JU LIA N U S BARÁT i.
A történelmi m últ vizsgálata többnyire a jelen zaklató kérdéseire keres vá
laszt: Kodolányi János történelm i regényei is személyes és közösségi gondokat kívántak megoldani. A harmincas évek közepén Kodolányi súlyos válságba ke
rült, csalódottan fordult el a marxista értelmiségnek attól a csoportjától, amelyhez korábban tartozott, zátonyra futottak az Új Szellemi Front politikájába vetett kez
deti reményei, m ind nagyobb kétségek közé taszították az országos közéletben s az irodalom belső harcaiban szerzett tapasztalatai. Ebből a válságból keresett kivezető utat, m időn a magyar középkor tanulmányozásába és epikus életre kel
tésébe fogott, s a két világháború közötti korszak társadalmi, illetve nemzeti ba
jainak távlatosabb megértéséhez a tatárjárás végzetes eseményei között keresett analógiát. Egy 1935-ös nyilatkozatában a következőket m o n d o tta :,,Elfogulatlanul akartam megvizsgálni és megítélni azt a politikai és erkölcsi rendszert, amelyben ma élünk, és amelynek kifejlődésével egyenes arányban sorvadt el a magyarság gazdasági, politikai, erkölcsi és kulturális élete, s amely egyre jobban kidom borí
totta a kapitalizmus és a polgári álkultúra pusztulásának a tényét. A történelmet kezdtem tanulmányozni, hogy eljussak a kezdeti alapokhoz. ( . , . ) Eljutottam egy olyan korhoz, amely kísértetiesen hasonlít a mi korunk válságokkal és m egpró
báltatásokkal teli világára, és amelyben a magyarság léte vagy nemléte ugyanúgy sötét kérdőjelként mered elénk, m int ma. Ez a kor a X III. század volt, amikor a nyugati keresztyénséghez már végképpen odacsatlakozott, és a keresztyén közép
kor eszmei, gazdasági, társadalmi, politikai, erkölcsi és kulturális formáiba már beleolvasztotta magát a magyarság, de az ázsiai nagy nomád gondolat, a m ongo
lok világbirodalmának gondolata végső elsöpréssel fenyegette.’' M int a történel
mi múlt fölé hajló elbeszélő a nemzeti lét végső veszélyeztetettségével akart szá
m ot vetni, azokat a belső okokat és külső körülményeket kívánta megvilágítani, amelyek a pusztulás közelébe sodorták a magyarságot, egyszersmind azokra a po
litikai kezdeményezésekre és erkölcsi értékekre akart rámutatni, amelyek m eg
őrizték és fenntartották a nemzeti kultúrát, a magyar államot.
Ennek a mélyen átélt történelm i élménynek és gyorsan kibontakozó írói szándéknak a jegyében született meg a magyar X III. századdal foglalkozó nagy
szabású regénytrilógia, amelyet Kodolányi addigi legnagyobb írói vállalkozásá
nak tekintett, valóságos „magyar Háború és békének” tervezett. 1935 és 1938 között - mindössze három esztendő alatt - Budapesten és Finnországban írta meg a háromkötetes történelmi regényt: először a Vas fiai című középső részt, majd a Boldog Margitot, végül a trilógia első részét képező ]ulianus barátot. A há
rom regény nemcsak epikai anyagában és történelembölcseletében, kompozíciós rendjében is szerves egészet alkot: az első és a harm adik rész inkább epikus p o rt
ré, lélektani elemző regény, a középső rész viszont nagyszabású történelmi fres
kó, valóságos hősi eposz, amely egy népnek és egy országnak a fennmaradásáért folytatott hatalmas küzdelmét örökíti meg.
A Julianus alakját és tevékenységét ábrázoló regénnyel Kodolányi 1938 szeptemberében készült el Helsinkiben, hőséről azonban már korábban is szólott.
Részben a Vas fiai harmadik fejezetében, amely Béla király és a barát bizalmas megbeszélése révén idézi fel a m ásodik (1237-es) keleti utazás eseményeit, s szá
mol be a tatár hadak készülődéséről Magyarország ellen, részben ]ulián barát jubilál című 1936-os megemlékezésében, amelyet az első utazás hétszázadik év
fordulójának szentelt. Ez a személyes érdeklődésről és vonzalom ról tanúskodó beszámoló már a későbbi regény epikus mondanivalójára és néhány fontosabb motívumára utal. Kodolányi röviden összefoglalja az előmagyar törzsek szétván- dorlásának történetét, hivatkozik arra, hogy a régi krónikák tanúsága szerint a korai Árpád-kor magyarsága m ég számon tartotta keleten élő rokonait, majd is
merteti Julianus és társai utazásait s ezeknek az utazásoknak a szerepét a tatár
veszedelem felismerésében. Legfontosabb történelmi forrása, miként a regény megírása során is, Riccardus domonkos rendi fráter 1237-ben keltezett jelentése IX. Gergely pápához (De facto Uugarié Magne, a fratre Kiccardo invento tempore domini Gregoriipapé noni), amely latin szövegében, illetve magyar fordításban több
ször is megjelent. Riccardus, a feltételezések szerint, Julianus rendi elöljárója volt, jelentése a barát beszámolójára épült, s a Szentszék számára fontos tudniva
lókat foglalta össze. Emellett természetesen más források is Kodolányi rendelke
zésére állottak, hiszen a tatárjárás előzményeivel, illetve Julianus utazásaival több alkalommal is foglalkozott a hazai történetírás. Melich János és Németh Gyula tanulmányai Magna Hungária kérdését tárgyalták, Gombocz Zoltán a magyar őshazának a nemzeti hagyományban megjelenő képét rajzolta meg, H óm an Bá
lint az elveszett Szent László-kori Gesta Ungarorum feltételezett történelmi kon
cepcióját rekonstruálta, Harsányi András a magyarországi dom onkosok közép
kori történetét dolgozta fel, Makkai László a dom onkosok által irányított kun püspökség megalapítását és tevékenységét, végül Bendeffy László Julianus barát alakját és utazását mutatta be ( A z ismeretlen Julianus, 1936). Mindezek az ismere
tek igen nagy szerepet kaptak a regény történelmi anyagának és képének meg
formálásában.
Kodolányi valóságos eseményekre és tényekre építette a regény világát és cselekményét, hiteles leírásokat adott például a Szent István által alapított pécs- váradi bencés kolostorról, a középkori Székesfehérvárról és Esztergomról, sőt az itáliai egyetemi életről vagy a Volga-vidéki nom ád népek kultúrájáról. A cselek
mény a korszak történetének meghatározó eseményeit mutatja be, így Gertrudis királyné 1213-as megöletését, az András király által vezetett 1217-es keresztes hadjáratot, a magyar dom onkos rendtartomány 1221-es megalapítását, az Arany
bulla 1222-es kihirdetését, az 1227-es havasalföldi kun térítéseket, O ttó fráter 1232-1235-ös keleti utazását, amely először hívta fel a figyelmet a Volga menti magyarokra, végül Julianus és három társa 123 5-1236-os első utazását, amelynek során a regény hősének sikerült fellelnie a Volga keleti partján elterülő Magna Hungáriát. Ugyancsak hiteles történelmi személyek a regény emberalakjai: nem
csak Julianus, András és Béla király, Johannes és Ugrin érsek, illetve a királyi udvar más vezető emberei, hanem például az a Paulus fráter is, aki Julianusszal együtt tanul a bolognai egyetemen, s vesz részt a havasalföldi hittérítésben: e tu
dós és szent életű domonkos rendi szerzetest Boldog Magyar Pál néven ismeri az egyháztörténelem.
A Julianus barát valóságos történelmi eseményekre épül, és (részben) valódi történelmi alakokat szerepeltet, ennek ellenére sem tartozik a távoli m últ aggályos irodalmi „rekonstrukciói” közé. Kodolányi János művészi értelemben szuverén
regényvilágot hozott létre, amely egyszerre ad képet az ábrázolt történelm i kor
szak emberi teljességéről, és fejezi ki írójának világképét, személyes mondanivaló
ját és állásfoglalását a nemzeti lét időszerű nagy kérdéseiben. Ésszerű egyensúlyt hoz létre a m últ társadalmi és emberi viszonyainak, anyagi és szellemi kultúrájá
nak feltárása, valamint a jelen idejű tanúságtétel, személyes vallomás között. Ezt a regényformát képviselik, természetesen egymástól olykor erősen eltérő válto
zatban, Móricz Zsigmond, K rúdy Gyula, Makkai Sándor, Kós Károly, Tamási Á ron, Szabó Pál és Kodolányi János történelmi regényei. A Julianus barát írója nem akarta megújítani a történelm i műfajt, még erősen bízott a klasszikus regény - Tolsztojtól származó - örökségében. Nem új regényírói m ódszert keresett, ha
nem a nemzet sorsát érintő mondanivalóját és történelmi látomását akarta kife
jezni, ennek jegyében folytatta a huszadik század magyar történelmi regényirodal
m ának nagy hagyományait.
2.
Kodolányi a magyar középkor hiteles arculatát örökítette meg, éspedig nem
csak a mindennapi életet és az emberi szokásokat, hanem az erősen vallásos jelle
gű - a kereszténység erkölcsi ideáljaitól áthatott - köznapi gondolkodást is. Jól tudta, hogy a XIII. század emberének világképét a vallási tanítás szabta meg, s a nemzeti tudatnak csak részleges ideológiaformáló szerepe lehetett, oly módon, hogy az egyes ember a királyság intézménye által összefogott nagyobb emberi közösséggel s ezen keresztül a keresztény „univerzitással” azonosult. Julianus keleti utazásának érlelődő szándékát s ennek minden akadályt leküzdő véghezvi
telét is a vallásos hit eszményeivel támasztotta alá. „Nem valószínű - m ondta im ént említett megemlékezésében a barátról és társairól - , hogy valami tudatos nemzeti érzés hajtotta volna őket. A középkorban a nagy katolikus közösség gon
dolata hevítette az embereket, s nem az emberiséget részekre tagoló nemzeti esz
me. De éppen m ert a magyarságban igen erős történelmi tudat élt — különösen akkoriban -, a lelkes szerzetesek nyilván nemcsak egy-két pogány törzs megtérí
tését tervezték, hanem hangsúlyozottan egy-két magyar törzs m egtérítését is!”
A volgai misszió szervezőit és végrehajtóit a keresztény egyetemesség eszméje lelkesítette, ugyanakkor az ország messze tekintő történelmi érdeke, amelyet az Árpád-házi uralkodók külpolitikájának hagyománya sugallt. A fiatal magyar ál
lamnak ugyanis szüntelenül több fronton kellett küzdelmet folytatnia, részben a ném et császári terjeszkedéssel, részben a keletről érkező barbár népek - besenyők, kunok, tatárok - támadásaival. E szüntelen küzdelem a viszonylag kicsiny népes
ség állandó kiegészítését, felfrissítését követelte, ez a politikai kényszerűség in
dokolta a besenyők és kunok befogadását, s ez játszott szerepet a keleten rekedt magyarok iránt támadt érdeklődés alakulásában is. Erre a politikai kényszerűségre utal Béla ifjabbik király és Julianus barát regénybeli megbeszélése: „Julianus tisztában volt a király szándékaival. Tudta, nemcsak a keresztény hivők seregét akarja térítéssel gyarapítani, hanem az ország magyarságáét is a betelepítéssel.
Világos volt előtte, hogy Szent István példáját kívánja követni. Ahogy az első király megtérítette az új haza népét, úgy kívánja megtéríteni ő a régi hazáét. De még m int katona is a szent király nyomdokain járt. M ert kívánhatott volna-e hí- vebb, keményebb, harcratermettebb sereget, m int Magna Hungária népének se
rege? ( . . . ) m int országló férfiú, mily biztosan támaszkodhatnék idebent is új seregére a falánk, zsarnok urakkal szemben. Hiába lenne minden zúgolódás,
pártütés, meg kellene hajolniok a király akarata előtt. Nem huzakodnának any- nyit Endre úrtól kicsikart birtokaik védelmében. Az új sereg, egyesítve a szabad vitézek, királyi jobbágyok, várispánságok leromlott seregével, ismét hatalmas erőt jelentene idebent is, kifelé is. Meg lehetne újítani a züllés piszkos hullámai között hányódó országot.”
A keresztény egyetemesség és az ország (a nemzet) érdeke természetes mó
don fonódott össze egymással, s noha Kodolányi ügyelt arra, hogy anakronisztikus eszmék ne bontsák meg m űvének eszmetörténeti hitelességét, kétségtelenül erő
sebben hangsúlyozta Julianus nemzeti hivatástudatát. A regény eszmei szerkeze
tének ezek a hangsúlyai az írói mondanivaló határozott kifejtését szolgálták, K odo
lányi nemzet- és társadalompolitikai nézeteinek adtak hangot. A Julianus barát, a másik két történelmi regénnyel együtt - miként a már idézett 1935-ös nyilatkozat leszögezte - , a magyar nép történetének válságos szakaszán kereste a nemzetre leső veszélyek ellenszerét: „Történelm i regényemben arra törekszem, hogy a nagy, széles néprétegek mindennapi életét elevenítsem fel. Ezt azért teszem, mert a X III. század tragikus sorscsapásaiban azt láttam a legfelemelőbbnek, hogy a N yugattól elhagyott és Kelettől leigázott magyarság a maga ösztönös életakaratá
val támasztotta fel újra önmagát ( . . . ) éppen ezt az ösztönös életakaratot nem lá
tom ma. Éppen arra tanít a régm últ, hogy korunk kegyetlen malomkövei között őrlődve a magyarság elvesztette életakaratát, életkedvét, keménységét és öntu
datát. Hogy ez így van, azt világosan látom azokból a kutatásokból, amelyeket tizennégy év óta az egyke, a népkultúra süllyedése és a magyarság lelkének meg
felelő életformák bomlása körül végeztem.” M int annyian, ő is a nemzet végső pusztulásának látomásával viaskodott, s történelmi regényeiben a megmaradás lehetőségét mérte fel, pontosabban azokat a gondolatokat próbálta megfogalmaz
ni, amelyek véleménye szerint a szellem erejével támogathatják a megmaradás ér
dekében folytatott erőfeszítéseket.
Ezek a gondolatok a népiíró-mozgalom általánosabb eszmei összefüggés- rendszerének voltak részei, mindazonáltal azokat a személyes jellegű válaszokat fejezték ki, amelyeket Kodolányi a huszadik századi történelem nagy kérdéseire adott. „Kétségtelen - írta 1941-ben keltezett Kelet népe című tanulmányában - , hogy a magyarság célja, hivatása, küldetése csak egy lehet, a jelenben csakúgy, m int volt a múltban és lesz a jövőben: a megmaradás.” Ugyanebben az írásában ennek eszközeit is megjelöli: „A kis népek feltámadásának vagy megmaradásának elengedhetetlen feltétele a történelm i múlt s a fajta jellegének ismerete. ( . . . ) Nekünk, magyaroknak is m egvan minden okunk, hogy örök tulajdonságainkat kutassuk. Kultúránk véres körm ökkel iparkodik napfényre törni a népi mélyré
tegekből, s ami ezzel egyértelmű: évszázados mélységeiből a ránk nehezedő hi
vatalos, európainak mondott, de valójában zavaros, idegen polgári kultúra krip
tafedele alól. ( . . . ) Lábunk kétségbeesetten tapogat szilárd talaj, tekintetünk örök irányok csillaga után. M indenki érzi, hogy két feladat sürgőssége szorongat:
tisztáznunk kell a világban való helyzetünket, s tisztáznunk kell m ivoltunkat, te
hát belső erőnk m értékét.” Az idézett gondolatmenet a „nemzeti jelleg” vizsgá
latát és teljesebb megismerését célozza, vagyis azok közé a nemzetkarakterológiai koncepciók közé tartozik, amelyeket a népi mozgalom, sőt általában a harmincas évek magyar szellemi élete kidolgozott.
A népi mozgalom képviselői a népi ideológia szerves részének tekintették e nemzetkarakterológiai elméleteket, a magyarság népi jellegét, eredeti kultúráját, a múlt mélyéről származó képességeit és hajlamait akarták megragadni, midőn történelmi, művelődéstörténeti és szociálpszichológiai vizsgálódások vagy éppen
spekulatív gondolati konstrukciók nyomán rendszerbe foglalták a magyar nép
„lelki alkatára” és „jellemtanára” vonatkozó nézeteiket. Ném eth László a „mély
magyarság” elmélete, Gulyás Pál a Kalevala tanulmányozására épülő irodalom
felfogás, Féja Géza a keleti „sztyeppkultúra” gondolata révén próbálta megragad
ni és leírni a „magyar jelleget”. Valamennyi koncepció közös tulajdonsága volt, hogy lényegében nem a történeti fejlődésre, hanem eleve adott etnikai jellegzetes
ségekre vezette vissza a kollektív pszichikai tulajdonságokat, s a magyar társada
lom és kultúra válságát azzal magyarázta, hogy a nyugat-európai civilizáció el
fogadása, illetve behatolása következtében az eredeti „nemzeti karakter” nem ér
vényesülhetett igazán. M indez megkérdőjelezi ezeknek a koncepcióknak a tu
dományos hitelét, s vitathatóvá teszi azt a szerepet is, amelyet ezek az elméletek - képviselőik jobb meggyőződése ellenére - betöltötték a harmincas-negyvenes évek ideológiai vitáiban. A népi íróktól származó nemzetkarakterológiai elmé
letek nem a tudományos kutatás műhelyében, hanem a korszak ideológiai és po
litikai küzdelmeinek rendkívül heves légkörében jöttek létre, s a m odern gondol
kodásban oly nagy szerepet játszó „kultúrkritikai” felfogást fejezték ki. Kodolá- nyi hasonló elveket képviselő nemzetkarakterológiai koncepcióját a magyarság
„eurázsiai” jellegének gondolata adta: minden olyan népet „euráziainak” tekin
tett, amely a németség töm bjétől keletre foglal helyet, vagyis a szlávokat, a finn
ugorokat és a különféle törö k etnikai csoportokat. Előbb idézett tanulmányában a következőket olvassuk: „Őseink a nagy euráziai sztyeppkultúra képviselőjeként jöttek ide. M int küldöttei a távol-keleti Csendes-óceánig s fel a Jeges-tengerig terjedő mérhetetlen, kavargó, hol lavinaszerűen megnövő, hol részeire hulló s új mozaikba illeszkedő néptengernek.” Az államalapítással és a kereszténység fel
vételével - az európai népek rendjébe történő beilleszkedéssel - viszont, m int Kodolányi mondja, az „euráziai lélek” szabad kibontakozását egy idegen civilizá
ció béklyózta meg: „Az euráziai lélek tehát mélyen a nép alsóbb rétegeibe szívó
dott, lassan-lassan rátelepedett egy európai kultúrréteg, amely ( . . . ) aszerint volt más és más, ahogy maga E urópa is más és más volt időnként. E urópa volt a vál
tozó, a magyar lélek az állandó.”
Történeti regényeiben ezt a változatlannak tekintett „euráziai lelket” kereste a XIII. század magyarságában, magyar kultúrájában, s az „euráziai lélek” fogal
mára épített nemzetkarakterológiai koncepciója jelent meg a Julianus barát néhány epikus jelenetében is. Elsősorban a pogány kultúra továbbélésére, a keleti pusz
tákon vándorló Julianus tapasztalataira s főként a Kárpát-medencében lakó és a Magna Hungáriában talált magyarság életmódjának és szellemiségének azonosí
tására gondolok. Ugyanakkor hangsúlyozottan fenntartotta a keresztény gondo
latot, amely mégis arra utalt, hogy a magyarság a nyugati népek közösségében találta meg otthonát. Az „euráziai lélek” és a keresztény szellem m int két külön
nemű kultúrát és nemzeti identitást képző szellemiség a regényben nem fordult egymás ellen, sőt az epikus anyag jóvoltából szerves egységet alkotott, mintegy jelezve, hogy a középkori magyarság kultúrájában Kelet és Nyugat találkozott, s ez a kultúra éppen e találkozás következtében tu d o tt ellenállni mind a nyugatról érkező német befolyásnak, m ind a keletről támadó tatárveszedelemnek. Az ideoló
gus Kodolányi választást kívánt Kelet és Nyugat között, a regényíró bölcsebben járt el, egyszerre m ondott igent a keleti hagyományra és a nyugati kultúrára, s azt az integrációs folyamatot m utatta be, amely révén e két szellemiség összeol
vadt egymással, és sajátos identitástudatot alkotott.
3-„Julián volt - olvasható az 1936-os megemlékezésben - az első, aki a nagy magyar álom, a honfoglalás előtti haza felkutatására életet és hitet áldozott. Őse volt ő m indazoknak a magyar utazóknak, akik később bejárták a Keletet, hogy rokonainkat megkeressék. ( . . . ) ő v o lt az első, akinek leikéből később kivirágzott a magyar nyelvkutatás és őstörténet sok kiváló szelleme. A társtalan magyarság első lépését a messzibe zuhant testvérek felé ő tette m eg.” Kodolányi erősen von
zódott a X III. századi domonkos rendi barát és tudós utazó legendás alakjához, s a róla szóló terjedelmes életrajzi regényében újabb elbeszélő irodalmunk egyik legrokonszenvesebb, rendkívül plasztikusan ábrázolt hősét terem tette meg.
Julianusszal először mint kicsiny gyermekkel találkozunk, aki önfeledten játszik társaival a Kodolányinak is oly kedves vidéken, a Mecsek völgyeiben, a Zengő alatt. A kis Györki, aki a pécsváradi kolostorban hamarosan a Julianus nevet kap
ja, már ekkor távoli világok hívását hallja, a végtelen tengerek partjára vágyik, s a mesékből ismerős Fehérlófia nyomában szeretne járni, hogy ő is legyőzze a cso
dálatos messzeségeket. Két kultúra vonzási körében szerzi első tapasztalatait és ismereteit: Majs apa, a hegyek között rejtőző táltos a pogány korszakból származó hiedelmeket és meséket, a kolostor tudós szerzetesei a keresztény műveltség alap
elemeit ismertetik meg vele. Nyitott szemmel és tudásra szomjas lélekkel fedezi fel a világot, s próbál tájékozódni a múltban, amelyet kezdetben Ölyved apa Bulcsú és Botond vezérekről énekelt hősi m ondáiból - az Arany János által is feltétele
zett magyar „naiv eposz” töredékeiből — ismer meg, később a barátok tanításaiból és a kolostor régi könyveiből.
Ezek a tanítások és könyvek keltik fel érdeklődését a magyar nép eredete, ősi hazája és keleten maradt rokonai iránt, általuk tám ad fel benne az erős hivatás- tudat, a mind kitartóbbá váló szenvedély, amely a távoli Magna Hungária m eg
ismerésére ösztönzi. Első tanítója, Pelbárt atya beszél azokról a messzi hegyekről és erdőségekről, amelyek Magna Hungária népének otthont adnak: „hol tőlünk elszakadott magyarok élnek nagy erőben s hatalomban, mint valam ikor eleink éltek vala, s várják Isten Igéjének eljövetelét s a Jó Hír meghirdetését”. Ekkor kezd töprengeni azon, hogy „föl kéne kerekedni két-három bátor, ügyes ember
nek, bejárni mindezeket a tartom ányokat egészen a Tartaros tüzet hányó hegyéig, a kénköves tavakig, s mind megnézni színről színre” . Később régi hártyára írott könyvet talál a kolostor elhagyatott tornyában, s ebben olvas arról, hogy a régi időkben követek mentek M agyarországról keletre, felkeresték az ott élő előma- gyarokat, akik örömmel fogadták őket. Ez a régi írás dönti el G yörki-Julianus sorsát; képzeletben mind többet foglalkozik a Volga menti magyarokkal, m eg
próbál nyelvükre és szokásaikra következtetni, s gyakran álmaiban is Magna Hungária gazdag földjét és erős népét látja: „Álmodozó kolompszót hallott, s tá
voli, különös kiáltásokat, melyek úgy csendültek m eg a tiszta levegőben, m int az üvegpengék. M inden szavát értette a kiáltásoknak, bár nem olyan nyelven szól
tak, m int ő. S mégis az ő szavai voltak. Több száz esztendő távolságából zengtek felé, s mégis itt voltak mellette. ( . . . ) Magna Hungária, Nagy-Magyarország.
Úgy ismeri, mintha ott nőtt volna föl.” Nem lankadó hittel és szilárd akarattal
Úgy ismeri, mintha ott nőtt volna föl.” Nem lankadó hittel és szilárd akarattal