Az 1914-es Gyermekművészeti Kiállítás és utóélete1
Éppen 100 éve, 1914 májusában nyílt meg a budapesti Iparművészeti Múze-umban, a Magyar Iparművészeti Társulat rendezésében a nagyszabású Gyer-mekművészeti Kiállítás2. A rendezvény az első hazai megnyilvánulása volt azoknak a komplex, a reformpedagógiákból kinövő művészetpedagógiai törek-véseknek, amelyeket a korszakban gyermekművészetnek neveztek, s amiben mai gyermekkultúra fogalmunk legközvetlenebb előzményét, első összefoglalását ismerhetjük fel. E kiállítás magába foglalta a gyermekkor anyagi kultúrájának korszakra jellemző megjelenéseit, de a szellemi kultúra területeire is kiterjedt.
1. kép Az Iparművészeti Múzeum Gyermekművészeti Kiállításának plakátja.
Gara Arnold munkája.
1 A konferencián elhangzott előadás és e tanulmány az alábbi kötetben megjelent írás rövidített, illusz-trált változata: Bús Imre (2013, szerk.): Tanulmányok a gyermekkultúráról, PTE IGYK, Szekszárd.
2 A 2014. november 20–21-én megrendezett Gyermekkultúra Konferencia és Kiállításnak ez az esemény volt az egyik meghatározó apropója. (A Szerk.)
Tészabó Júlia Tészabó Júlia A múlt századforduló környékén a reformpedagógia egyik ágaként (Németh, 2003) születő művészetpedagógia a gyermek alkotó tevékenységének felisme-résével hatalmas lépést tett a gyermek jobb megismerése felé, és oktatásában is nagy változásokat tudott elérni, hiszen a gyermekek rajzait a bennük működő alkotó energiák és a világ megismerése eszközének tekintette, és beemelte az iskolai oktatásba is. A reformmozgalmak továbbvitték az elképzelést és a gyer-mekművészetet szélesebb összefüggésében kezdték értelmezni, belevonták a gyermek esztétikus környezetének elemeit, az otthon, az iskola berendezéseit, a gyermekruhák reformját, az ekkor születő művészi gyermekkönyvet, és sok más ekkor kibontakozó és a gyermek sajátosságait figyelembe vevő, s annak eszté-tikai érzékére ható területet is.
Ezt a már nem elsősorban a gyermeki alkotásokra összpontosító, hanem egy tágabb értelemben felfogott – a gyermek művészete mellett a gyermek számára létrehozott művészetet magába foglaló gyermekművészet-felfogást az 1901-ben, Lipcsében rendezett Kunst im den Leben des Kindes című kiállítás jelenítette meg először, s ezt azután számos, a koncepciót is alakító kiállítás követte Európában és Amerikában. Nagy jelentőségű az 1908-ban, Bécsben rendezett Kunstschau gyermekművészeti része, ahol a gyermekek környezetét és alkotásait a modern művészet kontextusában jelenítették meg.
Ebbe a sorba illeszkedik az 1914-es budapesti kiállítás is. Tervezeteinek össze-vetése jól mutatja a gyermekművészet-gyermekkultúra fogalmának letisztulását, de ugyanakkor állandó bővülését is. Egy gyermekművészeti kiállítás részletes tervét a Gyermektanulmányi Társaságban kialakuló elképzelések alapján már 1906-ban megjelenteti Nagy László a Népmívelés című folyóiratban. A terve-zett „osztályok” áttekintésével képet nyerhetünk a kor pedagógiai törekvéseiről, elgondolásairól (Nagy, 1906).
A gyermektanulmányi osztály az addig gyűjtött „ösztönszerű” gyermekrajzokat, míg az úgynevezett oktatástani osztály a népiskolai rajztanítás régi és új módszerrel készített eredményeit és az óvodai alaki foglalkoztatás eszközeit kívánta bemutatni.
A harmadik osztály a művészeti osztály elnevezést kapta, s itt a gyermek számára létrehozott esztétikus tárgyak, környezeti elemek kaptak volna helyet.
E csoport fő erőssége már ebben az elképzelésben is az illusztrált képeskönyvek hazai és nemzetközi eredményeinek bemutatása lett volna. A művészeti osztály másik szekciója – ennek az első tervezetnek pedagógiai indíttatását jelezve – egy esztétikailag és közegészségügyileg mintaszerűen tervezett és berendezett mintatantermet és kisdedóvót mutatott volna be. Nem gondoltak még ekkor a gyermek intézményes tereken kívüli, tehát otthoni környezetének, a gyermek-szobának fontos szerepére, ez később került, elsősorban a művész-tervezők, majd a nevelők – például Nádai Pál –, látókörébe.
Szerepelt ekkor egy zenei csoport is, amelyben hangszerek, gyermekdalok, népies és műdalok, gyermek táncok, daloskönyvek kaptak volna helyet. Ez
A tervezetben következő a hazai és külföldi játékszerek osztálya. Önálló osztályként való megjelenésének oka, hogy a korszak pedagógiai és gazdasági vitáiban nagy szerepet kapott, és az Iparművészeti Társulat 1904-es játékpályá-zatával még nagyobb figyelmet keltő terület volt.
A budapesti kiállítás koncepciója egy mintegy évtizedes kikristályosodási folyamat után vált a századforduló gyermekrajz-központú, reformpedagógiai indíttatású elképzeléséből komplex gyermekművészeti, gyermek-kulturális tartalmú bemutatóvá.
Az 1906-os első tervezet gyermektanulmányi és pedagógiai indíttatású volt, s azokat a területeket vette számba, amelyek e szempontoknak megfeleltek, illetve ekkorra jelentős eredményeket mutattak fel. Az 1914-ben megvalósult kiállítás koncepciója másképp alakult ki, résztvevőit máshonnan toborozta. Talán éppen azért, mert a kiállítást a Magyar Iparművészeti Társulat rendezte, visszaszorultak a pedagógiai területek képviselői (Nagy László például sehol nem szerepel), és egyik legfontosabb szervezője, a rajztanítás ügyében még fővárosi hivatalnok-ként, a gyermekrajzok gyűjtőjeként és a nemzetközi kongresszusok résztvevője-ként fontos szerepet játszó Györgyi Kálmán ekkorra az Iparművészeti Társulaton belül fejtett ki aktív tevékenységet.
A további szereplők, illetve kiállítók, művészek, művészeti és múzeumi szak-emberek – úgy tűnik – a folyamatosan alakuló, bővülő koncepcióhoz sok esetben személyes kapcsolatrendszerük révén csatlakoztak, ám, mivel erős nemzetközi kitekintésük volt, a beemelt területek a kortárs nemzetközi gyermekművészeti törekvések művészeti vonulatába szorosan illeszkedtek.
A kiállítás területeinek kialakításában kiemelkedik Nádai Pál, tanár, művé-szeti író szerepe, akinek nemcsak a gyermekkultúrával, de általában a kultúrával kapcsolatos munkái egy igen széleskörű, mondhatjuk, mai szemmel is nagyon modern kultúrafelfogást képviselnek. Nádai a gyermekkultúra területeinek első itthoni feltérképezőjeként 1911-ben megjelent, Könyv a gyermekről – munka, játék, művészet című könyvében kitér a gyermekszoba, a mesés- és képes-könyvek, az ifjúsági irodalom témájára, de emellett a város és a természet, a kert is fontos szerepet kap benne. A város beemelése rendkívül korai, valójában majd csak a 20. század második felében válik a gyermekkultúrával való foglalkozás valódi terepévé. A gyermek művészi nevelése című fejezet máig korszerű megkö-zelítésmódja a gyermekrajz és rajztanítás kérdései mellett a (ezt a szót hasz-nálja), a művészi környezet, a műértő közönség nevelésének kérdései mellett kitér a zene és a színház (a bábszínház is) szerepére a gyermek életében. A tánc és gimnasztika, a korabeli életreformtörekvések révén előtérbe került területe, önálló fejezetet kapott. Végül, a korszak reformgondolkodásának szellemében, az erkölcsi és szociális nevelés kérdéseit tárgyalja (Nádai, 1911).
Komplex művészeti és pedagógiai szemléletmódja, érdeklődése a minden-napi élet és környezet modern megváltozása iránt, s ebben a gyermeki környezet fontosságának felismerése, valamint nemzetközi tapasztalatai okán talán az sem kizárható, hogy Nádai Pál az, aki végül dűlőre vitte az évtizede készülő kiállítást.
Tészabó Júlia Tészabó Júlia Ő az, aki lelkesen tudósít a párizsi Musée Galliera 1913-as gyermekművészeti kiállításáról, amelyet sok tekintetben a budapesti egyik előzményének is tekint-hetünk. A L’Art pour l’enfance címet viselő kiállításon gyermekruhákat, búto-rokat, képeket, képeskönyveket, játékokat, gyermekeket ábrázoló műalkotásokat egyaránt bemutattak. A kiállítás rendezője nem pedagógiai intézmény, hanem művészeti múzeum, amelynek zsűrije döntött a kiállítás rendezéséről (Nádai, 1914a). A múzeum célcsoportja nem olyan széles, mint a budapesti helyszínt adó Iparművészeti Múzeumé, a „jobb polgárság” számára kívánták összegyűjteni a
„gyermekkor számára készült műalkotásokat”3.
Az 1914-es budapesti kiállítás előkészületeiről nem sok adatot sikerült felku-tatni. Annyi a megvalósult kiállítás kapcsán biztosan állítható, hogy megmoz-gatta a korabeli kulturális elitet, a művészvilágot, kulturális szervezeteket, intéz-ményeket, és Bárczy István vezetésével mellé állt a főváros, jelezve, milyen fontosságot tulajdonítottak a gyermekkultúra első összefoglaló bemutatásának.
Kritikája volt ez a kiállítás a pedagógia bizonyos területek iránti érzéketlensé-gének, a piaci szereplők (kereskedők) haszonéhséérzéketlensé-gének, és azt kívánta megmu-tatni, milyen lehetőségeket kínálnak a gyermekek művészeti nevelésének szem-pontjából az anyagi és szellemi kultúra kortárs eredményei.
A kiállítás beharangozója a Magyar Iparművészet 1914. februári számában jelent meg, felsorolva a bemutatni kívánt területeket: „Május–június havában gyermekművészeti kiállítást, [ti. rendez a társulat] amelyen bemutatni kívánja mindazt, ami a gyermek életével művészi szempontból vonatkozásban áll. Tehát a gyermek otthonát, ruházatát, környezetét, játékait, szórakozásait, olvasmá-nyait, az iskolát, a gyermek művészi nevelésének eszközeit, művészi érzékének megnyilvánulásait, rajzait, kézimunkáit, satöbbi. A kiállítással kapcsolatosan művészi marionettszínházat kíván a társulat berendezni és előadásokat tartani.
Továbbá anyaga lesz a kiállításnak egy mintaszerű iskolaszoba, egy fiú- és egy leányszoba, amelyek kiváló tervezőművészek rajzai szerint készülnek. Grafikus művészeinkre is szép feladat megoldása vár a magyar abc és az iskolai olvasó-könyvek művészi illusztrációinak megrajzolásával. A kiállítás ezekből is szemel-vényeket fog bemutatni. De nemcsak hazai, hanem főképpen a grafika és a játék-ipar köréből válogatott művészi külföldi anyag is szerepel majd a kiállításon, amelynek a szervező munkájában való közreműködésre a társulat pedagógiai szakembereket is föl fog kérni, úgyszintén a székesfővárosi tanács közoktatási ügyosztályának támogatását is megnyerni igyekszik.”
2. kép Az Iparművészeti Társulat Gyermekművészeti Kiállításán bábelőadásra csalogató plakát. Gara Arnold Vitéz László bábszínháza.
Nádai Pál Gyermekművészet című írásában, amelyen a kiállítás katalógu-sának szövege is alapult, a gyermekművészet kettős kontextusába helyezi a kiál-lítást: „A világ két égtája vegyül itt össze, melyek közül az egyikben a gyermek számára, másikban a gyermekek maguk alkotnak művészies dolgokat.” (Nádai, 1914b).
A kiállításon bemutattak teljes enteriőröket, melyekben a gyermeket övező terek művészi igénnyel készült berendezéseit helyezték el. A mintaként is szol-gáló korszerű és esztétikus tanterem (iskolaszoba) és óvodai helyiség (mesé-lőszoba) berendezéseinek részleteiben a kor művészetének egyszerűségre és funkcionalitásra való törekvése mellett – különösen Kozma Lajos kitűnő mesé-lőszobájában – a modern elemekbe épülő magyar stílus megjelenését is megfi-gyelhetjük. Alkotóik azt bizonyították, hogy „kevés bútorral is lehet művészi
Tészabó Júlia Tészabó Júlia hatást elérni, ha a tervező tisztelettel fordul a feladathoz és ismeri az anyagok kifejezőképességét” (Nádai, 1914b). A gyermekek otthoni környezetének tereit egy leányszoba és egy gyermekszoba fehér lakkozású, nyugodt formavilágú, elsősorban a higiéné, a tisztaság, a napfényes melegség hangulatát nyújtó beren-dezésén mutatták be. Nádai (1914b) leírása szerint ezeket „intimitás jellemzi, de egyúttal a színek kedves derűje is”.
A századelő reformtörekvéseinek egyik fontos területe volt az öltözködés megújítása, a reformruhák elterjedése. A kiállításon főként osztrák tervezők munkáit mutatták be, nálunk Undi Mariska és mások csak később kezdenek ezzel a területtel behatóan foglalkozni. Nádai (1914b) szerint ezekben a gyer-mekruhákban „a test megbecsülése, a mozgás kényelme, a tisztaság és az üdítő színöröm jut […] kifejezésre.” (Nádai, 1914b. 240. o.)
A gyerekeket körülvevő képi világ esztétikumát a faliképek és a mesés-könyvek anyaga képviselte. Mindkét területen a külföldi anyag volt túlsúlyban.
A kiállító magyarok közül többeket: Undi Mariskát4, Nagy Sándornét, Lesznai Annát a magyar gyermekkönyv-illusztráció úttörőinek tekintünk napjainkban is (Kratochwill, 1990; 2009; Gellér és Keserű, 2002)5.
A gyermekjátékok esetében is hangsúlyos volt a külföldi, amerikai, osztrák tervezők jelenléte, de magyar tervezők és készítők munkáit is bemutatták: a székesfehérvári javítóintézet, az iparművészeti iskola készítményeit, valamint Juhász Árpád népies matyó figuráit, Wessely Vilmos, Gányi, W. Gyenes Gitta, Zadubánszky Irén, Undi Mariska játékszereit.
Ha eddig a művészet a gyermekek számára téma köré rendezhettük a kiállí-tott tárgyakat, nem hiányzott a kiállításról a gyermekművészeti koncepció másik fontos aspektusa, a gyermekek készítette alkotások, gyermekrajzok és tárgyak csoportja sem. A gyerekek „kézimunkáit” az akkor még létező budapesti Gyer-mektanulmányi Múzeum anyagából válogatták, parasztgyerekek különböző anya-gokból, kukoricaszárból, rongyból, pamutból, gurigából készült játékszerei voltak, melyeket Láng Mihály A munkaszeretetre való nevelés módja című kötetében, számtalan ábrán mutatott be 1900-ban (Láng, 1900). Kiállították gyermekművé-szek alkotásait is, közülük ketten, Paris Anella és Martyn Ferenc, Rippl-Rónai József mellett tanulták a festést, Sós Imre pedig a gödöllői műhelyben tűnt fel.
Az, hogy a kiállítás koncepciója a készülése során is új területekkel gazdago-dott, két terület megjelenésében érhető tetten. A gyermekábrázolások korszerű formáját, a gyermekfényképezést – sajátos módon az iparművészet egyik új ágaként – a kor legkiválóbb hazai fotósainak munkáin mutatták be (Pécsi József, Rónai Dénes, Székely Aladár, Mai Manó). A képek a korábbi
gyermekábrázo-4 Undi Mariska művészetébe betekintést nyújthat az alábbi oldal: http://epa.oszk.hu/01000/01059/00095/
pdf/magyar_iparmuveszet_EPA01059_15_02_1912_041-046.pdf (A Szerk.)
lások édeskésségét elhagyva valódi gyermekportrék lehettek. A másik utólag beemelt terület az év végi iskolai jutalomtárgyak csoportja volt.
A kiállítás nagy újdonsága, hogy a gyerekek művészi szórakozása irányába is utat mutatott, s a Budapesten nagy sikerrel működő művészi bábszínház bemu-tatkozására is lehetőséget nyújtott. Ezzel egy új terület került be a gyermekművé-szet fogalmába, s az egyre közelebb került mai gyermekkultúra fogalmunkhoz. Az addig csak magánterekben, Rónai Dénes fotóműtermében vagy a gödöllői művész-telepen játszó Orbók Loránd-féle Vitéz László bábszínház több alkalommal is fellépett az Iparművészeti Múzeumban a kiállítás ideje alatt (Papp, 2006).
A gyermekművészet területeinek összefoglalása, bemutatása a Magyar Ipar-művészet 1914-ben megjelentetett 6-ik, a kiállításnak szentelt számában, több tanulmány formájában, elméleti hátteret is kapott. Nádai (2014b) Gyermekmű-vészet című írása után Török Gyula az ekkoriban, a 20. század elején megszülető illusztrált gyermekkönyvvel foglalkozik (Török, 1914). Ebben a számban jelent meg Orbók Loránd, a magyar bábtörténet szempontjából is rendkívül jelentős tanulmánya a bábszínház jelentőségéről (Orbók, 1914), és a gyermekjáték prob-lémáiról, megítéléséről zajló vitákhoz kapcsolódva Rózsaffy Dezső A játékszer morálja című írása is (Rózsaffy, 1914).
A tanulmányok témái jelzik, milyen keretek között gondolkodtak a gyermekek kultúrájáról, mit kívántak bevonni ebbe a koncepcióba, illetve milyen irányok jelentek meg a kiállításon. A cikkek között nem szerepel olyan, amely a gyermek-alkotásokkal foglalkozna, pedig a kiindulópont és a kiállítás egyik erős vonulata a rajztanítás reformjához kapcsolható megújult gyermekrajzokat mutatta be, s tulaj-donképpen maga a kiállítás megrendezésének gondolata is ebből az irányból merült fel. Talán ez a cikkeknek helyt adó művészeti folyóirat jellegéből következett.
A kiállítási láz az első világháborút követő évtizedekben csökkent. A Gyer-mekművészeti Kiállítás idő előtti bezárása is már a háború kitörésének követ-kezménye volt. Hasonló, átfogó jellegű, a gyermekművészetre reflektáló nagy kiállítást nem rendeztek nálunk sem többé.
Késői utóhatásaként, és a koncepció letisztulásának és továbbgondolásának tükröződéseként, valamint annak jelzőjeként, hogy újabb területek bevonásával a fogalom bővíthető, említhetjük azonban azt a műhelykiállítást, amelyet Jaschik Álmos rendezett összművészeti tervező iskolája diákjainak munkáiból 1930-ban.
Ez a kiállítás az iskola tanulóinak munkáiból állt, tehát egy szűk és nem kiemel-kedő művészekből álló csoport által a gyermekek számára tervezett esztétikus tárgyak bemutatására vállalkozott, s kimaradtak belőle a gyermeki alkotások. A kiállítás címe: A gyermek otthona, iskolája, könyve, játéka, ruhája volt, s célja
„mindazon művészeti ágak, bemutatása, melyeknek szerepük van a gyermek eszté-tikai környezetének formálásában” (Fabinyi, 1930. 121. o.). Iskolai tanterem és gyermekszoba is szerepelt itt, de már a kor megváltozott stílusában. Ezeken kívül a kiállítás bemutatott iskolaépület-terveket, gyermekfotókat, illusztrált gyermek-könyveket, plakátokat, játékokat, ruhákat, bábjáték színpadokat is. Az installáció a gyermeki mesevilág vizuális kontextusába helyezte ezeket (Fabinyi, 1930).
Tészabó Júlia Tészabó Júlia A gyermekkultúra fogalmának kikristályosodása tehát hosszú folyamat során zajlott le. Kiindulópontja a századforduló reformpedagógiáinak művészetpeda-gógiai ága, amelynek megközelítésmódjából adódik a terület máig is alkalmazott kettős jellege: a gyermekek számára készült művészet és gyermekek saját alkotá-sainak művészete egyaránt részét képezi. A gyermek környezetét alkotó területek számbavételének (otthon, óvoda-iskola, játék, szórakozás), a gyermekségre adott művészeti reflexióknak (képzőművészet, fotó), a gyermekek alkotó tevékeny-sége frissen feltárt folyamatainak, valamint szórakozása ekkoriban kibontakozó kezdeményezéseinek (színház, bábszínház) korszerű és a kor törekvéseit jól feltérképező lenyomata az 1914-es kiállítás.
Azonban, ahogy az 1930-as kiállítás is mutatja, egyre újabb területek épülnek be a gyermekkultúra fogalmába. Ez a folyamat, azóta sem állt meg. A gyerme-keknek szóló művészet új ágakkal (például mozi, televízió, képregények) gazda-godott, s a kultúrakutatás is új területeket von be a kultúra általános fogalmába, amelyeknek gyermekekkel kapcsolatos vonatkozásai nem hagyhatók figyelmen kívül (például közösségek kultúrája, szubkultúrák, városi kultúra, mozi, a szóra-kozások új fajtái, új médiumok). A folyamatok feltárásában új területként jelent-kezett az 1970-es, 1980-as években a gyermekek anyagi kultúrájának kutatása, amely a modern és a korábbiaknál sokkal szélesebb körű kultúrafogalom kiter-jesztését jelentette erre a kevéssé méltányolt, de rendkívül fontos területre is.
Az utóbbi évtizedekben újra megélénkülő nemzetközi kiállítási tevékenység is tükrözi e terület előtérbe kerülését. A gyermekek kultúrájának legutóbbi és legje-lentősebb összefoglalása, történeti hátterével és napjainkig megrajzolt fejlődés-vonalával, a címében Ellen Key 1909-es munkájára utalva, a 2012-ben a New-York-i Museum of Modern Art-ban rendezett A gyermek évszázada (Century of the Child – Growing by Design) című kiállítás6, amely magyar vonatkozásokat is bemutatott.
Felhasznált irodalom
Fabinyi Sándor (1930): Csőbútor és ezüstsárkány. A Jaschik iskola kiállítása. Magyar Iparművészet, 33. 2. sz. 121–122.
Kratochwill Mimi (2009): A szép könyv kultusza. A magyar gyermekkönyv-illusztráció történetéből. Art limes, 6. 1. sz. 41–52.
Kratochwill Mimi (1990): Gyermekkönyv illusztráció Magyarországon. In: Kratochwill Mimi és Zigány Edit (szerk.): Almanach der ungarischen Kinderkultur. Institut für Interdisziplinäre Kultur- und Medienforschung Katholische Akademie, Hamburg.
195–198.
Láng Mihály (1990): A munkaszeretetre nevelés egy módja. 3–12 éves magyar gyerekek kézimunkáinak gyűjteménye. Athenaeum, Budapest.
Magyar Iparművészet, 1914. 17. 2. sz. 94.
Nagy László (1906): Gyermekművészeti kiállítás. Népmívelés, 1. 2. sz. 96–102.
Nádai Pál (1911): Könyv a gyermekről – munka, játék, művészet. I. II. kötet. Franklin-Társulat, Budapest.
Nádai Pál (1914a): A művészi nevelés Franciaországban. Magyar Pedagógia, 12.
543–553.
Nádai Pál (1914b): Gyermekművészet, Magyar Iparművészet, 17. 6. sz. 237–240.
Németh András (2003): A reformpedagógia gyermekképe. In: Pukánszky Béla (szerk.): Két évszázad gyermekei. Eötvös József Kiadó, Budapest. 169–184.
Orbók Loránd (1914): Bábjátékok. Magyar Iparművészet, 17. 6. sz. 257–259.
Papp Eszter (2006): Orbók Loránd, az első magyar bábesztéta. Art Limes, 18. 2–3.
sz. (Báb-tár I.-II.) 11–17.
Révész Endre (2002): Művészeti nevelés a gödöllői művésztelep mestereinek elméletében és gyakorlatában. In: Gellér Katalin és Keserű Katalin (szerk.): A gödöllői művésztelep 1901–1920. Cégér, Gödöllő. 161–171.
Rózsaffy Dezső (1914): A játékszer morálja. Magyar Iparművészet, 17. 6. sz.
243–244.
Tészabó Júlia (2005): A gödöllői művésztelep és a nevelés. Iskolakultúra, 24. 2. sz.
17–25.
Török Gyula (1914): Meséskönyv és képeskönyv. Magyar Iparművészet, 17. 6. sz.
241–242.
Internetes hivatkozások
Chroniques des Arts et de la curiosité. Supplément a La Gazette des beaux-Arts.
1913. letöltés helye: http://archive.org/stream/chroniquedesar1913pariuoft/
chroniquedesar1913pariuoft_djvu.txt letöltés ideje: 2014. március 10.
Magyar Iparművészet, 1912 15. 2. sz. http://epa.oszk.hu/01000/01059/00095/pdf/
magyar_iparmuveszet_EPA01059_15_02_1912_041-046.pdf letöltés ideje:
2014. május 6.
Trencsényi László