A második kéz jellemzése

A második kézhez csupán egy irat tartozik, a makói tanács által küldött levél. Ez esetben nem tudjuk, hogy pontosan ki lehetett a lejegyző, hiszen az aláírásban nem szerepelnek nevek:

Makaj Fő Biro és Tanács.

4.2.1. Hangjelölés, helyesírás, rövidítések, elválasztás, javítások

A lejegyző kéz az ö és ü esetében majdnem mindig hosszú magánhangzót jelöl, az i helyén jelentkező j – amely azonban nem fővariáns – mellett tehát leginkább az ő, ű többszöri előfordulása tekinthető hangjelölési szempontból jellemzőnek. A c hang kapcsán két példa latin eredetű (efficialhatott, Comice), egy másik pedig a cz betűkapcsolatot tartalmazza: 30 czig.

46

Hang Graféma Hang Graféma

a a, á j j

á á, a o, ó o

c c, cz ö, ő ő, ó

cs cs s s

e e, é, e’ sz sz

é é, e u, ú u

gy gy ü, ű ű, u

i, í i, j, ī zs s

6. táblázat: A 2. kézre jellemző hangjelölési sajátosságok

A lejegyzőnél egy esetben néma h szerepel a k után, de ez bizonytalan olvasatú, mivel a lejegyző kéz h grafémái a többi helyen más formát mutatnak. Az ӱ graféma csak egy latin szóban fordul elő: Junÿ. A tudos Aszszonӳ Személly kifejezésben szereplő nӳ vélhetően azt a régi gazdaságos megoldást tükrözi, amelyben ugyanannak a betűnek kettős funkciója van: ’asszonyi’. A 2. kéz 19 alkalommal élt a mássalhangzó-kettőzéssel, ebből 8 intervokális helyzetben mutatható ki. A mássalhangzók rövidülése is előfordult, összesen 11 alkalommal.

A -bVn rövidítése egyszer sem, míg a -nVk rövidítése háromszor fordult elő ebben a dokumentumban. Ugyanakkor másféle rövidítések is megfigyelhetőek, amelyek egy vagy több betű kihagyására utalnak: Kigy̾lmeteket, Kőkény̾é, Meszáros Istv̾ának, Sem̅ it, ne[m], kőkény̅ é, Után̅a, Kapitány Ur[am], Datu[m], Szab[ad] stb. Érdekesség még a kézzel kapcsolatban, hogy olyan lejegyzési sajátossággal is élt, amely másnál nem fordult elő: 30 czig, 40 venig.

A sorvégi elválasztás tizenhét esetben rövid gondolatjellel, tíz esetben pedig az egyenlőségjelnek megfelelő jelöléssel valósult meg. Hat alkalommal azonban semmilyen elválasztójel nem figyelhető meg. Egy esetben nem felel meg az elválasztás a ma érvényes szabálynak (és helyesírásnak): valo-kis ’valók is’, illetve egy a kiejtés elve szerint történt: irha-tyuk. Összességében úgy tűnik, a lejegyző kéz az elválasztás jelölésében tudatosabb volt.

A javításokra rátérve, az első kézhez hasonlóan itt sem találunk áthúzásokat, egy latin szó utólagos beszúrása is csak egyetlenegyszer figyelhető meg. Mindez arra utal, hogy a lejegyző kéz itt is rendkívül megfontoltan vetette papírra a gondolatokat. Az irat itt is tisztázatnak tekinthető (Brandl–Tóth G.: 2016: 249), így ez is magyarázhatja a tévesztések hiányát.

47 4.2.2. Nyelvjárási kép

4.2.2.1. Magánhangzók

Ami a nyelvjárási képet illeti, találunk érdekességeket is. Az illabiális-labiális megfelelések a következőkben mutathatók ki hangsúlyos, hangsúlytalan és toldalék előtti pozícióban.

ë ~ ö: bőcsuletes, bőcsűlettel, bőcsűletes, Csőp, Csőpű, lőtt, rá Csőpenis (hangsúlyos) hitvős társa (hangsúlytalan)

ókőt[!] (toldalék előtt)

A Csőp, rá Csőpenis példák a mai sztenderdben is váltakozók (ÉKSz.²), de a labiális formát mutató szavak illabiális magánhangzóval egyszer sem fordultak elő ennél a lejegyzőnél. A hitves szó -s melléknévképzővel ellátott, azonban a toldalék ekkorra már elhomályosulhatott (vö. TESz. 1970: 121), így a hangsúlytalan szótagpozíció kapcsán is tárgyalható a lexéma. A szó illabiális formában nem fordult elő, de az -s melléknévképző előtt további 5 esetben, a tárgyrag előtt 2 esetben szerepelt illabiális.¹² A mai sztenderdben is váltakozó fel ~ föl közül ugyan az utóbbi nem fordult elő, de az illabiális párja igen: fel asatta.

A labiális-illabiális megfelelések közül az ü ~ ë és ö ~ ë hangviszonyban ugyanazt a példát láthatjuk: meg feresztettnék, illetve az ü ~ ë megfelelések közé tartozik még az -(j)ük

~ -(j)ek toldalékbeli váltakozás Véllek ’velük’ példája is. A fereszt ellenében egy adat mutatható be: meg ne főrősztessék.

A magánhangzók zártságát vizsgálva is találunk példákat. Az ë ~ i megfelelésre egyetlen szót találtam különböző ragokkal ellátva: Kigy̾lmeteket, kigy̾lmetek, Kigy̾lmeteket, Kigy̾lmetekneᶄ (hangsúlyos). A szó e-vel egyszer sem fordul elő ennél az írnoknál. Az E/3.

birtokos személyjel veláris magánhangzója helyett palatális jelentkezik egy példában:

Tanacsinak,¹³ egy adatban a birtokos személyjel és a birtoktöbbesítő jel i-vel való együttes jelölése valósul meg: szomszédj¹⁴ ’szomszédjai’, egy esetben pedig mindkét értelmezés lehetséges a kontextus alapján: bő áldasival¹⁵ ’bő áldásával/bő áldásaival’ A birtoktöbbesítő jel megléte fontos jegynek tekinthető abból a szempontból, hogy az északkeleti területeken, egyes

12 A Kigy̾lmeteket szóban akkor szerepelhet a tárgyrag előtt labiális, ha az azt megelőző hang is ö-vel valósul meg.

Erre utal az Erdélyi Magyar Szótörténeti Tár VI. kötetének kegyelme címszónál feltüntetett egyik példa (1993:

306) is. Ezen kívül négyszer szerepel a 24. dokumentumban a vizet tárgyragos lexéma is, de ez a független ö-zés szerint nem ö-zhető szó.

13 Itt nem ’tanácsainak’ jelentésben értendő a szó: „Nemes Szabad Szegedj Király Várossának érdemes Fő Birájának, és Tanacsinak,”

14 „maradunk Kigy̾lmetekneᶄ igaz Jo akaro szomszédj [...] Makaj Fő Biro és Tanács.”

15 „Kőteles szolgálatunk ajánlása Után Isten minden Lelkj és Testi bő áldasival látogassa Kigy̾lmeteket”

48

palóc nyelvjárásokban, valamint több erdélyi helyi változatban nem jelenik meg (Hegedűs 2003: 356). Az o/ó helyén álló zártabb hangzó csak az elativusi határozóragban mutatható ki:

forgojábul, amellyel szemben a rag nyíltabb magánhangzóval látható a Városunkbol példában.

Ezen kívül a delativus fordul még elő nyíltabb hangzóval: Szandánérol. Az ö ~ ü esetében egy hangsúlyos szótagbeli és az -l gyakorító képző előtt szerepel zártabb magánhangzó: lűkte, tőrűltessék el, melyek nyíltabb hangzóval nem is fordulnak elő. Az a ~ o váltakozás zártabb példái közé tartozik a hangsúlyos jovasolák, jovasollá, illetve a toldalék előtti zártabb magánhangzót mutató Csontokot és Uraimékot. A tárgyrag előtt két másik példában (nádat, nád Szálatis) a mai sztenderdnek megfelelő formát láthatjuk.

A zártabb magánhangzós adatok mellett ugyanakkor a nyíltabb hangzós példák is kimutathatók. Az u/ú ~ o/ó váltakozás nyíltabb formáját mutató gyanoság (hangsúlytalan) és Lakások ’lakásuk’ (toldalékbeli) példáira nincs zártabb ellenpélda. A T/1. személyű igei személyragunk (-juk) sem fordul elő nyíltabb formában, hiszen kettő zártabb példa adatolható ennél a lejegyzőnél: irhatyuk, ajánlyuk.¹⁶ Az ü ~ ö hangsúlyos szótagbeli nyíltabb változatának fentebb már látott kifejezésének (meg ne főrősztessék) nincs megfelelő párja. Az o ~ a esetében a Kaponyát (hangsúlyos) adatra csupán egy nyíltabb forma (koponyával) jut.

4.2.2.2. Mássalhangzók

A magánhangzókhoz hasonlóan a mássalhangzókat érintő váltakozások is csekély számú példában mutathatók ki. Az l-ezés egyetlen példája a Személt, amely viszont kilenc alkalommal a mai helyesírási módnak megfelelően szerepel. Szintén egy példában látható az n-ezés (kénszeritettűk), ny-es változat nélkül, illetve a -ni főnévi igenév -nya formája (innya). A -nyi változat nem szerepelt, a len̅ i és kj kűldeni példákban pedig a mai sztenderdnek megfelelő depalatális forma látható.

4.2.2.3. Lehetséges nyelvjárási régió

A fentebbi adatok alapján elmondható, hogy az ö-ző adatok, az ö ~ ü zártabb példák, a gyanó, kaponya szavak, a főnévi igenév -ni formája a SzegSz. szerint megfelel a Szeged környéki nyelvjárásnak, ám a szótár tanúsága szerint a kigyelmetek forma kilóg a sorból. Az ÚMTsz.

(1992: 170) a kegyelmed címszó alatt azonban több megye vagy régió különböző településeiről adatolja i-s változatban – pl. Baranya, Borsod-Abaúj-Zemplén, Jász-Nagykun-Szolnok, Székelyföld, Szlavónia stb. –, és több adatot Hódmezővásárhelyről is közöl, amely város

16 Egy példában éppen a kérdéses toldalék magánhangzója nem egyértelmű, u-nak és o-nak is olvasható: irhatyuk.

49

szintén a dél-alföldi nyelvjárási régióhoz tartozik. A Történeti Magánéleti Korpusz¹⁷ (a továbbiakban: TMK) online keresője szerint is a szó szélesebb körben elterjedt lehetett a korszakban, hiszen Bereg (Bosz. 12.), Bihar (Bosz. 41.), Heves (pl. Bosz. 157.), Szabolcs-Szatmár (pl. Bosz. 313.), Szolnok (Bosz. 348.) és Zemplén (Bosz. 451.) megyei boszorkányperekben is felbukkan ez az alak. Továbbá a SzegSz. szerint van egy-két olyan i-t tartalmazó szó, amely Szegeden is jellemző: kinyér, igenyös ’egyenes’, így vélhetően a kegyelmetek zártabb formája sem lehetett teljesen ismeretlen a makói tanács előtt sem. Az l-ezés a régió Baja környéki csoportjában kisebb mértékben jellemző, a főnévi igenév képzőjének palatalizált változata pedig a palócos-jászos vonásokat mutató kiskundorozsmai nyelvjárásszigeten¹⁸ fordulhatott elő – ma ez Szegeden a sztenderd nyelvváltozattal azonos formában jelenik meg (Szabó 1990: 176). Összességében úgy vélem, az adatok nem cáfolják azt a feltevést, hogy a levél lejegyzője valóban a dél-alföldi nyelvjárási régióban található Makó városának vagy valamely környékbeli település szülötte lehetett.