A fémeket és az ásványokat természetesen elsősorban bányászták. Az arany- és az ezüstbányászatról a 33. könyvben, a rézérc, a vasérc és az ólom bányászatáról a 34. könyvben, a márvány- és egyéb kőfélék fejtéséről a 36. könyvben kapunk áttekintést. A Naturalis historia ugyanígy beszámol a mesterségesen előállított anyagokról is, miként a 34. könyvben a bronzfélékről. Amikor a fém vagy az ásvány nem tudatos emberi tevékenység eredményeként került a felszínre vagy jött létre, hanem attól függetlenül, valamilyen váratlan esemény eredményeként, akkor kerül az adat, azaz a res helyére az aitiológiai kitérő. Tehát akkor, amikor az anyagismertetés narratívájának az első strukturális egysége, a lelőhely és a keletkezés csak anekdotikus történet formájában ismert. Ezeknek a kitérőknek a narratív formája azonban nem mindig történet. Olykor csak egyetlen mondat, mint az ólomfehér esetében.
Az égetett ólomfehér (cerussa usta)212 a festészetben használatos az árnyékolásra mind a mai napig. Elnevezése keletkezésének a körülményével függ össze. Az egy mondatos történet szerint ez az anyag a véletlen műve: egy pireuszi tűzvész eredményeként jött létre. A mágnesvaskő (magnes lapis)213 és az üveg214 aitiológiája egy-egy kis történet. A mágnesvaskő esetében nem a keletkezésének, hanem a fellelésének a története ad magyarázatot az elnevezésére is: a kő egy Magnes nevű pásztorról kapta a nevét, aki véletlenül talált rá, amikor az Ida-hegyen legeltette nyáját, és eközben a saruszöge és pásztorbotjának a hegye a kőhöz tapadt. A véletlennek az üveg feltalálásában is alapvető szerepe van, miként a tűznek is, az ólomfehér aitiológiájához hasonlóan. Az üveg annak köszönheti a felfedezését, hogy egyszer a Phoenicia partjainál kikötő sziksókereskedők ebédkészítéshez fogtak, de nem
212 Plin. NH 35. 38: Usta casu reperta est in incendio Piraei cerussa in urceis cremata. = Az égetett ólomfehért véletlenül találták fel, amikor egy tűzvésznél Piraeusban a korsókban megégett.
213 Plin. NH 36. 127.
214 Plin. NH 36. 191.
találtak megfelelő követ az edény alátámasztásához. Sziksórögöket tettek alá, és amikor ezek felhevülve összeolvadtak a part homokjával, létrejött az üveg.
Az égetett ólomfehér aitiológiája egy mondatba sűrített előadásának a magyarázatát a szövegkörnyezetben találhatjuk meg. Ez az anyag része a földalapú festékfélék felsorolásnak,215 amely a 35. könyv második nagyobb tematikus egységét alkotja. Ezeknek a festékeknek az egyenként igen rövid, többnyire fél fejezet terjedelmű ismertetésének minden esetben ugyanaz a sémája: név, lelőhely – e kettő gyakran ugyanaz, mint például a mélosi vagy az eretriai föld esetében216 –, tulajdonság, felhasználás. Az égetett ólomfehér leírása is ezt követi, csak ebben az esetben nem lelőhelyről beszélhetünk, hanem annak az egyszeri esetnek a helyéről, Pireuszról, ahol létrejött, és arról a véletlenül bekövetkező égési folyamatról, amely után már mesterségesen állították elő, és ami egyben nevének a magyarázata is.
A mágnesvaskő és az üveg eredetének előadása történetszerű. Van helyszíne: a kis-ázsiai Ida-hegy, illetve Phoinikia: ott, ahol a Belus folyó a tengerbe torkollik Ptolemais városánál.217 Vannak szereplői: Magnes, a pásztor, illetve a sziksókereskedők. A történeteknek van fabulája: a pásztor, aki nyáját legelteti, illetve az ismeretlen parton kikötő kereskedők esete. Végül mindkét esetben van lezárás, mégpedig csattanós: egy-egy addig ismeretlen anyag felfedezése, illetve keletezése.
Miként az égetett ólomfehér keletkezésének narrációját a szöveg struktúrájában elfoglalt helye és szerepe határozta meg, ugyanebben láthatjuk annak a magyarázatát is, hogy a mágnes és az üveg aitiológiájának a narratívája történetszerű. Ugyanis mindkét keletkezés-történet előadására azonos strukturális helyzetben kerül sor: az adott könyv szövegének egy-egy újabb narratív egy-egységét vezetik be. A mágnesvaskő ismertetésére akkor kerül sor, amikor Plinius a márványfajták után áttér a többi kő bemutatására.218 Az üveg tárgyalására akkor, amikor a mozaikpadlók ismertetése után megjegyzi, hogy idővel a boltozatokat is mozaikkal díszítették, de a szemek már nem kőből, hanem üvegből készültek. „Ezért szólni kell az üveg természetéről is.”219 Tipikus esete ez annak a gyakran alkalmazott eljárásnak, amikor Plinius megteremti az alkalmat arra, hogy olyan ismeretet is belefoglaljon a művébe, amelynek előadása nem illeszkedik bele a maga teremtette rendszerbe, de amelyet fő témájához, a
215 Plin. NH 35. 30–50.
216 Plin. NH 35. 37, 38.
217 Plin. NH 36. 190.
218 Plin. NH 36. 126: A marmoribus degredienti ad reliquorum lapidum insignes naturas quis dubitet in primis magnetem occurrere? = Áttérve a márványfajtákról a többi kő kiváló tulajdonságaira, ki vonná kétségbe, hogy először a mágnesvaskő jut eszünkbe?
219 Plin. NH 36. 189: Quam ob rem et vitri natura indicanda est.
természet egészének ismertetéséhez szervesen hozzátartozónak ítélt. Ebben az esetben, a márvány- és kőféléket bemutató 36. könyvben az üvegmozaik az a törékeny kötőanyag, amely a szöveg részévé teszi az egyébként oda nem tartozót, az üveggel kapcsolatos ismeretek közlését.
Tehát egyik anyagnak, a mágnesnek és az üvegnek a tárgyalására sem egy azonos témára épülő narratív egység részeként kerül sor. Az üveg ismertetése a szövegben maga egy külön narratív egység,220 amely a szövegelőzményhez az üvegmozaikok említésével kapcsolódik, majd ő maga jelenti az összeköttetést az üvegként számon tartott obszidián és az egyéb, festett üvegfélék221 bemutatásához, miként a 36. könyvet lezáró utolsó egységhez, a tűz fontosságának taglalásához is.222 Ezért, egy új tematikus-narratív egységet bevezető funkciója miatt kifejtőbb az üvegről szóló narráció, azon belül is az első rész, a véletlen keletkezésről szóló anekdota elbeszélése is.
A mágnesvaskő a 36. könyv szövegének egy igen terjedelmes, 44 fejezetből álló egységét223 vezeti be. Ennek az élén áll a szűkebben róla szóló öt fejezet,224 amelyeknek nyitó szónoki kérdései225 mintegy az egész narratív egység felütéseként is felfoghatók. Plinius azért helyezi a nem márványféle kövek tárgyalásának élére a mágnesvaskövet, mert a csodálatát váltja ki. Ebben a kőben, amely egyszerre lomha és dinamikus, érzéketlen és érző, a természetet működtető szimpátiának és antipátiának226 a megnyilvánulását látja, amelyet egész művében és művével megmutatni igyekezett.227 A szónoki kérdéseket és az azokra adott feleleteket követő, kifejezetten poétikus perszonifikáció után, amelyben a mágnes vonzását a szorosan ölelő emberi test képe teszi érzékletessé, következik a névmagyarázatként is szolgáló történet a rátalálásról, majd a kő fajtáinak a jellemzése, végül azok felhasználása a gyógyászatban. A szónoki kérdések és a megszemélyesítés mellett Plinius a fokozás retorikai
220 Plin. NH 36. 190–195.
221 Plin. NH 36. 196–199.
222 Plin. NH 36. 200–204.
223 Plin. NH 36. 126–170.
224 Plin. NH 36. 126–130.
225 Plin. NH 36. 126–127: Quid enim mirabilius aut qua in parte naturae maior improbitas? … Quid lapidis rigore pigrius? … Quid ferri duritia pugnacius? = Mert mi van ennél csodálatosabb, vagy a természetnek mely területén található ennél meghökkentőbb dolog? … Van-e a kő keménységénél lomhább dolog? … Van-e bármi, ami makacsabb a vas keménységénél?
226 A sztoikus filozófiában gyökerező elképzelésről, illetve jelenlétéről a NH-ban ld. BEAGON (1992) 144–147.
227 Plin. NH 37. 59: Nunc quod totis voluminibus his docere conati sumus de discordia rerum concordiaque, quam antipathian Graeci vocauere ac sympathian, non aliter clarius intellegi potest = Most lehet a legvilágosabban megérteni azt, amit ebben az egész műben igyekeztünk megmutatni a dolgok ellentétéről és összhangjáról, amit a görögök antipátiának és szimpátiának neveztek.
eszközét is alkalmazza. Amikor a különféle fajtákat ismerteti, a nemük és a színük alapján úgy rendezi el őket, hogy fokról fokra jut el a legjobb, az etiópiai fajtáig.228
A mágnesvaskövet ismertető öt fejezet tehát valójában egy kis szónoki beszédként áll a könyv újabb narratív egységének az élén. A témát megjelölő prooemium után következik rögtön a refutatio, az anyag lomhaságának és érzéketlenségének a cáfolata. A mágnesvaskő aitiológiája és a névmagyarázata alkotja a narratiót, amit a fajtáinak bemutatását tartalmazó probatio követ, végül a gyógyászati felhasználását összegző epilogus zárja. Mindennek a hátterében a nyilvánvaló narrátori szándék áll: a természet tökéletességének a megmutatása, az enciklopédia megírásának oka és célja, amely a szöveg retorikai felépítésében kapja meg a hozzá illő narratív formáját.