A korinthoszi bronz az ókor leghíresebb ötvözete volt, amelynek az értéke felülmúlta az ezüstét és csaknem az aranyét is.254 Az aranyat és ezüstöt is tartalmazó bronzról és a belőle készített tárgyakról, az úgynevezett Corinthiáról255 azonban csak az írott források tudósítanak.
Ilyen összetételű tárgyak azonosítására az utóbbi húsz évben történtek kísérletek,256 ezek azonban nem hoztak bizonyító erejű és széles körben elfogadott eredményt. A római korban azonban senki sem vonta kétségbe a létezésüket, oly annyira nem, hogy e különleges bronzból készített tárgyak a legkeresettebb és legdrágább luxuscikkek közé tartoztak.
Az antik hagyomány egybehangzóan állítja, hogy a Corinthiát szenvedélyesen gyűjtötték, és a gyűjtők képesek voltak óriási összeget adni, sőt olykor az életükkel is fizetni értük. Cicero előadása szerint egy palatiumi ház és a benne foglalt értékek kiárusításakor a kikiáltó olyan nagy összeget jelölt meg egy korinthoszi bronz főzőedény (authepsa) áraként, hogy a csak éppen arra járók azt gondolták, a telek kikiáltási áráról van szó.257 Verrest állítólag azért proskribálta Antonius, mert az megtagadta korinthoszi bronzai átadását.258 Állítólag Augustus is többeket ugyancsak a korinthoszi edényeik megszerzéséért proskribált.259 Tiberius korában ezeknek a tárgyaknak az ára már olyan mérhetetlenül magas volt, hogy azt a császár rendelettel próbálta korlátozni.260 Seneca szavaiból világossá válik, hogy mindez a gyűjtők megszállottságának volt a következménye.261 A Corinthia gyűjtése olyan őrült szenvedéllyé vált, hogy Plinius korában akadtak olyanok, akik egy katonai tribunus évi zsoldjának megfelelő összeget is megadtak egy korinthoszi bronztárgyért.262 A leginkább extrém esetről ugyancsak Plinius számol be. Előadása szerint egy római hölgy, Gegania 50 000 sestertiusért vásárolt meg egy korinthoszi kandelábert, ami akkora összeg
254 Plin. NH 34. 1: Proxime dicantur aeris metalla, cui et in usu proximum est pretium, immo vero ante argentum ac paene etiem ante aurum Corinthio. = Nyomban ezután essék szó a rézről, mely használati értékben is legközelebb áll az aranyhoz és az ezüsthöz, sőt a corinthusi e tekintetben értékesebb az ezüstnél és csaknem az aranynál is. NH 34. 6: Corinthium maxime laudatur. = A régi híres bronzok közül pedig a corinthusit dicsérik leginkább.
255 A korinthoszi bronzról jó áttekintést adnak a következő lexikon szócikkek: MAU (1900) 1233–1234; RUMPF (1979) 1305–1306; NEUDECKER (1999) 744–745.
256 JAKOBSON–WEITZMAN (1992); GIUMLIA-MAIR–CRADDOCK (1993); JAKOBSON–WEITZMAN (1995);
MATTUSCH (1991)
257 Cic. Rosc. Am. 133.
258 Plin. NH 34. 6.
259 Suet. Aug. 70.
260 Suet. Tib. 34. 1.
261 Sen. Brev. 12. 2.
262 Plin. NH 34. 11.
volt, hogy ráadásképpen kapott hozzá egy rabszolgát.263 Ez a történet arra a kérdésre is ráirányítja a figyelmünket, hogy milyen tárgyak voltak a Corinthia, a római társadalomnak melyik rétegéből kerültek ki szenvedélyes gyűjtői, és miért voltak képesek mindenre egy korinthoszi bronztárgy megszerzéséért.264
A szöveghelyek alapján a különleges bronzból mindenekelőtt rendkívül szép megmunkálású edények (vasa) készültek,265 amelyeket a rómaiak a lakomáikon használtak, ezzel is emelve azok fényűző voltát. Másrészt néhány szöveghely tanúsága szerint kisméretű szobrokat is készítettek az ötvözetből,266 amelyeket tulajdonosaik akár magukkal is hordozhattak.267 Végül a korinthoszi megjelölést – miként Plinius írja – kiváltképp kandeláberekre alkalmazták.268
A korinthoszi bronzról mindmáig a Naturalis historia 34. könyve a legrészletesebb és legpontosabb forrás. Plinius előadása szerint az emberek többsége már az ő korában sem volt tisztában azzal, melyek a valódi korinthoszi bronzok.269 Éppen ezért különösen körültekintően tárgyalja ezt a kérdést. Állítása szerint szobrok nem készültek ebből az anyagból,270 ennek megfelelően ő maga nem is korinthoszi, hanem „corinthusinak nevezett” szobrokról ír.271 Plinius szerint a bronzzal kapcsolatos legnagyobb tévedés az, hogy a Corinthia megnevezést kiváltképp kandeláberekre alkalmazzák, „noha köztudott, hogy corinthusi kandeláber nem létezik.”272 „Tehát csupán edények corinthusiak, melyeket ezek a finomabb ízlésű emberek hol ételek tálalására használnak, hol lámpaként vagy mosdótálként, tekintet nélkül az ízléses megmunkálásra.”273 Bizonyára igaza is van, mert művelt írótársai, mint Cicero, Petronius
263 Plin. NH 34. 11–12.
264 Mindhárom kérdés részletes tárgyalását ld: DARAB (2003) 221–235, valamint DARAB (2004) 189 –201.
265 Cic. Verr. 2. 2. 176; 2, 4, 98; Rosc. Am. 133; Petron. Sat. 50.
266 Petronius statunculáról ír (Sat. 50), az ifjabb Plinius signum modicumról (Ep. 3. 6), Martialis pedig egy Sauroctonos Corinthiust (Epigr. 14. 172) és egy csecsemő Hercules Corinthiust (Epigr. 14. 177) versel meg.
267 Plin. NH 34. 48.
268 Plin. NH. 34. 12.
269 Plin. NH 34. 6–7. Ez azóta sem változott, noha egészen más okból. A nagyhírű korinthoszi bronzedények nagyrészt ugyanúgy szentélyekbe kerültek, mint a görög bronzművesség többi műhelyének a produktumai. A görög szentélyek feltárásával napvilágra került bronztárgyakról ma már nem lehet eldönteni, hogy melyek készültek Korinthoszban. Annál is inkább, mert a korinthoszi ásatások kevés helyi leletet hoztak felszínre.
Minderről: PAYNE (1931) 210.
270 Plin. NH 34. 7.
271 Plin. NH 34. 48: Signis quae vocant Corinthia plerique in tantum capiuntur ut secum circumferant. = A corinthusinak nevezett szobroknak sokan annyira rabjai, hogy állandóan magukkal hordozzák őket.
272 Plin. NH 34. 12: Sed cum esse nulla Corinthia candelabra constet, nomen id praecipue in his celebratur. = Noha köztudott, hogy corinthusi kandeláber nem létezik, ez a név kiváltképp kandeláberekre használatos.
273 Plin. NH 34. 7: Sunt ergo vasa tantum Corinthia quae isti elegantiores modo ad esculenta transferunt, modo in lucernas aut trulleos nullo munditiarum dispectu.
vagy Suetonius, kizárólag korinthoszi edényekről, vasa Corinthiáról írnak,274 szoborról vagy kandeláberről soha.
Azok, akik kellő ismeret és hozzáértés nélkül, ellenben annál nagyobb megszállottsággal gyűjtötték a korinthoszi, vagy inkább az annak vélt tárgyakat, a Plinius által ironikusan „finomabb ízlésű” embereknek (elegantiores) a köre. Néhány esetben név szerint ismerjük őket. Az egyik a hatalmi visszaéléseiről és műkincsrablásairól elhíresült, majd perbe fogott Verres.275 A másik Chrysogonus, Sulla hírhedt szabadosa, aki a kivégzett politikai ellenfelek pénzén gazdagodott meg.276 A harmadik Trimalchio, aki bár irodalmi figura, de a Nero korabeli társadalom jellegzetes típusát testesíti meg: a mérhetetlenül gazdag, de műveletlen – egykori rabszolga – felkapaszkodottat.277 Végül Gegania, akinek már idézett kandeláber vásárlása egy további epizódjáról is elhíresült. Az asszony a visszataszító külsejű rabszolgát, Clesippust „egy lakoma során bemutatta …, a tréfa kedvéért meztelenül állította ki, és szemérmetlen kéjvágyától hajtva előbb ágyába, majd végrendeletébe fogadta. A határtalanul meggazdagodott rabszolga tehát az istenek helyett ezt a kandelábert tisztelte, és ezzel a történettel gyarapította a corinthusi bronzról szóló elbeszéléseket.”278
Gátlástalan harácsolók és tanulatlan újgazdagok. Ők azok a „műértők”, akik nem voltak tisztában sem azzal, hogy milyen tárgyak a valódi Corinthia, sem pedig azzal, hogy milyen művészi értéket képviselnek. Az efféle sznobokra utalt – a földművesek életének egyszerűségét velük oppozícióba állítva – már Vergilius279 is, és az efféle sznoboktól kívánt elhatárolódni Propertius,280 amikor büszkén hangoztatta, hogy nincsenek korinthoszi bronzai.
Plinius pedig, aki a Corinthia előállítását és birtoklását egyaránt az értelmetlen és telhetetlen fényűzés példái között említi,281 ugyancsak ezekről az emberekről mond kritikát, amikor leleplezi tudatlanságukat. Gegania története kétszeresen is tanulságos, mert korinthoszi kandeláberek nem lévén, az asszony egy hamisítványért fizette ki az egyébként is esztelenül nagy összeget.
274 Cic. Verr. 2. 2. 176: vasa Corinthia, 2. 4. 98: vasis Corinthiis, Rosc. Am. 133: vasis Corinthiis; Petron. Sat.
50: sibi vasa Corintho afferri; Suet. Aug. 70: propter vasa Corinthia, Suet. Tib. 34, 1: Corinthiorum vasorum pretia
275 Cic. Verr. 2, 4, 97–98.
276 Cic, Rosc. Am. 133.
277 Petron. Sat. 50.
278 Plin. NH 34, 11–12. A történet nagy valószínűséggel igaz, mert a Via Appián előkerült egy sírtábla, amelyet egy bizonyos Clesippus Geganius állított. Erről ld. ROTTLÄNDER (2000) 172–173.
279 Verg. G. 2. 464.
280 Prop. 3. 5. 6.
281 Plin. NH 9. 139: argentum auro confundere, ut electra fiant, addere his aera, ut Corinthia = ezüstöt arannyal olvasztanak össze, hogy electrumot állítsanak elő, majd ezekhez rezet adnak, hogy Corinthiát nyerjenek. — A 37. 49-ben Plinius a luxuskellékek között (in deliciis) sorolja fel a borostyánt, a Corinthiát, a folypát- és kristályedényeket, a gyöngyöket és a drágaköveket.
A korinthoszi bronztárgyak tehát a Kr. e. és a Kr. u. 1. századi római társadalomban a felkapaszkodott és nagy vagyonra szert tett polgárok körében egyfajta status szimbólumként funkcionáltak. Így volt ez egészen a Nyugat-római Birodalom bukásáig, mert még Sidonius Apollinaris is a római provinciák legdrágább termékei között sorolja fel őket.282 Az ötvözetet – bizonyára a nagy kereslet és a magas ár miatt – hamisították is ugyancsak az ókor végéig.283 Azonban a korinthoszi bronztárgyaknak ez a fajta státusza csak a császárkori római társadalmat jellemzi. Cicero Verres ellen mondott beszédei284 alapján nyilvánvaló, hogy a köztársaság korában a Corinthia megítélése és funkciója egészen más volt.