társulatok, i g y például a Mária, élő-rózsafüzér, stb.
társulatok a hitélet és kath. érzület fölélesztése és növelésére? Mikiut lehetne ezen társulatokat a nép
számára kedvesekké és hasznosakká tenni ? De valaki könnyen azt mondhatná, minek val-lásos társulatokkal vesződni, miután — ami főczé-luk — a szentségek gyakori felvétele, ezek nélkül is elérhető, mint ez a régi egyház szokásából kitű-nik, mely minden társulat s egylet nélkül aránylag több szentet nevelt, mint a jelenkori. — Azonban ezen ellenvetésre azt kell felelnünk, hogy elleneink hiába hivatkoznak a régi egyházra; mert a közta-pasztalat, fájdalom ! igen világosan hazudtolja meg őket. U g y a n i s jelenleg a hivek oly ritkán járulnak a szentségekhez, hogy már mintegy régi szokás ál-tal szentesitett törvényül tekinthető, miszerint a fö-lületesen elvégzett húsvéti gyónáson kivül még csak legfeljebb egyszer t. i. az adventi sz. időszak alatt járulnak a szent gyónás és áldozáshoz, mely szép szokást ekkoráig legalább az ajtatos női nem tartá fel. E g y évtized óta azonban ezen nem is, melyet az egyház karénekében ,ajtatos' névvel diszit fel, e megkülönböztetésre méltatlannak mutatkozik,ameny-nyiben sok helyütt már az adventi gyónást és áldo-zást is elhanyagolja. Bármint erőködjék is a lelki-pásztor e szokást plébániájából kiirtani, czélt nem fog érni, ha csak vallásos társulatokat nem alapit, melyeknek tagjai lekötelezvék bizonyos napokon a szentségekhez járulni. A társulati tagok buzgósá-gán épülni fognak a jobblelküek s lassanként oda jut majd a dolog, hogy példájukat még a lanyhább hivek is követni fogják. E jámbor gyakorlat által az, ami ezelőtt szokatlan s rendkivüli volt, szokássá, rendessé, mindennapossá fog válni. Majdnem hihet-len, hogy mennyi kárt okoz s mennyi jót fojt el
csirájában az emberi tekintet ! F á j d alom ! gyengébb lelkek, u g y szólván, mindentől irtóznak, ami uj, szokatlan, rendkivüli, vagy annak csak szinezetével is bir, félvén, hogy ezáltal csacska nyelveknek okot s alkalmat szolgáltatnak megszólás, gúnyolódás s rágalmazásra; s ezért nem j á r u l n a k egyszernél többször a töredelem szentsége s az U r asztalához.
De ha egyszer a társulati tagok keresztül fogták törni a fenjelzett átalános balvélemény jeges kérgét, meg fog történni, hogy majd épen azok, kik jelenleg leginkább köszörülik nyelvüket felebarátjuk becsü-letén, hogy mondom, ők lesznek leginkább, kitéve a megszólás hegyes tőreinek, mint olyanok, kik csak egyszer járulnak évenként a szentségekhez. Magától is értetődik, hogy az u j tagokba nem lehet majd túlságos bizalmat helyezni, hanem biz azok g y a k -rabban, de különösen eleinte buzditandók lesznek, hogy legalább nagyobb ünnepek alkalmával, mint p. o. szentségimádáskor, az űrnap nyolczada alatt s egyéb íinnepies alkalmakkor nyilván végezzék sz.
gyónás és áldozásukat, minthogy az újonnan felállí-tott társulat tagjai nem ritkán bántalmazásoknak szoktak kitéve lenni, mit kikerülendők megtörtén-hetnék, hogy csak titkon v a g y bizonyára ritkábban, sőt a legroszabb esetben épenséggel nem is járulná-nak a szentségekhez.
A szentségek kiszolgáltatását illetőleg igen kí-vánatos volna, ha e társulatok igazgatója a főbb ünnepek közeledtével nagyobb számú gyóntatókról is gondoskodnék, m i n t h o g y ily alkalmakkor a ta-gokon kivül talán többen is kivánnának gyónni;
de minthogy egy pap annyi bűnbánót kihallgatni s azonkivül még a nyilvános isteni-szolgálatot is elvégezni nem képes, megtörténhetik, hogy néhá-nyan meg nem gyónhatván, minden kedvüket elvesz-tik még egyszer s talán ismét hasztalanul készülni a sz. gyónáshoz. De azonfelül még más ok is létezik, mely szükségessé teszi nagyobb számú gyóntatókról gondoskodni; ugyanis találkozhatnak a hivek között, kik saját lelkészüknek, bár mi okból is legyen az, nem akarnak gyónni : s ez esetben a gyónás teljessége
25
veszélyeztethetnék, ha kényszerülve volnának saját lelkészüknek gyónni.
Hanem most már azon kérdés merül fel, mikint lehetne korunkban, midó'n mind a világi mind a szerzetes gyóntatókban oly nagy szükséget szenve-dünk, mégis a társulat bizonyos ünnepein több gyóntatót szerezni, miután az mindig igaz fog ma-radni, hogy a vallásos társulatok a szentségek gya-kori és üdvös használata nélkül nem egyebek, mint felhők viz nélkül, fák gyümölcs nélkül, nem egye-bek, mint tajtékzó tengerhullámok, melyek mihamar elenyésznek !
H o g y ezen szükségen segitve legyTen, a ft. egy-házmegyei hivatalnak teendői közé tartoznék a me-gye kivánalmai és szükségleteihez mérve nagyobb számú segédlelkészekről gondoskodni. Igen üdvös volna továbbá, ha minden egyházmegyében világi papokból álló congregatio alapíttatnék Olaszország példájára, hol az úgynevezett oblatusok congrega-tiója létezik, kiknek hivatásuk bármely időben a legtávolabb vidékekre is kirándulni és a lelkipász-torkodásban segédkezet nyújtani, ha az egyház java ezt megkívánja. Szintúgy Tirol, Belgium s Fran-cziaországban is igen sok szerzet, kolostor és con-gregatio létezik, melyeknek különösen, s úgyszólván kizárólag az a feladatuk, hogy a lelkipásztoroknak minden alkalommal segédkezet nyújtsanak. S bá-tran kimondjuk : ez főoka, hogy a nevezett orszá-gokban oly sok társulat s egylet létezik.
Azonban kolostorokat, congregatiokat alapítani, dotálni és kellő egyénekkel ellátni, nem egy napi m u n k a s egyesek által aligha keresztülvihető. Mind-addig tehát, mig nagylelkű alapítók és jótevők tá-madnak, kik a hivek üdvét, szivükön hordozván, az eszmét megvalósitják, egyéb nem marad hátra, mint-hogy maga a kerületbeli papság legyen egymásnak segitségül ; mi ismét szerény véleményünk szerint ekkép történhetnék :
a vallásos társulatok a nép és korszellem kívá-nalmai hiányai és szükségletei szerint különfélék.
Ezen változatosság daczára azonban csudálatos egy-ség s összhangzat uralg bennök. J ó volna tehát min-den kerületben különféle társulatokat felállitani;
igy p. o. egy helyütt Jézus szentséges szivéről, másutt a bold. Szűz szeplőtelen szivéről, mig ismét másutt karmelhegyi boldogasszony, sz. rózsafüzér, liétfajdalmu boldogasszony sat. társulata hozathat-nék be. Minthogy minden társulatnak megvannak a maga ünnepei, a lelkipásztorok abban állapodhat-nának meg, hogy midőn valamely plébániában
bi-zonyos társulat ünnepe megülendő, mindannyiszor a szomszéd plébánosok hirdessék ki ezen ünnepet híveiknek, azon megjegyzéssel, hogy az emiitett na-pon az isteni-szolgálat a plébániai templomban egy v a g y másfél órával korábban fog megtartatni. Ked-vező körülmények között híveiket körmenetileg is elvezethetnék az illető helyre, hol azután az össze-gyülekezett lelkipásztorok könnyen kielégíthetnék a társulat minden igényei s szükségleteit. Alkalmat nyernének ilyenkor a lelkipásztorok egyrészt hívei-ket netalán saját kérelmükre különféle társulatokba beigtatni, másrészt pedig ők maguk is a hivek épü-lésére gyónhatnának és egyházi segédletök által emelhetnék s fényesebbé tehetnék a külső isteni-tiszteletet. A t á r s u l a t ezen ünnepei bizonyára az üdv és viszonylagos épülés napjai lentiének mind az ajtatoskodó nép, mind a működő papságra nézve ! De továbbá ezen gyakorlat még azon hasznot is hajtaná, hogy ekkép a lelkipásztorok megerősbülné-nek azon szeretetben, mely Krisztusban gyökerezik, s igy szorosabb lelki viszony fejlődvén ki köztök, plébániáikban többé kevésbé u g y működhetnének, mint a szerzetesek saját egyházaikban, kikről csak néhány példát szabadjon felhozni. I g y p. o. a Jézus társaságbeli atyák társas egyházaikban mindenütt létezik Jézus szentséges szivének társulata; a re-demtoristáknál a bold. Szűz szeplőtelen szive, a dö-méseknél a sz. rózsafüzér, a szervitáknál a hétfájdalmu boldogasszony, a karmelitáknál a karmelhegyi
bol-dogasszonyról czimzett társulatok léteznek.
De lássuk már most a vallásos társulatok gyű-lölőinek ellenvetéseit. — Népünk, mondják ők, any-n y i r a kivetkezett már miany-ndeany-n buzgóságból, hogy még a parancsot is csak nehezen teljesíti, annál ke-vésbé lehet tehát róla feltenni, hogy a tanácsok követésére hajlandó leend. — Igaz ugyan, hogy né-pünk részint vallási tudatlansága, de részint s leg-inkább azoknak, kiket a hit és vallás dolgában mint tauitókat s elöljárókat tisztel, rosz példája következ-tében mélyen sülyedt a vétek iszapába, de kérdem, mikint, mi módon akarjuk őket onnan kihúzni? Vál-jon elégségesek leendnek-e a közönséges eszközök?
Fájdalom ! ki nem tudja köztapasztalásból, hogy már a jámbor falusi népben is csökken a hit, ha-nyatlik az erkölcsösség, már pedig a közönséges eszközök, u g y hiszem, mindenütt használtatnak.
Ebből tehát az következik, hogy a nép csak rend-kivüli eszközök és módok által, milyenek a missiók és vallási társulatok, vezethető többé vissza az erény ösvényére. Ha pedig ezen továbbra is haladni a k a r ,
195
okvetlenül szükséges ismét, hogy, ha csak a vétek mámo-rába, melyből alig ocsúdott fel, visszaesni nem akar, bűnei-nek elégtételeid ne csak azt teljesítse, mi szigorú parancs, hanem kövesse a tanácsokat is. Ezáltal egyrészt az isteni igazságosságnak teend eleget, másrészt pedig azoknak, kiket feslett, istentelen élete által megbotránkoztatott, jó példát nynjtand s lelki épülésökre fog szolgálni. A társulatok tör ténetének lapjai száz és száz ilyen esetről tanúskodnak.
(Folyt.)
EGYHÁZI TUDÓSÍTÁSOK.
PEST, sept. 22-én. n.) ') Egyedül az egyház java in-dította a szentatyát oly cselekedetre, mely a pápaság egész múltjával ellenkezett, s mely az európai udvaroknál kelle-matlea következményeket is szülhetett. Talleyrand, Fesch, Caprara a reménynek ingereit, a fenyegetés rémitéseit igen széles tükörben villogtatták. Napoléon akarta, hogy a pápa Parisba jöjjön, s amit akart, aunak meg kellett történni. Mi jót, mi roszat tehet Napoléon, ez jól ki volt fejtve. Azonban annyi indokra szükség nem volt, mert a bibornoki testület az ügy első megnyitásakor ,igenre' szavazott, a szentatya pedig Bonaparte személye iránt rendkivül jó hajlammal volt, s csak arra vigyázott, nem szenved-e ez által kárt a pápai méltóság '? nem fog-e Parisban olyasmi történni, ami ezen méltóságon csorbát ejthet ? VII. Pius majdnem az Isten vá-lasztottjának tekintette e nagy személyt, tőle a csalódások között és után is minden jót remélt ; de ismerte kötelessé-geit is, melyekkel saját papi és királyi trónja iránt tartozik.
Azért a levelezések csak a ,miképen'-ről folytak.
Consalvi iratai között volt egy töredék, melyet Créti-neau-Joly jegyzékben közöl. Igy ir az államtikár a pápa hajlamáról Bonaparte iránt : „Napoléon császár a pápára el-bűvölő, elvakitó hatással birt, melyet a tőle tapasztalt sze-mélyes és nyilvános méltatlanságok sem tudtak megszüntetni.
Ezen érzelem a szentatyánál a bámulás és félelem, az atyai gyengédség és vallásos háladatosság vegyülete volt. A con-cordatum a pápa előszeretetének tárgya, a béke, a hit csele-kedete volt, mely Francziaországot az egyházzal kiengesz-telte, s egész Európát vallásos nagy szakadástól megol-talmazta. A szentatya, távol az udvari cselszövényektől, csak egyre gondolt, a hivek üdvösségére. Mikor Enghien herczeg meggyilkolását hallotta, a szentatya megsiratta e halált, de keservesebben sirt Bonaparte bűnén. Én a dol-gokba mélyebbre bekeveredve levén, nem oszthattam a szent-atyának minden érzelmeit a császár iránt. En e fejedelmet közelről láttam. Csudáltam lángeszét, értelmének villámgyor-saságát, és lelkének kimondhatatlan bőségét az eszközök feltalálásában, melyek őt oly különös lénynek bizonyították.
De a sok szép tulajdonságok mellett nagyok valának az ár-nyak is, melyeket a siker részegsége még inkább növelt.
Talán én vagyok azon ritkák egyike, aki a résen megálltam ellenében, s tanúságom az Isten, hogy soha meg nem bán-tam. Haragjának felgerjedéseiben engemet meglövetéssel fenyegetett, ki is mondta néhányszor, de biztos vagyok, hogy meglövettetésemet soha alá nem irta volna. Enghien
her-czeg meggyilkolását is megbánta, s pillanatnyi haragjának tulajdonította. A szentatya elment Parisba, hogy mindnyá-jan megcsalattassunk." 2)
A szertartásról kérdés tétetvén, Parisból felelték : „ V I I . Pius utazása, fogadtatása, s utazásának jó eredményei VI.
Pius utazását annyival fölebb fogják múlni, mennyivel na-gyobb Napoléon II. Józsefnél."
Föltűnt Romában, hogy az ügyet kezdeményező le-vélben koronázásról, az utóbbiakban pedig fölkenésről volt szó. Fesch azt válaszolá, hogy talán a császár kettős koro-náztatást akar, egyiket a templomban a pápa, másikat a Marsmezőn a senatus által. A pápa vonakodott oly koroná-zástól, melyet még egy második is követni fog. Kérdés té-tetvén Parisba, a császár válaszul adá, hogy ő a pápa által teendő koronáztatásba sokkal magasabb súlyt lát, semmint még más koronáztatása után vágyódnék. 3) „Mindez csak arra volt kiszámitva, hogy a pápát utazásra birják, mert Na-poléonnak feltett szándéka volt az Ígéretekből semmit sem tartani meg." A császár kivánta, hogy a pápát 12 bibornok, több romai patrícius, és a pápai testőrség kövesse. A pápa csak hat bibornokot vett magával. „Senki sem gondolhatja, mily bajlódásba került, míg a szentatya az ,igen' szót ki-mondta. Végre kimondta nem hivatalosan, mivel még hiva-talos meghivás nem történt."
S mi történt a fényes Ígéretekből ? A császár azonnal a Moniteui'be tétette a pápa eljövetelét, hogy igy a vissza-lépést a pápának lehetetlenné tegye. A pápa még nem volt hivatalosan felszólítva, és már a kormány hivatalosan szó-lott eljöveteléről Parisban ? Ezt tette a concordatum alkal-mával is. A hivatalos meghivó-levelet nem két püspök, ha-nem egyszerű dandártábornok Caffarelli hozta ; s a meghívó-levél oly nyomorult volt minden tekintetben, hogy a pápa az utazás megtagadásáról gondolkodott. Ehez jött az utazás azonnali sürgetése, s mikint Consalvi irja : „a pápa utazása hasonlított egy udvari alamizsnás galoppiroztatásához." 4)
A szentatya megérkezett Fontainebleauba. Ki fogadta a szontatyát ? A cselédek, — — a császár vadászni ment, a pápa szállására 50 kutya kíséretében jött. Valahányszor a pápával nyilvános helyen megjelent, a császár mindig a pápa jobb oldalán állott. A koronázás napján a pápát másfél óráig váratta a templomban, a szertartás az előre megsza-bott mód ellen történt ; a császár felugrott, az oltárhoz, hol a korona letéve volt, sietett, s a templomban maga magát koronázta ; a koronázási ebédnél a pápának a harmadik he-lyet adták ; a Marsmezön másodszor volt koronázás a csá-szár nyilt Ígérete ellen. „Elhallgatom azon sok megalázta-tást, melynek a szentatya minden alkalommal kitétetett.
T. 2. p. 386—388. — Még 1817-ben is a pápa megmaradt ezen hajlamában Bonaparte iránt. Igy irt ö Consalvihez Castel-Gandolfóból oct. 6-án : „A császárnak családja elboszélte, hogy a szegény száműzött Helena szikláin napról napra vész. E z t ón véghotlen fájdalommal hallot-tam, s tudom, hogy ön is bibornok ur osztani fogja fájdalmamat, mert mindketten megemlékezhetünk, hogy Isten u t á n csak noki köszönhetjük a religio visszaállittatásit Francziaországban. Az ö vallásos kezdemé-nyezése 1801-ben elfelejteti velünk a további méltatlanságokat. Savona és Fontainebleau az elmének és az emberi n a g y r a v á g y á s n a k tévedései ; do a concordatum hősiesen keresztényies cselekedet." T. 1. p. 78.
s) T. 2. p. 400.
») T. 2. p. 403.
25*
') A septemberi conventio végére siet, sietünk mink is az emberi gonoszság ösvényeit a múltból felderíteni, folytatásni a mult éviekhez.
—••» 1 9 6 m-—
Emlékem és tollam elborzad ezektől, s nem is tudnám hideg vérrel elbeszélni."5)
„A pápa annyi méltatlanságok között legalább a jó gyümölcsöket akarta szedni. De csakhamar meggyőződött, hogy mind hiában van. A szervezetes czikkekröl a császár beszélni sem akart. Egyetlen vigasztalása volt az alkotmá-nyos püspökök megtérése, melyet azonban nem Napóleon-nak, hanem csak saját erényeinek tulajdonithatott. A pápa véghetleniil örült, hogy az egyházi szakadás megszűnt. Az ajándékok is figyelemre méltók. A pápa Canova által vá-lasztatta ki a legszebb müdarabokat, s ezeket pénzforrásain
fölül gazdag külső alakban a d t a ; a császár ajándékai alatt-valónak adott darabokhoz hasonlítottak." fi)
ígéret volt sok, csakhogy a pápa Parisba jöjjön, a szó-tartás, ugy látszik, nem tartozik a Napoléonidák szokásai-hoz. Volt I. Napoléonban több nemes vonás, a szentszék iránt ö akkor hajlott, mikor még Parisban directorium kor-mányzott, mint fővezére az olaszországi franczia hadaknak, irt az államtitkárnak : „mentsék meg a pápai államot, kér-jenek békét, ajánljanak pénzt, mert parancsot kapva Romá-nak elfoglalására, Roma tőlem függ." Mikor császár lett, nem akarta, hogy a pápa ne legyen fejedelem, hanem csak»
hogy az ö udvarához tartozzék, mint sok más fejedelem.
Még a pápa a tuileriákban lakott, a császár az olasz köztár-saságot olasz királyságnak kiáltotta, s a három legátiot, me-lyet Fesch bibornok által visszaadni igért, a franczia csá-szárság részéül tekintette. Mig Parisban volt, ünnepélyes nagymisét soha nem mondhatott, a karácsonyi szentmisét is egy plébánián csendesen végezte. Valóban nagy különb-ség volt VI. és VII. Pius fogadtatásai között Bécsben és Pa-risban ! oly nagy különbség, mily mélység választja el a
szentek tévedő unokáját, II. Józsefet, a dölyfös parvenu me-részségeitől. A Habsburgok és Napoléonidák között a lelki nemességre mindig nagy lesz a különbség ; a fejedelmi eré-nyek századok lefolytán szoktak növekedni, vagy el-enyészni.
Végre a pápa Parisból távozni készült. Napoléon egy-szerre a pápával akart elutazni Milanóba, s akarta, hogy a
pápa az olasz királysági koronáztatáson jelen legyen, s a legatiok bekebleztetését jelenlétével szentesitse. A pápa ezt megtagadta.
Távoztak tehát Parisból, s hogy a pápa megaláztatása teljes legyen, a császár megelőzte a pápát, mintáz ur a szol-gáját. A postaállamásokon a pápának néha két óráig is kel-lett várni, hogy lovakat kaphasson, mert a császár kísérete minden lovat elfoglalt, a pápa, mint magányzó utas gondos-kodhatott lovakról, amint tudott.
„A pápa Turinban találkozott a császárral. Itt a csá-szár ismét Ígéreteket t e t t : de ezeket épen ugy tartotta meg, mint az előbbieket."
„Még egy rendkivüli örömöt lelt a szentatya az uton.
Ricci Scipion a szentatya lábaihoz borult mint bűnbánó, s a pistojai gyüldének határozatait visszavonta. A szerető atya ölelte a megtért fiát, a testvér a testvért."
5) T . 2. p. 404.
8) T. 2. p. 406. „ E g y t i a r a , üreg gobelinszövet, k é t g y e r t y a t a r t ó , és egy személyre Sevrés porczellán. A lapok liosszu regéket f ű z t e k még k é t kocsiról, egy csudálatos oltárról ; de ezeket soha senki sem l á t t a . " p. 416.
' ) T . 2. p. 413.
„A pápát két franczia követte, Durosnel ezredes, és Brigode lovászmester. Ez volt a császári nagy tisztelet."
„Fesch visszajött Romába. Itt kezdődik a haragja el-lenem. A bibornok egy bankárházhoz volt járatos, mely háznak én többször pert izentem kitűnő csalásai miatt. Itt főzettek a tervek, hogy engemet megugraszszanak. Itt kez-dődnek a szentszékre betörő nyomorok is." 8)
P E S T , sept. 18. A ,Hon' s utána a ,Pesti Napló' mai napról azt irják : miszerint a cholera Pesten szünőfélben van. Sajnáljuk, de mind saját tapasztalásunk, mind az ide-való orvosok tudomása után, ezen állítást eddigelé határo-zottan tagadni vagyunk kénytelenek ; a cholera e napig Pest-terézkülvárosban nem szünőfélben, hanem terjedésben van ; — a veszélyt kicsinylem vagy tagadni lehet, de ezáltal az megszűnni aligha fog ; legfölebb a hatóság fogja magát engedni elaltatni, melynek különben szoros kötelessége lenne, a veszélylyel minden ereje megfeszítésével szembe-szállni.
Teszi-e ezt a hatóság vagy sem ? vagy melyik hatóságot illeti e tekintetben a dicséret vagy kárhoztatás, itélje meg a közönség. Mi csak azért szólalunk fel a ,lIon' s ,Napló' tu-dósítása ellen, mert benne a papság vádoltatik, mint a jár-vány terjedésének egyik tényezője, minthogy a búcsujára-tokat be nem tiltja, a holtakat, ha a gyászoló család kívánja, nyilván, ünnepélyesen beszenteli, s a harangozásról, mint jó jövedelmi forrásról, felszólítás daczára sem akar lemondani.
Elmondja a ,Hon'egész komolyan, miszerint September 8-án a budai hegyek közt levő remete-Máriához sokan kirándul-tak a fővárosból, evés ivás kedvéért — azután kurjongatva s tántorogva tértek vissza s másnap tele volt velők a kór-ház — ezek szerinte búcsujárók. Tudtunkkal Pestről Maria-Einsiedelbe búcsujárat sem az idén sem más évben nem szo-kott menni — ránduljanak ki bár ezeren, katholikus foga-lom szerint búcsujárat nem lesz ezen kirándulás ; — még utoljára megérjük, hogy az állatkertbe tolongó sokaságot valamely desperált újdondász búcsujáx-atnak fogja elkeresz-telni, habár ez ellen talán nem tiltakoznék; mert hiába, né-mely pesti ujdondásziró jobban szereti a medve és majmok körül csoportosulni látni a népsokaságot, semmint egy Mária kép körül. H j a ! chacun selon son gout. Sept. 8-án, tehát épen azon a napon, a fáczánnál 2000 dalárdista és ennek rokonszenvezője gyűlt össze, sept. 16-án da capo sokan; ezek közöl némelyek a kórházba tántoroghattak, ha mégis, — ime a búcsú — plectuntur Achivi. Búcsújárás, eszem-iszoin, kurjongatás, tántorgás — ez a ,Hon' újdondásza fejében identicus fogalom. Ugyan hány esztendeig kellene, minden katholikus papnak Herculesnek lenni, hogy Augiás istállóját
— az újdondászok fejeit — kitisztíthassák a fogalom pisz-kaitól ? ! Járvány idejében az embercsoportosulást egyátalán meg kell gátolni — ezt értjük, de miért nem szólalt fel a ,Hon' a budai dalárda zászlószentclése ellen, mely ugyanaz
— az újdondászok fejeit — kitisztíthassák a fogalom pisz-kaitól ? ! Járvány idejében az embercsoportosulást egyátalán meg kell gátolni — ezt értjük, de miért nem szólalt fel a ,Hon' a budai dalárda zászlószentclése ellen, mely ugyanaz