Fogantatást helyzet, keletkezési körülmények
Élmény és mű, életkörülmény és írói munkásság szoros kapcsolataira, egy
mástól elválaszthatatlan összefüggéseire figyelhetünk föl elsőként Kodolány.
János Szép Zzuzska című, kisregény méretű elbeszélésének vizsgálatakor- Kodolányi az az író, akinek életrajza nem pusztán háttere műveinek. Számos öni életrajzi levélben, sőt regényében bizonyítja, hogy életművének java része szemé
lyes tapasztalatokból táplálkozik, alig van olyan hőse, akinek modelljével ne találkoznánk valamelyik önéletrajzi írásában. Fokozottan érvényes ez a körülmény első írói megnyilatkozásaira is. M int tudjuk, a Sötétség hívta föl rá először a figyel
met. A terjedelmes elbeszélés 1922-ben jelent meg, abban az esztendőben, amikor Kodolányi életében az egyik legfelkavaróbb emlékű fordulat, a családdal való szakítás bekövetkezik. Ennek az időszaknak a term éke a Böbék Samu búcsúja (1922) és a Szép Zsuzska (1923) is. M indhárom írás fogantatási helyzete, ihletadó forrása azonos. A motiváció abban a konfliktusban gyökerezik, amely Kodolányiban az otthon és a tágabb környezet atmoszférájának, világképének, társadalmi köze
gének eltérőségét érezve alakult ki. Olyan élénk közeg ez, amelyben hatványozot
tabban élnek a kor súlyos társadalmi problémái, ám ahol a zárt életű ormánsági nép a hajdani világ tovább élő színeit is fölmutatja az érdeklődő krónikásnak. K o
dolányi öröm öket és gondokat egyszerre ismer meg az országnak ebben a csücské
ben, ahol különös szokások, babonák, népi hiedelmek, archaikus gyógymódok idézik a múltat. Az író rátalál leggazdagabb élményforrásaira, később is visszar visszatérő alakjaira, életszemlélete megállapodik az új mederben.
Nagy alkotókedvvel végzendő munkára ösztönző fogantatási helyzet volt ez. Kodolányi így ír róla egy későbbi cikkében, az 1935-ben keletkezett Holt lelkek ben: „M egnyílt előttem az élet olyan mélységes és pompázatos területe, amiről a mesekönyvek sem álm o d n ak .. . belekerültem a paraszti élet hétköz
napjainak csendes sodrába. .. lelkem egész szomjával szívtam és ittam magamba a mindenfelől rám rontó élményeket, örömet, bánatot, csendes éjszakák pihené
sét és tikkasztó nappalok munkahajszáját. S benne voltam a legművészibb környe
zetben, csodálatos ruhák, kézimunkák, szőttesek, faragások, dalok és bölcs mondások rajongtak körül, közvetlen közelségbe kerültem a nyers, meztelen, primitív és kegyetlen életérzésekkel, életjelenségekkel.” Ez az életkörnyezet nemcsak feszítőén friss élményekkel, új benyomásokkal szolgált, hanem közvet
len forrásokkal is. Tüskés Tibor kutatásaiból tudjuk, hogy miképp Böbék Samu
ról, akképp Szép Zsuzskáról is Vajszlón szerez tudom ást Kodolányi: „Itt talál
kozik a Szép Zsuzska modelljével és a páprádi Zsuzska néni misztikus alakjával, aki a múltról, egyetlen, korán elhunyt lányáról mesél az erdész házában.” K odo
lányi korábbi élményei is ebben a műben kapnak helyet, a Szibériából hazatérő s kalandjaival dicsekvő Lőrincz Lajosban az író székesfehérvári szállásadónőjének fiát vélhetjük látni, aki a hadi helyzetről mesélve politizálgat. Világnézet, élmény
adó környezet, szilárdnak érzett életszemlélet szerencsésen találkozott tehát a köz
vetlen ihletadó forrásokkal az írónak ebben a korai, útkereső pályaszakaszában.
S van végezetül még egy motívum, mely adalékul szolgál a fogantatási helyzet
3 1
s a keletkezési körülmények fölrajzolásához. Az írói vallomás ez, azé az íróé, aki általában maga vall művei keletkezéséről. A bennünket érdeklő nyilatkozat az 1955-ben megjelent, a fiatalkori m űvek egy részét is tartalmazó gyűjteményes kiadás előszavában olvasható: „M indössze huszonkét-huszonhárom esztendős vol
tam, mikor mindenkitől elhagyatva, a nyomor legfenekén írtam a Sötétséget, a Szép Zsuzskát s más néhányat, olyan időkben, amikor a fiatal író szertenézett, s nem leié honját a hazában. Igazi megihletőm pedig az Ormánság paraszt
népének rettenetes állapota volt, az ezer holdak közé bezárt pusztuló népé, amelynek sorsát borzadva, fölháborodva, lázadva s tehetetlenül szemléltem.
Innen ezeknek az írásoknak a némelyik által kárhoztatva említett, de ennen magam részéről is elismert naturalizm usa. . . ”
Valóságelemek, a környezet szerepe
Föltáratlan, ismeretlen világot nyit meg az irodalmi ábrázolás számára a Szép Zsuzska. A tárgy és a megjelenítés újszerűsége, a felfedezés igazsága, a parasztábrázolás egyik újabb, sajátos változatát is megteremtő volta határozza meg a mű esztétikáját, az új m inőségű társadalmi hitelesség teszi prózai értékén túllépővé. Az ősidőket, archaikus szokásokat a mába átmentő Orm ánság Kodo- lányi ifjúkorában alacsony tudatú, ösztönösen cselekvő emberek világa volt, babonás-kultikus hagyományokkal, erős, karakteres nyelvvel, az évszázados el
szigeteltség megannyi örökletével. S amikor a civilizációs beszivárgások meg
bontják e zárt etnikai-etnológiai közösség önmaga emelte sáncait, akkor kezd igazán kibontakozni az ormánsági szigetvilág népének sajátos tragédiája: véd
telenné válik az új hatásokkal szemben, megszédül a kitágult horizont láttán — elveszíti tájékozódóképességét. Védekezni próbál, ám tájékozatlansága révén sokszor épp azzal teszi vagy tenné ezt, ami veszedelembe sodorja. Közvetlenül alkalmazkodni akar az új társadalmi jelenségekhez, folyamatokhoz — ősiségének ez a hirtelen feladása azonban nem bírja el a gyors változást. M egrokkan a lendü
let, összekuszálódik az addigi értékrendszer, meginognak a létalapok. így kapja ennek a dél-baranyai vidéknek a lakossága az „öngyilkos” jelzőt, így válik élete, mindennapos tevékenysége eleve tragikussá, kilátástalanná. Ennek a folyamatnak a tanúja a pályakezdő Kodolányi János is. Ennek a képnek a látványa, átélése, megérzése formálja korai írásainak, az úgynevezett ormánsági tragédiáknak a hangvételét, formai jellegét, ez alakítja ki a drámaiságot, a vigasztalanul sötéten látást, a reménytelen színezéket, a naturalisztikus motiváltságot. Innen továbbá az a nagyfokú zaklatottság is, amely épp a nagyszabású epikának emel korlátot, háttérbe szorítván az elsőrendűen epikus természetű regényalkotó tényezőket és - a gyors beavatkozás sürgetőnek érzett szükségességétől indíttatva - előnyben részesítve a kispróza, az elbeszélés műfaját.
A környezet szerepének - épp az említett életkörülményekből fakadóan - van egy másik funkciója is Kodolányinál. A kiteljesedés, a menekvés, a családi és az iskolai élettől egyaránt elütő, kiegyensúlyozott idill lehetőségét kínálja föl a falusi miliő az útkereső írónak. Az Ormánság m int tájegység ezeknél az okok
nál fogva eleve kettős arculattal tálalja a valóságelemeket: jelenti egyrészt az idilli falurajzot, másrészt pedig a nyers tények, a puszta valóság számbavételét, s ez utóbbiból a magyarság pusztulásának, a nép sorsáért érzett aggodalom nak a szim
bóluma is kikerekedik. Választani a két lehetőség közül a fiatal író akkor még nem tud: a vajszlói élmények mindkét irányba egyforma erővel hajtják.
Kodolányi kezdetben ingadozik e kettősség határán, hol kom or, zord
színekkel fest, aggódik az egykeprobléma miatt, hol pedig az idilli életteret véli fölfedezni ebben a környezetben - ha csak egyetlen gyerek számára is (Feketevíz, Sötétség). A Szép Zsuzskában is tetten érhetők, a táji s az emberi környezet föl
rajzolt rétegeinek elemzésekor ki is m utathatók e kettősség nyomai, ugyan
akkor érezhető valamiféle szintézisre törekvés is. Megnyilvánul ez az író hát
térbe húzódásán, azon tudniillik, hogy alakjait távolabbról szemléli ezúttal, m int a Szép Zsuzskát megelőző vagy követő írásokban. A szenvedélyre első
sorban a töretlen alkotókedv figyelmeztet, nem a narratív jelleg, amely csak he
lyenként tör előre, s tapintatosan háttérben marad, kommentátori funkciót tölt be akkor, ha a lelki folyamatok feltárására-feltárulkozására kell a hely. A valóság
elemek idilli mozzanatai nem közegként, hanem csupán keret jellegű betétekként szerepelnek a műben, ekkor is a lélek mozgásait szemléltetve: a táj együtt él Szép Zsuzskával, arculata kedélyállapotokat, hangulatokat tükröz. Ez a hűvösebb szemlélet csak a Szép Zsuzskátz vonatkozik, hiszen a következő Kodolányi- műben, a Börtönben már ismét szenvedélyesebb hang üti meg fülünket.
Közegek, dimenziók, rétegek
Kodolányi egyenesvonalúan alakuló időszerkezetbe állítja a cselekménybeli történések egymásutánját. Az időbeli keretet csak politikai, gazdasági vonatkozású utalások (háború utáni évek, kezdődő infláció stb.) jelzik. A néhány hónap mégis egy teljes emberi életet integrál, ha úgy tetszik, egy falusi örömlány tündöklését és bukását sűríti magába az emlékek, lelki mozgások, hangulati átcsapások révén történő időtranszformáció segítségével. A konkrét idő m ögött végigvonul tehát egy második idősík is, az a szféra, amely gyerekkorától, szülei házától kíséri végig Szép Zsuzska sorsát. Ugyancsak utalásokból körvonalazható a szű- kebb térbeli helyszín is (a mű egészébe szervesen, szinte észrevétlenül beépülő földrajzi m otívum ok: a besencei rezula, a gyalogjárásnyira levő, szerbek lakta Moslavina, a kertek alatt folydogáló Fekete-víz, a szomszédos falu, 1'/ejti emlege
tése teszi bizonyossá, hogy Vajszlón játszódik a történet). Az író szándékosan nem fordít gondot a pontos kordinátamegadásra, hiszen a miliő, a környezet akármelyik ormánsági falué lehet.
A valóságelemek már említett, kettős funkciójú felhasználása két rétegben, két közegben van jelen a cselekménybeli környezetben is. Elsődjére idilli falu
képpel találkozunk. A m űvet indító bekezdés szinte mikszáthi: a kép akár, mondjuk, Pribolyszkynak, a süket kovácsnak a falujára is ráillenék: „Apró csoportokban várták a harmadik harangszót, és csendesen, vasárnapi elnyugvással be
szélgettek. A férfiak lehúzódtak az iskolaépület sarka felé, külön a csizmás, hófehér kis köténnyel s kerek ünneplős kalappal vasárnapivá tisztult vénemberek. . . ” Ilyen felhőtlenül, ilyen idillien békés „elnyugvással” folytatódik a leírás. A mikszáthi kép azonban nem önállósul, megmarad a jelzés szintjén, sejtetve azt is, hogy a bem utatott állapot alkalmi csupán, hogy a hétköznapok emberei tisztultak vasárnapivá. S mindjárt a második bekezdésben ragyogó ellentétezés kom orítja el a képet: „ A templom kőkerítése mellett az öregasszonyok csoportosulnak. Vakító fehér bikláik, fehér lenvászon vetettkapcáik ünnepi makulátlansága jólesően válik k i a fel
hős, naptalan, locspocsos télvízszürkeségből, mely rengeteg sarával és unalmával inár hónapok óta elborította a falut. De - és itt sejlik föl a második dimenzió igazi alap
hangja - a fehér ruhákból úgy tűntek elő a ráncos, szikár arcok és kezek, mint a szomorú, útmenti kopasz fá k, csendesen, monoton zörgéssel az élet egy-egy elkésett, hűvös és halál- szagú szélrohamára.”
3 4
A két alaphang beivódik a regény szövetébe, s ahol a jelzés szintjéről föl
emelkedve önállósul, jelenléte sohasem öncélú. A bevezető képsorok tónusa például a főhősnek, Szép Zsuzskának a megjelenését festi alá, s m int később látni fogjuk, a leíró, környezetfestő ábrázolóeiemek - a természeti, demográfiai és etnikai környezet valóságelemeit hordozó dimenziók - mindvégig követ
kezetesen a mű elsődleges szférájának, a lélekábrázolásnak vannak alárendelve.
Az emberi érzésekhez, érzelmekhez igazodik a természet; átlelkesített érzelmi tartalmakat hordozó, néha jelképpé hatalmasodó tablók jelenítik meg.
S bár a falu képe másodlagos közeggé változik Szép Zsuzska külső és belső világának, gondolatainak és érzéseinek háttereként, így, állandóan jelen levő háttérközegként, másodlagos dimenzióként sem egységesül. Színeinek palettáján élénk, vidám árnyalatok váltakoznak kom or sötétekkel. Távoli ibolyamezők illata kószál a szürke, sáros februári napon is, tűz duruzsol a kis gerendás szobák
ban, tavasszal üde levegő áramlik be a kertek alól, és a szikkadt föld halványzöld füveket hajtogat magából szelíden. A „mindennapi” kép az utcán sem a látástól vakulásig tartó munka. Ellenkezőleg: ;,Iskolás gyerekek hancúroztak a szünet örö
mére, horvát asszonyok a hónaljuk alatt megkötött ingszerű, fehér ruhában tipegve cipelték a fejükre helyezett kosarat, Banka Jóska padja előtt lármás emberek politizáltak, s arrább három kislány gajdolva sétált egy nagy, csíkos esernyővel... ” Kodolányinak nem egy színes, kavargó, az idézetthez hasonlóan forgatagos faluképe láthatólag első ormánsági benyomásainak visszatükröződése, a nehezebben felejthető kellemes emlékeknek az elbeszélésbe szövése.
A hangnem kettőssége uralkodik a legnagyobb nyári munkának, az aratás
nak a leírásán is, amikor „kis üllőn kalapált kaszák csengése” veri föl a falut. Szinte észrevétlenül lép be ebbe a hangulatba a sötétebb, naturalistább réteg: „Koplaló napszámosok elszegődtek, hogy összeizzadják az egész esztendei szűk kenyeret. Parasz
tok kegyetlen, józan fejében nehéz gondolatok birkóztak arról, hogy tavaszra mi lesz a búza á r a ...” És - ha jóval visszafogottabban is, m int a Sötétség ben vagy a Böbék Samu búcsújában - a tárgyilagosság apró, a mű kövezetébe szétszórtan beágyazott mozaikjaiból markánsan érezhető második rétegként körvonalazódnak a húszas évek ormánsági falujának gondjai, visszásságai. A beszédes nevű Szép Zsuzská- ról a jellemzés legelején m egtudjuk, hogy lábikráját gennyes fekélyek, kelevények éktelenítik (a biológiai determinizmus hatása!), majd hogy -„egykori lánytársai:
piszkos biklájú, más dolgán rágódó vénasszonyok”, akik az egyik jelenetben „száraz kezüket keresztbe fonták nagy, pujfadt hasukon, fogatlan szájuk nyitva felejtődött” . A „zavaros világ” nyom okban van jelen a műben. Szép Zsuzska tette utal rá, amikor, lopástól félvén, bezárja éjszakára a tyúkokat. Utal rá Csecse Mári sirán
kozása („Most vöt félmillióm ni, osztán má alig van. . . Nincs értéki a pénznek!”) és az áskálódó pletykát, az intrikus irigységet megtestesítő Puhák Zsuzska egyik mondata, amely páratlan tömörséggel jellemzi az ormánsági falvak lakóit:
-Mindön házunk a koporsó, mindön örökségünk a sír.”
Az említett m otívum ok így, csokorba gyűjtve töményebben hatnak, s talán a nyers valóságábrázolás látszatát keltik. Az elbeszélés egészén végighúzódva azonban csak másodlagos rétegként vannak jelen. Ugyancsak ilyen, immár harmadik közege a Szép Zsuzskának a néprajzi. Ez a legegységesebb, intenzitása nem függ a lélek mozgásaitól, jelenléte öntörvényű, indítéka pedig alighanem az író dokum entum terem tő szándéka. A történés környezetében egyébként is annyira erősek a néprajzi hatások és jelenségek, hogy nehéz figyelmen kívül hagyni őket. Ezért kerülhet bele a falusi örömlány történetébe a rontástól való félelem („Hogy dög ne essön a tikjaiba - gondolta Szép Zsuzska. - A z é r h o zi.. . ”), a népi
;
viseletek és gyógym ódok leírása, a farsangi versike, a faluzás népszokása, a marha
epéből főzött szappan és a híres csontrakó s veszesztő asszony emlegetése stb.
Ennek a rétegnek a tartalma is sokszor eszközül szolgál az írónak arra, hogy Szép Zsuzska jellemét vagy tettének m ozgatórugóit, lelki indítékait újabb oldal
ról megvilágítsa (gyermekgyógyítás, Kecze Zsófi látogatása, éjszakai sarlózás, farsangi tánc stb.).
Alakok, jellemrajz, lélekábrázolás
Egyszerű és könnyedén áttekinthető a Szép Zsuzska alak- és jellemrendszere.
Főhősei - akár egy szerelmi háromszög figurái - Zsuzska, a néhai szeretőjét elcsábító Csécsi Mári s a két nő közös szeretőjének huszonhat esztendős fia, Lőrincz Lajos. Az elbeszélésben Szép Zsuzska alakja a legplasztikusabb, az ő jel
leme van a legjobban megformálva. Egy isten háta m ögötti kis falu örömlányáról van szó, akinek egész életét végigkíséri a szerelemélmény. Ledér életmódja miatt a közösség kivetettje, magánosán élő, cédává lett hajdani szépasszony, aki az elbeszélés végén m int koldusbotra jutott és tengődő kisemmizett az ormánsági sötétség többi áldozatára, Böbék Samu örököseire emlékeztet. De személye egyszersmind el is üt a rokon figurákétól. Szép Zsuzska jellemének m eghatáro
zója a már-már mesei méreteket öltő magány, az egyedüllét szomorú várakozása- vágyakozása. Magatartása, élethelyzete ezért is különös, egyedi a környezetében, s mint ilyen, nem esik a közösség erkölcsi ítélete alá. Az ő alakja bontakozik ki legelőbb a faluképből, s mindjárt egy igen fontos tulajdonságával ismerkedünk meg („Szép Zsuzska is a templomba iparkodott”). Lényeges m otívum ot jelenít meg ez a kép: Zsuzska vallásosságát. Nem megy, nem ballag, de iparkodik a templomba, s bibliája régi, piszkos és foszladozó, oly gyakran használja. Az el
beszélés kezdetét és végét fogja át ez a vallásosságélmény, hiszen a templomban megnyugvást, tisztulást és föloldódást kereső asszony a mű befejező képében is Jézus eljövetelét, az „utolsó napot” várja. Környezetében különböző ember
típusok figyelhetők meg, ám e figurák jellemzése majdhogynem kollektív:
a fel-felvillanó alakokat szinte csak jelzésszerűen festi meg Kodolányi, hogy annál több szín és vonás jusson Szép Zsuzska egyéni rajzára. Ez a rajz a m ű mene
tében újabbnál újabb tónusokkal teljesedik ki. M egtudjuk róla, hogy beteg, hogy nem érzi magát a falu többi asszonya közé tartozónak. Értesülünk mértéktelen magányosságáról, általános bizonytalanságáról, rettegéses látomásairól (amelyek megjelenítésekor Kodolányit érezhetően vonzzák a puszta fizikai lét jelenségei), szembesülünk fel-feltámadó emberi önérzetével, önigazoló méltóságával, bűn
tudatviselésével, és találkozunk fájdalmasan feltámadó anyai ösztönével. Félelem, gyűlölet, gyengédség, forróvérűség, a bukásban is megőrizni szándékozott méltó
ság, emberség, ragaszkodás, szeretet érzései avatják teljessé a „szerelem ezermes
terének” alakját. Javasasszonyi ténykedése, farsangolása, valamint az emlékezeté
ben felötlő bűbájolásos rítusok lényének ősiségét tükrözik.
Annak a folyamatnak a lelki rezdülései, mutációi tárulnak elénk roppant gazdagságukban, amelynek során a hajdani kikapós faluszépéből, „az Ormánság legszebb asszonyából” reményét és vagyonát vesztett rokkant vénasszony lesz.
„ . . . falusi hetéra, falusi Magdolna, babonás, bűnében is szemérmes, öregedő gyönyörű anyaállat, aki a Lőrincz Lajosok megejtő fiatalságát s tobzódó akaratát üdvözli m egváltóként” — írja róla az elbeszélés első recenzense, a Kodolányival az idő tájt hasonló utat járó Gergely Sándor. Szomorúságában az iszonyat s a rettegés emlékképei kom orítják Szép Zsuzska napjait, fölerősítve a lélek
csoda-várását s a hangulati átcsapásra való hajlamot. Az örökös boldogságkeresés szerepe az emlékek szférájában talál kiteljesedést. Az elbeszélés idősíkján így a jelen valósága és a már m egtörtént cselekmények élményanyaga egyesül, rétegző
dik egymásra. Ez a második dimenzió, ez a szellemi struktúra, amely fokozatosan fölfejthető az elbeszélés közegéből, a mű motívumrendszerének egyik bő forrásá
vá vált. Megléte legkevésbé talán a leíró részekből érzékelhető. Ám később, ahogy értesülünk arról, hogy Lőrincz Lajos, a Szibériából hazatért katona távoli kalandjait, benyomásait meséli a templomozó vasárnapi gyülekezetnek, egy-egy mozzanatból, akárcsak az analitikus építkezésű művekben, kibontakozik Zsuzska korábbi élete is, személyes élményeiben halvány háttérként hordozva a falu m últ
ját. A lassan csordogáló télutó napjainak és a régi eseményeket idéző - a jelenből menekítő - emlékezés, a múltidézés kettős időszférájában tárul elénk Szép Zsuzska lélekrajza, belső világa. A második regénybeli időnek, az emlékdimenziónak ez a fajta kibontakozása sohasem önm agáért való. Ez a múltbeli lét, az én visszavetí
tett modulációja a lélek jelenbeli módosulásait váltja ki - vagy fordítva: a lelki rezdülésekre múltbeli emlékek felelnek, rímelnek. Jól megfigyelhető ez a tem p
lomi jelenetsorban. Lőrincz Lajos csodaszépen felbúgó, gazdag férfihangja halla
tán „Szép Zsuzskának csontjáig állott a borzasztó gyönyör. Mintha lánykora tombolt volna át rajta. Forró esték jutottak eszébe. . . ” De m ert az emlékekben nem az írói kéz válogat - a lélek mozgásai saját pszichológiai törvényszerűségeik szerint zajla
nak - , hanem a visszagondoló képzelet csapongó szeszélye, megelevenednek a kellemetlen benyomások is: „Soha még ilyen megdöbbentően, fájdalmasan nem támadt fe l a lánys ága. . . ”
Az elbeszélés menetét követve a pszichikum legmélyéig hatolhatunk, és a m odem lélekrajz nemegyszer páratlan teljesítményeivel találkozunk. Roppant mélységeket jár meg ebben az alkotásban Kodolányi lélekábrázolása, miképp ilyen nagy kilengésű a jellem és a lélek mozgása is. Hol aprólékos jellemzés, hol szabadjára engedett folyamatrajz teszi lélektanilag is - vagy talán elsősorban lélek
tanilag - hitelessé a Szép Zsuzska központi figuráját. Fölvillannak az elbeszélésben archaikus bűbájolások, boszorkányi mesterkedések motivációi és a létezés olyan alapvető, emberi pillérei, m int a szerelem, a hűség, a csalódás, a soha le nem küzd
hető vágyakozás tragédiája. Az emlékezés kiútkeresés a magány, a nyomasztó egyedüllét állapotából, ugyanakkor pedig számvetés is, a jelen valóságának fáj
dalomenyhítő szembesítése a m últtal: „ A tűz duruzso/ása és a félhomály felriasz
totta képzeletét, s most a férfiakra gondolt, k ik úgy belegázoltak, s annyira magára hagy
ták. Eszébe jutottak sorra, ahogy az első. . . ” Az emlékezésnek ez a m ásodik dimen
ziója, amely egészen a gyermekkorig nyúlik vissza, időnként épp az első rétegből, a valós történések idejéből emel ki vagy hangsúlyoz egy-egy fontos mozzanatot, készít elő lényeges fordulatot („Minden emléke, minden szégyellni való cselekedete csodálatosan lezuhant a múltba”), sokszor oly m ódon is, hogy az elbeszélés primer idejében történtek is ebbe a szekunder rétegbe helyeződnek át a cselekmény ké
sőbbi szakaszában.
Rendkívül sokfunkciójú tehát az emlékidő jelenléte, nemcsak a m ű esztétikai többlete, hanem elsősorban Szép Zsuzska jellem- és lélekrajzának teljessé tétele szempontjából. Jellemének vásznán - a két szféra közegében - korabeli és ősi szí
nek keverednek, nyomot hagy rajta az ősi életérzés és világkép harm onikus kövü
nek keverednek, nyomot hagy rajta az ősi életérzés és világkép harm onikus kövü