[192.]
GRÓF RÁDAY GEDEON.
Én újabb Mózesz voltam, ’s népemet Kihoztam a’ rabság’ hajlékiból,275
’S a’ hagymatermő honn helyett neki Téj ’s méz ’s borfolyta Kánaánt adék.
Fény oszlopában ment Apoll előttem, Fény oszlopában én a’ nép előtt.
Megcsaptam a’ tengert, ’s nyilva állt az út, Megcsaptam a’ sziklát, ’s folyt a’ patak.
Az új törvénynek kettős ércz táblájit Lehoztam a’ Parnassz’ szent bércziről;
’S hatalmas jobbom azzal forgatá-fel de fenn maradt a’ tábla.
Az undok tisztelet’ tornátzait. Lehúllt a’ fal, <’s a’ tábla épen fenn maradt.>276 Apoll kedvellte <hű szolgálatom’,> tiszta tettemet,277
’S bérűl öreg zöld kort nyújtott nekem,
270 <–> vadság, Az áth. gondolatjel fölé írva.
271 <’S hát> m á s a’ <rossz, a’ szemtelen> lélektelen Író? Az ’S az első, a lélektelen a második áthúzás fölé írva.
272 <Embertárs’ihoz azt> Azt hozzád ’s hozzám Az áth. rész fölé írva.
273 <lehet> kapod Az áth. szó fölé írva.
274 <Bántani, vágni ’s agyon-verni> Először a verni ráírással javítva ütni-re, majd az egész rész át-húzva, s fölé írva: Ütni, csigázni ’s agyon-verni.
275 <torna> hajlékiból,
276 Az egész sor az előző sor végére írva, helyét az utóbb elé írt sorszám is mutatja. E pótlólagos lejegyzés után a sorban még egy javítás is történt: <’s a’ tábla épen maradt.> de fenn maradt a’ tábla.
Az áth. rész fölé írva.
277 <hű szolgálatom> tiszta tettemet, A sor végére írva, előtte a ’kedvellte’ ’kedvelli’-ből ráírással jav.
135.
131.
LEVELEK
191. EPIGRAMMAI MORÁL., 192. GRÓF RÁDAY GEDEON.
191
<’S szépzengzetű lantot ’s hattyúi dalt,
’S maga űlteté síromhoz a’ borostyánt.
Nagy volt nevem, ’s örökre nagy marad.>278
’S szépzengzetű lantot ’s hattyúi dalt.
Kivette fürtjei közzűl a’279 borostyánt,
’S, hogy csendesen feküdjek árnya alatt,
Önnön kezével szúrta sírom mellé.
Nagy volt nevem, ’s örökre nagy marad.
–––
[193.]
XXXIII.
PÉCZELI.
Libánnak nagy magzatja ’s a’ picziny Izsóp között Zeüsz hézagot hagya,
És melly igen nagyot! melly végigláthatatlant!
Társaid’ sorában, Tölgy, te állsz ugyan, Eggy győzedelmes nagy Király, elől;
’S a’ szüntelen’ zöldlombú jegenye, A’ véle-testvér bús de szép fenyővel, A’ kőrös, a’ bikk, és az illatos hárs, A’ játszva-rezgő nyár, nyír és topoly És a’ juharnak sok neme a’ szerént Hajt térdet és főt néked, mint azok, A’ mellyeket Pomóna ’s Flóra véd,
És mint a’ Líriodendron és Platán, A’ nagylapú Catalpa
<A’ Bignon és Negundo ’s a’ Gledies,> ’s a’ Negundo,280
’S te, Tölgy-Királyné, szép Acátia!
De Zeüsz igaz volt társaidhoz is,
’S becs nélkűl még a’ fűzet sem hagyá.
Buján ereszt ő gallyakat, sebet tűr, Hamar tenyész, nem kíván mívelést, Árnyékot tart a’ háznak és akolnak.
’S midőn a’ vad tetők’ dühödt vize281
278 E három sor az előző hátoldalán található (a kötés szerint ez a lap rectoja). E sorok utóbb át lettek húzva, s alá négysoros új befejezés került, az itt áthúzott első sor pedig a javítással egyidejűleg újraérvényesítve: az előző oldal aljára került, a szöveget folytatva, a javítás során odaírt számozás sze-rint a 16. sorként, az új befejezés ezt folytatja a 17–20. sorokkal.
279 <fürtjeiből a’ szent> fürtjei közzűl a’ Az áth. rész fölé írva.
280 Az áth. sor helyett utólag a margóra írva.
281 <szele> vize
133.
LEVELEK 193. XXXIII. PÉCZELI.
192
Pusztítja a’ jámbor gazda’ földjeit,
’S atyai hajlékát elseperni készűl, A’ fűz, nem a’ tölgy, gátolja a’ veszélyt.
Sok a’ mit tettem, ’s nem volt hasztalan!
A’ nem-hazug három rokkás-leány Ígéretét nagy keggyel teljesíté:
Szolgált Hazámnak vég282 lehell’tem is!
–––
[194.]
XXXIV.
BARÓTI SZABÓ.
Isten veled, Virth, és te, kedves Pyberem, Gazdám, barátom, hív tanítványom, fiam!
Isten veled, hív társam, érdemes Dömém!
’S te, a’ kit a’ Végzés hazád’ határitól És tőlem olly nagy messze, messze eltola!
Ah, Dávid elhal! A’ kemény halál neki Fejére mérte már kaszáját. Hetvenöt Izromba látta, hogy kalongya-rendeit Ceres kirakta holdjain, és annyiszor
Hogy Bacchus új bort szűretett víg bérczein.
Ah, sírbe száll! ’s gyors szárnyakon repűl-el ő Oda, hol Gvadányi, a’ magyar Költők’ feje,
’S dicső Vezér és nagy-nevű Histórikus, Benczém, atyáddal múlat eggyütt. Nem hal-el Neve, bár ha teste rothad is. Te ássd neki A’ vég lakást meg, Bencze, eggyik dombodon.
’S fejéhez ültess önn kezeddel eggy dió-Fiatalt, hogy árnyék fedje csendes boltomat.
Így a’ kit a’ bal sors hazájából kicsal, És a’ kit a’ jó szent keblébe283 visszavonsz, Majd ezt kiáltja, hogyha Virthre ált’-tekint:
Székely Poéta, álmod’ csendesen aludd!284
282 vég<so> A lejegyzéssel egyidejű javítás. A vers alatt német nyelvű szedési utasítás: Die letzte Zeile durchgeschossen.
283 <kebl> keblébe A lejegyzéssel egyidejű javítás.
284 A vers alatt német nyelvű szedési utasítás: Die letzte Zeile durchgeschossen.
136.
LEVELEK
194. XXXIV. BARÓTI SZABÓ.
193 [195.]
XXXV.
FÁBCHICH.285
Fábchich vala nevem. Az kilencz Szüzek zordon Cziterát adának énnekem. Ijedéssel fut
Zöngése elől az, a’ kire nem hunyorgottak.
De nem fut a’ kit felavatának, és érti
Hogy nincs tulajdon kecsek’ hiján, midőn a’ szép Ifjak’ ’s leányok’ táncza köztt ruzsabúl font Koszorúval ugrik-elő Anácreon, ’s rökkent Szózattal eggyütt dallja, Cómusz286 és Éván, A’ ti áldomástokat, és köz örömöket toldja.
Dücsös hazámnak hív fija! nem egyenlő bájt Ád mindeneknek Sváda. Kedvelém nyelved’, Buzogtam én is értte. Nevemet áldd, tisztöld.
[196.]
HIMFY.
DAYKA. Tűzbe felét! HIMFY. Vetem. D. Ujra felét! – H. Ím. D. Harmadikát még! – H. Lángol az is. D. Jere most; vár az Olympuszi kar.
[197.]
Eggy a’ legszükségesbb.
Már tudod a’ törvényt, karodat gyakoroltad eléggé, Hátra van287 eggy és eggy ’s eggy: Thüe tajsz Charizin.
[198.]
KIS ÉS BERZSENYI.
Külömbözők és eggyek arczaik, Mint lenni kell a’ szép testvérekének, Kik eggy anyának nőttek karjain, És bájaiban megosztva részesek.
285 A kisbetűvel írt cím mellett német nyelvű szedési utasítás mutatja, hogy verzálnak kell lennie.
286 A C K-ból jav.
287 Hátra <vagyon m> van
109.
138.
139.
132.
LEVELEK
195. XXXV. FÁBCHICH., 196. HIMFY., 197. Eggy a’ legszükségesbb., 198. KIS ÉS BERZSENYI.
194
Aranyszög fürtök ékesítik az
Eggyiknek fenn költ homlokát, ’s cyane (búzavirág) Színét felűlhaladt nagy szép szemek
Szikráznak a’ játékos ív alól.
A’ másik barna selymet hullogat Párószi-márvany-vállain alá
’S melly Isten álljon ellent, a’ midőn E’ két setét csillag pillant reá?
Az eggyik Spártai karcsu szép leány, Körűl aggatva a’ párducz’ leplegével, Kit288 a’ hegyekben sujtott meg nyila:
Lezbósz nevelte a’ másikát dalok És lant’ zengése mellett; ezt mutatja
Fürtjei között az íonkosszorú. (ἰον viola görögül) Mellyíké az alma ? Ah, ki mondja-meg?
Kiben kétségeim bíztos oktatót Találni szoktak, Delphinek királya, Szent és nagy Isten! verd-el e’ homályt.
’S hogy bírja fényed’, illessd meg szemem.
Tripószodon ég a’ tömjén, ’s magas Boltjaidat sűrű felleg tölti-be.
Segíts! itt térdelek –
Ím a’ falon
Betűk lángolnak: KEDVES NÉKEM A’
NAGY MESTER ÉS A’ VALASZTOTT TANÍTVÁNY.
[199.]
A’ fennszavú Idiota.
A plus B aequale X? Nem igaz, mond Zugdi. – Hisz’ A B Ab! ’s Kántot szidja. – Zugdiak, értitek ezt?
Ezt így kell scandálni Á plusz b’ékvál ix. etc. Az értelem pedig ez: Némelly ember nem érti az új Philosophia által alkotott Aesthetikai tudományt, megbotránkozik a’ nem értett tanításon, ’s szidja Kantot, Fichtét etc.
288 <Mellyet> Kit 140.
LEVELEK 199. A’ fennszavú Idiota.
195 Berzsenyi Dánielnek, Széphalom, 1811. január 10.
[…]
Nyilaim nem sértenek nyilván; legalább Czinkét nem akarták. Czinegét csak azért tettem oda a’ hol állott, mert nem kaptam más madarat, mellynek neve metrumomba illett volna. Leveled vétele előtt Patakra vala küldve Töviseim’ exemplárja, hogy nyom-tassák, ’s már ez az epigramma ki vala hagyva. Czinke Ferencz, a’ Prof., nem méltó hogy reá nyil lövettessék; ’s osztán a’ nyil tömpécske vala, – pedig a’ nyil nem nyil ha nem éles, ha tömpe. De miért akarod Te, édes barátom, hogy személyt ne bántsanak ezek az én289 nyilaim? A’ Jézus Kristus Isten volt és még is korbácsot kapott azok ellen a’ kik az ő atyja’ Templomát megfertéztették; – ő, a’ ki, ha Papjainkat hallod, olly em-beri szeretet predikált, melly felségesebb mint mind az a’ mit Socratesz és más meg nem keresztelkedtek tanítottak. Hát az az átkozott, Istentől elrugaszkodott Voltaire mennyi epigrammában ’s nem epigrammában bántogatta Monsieur Freront ’s más ha-sonló érdemű írójikat a’ francziáknak! Sok szabad versben, a’ mi prózában nem szabad.
Nem bántanám őket epigrammáimban, de a’ Publicum így talán megérti hogy azok nyelv- és ízlésrontók, külömben meg nem érti. Keveset bántok, és eggyet sem nagyon;
kettőt tulajdon maga ecsetjeivel festettem. Láczainak adok jól, mert Poocsot, Mátyásit tartja első Poetáinknak. Külömben korbácsaim csak illyek mint a’ mi itt következik:
[200.]
HIMFY.
DAYKA. Tűzre felét! – HIMFY. Vetem. – D. Újra felét! – H. Ím. – D. Harmadikát még!
H. Lángol az is.290 – D. Jer most, vár az Olympuszi Kar. – Illyenek mint ez volt, és a’ mi itt következik:
[201.]
A’ BÉKÁK.
(Originál; de a’ pajkosság tónusát Aristophaneszből vettem.) Brekeke!
Brekeke, brekeke!
Kloáx! Tuú!
Brekeke, brekeke!291
Brekeke, Kloáx, Brekeke! Tuú Brekeke, brekeke, brekeke,
289 én Sor fölötti betoldás.
290 az is<!>.
291 Itt és a továbbiakban Br, br illetve Kl, kl rövidítések következnek, ezeket értelemszerűen feloldottuk.
138.
141.
LEVELEK
200. HIMFY., 201. A’ BÉKÁK.
196
Brekeke, brekeke, brekeke, brekeke!
Kloáx, kloáx! Tuú, tuú!
Brekeke! Tuú, tuú!
Brekeke, brekeke!
Kél a’ hold szép kereke,292 Ébred a’ tók gyermeke, Zeng lakások’ feneke.
Brekeke, brekeke!
Kloáx! Tuú!
Kloáx, kloáx! Tuú, tuú!
Zeüsz bennünket szerete, A’ midőn szent végzete A’ vizekbe szöktete.
Brekeke, brekeke, brekeke!
Kloáx, kloáx! Tuú, tuú!
Egykoron az ő ege
Volt lakunk, – ’s ez nem rege! – Ah, de a’ Phoebusz melege Veszélyt hoza ránk A’ békanép Rakásra húllt-el.
Nem volt segéd!
Nem volt segéllő!
A’ nép’ fejedelmei Az Istenek’ atyját Arczaikra borúlva Kiáltozák.
Nem hajla-meg ő!
Mert Nemesisz Veszélyt parancsolt.
Nem tűrte szerencsénk’, Nem tűrte hatalmunk’, Nem nagy ragyogásunk!
De végre haragja
’S az isteni bosszú Határt találtak.
’S Batrachósznak serege Éledni kezdett.
Visszatért az ég’ kegye,
292 <gyermeke> kereke Az áth. szó fölé írva.
LEVELEK 201. A’ BÉKÁK.
197 Júnó érettünk rettege,
’S elboríta fellege.
Brekeke, brekeke, brekeke!
Kloáx, kloáx! Tuú, tuú!
A’ régi helyébe Szép lak juta nékünk, Mint az vala szép.
Kristály vizeink köztt A’ nap’ nyila minket Nem érhet el itt.
Nekünk Poseidon, A’ tengeri Zeüsz, Védünk, atyánk, Hatalmas urunk, Nagy Istenünk.
’S a’ Trítonok
’S a’ Néreisek Hív rokonink.
’S ha Síriusz Forralja lakunkat
’S a’ földet aszalja Hínárkárpitot Vonnak felinkbe.
Zeüsz bennünket szerete, A’ midőn szent végzete A’ vizekbe szöktete.
Brekeke, brekeke, brekeke!
Kloáx, kloáx! Tuú, tuú!
A’ víz lakóji Mind szótlanok.
Lantjával Apoll Nem illeté-meg Csak eggyikét is.
’S az a’ kevély madár Kit hintajába fog Anadyomenè, Néma mint a’ Czet
’S a’ Kaselot És a’ viza, ’s a’ tok.
Csak mi vagyunk – Mi! – A’ vízi Caménák’
Egyedűl kedvelt fijai.
LEVELEK 201. A’ BÉKÁK.
198
Brekeke, brekeke, brekeke,293 Brekeke, brekeke, brekeke, brekeke, Kloáx, kloáx! Tuú, tuú!
Kloáx! Tuú!
Ha megzendűl294 Estvéli dalunk
’S örömünk eltölti az eget, Előjön Cynthia
Ezerszer ezer Követőjivel, Irígyli szerencsénk’
Irígyli boldogságunk’
Irígyli hogy ő nem vízlakos.
Csudálja az ég A’ neki nem jutott Bájzengzetet.
Csudálja Tellusz, És hogy mi vagyunk Őneki legfőbb fénye dísze Haladattal vallja-meg.
Fülel a’ vidék,
’S a’ sziklák a’ tetőken
’S vizeinknek boldog szélein Eggyütt zengenek velünk.
Brekeke, brekeke, Brekeke, brekeke, tuú, Kloáx, kloáx! tuú, tuú!
Eggy bús madár, Színetlen és kicsiny, Kit a’ berkek magok Legaljasbb árnyaikban
293 Az alábbi sorokban számokkal van kiírva, hányszor kell ismételni.
294 Innentől nincsen sorokra tördelve a szöveg, az új sort néhány betűnyi üres helyköz jelzi.
LEVELEK 201. A’ BÉKÁK.
199 Saját örömére
’S a’ föld örömére Zengeni hágy,
Míg a’ Télnek nyájas álma Hű karjába nem fogad,
’S a’ megifjodott Tavasznak
Szép Hóráji gyenge kézzel életre nem költenek.
Brekeke, brekeke, brekeke!
Zeüsz bennünket szerete295 A’ midőn szent végzete A’ vizekbe szöktete.
Brekeke, brekeke, Kloáx, kloáx, Tuú, tuú!
Ugy tetszik megküldöttem már az Epigrammai Morált.
[202.]
„Bántani mást vadság!” – ’S más a’ lélektelen Író?
Azt hozzád ’s hozzám nem köti semmi kötel.
Csípd, döfd, rugd valahol kapod a’ gaz latrot. Az illyet Ütni, csigázni ’s agyon verni nevetve szabad.
Legutolsó darabon ez: Az én sugallóm.296 [203.]
Az a’ kis lyányka kit297 nekem, Hogy verseim’ sugallaná, Társúl a’ Múzsa rendele, Eggy csintalan dévaj gyerek.
Epéje nincs, de gondolatlan, Jámbor, szelíd, de nagy bohó, Enyhítni kész a’ szenvedőt, Az ártatlant kész védeni, Ha bár saját vesztével is.
De néha rá jön a’ gonosz szél, Elkapja eggy pajkos gondolat,
295 A folytatást, vagyis az ismétlést etc. jelzi, valamint: 2 br. 2 kl. 2 tuú.
296 A vers a címet követően folyamatosan van írva.
297 <mell> kit Az áth. szókezdet fölé írva.
135.
137.
LEVELEK 202–203. [Cím nélkül]
200
Nem bír magával, eggyre sért Barátot és patvarkodót.
És hogy ne fájjon a’ döfés,
’S enyhűljön a’ seb, mellyet ejte, Nevetve pattantja-el nyilát,
’S zománcz fogsort láttat vele, És a’ legbájosbb ajkakat.
’S ezek miatt a’ vett döfést, Patvarkodója mint barátja Békével és mosolygva tűri,
’S csókolja a’ szép Szelíd’ kezét.
Nem illy szelíd az ő keze, Ha a’ félbolond ’s a’ félokoska Dagállyal járúl őfeléje.
Öl akkor, és nem sért, nyila.
Nevet, mert ő szeret nevetni, Illyenkor is, de megvetéssel, Hogy jobban sújtson a’ csapás;
’S örűlve hogy haragja néktek, Kedvét nyilván jelentheti, Kiknek virágit nyújtogatta.
Van eggy darabom, melly a’ Sittlich schön és Sinnlich schön külömbségét érezteti igen caustisch.
[204.]
Veszett idők! veszett erkölcs! veszett Poézis!
Nem kell nekem ha mérget hoz a’ lépes méz is.
Eggy a’ szép ’s jó, eggy a’ rút ’s rossz, mond a’ Morál, Pedig hamis ügy mellett az nem perorál etc.
De ezt a’ darabot elfeledém megtartani párban, úgy hogy ha Patakon elvész a’
Typographiában a’ Ms. örökösen oda lesz. Eggy Papi ember azt fejtegeti, hogy a’ Festő az angyal czombját is meztelen hagyá, ’s az298 nagy vétek.
Mintha ott a’ hol ők vannak nem volna váll és csizma!
Ah ennyi rosszat szűlt köztünk az Aesthezis ’s a’ Schizma!
Dayka felől azt hazudta Kis István hogy már a’ 6dik árkust nyomják. És ezt igen szokszor hazudozta így. Kisűlt, hogy még csak meg sem alkudott az Universitas
298 azt Tollhiba, em.
142.
LEVELEK 204. [Cím nélkül]