Ahogy korábban már említettem (ld. 2. A forrás), a vizsgálat nem terjed ki a teljes egészében latin nyelvű iratokra, hiszen az írnokok és tanúk nyelvjárásának meghatározásában a magyar
22
nyelvűek játszanak szerepet. Természetesen a latin nyelvű iratok is érdekesek lehetnének abból a szempontból, hogy lássuk, egy-egy írnok mennyire volt pedáns latin nyelvű tollforgató, illetve az is vizsgálható lenne, hogy milyen interferencia-jelenségek mutathatók ki a dokumentumokból, de erre elegendő nyelvismeret hiányában és a vizsgálat alapcéljai miatt sem vállalkozhatom. Azokat a lejegyzéseket, amelyek nagyrészt latin nyelvűek, de található bennük valamennyi magyar nyelvű szöveg, itt nem tüntetem fel, hanem a magyar nyelvűek között tárgyalom, két kivételtől eltekintve. A harmadikként feltüntetett perfelvétellel kapcsolatban Brandl–Tóth G. (2016: 178) írja, hogy Reizner szétválasztva tette közzé a perfelvételt (CCVII.
28.) és Kökény Andrásné Nagy Anna vallomását (CCVII. 3.). Mivel itt a perfelvétel részének tekintendő a vallomás, így Brandl–Tóth G. együtt közli mindkettőt. A vizsgálat céljai miatt én csak a magyar nyelvű szövegrésszel, Kökényné Nagy Anna vallomásával (CCVII. 3.) foglalkozom, így az egybetartozó szövegek latin nyelvű részét a kihagyott iratok között sorolom fel. A másik kivétel, a talán boszorkánysággal vádolt Jámbor Katalin bűnügyében a tanácstagok szavazatairól készített jegyzék, (CCVII. 63.), amelyben egyszerre két személy kapcsán is megtalálható egy-egy szavazási jegyzőkönyvív. A szavazók megegyeznek, csak a büntetési tétel különbözik, a két személy esetét egy függőleges vonal választja el (Brandl–Tóth G. 2016:
311). A második személy esetében három magyar szó13 van feltüntetve a dokumentumban (Csipkekōtō ellen tortura.), de mivel a jegyzék többi, nagyobb része latin, így a kihagyott dokumentumok között is feltüntetem. A nem vizsgált latin nyelvű iratok legfontosabb adatait a Függelék után következő, 3. számú mellékletben sorolom fel.
13 Ebből azonban egy név, egy pedig latin eredetű átvétel.
23 2.3. Magyar nyelvű iratok
A boszorkányperek lejegyző kezeinek megállapítása és névhez társítása nem egyszerű feladat, hiszen ahogy E. Abaffy is (1965: 13) említi, vagy túl sok aláírás szerepel egy-egy iraton, anélkül, hogy fel lenne tüntetve, ki volt a lejegyző, vagy egyáltalán nem szerepel semmilyen név a hivatalos dokumentumon. A szegedi korpusz esetén tudunk olyan iratról, amely esetében biztosan kiderül az írnok neve, és olyanról is, ahol csupán kikövetkeztethető a lejegyző az aláírásokhoz tartozó három személy közül. Ahogy a 3.1. alfejezetben is feltüntetem, vannak olyan dokumentumok, amelyekben több kéz munkája is felfedezhető, illetve olyan is, ahol a három aláírás azonos kézírást mutat, azaz a lejegyzőn kívül a másik két személy csak közvetten lehetett közreműködő. Itt elsődlegesen tehát a paleográfiai szempontot tudtam felhasználni, azaz az aláírásokat összevetettem az irat többi részének betűvezetésével, ez alapján tettem megállapításokat.
A részletesebb elemzés elvégzéséhez a magyar nyelvű vagy magyar nyelvű szöveget is tartalmazó iratok betűhív átiratát készítettem el, melyek együttesen 286 ezer karaktert tesznek ki. A magyar nyelvű iratok névhez társítása a 3.1. és 3.2. alfejezetben található meg, de ezen kívül az alábbi táblázatban összegyűjtöttem a legfontosabb adatokat is, amelyek a könnyebb kereshetőséghez nyújtanak támpontot.
24
25
26
1. táblázat: A magyar nyelvű iratok sorszáma, lapszáma, típusa, kezek száma, műfaja
27 2.3.1. A betűhív változat elkészítésének elvei
Az elkészült átiratokat a disszertáció Függelékében adom közre. Az átírás esetében Bratinka–
Szigeti (1991) átírási elveit tartottam irányadónak, kiegészítve néhány saját megoldással (az eltérő megoldás félkövérrel kiemelve).
Az iratok címeit Brandl–Tóth G. (2016) kiadványával összhangban közlöm, megtartva az általuk felállított időrendi felsorolást is), illetve zárójelben feltüntetem a Reizner-féle jelölést, ahol lehetséges. Az irat fejlécében szerepel továbbá a levéltári jelzet, alatta pedig az új kiadás megfelelő oldalszámai.
Bratinka–Szigeti (1991) Berente (2021)
nem különböztetik meg a mai és régi, nyújtott S-eket,
nagykezdőbetűt írnak, ahol indokolt egységes s betűk; kis- és nagykezdőbetűk megtartása, ahol nem egyértelmű, kisbetűvel írom át
a z betűk különböző írásmódjai helyett egységesen járnak el
egységes z betűk
megtartották a cz, szsz betűkapcsolatokat cz, szsz, nyny betűkapcsolatok megtartása a rövid és hosszú magánhangzók jelölése többnyire a
mai helyesírással egyező; kivételt képez az ő és ű, ahol az időtartam jelölésének nincs nyoma: ö-vel, ü-vel írták át a két ponttal vagy rövidke vesszővel jelölt változatokat
íráskép szerint (ā, ē, ī, ō,1 ȯ, ū stb.)
az i betűn mindig pont található, ezért így írták, illetve
a vastagon lehúzott formáját j-nek ahol nincs pont, pótlom (a j esetében is), de lábjegyzetben utalok rá; hosszított i átírása j-re helyesírástörténeti meggondolások alapján a magyar
nyelvű szövegben megtartották az e betűk mellé/fölé írt és az ékezetektől világosan elkülönülő aposztrófokat
e’ megtartása; ha nem lehet egyértelműen elkülöníteni az ékezettől, lábjegyzetben utalok rá
az archaikus írásmód ritka: eö, a gh, az ÿ (elvétve: y), valamint a nazálisnak vonallal való jelölése (pl. se̅ mi)
archaikus írásmód szerint, rövidítések jelölése megtartva (nemcsak nazálisoknál)
a rövidített ragokat (pl. -nak/nek, -ban/ben) dőlt betűvel feloldják; a többi megszólítást, címet stb.
jelölő hagyományos rövidítést a magyar szövegben a kézirat szerint közlik, illetve lábjegyzetben oldják fel
rövidített ragok feloldása a főszövegben, dőlt betűvel;
a rövidítések a szöveg szerint; a rövidítések feloldása rövidítésjegyzékben; a vonal nélkül álló, de rövidítést mutató utolsó betűk feloldása a főszövegben dőlt betűvel
a szöveg központozási sajátságait egészében megtartották, a sorvégi kettős elválasztó jeleket helyettesítették a mai kötőjellel
központozás teljes megtartása, a kettős elválasztójeleket is (sor végén és sor elején is)
1 Az átirat készítésekor egyedül az ô graféma esetén éltem egyszerűsítéssel, ezt ō-ra írtam át, mivel nem mindig volt egyértelmű az olvasat.
28
Bratinka–Szigeti (1991) Berente (2021)
a függőleges vonalak (lineák) a kézirat sorvégeit, a félkövér számok a jegyzőkönyv eredeti lapszámozását jelölik
kézirat sorvégeire utal egy függőleges vonal (főleg utólagos betoldásoknál), kettős függőleges vonal utal a sortörésre
a bekezdéseknek a korra jellemző „kikezdések”
felelnek meg
a szöveg tükröztetése, ahol csak lehetséges;
eredetiben kihúzott szövegrész: ( )-ben, utólagos betoldások a főszövegben, de lábjegyzettel ellátva a szöveg eredeti zárójeleit az írásképhez igazodva
kettőspont követi, illetve előzi meg; hasonló meggondolásból írták megemelten a sorszámnévi végződéseket
az eredetinek megfelelő jelölések megtartása, sorszámnévi végződések felső indexben az íráskép szerint
a saját szerkesztési jeleket szögletes zárójelbe helyezték: [!] utal a rendhagyó vagy nyilvánvalóan téves alakra, az olvasati nehézségeket a [?] is jelzi
téves alak: [!], bizonytalan olvasat: [?], nem kiolvasható szövegrész: [...]
2. táblázat: Az átirat készítésének elvei
29