A harmadik kéz jellemzése

A harmadik kéz esetében két személy is felmerül a lejegyzést illetően, hiszen a szegedi tanácsnak küldött levél végén két név szerepel: Podhradszky György és Nagy Pál. A kézírás egyedi, más iratban nem bukkantam rá. Ahogy korábban már utaltam rá (3.1. alfejezet), a levél tartalma alapján Podhradszky maga írhatta a levelet, esetleg diktálta Nagy Pál segédjegyzőnek.

Ez esetben azonban a fej és kéz nem tekinthető azonosnak.

4.3.1. Hangjelölés, helyesírás, rövidítések, elválasztás, javítások

A jelölési sajátságokat az alábbi táblázat foglalja össze. Az a graféma esetében az ā és a’ jelölés mind a tíz esetben az az névelő rövidítését szolgálja, tizenhat alkalommal kiírva szerepel a névelő. Jellemzőnek tekinthető az ö és ü esetében a hosszú ékezettel jelölés, az i/í esetén a j (bár nem ez a fővariáns), a gy helyén megjelenő gj és gẏ. A vagjs ’vagyis’ esetében egyrészt a tévesztés lehetősége sem zárható ki, másrészt a gj betűkapcsolat kettős funkciót láthat el:

egyúttal utalhat a gy és i hangra. Nyolc esetben a g mellett a néma h is megjelenik, de ez nem tekinthető jellegzetesnek ennél az írnoknál. A k hangot jelölő c két esetben latinból eredeztethető szavaknál fordult elő: Capitány, Specificálni. A tẏ csak egy vezetéknévben (Mihalovittẏ) található meg, más szó nem érintett, ugyanakkor a ly esetében is szerepel egy

17 http://tmk.nytud.hu/3/

18 Németh (2017: 53) összefoglalása alapján tudható, hogy a betelepülés az 1710-es években kezdődött.

50

alkalommal pont: ollẏanok. Az nÿ egy településnévben (Posonÿ), az u hangot jelölő ū, u̾ egy-egy latin szóban fordul elő (Senatoratūs, Ju̾ly), az ugyanezt a hangot jelölő ü pedig tévesztés eredménye lehet (Tudgyük). A Carpsovius kapcsán említhető z ~ s jelölést nem vettem fel a táblázatba.

Hang Graféma Hang Graféma

a a, ā, a’ j j

á a, á, ȧ o, ó o, ó

c c ö, ő ő, ö, ō, eō, ȯ, o

cs cs s s

e e sz sz

é é, e, ė, ē u, ú u

gy gy, gj, gẏ ü ű, ü, ū

i, í i, j, í zs s, z

7. táblázat: A 3. kézre jellemző hangjelölési sajátosságok

A kettőzött mássalhangzók esetében nyolc alkalommal történt rövidülés, a geminálódás pedig hét példát érint intervokális helyzetben: ȧllyatin[!], illyetin, Méltossághos, ollẏanok, ollyanok, tollaltatéké, világossan. A példák kapcsán azonban érdemes megjegyezni, hogy nem biztos, hogy valóban a kiejtést tükrözik (pl. tollaltatéké), elképzelhető, hogy írássajátságként kell értelmeznünk, csakúgy, mint a mitt vagy mintt esetében. Összességében ez a jelenség nem tekinthető jellemzőnek ennél a kéznél (igaz, mindez csak egyetlen dokumentum alapján mondható el).

A rövidítések jelölése kétféle módon történt ennél a lejegyzőnél. A betű fölötti vízszintes vagy függőleges vonal a betűk kihagyására utal, itt csupán néhány példával illusztrálva:

kg̅ lmetek, Kg̾lmetek ’kegyelmetek’, Nag̾ha ’nagysága’ Zaffiri Um̾ ’uram’, ugyanakkor előfordult az is, hogy nem szerepelt semmilyen jelölés a rövidítés jelzésére: Um ’uram’, latin N[ota] B[ene], illetve csak a betű megformálása utal a rövidítésre egy latin kifejezésben: p[ro]

notitia. A betű fölött elhelyezett különlegesebb rövidítésjelek (pl. a nagysága vagy uram szavak esetén) a vizsgált kezek között ritkának számítanak. A -bVn rag kétszer rövidített változatban, kétszer kiírva szerepelt. Rövidítés során pont helyett kettőspontot is alkalmaz a harmadik kéz.

A lejegyző az elválasztáskor többféle megoldást is alkalmaz, hiszen a sor végén kettős vessző (hétszer), vessző (négyszer) és rövid gondolatjel (négyszer) is feltűnik. Az elválasztásban nagyon tudatos a lejegyző, hiszen egyetlen alkalommal sem marad el az elválasztás jelölése, illetve mindig a szótaghatáron választja el a szavakat.

51

A javítások száma itt is csekélynek mondható, hiszen összesen négy esetben látható az eredeti szóra vagy szótagra való ráírás: éránta helyett felőle, dologhnak helyett dologhban, te helyett tele, illetve egy nem kiolvasható szó helyett Dorro. Utólagos sor fölé vagy sor elé történő beszúrás is csak három esetben történt. Betű- vagy ékezettévesztés is csak néhányszor fedezhető fel: ȧllyatin, eltemetentni, Őrdōngōnséget, Tudgyük. A dokumentum tisztázat (Brandl–Tóth G. 2016: 245), ez is magyarázza, hogy a levél megfogalmazója megfontolt lehetett, aki igyekezett minél kevesebb hibát ejteni a lejegyzéskor.

4.3.2. Nyelvjárási kép 4.3.2.1. Magánhangzók

Az illabiális-labiális megfelelések közül először az ë ~ ö hangviszonyt áttekintve, három hangsúlyos, egy hangsúlytalan szótagi, egy toldalék előtti és egy toldalékbeli ö-zést fedezhetünk fel: kőll, lőtt volna, nem kőllőne, őrőg, helőtt ’helyen’, kg̾lmetok ’kegyelmetek’. A kell, lesz különböző alakjai, az öreg és a -tt helyhatározórag előtti magánhangzó illabiálissal egyszer sem szerepelt ennél a lejegyzőnél. A kell ige kapcsán megjegyezném, hogy egyes írnokok számára a labiális forma elfogadottabb lehetett, ugyanis a 3. kézen kívül a 4., 5., 6., 7.

és 12. kéz is szolgáltat ö-ző adatokat. Az -en helyhatározórag, a lesz ige kijelentő és felszólító módú alakjai (lészen, légyen) és a rövideden utolsó magánhangzója sem szerepelt labiálissal. A kegyelmetek T/2. személyű birtokos személyjelének egy labiálisával szemben három illabiálist tartalmazó adat található.

Ezzel szemben a labiális-illabiális megfelelések közé tartozik a -ked(ik) képző és a(z) -(j)ük T/3. birtokos személyjel illabiálissal látható példái: Szōkőlkedgyenek és Mesterségeket.

A toldalékok mai formájukban más adatokban nem találhatóak meg.

A magánhangzók zártsági fokát tekintve először a nyíltabb magánhangzós adatokra térnék ki. Az i ~ é/ë esetei között a következő példák mutathatók be: érant (kétszer), érantis, érégységből, szerént és tollaltatéké ’találtatik-e’. A példák mai sztenderdnek megfelelő formái nem fordulnak elő. Az u ~ o esetében egy példa szerepel: reájok, birtokos személyjel másik szóban nem is látható. Az ü/ű ~ ö/ő kapcsán a hangsúlytalan szótagban nyíltabb magánhangzós Pöspök, Szōkőlkedgyenek, a hangsúlytalanban az ā minémő, betōt adatokat lehet bemutatni.

Ennél a lejegyzőnél egyikre sem találunk ellenpéldát. Végül az o ~ a példái szerepelnek:

ȧllyatin[!], Partikaját ’portékáját’. Az olyan névmás kétszer a mai sztenderdnek megfelelő formát mutat, a nyíltabb hangzós adat elírás is lehet. A portéka német jövevényszó, amely a középkori latin partheca-ra vezethető vissza (TESz. 1976: 260), és csak egyszeri előfordulású.

52

A zártabb magánhangzós példák közül utalnék az í-zésre, amely ennél az írnoknál csak szűkebb körben fordul elő: Dizma (hangsúlyos), Partikaját (hangsúlytalan), Kentik (toldalék).

A dézsma, portéka szavak, és a T/3. igei személyrag é-ző változatai nem szerepeltek, ugyanakkor a felszólító módú, alanyi ragozású E/3. személyű igei személyrag csak nyíltabb formában fordul elő: inficiáltassék, ne terheltessék, okoztassék. Az E/3. személyű birtokos személyjel zártabb formája, amely több mai magyar nyelvjárási régióban – közép-dunántúli–

kisalföldi, dél-dunántúli, dél-alföldi, palóc, északkeleti – is jellemző (vö. Juhász 2003: 267–

311.), ennél az írnoknál is megtalálható két példában: Levelit, Testít (tárgyrag előtt).

Ellenpéldaként egy szó szerepel: életet ’életét’. Az o ~ u és ö/ő ~ ü/ű esetében egy-egy példát találunk: Plebánus (hangsúlytalan), Esztendőktűl (toldalék). Megjegyzendő azonban, hogy a plébános a latin eredetű plebanus átvételre vezethető vissza, és az 1700-as, 1800-as évekből is származnak még zártabb magánhangzós alakok (TESz. 1976: 225), így az alakváltozat nem feltétlenül nyelvjárási forma. A toldalék esetében található egy nyíltabb magánhangzós adat, igaz, nem az ablativusi, hanem az elativusi határozórag érintett: érégységből. Végül az a ~ o zártabb hangzós formáira térve, a tollaltatéké ’találtaték-e’ (hangsúlyos) csak egyszer szerepel ellenpár nélkül, és az á utáni o-zást mutató hazom sem fordul elő többször. Az á utáni o-zás egyébként hat magyar szóban (Larma, faradozunk, kaszaltassa, másra, tollaltatéké, varakozni) és hat latinból átvett, de magyar ragokkal ellátott szóban is megvalósulhatott volna (Circumstantiakat, Compillatiojáᶀan, exeqvaltatni, expediáltatni, inficiáltassék, Patientiával).

4.3.2.2. Mássalhangzók

A mássalhangzókat érintő váltakozások a magánhangzókhoz képest is jóval kevesebb alkalommal tűnnek elő. Az l-ezésre csupán a helőtt ’helyen’ egyetlen adata mutatható ki, csakúgy, mint a palatalizálódó Cselyėdem. A főnévi igenév képzőjének palatális -nya változata a tudnya illik példájában látható, ezzel szemben azonban nyolc példa is -ni változattal szerepel.

4.3.2.3. Lehetséges nyelvjárási régió

Ennél a kéznél két lehetséges név merült fel lejegyzőként: a feltehetőleg palóc származású Podhradszky György és Nagy Pál, akiről közelebbi információt nem sikerült találnom. A levelet valószínűleg vagy maga a főbíró és főjegyző írta, esetleg Nagy Pálnak diktálta. Ha a palóc származásból indulunk ki, érdemes áttekinteni, hogy melyek azok a jegyek, amelyek ezt alátámaszthatják. A nyelvjárások kurrens területi felosztása szerint a palóc nyelvjárási régiót négy tömb alkotja: a középső, a nyugati, a déli és a keleti. A tömbök ezen kívül különböző nyelvjáráscsoportokból állnak, így a régiót tagoltság és változatos nyelvjárási kép jellemzi. A fentebbi nyelvjárási jegyeket áttekintve, az asszociatív ö-zést mutató példák, a köznyelvi ú, ű

53

helyén a szóvégi ó, ő, szórványosan a zárt í-zés, az ly-ező adat, a főnévi igenév -nya formája, a T/3. birtokos személyjel nyíltabb formája, az E/3. személyű -e/é birtokos személyjel zártabb alakja a középső tömbben jellemző, az á utáni o-zás pedig megjelenhet a nyugati tömbben is.

Az ö ~ ë váltakozás szintén megfelel annak, hogy a nyelvjárási régió inkább az illabiálisok felé tolódik el. Az é-zés ma leginkább a Dél-Dunántúlon és Erdély egyes vidékeire jellemző jelenség (Fodor 2003: 338), az eránt, ëránt több területhez, településhez is köthető, a fentebb feltüntetett dunántúli és székelyföldi területeken kívül többek között Borsod vármegyéhez, Szenteshez, Veszprém megyéhez stb., míg az ërigy Nagyszalontán, az irégy Zala és Szabolcs-Szatmár megyékhez köthető (ÚMTsz. 1988: 1096). Utóbbi adatok azt mutatják, hogy egyes é-ző szavak más területeken, így a palóc egyes részein vagy a palóc nyelvjárási régió közelében is ismeretesek lehetnek, lehettek. Ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy a szerént és az érant nem feltétlenül a nyelvjárásra utaló példák, hiszen az írnoki nyelvváltozat részét képezhették (Németh 2004: 67, Papp 1961: 216), így ezek területi elterjedtsége kevésbé tekinthető relevánsnak, és a nyelvjárás meghatározásában sem játszhatnak különösebb szerepet. A TMK-ban lefutatott keresés¹⁹ is ezt támasztja alá, hiszen az eránt, éránt Békés (pl. Bosz. 487.), Bihar (pl. Bosz. 18.), Csongrád (pl. Bosz. 100.), Nógrád (Bosz. 505.), Pest (Bosz. 204.), Somogy (Bosz. 219.), Sopron (pl. Bosz 261.), Szabolcs-Szatmár (pl. Bosz. 310a), Tolna (pl. Bosz. 350.), Vas (Bosz. 400.), Veszprém (pl. Bosz. 404.), Zala (pl. Bosz. 409.), míg a szerent, szerént az előbb feltüntetett megyéken túl Komárom (pl. Bosz. 113.), Győr (Bosz. 128), Heves (pl. Bosz 145.), Pozsony (pl. Bosz. 207.), Sáros (Bosz. 515/a.), Zemplén (pl. Bosz. 447.) megyei és kolozsvári (pl. KBosz. 13.) boszorkányperekben is megtalálható. Összességében azonban az tűnik ki, hogy a levél lejegyzője olyan jegyeket őrzött meg, amelyek megfelelnek a palóc nyelvjárási régió ismert jelenségeinek, így feltehetőleg maga a főjegyző írta a levelet. Az ő neve mellett szól az is, hogy a 10. kéz esetében Nagy Pál neve merült fel mint jegyző; a 3. kéz levele és 10. kézhez társított dokumentumok pedig paleográfiailag kétségtelenül elkülönülnek.