É N VA GYOK \
X.
Kodolányi Jánosban 1949 őszén, balatonakarattyai magányában érlelődik meg egy Júdás sorsát bemutató, majd a Jézus-regény terve. A valószínű és a le
hetséges indítékokról később. A téma előzményei? A két háború közötti években Papini (Krisztus története, 1921) és Upton Sinclair ( A z ács fiának hívnak, 1922) műve volt a legismertebb, legolvasottabb Jézus-regény vagy inkább Jézus-életrajz M agyarországon. Mindkét író - igaz, nem éppen azonos tendenciával - főképp társadalmi eszméinek szárnyasabbá, hatásosabbá tételét akarta a témaválasztással.
Nem új jelenség ez a Jézus-téma történetében. A regényes irodalmiasítással pró bálkozó első kísérletekből, az apokrif evangéliumok megmaradt töredékeiből sem hiányoztak ilyenfajta törekvések. A Kodolányi előtti utolsó kísérlet, Pap Károly befejezetlen novellaciklusa is (Megszabadítottál a haláltól, 1932) a zsidó szegények felszabadítóját látta Jézusban.
Kodolányi monográfusa, Tüskés Tibor közli az író Várkonyi N ándornak írott levelét erről a regényről, és a regény sorsára vonatkozó adatokat is.
„A Júdás-probléma úgy fúr bennem, m int a féreg” - írja Kodolányi János.
D e „ahhoz, hogy tisztán lássam Júdást, tisztán kell látnom Jézust is. .. És hát még a nép, a környezet, a társadalom, a politikai erők . . . Júdást írom meg, és Jézus jört ki belőle . . . ” M unka közben derül ki számára, hogy az Én vagyok egy nagy vállalkozás része, amely a Vízöntővé 1, az Új ég, új földdé., majd a későbbi Mózes-regénnyel, A z égő csipkebokortú mítoszábrázoló tetralógiává nő. M ikor elkészül a kézirattal, nem éppen szerényen összegez: „Megfogalmaztam vélemé
nyemet Istenről, emberről, világról, e három viszonyáról.”
Az Én vagyok azonban igen sokáig nem jut el az olvasókhoz. 1972-ben, az író halála után jelenik meg. 1957-ben csak a mű első részét adták ki Jehuda bar Simon címmel, amely Júdás ifjúságának, szerelmének története a Krisztushoz való csatlakozásig.
2.
Kár lenne - függetlenül a mű megírása és kiadása között eltelt huszonkét esztendő miatti elkerülhetetlen magyarázkodástól - nem említeni külön a Jézus
téma nehézségeit, sajátosságait.
Előbb azonban arról, hogy egyet lehet érteni azokkal, akik szerint K odo
lányi pályáján szinte természetesnek vélhető választás a Jézus-téma, mégpedig éppen pályájának a mű keletkezési évszáma által minősített szakaszán. Ifjúkorá
ban legtöbbet a szegénység és a hatalomnak kiszolgáltatott erkölcsi, intellektuális értékek tragikum áról írt. Legszebb lapjaira többnyire ott bukkan az olvasó, ahol a kiszolgáltatottság elleni lázadás tapasztalatai azt sugallják alakjainak: a magá
nyos ellenállás és megváltáskeresés csak öntépő gesztusokig juthat el. A szenve
dések lázító energiái a szenvedők közösségébe integrálódva hozhatnak megvál
tást.
н
Az osztályharc volt az író első válasza, de már a harmincas évektől fokozódó kíváncsisággal feledkezik rá a lélek irracionális erőire. M agyarságtudatának bizonytalanságai és illúziói sodorják a faji gondolat lápvilágába, majd az emberi lét kezdetein nyiladozó magatartásformák, világmagyarázatok szövevényének, a „Gilgames-komplexusnak”, vagy ahogy Thomas Mann nevezi az archaikus gondolkodást, „a lunáris grammatikának”, a mítosznak a megszállottja lesz.
Kodolányi azt írta erről, hogy „a mítoszok az ember paradicsomi állapotá
nak emlékeit őrzik . . . a múltkeresés .. . tisztábban mutatja meg a mai em bert is.” Ez az illuzionizmus Kodolányi mítoszregényeinek legjellemzőbb vonása marad. Századunk jelentős irodalmában azonban már szó sincs ilyen vergiliusi ábrándosságról. E helyett magatartásformák, reagálásmódok, a történelmi válto
zások és eszménytipró fordulatok sodrában épen m aradt értékek és veszélyek felmutatására vállalkozik az irodalom legjava, és - Thom as Mann szavával - a re
gényben „átfunkcionált” mítosznak a kor, a harmincas évek antihumánus ve
szélyeinek elhárításában jut szerep.
Kodolányi nem ezen az úton jár a Jézus-regény előtti művekben sem. Benne él a mitológiában, látomásaihoz talál Gilgames történetében is „egzakt, értelmes form át”, ahogy az imént idézett levélben írja. Mi köti az ábrázolt m ítoszt a k or
társi világhoz? Az embert, a társadalmat mozgató erkölcsi értékeket és bűnöket vizsgáló igyekezet. A látványos és egyértelmű dezillúziót ugyanis nem lehet nem észrevenni Kodolányi első mítoszregényeiben. Nyilvánvaló a lélekfürdetés szán
déka az archaikum varázsában és a hasznos cselekvés lehetőségeiből kiábrándult író beleernyedése a transzcendencia kísértésébe.
Az Én vagyok m ögött már személyes és írói létének csődjét, legalábbis csőd
nek érzett helyzetét láthatja az írás és az írói lét közvetlen és közvetett összefüggé
seinek megfigyelője.
Az író 1950-ben sorsának mélypontján volt. Súlyos beteg, halálát várja;
szinte nyom orog a családjával. Hol vannak már a háború előtti és alatti írói, köz
életi sikerek? A felszabadulás után talpalatnyi hely sem marad neki az újjászerve
ződő irodalmi életben, és sejteni sem lehet az 1956 után újra megnyíló publikálási lehetőségeket. D e szeretné még megírni az írói létének szándékait összegező művet. Addigi tapasztalatai a mitikus témával mindenképp szemléletessé tették hogy a mítosznál nagyobb távlatot semmi sem adhat az emberi problémáknak Valószínű, hogy a mítosszal kezdődik az irodalom - és a mítosz az irodalommal az irodalomban meg is maradt a mai napig olyan mese- és filozófiastruktúraként amely szinte kínálja a gondolkodás, a magatartás, sőt a művészi alakítás lehetséges formáit, modelljeit.
Végül: K odolányi hivő katolikus volt. A hit vigasza a politikai s világnézeti tévútra jutások és bukások után vele m aradt balatonakarattyai azilumában is.
Az élete összegzéseként, esetleg írói végrendeletként készülő mű ilyen külső
belső indítások nyom án lehetett a hozzá személy szerint s az egész európai kultú
rához legközelebb álló mítosz: a keresztény üdvtörténet.
Eddig nem közöltek olyan Kodolányi-vallomást, amelyből kiderülne, meny
nyire foglalkoztatták a téma nehézségei, amelyek elsősorban abból adódnak, hogy Jézus az emberiség jelentős része számára a legismertebb személyiség, éle
tének legendája, morálja, filozófiája az európai és az Európából ható kultúra fon
tos eleme. Vallásos ember szemében Isten fia, az emberiség megváltója, az üdvö
zülés forrása; Jézust egy regény hőseként felléptetni: óhatatlanul a világnézeti függetlenség, az esztétikai szuverenitás nagy kockázata. Vagy úgy gondolta az
író (kétségtelenül zseniális ötletével): ha az áruló Júdás memoárjaként, tehát ahogy Júdás tudatában tükröződik a világ, úgy láttatja, ábrázolja Jézus történe
tét és tanításait, ezzel megoldhatja az esztétikailag is alapvető problém át?
3
-A huszadik századi regény szinte újból felfedezi és lélektannal teszi modernné a mítoszt. D e - ahogy a mítosz poétikájának kitűnő szovjet tudósa, a főképp Thomas M ann megfigyeléseire és művészetére építő Meletyinszkij írja - száza
dunk regényirodalmának ez a tendenciája „nem ösztönös, intuitív visszatérés a mitológiai gondolkodáshoz, hanem az intellektuális, sőt filozófiai regény egyik aspektusa” és „a mai tudat metaforizálására alkalmas eszköz”.
Századunk távolra került már attól a világtól, amelyben a mitológia mindenki által elfogadott jelképrendszer, morál, világmagyarázat és a közösség életének szabályozója. A mítosz cselekményváza és morálja azonban többé-kevésbé ma is ismert és kötelező; megköti az író képzeletét. De lélektan s a m odern epikai esz
közök és esztétikai lelemények nélkül nem közvetíthetők a jó és a rossz öröknek m ondott magatartásmodelljei - általában semmi abból, amit a m ítoszok őriznek az emberiség tapasztalataként.
Az archaikus mítoszban szereplő és a m odern mítoszregény hőseként ábrá
zolt személyiség elkerülhetetlen és az írói ábrázolásmódot meghatározó különb
sége: az eredeti mítosz személyisége azonos a szereppel; a modern regény hősévé lett mítoszi alak azonban pszichológiát, m otivációt kíván.
Az Én vagyok is természetszerűen vállalja mindezt; elsősorban - ebben az esetben - Krisztus filozófiáját. A hivő író - Jézust a regény középponti alakjaként ábrázolva - további írói, szemléleti csapdák veszélyét sem kerülheti el.
A regény kezdete líra és idill a K innereth tavának partján; a tó „olyan, mint egy nagy szív” .
Az evangéliumok szerint Krisztus nyilvános működése azzal kezdődik, hogy a Jordánban megkereszteli Keresztelő Szent János, majd negyvennapos böjtre a pusztába vonul. Az Én vágyókban Simon bar Jónah, a halász és öccse, Andreas halászni indul egy fénylő reggelen, de a túlsó partról magányos, nekik integető férfit vesznek észre. Megismerik: a már híresedő nazir, a Mester. „Jöjje
tek velem, és lelkeket fogtok halászni.” Jézus körül gyülekeznek a tanítványok;
kíváncsi, odaadó, csupa szív vagy előnyöket, hátrányokat méricskélő emberek.
Ezeknek az első fejezeteknek a kulcsgondolata: „. .. az emberek várnak vala
m it vagy valakit, maguk sem tudják, m it és kit. A fülük figyel, m int a pusztai vadaké. Tudjuk, hogy tódultak Johananhoz. ő azt mondta, a fejsze a fák gyö
kerére vettetett, s most mindenki a fejszék csattogását, a tűzre vetett fák ropo
gását várja .. . Mióta elfogták Johanant [Keresztelő Szent Jánost], csend van, de én látom, hogy mi lappang a mélyben. Azt rebesgetik, hogy Johanan maga az újjászületett Élijáhu, s m ost már el kell jönnie a Szabadítónak.” Kik várnak sza
badítom, a regény egy későbbi jelenetében így láttatja Kodolányi - Júdás szemé
vel: „Jehuda megdöbbenve nézte a csodálatos, ijesztő látványt. Csupa sikoltó kiabáló, kacagó, rimánkodó szegény. Csupa eszeveszett. Csupa menekülő, aki egy égő világból, füstből, nyomorúságból, félelemből fut, csupa reménykedő, aki a biztos szigetet, az erős várat, a békés hajlékot keresi. Eddig nem látta ezt az emberfajtát. Ha látta is, felülről, tevehátról. Elefánthátról. M int teherhordókat, hajcsárokat, házaló kereskedőket, kosaraik mellett üldögélő parasztasszonyokat, kéregető koldusokat, civakodó kockázókat . . . Mint egy fölfakadó daganat.”
45
Tizenegyen vannak már az apostolok, amikor félbeszakad az alig elkezdett Jézus-történet. A harm adik személyű előadás első személyben folytatódik: „Láb
bal előre jöttem a világra” - Júdás önéletrajzának ez az első mondata (A Júdás- önéletrajz az egész m űnek kb. egyötöde, ami Jehuda bar Simon címmel külön je
lent meg, 1957-ben, ahogy már említettem).
A Júdás-m em oár egyébként zárt és szinte külön életű rész a regényben.
Epikai jellege, ábrázoló módszere feltűnő m ódon különbözik a mű többi részétől is, még inkább az író két korábbi mítoszregényétől. Ezekbe ugyanis m érhetetle
nül sok metafizikát pum pált Kodolányi írói képzelete; Júdás története azonban lélektan és konkrét élet, a kései naturalista analitikus regény technikájának és a mítoszi távlatoknak olykor lenyűgöző egyensúlyával.
A lábbal előre született biceg egész életében. Hiába okos, hiába élnek benne nagyra törő ambíciók: testi hibája örökre elégedetlenné, integrálódásra képtelenné teszi. Hamar észreveszi, hogy szüleinek is terhére van. Az egész műnek talán legjobb része a gyermek, a kamasz Júdás bemutatása, Júdás elmélyülő komplexu
sainak rajza. Sikeres, tekintélyes férfi lesz, gazdag kereskedő, de sikereit, emberi kapcsolatait tragédiák kísérik.
Memoárjainak a vége felé szól sógornőjéről, aki a szeretője lesz, majd az asszony miatta m egöli magát. Ekkor támad fel benne a gondolat: „Az Úr ism ert már engem születésem előtt. Ő rendelte úgy, hogy anyám szerencsétlen legyen . . . Ő tudta m indöröktől fogva, hogy az öcsém gyűlölni fog. ö szabta rám a sorsot, hogy m indenki, aki szeretett s akit szerettem, elpusztuljon körülöttem . . . Ki láthat az em beri szívbe . . . Egyedül Adonáj . . . ö tudja, hogy valóban gyáva, hazug, gonosz vagyok-e . . . ő tudja, m ért távozik a lelkem álmomban a sötét barlanghoz, fekete vizek közé. Én csak annyit tudok, hogy szeretném újra kezdeni az életemet a születésemtől fogva, újra kijönni a magzatvízből, hogy jóvá tegyek m indent, amiről tudok s amiről nem tu d o k .”
A jóvátétel útja: csatlakozik az éppen Kafarnahum ban időző nabihoz, Jesuához.
4
-Júdás csatlakozása után háttérbe szorul az első fejezetek galileai idillje. -Júdás szemével, tudatával látja, kommentálja az olvasó Jézus kibontakozó tevékenységét, filozófiájának teljes színképét, híveinek és a vesztére törőknek gyülekezését. Ván
dorol Jézus tanítványaival a Kinnereth tava körül, Nezrethtől Jerusalimig, Tiberiastól Kafarnahum ig. Csodatettek, gyógyulások híre és egy új morál, nehe
zen értett s még nehezebben elfogadott morál marad a nyomában. Az Én vagyok hangja azonban m egváltozik. Alig marad valami az analitikus regény ábrázolás- módjából. Az író követi az evangéliumok cselekményrendjét, és mintha az üdv
történet forgatókönyvében előrehaladva kimerülne vagy megbénulna invenció- zussága; a krónika jellege és a krónika színvonala uralkodik el a regényben. Az olvasó hiányérzetét ritkán tolja félre egy színesen m egírt epizód vagy intellektuá
lis fordulat.
Júdás már a kis csapat sáfárja, anyagi dolgainak intézője, és komplexusai, az életét kísérő végzet emlékei, amelyek ide sodorták, meglepő gyorsasággal kerülnek tudatának hátterébe. Gyakorlatiassága, éles esze, műveltsége kom pen
zálja testi hibáját; tekintélye van a kis csapatban. Egyre jobban felejti a vezeklés szándékát, és fokozódó türelmetlenséggel keresi a Mesterben rejtőző lehetősége
ket, az isteni ígéretként emlegetett politikai ábrándokból és a kiválasztott nép Istenhez való sajátos közelségéből kibontakozó remények realitását.
Hoss2abban idézek a regényből, Simon, a tibériási Bölcs és Júdás beszélge
téséből: „Tudjuk, a Szabadító eljön, elfoglalja székét, lába alá veti a romlott né
peket, s Jiszráélhez csatolja azokat, amelyek az Úr ügyét szolgálják . . . Hanem a Birodalom sorsát m agunknak kell munkálnunk, testvérek, az nem valósul meg véletlenül, erőfeszítések nélkül. Kenyeret, ruhát, m unkát kell adnunk a népek
nek . . . A tengeren Érec Jiszráél gályáinak kell vitorlázniok a világ minden tá
jéka felé. A férfiaknak fegyvert kell adnunk, a nőknek nyugalmat, hogy szülje
nek.” Ez a nagy ábránd, amelynek megvalósítását Júdás kezdetben Jézustól várja. Úgy gondolja, hogy erre minden oka megvan, hiszen Jézus nem úgy be
szél, m int az írástudók, hanem m int akinek hatalma van.
Jézus fizikailag és tanításainak szuggesztivitásával ekkor már szinte mindig jelen van a regényben. Kodolányi azonban kísérletet sem tesz személyiségének beható rajzára. Csak a Megváltó szerepét írja; Jézus lábainál elcsendesül a pszicho
lógia. Meghagyta főhősét a keresztény üdvtörténet krónikájában, nem tudta regényhőssé tenni. Pedig, ismétlem, csak a mítoszban v o lt azonos a személyiség a szereppel.
Tüskés Tibor már idézett könyve szerint „az árulás, a szeretet, a hűség, a hűtlenség, az anyagiasság, a szegénység, az elvakult nemzeti ambíció és a szolgálat nagy ellentéte izgatja” az írót. A Júdás-memoárt közlő, „történelm i” regényként felfogott fejezetekre bizonyos mértékig igaz ez a megállapítás; Kodolányi azon
ban nem történelmi regényt írt, amelyben Jézus alakja valószínűleg legfeljebb a háttérből világítana. Az Én vagyok Jézus személyét és eszméit ábrázoló mítosz
regény.
Júdás végül is politikai kalandort akar Jézusban leleplezni, mikor Jézus Purim-ünnepi beszédéből és a „szeresd ellenségeidet” m oráljából kiderül számára, hogy szó sincs itt a zsidó nemzeti aspirációk érdekében indított mozgalomról.
Hiába várja, hogy Jézus tevékenységében kibontakozik a hagyományban őrzött, immár dogmává szilárdult nemzeti felemelkedés koncepciója s e koncepcióban a Júdás méltó szerepe. A regény egészében Júdás csalódásai és tettei csak egy Jézus tanításában kibontakozó nagy utópia első próbáiként kapnak szerepet és jelentő
séget, amelyekben az író lényegében követi a megváltás történetének evangéliumi szereposztását.
Az írót Jézus alakjának és doktrínájának felmutatása izgatja, a doktrína érvényessége, életet szervező ereje.
Kodolányit Júdás démonisága kezdetben írói feladatként kötötte le, de mire a regény minden szála az olvasó elé kerül, Júdás alakja egyre halványabbá válik, funkcionálissá szelídül. Addigra bűneinek súlyát csökkentette a pszichológia.
Az árulás nagy bűne pedig, amire készül, a megváltás eszközeként a régóta kész forgatókönyv része. A dráma csúcspontján Júdás már inkább áldozat, mint az árulás, a gonosz erő modellje.
5
-Azt hiszem, m ost leírhatom: újabb irodalmunk egyik legigényesebb, teljes világképet, m odern, nagy epikát adó vállalkozásának ígérkezett az Én vagyok.
Az eredmény azonban példaként említhető, a magyar regényírásban hasonló igényű vállalkozásoknál nem ritka kudarc.
Az írónak a szöveg m ögött őrt álló hite természetesen nem tette a regényt a tan jámbor kalauzává. A műnek krónikafejezetek mozaiksorává langyosodó má
sodik részében is fel-fellobban az író szuverén ereje epizódfigurák, eget nyitó
4 7
látomások rajzában. De a regény főhősét körülölelő, hit sugallta áhítat nem bizo
nyult mélységet és távlatot terem tő, szuggesztív esztétikai közegnek. Itt már a jó Pásztort, az élő kenyeret, az út, az igazság, az élet Fölkentjét, a Szabadítót, az Atya küldötte Mestert kommentálja az író - nem regényt ír. A nagy ötlet pe- dig - Júdás szemével láttatni a keresztény mítosz alaptörténetét - kínálta az iró
niánál is távolítóbb esztétikai lehetőségeket.
Századunk mítoszregényei számára - Thomas Mann nyomán - kánonná lett az irónia, a hum or igénye, főképp a József-tetralógia alkotói csodája után, bár ennek az igénynek az elméleti hangsúlyozása, kánonná keményítése alighanem indokolatlan. Kodolányi írói alkatától - ráadásul - nagyon idegen az esztétikum
nak ez a közege. Ezért egyre kevésbé meggyőző m ódon igyekszik megteremteni a társadalmi és szimbolikus elemek harmóniáját, és ez az igyekezet inkább didak
tikussá, m int a humanitás teljességét sugárzóvá teszi az Én vagyokot. Fenyegette hasonló veszély az „euráziai magyar lélek” látomásaival teli történelm i regényeit is, de ezekben a regényekben a konkrét történelmiség és az itt gátlástalan írói szu
verenitás ereje többnyire áthidalja az eszmei, esztétikai kátyúkat.
Az Én vagyok keletkezési idején Kodolányi nemzeti, társadalmi illúzióinak, írói sorsának romjai közül keresett kiutat a Jézus-történet nagy metaforájában.
A hiteles, pályájának legjobb eredményeit tovább építő mű azonban nem az Én vagyok, hanem például a Boldog békeidők.