pindarnak és Homérnak Virágaikból fűztek kosszorút
A’ föld’ nagy Asszonyának homlokára.
127 E két sor eredetileg fordított sorrendben van lejegyezve, a sorrendi cserét számok mutatják.
LEVELEK
85. Kazinczy Ferencz Berzsenyi Dánielhez
108
Csak a’ butát rettenti az a’ mi még új.
Külföld termése volt a’ rózsa is;
A’ mívelés belföldivé tevé;
’S olasz-eget szítt e’ tetők’ gyümölcse.
Jer, halljad lantom’ zengzetét. Ne kérdd:
Mindég enyém volt e? Most már enyém.
Ne kérdd: Törvénnyel eggyez é, nem é?
Eggyez, ha szép; mert törvényt ez teszen.
A’ Kellem’ Istennéjit engeszteld-meg.
Győz, a’ kinek kedvellik áldozatját.
A’ mint Poetát, hazafit ’s embert véghetetlenűl szeretett Berzsenyinek küldi ezt azzal a’ kéréssel, hogy Maradékai’ számára tégye félre,
Kazinczy Fer.
Széphalom, Jan. 19d. 1810.
Kis Jánosnak, Széphalom, 1810. január 19.
[…]
Hogy el nem készűlt verseimnek csomóját Aprilisben elégettem azon félelem miatt, hogy ha a’ háború el talál temetni, valaki ki ne adhassa, most már nagyon sajnálom. De ki remélhette, hogy ez a’ háború illy szerencsétlenűl szerencsésen végződik-el? – Nincs keservesebb munka előttem mint ollyan munkámat dolgozni újra, mellynek példánya nincs meg kezeimben, mert emlékezetem hűségtelen elő sugdosni a’ készet. 1786ban a’
Döbrenteink tanítványa’ anyjába voltam szerelmes. Ennek jószágából tértem vissza Kassára, ’s útam eggy rengeteg erdőn ment keresztűl, a’ Dargón. Itt csináltam eggy négy sorú öt vagy hat stanzból álló dalt. De a’ dal nem volt egészen kedvem szerént.
Susie, most Özvegy Gróf Gyulai Ferenczné, Decemberben olly meleg levelet íra hoz-zám, hogy ifjú esztendeim’ elaludt tüze ismét lángot vetett. Emlékeztem az elégetett dalra; ’s csak úgy sem tudván kidolgozni a’ mint írva volt, végre az a’ gondolat szálla-meg, hogy belőle eggy görög ízlésű Epigrammát csináljak. Reggelig kész vala az; – (Sophienál rajta vesztettem, mert észre vette, hogy ágyamból melly az ellenkező szög-ben áll az övétől, az olajlámpához csúszék ’s úgy írtam valamit.) – ’s a’ kis Epigramma most eggyike a’ legjobbaknak gondolt verseimnek.
[86.]
AZ ERDŐ. 3tia Jan. 1810.
Sírj szabadon; itten nem kémleli senki keserved’.
A’ remegő Kedvest lombjaim elfedezik.
És ha enyhűlsz lyánkád’ neve’ zengésére – sohajtozzd,
’S Echóm résztvéve vissza sohajtja feléd.
100.
LEVELEK 86. AZ ERDŐ. 3tia Jan. 1810.
109 A’ remegő e’ helyett áll: űldözött. Kár hogy az üldözöttet nem szenvedi meg a’ met-rum.
Nullae hic insidiae; licet indulgere dolori.
Abscondent lacrymas umbra nemusque tuas.
Et si forte juvat resonari nomen amantûm, Plange: Chloe! plangent tristia lustra: Chloe!
Ezt Prof. Kézy Móses Ur, Patakon, fordította. Az első distichum igen jó. Nem az a’
másik,128 mert nincs resonor in passivo. Osztán az a’ Chloe! Chloe! játék. Itt pedig az helyén kivűl áll.
Említett csomómban égett-el eggy Hozzád még Kufsteinban, Májusb. 1800. készí-tett Episztolám is. Épen az vala benne, a’ mi a’ Váradi ferdőben írt levelemben; és any-nyival interesszántabb a’ késő időkre nézve, mivel abban életemet festettem. Az az új modestia ellen van, mellynek szoros törvénye az, hogy magunkról ne beszélljünk: de Horátz és Tacitus az Agricola életében mást mond. Ott129 tintám ’s tollam ’s késem nem volt; és így az egész Episztolát csak eggy könyvem fejér papirosába karczoltam-fel valami vassal; ’s a’ könyv Munkácsig elveszett. Nem örömest mutatom verseimet míg nem készek, ’s innen történt, hogy ezt is előtted titokban tartottam. Most elmondom a’ mit ez ősszel öszve tudtam belőle szedni. De a’ szüret és Ipam betegsége elakasztot-ta a’ munkát, ’s boldogabb időkre maradt elvégezése, mert az Oestrum nem mindég jő.
[87.]
KISHEZ.
Kufstein, Májusban, 1800.
A’ fény130 sem az? De oh mi az tehát, Ha még a’ fény sem az? Ha még az is Csak olly hiú bér, mint a’ mellyeket131 Magát elvesztve hajház a’ pulya?
Nekem pedig csak ő az eggy bálványom;
’S mindég csak ő volt, és mindég csak ő lesz.
Azt a’ ki nem lél132 érdemet magában
’S maga által nem ragyoghat, kapja-fel, Midőn a’ dévaj lélek szállja-meg, Gyötrő porából a’ bohó Szerencse.
128 A vessző helyén pont áll, em.
129 <Nem vo> Ott
130 < fény > fény Az áth. szó fölé írva.
131 Az a’ mellyeket a’ mellyért-ből jav. ráírással.
132 <nincs olly bo> nem lél Az áth. szavak fölé írva.
97.
LEVELEK 87. KISHEZ.
110
Hadd légyen Mídász – Mídász! Ő arannyal Bővölködik: jó ésszel én. Ez áron
Megvenni mindég rettegém fülét.
Már akkor a’ midőn szelíd atyám Még gyenge gyermekét ölébe zárt,
’S tornácza’ füstös képeinél kevély Gyönyörködéssel álla-meg velem, Nem az dagasztá mellyemet, hogy Urk Vagy Muytha volt nememnek törzsöke,
’S Abától vettem én is származásom;
Nem az, hogy ők a’ táj’ elsőji köztt
’S megyéjek’ fényesbb polczain űltenek
’S hintójokat hat czifra ló voná,
’S gyakor vendéggel töltek asztalaik,
’S más holmi, mellynek Torzsai tudna örűlni:
Hanem hogy átkot nem vontak magokra,
’S közöttök eggy sem lett fondorkodással, Nem eggy is álnokúl-kullogva nagy. etc.
Érzem én, barátom, mi fogná elrontani egészen a’ darabot, ’s őrizkedni fogok hogy benne olly ne légyen. Kész vagyok ezeket az utolsó 11. sorokat egészen kitörleni, mi-helytt az Egész tónusához illeni nem fog. De meglehet hogy fog. És így míg az Egész elkészűl, hadd álljon itt próba gyanánt.
Érzem én, barátom, mi fogná elrontani egészen a’ darabot, ’s őrizkedni fogok hogy benne olly ne légyen. Kész vagyok ezeket az utolsó 11. sorokat egészen kitörleni, mi-helytt az Egész tónusához illeni nem fog. De meglehet hogy fog. És így míg az Egész elkészűl, hadd álljon itt próba gyanánt.