A dokumentumok között nemcsak tisztázati példányok maradtak fent, hanem néhány esetben fogalmazványok és másolatok is. Az összehasonlítás során különböző hibatípusok vizsgálata válik lehetségessé: betűjavítás, betűbetoldás, szóbetoldás, lexémaváltoztatás, anticipáció, perszeveráció, vegyes javítások (Haader 2015: 67). A nyelvjárások és a kialakuló nyelvi norma szempontjából ezek közül számomra a betűjavítás tűnik a legérdekesebbnek, hiszen arra vagyok kíváncsi, hogy egy-egy, nyelvjárásinak vagy éppen a sztenderdnek megfelelő elem101 esetében a másoló tesz-e bármilyen módosítást. Természetesen arra is utalok, ha ebből a szempontból releváns egyéb változtatás is történik. Ugyanakkor nemcsak ilyen jellegű vizsgálatot lehet lefolytatni: egyes morfoszintaktikai változások, pl. ragozott ige helyett igeneves szerkesztésmód, mutató névmás helyett vonatkozó névmás stb., az írnoki gyakorlat, a lejegyzési folyamat szempontjából lehetnek érdekesek, tanulságosak. Mivel azonban ez a szempont a nyelvjárástörténeten kívül esik, e keretek között most nem tárgyalom.
Danyi Jánosné Tóth Erzsébet ellen a tortúra alatt felvett vallomási jegyzőkönyvének van egy fogalmazvány (20.) és egy másolati (21.) példánya. Előbbit a 10. kéz, utóbbit a 12. kéz készítette. A másolat egy bizonyos pont után megszakad, nem folytatódik, így az összehasonlítás csak részben folytatható le. A két irat között jelölésbeli eltérések mutatkoznak, vagyis a szavakat a másoló csak egy-egy elemben módosította (pl. e helyett e’, ll helyett l, h helyett H, éczaka helyett éjszaka, segéthete-de helyett Segéthet-tede’ stb.), ezekre azonban részletesebben nem térek ki, mivel nyelvjárási szempontból nincs relevanciájuk. Néhol egy egész tagmondat más formában szerepel, nyilván ez is hozzájárult ahhoz, hogy a másolás során bizonyos szavak, tagmondatok hiányoznak, esetleg tartalmilag azonos módon, de eltérő formában, megfogalmazásban szerepelnek. Azok a részek, amelyek 20-asban kihúzva szerepeltek, a 21-ből kimaradtak – érthető okokból. Ez leginkább nyelvjárási szempontból vagy a kialakuló írnoki nyelvi norma kapcsán lehetett volna érdekes: a 20-ban kihúzott ōtet, meg bōcsōllyék, bōcsūletessen, szerént, abbúl, mellyett ’melyet’, martonyosson, vették elōl, hitive’l nem található meg a 21-ben; a másolatban található hordóbúllis pedig a 20-ból hiányzik.
A nyelvjárási szempontból érdekes példákat az alábbi táblázatban foglalom össze. Az adatok közül a felsővárosi és a felül esetében történt módosulás. A 10. kéz Várasi adata, amely szó a norma részét is képezhette, a 12. kéznél a mai sztenderd formának megfelelően szerepel, míg 10. kéznél illabiálissal szereplő határozószó a 12. kéznél labiálissal látható. Utóbbi adat a
101 Fontos ismét utalnom arra, hogy ezek a fogalmi keretek szinkron nyelvészetből származnak, a vizsgált időszakban nincs még kialakult nyelvi norma.
171
mai sztenderd nyelvváltozatban is váltakozik. A várasi ~ városi adat utalhat arra, hogy a feltételezhető norma is változóban volt, és mindinkább a sztenderdizálódás felé mutat. A felül
~ fölül kapcsán nem zárható ki, hogy az írnok anyanyelvjárása lehetett hatással az alakra, de azt is mutathatja, hogy a mai sztenderdben stabil váltakozást mutató példák a 18. században is egyenrangúak voltak.
10. kéz 12. kéz
20. 21. Változás
felső Várasi Felső Városi a > o
fellūl fōllūl ë > ö
51. táblázat: A 20. és 21. irat összehasonlítása
A következő két irat, amelyet érdemes összehasonlítani, az Bordás Mátyásné Pápai Katalin ellen tett tanúvallomások jegyzőkönyvének fogalmazványi és tisztázati példánya. A fogalmazvány később került elő, így ez kapta az 57. (korábbi munkáimban CCVII. 70/B.-vel hivatkoztam rá), míg a tisztázat az 56. sorszámot (korábban CCVII. 70/A. jelöléssel láttam el).
A táblázatos bemutatásban is e szerint a sorrend szerint tüntettem fel az iratokat. Mivel tanúvallomásokról van szó, így a tanúk neveit is feltüntetem, azonban a két dokumentum nem fedi teljesen egymást: a piszkozatban szerepel Szabó József vallomása, amely a tisztázatban nem található meg, illetve a tisztázatban szereplő Simon Jánosné Pap Erzsébet, Faragó Erzsébet és Márton Isvánné Varga Ilona vallomásai a piszkozatban (és máshol sem) nem szerepelnek.
Így érthető okból az összehasonlítás négy tanú esetében nem végezhető el.102 Fontos még, hogy mindkét iratot a 4. kéz készítette, azaz itt az önjavítás válik vizsgálhatóvá. Ahogy korábban már utaltam rá (4.4.1. Hangjelölés, rövidítések, javítások), egy másik dokumentum is szolgáltat esetet az önjavításra: egy í-ző szót húzott ki az írnok, és a mai sztenderdnek megfelelő formával folytatta a lejegyzést.
A fogalmazványban és a tisztázatban ugyanazok a fontosabb nyelvjárási jegyek mutathatók ki. A jelölések tekintetében csupán minimális eltérés figyelhető meg, így itt csak néhány példát tüntetek fel: ūdobe’n, bizonsághnak stb. (bevezető kérdések); Ōrsebetūl, tūlō (Faragó János vallomása); álmat, mostonában stb. (Faragó Márton vall.); nyomorutta, lōtt stb.
102 Bár mindenképpen hasznos lett volna az összehasonlítás, hiszen sok adat érdekes lehetett volna a változtatás szempontból. Szabó József vallomásának néhány adata: ellottō, heján, adatt volna, Uratul, megh fūzetni, berit, Egirte, Segetve’n, Lépes Kū, hoznyi stb.; Simon Jánosné Pap Erzsébet vall.: hozá menyvén, emlétet, Fatenstūl, annik ’adnék’, détájban, meneczke, Szentōlt, el Szédōltek, dūltek, megh Gyogyétotta stb.; Faragó Erzsébet vall.:
megh Szédétette volna, foló, Kirt volna, Gyūtt, Kōllott, fekūnyi stb.; Márton Istvánné Varga Ilona vall.: elōttō, Szalannát, Kirt volna, nyavala, iszonu, fájdalmokal, gyanosága stb.
172
(Márton István vall.); Szūtt, vigigh stb. (Engi Katalin vall.); tavali, felō stb. (Király Mátyás vall.).
A fogalmazványban szerepelnek továbbá a Szalannat, az ulta, elig és Séncz szavak is, amelyek azonban a másolatban már nem kaptak helyet (ezekből csak az elig volt kihúzva).
Olyan javítások is előfordulnak, mint pl. Tapaj Katalin ~ Papaj Katalin; Andreӕ Kasza ~ Andreӕ Kása; Chatarina Engi ~ Catharina Engi, Papaj Kataninak ~ Papaj Katalinnak; Kūvūl
~ Kivūl; be hujulván ~ be haȷ̍u͂lván, amelyek közül az első alakok vélhetően tévesztés eredményei. A be’n ~ bent, Kin ~ Kint, Pedigh ~ Penigh egymás mellett élő alakváltozatok lehettek: a bent első írásos előfordulása 1808-ra,103 a kint-é 1669-re, a penig-é 1499-re tehető (TESz. 1967: 279, 1970: 493, 1976: 143).
Az alábbi táblázatban foglalom össze azokat a javításokat, amelyek nyelvjárási vagy a norma szempontjából érdekesek lehetnek.
4. kéz
Tanú neve 57. 56. Változás
Bevezető kérdések minimō minémō nyj. í (i) > szt. é
Iczakán Éczaka nyj. í > szt. é
Minimō Ménimō szt. i > nyj. é
Arestamban Arestomban nyj. a > szt. o
Minimō ménemō szt. i > nyj. é,
nyj. í (i) > szt. é
lenni lenyi szt. -ni > nyj. -nyi
Faragó János Kirt volna Kért volna nyj. í > szt. é
Almott Álmat szt. o > nyj. a
mivel mively szt. l > nyj. ly
fa Labokon Fa=lában szt. o > nyj. a Faragó Márton Szolgalotban Szolgálatban nyj. o > szt. a
Kirt Kérvén nyj. í > szt. é
megh nyomoritotta megh nyomorétotta szt. -ít > ? -ét
Márton István Kirvén Kérvén nyj. í > szt. é
nyomorik nyomorek nyj. í > szt. é nyomorika nyomorékka nyj. í > szt. é
103 Az adatom 18. századi előfordulása azt mutatja meg, hogy a bent határozószó ebben a formában korábbi és a TESz. forrásanyagán kívül eső hivatalos lejegyzésekben is felbukkant, ezért elképzelhető, hogy már ekkoriban is egymás mellett élt a két alakváltozat.
173 4. kéz
Tanú neve 57. 56. Változás
tōttō tette nyj. ö > szt. e
Engi Katalin me’nvin menvén nyj. í > szt. é
Tōrtinvén Tōrténvén nyj. í > szt. é
Kezet Kezit szt. -é > nyj. -i
vanyattattak vonyattattak nyj. a > szt. o szénylodik Sinlōdik nyj. é > szt. í, szt. ny > nyj. n
Király Mátyás be Kiatot be Kiáltot l betoldás*
Aszonyának Aszonnak szt. ny > nyj. n
Lesze’n liszen szt. é > nyj. í
52. táblázat: Az 56. és 57. irat összehasonlítása
A táblázatból kitűnik, hogy a mai sztenderdnek megfelelő formák felé történő elmozdulás többször fordult elő: tíz esetben a nyelvjárási í-ző szótag a sztenderd é-vel, két esetben az a-zó szótag o-val, egy esetben az o-zó szótag a-val, két ö-ző szótag e-vel, egy é-ző pedig í-vel jelent meg a tisztázatban. A bekiált esetében a piszkozatban l kiesés történik, ezt azonban a tisztázatban javítja a lejegyző. Így valójában csak a kieséshez képest van szó betoldásról, ezért is szerepel csillaggal (a példa tehát nem azonos a hónap ~ holnap típusú alakváltozatokkal). Az adatok alapján úgy tűnik, leginkább az í-zés jelensége lehetett normasértő – csakúgy, mint a 16.
századi északkeleti írnokok esetében (Papp 1961). A táblázatban azonban az -ít képző esetében a javítás „eredménye” kérdőjellel szerepel, hiszen ebben az esetben az é-zés nyelvjárási jelenségként is értékelhető – ezt alátámasztja a jegyző dunántúli származása –, ugyanakkor az az is felmerül, hogy az -ét képző ezen formája az írnokok normájában elfogadott, sőt, követendő volt (vö. 5.1. Fonológiai, morfofonológiai jelenségek). Fontos még az is, hogy az előzőekkel ellentétben egyszer éppen a fordított irányba, azaz az í-zés felé történik javítás. Utóbbi utalhat arra, hogy noha a jegyző igyekezett a feltételezhető írnoki normának megfelelően jegyzetelni, a lejegyzésbe mégis bekerülhetett az í-ző alak – akár a figyelem lankadása, akár a norma nem kellő szilárdsága okán. Figyelemre méltó az is, hogy a tisztázatban é-ző formák is megjelennek, ami magyarázható az í-zés túlkompenzálásával is. Úgy tűnik azonban, az írnok normatudatában az E/3. birtokos személyjel i formája, a főnévi igenév képzőjének -nyi alakja, az ly-ező és n-ező szavak elfogadhatóak voltak, hiszen a piszkozat adataihoz képest a tisztázatban a ma nyelvjárásiasnak tekinthető példák sorakoznak. Az ly kapcsán korábban már említettem, hogy
174
nem feltétlenül nyelvjárási ejtést kell esetében feltételeznünk, hanem az l-ezés kerülése miatti túlkompenzációt, így könnyen lehet, hogy a normában az l-ezés kerülése is elvárt volt.
A következő három irat, amelyet érdemes összehasonlítani, a következők:
Tanúkihallgatási jegyzőkönyv Kökény Andrásné Nagy Anna és Jancsó Pálné Szanda Katalin ügyében (4.), Tanúkihallgatási jegyzőkönyv Kökény Andrásné Nagy Anna és Jancsó Pálné Szanda Katalin ügyében (5.) és Tanúvallomási jegyzőkönyvmásolat töredéke Kökény Andrásné Nagy Anna és Jancsó Pálné Szanda Katalin ügyében (6.). Ahogy korábban is utaltam rá, nem minden tanúvallomás szerepel egyik vagy másik dokumentumban, így az összehasonlítást értelemszerűen csak néhány tanú esetében lehet megoldani. Az 5.-ből Szűcs János, Tóth István és az Eadem Testis kezdetű vallomás (előtte Nagypál Kata vallomása található, vélhetően rá vonatkozik) máshol nem szerepel. Az 5.-ben Farkas János, Kozma Balázs és Pintér Gergely vallomása a 4-esben és a 6-osban nem található meg, a 9-esben (Tanúkihallgatási jegyzőkönyv Pálfy Jánosné Köre Ilona ügyében) azonban fellelhetők a vallomásaik. Az események, történetek nagyrészt azonosak, ám a lejegyzés már közel sem az.
Egyrészt a 9-esben több információ szerepel, gyakran utólag vannak beszúrva a szavak, másrészt a két irat közötti lényeges fonetikai, morfematikai eltérések száma csak néhány példa erejéig mutatkoznak: Farkas János vallomása: ismég (5.) ~ īsméth (9.), Pecsétlé (5.)104 ~ pecs’ételte’105 (9.). Az utóbbi eset grammatikai javítást mutat, hiszen az igét az -á/-é jeles múltról a -t jeles múltra írta át a lejegyző. A kései ómagyar korban a kijelentő mód esetében négyféle múlt idő volt használatos, ezek közül az elbeszélő múltban lévő mondatok voltak a legnépesebbek. Elbeszélő múltat általában személytelen leíráskor alkalmaztak a fordítók, míg -t/-tt jeles múltat pl. egyenes idézetekben (Pólya 1995: 19), ez a funkcionális megkülönböztetés azonban a középmagyar kori használatról már nem mondható el (Haader 2006: 380). Mohay (2018: 20) szerint azonban ez a kijelentés sokkal árnyaltabban kezelendő, hiszen pl. a boszorkányperekben az elbeszélő múlt új szerepkörben tűnik fel (rontás, gyógyulás nyomatékosítása, a halál hangsúlyozása), illetve több forrás vizsgálata is arra mutat, hogy a mondást, közlést, illetve a mozgást kifejező igék használatában is fontos szerephez jutott.
Doktori disszertációjában megállapítja, hogy a -t/-tt jeles múlt használata az általa vizsgált 16.
104 „vallya, hogȷ̄ egjkor Csōkbe'n hita vólna az Fatenst, nem akart me'nni, mondá Kereláné, no meg bánod e'zt, mondá ā Fate'ns' ne'm bánom, hittel Pecsétlé, hogj meg fogja bánni, āmint másfél hétre' e'l rontotta, s- meg meresztette, és ā szajátt bé kapcsolták,”
105 edgj neminémū Gyermek Kōrōsztōlése után vendégségben hita Kōrele Ilona ā Fatenst, ez nem akarván el me'nni, momdotte[!] Kōre Ilona, no megh bánod ezt, ā Fate'ns, felele, hogj [...] megh nem fogná bánni, sokszor irt Kōre Ilona, hitévelis Pecs'éte'lte', hogj azt a Fate'ns megh bánnya, circiter másféll hétek múlva, ā Fatens Gyermekétt annyira megh rontotta, egészlen tagjait megh meresztette, ā Szájátt bé kapcsolta,”
175
századi misszilisekben 73%-os, az -á/-é jeles múlt 14,6%-os, míg a 17. századi levelekben már 78,5%-os és 14,7%-os arány fedezhető fel. A fentebb látható javítás a -t/-tt jeles múlt dominanciájára világíthat rá. Ahhoz, hogy az előfordulások pontosabb funkcióit megállapíthassam, teljes körű elemzésre lenne szükség, erre azonban a dolgozat alapcéljai miatt nem vállalkozom. Összességében az mondható el, hogy a 5. és 9. irat összehasonlítása a nyelvjárási jegyek összehasonlításának szempontjából nem hoz eredményeket. Továbbá Nagypál Katalin vallomása tekinthető még nagyon eltérőnek az 4. és 5. iratból, hiszen csak két szó erejéig található részleges egyezés: gjógȷ̄éttani ~ gȷ̄ógȷ̄éttoni; gjógjétotta ~ gȷ̄ógȷ̄éttatták. Az első példa azért érdekes, mert az o-ra javítás azt mutathatja, hogy az írnok normafelfogásában a zártabb hangzó is elfogadható volt, talán a feltételezhető dunántúli nyelvjárása is közrejátszott ebben.
Az alábbi táblázatban foglalom össze azokat az adatokat, amelyek lényeges eltérést mutatnak. Természetesen nemcsak ennyi tanú vallomása található meg az iratokban, de egyes esetekben csak kevés, legfeljebb hangjelölési szempontú módosítás fedhető fel (pl. néma h jelölése, l helyett ll, é helyett é’ stb.), de ezek részletes felsorolásától most eltekintek.
10. kéz 11. kéz Változás
állyon kōzikben állyon kōziben állyon közikbe’n többes szám >
egyes szám
106 Dékány Mihály vallomásában a következő nyelvjárási vagy a kialakuló norma szempontjából fontos szavak fordulnak elő legfeljebb hangjelölési különbségekkel: Fatenstūll, lōlte’, labomatt, segéllye.
107 Masa Gergely vall.: reá dūlt, erdōke’n, álmábúl, serkent volna fell, veréték, holnapban, ūdōtūll.
108 Sántha Mihály vall.: kénszerétte’ni, kōzikbe’n, bōcsūletes, Várasi, tūstén, segéthetet, elōl számlálta.
109 Babarczi Ferenc vall.: ollyas, fájdulni, emlétet; jōn; ki kūldōttek, tūstén.
176
53. táblázat: A 4., 5.és 6. irat összehasonlítása
Ahogy a táblázatból is kitűnik, kevesebb olyan javítás fedezhető fel, amelyek eredményei a mai normatív változatnak is megfeleltethetők. A 10. kéznél a sztenderdnek megfelelő alakra való önjavítás hat esetben mutatható ki: ë ~ ö, ü ~ ö, a ~ o, o ~ a irányú módosítás (utóbbi két példában), és a többes számú főnév egyes számban való feltüntetése. A ma nyelvjárásinak tartott elemek felé elmozdulás négy példában adatolható: j ~ gy, ö ~ ü, a ~ o, ü ~ ö. Ezen kívül igemód, a birtokos személyjel változására akad példa. Néhány esetben felmerül a lehetősége a tévesztésnek, magán- és mássalhangzó-kihagyásnak. A kōziben kétszer is előfordul Sántha Mihály vallomásában, egy sor eltéréssel ugyanazon az oldalon, így az első adat hatással lehetett a másodikra is a másolás során. A Molmas ~ Malmos az o ~ a, a ~ o irányú változatásba is tartozhat, hiszen mind a nyíltabb, mind a zártabb megvalósulásra találtam példát e hangok kapcsán, ám ez esetben valószínűbbnek tűnik, hogy a 10. kéz eltévesztette a lejegyzést a 4.
iratban, amit aztán az 5.-ben korrigált. Összességében az tűnik ki, hogy a 10. kéz önmagán belüli javításai többször inkább a sztenderdnek megfelelő szavakat eredményeztek, ezek vélhetően inkább megfeleltek az írnok normafelfogásának. A föröszt-re való javítás – ha elfogadjuk, hogy ez a szó is a norma részét képezhette –, szintén megfelel a normakövetésnek.
A 11. kéz módosításai is nyomon követhetők: láthatunk egy-egy példát az ny ~ n, ö ~ ë, gy ~ j, ë ~ ö és o ~ a változtatásra, amelyek a sztenderd formák felé mutatnak. Ugyanakkor nála is előfordult, hogy a 10. kéz sztenderdnek megfelelő adatait nyelvjárási formában másolta le:
itt n ~ ny, ë ~ ö és j ~ gy módosítás történt. Az n ~ ny kapcsán (csontyban ~ csonytyában) a
110 Várasdi Pál vall.: fell nem kelhetet, gondȷ̄ ok; fel Zugorétotta, megh gȷ̄ógjéttaná.
111 Puskás András vall.: ki Késértette; meghis holt.
112 Farkas Mátyásné vall.: az ūdōtūl, gjanósságha.
113 Lantos János vall.: gȷ̄ ógȷ̄étotta, Kōkénynéje.
177
tévesztés lehetősége is felmerül a ty hang megléte miatt. A 11. kéz felfogásában az ö-zés jelensége elfogadottabb lehetett, mint a 10. kéznél, a jön ~ gyön ige lejegyzésében pedig bizonytalanság tapintható ki a 11. kéznél, csakúgy, mint a 10.-nél. Az is kirajzolódik, hogy másolás eredményeképp nem feltétlenül ugyanazok a szóalakok bukkantak fel, hiszen a másolást végző kéz gyakran a saját normafelfogásához igazította az adatokat, azaz az írnokok nem egyformán értelmezhették a kialakulófélben lévő sztenderd változatot. A nem egységes nyelvváltozatot mutatja az is, hogy egyes írnokok a saját lejegyzéseiken belül is eltérő módon jegyeztek le egyes szavakat, kifejezéseket.
Az iratok összehasonlítása során feltűnt, hogy Kökény Andrásné Nagy Anna, Dancsó Jánosné Hisen Borbála és Katona Ferenc ügyében felvett tanúvallomási jegyzőkönyv (7.) és Széll Zsuzsanna, Borbola Ferenc, Dugonics Mihályné Barak Margit és Végh Istvánné Koncz Sára elleni vallomásokat tartalmazó dokumentum (8.) azonos nevű tanúk vallomásait tartalmazza: Kotogány Ferenc, Simony Mihály, Bárány János, Csúcs Demeter, Szegi József, Csaldi György, Szutyor Anna, Panó Éva, Katona György, Csányi János, Tóth György Anna.
Természetesen az átfedés itt sem teljes, hiszen a 8-as olyan tanúvallomásokat is tartalmaz, amelyek a 7-esben nem fordulnak elő (egyes nevek azonban további iratok eltérő vallomásaiban előkerülnek). Mindkét iratot a 11. kézhez társítottam. A javításokat tekintve, kevés, kisebb változtatás mutatható ki a 7. és 8. irat között, így itt a táblázatos bemutatást nem szükséges alkalmaznom: babonás vóltátúll ~ babonasághtull, három holnapok ~ 3 holnapi (Kotogány Ferenc), ne’m hiván ~ nem hivatta (Szutyor Anna), tōle ~ Fatenstūl (Panó Éva), neminémū ~ bizonyos, e’l akarván ~ el akart (Katona György), gyógyéttása ~ gyogjéttattasa (Csányi János).
A legtöbb példa kapcsán azonban egyáltalán nem történik módosítás: ūdō, pōrōlt, emlétet, mennyi ’menni’, vették fe’ll, hiti, megh holt, sénlōdik, az ablatívuszi határozóragok zártabb formái stb. Ezek a jelenségek feltehetőleg megfelelhettek a 11. kéz saját normájának, nem tartotta szükségesnek, hogy a szóalakokat megváltoztassa. Az azonos előfordulásokat magyarázhatja még az is, hogy a kéz ragaszkodott az általa lejegyzett eredeti szöveghez, azt a másolás során egyáltalán nem akarta megváltoztatni.
178 7. Összefoglalás, kitekintés
Dolgozatomban az 1726 és 1744 keletkezett szegedi boszorkánypereket vettem gőrcsó alá. A vizsgálat célja többrétű volt, ezeket foglalom össze röviden.
1. A dokumentumok lejegyző kezeit igyekeztem egymástól elkülöníteni. Ehhez előzetesen paleográfiai szempontból készítettem el egy csoportosítást – ez a 3.1. és 3.2.
alfejezetekben található meg. Néhány lejegyző kézírását más dokumentumban nem fedeztem fel: az 1. Fodor Ádám, 2. makói tanács, 3. Podhradszky György?, 7. Muhoray Mihály, 9.(?), és 13. (?) kéz esetében csak egy-egy iratot tüntettem fel, esetükben tehát bizonytalanság egyáltalán nem merült fel. A 9. jegyző kapcsán megjegyzendő, hogy csupán egy néhány soros bejegyzést találtam a Dóka Panna és Kökény Andrásné Nagy Anna ügyében született tanúkihallgatási jegyzőkönyvtöredékben. A további lejegyzőket illetően, a 4. Barcza János, 8. Dany János?, 9.
(?), 11. (?) és 14. (?) kézhez csoportosított iratok esetén nem merült fel különösebb bizonytalanság. Ezzel szemben az 5. Széplaky János, 6. Kerny János, 10. Nagy Pál?, 12. Lábadi Ádám? kezének kapcsán egy-két dokumentumot tekintve a paleográfiai besorolás helyessége kétségesnek tekinthető (ezekre mindegyikük esetében külön utaltam). Ezért is tartottam fontosnak, hogy a paleográfiai szemponton túl Haader (1998) nyelvi elemzési módszerét is alkalmazzam. Ebbe a hangjelölés, helyesírás, sorvégi elválasztás, szövegek tagolása (főleg központozás), nyelvjárási kép, esetleges hibák jellegzetességeinek vizsgálata tartozik. Ezek közül azonban nem mindegyik rendelkezik azonos súlyú bizonyító erővel. Az elkülönítéshez a hangjelölésre, helyesírásra, sorvégi elválasztásra és a nyelvjárási képre vonatkozó jellemzőket tekintettem fontosabbnak, az iratok jellegénél fogva a javítások és a szövegtagolás, központozás kisebb mértékben járult hozzá a csoportosítás helyességének megállapításához (részletesebben ld. 4. A kezek jellemzési szempontjai). Mindezekhez egy további elemezhető aspektust, a rövidítések vizsgálatát is bevontam, amely szintén változó jelentőségűnek bizonyult. A különböző specifikumok felsorakoztatása megerősítette a paleográfiai osztályozás helyességét, vagyis a bizonytalan besorolású dokumentumok esetén nem volt szükség a paleográfiai rendszerezés módosításra. A vizsgálat során az is megerősítést nyert, hogy a komplex módszer alkalmazása nemcsak a kódexek vagy misszilisek, hanem a hivatalos regiszterbe tartozó iratok lejegyzőinek elkülönítésében is eredményesnek tekinthető.
2. A vizsgálat további célja az volt, hogy a nyelvjárási jegyek feltérképezésének segítségével kiderítsem, hogy az 1726 és 1744 között a szegedi magisztrátusban dolgozó írnokok anyanyelvjárása megállapítható-e. A 4. kéz (Barcza János) esetében egy korábbi tanulmányomban azt állapítottam meg, hogy a nyugat-dunántúli vagy a közép-dunántúli–