Legelébb a címről. Ez egy végül nem változott munkacím a Nemzeti Tankönyvki-adónál megjelent könyvhöz. Azt igyekszik üzenni: kézzel, lábbal - mindegy, csak tegyük! Kihalóban van az a gárda, amelynek tagjai értik, tudják és ismerik a pedagó-giai céllal művelt bábjátékot, s a pedagógusképzés mulasztásai miatt alig lesz valaki, aki érdeklődjön – e módszer, eme értékőrző és értékteremtő tevékenység iránt.
Az aktuális cím és a tanulmány kettős tartalmú – mit és miként kellene tennünk. Arra is igyekszik választ adni: ha igen, akkor hogyan kellene haté-konyan csinálni. Nem tudni meddig tehető fel ez a kérdés. Lassan nem lesz, aki hiteles választ tudjon adni, de ami ennél is elszomorítóbb – nem lesz, aki feltegye. Az okok számosak.
• A művészeti nevelés minden területe – változatlanul - hátrányt szenved az iskolázásban.
• A pedagógusok motiválása a gyermekek érzelmi intelligenciájának fejlesz-tésére (EQ) – alacsony,
• sem a pedagógusnak, sem a gyermeknek „nem éri meg” ezt a „cuccos”
műfajt művelni, ha a kész produkcióval nincs hol bemutatkozni, bizonyítani.
• Nincsen a bábjáték pedagógiai alkalmazására felkészítő, átfogó megegye-zésen alapuló képzés., Általánosságban, többnyire a műfaj területén járatlan drámapedagógusok serénykednek, nem a bábjáték érdekeit képviselve.
Ezenközben manapság mindenféle népünnepélyen, böllérfesztiválon – a régi szórakozások (zene/tánc/büfé) helyén ma az ugrálóvár, a bábjáték és az arcfestés virít a plakátokon.
Nos tehát: nevelés kézzel-bábbal
Felmerülhet a kérdés, egyáltalán miért van rá szükség? Egyszerű lenne az igazat mondani: mert emberellenes a hiánya! Mivel ez így nagyon erősnek hangzik, szolgáljunk magyarázattal.
1 A tanulmány szövege megtartotta az előadás életszerű stílusát, érzelmekkel telített hangvételét.
A válasz az agy szerkezetében, működésében keresendő, amely végül is az emberi élet menedzsere, legyen az bármi, amire mozog: hit, lélek, akarat, innováció, stb. Még a legeslegleegyszerűsítettebb magyarázattal is sokat lehetne szóbahozni az emberi agyról. Például a tömege méretéről, ami igen nagy az általa kiszolgált ember testéhez viszonyítva. Pedig ekkor sem a sejtek, hanem a közöttük lévő kapcsolatok száma a lenyűgöző. Az agy elképesztő működését a napi 60–70 000 gondolat kezelése jellemzi a legjobban. Ezek után már nem is csoda, hogy az élet során 1 quadrillió információ-darabkával bánunk el. Ezen tenyészik ez a felfoghatatlanul szerteágazó ember alkotta világ, ahol az emberi ötletekből, a kidolgozott gondolatokból felhőkarcolók emel-kednek, vallások erednek, ételkülönlegességek, eposzok, szimfóniák születnek, amiket egyáltalán nem lehet a külvilágra adott egyszerű válaszreakcióként elkönyvelni.
A fejlődő diagnosztika segít megtudni, hogy mi folyik az agyban. De az, hogy ami benne van – értsd: ötlet, gondolat –, miként jött létre, azt valójában csak sejtjük. Az holtbiztos, hogy bármit tesz, gondol, hoz létre az ember, az az idegsejthálózat, az agyszerkezet műve. A pedagógia – ami csak akkor jó, ha helyesen alkalmazott lélektanként működik – ennek nyomán csak azt tűzheti maga elé, hogy minimum biztosítja, könnyíti a tudáshoz vezető utat.
S ekkor még egy különösen fontos törvényszerűség lép reflektorfénybe: csak az érzelmekkel megtámogatott dolgok rögzülnek jól. Ezért törnek elő oly erővel – akárcsak egy illatfoszlány nyomán is – a kedves emlékek, ezért mozgósítható könnyen a pozitív érzésekkel szerzett tudás. A beszéd – amelynek százezer évre visszatekintően vitathatatlan szerepe van a kommunikációban – felerősíti az emberi agy aszimmetriáját. Az emberi agy ugyanis nem tükörszimmetrikus. Az egyik fele javarészt az érzelmekért, vele együtt annak vivőközegéért, a művészetért felelős. A
„néma” jobb agyfélteke muzikálisabb, mint beszélő párja, a látás egyes elemeiben is (a tér- és színlátásban, az arcok, a mintázatok felismerésében) ugyancsak többet tud. S most nem beszélünk a humorról, a szabadságról, a kreativitásról, a fantázi-áról. Ezeket mind mesterfokon űzi az egyébiránt igen játékos félteke2.
1. kép: Az agyféltekék funkciói
Az emberi érzelmek – mint minden más is – kifejlesztendők. Ezzel már ott is vagyunk, miként ér össze a bábjáték és a gyermekkultúra. A 21. századi családok
2 http://www.ofi.hu/tudastar/kalandozas-agyfeltekek
Szentirmai László sajátságos életet élnek. Ez a simogatós telefonok, az infokommunikációs tech-nológia csábító világa. A kütyük - például a maroktelefonok) – jellemzően a háborúból, a katonai szektorból kerülnek át a polgári szférába, no meg az űrku-tatásból, amelynek egyetlen hihető konklúziója csupán annyi, hogy az embe-riség nem költöztethető át egyik bolygóról a másikra. Persze az időjárás jelentés szeretnivaló, főleg, ha a szatelitképeket csinos meteorológus kommentálja, arra azonban alkalmatlan, hogy a Föld féltésére intse az emberiséget. Az infokommu-nikációs technológia természetesen nagy üzlet, szépen megélnek belőle azok:
akik a kényelmet kínálják – „well connected people” –, és azok akik, a szennyet ajánlják a 100 csatornás műholdvevőkkel, és azok is akik, a Facebookkal szédítik a tömegeket, akik úgy kötődnek össze egymással, hogy közben szétesik a család.
A kölykök notebookjukon megrendelik a repülőjegyet Londonba, de hamarabb kötnek ki egy pubban, mint a National Gallery-ben. Mondhatom királyság, ... aztán:
irány mosogatni!
Honnan ez az igénytelenség? Ki tudja? Egy kis valódi retro jó lenne! Keve-sebb Facebook! KeveKeve-sebb TV! KeveKeve-sebb „sitcom”, azaz situation comedy.
Vajon dráma a „sitcom”? Nem! Ezek a töredékek csak sekély röptű szövegek, korlátozottan humoros párbeszédek. A jelenetmorzsa végén ott az aktuális
„lúzer”, akire rázoomol a kamera és az angolszász mimika törvényei szerint vág egy pofát – és snitt. Semmi drámai ív, semmi tanulság, csakis silány mulatás, az idő „múlatása”. Közben működik a fogyasztói társadalom, a reklámfolyam hátán megy a kütyük felkínálása, a létezhetetlen életformák ígérete.
A fogyasztói társadalom úgy működik, hogy a vásárlók agyát elébb kiürítik.
Köztudott, hogy a gondolkodó, érző ember alkalmatlan arra, hogy az orránál fogva vezessék, mert miérteket vizsgál meg, elemez és következtetéseket von le, s az esetek javarészében ellenáll. Felismeri, tudja, hogy a csábítóan kellemes, a szédületesen kényeztető, stb., stb. valójában szükségtelen. Rabszolga gyer-mekmunka és gonosz állatkísérletek sejlenek fel előtte a varázslatosan olcsóban.
Gyanakodni, kételkedni kezd, hogy a hamis – szelídebben: festett – hajszín, a kisegített alkat akkor is tetszeni fog a másiknak, ha...
Mi az, ami érezni és gondolkodni tanít? Az egyik biztosan jó válasz: a művé-szet. Ezek között is fontos szerepet játszik a dráma, a színház – és a gyerekek nagy barátja a bábszínház. Jelentős eredményként megszületett a bábjátékban rejlő komplexitás felismerése. A Nemzeti Alaptanterv, kerettanterv, az Óvodai nevelési program tartalmazza a dráma, a színház, a bábszínház hasznait:
• Az olvasástanításban: a darabelemzés alkalmával végzett szövegértel-mezés terén.
• A személyiségformálásban, például muníció az erkölcstanhoz.
• Rámutat, hogy kreatív, alkotó munkálkodás folyik alatta, ráadásképp visszaigazolja a rajz-, az ének-, a technikaórákon, a magyar irodalomból és történelemből megismertek értelmét, hasznát.
Nevelés kézzel-bábbal – konkrétan miképp
Mit fog a bábbal játszani a gyerek? A gyerekek aktivitása közismert. Az őket körülvevő világba úgy csöppennek, hogy ott már minden kész, mindennek oka, feladata van. Kielégíthetetlen kíváncsisággal igyekeznek mindent felfedezni, közelebbről megismerni, birtokba venni. A felnőtteknek az a feladata, hogy minden külsőség, minden felület mögött felmutassák a belül rejtezőt, az okot, a tartalmat. Az ember szellemi kiteljesedésének e korai szakaszában kevés kapasz-kodóra támaszkodhat. A Jó és a Rossz között elhelyezkedő ezernyi árnyalat megkülönböztetéséhez nem rendelkezik elég tapasztalathoz, még előtte áll a szabályszerűségek felismerésének, a törvények megértésének. A gyermek inkább emocionális mint racionális lény.
A bábu éppen ezért itt, a gyermekévek alatt tesz legtöbbet a sikeres építkezés érdekében. Napsárga kiskacsák, sunyi, rőt Rókák, szürke/vicsori Farkas Komák, majd aztán Holle Anyó, Kukorica Jancsi, Hófehérke vezet el Abigélig, Vangoig.
A gyorsan múló (!) évek alatt fokozatosan osztódik fel a hősök tere – eleinte mindenki vagy a jó, vagy a gonosz pólus környékén tanyáz, s a bontakozó szemé-lyiség a főhős útjának állomásaiból – bukásokból, megküzdött veszedelmekből, sikerekből (a nézőtérről figyelve) – sejti meg, hogy’ működik a „jó viselkedés”, ki mellé kell állni, ha a cél az erőfeszítéseket követő megnyugvás, a kiérdemelt boldogság. Ez annyira igaz, hogy a végtelenségig lecsupaszított Star Wars legen-dárium dramaturgiai üzenete is ugyanaz, mint bármelyik népmeséé: nem kifize-tődő a sötét oldal mellé szegődni.
A bábok a megismerő tevékenység bázisát jelentő percepciós területekre hatnak – patikamérlegen kimért színeik, szándékosan kialakított formáik vannak.
Tömegük – a tartalomhoz kötötten – az óvnivalóan kicsiny és a rémületesen robosztus között gondosan felkutatott ponton helyezkedik el. Büdös szagot sejtető, romlottságra utaló felületekkel, szakadt kosztümökkel szemközt az ápoltság, a gondozott tisztaság vonul fel.
Ekkor lép elő a kérdés, mit fog kezdeni a gyermek a figurákkal? Látnia, tudnia kell ellesni, hogy mit lehet tenni és azt is miként. Legegyszerűbb a hallott, a már ismert meséket, mondákat megeleveníteni. Az emberiség emlékezetét nem szabad alábecsülni! Hinni kell az édesanyák milliárdjai ajkáról ezerszámra kért történetek bölcsességében. Az ókorban, a színház hatását fel- és elismerő kirá-lyok hetvenezres amfiteátrumokat is megépíttettek, csak hogy alattvalóikat (nem lévén még TV) a törvényessel, az erkölcsössel megismertessék. (Stadion is volt, bár csak huszonötezres.) Különös lény az ember – szeret tanulni, de utálja, ha kioktatják! Alkalmat kell adni arra, hogy szemérmesen kileshesse a jó utat, s aztán majd azt járja. De parancsra ..., no ne má’. És nyomban jön az intelem!
A csoportszobák, a tantermek eldugott sarkába, üveges szekrénybe száműzött bábokat elő kell hozni és játszani kell velük. Az ember mintakövető lény. Az a gyerekközösség, amelyik nem látott bábut feléledni tanítója, óvónője kezében, csak verekedni, üresen gonoszkodni fog a figurákkal. Vagy még azt sem.
Szentirmai László
Mikor és milyen bábbal fog játszani a gyerek
Bábu mindenből készülhet. Minden átlényegülhet bábuvá. Így lesz seperc alatt a félcipőből kisautó, a gyolcskendőbe bugyolált kukoricacsutka-darabból Rozi Baba. A realitás és az irrealitás határán ekkor még nem fontak vasfüggönyt a múló évek: a képzelet mindent átjárhatóvá tesz. Arról a képzeletről van szó, amelyet ha nem tápláltak időben és elég hosszan, sosem lesz a felserdült ember segítségére. A tárgyjáték jól iskolázza, könnyedén fejleszti a bontakozó képzelő-erőt – minden alkotás ősföldjét. Így lesz a gyermekkor egyik titka a „mindenből minden lehet” mágikus törvénye, a „mondjuk azt, hogy ez egy...” gondolatba font eljövendő lehetősége.
Milyen bábbal játsszék a gyermek? A válasz fölöttébb egyszerű: olyannal, amit maga is el tud készíteni. Az óvoda és az iskola kezdő szakasza a tárgyal-kotó tevékenységek világa. Bármely mozgatás nagymértékben fokozza a kezek ügyesedését és tudatos koordinációját. Ugyanúgy, mint a kézírásnál, a foly-tonos visszacsatolás kedvezően hat a központi idegrendszer finom-koordiná-ciós központjaira is. A gyerekek egyébként is szívesen alkotnak. Gyúrjunk egy só-liszt gyurma fejet!
2. kép: Bábok
Élvezik a kezeik között lezajló átalakulást. Hamar elkészül a bábu legfon-tosabb része, amelyen a szemek (tekintet) és a száj (mosoly, grimasz, fintor) van. Elég egy „L” alakú huzaldarabot, vagy egy pálcát beleépíteni, s egy darab rongyot ráakasztani, s már kész is a párbeszédre a rögtönzött báb.
Tömérdek figurát csinálnak a gyerekek, amik aztán csak mókás gyermekkéz alkotta szobrokként enyésznek bele a jövőbe – anélkül, hogy egyiket is valaki szóra bírta, megsétáltatta volna egy számára teremtett világban. Nem kellenek drága anyagok – tudatosítsuk: a hulladék nem szemét! Ma már „csak úgy”, doboz nélkül, semmit sem kapni. Akarjuk, nem akarjuk rendelkezésre áll a göngyölegek tömege. Ezek szétnyithatók, megfesthetők. Külső és belső terek hozhatók létre belőlük. A szereplő akár rendes „báb” is lehetne, csak ne egyből az internetről
Legyen talán papírkivágás? A gyerekrajzok – ismerve Levente Péter és Döbrentey Ildikó hajdan volt TV műsorait (Égből pottyant mesék) – a leghétköz-napibb gyermekmunkák síkbáb előadások főszereplői lehetnek.
Legyen talán árnyjáték? Rajta! Csak egy kis kontraszt kell. Az ablak közvetlen közelében kifeszített vásznon bármi megelevenedhet. Nincs szükség költséges felszerelésre, elég egy kifeszített lepedő és a megfelelően felszerelt sziluettek megteszik a magukét. Az áttört papírkivágás már maga a gazdagság. Lyukasz-tókat, késeket, sőt a horgolások, tortadíszek sokféleségét használva bármit a mesei magasságába lendíthetünk. Ugyanez színes celluloidlapokkal „megfestett”
változatban még egy emelettel emelkedik meg.
3. kép: Árnyjáték
És íme, a közismert fakanálbáb. Szinte nem is kell egy szót sem ejteni, mindenki ismeri. Inkább ismételt intelem: semmit se az internet kritikátlan hasz-nálata nélkül.
4. kép: Fakanálbáb
Talán még végezetül az ember – a mozgató – és bábu viszonyáról. Korábban (szerintem helyesen) „titkolták” a bábost. Paraván mögül játszott. Korlátlanul érvényesült a csoda, a varázs. Mára talán csak a groteszk maradt... Hol a humor?
Hova tűnt a fennkölt? Pedig csak a stilizált tartalom működhet jól. Az előre törő nyílt játékban sokszor az emberi arc, az élő tekintet győz – és veszít a báb, ami pedig mindig többet jelent önmagánál, többet jelent Kovács Pistánál. Az emberi-séget jelenti, annak sorsáról üzen.
Szentirmai László
Pajorné Kugelbauer Ida