Konklúzió helyett

Ahogyan az európai nemzeti közszolgálati médiumok helyzete is mutatja, ma már a fő törés-vonal nem a piaci és a közmédiumok között van, hiszen a nagy nézettségű nyugat-európai közcsatornák műsorpolitikában már alkalmazkodtak a nézői elvárásokhoz. Ma Európában a televíziós vezetők és döntéshozók a fő veszélyt a digitális technológiák előretörésében lát-ják. Természetesen fontos kérdés a televíziós disztribúció átalakulása (online aggregátorok), a programok multiplatform elérése (web2-es elérések), a második és harmadik képernyő használata, a perszonalizáció (navigációs rendszerek), a lineáris tévézés helyett a letöltések növekedése (IPTV, VOD, OTT stb.), valamint az új, online médiaszereplők által előállított új típusú tartalmak jelentette konkurencia. De tartalmi szempontból a közszolgálati média létjogosultságát továbbra is éppen az az űr indokolja, amelyet a főbb általános és a kisebb tematikus kereskedelmi televíziók hagynak maguk után a médiapiacon.

Tegyük hozzá: az, ami ma a legnagyobb veszélynek látszik, tehát a digitális világ, az on-line médiafogyasztás előretörése a on-lineáris tévézés ellenében, óriási esély is lehet a közmédia számára. Hiszen növekszik a potenciális közönség különböző rétegeihez vezető elérési utak és lehetőségek száma, ami a közmédia valódi erősségét jelentő egyedi, minőségi tartalmak szempontjából kulcsfontosságúnak bizonyulhat.

Az viszont egyértelműen és határozottan állítható, hogy a nemzeti értékekre és a maga sajátos hagyományaira építő, a folyamatos megújulásra képes, az innovációra egyre nagyobb hangsúlyt helyező, a piaci formátumokból is tanulni képes, az alapvető irányt a különböző nézői rétegek különböző platformokon való elérésében látó, „tartós” és minőségi kulturális termékeket előállító közmédiára nagy szükség van. A közszolgálatiság eredeti alapértékeihez visszatérő, a társadalom igényeiből kiinduló, a közösség felé egyértelműen pozitív üzenetet megfogalmazó közmédia alapvető szükséglete minden nemzeti közösségnek. Ahogy a füg-getlen brit médiakritikus Ben Hammersley fogalmazott 2013. május 31-én az EBU brüsszeli konferenciáján (Media Summit – Vision 2020) tartott előadásában: az európai közszolgálati televízióknak nem a kereskedelmi tévékhez képest kell meghatározni önmagukat, és nem szabad megijedniük a social media előretörésétől sem. A közmédiának Európában mindent alá kell rendelnie annak, hogy hogyan tudja eredeti célkitűzéseit kitartóan és színvonalasan teljesíteni, hiszen valódi teljesítményét az utókor fogja megmérni.²⁷

27 „You’re not judging yourselves against Google and Facebook – they’re playing a completely diff erent game.

You should be judging yourselves on what your grandchildren will say when they see what you have left behind.”

Hammersley i. m. (1. lj.)

Kulin Zoltán*

1. Bevezetés

A nemzeti identitás olyan sajátos, közösséghez kapcsolható élmény, amelyet önmagában is megélhet az ember. Tudatosan vagy spontán a politikai, kulturális, gazdasági, történelmi vagy társadalmi hagyományok, vonzalmak, normák, kötődések alapján. Nem feltétlenül kell társaság ahhoz, hogy tapasztaljuk, átéljük ezt az érzést. Ilyen alkalom lehet, ha felcsendül a nemzeti himnusz, kifut a pályára a válogatott focicsapatunk, de felébresztheti bennünk többek között a televízió vagy rádió, ha nem háttérzajként, hanem célirányosan „élünk vele”.

A tudatos tévénéző és rádióhallgató érdeklődési körének megfelelően választja ki kedvenc műsorait, témáit, vannak kedvelt média személyiségei, akiket igyekszik megkeresni a külön-böző csatornák műsorfelületein. Gyakran nem az anyanyelvén készült műsorokra is kíváncsi, ha azok a nemzetiségét érintő információkat, véleményeket hordoznak.

A kisebbségi létben hatványozott szerepe lehet a nemzeti identitás fenntartásában az anyaországi, illetve az adott határon túli térségben működő anyanyelvi médiának. Az elcsatolt területeken a határ közelségének köszönhetően az analóg (földfelszíni) sugárzás mellett szinte mindenütt foghatók a magyar közszolgálati és országos kereskedelmi csa-tornák műsorai.

Kárpátalján vannak olyan falvak, ahol még a fi atal nemzedék is nehezen érti vagy egy-általán nem beszéli a többségi nemzet nyelvét, az idősebbekről nem is szólva. Ez az a réteg, amelynek erősen rögzült televíziózási és rádiózási szokásaik vannak: ha televízió, akkor a

„Duna” vagy az „M1”, ha meg rádió, akkor a „Kossuth”. Az internetet alig használják infor-mációszerzésre, inkább a rokoni, családi, baráti kapcsolatok ápolására, fenntartására. Meg-jósolható, hogy a magyarországi digitális átállás földindulással felérő trauma lesz számukra.

Az anyaországi nyomtatott sajtó elvesztését követően két évtizeddel a kárpátaljai magyarság az anyanyelvű elektronikus médiától is megválhat. Ukrajna más rendszert használ a digitális jelek továbbítására és vételére, mint az Európai Unió.

A kárpátaljai regionális magyar nyelvű médiának ezt az átmeneti időszakot arra kell majd felhasználnia, hogy magára fordítsa a helyi lakosság fi gyelmét, és a digitális vákuumból fel-szippantsa a potenciális nézőket és hallgatókat. De vajon megvannak-e ehhez a jogi, tárgyi és személyi feltételek?

Ukrajnában 2012 júliusáig, a Nyelvtörvény¹ („Ukrajna törvénye az állami nyelvpolitika alapjairól”) elfogadásáig A televízióról és rádióról² (1993. december 21.) szóló jogszabály ha-tározta meg a tömegkommunikációs eszközök nyelvét. Eszerint az összműsoridő nem keve-sebb, mint felét nemzeti, vagyis ukrán audiovizuális termékek vagy ukrán szerzők, előadók

* Kárpátaljai Megyei Állami Televízió és Rádió Társaság, vezérigazgató-helyettes 1 ЗАКОН УКРАЇНИ ПРО ЗАСАДИ ДЕРЖАВНОЇ МОВНОЇ ПОЛІТИКИ. №529-VI, 2012.

2 ЗАКОН України Про телебачення і радіомовлення. №3759-XII, 1993.

zeneművei kellett, hogy kitegyék.³ A nem államnyelven készült műsorok aránya pedig legfel-jebb 25 százalék lehetett.⁴ Az első követelmény ma is érvényes, az egynegyedesre maximált megszólalási küszöböt pedig az ukrán nyelvtörvény eltörölte. A jogszabály az ukrán rádiókra és televíziókra bízza, hogy belátásuk szerint államnyelven, regionális vagy kisebbségi nyelven készítsenek műsorokat.⁵ A korábbi előírásoktól eltérően (a gyakorlat kifejezést azért nem hasz-nálom, mert kevesen tartották be a vonatkozó cikkelyeket Ukrajnában) nem kötelező azok hangalámondása, szinkronizálása vagy feliratozása. A megkötés csupán annyi, hogy „[az]

államnyelven, regionális vagy kisebbségi nyelveken történő országos, regionális vagy helyi műsorszórás terjedelmének meg kell felelnie a nyelvi csoportok létszámának, és ezt maguk a műsorkészítők szabják meg”.⁶ (A Nyelvtörvény teljes szövege magyarul a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet honlapján olvasható.⁷)

Tehát Ukrajnában nem működhet a jogszabályoknak megfelelő országos magyar nyelvű televízió vagy rádió. Viszont regionális igen. Ezzel magyarázható a magyar nyelvű elektro-nikus médiumok hiánya az országban. A meglévők mind Kárpátalján működnek, ahol a magyarság száma 151 ezer fő (12,1%). Ezek közül a legnagyobb a Kárpátaljai Megyei Állami Televízió és Rádió Társaság, amely az 1970-es évek derekától egyesített magyar nyelvű tele-víziós és rádiós szerkesztőséget hozott létre. 2007-ben alakult a TV 9 Stúdió – Beregszász, ez kábeltévés médiaszolgáltató és televíziós műsorkészítő médium is egyben. A Kárpátaljai Ma-gyar Református Egyház 2002-ben létrehozta a Sion internetes rádiót, és első fecskeként (a Nyelvtörvény hatására) 2013. május 20-án megkezdte műsorainak sugárzását a 92,1 MHz-es sávon a Pulzus Rádió. Az új rádió vezetése műsorpolitikáját így fogalmazta meg: „Isten ke-gyelméből több éves erőfeszítésünk a céljához ért, (…) megszólalhat az a Pulzus Rádió, amely a Kárpátaljai magyarság szolgálatát tűzte ki célul, úgy a napi fontos, s átlag ember számára el nem ért információval, mint a keresztyén értékeken alapuló tájékoztatáson keresztül”.⁸

A kárpátaljai magyar „elektronikus médiafogyasztónak” ezek közül a műhelyek közül kell választania, ha anyanyelvén szeretne információkhoz jutni arról a régióról, ahol él. De vajon így van-e ez a gyakorlatban?

A jogi feltételek tehát adottak, vizsgáljuk meg a többi feltétel teljesülését is. Kárpátalján az utóbbi húsz évben (egészen a közelmúltig) nem készült felmérés arról, milyenek a lakosság televíziózási és rádiózási szokásai. 2012-ben a Magyar Országgyűlés, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság és a Médiatudományi Intézet támogatásával megjelent az a tanulmány, amely Dobos Ferenc kutatásait foglalja össze e témakörben.⁹ A kötet alapmű. Igaz, a kuta-tások 2011-gyel lezárultak, a szerző következtetései mégis évekig helytállóak lesznek, mert olyan folyamatokat tükröznek, amelyeket legfeljebb az ukrajnai digitális átállás módosíthat.

Ennek határideje jelenleg (mivel már többször módosult) 2015.

Jómagam nem vagyok tudományos munkatárs, sem klasszikus értelemben vett kutató.

Inkább gyakorlati szempontok és a közmédiában eltöltött több mint két és fél évtizedes

ta-3 Uo. 9. cikkely, 1. bekezdés.

4 Uo. 10. cikkely, 4. bekezdés.

5 ЗАКОН України Про засади державної мовної політики. №529-VI, 2012. 24. cikkely, 3. bekezdés.

6 Uo. 24. cikkely, 4. bekezdés.

7 http://www.kmmi.org.ua/news?menu_id=2&ar_id=506 8 Ez a szöveg a Pulzus Rádió meghívóján szerepel.

9 Dobos Ferenc: Nemzeti identitás, asszimiláció és médiahasználat a határon túli magyarság körében 1999–

2011. Budapest, Médiatudományi Intézet, 2012.

pasztalatom alapján próbálom összefoglalni, mennyire nézettek és hallgatottak a kárpátaljai magyar elektronikus közmédia műsorai, van-e hatásuk a magyar nemzeti öntudat fenntartá-sára Kárpátalján. Természetesen nem kerülhetem meg az elektronikus közmédia működését szabályozó dokumentumok ismertetését sem.

Mivel hagyományosan értelmezett magyar nyelvű elektronikus közmédium Kárpátalján csak egy van, ezért nagyobb részt a Kárpátaljai Megyei Állami Televízió és Rádió Társaság magyar szerkesztőségének munkáját fogom elemezni, semmivel sem csökkentve ezzel a többi magyar nyelvű médium szerepét és helyét a megyében.

Először nézzük, mit vetített előre a múlt…