társulatok, igy például a Mária, élő-rózsafiizér, stb.
társulatok a hitélet és kath. érzület lolélesztése és növelésére ? Mikint lehetne ezen társulatokat a nép
számára kedvesekké és hasznosakká tenni ?*) Isten szentegyháza — a haldokló Krisztus mintegy második Ádátn oldalából alkotott és szent-séges vérével öntözött ez ősrégi társulat — minden egyéb társulatok a n y j a és példányképe. E társulat-ban szakadatlanul folyt ama Krisztus vérétől pirosló n a g y patak, mely a kálvárián a kereszt tövében fa-kadván, hét érre oszolva, üdvöt árasztott az egész világra. E társulatban le vannak rakva a tudomány és tidveszközöknek minden kincsei, melyek az egész világ népeinek felvilágosítása és az igaz utrai tere-lésére elégségesek. Az ember részéről csak egy kí-vántatik, hogy t. i. mindnyájan, kik szellemileg be-tegek és az ördög fogságában biineik terhe alatt roskadozva nyögnek, az erős hit és kellő készület edényével ellátva, e n a g y folyam hét ágából (a szentségekből) merítsenek vizet, mely szökellik az örök életre.
Amig e hit nem csupán az egyes ember birtoka volt, hanem behatván a család bensejébe, községek, sőt országok és birodalmak kormányzatába is be-folyt s a közéletben, úgymint a törvényhozásnál, irányadóul szolgált, nem vala szükség vallásos tár-sulatokra, minthogy az emberek már úgyis önkényt Krisztus, az isteni igazság napja és annak egyedül tidvözitő egyháza felé irányultak.
Azonban a 13. században kiütött albigaiak tévtana Europa legnagyobb részében megingatá a hitet s ennek talpkövét — az egyházat. Valamint soha, u g y jelenleg sem felejtkezett meg az isteni
*) A mária-kemendi kerületi papság dolgozata. Szerk.
jegye s arájáról. Az átalános romlottság meggátlá-sára, mely bősz árként mindeneket felforgatni fe-nyegetett, az isteni gondviselés sz. Domonkost sze-meié ki, ki rózsafüzérrel kezében maga köré g y ü j t é a jobbakat s az ige hirdetése által százezreket veze-tett vissza az egyház anyai ölébe. Látván pedig, mily bő gyümölcsöket terem a sz. olvasó imádko-zása, melyet a bold. Szűznek mintegy zsolozsmájaul tekinte, lassankint vallásos társulatba g y ü j t é össze azon jámborokat, kik ezen ajtatos gyakorlatban buz-gólkodtak. Igy keletkeztek a jelenleg annyira elter-jedt sz. olvasó-társulatok. Később gazdagon ellátták
búcsúkkal ezen társulatokat a romai pápák, minek következtében csakhamar virulásnak indultak s nem csupán a nép és középosztályuak között ter-jedtek el bámulatos gyorsasággal, hanem fejedelmi
vérből származott férfiak is vetekedve siettek tago-kul felvétetni, kik mindannyiszor különös megtisz-teltetésül tekinték, lia az olvasót nyilvánosan imád-kozhaták, bizonyos napokon a társulat körmenetei-ben részt vehetéinek s a töredelem és Oltári-szent-séghez nyilván j á r u l h a t á n a k .
A 16. században kiütvén a vészteljes hitujitás, Isten ismét felköltött szive szerinti férfiakat, kik Elias szellemében az isteni malaszt teljével mintegy erős védfalat képeztek Isten sz. egyháza körül a Krisztus és földi jegyese ellen vivott harczban. E sz.
buzgalmu férfiak tehetségeikhez képest teljes ere-jükből azon voltak, hogy megtérítsék az e g y h á z n a k
azon károkat, melyeket a vallási villongások okoz-tak vala. Miért is az egész világba küldének hitté-rítőket, kik az Európában szenvedett veszteséget a tengeren túl uj, buzgó tagok megtérítése által kipó-tolnák. Halhatatlan érdemeket szereztek m a g u k n a k e t á r g y körül loyolai sz. Ignácz, paulai sz. Vincze és mások, kik az általok alapitott szerzetes rendek és papi congregatiokkal szoros kapcsolatba hoztak különféle egyleteket és társulatokat. E társulatoknak köszönhető, hogy egész a jelenkorig a szerzetes ren-dek működése eredménytelen nem maradt, mert mintegy közegekíil szolgáltak, melyek által
Isten-24
186 h—
nek ama választottai befolytak a zilált családi és társadalmi viszonyokba, majd élesztve a hitet, majd ápolva a vallásos érzületet, majd oszlatva a tudat-lanság homályát, majd igaz útra terelve az eltánto-rodottakat, majd óva és visszatartva a vallási két-kedés és közömbösség feneketlen örvényétől, majd biztatva, bátoritva, védve és megerősítve a határo-zatlan, kétkedő és ingadozókat.
J ó l tudja a sátán, mennyi hasznot hajtottak és hajtanak az egyháznak a szerzetek, papi congrega-tiok és ezekkel szoros összefüggésben levő társula-tok és egyletek, melyeket a világ fiai mindekkoráig oly g y a k r a n és méltatlan félreismertek, megvetet-tek, gyaláztak. J ó l tudja, mondom, s ennélfogva nem is szűnt meg soha arra törekedni, hogy e jól
rende-zett tábor felbomolják, Krisztusnak e vitéz csapata végkép megsemmisüljön. Mi a 18. században majdnem
sikerült is a gonosznak, királyok, fejedelmek s is-tentelen hivatalnokok valának az eszközök, melyek-kel czélját — K r i s z t u s eme vitéz seregének megsem-misitését — majd elérte. Igen, uralkodók szövetkez-tek a szegény, árván maradt szerzeszövetkez-tek ellen, daczára annak, hogy ők voltak mindenkoron nemcsak az emberiségnek átalában, hanem különösen a fejedel-meknek alattvalóik irányában legnagyobb jótevőik, a királyi tekintély és korona legszilárdabb támaszai és védői ; miről a bekövetkezett szomorú események is fényes tanúságot tesznek. Mert alig töriiltettek el a szerzetes rendek és papi congregatiok s oszoltak szét az ezekkel összefüggő társulatok, azonnal bu-ján termett mindennemű tévtan, hitetlenség, vallás talanság, istentagadás. U g y látszott, mintha az em-beriség végképen szakitani akarna Isten-, s egyhá-zával. Bizonyára, ha Isten még jó korán nem kö-nyörül, a még itt ott felmaradt jó mag is rövid idő alatt elfojtatott volna. Nem csudálkozhatunk afölött, h o g y az egyház ellen támasztott forradalom vissza-hatást szült az államban is, mert rendesen u g y szokott történni, hogy a nép kibontakozván, v a g y jobban mondva megfosztatván azon szellemi féktől,
melyet a vallás n y ú j t , csakhamar a világi hatalom zabláját sem tűri meg, hanem egyaránt támadja meg az egyházi és világi tekintélyt, minek
követ-keztében minden léptét, nyomát kegyetlenkedés, vérengzés, öldöklés jelöli. Ne csudálkozzunk a be-következett szomorú események fölött, mert miután a szerzetes rendek feloszlattak, a papi congregatiok eltörültettek, keresztül töretett az egyháznak jól rendezett tábora, előharczosai szétszórattak s elvo-nattak tőle legvitézebb bajnokai, kik képesek lettek
volna helyre állítani az aláásott tekintélyt s i g y nem találtaték, ki megvédené Izrael pusztulásnak indult s gyermekei után siránkozó falait.
E valóban szomorú időkben minden kötelék, mely az emberi társadalmat isteni s emberi jogok és ezredéves gyakorlat alapján összefüzé, lazulni kezde s az emberi társadalmat végromlás fenyegeté.
Végre föleszméltek mámoros állapotukból az ural-kodók. Egyezkedés s concordatumok által siettek országaikban visszaállítani az üldözött vallást, s iparkodtak neki tiszteletet s tekintélyt szerezni. Amint megszűnt a fagyasztó tilalom, azonnal ú j r a feléle-deztek a szerzetek s ezekkel ismét virulásnak in-dultak a vallásos társulatok, melyek iránt a vonza-lom még folyton élt a hivek szivében, mint hamu alatt a parázs. A romai pápák élve ez alkalommal, körleveleket bocsátának az egész világ püspökeihez, melyekben dicséretekkel halmozzák el e társulato-kat, megerősitik és bővítik a részükre engedélyezett búcsúkat s a püspököket felhatalmazzák, hogy azon helyeken, hol szerzetesek nem volnának, mint az apostoli szentszék követei, vallásos társulatokat ala-pithassanak és olvasókat áldhassanak. A püspökök, megértvén a főpásztor akaratát, körleveleikben a lelkipásztorkodással foglalkozó papságnak igen szi-vére köték, hogy plébániáikban eféle társulatokat alapítsanak s azok mennél szélesebb körbeni elter-jedésén buzgón közremunkálkodjanak. U g y a n e z t
teszik jelenleg is a püspökök, folyton dicsérik, ajánlják, sürgetik a szent czélu egyletek és vallásos irányú társulatokat. — Már ha az egész egyház ennyire küzd mellettük, lia a romai pápa és az ösz-szes püspöki kar a Szt.-Lélek által az egyház kor-mányzatára rendelve ennyi buzgalmat fejt ki beho-zataluk és terjesztésük körül, s azokat mint a hit és istenes élet leghatályosabb eszközlőitnem szűnik folyvást ajánlani : hol van azon katholikus, ki elég meré§z volna felfuvalkodott önhitségében gyenge véleményét az anyaszentegyház csalhatlan ítéleté-nek elébe tenni ? . . . H a a szerzetes rendek és társu-latok eredete, gyarapodása és hanyatlásának törté-netét tanulmányozzuk, könnyen beláthatjuk, meny-nyire folytak azok be a katholikus érzület fejleszté-sére a hivek szivében és a hitélet emeléfejleszté-sére a köz-életben. U g y a n i s az egyháztörténelem tanúságot tesz arról, hogy amely arányban növekedtek vagy hanyatlottak a vallásos társulatok: ugyanazon arány-ban növekedett s hanyatlott a hivők szivében a hit, erkölcsösség és katholikus érzület. U g y a n a z o n tör-ténelem bizonyítja továbbá azt is, mihelyt a nép
hi-187
m-tében inogni s erkölcsileg sülyedni kezdett, azonnal forra-dalom, lázadás és polgári háborúk rémei áraszták el a vilá-got, s midőn már ezreknek ártatlan vére hiába patakzott vala, mindannyiszor az egyház volt az, ki a felkorbácsolt emberi szenvedélyek dühöngő lángjait kioltá, s a társada-lomba visszahozá a közrendet és bátorságot a szerzetes ren-dek és vallásos társulatok újbóli felélesztése által ; ő volt az, ki a szentély szétszórt köveit összeszedé s újból felépité Sión feldúlt falait.
Ezeket előre bocsátva, nem lesz nehéz megfejteni, mily befolyást gyakorolnak ezen társulatok a hitélet és kath.
érzület felélesztése és növelésére ? Krisztus Urunk a hit és istenes élet előmozdítására a szentségeket és az imát rendelé, úgymint melyek által az ember, ki az eredeti bün következté-ben természeténél fogva hajlandó a roszra, Istennel a ma-laszt forrásával, kiből minden jó ered, egyedül s különösen a legméltóságosabb Oltáriszentségnek méltó vétele által az isteni természetnek mintegy részesévé válik s a régi Ádám-ból kivetkőzve, lassankint uj embert ölt magára, azaz meg-változtatja gondolkozási, társalgási és cselekvési módját és egész benső érzületét s beteljesülnek rajta az apostol szavai :
„élek én, már nem én, hanem él bennem Krisztus." Ily át-változást tapasztalunk, különösen az egyház szenteiben, miért is ők mindenkoron a hivők legbensőbb tiszteletének tárgyát képezék. S e tisztelet méltán megilleti őket, mert Jézus Krisztusnak, a mi szeretett mesterünk s megközelit-ketlen példányképünknek szent, isteni jellemét a leghíveb-ben tükrözik vissza. (Folyt.)
1* r i m i t i a e.
Egy tudós plébános ur, kinek buzgósága ottan is nyi-latkozik, oda is kiterjed, hol ö nincsen jelen, kinek szent óhajtásait, vágyait osztjuk, s valósításukat legnagyobb öröm-mel üdvözlenők, fájó szívvel nézte, vagy hallotta, mily köny-nyelmüen profanálja némely ujmisés azon, reá nézve való-ban szent napot, midőn először lép az oltárhoz, hogy az ár-tatlan bárányt felajánlja, s azon Oltári-szentséget veszi ma-gához, mely Jézus Krisztusnak ö általa kimondott szavai után kezeiben Isten-embernek teste s vére lesz. Ujmiséseink ezt szokásból tették, amit mint papnövendékek láttak, mint ujmisések utánoztak. A plébános ur hozzánk irt, hoznók em-lékbe az egyháznak erre szóló canonjait. Joghatósági tár-gyaktól tartózkodva, a nm. győri püspök pásztori körlevelei közöl egyet közlünk, mely még 1859-ben e visszaélések meg-szüntetésére tétetett közzé; norint init.ia.ti !
Nr. XV. nr. 2173.
Dudum Ecclesia cath. cum per synodalia décréta, tum per dioecesana statuta, praesulumque ordinationes atro cal-culo notavit, atque e medio tollendos declaravit abusus, qui, prout synodus Taurinensis de anno 1670 ') loquitur : „in no-vae missae celebratione partim populi temeritate, partim sa-cerdotum levitate irrepserunt" ; nimirum : 1) ut patrini ac matrinae, immo etiam, quemadmodum in nuptiis usu venire solet, parnymphae adhibeantur ; 2) ut munera ad altare, vel ad septa ejusdem a parentibus, cognatis et amicis novelli sa-cerdotis afferantur et offerantur ; 3) ut ea die, qua solemnia primae missae aguntur , sumtuosa convivia, ludi porro et
' ) T i t . XX. §, 13. de miss. col.
choreae, aliaque hujusmodi strepitosa oblectamenta institu-antur, in hisque partem capiant cum presbyter, qui ad tre-mendum altaris sacrificium mane prima vice accessit, tum et ceteri, qui ad solemnitatem confluxerant, sacerdotes atque clerici. Abusum primo loco expositum s. Congregatio concilii teste Prospero Fagnano,a) jam damnavit ac prohibuit. Abu-sum alteram prohibendum, tollendumque jussit ss. concilium Tridentinum 3) his verbis: „atque ut multa paucis conpre-hendantur, in primis quod ad avaritiam pertinet, cujusvis generis mercedem, conditiones, pacta, et quidquid pro missis novis celebrandis datur, — — quae a simoniaca labe, vel certe a questu non longe absunt, omnino prohibeant (epi-scopi.)" Tertium denique abusum eadem s. synodus Triden-tina perstrinxit, cum generatim statuieret :4) „ut quae alias a summis pontificibus et a sacris conciliis de clericorum vita, honestate, cultu, doctrinaque retinenda, ac simul de luxu, comessationibus, choreis, aleis, lusibus ac quibuscumque cri-minibus, nec non saecularibus negotiis fugiendis copiose ac salubriter sancita fuerunt, eadem in posterum iisdem poenis, vel majoribus, arbitrio ordinarii imponendis, observentur, nec appellatio exeeutionem hanc, quae ad morum correctionem pertinet, suspendat." Sollicitudinem Ecclesiae praesulum de dictis abusibus eliminandis statuta synodalia, ab iisdem per-lata abunde comprobant, quae simul etiam causam produnt, ob quam synodi atque episcopi suae obligationis esse nove-runt, eosdem abusus non tolerandi. E multis pauca in me-dium proferre suffecerit. In statutis ecclesiae Bambergensis5) 3ic praecipitur : „Pastoralis officii nostri cura sollicite nos admonet subditorum nostrorum saluti providere, virtutes plantare, ac vitia et scandala removere. Sane dudum multo -rum ad nos veridica relatione pervenit, qualiter transactis temporibus, nonnulli noviter presbyteri ordinati in decanta-tionibus aut celebradecanta-tionibus suarum primarum missarum, quas primitias vocant, more saecularium nuptiarum convivia apparaverint, turbamque tam cognatorum, quam aliorum utriusque sexus hominum, clericorum et laicorum, ad
convi-via hujusmodi invitaverint, propinas receperint, choreas duci, strepitum cum instruments musicalibus et quam plu-rima alia, quae in dictis saecularibus nuptiis vix licite ad-mittuntur, fieri et exerceri permiserint : quae omnia et sin-gula presbyteros ipsos a devotione, quam in prima celebrati-one missarum habere praesumuntur, magis distrahunt, quam conducunt. Nos igitur abusiones hujusmodi tollere, ipsosque presbyteros sic celebrantes a mensarum curis absolutos, de-votioni ac divino officio magis intentos esse cupientes, in vir-tute sanetae obedientiae mandamus, districtissime inhibendo, ne deinceps presbyteri quicumque, cujuscumque status, or-dinis, conditionis, aut dignitatis existant, in aliqua ecclesia-rum et monasterioecclesia-rum nostroecclesia-rum civitatis et dioecesis suas primitias decantare aut celebrare volentes, eo die, quo eas-dem celebrare constituunt, et celebrant, ultra decern perso-nas virilis sexus dumtaxat, inter quos sibi ad altare mini-strantes etiam comprehendi volumus, in prandio et in coena secuin habeant invitatos, neque choreas juxta saecularium
*) I n cap. ,Pastoral.' nro. 39.
3) Sess. 22. decr. de obs. et evit. in cel. missae.
») Sess. 22. de réf. c. 1.
5) T i t . 33. de cel. miss.
24*
- • • 11 nuptiarum moréra apud se aut coram iis duci aut fieri faci-ant, ducfaci-ant, aut ab iis fieri permittfaci-ant, sub suspensions a di-vinis officiis poena, quam contra facientes incurrere volu-mus ipso facto." Concilium Moguntinum IV. 6) decrevit :
;,Dum vero a novitiis sacerdotibus primitiae celebrantur, se-rio mandamus, choreas et omnino saeculares pompas omit-tendas, et convivia non permittenda, nisi inter paucos ami-cos, et ea sobria tarnen, et quae sine luxu in timore Domini ineantur." In synodo Vercellonsi anni 1749 7) haec décréta fuere : „Nulli admisceantur ritus in primae missae celebx-a-tione, aut ejus occasione, qui vel ab ejus solemnitate prorsus alieni, vel ad questum instituti, vel profVnae sunt laetitiae signa. Patrini ergo ac matrinae, quorum tutela atque auxilio spirituali certe non habet opus sacerdos, nullo modo adhibe-antur, munera ad altare nulla afferadhibe-antur, quae sacrum mini-sterium lucri gratia peractum potius ostendunt ; nulla eo die parentur a celebrantibus convivia, quibus promiscue mares ac feminae intersint nuptiarum instar, moderata ad summum prandia ecclesiasticis viris et propinguioribus consanguineis curare possit, qui velit : ludi denique atque choreae, profa-naque omnia oblectamenta non agitentur; meminerit immo novus sacerdos eum diem sanctius ceteris esse transigendum."
— Denique synodus in ecclesia cathedrali Centumcellarum anno 1846 celebrata è) ita statuit : „In -nova missa patrinos aut matrinas adhiberi, vel ejus occasione ludos, choreas, ce-teraque profana, sicuti etiam immodica convivia fieri omnino vetamus. Etenim presbyteri, qua primum die celebrant tam sancta mysteria, religioso quodam timore correpti augustis-simi sacrificii, soli uni et vero Deo vacare debent." — Tan-tis synodorum decreTan-tis opus erat, ad coercendam hominum
sive improbitatem, sive levitatem, qui sanctissimis rebus abuti sueverunt in maximum ipsius Ecclesiae praejudicium.
Vim pravae consuetudinis et ipse expertus sum. Sicut olim Bambergensi episcopo, ita mihi quoque mox atque ecclesiae hujus gubernacula capessivi, veridica relatione expositum fuit, praerecensitos abusus magna parte in hac quoque dioe-cesi vigere, etiam isthic diem primitiarum per clamorosa convivia, per choreas saltusque, ipsorum plane juniorum sa-cerdotum, profanari. Haec cum cognovissem, pro eo, quo ob-stringor, gravissimo responsionis onere, recens a me ordina-tos presbyteros majorem in modum hortari non destiti, ut omnes abusus in suis primitiis solicite caveant, tanto magis, quod per illos piis quidem fidelibus scandali atque moeroris, malis autem hominibus clerum, immo ipsam religionem et Ecclesiam cavillandi amplissima occasio tribuatur. Pios nem-pe fideles, probe intelligentes, spiritum Christi non posse illic reperiri, ubi spiritus mundi tanto cum strepitu se mani-festât, omni jure scandalum pati, et non posse non moerore repleri, dum veluti ex ungue leonem, sic novellum presbyte-rum ex excessibus primitias concomitantibus, spiritu mundi agitari, et conceptae de se exspectationi minime respondere cognoscunt ; eos autem, qui clero male affecti sunt, intelli-gentes et ipsi, nulla re quam primo accessu ad altare sole-mnius declarari, sacerdotem mundo ejusque oblectamentis nuntium misisse, ut se totum servitio Christi, et procurandae
o) Cap. 60.
7) Do miss, colebr.
8) C. V. de sacrif. missae.
1 8 8 w—
fidelium saluti devoverct, cum neomystam, quem mane ad aram conspexerunt illud sacrificium peragentem, quod pere-git in cruce Dominus, horis pomeridianis, immo forte ad se-ram usque noctem in caterva tiburcinantium observent, ve-hementius concitari, ut super collapsa disciplina ecclesiastica, super corruptione et hypoci'isi cleri plenis faucibus clament, et conquerantur ; quo fit, ut ex errore singularum toti vene-rabili statui macula inuratur, immo in ipsam Ecclesiam de-rivetur, — in illam Ecclesiam, cujus sanctissima praecepta ab excedentibus temere violantur. — Exposui porro neo-ordinatis presbyteris, ut id imprimis serio apud animum per-penderent suum, quam tremendum opus aggrediantur, cum sacra sint operaturi ; quae iccirco cordis puritas ac vehemens in Deum Caritas ad sancta illa et illibata doua offerenda re-quiratur ; quam horrendum subituri sint divinum judicium, qui immundi ad altare accedunt, et proditori Judae associ-antur ; diem igitur ilium, quo primum Deo oblaturi sunt san-ctissimum missae sacrificium, piissime ac ita transigendum esse, ne laetitiam illius ulla vitiet turpitudo, aut maculet ino-bedientia. Salutaria monita ac praecepta mea optato caru-isse effectu in confusione faciei meae comperi. Nihil itaque supererat, quam ut praesentibus circularibus meis litteris di • ctos abusus omnes serio improbem, ac committi in dioecesi, in qua me Dominus custodem ac vindicem ss. canonum eon-stituit, prohibeam. Viarchi-diaconorum districtualium, ce-terorumque curatorum, quos Deus in partem solicitudinis meae pastoralis vocavit, erit procurare, ut sua enumeratis ss.
concilii Tridentini decretis, huicque meae prohibitioni stet auctoritas. Neo-ordinati presbyteri obligabuutur vice-archi-diacono districtuali significare diem, quo, et ecclesiam, in qua primum missae sacrificium offerre cupiant. Vice-arclii-diaconus audito concernente parocho, intra octiduum de qua-liter peractis primitiis mihi référât. A relatione hac depen-debit, utrum neo-ordinatis presbyteris jurisdiction is literae sint expediendae, an vero ad dandam commissae nefors prae-varicationis rationem, luendamque a ss. canonibus statutam poenam sint postidandi. Cum dispositiones hae ss. concilii Tridentini decretis superstructae sint, il las extranei etiam sacerdotes tam saeculares quam reguläres observare tenen-tur, tanto magis, quod in synodo provinciali Strigoniensi uni-formis eatenus pro universa provincia stabilita sit disciplina.") Jaurini '27 jul. 1859.
Joannes eppus.
EGYHÁZI TUDÓSÍTÁSOK
Cs. ap. kir. Fölsógo sept. 6-áróI kelt legfelsőbb határozatával a a veszprémi székesegyházi k á p t a l a n n á l kövotkező fokozatos előléptetést megengedni : Koroncz László éneklő-, Osterhuber Feroncz őrkanonokká, Csete Antal székesegyházi, Bogoha Ferencz zalai, Kovács Zsigmond so-mogyi, Pribék István pápai, Markovics J á n o s següsdi főesporessé,
Né-9) Strig. tit. 3. de sacramentis c. 7. uro. 4. A primitiis. neomysta-rum omnes pompae saeculares et convivia strepitosa absint. p. 40. — Tit. VI. cap. 2. n. 3. Illám quoque consuotudinem graviter reprobainus,
Né-9) Strig. tit. 3. de sacramentis c. 7. uro. 4. A primitiis. neomysta-rum omnes pompae saeculares et convivia strepitosa absint. p. 40. — Tit. VI. cap. 2. n. 3. Illám quoque consuotudinem graviter reprobainus,