A múlt átértelmezései mint megoldási kísérletek: további folytatás

Meg kell azonban jegyezni, hogy mindez a mitologikus gondolkodás nem csupán a távoli múlt homályosodó emlékezettel bíró hőseinek újraértelmezése során fi gyelhető meg, hanem a közelmúlt néhány jelentős történelmi személyisége esetében is. Nagy Imre és az 1956-os forradalom emblema-tikus szereplői esetében össztársadalmi szinten részben sikertelen újradefi niálási és hősteremtési folya-mattal találkozhatunk, aminek több jele is megfi gyelhető napjainkban. Egyrészt, megtörtént ugyan a szereplők átértelmezése, amellett, hogy sikeresen lezajlott a negatív, „antihősök” kreációja, megszü-lettek azok is, akik a pozitív hősök kritériumait kielégítik, de a köztudatban való jelenlétük teljes mér-tékben felszínes. Ennek egyik oka, hogy szinte teljes mérmér-tékben elmaradt a hősök kanonizálásának bevált módszere, azaz nevük beillesztése a köztéri emlékezettudatba. Alig születtek ugyanis 1956-os neveket viselő terek, utcák 1989 után, általánosnak az 1948 előtti nevek felélesztése mondható.⁵⁷ Másik oka, hogy a hagyományteremtés során nem sikerült megtalálni azokat a csatornákat, amelyek alkalmasak lennének az időközben felnövő, a szakirodalomban „X” illetve „Y” generációként defi ni-ált csoportok megszólítására, valamint ezen csoportok „nyelvének” alkalmazására.⁵⁸

Bár a köztereken felállított szobrokból, a június 16-i, október 23-i, november 4-i megem-lékezések rítusaiból jól látható, hogy Nagy Imre kultusza létezik, érezhető az is, hogy egy fo-lyamat közepén tartunk. Ennek első állomásaként, ahogy Barna is hangsúlyozza, megtörtént a közösségi emlékezetben az események átértelmezése, orientációs ponttá válása.

„Október 23. ünneppé alakulása, szimbolikus tartalmakkal töltődése szemünk láttára szerveződik abban a politikai rendszerben, amely legitimitását éppen 1956. október 23-től, a forradalomtól veszi és a forradalommal erősíti. 1956 rendszert legitimáló eseménnyé vált. Mítosszá abban az értelem-ben, hogy nemcsak egy magasabb rendű igazságként megfogalmazott történetként jelenik meg, hanem normatív erővel is rendelkezve alakítja életünket.”⁵⁹

57 Ezen a ponton érdemes ugyanakkor megjegyezni az ambivalenciát, amelynek lényege, hogy egyszerre utasítja el a Horthy-korszak vezető személyiségeinek kanonizációját, ugyanakkor rekonstruálja a korszak szellemiségét azzal, hogy az 1989 utáni köztér-átnevezések során gyakorlatilag teljes egészében az 1948 előtti utca- és térnevekhez tértek vissza.

58 Az „X generáció” a szakirodalomban általánosságban az 1964–1981 között született generációt értik, amely lé-nyegesen kevésbé idealista, mint szüleik generációja („baby-boomers”). Legfontosabb eszméik a posztmodernizmus, fogyasztói civilizáció, szabadversenyes kapitalizmus, pluralizmus, tolerancia, individualizmus, eklektikus spiritualitás, New Age, öko-tudatosság, globalizmus. Ezzel szemben az 1982 után született „Y generációt” leginkább az határozza meg, hogy már beleszületett a digitális forradalom, az internet korába, amely a kultúra hibridizációjához, ugyanakkor a globalizáció ellenhatásaként fellépő glokalizáció megjelenéséhez is vezetett. Vö. Sara Savage – Sylvia Collins–Mayo – Bob Mayo – Graham Cray: Making Sense of Generation Y. Th e World View of 15- to 25-year-olds. London, Church House Publishing, 2006. 6–7. Az internet mint külső emlékezettároló elterjedésével átalakult a hagyományokhoz, történelmi szereplőkhöz, eseményekhez való viszony is egyben. Jó példát szolgáltat erre a március 15-vel kapcsolatos központi és iskolai megemlékezések, ünnepségek színdarab-szerű műsorainak fogadtatása. Az, hogy a korábban „ifj ú-ság ünnepének” kikiáltott ünnepségeken zömmel nem napjaink ifj úú-sága, hanem a szülők, nagyszülők generációja vesz részt a még gyermek hozzátartozókkal, jól jelzi a felnövekvő generációk körében létező szociokulturális beágyazottsá-got. Ezek és korábban elvégzett kérdőíves felméréseim alapján kijelenthető, hogy a középiskolás korú diákok számára március 15. életvitelük, világképük szempontjából nem rendelkezik lényeges funkcióval. A diákok a műsorokat nem értik, de legalábbis „nem érdekli” őket, „unatkoznak közben”. Kossuth Lajos nevét mindezek mellett az oktatási folya-mat során felszínesen megjegyzett információk alapján olyan fogalmakkal társítják, mint a „szabadság”, „hősiesség”, ám az jól látható, hogy e generációk számára már nem ezek a fogalmak és személyek testesítik meg a legfőbb értékeket.

59 Barna Gábor (szerk.): 1956. Emlékezés és emlékezet. Október 23-a megünneplése és a forradalom történelmi emlékezetének megszerkesztése napjainkban. Egy kutatószeminárium tanulságai. Szeged, Néprajzi és Kulturális Antropológiai Tanszék, 2006. 243.

Ezek azok a rítusok, amelyek lehetővé teszik a központi szereplők hősként való értelmezé-sét is egyben, aminek következtében érzékelhetővé válik Nagy Imre mint velünk élő történeti hős hatása közösségi mindennapjainkra, a kollektív magyarságtudatra. Mindez azonban már csak felszínesen valósult meg. Létezik ugyan egy sematikus „Nagy Imre-kép” a társadalom jelentős részében, ám ez több oknál fogva is elégtelen ahhoz, hogy kialakítsa Nagy Imre élő kultuszát.

Egyrészt Nagy Imre talán azért tölt be kevésbé hangsúlyos szerepet egyéni szinten, mert az 1956-os események „hétköznapi hősei”, azok a „kisemberek”, „pesti srácok”, akik feltehe-tőleg részt vettek a forradalmi eseményekben, illetve szenvedtek a forradalom és szabadság-harc leverése után, még részben itt élnek körünkben. Tagjai kisebb-nagyobb közösségeknek, településnek, ismerősi körnek, baráti körnek, családnak. Minél kisebb közösségről van ez esetben szó, annál valószínűbb, hogy a forradalom eseményei, hősiessége elsősorban a közös-ség e tagján keresztül manifesztálódnak, és csak másodsorban Nagy Imre alakján keresztül.

Változás e téren csak akkor következhet be, ha e „hétköznapi hősök”, „kisemberek” emléke elhalványul vonatkozási csoportjukon belül, és ezzel az elhalványulással párhuzamosan ve-títik ki a nagyobb közösség, a nemzet hőseire (esetünkben Nagy Imrére) mindezen pozitív attribútumokat. Így adja át a helyét a biografi kus emlékezet a megalapozó emlékezetnek.⁶⁰

Nagy Imre kultusza természetes módon elsősorban a hivatalos ünnepségek elemeit felhasz-nálva alakul. Ezek az ünnepségek alkotják a kollektív emlékezet folyamatában a konnektív struktúrát és döntő részben konstruálják az ún. kulturális emlékezetet, azaz az értelem ha-gyományozását.⁶¹ Nyilvánvaló tehát, hogy ezek a rítusok, színjátékszerű drámák sablonjaikon keresztül jelentős mértékben képesek befolyásolni a közönség attitűdjét, az eseményekről, szereplőkről – ezen belül elsősorban Nagy Imréről – kialakított mentális képet. Mindezek miatt fontos megvizsgálni, hogy milyen építőelemek kerülnek elő egy-egy ilyen rítus során.

Tartalma, mondanivalója alapján alapvetően háromfajta megemlékezés különböztethető meg.⁶² A lokális közösség 1956-os forradalmi élményeire, szereplőire, tehát a „saját forradalom-ra” építő műsorokban Nagy Imre neve csak elvétve jelenik meg, hiszen ezek a saját – az emlé-kezést, átélést segítő – környezetük viszonyítási pontjaira építenek.⁶³ Az országos eseményeket kronológiaszerűen – versekkel, korabeli forrásokkal gazdagítva – bemutató műsorok fő hangsú-lya a politikai történésekre helyeződik, következésképp Nagy Imre személye kerül a középpont-ba. Általában három –négy esemény kapcsán említik: először a forradalom kitörésének napján elmondott beszédnél, a szovjet csapatok kivonásának bejelentésekor, majd a november 4-i szov-jet bevonulás miatt elhangzott segélykérő rádióbeszédnél, végezetül a forradalom utáni fogva

60 „A kommunikatív emlékezet a közelmúltra vonatkozó emlékeket öleli fel. Olyan emlékekről van szó, ame-lyekben az ember a kortársaival osztozik. Jellemző példa a nemzedéki emlékezet. Az emlékezetnek ez a válfaja történetileg tapad a csoporthoz; az idők során keletkezik, és idővel – pontosabban hordozóival – elenyészik. Ha megtestesítői kihalnak, újabb nemzedéki emlékezetnek adja át a helyét.” Assmann i. m. (24. lj.) 51.

61 Uo. 20.

62 A műsorok elemzése kapcsán közel 50 ünnepség forgatókönyvét tekintettem át, amelyek közt szerepelnek középiskolai, gimnáziumi, általános iskolai műsorok, városi rendezvények, pártrendezvények, állami rendez-vények, köztük hivatalos állami vezetők beszédeivel. A műsorok elemzéséhez felhasználtam a következő tanul-mánygyűjteményt: Barna i. m. (59. lj.).

63 Kiskunfélegyháza kapcsán.ilyen műsor leírását adja pl. Pázmándi Judit: „’56 ilyen politikai ünnep” Kiskun-félegyháza 2005. október 23. In Barna Gábor (szerk.): 1956. Emlékezés és emlékezet. Október 23-a megünneplése és a forradalom történelmi emlékezetének megszerkesztése napjainkban. Egy kutatószeminárium tanulságai. Szeged, Néprajzi és Kulturális Antropológiai Tanszék, 2006. 9–36.

tartása és kivégzése esetleges említésekor. A harmadik koncepció a forradalmi események mon-danivalójára, a szabadság eszményére, a hősiességre, az elnyomás sanyarúságára, az áldozatokra helyezi a hangsúlyt. Ilyenkor Nagy Imre nevét említik ugyan, így az emberek fejében pozitív forradalmi eszmékkel tűrsítva, ám nem az ő személye, hanem az ideák vannak a középpontban.

Az események, szereplők kapcsán a műsorok bináris oppozíciós rendszerben használják a jelzőket, értelmezéseket. Szembe kerülnek egymással a „pozitív hősök”, az általuk elképzelt

„idealisztikus” rendszer,⁶⁴ a minden tekintetben „negatív antihősökkel”.⁶⁵

Mindezek alapján egyértelmű, hogy a forradalomra emlékező rítusok struktúrája csak kor-látozott mértékben alkalmas arra, hogy Nagy Imre alakját mitologikus dimenzióba helyezze.

Ennek többek között oka az is, hogy 1956 emlékezete továbbra is átpolitizált, a pillanatnyi politikai érdekek alapján értelmeződik újra politikai preferenciák szerint eltérő módon.⁶⁶ Hangsúlyozni kell továbbá, hogy 1956 mitologizálódásának legnagyobb relevanciája a Ká-dár-rendszer alatti politikai ellenállásban volt. Mivel azonban maga a rendszerváltás nem volt forradalmi, emiatt nem volt nagy hajtóereje a mitologizálódásnak sem, így a későbbi idők mindennapi élményei sem találtak vele aktív kapcsolatot.

Ezt erősítik meg a középiskolás/egyetemista, valamint a középkorú/idősebb lakosság kö-rében felvett kérdőíves kutatásunk eredményei is, amelyekből alapvetően három kategória megléte igazolható. A Nagy Imre személyét egyáltalán nem vagy csak említés szintjén isme-rők, akik nevén kívül alapjában véve nem tudtak információt szolgáltatni, a fi atalabb korosz-tály körében nagyjából a megkérdezettek 1/3-át, a felnőtt lakosság esetében nagyjából 1/5-ét tette ki. Mindkét korosztály több mint fele csak általánosságokat tudott megfogalmazni a személyével kapcsolatban, amelyek közül tulajdonságaira utalnak pl. a „mártír volt”, „kitartó volt”, „hős”, „hazaszeretet”, „kiszolgáltatott helyzetben volt”, „jót akart”, „társai árulása miatt halt meg”, politikai pályafutásáról szólnak, az általa betöltött pozíciók megnevezései. Az éle-tét a diákok nagyjából 1/10-e, a felnőttek 1/5-e ismerte.⁶⁷

Ezek az adatok is alátámasztják, hogy külön kell választani egymástól az „Y generáció” és az őket megelőző generációk tagjait, mivel teljesen eltérő módon zajlik körükben a nemzeti identitás konstrukciója, aminek elsősorban nem az az oka, hogy a felnövekvő generációk csupán tanulmányaik pillanatnyi állása miatt rendelkeznének ennyire felületes ismeretek-kel,⁶⁸ hanem egyrészt az, hogy ennek a generációnak az értékrendjét már (vagy jobb esetben még?) nem a kérdéses személyek és a hozzájuk társítható jellemvonások testesítik meg. Az ő

64 Az ezen a ponton gyakran megjelenő sablonok: „ez egy nagyszerű, világraszóló esemény volt”, „tetteik-kel előttünk jártak, a jó ügyért, tiszta lelkiismerettel”, „megrendítően nagyszerű, félelmetesen magával ragadó dráma”, „az agyonsanyargatott nemzet kihúzta magát”, „kétségbeesetten nehéz helyzet”, „ártatlan áldozatok tömkelege”, „hirdették a tiszta mondanivalót, ami a szívükből fakadt”, „a mi ügyünk, a mi sebünk” stb.

65 Egyértelmű a negatív oldal megjelenítése, nélkülözve a jó legkisebb „csíráját” is: „a ragadozók nem engedték ki könnyen kezükből a hatalmat”, „sztálini rémálom”, „zsarnokság”, „gyilkosok, vérszívók gyülekezete”.

66 Ezt támasztják alá a kérdőívek során előkerülő ambivalens értékelések is, melyek jórészt kommunista múlt-jára vonatkoztak („félreérthető hős”, „túldefi niált”, „kommunista volt, de végül is a magyarság javát akarta”,

„nemzeti hős volt, bár mindvégig kommunista maradt”).

67 Előbbiek esetében jórészt a történelem tankönyvek tananyagát lehetett visszahallani. Zömük ennek meg-felelően a közvetlenül az érettségi előtt állók közül került ki. Jelentős mértékben hasonló eredményt hoztak a kutatások során Kossuth Lajosról, Széchenyi Istvánról felvett kérdőívek is. Ezekről bővebben l. Povedák István:

Álhősök, hamis istenek? Hős- és sztárkultusz a posztmodern korban. Gerhardus – SZTE BTK Néprajzi és Kul-turális Antropológiai Tanszék, 2011. 43–79.

68 Hiszen elvileg általános iskolában már mindegyik személyről tanultak, nevüket az iskolai ünnepségeken hallották.

szemükben 1956 jelentős történelmi esemény ugyan, ám nemzeti önazonosságtudatuk alap-vetően nem a nemzeti ünnepek mögött rejlő történelmi fordulópontokon nyugszik. Hasonló jelenség ez ahhoz, amire Converse fi gyelt fel: a „nemzeti vonatkozású gondolati szerkeze-tek, amelyek általános elterjedettségét oly szívesen feltételezik (…), valójában a népesség egy szűk kisebbségére korlátozódnak, és a nagy többség számára egyszerűen jelen sincsenek.”⁶⁹ Másrészt, történelmi emlékezetük, (nemzeti) identitásuk konstrukciójára alapvetően nem a

„hagyományos” csatornákat (úm. nemzeti ünnepek kommemoratív rítusai, történelmi köny-vek, írott források) használják, hanem jelentősebb részben külső tárolókra – főképp tömeg-média, internet – támaszkodik,⁷⁰ amelyek tartalma, ünnepi üzenete, ha létezik egyáltalán, sok esetben nem illeszkedik a központba állított eseménnyel, azaz gyakorlatilag alkalmatlan a nemzeti identitás pozitív előmozdítására. Mindezekhez kötődik, hogy Nagy Imre szerepe a populáris kultúra megélt szintjére, az egyéni életvitelre „nem jelentős”. Részben a szocializ-mus évei miatt nincsenek Nagy Imre alakját megőrző folklóralkotások, prózai történetek, s elenyésző a naiv művészeti alkotások száma is.

Természetesen mindettől még létezhetne kultikus attitűd a fi atalabb generációk köré-ben, hiszen ahogy korábban láthattuk, a hiányos tudás a mítoszok keletkezését elősegíti, ám mindez csak akkor valósulhat meg, ha a hiányosan ismert jelenség élő a kollektív emlékezet-ben, és aktív, szerves részét képezi a hétköznapi kultúrának, aminek következtében létezik egy mögöttes megismerési-, megmagyarázási vágy, ami a mítoszok és a kultusz keletkezését inspirálja. Jelen esetben ilyen kultikus beállítottsággal jórészt csupán az idősebb korosztály körében találkozhatunk, akik maguk is szenvedői voltak az események következményeinek.⁷¹ Számukra Nagy Imre és az 1956-ért kivégzettek személyesítik meg a kommunista uralmat elszenvedő magyar népet. Mindezek mellett e csoport körében Nagy Imre egyértelműen legalizációs alap. Alakja a demokratikus értékrend, a kitartás, a becsületesség, az elvhűség, a hazaszeretet szimbóluma. Kultuszában ugyanakkor más történelmi hősökhöz – pl. Kossuth Lajos, Széchenyi István – viszonyítva lényegesen erőteljesebben összemosódik személyének a tisztelete, helytállása, bátorsága és az 1956-os események és hőseinek együttes tisztelete.

Nagy Imre oly mértékben vált az események szimbólumává, hogy magába olvasztja azok jel-lemzőit, lényegét. Egyfajta szimbiózis alakul tehát ki: 1956 és Nagy Imre kvázi eggyé váltak.

69 Csepeli György: A nagyvilágon e kívül… Nemzeti tudat és érzésvilág Magyarországon 1970–2002. Budapest, Jószöveg Műhely, 2002. 64.

70 Ez legélesebben Széchenyi István kultusza kapcsán fi gyelhető meg, ahol a fi atalok számára a legfőbb infor-mációforrást A Hídember című fi lm jelentette. Hasonló fi lmet Kossuthról egyáltalán nem készítettek, a Nagy Imre életének utolsó két évét bemutató Temetetlen halott megértéséhez pedig egyfajta érettség szükséges, így azt általában csak az érettségi előtt állók tekintik meg iskolai keretek közt, ellenben az általános iskolákra ez nem jellemző; a Szabadság, szerelem című fi lmben pedig Nagy Imre alakja csak érintőlegesen jelenik meg.

71 A körükben megnyilvánuló, Nagy Imre személyéhez és 1956-hoz kapcsolható értékek szakrális mivoltát jelzi, hogy a forradalom 50. évfordulóján történt események sokak szemében elsősorban az „ötvenhatos eszmék és személyek” megbecstelenítését jelentették.