A köznyelvben gyakran hangzanak el megállapítások arra vonatkozóan, hogy volt-e valakinek gyerekszobája vagy sem? Ezt az általánosító kérdést azonban általában úgy értelmezzük, hogy akinek volt gyerekszobája, arról feltételezzük, hogy jól nevelt, illem tudó személy, aki nem szenvedett szükséget gyermekko-rában. Ez a népi bölcsesség lényegében arra utal, hogy a gyermekszoba tekint-hető a szocializáció egyik kitüntetett színhelyének. A társadalomtudósok véle-ménye is megegyezik abban, hogy a gyer mekek rendelkezésére álló tér minősége egyfajta indikátornak tekinthető egy történelmi időszak gyermekkor iránti beállí-tódására vonatkozóan (Weber-Kellermann, 1911. 15. o.).
A gyermekszoba kultúrtörténeti előzményei
Nincsenek hiteles információk arról, mikor és hogyan jelenik meg először a gyer-mekszoba a történelemben. Az ókorral foglalkozó régészek alkalmanként találtak már olyan épületma radványokat, tereket, amelyek berendezése alapján arra lehet következtetni, hogy ez gyermekek tartózkodási helye lehetett. A római házban biztos tudásunk van a gyermekek nemek és rang szerinti elkülönüléséről, de egyúttal – legalábbis előkelőbb házaknál – a gyerekszoba létéről is (Gloviczki és Zsinka, 2013. 25. o.). Gyermekjátékok töredékei is előkerültek és számos váza-képen, reliefen maradt fenn játszó gyermekek ábrázolása.
A patriarchális rend szerint élő családban a gyermekeknek általában még nem volt elkülönült helyük, ezt szemléletesen ábrázolja egy 16. századi famet-szet, amelyen egy nyolcgyer mekes patrícius család látható. A legkisebb gyermek biztonságosan zárt székében ül, egy másik járókeretét tolja ide-oda, ami védi az eleséstől. Két kisgyermek fakanalával eszeget valamit egy stabil tartóba helye-zett edényből. Egy nagyobbacska tollas kalapot viselő fiúcska fapálca-lován ülve próbálja huzigálni járókeretes testvérét. Egy koszorút viselő kislány éppen elköszön menni készülő édesapjától, idősebb nővére kosárral a kezében igyekszik hasznossá tenni magát, miközben az édesanya éppen a legkisebbet veszi fel a bölcsőből. Egy idősebb rokon asszony a háttérben fonással van elfoglalva és közben félszemmel figyeli a többieket. A látszólagos meghittség ellenére a kép központi figurája mégis a távozó édesapa – minden jogi, gazdasági és családi hatalom birtokosa. Maga az édesanya sem szoptatásra váró gyermekére tekint, hanem a tekintélyszemély apára.
Mikonya György
1. kép: Petrarcameister: Szobabelső 1532 (Forrás: Weber-Kellermann, 1979. 50. o.)
A korai képi ábrá zolásokon megtévesztő lehet a gyermekek méretére szabott bútorok viszonylag nagy száma. Azonban tudnunk kell. Hogy ezek még nem a gyermeki szükségletek optimális kielégítése céljából készültek, sokkal inkább a gyermekek testi biztonsága és a felnőttek tehermentesítése céljából alakították így őket.
A továbbiakban felvethető egy másik kérdés is. Mi lett azokkal – és a 20. század közepéig azok voltak többségben – akiknek nem volt gyerekszobájuk?
Történetesen ilyen helyzetben voltak a parasztság gyermekei. Az agrártár-sadalom ugyanis sokáig nem ismerte el önállónak a gyermekstátuszt. A gyer-mekekkel szem beni a legfőbb elvárás az volt, hogy minél előbb felnőjenek és kezdjenek hozzászokni a felnőttek tevékenységéhez. Ezzel magyarázható, hogy jórészt a felnőttek kicsinyített ruháit hordták, kicsinyített, méretükre szabott szer-számokat használtak és fokozatosan egyre nehezedő feladatokkal bízták meg őket. Külön szobájuk nem volt. Hálóhelyük gyakran közös volt a nagyszülőkével, mikor nagyobbak lettek esetleg a szolgálókkal aludtak: ez télidőben az istállót, nyáron pedig a sokkal kellemesebb szénapadlást, pajtát jelentette. Játékaikat – ha egyáltalán voltak – többnyire maguk készítették és ezek sokszor szorosan kapcso-lódtak későbbi feladataikhoz. Az iskolai tanulmányaikkal nem nagyon törődtek és magának az iskolai tanulásnak sem volt nagy értéke. Könyvek olvasását sokszor feles leges időtöltésnek, netán haszontalanságnak tekintették és maximum télidőben gondol hattak a kalendárium vagy néhány más egyszerűbb kiadvány olvasására.
Ezért gyakran nem is volt arra kijelölt hely, ahol nyugodt körülmények között
padlás, pajta, kamra vagy sok esetben egy öreg fa lombja lehetett. Természetesen néhány jólelkű felnőtt és a gyer meki leleményesség itt is megmutatkozott alkal-manként érdekes játékok fabrikálásban vagy megfe lelő búvóhely kialakításában.
Összességében azonban megállapítható, hogy a megfelelő élettér hiánya jelentősen nehezítette a gyermekek életét és ez mindenképpen szocializációs hátrányt jelentett a jobb helyzetben élőkkel szemben. Ezért ezeknek a gyermekeknek már életútjuk kezdetén súlyos nehézségekkel kellett megküzdeniük.
Az alábbi életkép egy, az átlagosnál sokkal jobb helyzetben élő kézműves család (suszter) életébe enged bepillantást. A jobb körülményekre a ruházat, a bútorok és a falon elhelyezett díszítőelemek alapján lehet következtetni. A szoba a nagycsalád közös életének színtere, amibe belefér a nagylány és a katona udvarlójának a félrevonulása, helyet kapnak benne a szabadon mozgó állatok is. A gyermekek mindegyike elfoglalja magát, játékaik is vannak. A legkisebb bölcsőben található gyermeket a mester, de talán inkább a pesztrálásra befogott legénye ringatja, egy nagyobbacska kislány segít neki. A valamiféle étel készí-tésével foglalkozó mesterné hátrafordulva rá-ránéz a csecsemőre. Az asztal-szerűség mellett egy nagyobb gyermek gondterhelt arccal – a macskától sem zavartatva – mintha tanulással lenne elfoglalva. Az asztalka oldalán elhelyezett szerszámok arra utalnak, hogy ez a szoba műhelyként is funkcionálhat. Tekintve, hogy félkész vagy munkába fogott termékeket sem látunk, arra lehet következ-tetni, hogy igencsak bizonytalan a megélhetés.
2. kép: Th. Hosemann: A susztercsalád 1845 (Forrás: Weber-Kellermann, 1979. 156. o.)
Mikonya György A városokban már a felvilágosodás idején differenciálódik a polgárság: a dinamiku sabb, újítások iránti fogékonyabb vagyonosabb kereskedők nagyobb figyelmet fordí tottak gyermekeik neveltetésére és követendő mintaként az arisz-tokrácia szokásainak követése lebegett a szemük előtt. A céhes rendszer kötött-ségeibe szorult kézművesség életvitele, gyermekekkel szembeni magatartása inkább a jómódú parasztságéhoz hason lított, így ott sem létezett külön szoba. Ugyanígy a városokban élő munkásság gyermekeinek sem volt gyerek-szobájuk, sőt az ő lakhatási feltételei néha még a parasztságénál is rosszabbak voltak, mert mellékhelyiségek nélküli kis térbe szorultak össze. A falusiaknak némi előnyt jelenthetett az erdők, mezők tiszta levegője és az elrejtőzködés lehe-tősége. A városiak számára ez a lehetőség is visszafo gott volt. A parkok, a nagy-városi tömeg anonimitása és főleg a pénzszerzést lehetővé tevő gyermeki kisegítő tevékenységek (kifutófiú, küldönc, hordár) ugyan némi védelmet jelenthetett, de mindez messze nem jelentett boldog gyermekkort. A munkáslakásokban még a 20. század közepén sem volt mindenkinek saját fekhelye, a kisgyermekeket sokszor mosóteknőbe fektették, a nagyobbak többen aludtak egy ágyban, amit néha még ágyrajárókkal is meg kellett osztaniuk.
3. kép: Többgyermekes munkáslakás szobarészlete
A munkáslakásokban élő gyermekek azért vannak szinte a legrosszabb hely-zetben, mert itt sokszor nagyon szűk a hely és kevés lehetőség van arra, hogy gyermeki leleményességgel – székekből és takaróból, felfor dított és letakart bútorokból – búvóhelyet építsenek maguk. Különösen nagy veszélyt jelentettek
A gyermekszoba a 19. századi városi nagypolgárságra jellemző. A magán és a közterek szétválasztására és speciális funkciójú mikroterek kialakulása Európa-szerte nagyjából a 19. századra tehető (Gyáni, 1990). A tágasabb és rendezett térbe nagyméretű ablakok engedik be a napfényt. A bútorzat egy része kellően magas, így biztonságban elhelyezhetők a törékeny dolgok, a nevelőnő is a magas asztalra ültetve öltözteti az egyik gyermeket. Más elemek, így az asztalka, a pad, és különösen a sok tányéros játékkonyha igényes kivitelezésű. Ugyanez jellemző a legkisebb gyermek rugózással is ellátott kocsijára.
4. kép: J. M. Voltz: Gyerekszoba 1825-körül (Forrás: Weber-Kellermann, 1979. 138. o.)
Természetesen az arisztokrácia és az uralkodók kastélyaiban már jóval korábban léteztek gyermekek számára elkü lönített speciális rendeltetésű helyi-ségek, de ezek – a főúri studiolókhoz hasonlóan – külön tanulmányok tárgyát képezhetik.
Mikonya György Mikonya György
5. kép: Mária Terézia családja körében
Joggal gondolhatnánk, hogy az uralkodóházak és a nagypolgári családok gyer-mekszobáit szeretetteljes, meghitt viszonyok uralják. Ez nagyon sokszor csak részben igaz, mert a gyermekek sokszor a dadájukkal, a nevelő nővel, a szakácsnővel, a szol-gáló lányokkal sokkal közelebbi kapcsolatban voltak mint tulajdon édesanyjukkal (Weber-Kellermann, 1991. 34. o.). Thomas Mann Doktor Faustus című regényében a következőképen mutatja be egy nagypolgári család gyermekszobáját.
„Ines (az édesanya) amikor az időigényes egyéni szépségápolás és a háztartás-vezetés csak lehetővé tette, bement a nagy világos szobába, ahol a gyermekek ágyai voltak. Ennek a szobának a falai az egész szobát körbefutó meséket ábrázoló frízekkel voltak díszítve. A tarka linóleum borítású padlón a gyerekek méretére szabott bútorok álltak. A polcokon pedig játékok sokasága – macik, babák, bohócok, vasút stb. volt, egészen úgy, mint ahogy a mesekönyvekben látható.” (Mann, 1969. 447 . o.).
Az alábbi képen egy polgári család „játszószobája” látható. A képen egy idősebb lánytestvér felügyelete alatt 5 gyermek játszik. Az egyik fiú katonásat a másik lovacskázik. A kislányok babáznak és építőjátékkal vannak elfoglalva.
Egy nagyon igényesen elkészített játékkocsi lóval – pillanatnyi érdektelenség miatt – gazdájára vár. A nagylány – kényelmes testhelyzetben – olvasással tölti az idejét, ehhez a rendezett könyvespolcon megfelelő könyveket is talál. Az
6. kép: Játszószoba 1894-ből (Forrás: Weber-Kellermann, 1979. 139. o.)
Az első világháború utáni inflációs időszak sok korábban jómódú polgári családnál visszaeséssel járt. Ilyenkor gyakran presztízsszempontok szerint csele-kedtek, azaz megtartották az ebédlőt és a fogadószobát, a szülők hálószobáját, de a gyerekeknek már csak hálófülke és játszósarok jutott.
Gyermekszoba és a hazai két világháború közötti nevelési kézikönyvek
A két világháború közötti magyar középosztály gondolkodása megjelenik a Családi iskola igazgatónője – Nemesné Müller Márta által szerkesztett – szülők számára írt tanácsadó könyvben. Meglehe tősen szokatlan a következő tanács
Mikonya György ebben a kézikönyvben „Az első nevelés egyben önnevelés: ne ringassuk szük-ségtelenül, ne foglalkozzunk sokat a csecsemővel!”. A szerző saját gyakorlatából is említ példát, mikor elfoglaltsága volt délelőtt, arra szoktatta gyermekét, hogy sokat aludjon, hogy közben a cseléd a házi munkát végezhesse (Nemesné, 1932.
10. o.). A gyer mekszobáról a következőket írja
„Ott, ahol gyermekszoba van, könnyen megértethetjük a gyermekkel – szükség esetén meg is követelhetjük tőle – hogy a saját szobájában szabadon tehet-vehet, de a lakás többi részét kímélnie kell. Ha nincs gyermekszoba, adjunk neki legalább egy sarkot, egy külön fiókot, ahol a játékból fakadó természetes rendetlenség nem hat bántóbban, mint a gyermekszobában. Ha van egy kis hely, egy kis külön biro-dalom, ahol azt teheti amit akar: a gyermek könnyen beleegyezik abba, hogy bizo-nyos tárgyakhoz nem szabad nyúlnia. Nem követelhetjük azonban, hogy úgyszólván semmit se érintsen meg. És gondoljunk arra is, hogy amit összevisszaságnak nézünk, azt ő talán gyönyörű palotának látja.” (Nemesné, 1932. 36. o.).
A kézikönyvben említés történik a vagyonos városi középosztály sajá-tosságáról, azaz a gyermekeknek a cselédekkel való viselkedésére vonatkozó szabályokról is. Visszaemlékezésekből tudható, hogy ez a viszony szélsőséges formában is megjelenhetett, az egyébként sokszor még csak 13–14 éves cseléd-lány lehetett teljesen kiszolgáltatva az ifiurak önkényének, de előfordult az is, hogy szinte családtagként kezelték.
Gyermekszobák a 20. század végén
A második világháború után a gyermekek bánásmódját és főleg megélhetési körülményeiket illetően Európa országai eltérő utakon jártak. Amig az egyik oldalon megszokottá és megvásárolhatóvá vált a narancs és a banán, a másik oldalon ez sok más hiánycikkel együtt jó ideig a ritkaságok közé tartozott.
A kapitalista fejlődést választó világban felértékelődött a család, mint az egyik intaktnak megmaradt szociális szerveződési forma jelentősége és egy ideig még fenn maradtak némileg módosult formában a patriarchális viszonyok. Nagy válto-zásokat az új építkezési forma, a bútortervezők folyamatos újításai és a reklámok özönével csúcsra járatott fogyasztói piac okozott. A korábbi polgári értékek egyre többször megkérdője leződtek. Felnőtt egy újabb, a korábbinál sokkal kriti-kusabb generáció. A patriarchális viszonyok már tarthatatlanná váltak, ennek egyik jellegzetes megnyilvánulási formája a szülök megszólításának változása.
Néhány országban papa, mama helyett már kereszt nevükön szólítják a gyer-mekek a szülőket. Az új generáció már nem fogadja el az alá-fölérendeltségi viszonyokat, ehelyett a partnerkapcsolatra épülő modellt részesítik előnyben.
Az alábbiakban látható két gyermekszoba nem csak színhatásában, hanem térszerkezetében és a központozásban is jelentősen eltér egymástól. Az átlagos életszínvonal és életmód közötti eltérések természetesen sokkal
differenci-7. kép: „Nyugati típusú” gyermekszoba
A szocialista útra került országok viszonyait az elhúzódó újjáépítés nehézségei és a zavaros, ide-oda hullámzó politikai viszonyok határozták meg. Kezdetben még az éhezés és az egészségügyi ellátás is problémát jelentett. A lakáshiány még sokáig az egyik legfőbb gond volt. A lakáshoz jutás sokszor a szülők életútjának fele idejét lekötötte. Az olcsó ságra törekvő és tömegtermelést szolgáló kicsi vagy közepes házgyári lakásokban nehéz volt gyermekszobát kialakítani, nagy előrelépést jelentett, ha egy lakótelepi félszoba (12 négyzet méter alatti szoba) jutott a gyermekeknek.
8. kép: „Keleti típusú” gyermekszoba
Mikonya György
A gyermekszoba pszichológiai jelentősége
„A kultúrnépeknél a gyermekszoba a legtitokzatosabb dolgok egyike. Külön nyelve, külön szokásai és egészen különleges problémái vannak. Ez érthető is, hiszen a gyermek szoba tulajdonképpen az őskor és a civilizáció találkozóhelye;
itt történik meg nap-nap után az a csoda, amikor a féktelen ősemberből kultúrlény lesz.” – írja Bálint Alice, a természeti népek életének és a gyermek-pszichoana-lízis elméletének és gyakorlatának kutatója (Bálint, 2011. 7. o.). Úgy látja, a legtöbb ember kétszeresen is kénytelen foglalkozni a gyermekszo bával: először mint gyermek, később pedig mint szülő. Ennek ellenére mégsem fordí tanak rá jelentőségének megfelelő figyelmet. Történik ez akkor, amikor minden felnőtt saját tapasztalatából tudja, hogy kiskorunkban látszólag nyomtalanul múlnak el felet tünk olyan sorsdöntő események, amelyek később hatással lehetnek életve-zetésünkre; más jelentéktelen benyomások pedig kitörölhetetlenül rögződnek bennünk és mindun talan feltolulnak emlékezetünkben. Az elsőként említett jelenség hátterében az emlé kezetkiesést okozó elfojtás áll. Ilyen értelemben
„a nevelés egyik legfontosabb követ kezménye valóban az, hogy a dolgok mintegy két csoportra válnak, olyanokra, amikről beszélünk, és olyanokra, amikről nem beszé-lünk. Szinte olybá tűnik, mintha hallgató lagos megegyezés állna fönn az emberek közt, miszerint kölcsönösen elismerik, hogy amiről nem beszélnek az nem is létezik.”
(Bálint, 2011. 13. o.).
A pszichoanalitikus szerint a gyermek kulturáltsága eredetileg nem belátásos, hanem érzelmi alapon fejlődik. Ennek a megállapításnak pedig megfontolandó pedagógiai következményei lesznek, ugyanis
„A nevelés anyagát az ösztönök képezik, az ösztönök nevelése mindig a kielégülés korláto zását jelenti. A kultúra pedig az ösztönök szempontjából nézve nem egyéb, mint köve telések sorozata, amiből következik, hogy a kultúra növekedésével együtt nő az ösztön korlátozás is. Az, hogy az ösztön valamiféle kerülő úton mégis kielégü-léshez jut, már másodlagos folyamat.” (Bálint, 2011. 39. o.).
A gyermekekben nosztalgikus vágy él az anyaméhben átélt védettség újbóli megta pasztalására. Ennek egyik későbbi megvalósulási lehetősége egy olyan élettér birtoklása, amely többé-kevésbé elhatárolt, zárt a külvilág felé, ahol biztonságosan elhelyezheti érté keit, amelyet a gyermek saját ízlése szerint rendezhet be, ahol otthonosan érzi magát. A külvilágtól való részleges izoláció azt is jelenti, hogy ez a hely védett a külvilág fenyegető veszélye ivel szemben és félelmektől, aggodalomtól mentes tér.
Gyermekszoba-tipológiák
Ahogy már korábban említésre került a nagycsaládi rendszerben nincs
gyerek-említik a gyermekszobát. Rosszabb társadalmi körülmények között gyermek-szoba helyett csak játszósarokról beszélhetünk. Ennek ellenkezője a mindennel felszerelt játék-paradicsom, amire szintén van példa. A gyermekszoba elkülö-níthető olyan szempontból is, hogy egy gyermek lakja vagy többen osztoznak rajta. Testvérek együttlakása során az életkor és testvérek neme is meghatározó tényező lehet. Nemek szempontjából vannak tipikus fiúszobák – jellemzőjük autók, kerékpár, sporteszközök, esetleg vasút jelenléte. A lányszobák barátságo-sabbak, illato barátságo-sabbak, jellemzőjük a babák, a babaház újabban lovacskák jelenléte.
Babákkal néha a fiúk is játszanak, de csak titokban, lányoknak is kedvelhetik az autókat, de sok mindkét nem számára aján lott játék is létezik, ilyen például a Duplo, a Lego, a társasjátékok, a matricák. A lányszobák babaházaiban élet-helyzeteket lehet szimulálni – papás-mamást, utazást, vendégséget, de vannak bonyolultabb történések is – vihar, árvíz, villámcsapás stb. A lányszobákban fontosak a színek, szépek a függönyök, mindig van párna és ilyen-olyan terítő.
Összegzés – a gyermekszoba funkciói
Az alábbiakban gondolatébresztő és az egyéni tapasztalatokkal való kiegészítési lehető séget felkínálva táblázatban foglalom össze a gyermekszoba funkcióit.
Alvás
Jó –e a világítás, a hőmérséklet?
Milyen eszközökkel rendelkezik? A fal festése, színe a tapéta mintája.
A falak dekorálása.
Mikonya György Az egyik legfontosabb gyermekszobai funkció az alvás, aminek fő kelléke az ágy. Újabban újra megjelent a bölcső, amit korábban általánosan használtak. Az ütemes himbáló-mozgás miatt ez igen jótékony hatású. Minden esetben kulcs-kérdés egy gyermek életében, hogy van-e saját fekvőhelye, vagy másokkal kénytelen azt megosztani. Az ágyak formájában, minő ségében, nagyságában, stabilitásában, díszítésében nagy a változatosság. A gyermekek végtelenül ragaszkodnak megszokott ágyukhoz, környezetükhöz. Gyakran problémát jelent számukra a másutt alvás, de magának az ágynak a növekedésük miatti megvál-toztatása is. Fontos a matrac az ágynemű és annak tisztasága. A hálóruha ne legyen szoros, anyaga legyen kellemes. Alváshoz sokszor kérnek a gyerekek gyömöszölni való kendőcskét, kérik a babájukat, kedvenc simogatható állatfigu-rájukat. Fontosak a fényvi szonyok és a hanghatások. A legfontosabb azonban az esti mese és a nyugalom biztosí tása.
A táplálkozás helye optimális körülmények között nem a gyermekszoba, viszont gyakran itt valósul meg a nassolás néven ismert jelenség. A táplálék megfelelőségével külön tudomány foglalkozik. A táplálkozás rendjére, körül-ményeire fokozott figyelmet kell fordítani. Egy-egy családról sokat elárulnak az étkezési szokások. Fontos ügyelni az étel hőfokára és a kiegészítő ízesítésre – só!, cukor! ecet, erős paprika, bors használatára. Gyermek esetében hasznos ismerni kedvenc és kevéssé kedvelt ételeit. Ha valamilyen szem pontból külön-leges étkezési szabályokat kell betartania, ezt feltétlenül akceptálni kell.
A játék a gyermek kiemelten fontos tevékenysége. Fontos az egyéni vagy társas szabadtéri játékok és a szobai játékok jó arányának megválasztása. Ugyan-ilyen jelentő ségű a saját készítésű és a készen kapott játékok aránya. Ha lehet, ne szóljon bele felnőtt a gyermek játékába, főleg ne saját elnyomott játékszenvedé-lyét akarja ráerőltetni gyerme kére. Fokozottan ügyelni kell a balesetveszélyre. A fogyasztói piac kiemelt célszemélynek tekinti a gyermekeket, újnál-újabb trük-kökkel, reklámok, ajándékok, kiegészítők özönével igye keznek – általában sike-resen – felfokozott igényeket kelteni. Egyes játékok veszélyeivel is számolnunk kell!
A gyűjtési szenvedély előbb-utóbb minden gyermeknél megjelenik, tárgyai pedig az adott kultúrkörtől függőek. A gyűjtés azért nagyon fontos, mert ezzel együtt jár az elmélyülés és a rendszerezés, szortírozás igénye. Nagyon hasznos, ha ebben szinte észrevét lenül – dobozok, tárolók stb. biztosításával – segítünk a gyermeknek. A gyűjtési szisztéma további fontos szerepe a társakkal való csere módszereinek és lebonyolításának megoldása.
Adott gyermekre jellemző lehet, mit mennyi ideig gyűjt, kitartó, leleményes-e ebben, végigmegy-e a gyűjtési funkció minden lépésén, mit tesz megunt gyűjte-ményével, gyűjt-e valamit párhuzamosan, milyen gyakran váltogatja gyűjtése tárgyait. Az új számí tógépes technikának köszönhetően igen változatos gyűjtési lehetőségek jöttek létre, ezek teljes feltérképezése már önmagában is érdekes
Az eredményes tanuláshoz nyugodt, tiszta környezetre van szükség. Az egyes
Az eredményes tanuláshoz nyugodt, tiszta környezetre van szükség. Az egyes