Kedves Józsefem,
Kodolányit bensőséges kapcsolat fűzte több református lelkészhez.
Többek között Csikesz Sándorhoz, Fülep Lajoshoz, Kiss Gézához, Joó Sándorhoz. 1953 augusztusától, 12 éven át mély barátságban volt Kuti József hajmáskéri majd kenesei lelkésszel, akinek nevét a Visszapillantó tükör-ben is megemlíti.
Kuti Józsefet Dóczy Antal, ózdi református lelkész vitte el először az író akarattyai otthonába. (Dóczy már régebbről ismerte Kodolányit Szabó Lőrincen keresztül.) Kuti József és Kodolányi János találkozása komoly lelki és szellemi kapcsolathoz, kölcsönösen is eredményes barát-sághoz vezetett.
Itt közöljük Kodolányinak Kuti Józsefhez írt három gépírásos levelét az 1953-57 közötti időből.
Kodolányi monumentális Mózes-regénye, Az égő csipkebokor csak 1957-ben jelenhetett meg. Függelékként közöljük az első kiadás végére szánt zárószavát, amely azonban akkor nem jelenhetett meg. Így az 1957-es kiadásban „Búcsúszó" címmel végül is más szöveg láfott nap-világot.
A kézirat közrebocsátásáért ezúton mondok köszönetet özv. Kuti Józsefnének.
Szabó György
1.
miért kell ezt kérni, miért szükséges megengedni? Jöjj, amikor tudsz s amikor jól-esik, tudod, én mindig itthon vagyok s barátaimnak mindig örülök. Hogy látogatáso-tok nagyon jól esett, bizonyára nem titkoltam. Éppígy azt sem, hogy örömmel talál-kozom Veled, amikor erre alkalmat adsz. Én, sajnos, nem utazhatom s nem látogat-hatlak meg, nagyon nehezen mozgok. De Te fürge vagy és erős. Mennél gyakrabban jössz, annál jobb.
Ha pedig sikerül egy-két érdekességre fölhívnom a figyelmedet aminek hasznát ve-heted-ftmunkádban, máris nem hiábavaló a fáradságod. Hogy Tóled én is kapok, ab-ban nem kételkedem. Csak arra kérlek, hogy amíg a Mózesen dolgozom, ne jöjj
délelőtt, egyszerűen nem érek rá. Ezt megérted és méltányolod.
Minden jót kívánok Mindnyájatoknak. Szeretettel ölellek.
Akarattya, 953. aug. 17.
2.
K. János Akarattya, 954. márc. 14.
Kedves J óskám,
a leveleket megkaptam. Ma vasárnap lévén, van egy „lyukas" félórám, hétköznap-jaimon ui. napi 4-5 órát lefoglal egy igen keserves, unalmas munka: egy repülőszak
könyvet kell érthető, olvasható, tisztességes magyar nyelvre fordítanom zavaros,
qo
ISMERETLEN KODOLÁNYI DOKUMENfUMOK 115
érthetetlen, olvashatatlan magyar nyelvből. Ez a munka éppen a legtermékenyebb óráimat veszi el reggeltől délig vagy még tovább s utána annyira teli vagyok életunt-sággal s olyan fáradtnak érzem magam, hogy belemerülök egy finn nyelvtanba vagy Platónba.
Öcséd levele számomra is zavaros, bár jobban bele tudok látni egyéniségébe, vá-gyaiba, jellemébe, mint Te. Éppen ezért terveit még Nálad is nagyobb 'kételyekkel szemlélem. Világos, hogy ebbe az ügybe nem szabad beleavatkoznom, mert céltalan-nak látom. Ő tőlem argumentumokat kér a tervezett háziankét vitájához, de képtelen vagyok argumentumokkal szolgálni hitem s meggyőződésem ellen. Mert újra ismét-lem: a népi „hagyomány" nem egységes valami, hanem rétegek egymásra halmozó-dása s e rétegek sem időrendben borítják egymást, hanem együtt s egyszerre vannak jelen s olykor a legnagyobb zűrzavarban, ellentmondásban egymással. Láthatunk köztük mithikus, mágikus és intellektuális hagyományokat. Mindezt tehát először
rendezni kéne, ám erre sem az idő nem alkalmas, sem a folklór tudományának mai állapota, sem a folklórral foglalkozó emberek képessége, tudása. Másodszor: újból hangoztatom, hogy ahány táj, ahány fajta, ahány származék él ezen a területen, annyi-féle a hagyományok természete. Még tovább: félre kéne tenni az evolúciós szemléle-tet, ez azonban lehetetlen, miután ma hivatalos szemlélet s valóságos érinthetetlen dogma. Végül: nem látok rá módot, hogy a marxista-leninista népnevelői elvek el-lenére pl. mithikus vagy mágikus hagyományokat lehessen érvényesíteni a pedagógiá-ban. A népi hagyományok tisztelete ma és nálunk csak bizonyos korlátozott területen érvényesül s akkor és ott is csak hivatalos elvként, mert, mint Öcséd is fájdalommal írja, magában a népben már alig vannak olyanok, akik e hagyományokat őrzik s ha sokáig várunk, mint mondja, nem lesz honnét hagypmányokat merítenünk. Ez szem-mel láthatólag így van, mert pl. .nézzük csak, milyen mohón lrnp ez a nép mindenen, ami idegen, hogyan szivárognak be és terjednek tovább még amerikai táncok, gesztu-sok, szavak is. Az sem hagyható észrevétel nélkül, hogy éppen most, amikor politikai, gazdasági, hatalmi stb. tényezők Kelet felé fordítanak minket, milyen borzalmas mér-tékben dühöng nyelvünkben a germanizmus. Ha olvasol újságot, hallgatsz rádiót,
sőt még az egyházi beszédeket is figyeled, tapasztalhatod, hogy a saját nyelvünket már meg sem lehet érteni, ha nem használjuk spontán a kulcsot, amivel megérthető. Él-munkás, élüzem, éltanuló, élenjárás, a kisipar vonala, célkitűzés, előfeltétel, pártnap (Parteitag), lemaradás behozása, legyártás, kigyártás, kttárgyalás, átbeszélés. . . s így . tovább. Minthogy a nyelv állapota mindig a lélek állapotát tükrözi, vaknak kell len,
nie annak, aki ebből a riasztó tükörképből nem látja a nép lelkének állapotát.
Summa summárum: nekem ehhez az egész pedagógiai ügyhöz nem fülik a fogam, én Öcsédnek képtelen vagyok argumentumokat szolgáltatni, mert csak ellene vannak argumentumaim. Tudom azonban, hogy Őt meggyőzni lehetetlen voJna. Éppen ezért, bár udvariatlanság, nem is írok Neki s nem kívánok a kérdésről beszélgetni a Balaton-nak sem a déli, sem az északi partján. Magyarázd meg Neki Te, amit jóBalaton-nak látsz, jobban tudod a módját, közelebb állsz hozzá, mint én. (Most veszem észre, mint „öcsé-det" emlegetem, noha Bátyád. Mi ennek a· lélektani oka? Az, hogy Téged érettebb-nek, felnőttebbnek érezlek, mint Bátyádat!) Mondj Neki annyit, amennyit jónak vélsz s maradj teljesen tárgyilagos. Én pedig ezt a kérdést leveszem a napirendről, máris többet foglalkoztam vele, mint amennyit érdemel.
116 ISMERETLEN KODOLÁNYI DOKUMENTUMOK
Annál nagyobb örömmel olvastam a Te terveidről. Végtelenül jólesik, hogy beszél-getéseink némi haszonnal jártak. Leveledből látom, hogy egy lépéssel közelebb jutott-tál a helyes, az igazságot jobban megragadó igehirdetés módjához, sikerült elszakad-nod a formalista egyháziasságtól s az Írások valódi szellemét megértened. Annál in-kább örülök ennek, mert nem az én érdemem, hanem a Te törekvésedé az igazságra.
Előadásaid gondolatmenetét helyeslem s csak azt sajnálom, hogy nem hallgathatlak meg. A János 1. 12. mélyreható elemzését ajánlom s hozzájárulok egy-két megjegyzés-sel. Fölmerül ugyanis a kérdés: hát vajon nem mindnyájan Istentől születtünk-e?
Miért különíti el ez a vers az Istentől születetteket az~któl, akik nem születtek
Istentő\, noha lehetetlen, hogy ne Tőle született légyen minden ember, sőt az egész Kozmosz? A kérdésre két felelet kínálkozik s nem kell választanunk köztük, mert a
kettő együtt jár, együvé tartozik. Az egyik felelet ez: valóban, Istentől születettek va-gyunk mindnyájan, az Ő'fiai tehát, azonban ennek nem vagyunk tiszta tudatában, aki nem lévén pedig tudatában, még hozzá olyan mély tudatában, hogy ez a tudat átjárja egész bensőjét s fénybeborítsa egész külső-belső életét, nem is Isten fia. (Itt megint fölmerül az öbjektív valóság kérdése, erről azonban már megmondtam a véleménye-met.) A másik felelet: aki istenfiúságát megérti, azaz azt, hogy Istentől született, ezzel átesik az ún. ,,második születésen", azon, ami nem az anyaméhből történik, hanem a
Szellemtől. Erre utal Jézus, mikor Nikodémosz csodálkozva kérdi: hogyan szülessek én meg újra, vénségemre s azért korholja Jézu; gúnyosan: te néped tanítója vagy s mégsem érted? A Szellemet jelképező „élő víz"-ben való megmerítkezés ezt a máso-dik és igazi megszületést ábrázolja és szokásban volt a világ minden népénél kultikus
fürdők és mosakodások alakjában. Ide kívánkozik Pythagoras három kívánsága az ember céljáról: jónak lenni, bölcsnek lenni és a „fény fiának" lenni, mint ő mondja:
„fénnyé válni". Ez a legmagasabb foka a belső fejlődésnek. Ez az a fény, ahová a tékozló fiú visszatér.
Nem akarok azonban hosszadalmas lemii, tudod Te, mit mondj. Tökéletesen he-lyeslem a százados esetének kibontását is. Eszembe jut ennek kapcsán egy fiatal luthe-ránus lelkésszel folytatott levélbeli vitám. Mikor a keresztyénség egyete~es voltára figyelmeztettem, kifejtette, hogy igenis, az, tehát benne kell lennie a politikában, a gazdasági életben, a társadalmi formákban s így tovább. Megírtam neki, hogy az egyetemesség értelme nem ez, hanem az, hogy mióta emberi faj van, minden, ami igaz, ami helyes, ami jó, ami fölemelő eo ipso keresztyéni, akár sintoisták, akár mohamedánusok, akár zsidók, akár az Esőisten indián imádói között találjuk s akár Jézus előtt, akár utána. És hangsúlyoztam, hogy az emberi faj vallása, mióta csak
·emberi faj van, tehát a vallás, mindig a keresztyénség volt":' az ma is és az lesz. ,,Csak Jézus Krisztus kereszthalála óta nevezzük keresztyénségnek" -- mondja Augusztinus.
Sajnos, ifjú levelezőm ezt merő tévedésnek minősítette s én nem is válaszoltam neki többé, nem volt vele mit kezdenem, hiszen az alapigazságot sem volt hajlandó meg-érteni. Leveledből látom, hogy Te éppen ezt az igazságot akarod hirdetni s nagy örömmel csak üdvözölhetlek ez alkalomból. Más igazság nem is lehq-, hiszen „az emberi faj: egy, csupán az arcok különbözők" - mondja már Hérakleitos s megint tökéletesen így van. Így lévén, vallás is csak egy lehetséges. Mint nyelv is, mert ugyan-azt a nyelvet beszéli az ember ·a kezdet kezdete óta a végezetig, az egy időtlen nyelvet fordítja le az idő tájszólásaira.
4 ()
"'r
'ISMERETLEN KODOLÁNYI DOKUMENTUMOK 117
Örülnék, ha meg tudnád valósítani tervedet s rövidesen láthatnálak. Megvagyunk még, bár nem tudom, miért. Mindenféle ízetlen és fölösleges dolgokkal zaklatnak:
fényképezés, mindenféle iratok, igazolvány ... Nem mentem el, azt mondták, majd idejönnek s levesznek, eddig még nincs belőle semmi. Újabb: kötelező oltás tífusz ellen. Ahelyett, hogy a népet s elsősorban a cigányokat megszabadítanák tetveiktől,
beolttatják az embereket. Ez kényelmesebb és· olcsóbb. Semmiféle oltásban nem hi-szek. De úgy látom, már a Tonga-szigeteken sincs nyugta az embernek. Mindez fölöt-tébb unalmas. Szerencsére a Nap már itt-ott kisüt s megvigasztal keserűségeimben.
Nem hinném, Jóskám, hogy valami bajod volna. Majd megbeszéljük legközelebb a tüneteidet. Légy az orvosokkal szemben szkeptikus.
Arról nem értesítettél, vaijon vilonyai atyánkfia nem érezte-e terhesnek a nálam tett látogatást. Nagyon hallgatott.
Mindnyájatoknak minden jót. s.zeretettel ölel:
K. János Ui.: Bátyád Kuthynak írja nevét, Te nem. Hogyan helyes?
3.
1957.febr. 26.
Kedves Jóskám,
' az itt töltött rövid idő is javunkra vált mind a ketten szépen gyógyulunk. Tildi ma próbareggelit kapott, eredményét még nem tudjuk. Az én kezemen az izomsorvadás megállt. Szívműködésem is jó, de írni még nem igen tudok, ezt is diktálom. Szeretnék otthon lenni, bár ez a hely gyönyörű, a Balatont is látom. Elkészült a Mózes I. köte-tének korre!ftúrája. Németh László is itt van. Már_cius közepe táján remélhetőleg elbocsájtanak.
Szeretettel ölelünk mindnyájatokat: János és Ti/di
AZ ÉGŐ CSIPKEBOKOR EREDEI'I ZÁRÓSZAVA
Most azonban fejezzük be beszélgetésünket. Lám, ahogy a naptárra tekintek, ép-pen a téli napforduló napja van ma. Kinn didergő hideg, a népek borzongva húzód-nak fedelük alá, tűzzel pótolva az egyetemes Tűz, a Nap hiányát. Az Alvilágba süly-lyedt a Nap, sötétség, hideg, szűkölködés, reménytelenség uralkodik, s fölkeltek a szunnyadó, gonosz démonok, hogy szertekóborolva az emberek között, megrontsák maradék békességüket, kioltsák féltve őrzött mécseseiket. Bizony, sötét van, fázunk és hallgatunk, fiam. De ez az a nap m~gis, _amin minden Szabadító született és születni fog, ez az a nap, mikor az Égi Láng ismét visszatér az elhagyott Földre s kigyújtja boldogító világosság~t. A legsötétebb halál napja ez, fiam, s a legdicsó'bb föltáma-dásé. Várjuk a Karácsonyt, várjuk a Messiást, várjuk a visszatérő Napot, várjuk a
Logosz világgyújtó újjászületését. ' .
Akkor a Világmindenség .csodálatos karácsonyfája ezernyi csillaggal, Tejúttal, galaktikák kozmoszaival együtt kiragyog az Atya várakozó gyermekei előtt s oda-adja gazdag ajándékait, édességeit, gyümölcseit a csodákban hívő kicsinyeknek. Ezt a
118 ISMERETLEN KODOLÁNYI DOKUMENTUMOK
Világkarácsonyfát csakugyan Jézus Krisztus, az Ige hozza s az Atya küldi. Oh, mi-lyen csodálatos a karácsonyfa jelképe, fiam! Sohase feledd igazságát: apád vásárolta, anyád díszítette ugyan, mégis Jézus hozta. Ez a megmásíthatatlan valóság. Aki a ka-rácsonyfa jelképét hazug mesének, jámbor ámításnak mondja, baromi romboló.
A karácsonyi fenyő minden lobogó gyertyája egy-egy álló csillag, minden színes üveg-gömbje egy-egy bolygó, minden kedves kis állata a Földet benépesítő állatok ·égi mása, aranydiója, aranyalmája az Éden tiszta sugárból alkotott gyümölcseinek képe, a karácsonyfa fénye: égi fény.
Megmaradt drága emlék ez a mithosi korból. Didergető szegénységünkben új éle-tet árasztó isteni mosoly.
Bizakodjunk hát, fiain, bizakodjunk a mai napon. Győzzük le magunkban a sötét-ség démonait. Fordítsuk szemünket a Csillagos Égre, a roppant Fára, legyünk készen a szívünk szegényes bölcsőjében ismét és ismét megszülető Messiás fogadására.
Ne csüggedjünk a pusztában, ne lázadozzunk, ne keresgéljünk bálványokat ...
Haladjunk bátran az Ígéret Földje felé a tudás birtokában, ahogy Mózes haladt, bir-tokában az emberi faj időtlen tudásának. Őt megkövezték, mert ez a próféta sorsa, de Isten csókja váltotta meg az élet rabságából. Minket is ez a csók fog megváltani, ha megtántorodás nélkül követjük a Hangot, ami a lelkünkben suttog.
Akarattya, 1953. XII. 20-án ·
gy
/fqJV
qr-~. ~ T L te/4L (,,Jf'~~-~.
C,.,-;'.~ ÁM, llJ<i i,_ i AJ '!L {p GL [ M 1, Ú , k, /{7 f'(_ íJh,~?. g }-_
( k ~ur· F r wU c;,,.,t Cu.J· ' ,tq t1 r ' ) r
~ ~ l (((;/,( f t<.JMVFk, 1/ltLLDHIIW ft/ 18 Y.
~1'í _ '{ W, { U.e.Lwr· ~ , Agrr;µ,u)
~~ ~-4 ~ : !,;.MYM LÁA/Í, 1 ·; ;JqJft.jt:,,t);.
4lfo- y61. { ! 4 ~ ) (
JÓZSEF ~TTILA .
V
A költő szobra
A szobor'elké.s~ült már,.-képét a lapok közölték, most ke-resik a helyét, fel
is
'iílÚtják maholnap. Egy példányát e szo-bornak - amelyből annyi van, s annyiféle, ahány lélekben felépült - lelkemben őrzöm én is; s ezen most a Németh Andor vésője farag számomra havonta egy-egy külön meg-hitt vonást, ahogy folytatásokban megjelenő életírását olva-som.Csendesen, hamarjában én is a szerszámomért nyúlok:
megindultságomban véshetek tán e szobron egy kis vonás-nyit vele.
1937 tavaszán beszéltem vele utoljára.
Hárman voltunk hivatalosak valahol, hogy legújabb mun-káinkból elöadjunk. Remenyik Zsigmond készülő új regé-nyének egy részletét olvasta fel, ö meg én új versesköny-veinkböl.
*
Utolsó könyve lett ez, a Nagyonfdjdmű.Most, utólag illetödöm csak meg, hogy verseimmel nem riadoztam ott a pódiumon, ahol József Attilát követtem.
Akkor ezt észre sem vettem: nyolc évvel volt idősebb nálam, s megszoktam, hogy különféle antológiákban, nemzedéki válogatású versgyűjteményekben is rendszerint együtt sze-repelünk. Ezt a dicső, de véletlen szerencsét persze nem azért emlitem, hogy a szobor tövében elhencegjek vele, ha-nem hogy felhívjam a figyelmet egy mindeddig ha-nem
hang-*
Lásd a József Attiláról szóló következő fejezetet s annak jegyzet~t440
1,
'tJ rsúlyozott jelenségre. Mégpedig arra, hogy az
antológiaszer-kesztők s egyéb kortársi irodalomtörténészek József Attilát, aki születési évszám szerint az úgynevezett második és har-madik Nyugat-nemzedék határvonalán állott, tehát akit tet-szés szerint lehetett volna ide vagy oda sorolniok, követke-zetesen mindig az akkori legfiatalabbakhoz, a harmadik nemzedékhez csapták, nem pedig a másodikhoz, melynek irodalmi fellépése a József Attiláéval holott nagyjában
egy-időbe esett. Nem Illyés Gyulának, Szabó Lőrincnek társa-ságában emlegették rendszerint a József Attila nevét; neve körül a különféle felsorolásokban többnyire inkább a mi nevünk, fiatalabbaké volt olvasható.
Ez minekünk persze alighanem jólesett (bár különös
je-lentőséget akkor nem tulajdonítottunk ennek, jóformán még természetesnek is vettük); József Attilának talán már kevésbé. A köztudat mindenesetre így alakult, s akik így alakították, akarva-akaratlan a József Attila költői jelentő
ségét próbálták lefaragni azzal, hogy az őt megillető
hely-ről, a „nagyok" közül kitudták, s lenyomták - legalábbis kronológiailag - miközénk, ,,törekvő ifjúság" közé. Őt, József Attilát ez mindenképpen bánthatta, bár mondani nem mondta; tán magában még ama méltánytalanságok közé is beillesztette, melyek abban a két háború közti iro-dalmi körben érték, amely annak idején Babits Mihály kö-rül, a nagy költő, rendkívüli szellem, feledhetetlen tanító-mester, de katasztrofális hatású nevelő körül csoportosult.
Am
mégis: így volt ez jó, így volt helyes, igazságos, s a helyzetnek is híven megfelelő. József Attila csakugyan nem tartozott közéjük.A Horthyék negyedszázada alatt - mely még az első, nagy nemzedék legjobbjait is sokszor vitte lelki meghasonlásba, s a másodikból többeket kézen-közön messzebb is - ő ott
441
folytatta az irodalmi s vele együtt lelkedzett társadalmi for-radalmiság vonalát, ahol 1919 július végén abbamaradt.
Rajta nem fogott az álságos, a kísértő kornak sem „nem-zeti" kacsintása, sem „keresztény" biztatgatása, sem völ-kisclz hunyorítása: nem, mert ö valóban nemzeti költő, való-ban a pogányok ellensége s valóban a nép fia volt. Lelkének intakt ereje s Marx tanítása tartotta egyenesen ezt a keszeg, hosszú nyakú kis Petőfit, a nagy költészet ronthatatlan fel-kentjeként egy romlott s rontó korban.
Jelentősége óriási: ha ö nem nyújtja ki vaskeményen vézna, fehér kis kezét, elhanyatlott volna csaknem teljesen a fáklya, melynek nyele az Ady Endre kezében még a
Pe-tőfi Sándor kezétől volt meleg.
Figyelemreméltó s eddig ugyancsak kevés figyelemben részesült mozzanat, hogy az 1929-es „Ady-revízióban", a kortársi utókornak e Kosztolányi elindította arcpirító ön-vizsgálatában s önleleplezésében ú!5yszólván ő, a huszon-négy éves József Attila volt az utódok nemzedékéből - te-hát Ignotus fényes kiállását s másokéit nem számítva most - az egyetlen, aki Ady nagyságát fenntartás nélküli hódolattal vallotta.
Tisztelte az elődjét. Adyt, Adyban Petőfit, mindkette-jükben mindazt, amit ö folytatni jött. Ő, József Attila, a ne-gyedik rend felszabadításának nagy költője. Az első szeren-csés - boldogtalanságában is szerenszeren-csés - magyar halhatat-lan. Az első, aki halála után tíz éven belül megkapta a maga utókorát; az igazit, az öt nemcsak méltánylót, hanem valódi és lényeges vonásaiban méltatót s őt valóra váltót. Ady Endrének huszonhat, Petőfi Sándornak kilencvenhét évig
442
l
i
'
., ,
kellett várnia erre: az ő igazi utókoruk csak a József Attiláé-val egyszerre jött meg.
Vigyáznunk most csak arra kell, milyen szobrot farag neki lelkében az utókor.
A Petőfiét s az Adyét alaposan eltorzították a haláluk utáni évtizedek: az egyik forradalmi költőből árvalányhajas
álnépművészeti viaszfigurát, a másikból gólyavári Turul-vezért faragtak. Tartsuk tisztán ezúttal a forradalmi költő
örök vonásait; hozzá ne nyúlhasson többé ellenforradalmi
retusőr.
De vigyázzunk másfelől arra is, nehogy költészetének egésze egy kicsit megint úgy járjon, mint a Petőfié is, kinek hatalmas forradalmi versei emberöltők fülében harsogták túl például Tündérdlom című remekének mélységes
igéze-1 tét, s mint az Adyé is, kinek például világraszóló szerelmi líráját s A halottak élén félelmetes remekléseit szinte mind-máig túlkiáltják forradalmi versei (lévén persze ezek a szá-zad legnagyobb forradalmi versei).
József Attilának, a forradalmi költőnek megvoltak a maga mélyebben babitsi - azaz bántalmakon túli - fájdalmai is.
S épp abból eredtek ezek, hogy hát hiszen, ami azt illeti, a vers művészetében, érzésbeli s kifejezésbeli klasszikum-ban, sőt - mondjuk ki bátran - akár kissé félszeg, örök filo-zopterességben sem maradt ő senkinek sem mögötte: hogy nagy költő volt, tehát nagy művész, ami pleonazmus is.
Én nem bűvésznek, de Mindennek jöttem - írta Ady; s a Minden magában foglalja a bűvész minden varázslatát is.
Aki lírájának varázsosan áttetsző mélyére tekintett, aki megbámulta - hogy egyebet ne mondjak - szonettjeinek
443
architektúráját s rímszerkezetét, József Attilában legott megtanulja tisztelni a tündérit is, s a mestert.
Forradalmi költő szobra áll előttünk, harcosé - de pep-lumban, mely klasszikus redőket vet: nem Türtaiosz csu-pán, hanem egy Ovidius a barikádokon. Íme, a forradal-már: telje mindannak, ami emberben szépség és ragyogás.
Ez az, amiben nagyságát látom.
Nagyságát, mely - itt is, ebben is - a Petőfi.évei s az Adyéval rokon. Nem l'art pour /'art, hanem l'art pour le peuple: vagyis amiben e két szó - Nép és Művészet, szótá-runk e két sugara - fényét egymástól s egymásnak veszi.
Szivárvány, 1948. július 31.
2
Szellemidézés Már egy hete csak a mamára ...
Már egy hete folyton József Attilára gondolok.
Már egy hete folyton József Attilára gondolok.