MÉDIA ÉS IDENTITÁS

MÉDIA ÉS IDENTITÁS

11.

Sorozatszerkesztő:

Koltay András – Nyakas levente

Tanulmányok

Szerkesztette:

Apró István

Médiatudományi Intézet 2014

© Apró István, Daru Gábor, Hódi Sándor, Horváth István, Kitta Gergely, Kulin Zoltán, Papp Z. Attila, Povedák István, 2014

© Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanács Médiatudományi Intézete 2014

Szerkesztői bevezető ...9

Identitások a tömegmédiában Papp Z. Attila: A kisebbségi média és identitástermelés viszonyrendszere ...13

Horváth István: Nyelvi dominancia, nyelvváltás és médiafogyasztás a romániai magyarok körében ...41

Kitta Gergely: Fiatalok, újmédia, identitás ...57

Daru Gábor: Identitások a tömegmédiában ...71

Kulin Zoltán: Magyarul az ukrán elekronikus médiában ...81

Kik vagyunk? Apró István: Média és nemzeti identitás ... 117

Povedák István: Múlékony hősök és igaz sztárok nyomában ... 141

Hódi Sándor: Kik vagyunk? ... 181

„Egész Európa az identitását keresi” – állítja kötetünk egyik tanulmányírója és ezt az állítást nem cáfolja a felvonultatott többi szerző sem. A kötet alapját egy, a Médiatanács Médiatu- dományi Intézete által szervezett, Média és identitás című konferencia anyaga adta, a most közzétett írások azonban nem egyszerűen az ott elhangzott előadások szerkesztett változatai, hanem önálló, kifejezetten publikálásra készült tanulmányok, elemzések, esszék. A műfaji változatosság mögött a szerkesztő szándéka és reményei szerint gondolati változatosság is rejlik, hiszen kifejezetten arra törekedtünk, hogy a szakmai körökben és a hétköznapi mé- diadiskurzusokban is meglehetősen élénk vitákat kiváltó kérdéskört több megközelítésből is megmutassuk. Ennek a diskurzusnak kifejezett sajátossága, hogy a nézőpontok és a megköze- lítési módok legkisebb változtatása is jelentősen módosíthat a levonható következtetéseken – akár homlokegyenest ellenkező álláspontra juttatva a kutatót és a befogadót egyaránt. A téma irodalma nem csupán könyvtárnyi – ahogy mondani szokás – hanem szinte napról-napra gyarapszik könyvtárnyi mennyiségű új publikációval. Ennek puszta áttekintése, értékelése is komoly feladat, igazán újat mondani pedig végképp nagyon nehéz. Ennek ellenére úgy gondoljuk, hogy az elméleti vitákon túl (de azokat persze nem megkerülve és fi gyelmen kívül hagyva) mégis rendkívüli fontos az elméleti kutatás és valóság találkozásának azon kicsiny felülete, ami az adott térben és időben számunkra meghatározó. Vagyis amikor a megren- dülni látszó értékrendek és identitások korában arra keressük a választ, milyen tényezők, milyen mechanizmusok alakítják az egyes közösségek értékrendjét, és ezek a változások mi- lyen hatással vannak ugyanezek identitására, akkor legcélszerűbb, ha saját közösségi létünket vesszük alapul, azt használjuk kiindulópont gyanánt.

A fentiek értelmében kötetünk legtöbb szerzője a határon túli magyar közösségekben talál- ta meg ezt a kiindulópontot, ez az alapállás tehát a leggyakoribb, de nem kizárólagos. Hason- lóképpen az identitás vonatkozásában is legtöbb esetben a nemzeti identitásra szűkül a kuta- tás fókusza, de ez sem jelenti azt, hogy ne lenne jelen a szélesebb kérdésfelvetés és értelmezés.

A konferencián elhangzott, de a kötetben nem szerepel Dobos Ferenc előadása a Mé- diatudományi Intézet által koordinált, 2011-es, célzottan a határon túli magyarság média- fogyasztását vizsgáló kutatás eredményeiről. Miközben ez a felmérés valójában alapvetése volt a tanácskozásnak és több későbbi előadás, tanulmány kifejezetten ezen eredmények és megállapítások ellentételezésére vagy éppen megerősítésére született, mégsem vállalkoztunk a kiterjedt anyag bármilyen rövid változatának, a kötetbe való bezsúfolására, hiszen a teljes elemzést közzétettük már a Médiatudományi Könyvtár előző köteteiben¹. A konferencián elhangzott vitaindító azonban már épített ezen felmérés eredményeire és nem utolsó sorban ezek az eredmények sugallták azokat a gondolatokat, amelyeket a konferencia visszhangjában esetenként „vitatható kijelentésekként” aposztrofált a sajtó. A vitaindító – funkciójának meg- felelően – tudatosan vállalta a sarkosabb megfogalmazásokat bizonyos, akár „érzékenynek számító” kérdésekben, mintegy kijelölve azt a szellemi küzdőteret, amit aztán a kötet szerzői

1 Médiatudományi Könyvtár 2.: Dobos Ferenc: Nemzeti identitás, asszimiláció és médiahasználat a határon túli magyarság körében 1999–2011.; Médiatudományi Könyvtár 9.: Dobos Ferenc – Megyeri Klára: Nemzeti identitás, asszimiláció és médiahasználat a határon túli magyarság körében 2.

elemzés, tanulmány és esszébe hajló értekezés is, ami meggyőződésünk szerint semmiképpen sem hátrány, hiszen a jelzett témakör nem csupán elviseli, hanem egyenesen megköveteli a megközelítések sokféleségét.

A műfaji sokféleség egyedül a kötet szerkesztési koncepcióját nehezítette meg, végül úgy döntöttünk, hogy az első részben a konkrét kutatásokra épülő, a média működését közvet- lenül érintő tanulmányokat adjuk közre, és a második blokkba kerültek az általánosabb, műfajilag is kötetlenebb írások, így a nemzeti identitás bizonyos eszmetörténeti vonatkozása- ival kiegészült vitaindító, továbbá a modern mítoszképzésről és az identitás-keresés szélesebb aspektusairól értekező anyagok.

A szerk.

viszonyrendszere

Papp Z. Attila*

Tanulmányomban támpontokat kívánok adni a kisebbségi sajtó működésének megértésé- hez. Az általam felvázolt elméleti keretek egyrészt a vonatkozó szakirodalom (óhatatlanul szelektív) áttekintésére, másrészt saját vonatkozó kutatásaink általánosítható eredményeinek ismertetésére épülnek. A tanulmány második fő részében empirikus eszközökkel vizsgáljuk, hogy a kisebbségi médiafogyasztás és a (szubjektíve megvallott) kisebbségi/etnikai identitás között milyen összefüggéseket állapíthatunk meg.

1. A sajtó (média) működésének néhány fontos jelensége

A sajtó működését, illetve a megjelenített tartalmakat, akár a kisebbségi(etnikai), akár a több- ségi (mainstream) média vonatkozásában, egyfajta sajátos médialogika befolyásolja. A média- logika fogalmát Philip Elliott nyomán David L. Altheide és Robert P. Snow vezette be, és a hírek szelekcióját és gyártását, egyszersmind az információk hírformába öntésének módját meghatározó vezérelvekre vonatkozik.² A médialogika alapján dől el, hogy egy szerkesztőség az önmaga számára meghatározott hatékonysága³ szempontjából mely híreket és milyen mó- don jelenít meg nagyobb valószínűséggel. A többségi (és nyugati) sajtóban ez főképp a forma tartalom fölötti uralmát jelenti, a konkrétumok megjelenítését az elméleti összefüggések tár- gyalásával szemben, és az audiovizualitásban (de részben az írott sajtóban is) a személyességet részesíti előnyben az intézményi objektivitással szemben. Elliott ezt a tömegkommunikáció paradoxonjának, a kifejezés belső önellentmondásának nevezi, hiszen a tartalomtól való el- távolodás éppen a kommunikáció lényegét kérdőjelezi meg.⁴ A médialogika következménye

* MTA TK Kisebbségkutató Intézet, igazgató

1 Jelen tanulmány elméleti része egykori PhD disszertációm részfejezeteire épül. Az itt tárgyalt tematikákat lásd részletesebben: Papp Z. Attila: Keretizmus. A romániai magyar sajtó és működtetői 1989 után. Csíkszereda, Soros Oktatási Központ, 2005.

2 Philip Elliott: Th e Making of a Television Documentary. London, Constable, 1972. David L. Altheide – Robert P. Snow: Media Logic. Beverly Hills, Sage, 1976.

3 Azért használom az önmaga számára meghatározott hatékonyság kifejezést, mert egy médium működésé- nek szempontjából nem feltétlenül a piaci részesedés növelése a fő cél. Ez még inkább így van a kisebbségi sajtó esetében.

4 Philip Elliott: Media organizations and occupations: An overview. In James Curran – Michael Gurevitch – Janet Woolacott (szerk.): Mass Communication and Society. London, Th e Open University Press, 1982. 142–173. E jelenséget Elliott már a korábban említett, ma már klasszikusnak számító művében is leírta, amelyben kimutatta, hogy a dokumentumfi lmek készítése során a tartalmi kérdések egyre kevéssé fontosak, a hangsúlyok pedig elsősorban más médiumokban megjelent anyagokra, a különböző szervezetek és nyomásgyakorló csoportok fi gyelembe vételére, illetve a személyes kontaktusokra helyeződnek. Elliott i. m.

(2. lj.).

tehát az igazi kommunikáció megszűnésének veszélyét hordozza magában, és a látványszerű- ség, a spektákulum⁵ térhódítását eredményezheti.⁶

A média (sajtó) és a nemzeti identitás megerősítésének összefüggései jól ismert témakörök.⁷ A sajtó által használt nemzeti szimbólumok, vagy már magának a sztenderdizált nemzeti nyelv elterjesztése mindenképp hozzájárult az identitás kialakításához és megerősítéséhez.

E folyamatban az olvasó a különböző (nem csak nemzeti) ideológiákra ‘kódolt’, a domináns kódok által megalkotott világból nehezen kilépő (a dekódolást annak keretein belül elvégző) médiahasználóvá válik.⁸ Colin Sparks és Mitchell Campbell azt is kimutatja, hogy a nemzeti identifi kációra való hivatkozás, a nemzeti érzés felemlegetése gyakrabban fordul elő, mint a más típusú közösségekre való utalás, amely a közönség eleve bevésettségét (inscribed reader) eredményezi.⁹ Természetesen mindez nem jelenti azt, hogy a sajtónak/médiának kizárólagos hatalma lenne a közönség fölött, és Stuart Hall is elismeri, hogy a közönség lehet önfejű is.

Ez éppen az afro-amerikaiak esetében volt a leglátványosabb, ahol egy szűkebb aktivista cso- port sikerrel vívta végig azt a harcot, amelynek az volt a tétje, hogy a ‘fekete szép’, és ezáltal a média szótárából kikerültek az előítéleteket hordozó ‘néger’ és ‘színesbőrű’ szavak.¹⁰

Külön szakirodalma van a médiahatás vizsgálatának. Noha e kutatások elsősorban a te- levíziózás és a (politikai) reklámipar elterjedésével bontakoztak ki, úgy gondoljuk, érdemes további értelmezéseink szempontjából vázlatosan érinteni a fontosabbakat. Az első híresebb kutatások Paul Lazarsfeld nevéhez fűződnek, aki cáfolta a közvetlen hatást feltételező ‘in- jekciós tű’ modellt, és felállította kétlépcsős kommunikációs modelljét (two step fl ow of com- munication), amelyben kitüntetett szerepe van a helyi véleményvezérnek is.¹¹ Úgy is fogal- mazhatnánk, hogy ebben a modellben az új médium és az interperszonális viszonyok még egyensúlyban vannak. George Gerbner híres kultivációs elmélete szerint azonban ez az inter- perszonális mozzanat már mintha háttérbe szorult volna, és amellett érvel, hogy a megszál-

5 „A spektákulum nem képek együttese, hanem az egyes emberek között létrejött olyan társadalmi viszony, amelyet képek közvetítenek. (…) Sokkal inkább maga egyfajta Weltanschauung, amely megvalósult, anyagszerű- vé vált.” (Guy Debord: A spektákulum társadalma. Budapest, Balassi – BAE – Tartóshullám, 2006. 6. Erhardt Miklós fordítása). Nem nehéz belátni, hogy e gondolatmenet hasonlóságot mutat a frankfurti iskola (Th eodor W. Adorno, Max Horkheimer, Erich Fromm, Walter Benjamin, Herbert Marcuse, Jürgen Habermas stb.) kul- túrakritikájával, amelyet röviden a ‘valami’ (demokrácia, kommunikáció, nyilvánosság, emberi kapcsolatok és tulajdonságok, műalkotás aurája stb.) elvesztésével jellemezhetünk.

6 Uo.

7 L. például Benedict Anderson: Imagined Communities. Refl exions on the Origin and Spread of Nationalism.

London/New York, Verso, 1991. Monroe E. Price: A televízió, a nyilvános szféra és a nemzeti identitás. Budapest, Magvető, 1998.

8 Stuart Hall: Encoding/decoding. In Meenakshi G. Durham – Douglas M. Kellner (szerk.): Media and Cultural Studies. Key Works. Oxford, Blackwell, 2001. 166–176.

9 Colin Sparks – Mitchell Campbell: Th e ‘inscribed reader’ of the British quality press. (1987) 2 European Journal of Communication 4, 455–472.

10 Stuart Hall: Th e whytes of their eyes: Racist ideologies and the media. In Georges Bridges – Rosalind Brunt (szerk.): Silver Linings. London, Lawrence and Wishart, 1981. Érdemes lenne végiggondolni, milyen címkével (címkékkel) lehetne illetni pl. a romániai magyar kisebbséget, annak érdekében, hogy az óhatatlanul alacsonyabb státuszt sugalló ‘kisebbség’ kifejezés eltűnjön. A határon túli magyarságra vonatkozó különböző fogalmak, kifejezések korszakonkénti és szakma szerinti használatos címkéit l. Bárdi Nándor: Tény és való. A budapesti kormányzatok magyarságpolitikája és a határon túli magyarok társadalomtörténete. Pozsony, Kalligram, 2004.

11 Paul Lazarsfeld – Bernard Berelson – Hazel Gaudet: Th e People’s Choice. New York, Duell – Sloan, Pearce, 1994.

lott televíziózás és az emberek világképe között szoros kapcsolat van, a televízió a ‘társadalmi mesemondó’ szerepét tölti be, így nagymértékben hozzájárulhat az erőszakos cselekvések létrejöttéhez.¹² Minderről nagy, gyakran módszertani részleteket feszegető viták alakultak ki, amelyeket Michael Morgan és James Shanahan foglalt össze. Kifejtik, hogy a módszertani szőrszálhasogatás éppen az elméletet erősítette meg, és a televízió tényleges szerepéről sokkal kevesebb szó esett.¹³

A média befolyásolási képességét hangsúlyozza ki a Gerbner-féle modellhez képest talán valamivel szelídebb elképzelés is, az ún. témameghatározás (agenda setting, napirend-hatás) elmélete. E szerint a média/sajtó nem azt mondja meg, mit gondoljunk, hanem azt, hogy miről gondolkodjunk.¹⁴ Igen ám, de ha a felajánlott napirendi pontokon belül kell mozog- ni, ez óhatatlanul arra is visszahat, hogy hogyan gondolkodunk egy témáról. Maxwell E.

McCombs később úgy látta, hogy nemcsak egyszerűen a napirendi pontok kialakításáról van szó, hanem egy tényleges körülhatárolásról. A körülhatárolás – mondhatjuk – nemcsak a tematikus kínálatot, hanem a kognitív szférát is befolyásolja. James Tankard kifejezésével élve, valóságos ‘médiakeret’ ¹⁵ jön létre, amely „a híranyag központi szervezési elve, ami a kiválasztás, hangsúlyozás, kirekesztés és az elaboráció segítségével kontextusba helyezi, majd megfogalmazza számunkra a központi kérdést.”¹⁶ Röviden, a téma-meghatározásnak két szintje van: első lépésben a sajtó (és működtetői) fontossági sorrendet állítanak fel a szóba jöhető témák között, és ezt közvetíti is a közvélemény irányába, a második lépésben pedig, bizonyos hangsúlyok és jellemző szempontok kiemelésével, sajátos látásmódot, értelmezési kereteket is közvetít.

A sajtónyilvánosság működésében fontos szerepet betöltő médiakeret az újságírók hír- szelekciójára és az olvasók ‘hírolvasataira’ is egyaránt kihat. William A. Gamson és Andre Modigliani¹⁷ a média diskurzusait olyan ‘értelmező csomagokként’ gondolják el, amelyek értelmet, jelentést adnak egy eseménynek. Az értelmező csomagoknak belső szerkezetük van, amelyek középpontjában szervező eszmeként a keret található. Valójában ez a keret szabja meg az események értelmét, és azt is, melyek ezek az események. A keret különböző, minden- képp egynél több pozíció meglétét feltételezi, és bizonyos mértékben lehetővé teszi az azonos kerettel rendelkezők közötti konfrontációt. A hírcsomagok kereteit vagy ‘sűrített (konden- zált) szimbólumait’ úgy kell elképzelnünk, mint a gyorsírást, amely lehetővé teszi, hogy egy

12 George Gerbner – Larry Gross: Living with television: Th e violence profi le. (1976) 26 Journal of Com- munication 2.

13 Michael Morgan – James Shanahan: Two decades of cultivation research: An appraisal and a meta- analysis. In Brant Burleson (szerk.): Communication Yearbook 20. Th ousand Oaks, Sage, 1997. 1–45.

14 Maxwell E. McCombs – Donald L. Shaw: Th e agenda setting function of mass media. (1972) 36 Public Opinion Quarterly 176–187.

15 A keret fogalmát eredetileg Gregory Bateson használta (Gregory Bateson: Steps to an Ecology of Mind.

New York, Ballantine Books, 1955), innen pedig Goff man szociálpszichológiai írásai tették szélesebb körben ismertté (magyarul: Erving Goffman: A hétköznapi élet szociálpszichológiája. Tanulmányok. Budapest, Gon- dolat, 1981). A hírek termelésének résztvevő megfi gyeléseken alapuló vizsgálataiban a már említetteken kívül Fishman, Gamson és Gitlin is használja a fogalmat. (Mark Fishman: Manufacturing the News. Austin, Univer- sity of Texas Press, 1980; William A. Gamson: What’s News: A Game Simulation of TV News. New York, Free Press, 1984; Todd Gitlin: Th e Whole World is Watching. Berkeley, University of California Press, 1980) 16 Idézi Em Griffin: Bevezetés a kommunikációelméletbe. Budapest, Harmat, 2003. 376.

17 William A. Gamson – Andre Modigliani: Media discourse and public opinion on nuclear power. (1989) 95 American Journal of Sociology.

találó metaforával, egy jó jelszóval vagy valamilyen szimbolikus eszközzel megjeleníthessük az Egészet.¹⁸ Azt is mondhatnánk, hogy a keret tartalmazza az Egész tulajdonságát és lehe- tőségét, virtualitását. Ha a médiadiskurzus, a tartalom jellegzetességeit meg akarjuk tudni, akkor ehhez a ‘kemény maghoz’ kell hozzáférnünk. Ugyanakkor azt is látni kell, hogy az újságírók sem passzívan fogadják el a kereteket, hanem aktívan hozzájárulnak a környezet (társadalom) kultúrájának alakításához. A keretek némileg átalakulnak, ha a társadalomban nagyobb horderejű strukturális változások állnak be. A szimbólumok olvasók, hallgatók szá- mára elfogadott módon történő újratermelése a szöveg preferált olvasatát (preferred reading) hozzák létre.¹⁹

1.1. A sajtóban megjelenített tartalmakat befolyásoló tényezők

A sajtóban megjelenő tartalmak vizsgálata a média tükörhatása problematikájához kapcsoló- dik. A központi kérdés az, hogy a sajtó a valóság tükre-e vagy sem? Mindaz, ami a sajtóban megjelenik reális eseményekről szól-e? Egyáltalán, milyen mértékben objektív a sajtó? És mi- nek van hírértéke? Ha elfogadjuk azt a hipotézist, hogy a sajtóban megjelenő információk és a valóság tényei eltérnek egymástól, felmerül az a kérdés, hogy ez a torzítás (bias) szándékolt, vagy szándékolatlan-e? Léteznek-e strukturális hatások a hírszelekcióban? Az eff éle kérdések megválaszolása nagyon szerteágazó empirikus vizsgálódásokat feltételezne, hiszen nemcsak az újságírók és szerkesztőségek szelekciós mechanizmusait, hanem a ténylegesen megjelent hí- rek tartalomelemzését, és a tartalom közönségre gyakorolt hatását is kutatás tárgyává kellene tennie. Az ‘objektivitás’ meghatározása sem lenne könnyű feladat,²⁰ ami csak továbbá nehezí- tené a fogalomnak egy esetleges kutatás szempontjából történő releváns operacionalizálását.

A hírek előállítását több tényező befolyásolja, és ezek a tényezők tovább hatványozódtak a tömegkommunikációs eszközök elterjedésével. Míg a korai (tömegkommunikációs korszak előtti) sajtó objektivitását a ‘józan bizalom légköre’ lengte be, addig a későbbiekben, a televí- zió elterjedésével, az objektivitás relativizálódott, mert megváltoztak a közvélemény formáló- dásának feltételei. Az új médiumok már más médialogikát követnek, azokban a nézettség és a reklámbevételek maximalizálása érvényesül.²¹

A médiatartalmat befolyásoló tényezők vizsgálata az ún. kapuőr vizsgálatok vonulatába sorolható. A kutatási hagyomány David M. White nevéhez fűződik,²² aki már a negy- venes évek végén arra a megállapításra jutott, hogy a szerkesztőség, illetve az újságírók szűrőkként működnek, ugyanis a hírek szelektálásában a kapuőr szerepét ellátó személy szubjektivitásának, szakmai felfogásának, előítéleteinek, státusának, szakmai felfogásának

18 Uo.

19 Gaye Tuchman: Media institutions. Qualitative methods in the study of news. In Klaus B. Jensen – Nicholas W. Jankowski (szerk.): A Handbook of Qualitative Methodologies for Mass Communication Research.

London, Routledge, 1993.

20 Például meg kellene válaszolni, mi számít objektívnak: a hírbe foglalt tényszerűség, vagy a közönség hír által generált átélése?

21 Angelusz Róbert: A láthatóság görbe tükrei. Budapest, Új Mandátum, 2000. 78–103.

22 A fogalom azonban Kurt Lewin antropológustól származik, aki a háztartások élelemmel való ellátásának elemzése során használta. Kurt Lewin: Forces behind food habits and methods of change. In Th e Problem of Changing Food Habits. Bulletin of Th e National Research Council, 108 (October). Washington, National Research Council and National Academy of Sciences, 1943.

meghatározó szerepe van.²³ E szelekciós mechanizmusok a munkahelyi szocializáció által tovább hagyományozódnak, így a hírgyártásban fontos tényező a szerkesztőség szakmai és politikai ‘irányvonala’ is.²⁴ A későbbi kutatások egyebeket is a befolyásoló tényezők közé sorolnak, mint például a fi nanszírozókat, a tulajdonosokat, a hirdetőket, a nyomásgyakorló csoportokat, és nem utolsó sorban a közönségről alkotott képet, illetve az olvasókkal való kapcsolattartás mikéntjét is.²⁵ Érdekességképpen, a közönségről alkotott képet vizsgáló ku- tatások az újságírók ellenséges, lenéző, cinikus, arrogáns viszonyulását szokták kiemelni, amelynek gyökere az újságírók – úgymond – autista módon önmagukba vetett hitükkel függ össze.²⁶ Az újságírók hajlamosak „azt gondolni, hogy ők jobban tudják, mi a jó a kö- zönség számára.”²⁷

A kapuőr elmélet átfogó rendszerezését Herbert Gans és Todd Gitlin műveiben,²⁸ az erre vonatkozó egyfajta elméleti keret megalkotásának kísérletét Pamela J. Shoemaker és Stephen D. Reese munkáiban találhatjuk.²⁹ Az előbbi kettő egybehangzó véleménye az, hogy a mé- diatartalom befolyásolásának módozatait a következő öt tétel magyarázza:

1) a tartalom (több-kevesebb torzítással) a társadalmi valóságot tükrözi;

2) a tartalmat a sajtóban dolgozók szocializációja és attitűdjei befolyásolják;

3) a tartalmat a médiarutin befolyásolja (a szervezeti rutin fordított piramisként működik, és elsősorban az újságíró számára legfontosabb témák kerülnek terítékre);

4) a tartalmat egyéb (szerkesztőségen kívüli) társadalmi szervezetek és erők is befolyásolják;

5) a tartalom ideológiafüggő és a staus quo megőrzésére irányul: a tartalmat a hatalmon lévők ideológiája határozza meg.

Shoemaker és Reese átveszik a fenti tételeket, ugyanakkor precízebb defi níciós sorozatba és elméletalkotásba kezdenek. A médiatartalmat tágan értelmezik, beleértenek minden, a tömegkommunikációs eszközök által közvetített vizuális és verbális, kvantitatív és kvalita- tív információt. A tartalmat befolyásoló tényezőket egymásra épülő szintekként képzelik el (l. 1. ábra), és részletesen elemzik lehetséges hatásukat.

23 David M. White: Th e „gatekeeper”: A case study in the selection of news. (1950) 27 Journalism Quarterly, 83–390.

24 Warren Breed: Social control in the newsroom. A functional analysis (1955) 33 Social Forces, 326–355.

25 Denis McQuail: Mass Communication Th eory. An Introduction. London, Sage, 1994.

26 Tom Burns: Public service and private world. In Paul Halmos (szerk.): Th e Sociology of Mass Media Com- municators. Keele, University of Keele, 1969. David L. Altheide: Creating Reality. Beverly Hills, Sage, 1974.

Elliott i. m. (2. lj.).

27 McQuail i. m. (25. lj.) 209.

28 Herbert J. Gans: Deciding What’s News. New York, Pantheon Books, 1979; Gitlin i. m. (15. lj.).

29 Pamela J. Shoemaker – Stephen D. Reese: Mediating the Message. Th eories of Infl uences on Mass Media Content. Longman, 1991; Pamela J. Shoemaker: Gatekeeping. Newbury Park, Sage, 1991.

1. ábra: A médiatartalmakat befolyásoló tényezők Forrás: Shoemaker–Reese (29. lj.) 54.

Ideológiai (kulturális) szint

Extramediális (sajtón kívüli) szint

Szervezeti szint (Média)rutin szint

Egyéni szint

– Egyéni szint: az újságírók hírszelekcióra kifejtett közvetlen hatását jelenti. Az újságírók gondolkodásmódja, az eseményeket értelmező és újraértelmező (second guessing), illetve döntéshozó képessége, szakmai szerepfelfogása, értékrendszere és szociodemográfi ai ha- tása egyaránt befolyásolja a média tartalmát.

– Médiarutin szintje: azokat az ismétlődő, bevett szokásegyütteseket jelenti, amelyeket az újságírók mindennapi munkájuk során használnak. A rutinok alakítják ki azt a keretet, amely lehetővé teszi az információk gyors felismerését, kognitív csoportokba sorolását és megfelelő módon való csomagolását.

– Szervezeti szint: a szerkesztőség egészének, a szervezeti kultúrának szűrő és szelektáló képességét jelenti. Az újságírók egy része munkahelyi szocializáción esik át, amelynek során elsajátítja a munkáját befolyásoló szervezeti kultúra elemeit.

– Extramediális szint: mindazokat a sajtón kívüli intézményeket jelenti, amelyek közvetett vagy közvetlen (pozitív vagy negatív) módon befolyásolják a szerkesztőség munkáját.

A legfontosabbak ezek közül: a forrás, a közönség, a piac, a hirdetők, a kormányzat, a nyomásgyakorló csoportok, a sajtószóvivők és a többi sajtóintézmény.

– Ideológiai, kulturális szint: a társadalom azon kulturális értékeit és hatalmi érdekeit fog- lalja magába, amelyek kihatnak a megjeleníthető tartalmakra.

Az elmélet kiteljesítése érdekében hipotéziseket fogalmaznak meg az egyes szintekre vonat- kozóan.³⁰ Tanulmányunk későbbi részében részletesebben kitérünk az egyéni és ideológiai szintekre.

30 Shoemaker–Reese i. m. (29. lj.).

2. A kisebbségi sajtó értelmezési kísérletei

Úgy gondoljuk, hogy a fentiekben jelzett folyamatok (kultiváció, témameghatározás, média- keret működése, kapuőr-eff ektus) hatványozottabban jelen vannak, jelen lehetnek egy ki- sebbségi média esetében. Ennek fő oka a kisebbségi sajtó egyfajta ‘előzetes lehatároltságából’, sajátos funkciójából fakad. A kisebbségi (etnikai) média ugyanis nemcsak informál, hanem a közösségiség (a képzelt etnikai közösség) kifejezője is. Társadalmi funkciója nem merül ki watchdog szerepében (feltételezhetően ez kisebb mértékben érvényesül), hanem kulturális, identitásközvetítő és -megerősítő célokat is ellát.

De vajon mi lehet a kisebbségi sajtó diff erentia specifi cája? Milyen tényezők járulnak hoz- zá sajátos médialogikájának kialakításához? Már említettük, hogy ilyen irányú szakiroda- lommal meglehetősen elvétve találkozhatunk. Noha a különböző kisebbségek sajtóban való megjelenítésére jócskán akad példa, magának a kisebbségi sajtónak a működtetésére már ritkábban. Az e témakört tárgyaló írásokra két dolog jellemző: egyrészt ezekben is felmerül, hogy a kutatások szempontjából mennyire elhanyagolt e terület, másrészt leszögezik, hogy a kisebbségi (etnikai) sajtó vizsgálatának a kisebbség jellege, illetve a szélesebb társadalmi-po- litikai környezet elemzésével kell elkezdődnie.

A tömegkommunikációs elméletekről adott kiváló összegzéseiről híres Denis McQuail is³¹ elismeri, hogy feltűnően kevés munka született a kisebbségi, etnikai média témaköreiben, és ő is belátja, hogy a kisebbségi média (állapotának és hatékonyságának) értékelése a kisebb- ség sajátos igényeinek számbavételével történhet.³² Megközelítésében az (etnikai) kisebbségi médiát a társadalmi szolidaritás és identitás, valamint a lokális média kontextusába helyezi.

A társadalmi rend önkéntességi, azaz szolidaritási elve (voluntaristic principle of social order) a média területén szerinte három dologra vonatkozik: 1) a médiának a társadalmi alcsopor- tok aspirációit és identitását kell támogatnia (a közös tapasztalattal rendelkező kulturális és társadalmi kisebbségek információval való ellátásáról van szó, amely mintha azt sejtetné, hogy a kisebbséget a többségnek ‘kulturálisan segíteni kell’); 2) a rászoruló egyénekkel és csoportokkal szembeni média általi szimpátia és együttérzés kifejezése; 3) a ‘pro-szociális’, a társadalmilag jónak gondolt értékek megerősítése.

A kisebbségi identitás, csoport-hovatartozás és média (ahogyan azt már jeleztük, eléggé ritkán vizsgált) viszonyát a kisebbség önszerveződési képessége és identitásának kialakultsága határozza meg, amely kapcsán McQuail szerint négy fontosabb kérdés merül fel:

– A kisebbségi csoport belső kommunikációja, ami által a tagok tudatosítják közös ta- pasztalataikat (sorsközösségüket).

– A kisebbség országos médiához való hozzáférése.

– A kisebbségnek a nagyobb, országos média által történő beemelése.

– A kisebbség saját médiareprezentációs képessége.³³

31 McQuail i. m. (25. lj.), McQuail, Denis (ed.) 2002. McQuail’s Reader in Mass Communication Th eory.

London – Th ousands Oaks – New Delhi, Sage.

32 McQuail, Denis 1992. Media Performance. Mass Communication and the Public Interest. London – Newbury Park – New Delhi, Sage.

33 McQuail 1992. i.m. (32. lj.) 264–265.

Látható, hogy McQuail a kisebbségi média kapcsán a csoporton belüli kommunikáci- ónak és a többségi médiához való viszonyulásnak tulajdonít kiemelkedő szerepet. Ez már előrevetíti azt is, hogy nem minden kisebbség képes saját médiát fenntartani, valamint azt, hogy a kisebbségi csoport különböző sajátosságai határozzák meg, egyáltalán igényt tart-e valamilyen mértékű tömegkommunikációs rendszerre. McQuail szerint ez az igény egyrészt az izoláció és különbözőség tudatától (distinctiveness), illetve a politikai és kulturális auto- nómia mértékétől, másrészt a befogadó társadalomba való integráltság fokától, harmadrészt pedig a kisebbségi csoport gazdasági helyzetétől függ. E feltételekkel összefüggésben például minél erősebb gazdaságilag egy kisebbségi csoport, annál inkább képes meghatározni saját médiakínálatát, és azok a kisebbségi csoportok, amelyek nagyobb mértékben törekednek autonómiára és identitásuk felmutatására, kevésbé akarnak a többségi médiában részt venni, és önálló csatornák kialakításában gondolkodnak. Megjegyzendő, hogy McQuail koncep- ciója mindenféle kisebbségi csoportra vonatkozik, és nem korlátozódik kizárólag az etnikai kisebbségekre.

Mindebből arra következtethetünk, hogy a kisebbségi média (állapotának és hatékonysá- gának) értékelése a kisebbség sajátos igényeinek számbavételével történhet. Másképp fogal- mazva, valamely kisebbségi média működését elsősorban a kisebbségi csoport történelmi, politikai, szociális feltételrendszere által érthetjük meg, azaz meg kell vizsgálni, milyen típusú kisebbségről van szó.

Stephen H. Riggins az általa szerkesztett, az etnikai kisebbségek médiájáról szóló szöveg- gyűjteményének bevezető tanulmányában már messzemenően fi gyelembe veszi a kisebbsé- gek sajátosságait, és a média szerepét az asszimiláció kérdéskörével hozza összefüggésbe.³⁴ Érvelése szerint az etnikai kisebbségek médiájának egyrészt az etnikai összetartozást és ko- héziót, a kulturális fennmaradást kell szolgálnia, másrészt pedig – még ha nem is feltétlenül tudatosan – közönségének a szélesebb társadalomba való integrálódását kell elősegítenie. Az etnikai kisebbségeket két nagyobb csoportba sorolja: az őshonos kisebbségi lakosokéba és a bevándorlókéba. Véleménye szerint a kisebbségi csoportok jellegének függvényében különbö- ző módokon lehet megítélni a (többségi) hatalomnak a kisebbségi sajtóval szembeni viselke- dését. Az azonban minden esetben teljesen nyilvánvaló, hogy a kisebbségi sajtó hosszú távon nem maradhat fenn a többség (vagy a többségi hatalom) támogató beállítottsága nélkül.³⁵

Riggins szerint a kisebbségi, etnikai média fennmaradását és fejlesztését támogató állam (a többségi hatalom) ún. multikulturális stratégiáját a következő öt modell segítségével írhatjuk le:

– Integracionista modell: az állam a kisebbségi médiát a többségibe integrálja, szerves ré- szének tekinti, és a többségihez hasonló módon kezeli.

– Gazdasági modell: az állam támogatja a kisebbségi médiát, e támogatásnak azonban az a (nem feltétlenül bevallott) célja, hogy a megvásárolt kisebbségi lojalitásból előnyt kovácsoljon.

– Megosztó (divizív) modell: az ‘oszd meg és uralkodj’ elvének etnikai médiára alkalmazott megnyilvánulása, miszerint az államnak esetenként érdekében állhat az etnikai kártya kijátszása, mivel így olyan mértékű feszültségeket generálhat, amelyek éppen az ő saját céljai megvalósításához szükséges társadalmi kontrollt teszik lehetővé.

– Megelőző modell: az államnak érdekében állhat saját kisebbségi sajtót létrehoznia, mert

34 Stephen H. Riggins: Ethnic Minority Media: An International Perspective. London, Sage, 1992.

35 E támogató magatartás természetesen nem föltétlenül jelent anyagi támogatást.

ezáltal megakadályozhatja, hogy a kisebbség az államtól független (és ezért nehezen ellenőrizhető) intézményeket hozzon létre.

– Térítő (prozelita) modell: az állam saját igazát propagáló sajtót hoz létre, amelynek ki- mondott célja a többség értékrendjének elfogadtatása, így az etnikai elemek háttérbe szorulnak.

Azonban a fenti modellek mindegyikében mindvégig fi gyelembe kell venni a kisebbségi sajtó többé-kevésbé bevallott sajátos szerepét is, nevezetesen azt, hogy megelőzze, vagy leg- alábbis késleltesse a többségi kultúrába való beolvadást. Az etnikai túlélés azonban nemcsak a média függvénye, hanem az azt körülvevő politikai környezeté is. Azt is mondhatnánk, hogy sajátos harc zajlik a (többségi) hatalom előbbiekben említett multikulturális, illetve a kisebb- ség asszimilációját késleltetni óhajtó stratégiák között. E harc során a többséghez tartozó elit kulturális (domináns) ideológiája ellenében kitermelődik a kisebbség saját ellenideológiája. A kisebbségi ellenideológia részben eredményezheti a többségi sajtóból való kimaradást, de visz- szahathat saját médiájára is, ennek során a kisebbségi témákra való túlzott odafi gyelés érthető módon részrehajlást és etnikai öncenzúrát eredményezhet. Ugyanakkor az is belátható, hogy a kisebbségi média nem tekinthet el az előbb említett domináns ideológiáktól, és ezekhez valamilyen módon viszonyulnia kell. Ez tartalmi szinten olyan szelekciós mechanizmusokat indíthat el, amelyek végeredménye a többség ellenében történő ‘önodafi gyelés’. Ez komoly veszélyekkel is járhat, ezek közül Riggins hármat sorol fel:

– Amatőrizmus: a kisebbségi média előbb vázolt működési sajátosságai nem mindenben tesznek eleget a modern tömegkommunikáció működtetési elvárásainak.

– Elitizmus: a kisebbségi etnikai elit kizárólagosságra törekedhet.

– A hírek újszerűségének megkérdőjelezése: ez részben arra utal, hogy kisebb közösségekben nehezebb újszerűséget sajtóban megjeleníteni (ugyanis lehet, hogy már a megjelenés előtt tudott dologról van szó, azaz a sajtó nyilvánossága lemaradhat a közvéleményhez képest), másrészt a kisebbségi elit által propagált intellektuális gettósodás érdektelensé- get termelhet, főképp a fi atalabb generációk körében.

Említettük már, hogy Riggins a kisebbségi etnikai médiát az asszimiláció lehetőségének témakörében vizsgálja. Az alábbi táblázatban összefoglaljuk a kisebbségi sajtónak az asszimi- lációt elősegítő és hátráltató sajátosságait.

1. táblázat: A kisebbségi média asszimilációt elősegítő és hátráltató sajátosságai³⁶

Az etnikai kisebbségi média asszimilációt elősegítő sajátosságai

Az etnikai kisebbségi média asszimilációt hátráltató sajátosságai

Domináns ideológia jelenléte A kifejezett ellenideológia: az asszimiláció elkerülése (a kisebbség tagjainak elkötelezett beállítódása) Kulturális, technikai sztenderdek (minták) átvétele

(borrowed genres)

Kisebbségi nyelv használata

Intellektuális gettósodás (kontraproduktív lehet, mert unalmat termel, ezért a fi atalok elfordulhatnak a kisebb- ségi sajtótól)

Kisebbségi hírválaszték (agenda setting)

A célközönség befogadó (széleskörű) meghatározása Közösségi események propagálása, amely által erősödhet a kisebbségi csoportkohézió

A többségi nyelv használata Hirdetések etnikai jellege

A kommunikációs eszközök társadalmi hatása (a technológia nem kultúra-független³⁶)

Kisebbségi média szimbolikus erőssége

Kisebbségi médiaintézmények és újságírók aktivizmusa

A korábban felsorolt veszélyek belátása arra sarkallta Rigginst, hogy felhívja a fi gyelmet a kisebbségi etnikai sajtó legnagyobb kihívására. Noha a kisebbségi sajtó végső célja a politikai és gazdasági fenyegetettség közepette a kulturális és nyelvi identitás békés úton történő megőrzése, mégis „bizonyos feltételek mellett a kisebbségi média trójai falóként működhet, és hosszú távon ő maga szüntetheti meg azokat az értékeket, amelyek megőrzésére létrejött.”³⁷ Másképp fogalmaz- va, ha a kisebbségi sajtó professzionalitása nem tud lépést tartani a többségi médiával, illetve, ha működése során nem veszi fi gyelembe a közönség reális igényeit, akár önmagát is felszámolhatja.

Riggins megközelítésének talán két nagyobb korlátja van: egyrészt az etnikai kisebbséget esszencialista módon egységesnek tételezi, másrészt pedig nem számol a kisebbségeknek az anyaországgal való viszonyával, és csak a kisebbség-többség relációkat veszi fi gyelembe.

Az etnikai kisebbség egységes tételezése általánosításokkal és sztereotípiák kialakításával, illetve fenntartásával is együtt jár, egyszersmind a szimbolikus elnyomás újabb formájának tekinthető. Ám ezen túlmenően a kisebbségi média működésének megértése elé görget akadá- lyokat. A kisebbségi csoportok is rétegzettek, és ez a számszerűleg nagyobb kisebbségi csopor- tok esetében a saját média működésére is kihat. Noha a média sajátos funkcióinak tekintetében konszenzus lehet, a sajtón és környezetén belül különböző értékeket valló elitek alakulhatnak ki. Ugyanakkor a kisebbségi sajtó fogyasztóit is rétegzettnek kell elképzelni. A kisebbségi kul- túra egységes megbélyegzése, az alávetett helyzetben lévő kisebbségi kultúra ellenállásának báját és patologikus megítélését egyaránt előhozza. Ezek pedig a szimbolikus uralom újabb formáinak tekinthetők: „az emberek harcának empatikus csodálata elhomályosítja az elnyo- másukban való folyamatos részvételt.”³⁸ A nyugati multietnikus társadalmak vonatkozásában e

36 A romániai magyarok esetében például fennáll annak a lehetősége, hogy ha a kisebbségi sajtó nem engedi be a populáris kultúrát, akkor a fi atalok a többségi médiát használják. Az újszerűséggel bíró kommunikációs eszközöknek rétegzett etnikai kulturális igényeket is ki kell elégíteniük, ellenkező esetben az újszerűség etnikai határokat legyőzve magával ragadhat fogyasztói csoportokat.

37 Riggins i. m. (34. lj.) 287.

38 Husband, Charles (ed.) 1994. A RICHER VISION. Th e development of ethnic minority media in Westernde- mocracies. London, Paris, Rome, UNESCO Publishing, John Libbey.

tények Charles Husband szerint azonban két médiapolitikai következménnyel járnak: 1) ha a közönség egységes és minden információt saját szubkultúráján belül értelmez, az etnikai túlfűtöttséghez vezet; 2) ha viszont a közönség fragmentált, akkor az ideológiai egységességet felmutató rasszizmus lesz megbélyegezve mint perverz és politikailag beteges álláspont.

A nyugati demokráciák etnikai kisebbségeinek médiáját vizsgálva Husband – aki szintén megjegyzi, hogy e témakör elhanyagolt – belátja azt is, hogy tekintve e médiarendszer kisebb volumenét (small scale media), óhatatlanul felmerül az anyagi függőség (függetlenség) kér- dése, és annak lehetősége, hogy a menedzseri és pénzügyi szakértelem az etnikai gettósodás veszélyének kitett környezetbe kerül. Az etnikai kisebbségi média tehát korántsem csak poli- tikai vagy az ‘ellenkultúra’ gyártásának kérdése.

Méretéből fakadóan a kisebbségi sajtó gyakran csak valamely lokalitás kifejeződésének te- kinthető. A korábbiakban már említett etnikai és intellektuális gettósodások mellett Lemert felhívja a fi gyelmet továbbá az ún. afganisztanizmus veszélyére is. Ez a helyi sajtó önbefordu- lásának az a formája, amikor hajlik arra, hogy miközben a távoli, nem saját ügyekkel szem- ben nagyon kritikus, a saját területén mellőzi a konfl iktusok tárgyalását és felvállalását.³⁹

A kisebbségi etnikai sajtó (média) ugyanakkor regionális törekvésekhez is kapcsolódhat:

vagy úgy, hogy e törekvéseknek alakítója lesz, vagy úgy, hogy az ilyen irányú törekvések (po- litikai) kiteljesedése után jön létre (mint történt például a katalánok és baszkok esetében). Az európai regionalizmus térhódításával a kisebbségi elektronikus sajtó felértékelődik. A skót te- levíziózás kialakulásának⁴⁰ vizsgálata kapcsán Mike Cormack posztmodern jelenségnek ne- vezi, hogy a nemzetállamok válságával a lokalitások és a globalizáció egyszerre megerősödik, ez pedig a kisebbségi nyelvek – média által is lehetséges – fennmaradásához vezet.⁴¹

A korábbiakból már kiderült, hogy a kisebbségi sajtó működésére vonatkozó koncepciók mind megemlítik e sajtó professzionalizálódásának kérdését (azaz hiányát), működésének hatékonyságát. Ez a tematizálás szembetűnően sok hasonlóságot mutat a harmadik világbeli sajtó professzionalizálódása kapcsán született kutatások eredményeivel. A média a moderni- záció eszközének tekinthető, hiszen a mindenkori sajtó éppen a modern, polgári demokrá- ciák kialakulásának része volt, ezekben a társadalmakban fejlődhetett ki ‘negyedik hatalom’

szerepe, a döntéshozók és a tömeg közötti közvetítésének funkciója. A sajtó nagymértékben hozzájárult a tradicionális értékű társadalmakból a modern társadalmakba való átmenethez, multiplikáló és sztenderdizáló képessége folytán egyszersmind a modernizáció fő csatornájá- vá vált.⁴² E közvetítés során maguk az értékek is átalakultak: deritualizálódtak, személytelen- né váltak és delokalizálódtak, ami lehetővé tette a hatalom nagyobb mértékű befolyásolását és ellenőrzését.⁴³

A harmadik világ országainak modernizálódása többek között szintén a média térhódí- tása által történik, ám ennek a modernizációnak egyik fontos eleme az újságíró társada-

39 James.B. Lemert: Criticizing the Media. London, Sage, 1989.

40 A folyamatosan megerősödő skót média kezdetben nagyon alacsony színvonalú kulturális műsorokat közve- tített, majd fokozatosan egyre több aktualitás és oktató jellegű, majd pedig (enyhébb) szórakoztató műsorokat sugárzott.

41 Mike Cormack: Problems of minority language broadcasting: Gaelic in Scotland. (1993) 8 European Jour- nal of Communication 1. 101–117; Mike Cormack: Broadcasting and the politics of cultural diversity: Th e Gaelic Television debate in Scotland. (1995) 2 Th e European Journal of Cultural Policy 1. 43–54.

42 Daniel Lerner: The Passing of Traditional Society: Modernizing the Middle East. Glencoe, Free Press, 1958.

43 John B. Thompson: Th e Media and Modernity. A Social Th eory of the Media. Cambridge, Polity Press, 1995

lom professzionalizációja.⁴⁴ Peter Golding nigériai elemzése során rámutat arra, hogy e professzionalizáció első lépése a (nyugati) szakmai értékek defi niálása és elfogadtatása, amelynek természetszerűleg fontos tartozéka a megfelelő intézményi transzfer és képzés ki- alakítása.⁴⁵ A szakmai ethosz meghonosítása azonban önmagában nem elég, hiszen amíg a már létező hagyományos tömegkommunikációs rendszerben dolgozó újságírók közel áll- nak a politikai szférához, addig az üzenetek átvétele és továbbítása, a hírgyártás folyamata csak külső jóváhagyások vagy valamilyen egyezség, alku által lehetséges. És bármennyire is professzionalizálódtak az újságírók, piaci és munkahelyi helyzetük nem teszi lehetővé az intézményi semlegességet, így a hagyományos és modern értékeket valló újságírók összefo- nódnak a társadalmi és politikai folyamatokkal.⁴⁶ Golding továbbá folyamatszerű receptet is ad arra vonatkozóan, hogyan lehet sikeres a szakmai értékeken nyugvó újságírás: első lé- pésben a hírek (sajtó) nevelő funkcióit kell kihangsúlyozni; másodsorban olyan híreket kell közölni, amelyek valamilyen társadalmi igényre válaszolnak, és kiválthatják a hatalom, poli- tika reakcióját; harmadik lépésben helyi sikersztorikat kell közölni, amelyek akár más helyi közösségekre is kihatnak; végül pedig speciális, kényes, különösképpen az elit korrupcióját érintő témákat kell közölni. E folyamat során alakulhat ki a sajtó munkásainak legfontosabb kelléke: az újságírói autonómia, a pragmatikus, ideológiamentes szakmai hatékonyság.

2.1. Különös házasság? Kapuőrség a kisebbségi sajtóban

E részben megpróbáljuk ‘összeházasítani’ a kapuőr-elmélet néhány vonatkozását és a kisebb- ségi sajtó – korábban tárgyalt – jellegzetességeit. Ugyanakkor igyekszünk fi gyelembe venni azokat a felvillantott jelenségeket is (napirend-hatás, kultiváció, médiakeret), amelyek bár- milyen sajtó működése kapcsán valamilyen formában megmutatkoznak. A kapuőr-elmélet szintéziséből egyrészt láttuk, hogy a sajtóban megjelenő tartalmakat különböző szinteken szerveződő tényezők befolyásolják, amelyek az egyéni szinttől a tágabb társadalmi, kultu- rális szféráig terjednek. Másrészt a kisebbségi sajtóra vonatkozó leírások mindegyikénél azt tapasztaltuk, hogy e sajtó sajátosságainak megértése feltételezi annak a szélesebb értelemben vett politikai, kommunikációs, történelmi környezetnek az ismeretét, amelyben működik.

Innen fakad az a megállapítás, hogy ha meg akarjuk érteni teljes egészében a kisebbségi sajtó működését, akkor végig kell követnünk azokat a főbb társadalmi-politikai mozgásokat, amelyek meghatározzák az etnikai kisebbség jelenbeli politikai, ideológiai, kommunikációs kontextusát. A politikatörténetbe ágyazott sajtótörténet célja a kisebbségi sajtót körülvevő politikai, hatalmi ‘aura’ körülírása kell legyen, hiszen ez az ‘aura’ is kihat a kisebbségi sajtó tematikus kínálatára (napirendhatás).

A sajtóban megjelenő tartalmakat továbbá a kapuőr-hatás egyéni szinten beazonosítható me- chanizmusai is befolyásolják. Említettük már, hogy Shoemaker és Reese a tartalmat befolyásoló különböző szintek kapcsán hipotéziseket fogalmazott meg minden egyes szintre vonatkozóan.

44 Lucian W. Pye (szerk.): Communications and Political Developments. Princeton, Princeton University Press, 1963.

45 Peter Golding: Media professionalism in the third world: Th e transfer of an ideology. In Curran–

Gurevitch–Woolacott (4. lj.) 291–308.

46 Uo. 300–301.

Ezek részletesebb ismertetésétől eltekintünk, ám az egyéni szintre korlátozott hipotéziseket adap- táljuk a kisebbségi sajtó működésére vonatkozóan. A szerzőpáros az egyéni szintű tartalmi befolyá- solás kapcsán azt is állítja, hogy az ezen a szinten érvényesülő tényezők egymással is összefüggnek.

A különböző tényezők modelljük szerint a következő lehetséges befolyásolási utakat rajzolják ki.

2. ábra: A médiatartalmak befolyásolása egyéni (újságírói) szinten

Újságíró szocio-demográfiai

háttere

Szakmai háttér és tapasztalat

Szakmai szerepfelfogás és szakmai etika

Személyes attitűdök és fékek

Szerkesztőségen belüli hatalmi

pozíció

Sajtóban megjelent tartalom I

II

Forrás: Shoemaker–Reese (29. lj.) 55.

Az újságíró-társadalom vizsgálata lehetővé teszi a tartalmat befolyásoló utak kisebbségi kontextusban kialakuló mintázatának felvázolását. A fenti modell kisebbségi szempontból

‘neutrálisnak’ tekinthető, ám éppen a kisebbségi nyilvánosság politikai- és sajtótörténetből leszűrhető jellegzetességei alapján feltételezhető, hogy a megjelenő tartalmakat valamilyen

‘kisebbségi hatás’ is befolyásolja.⁴⁷ Ez adódhat a szakmai koncepciók sajátos felfogásából,

47 Azt azonban mindvégig szem előtt kell tartanunk, hogy a befolyásolásnak közvetlen és közvetett formái léteznek, és ezek között nem mindig egyszerű meghúzni a határvonalat, mert a médián kívüli és belüli hatal- mi szerepek is összemosódhatnak. Vö. Michael Gurevitch – Jay G. Blumler: Linkages between the mass media and politics: A model for the analysis of political communications system. In Curran–Gurevitch–

Woolacott (4. lj.) 270–290.

ám a kisebbségi társadalom önszerveződő jellegzetességeiből is. Shoemaker és Reese egyéni szintre vonatkozó hipotéziseit kisebbségi környezetbe ágyazva, a következő hipotéziseket ál- líthatjuk fel:⁴⁸

– A médiatartalom sajátosságait az újságírók szociodemográfi ai jellegzetességei (életkor, végzettség, nem), érdeklődési köre, szakmai felfogásai magyarázzák.

– Az újságíróhoz hasonló háttérrel és jellegzetességgel rendelkező személyek nagyobb va- lószínűséggel jelennek meg a sajtóban (pl. a magyarokról több hír jelenik meg).

– Az újságíró extramediális kötődései kihatnak a tartalomra. Kisebbségi sajtó esetében az extramediális kapcsolat elsősorban a kisebbségi önszerveződéssel kapcsolatos szerveze- tet jelenti.

– A megjelenített, megjeleníthető tartalmakat a szerkesztőségen belül elfoglalt pozíció befolyásolja.

– Minél inkább kívül esik érdeklődési területén és etikai felfogásán egy esemény, az új- ságíró annál kevésbé vesz részt azon (és nem tudósít róla). A kisebbségi sajtó szerepéből következően feltételezhető, hogy a kisebbség–többség helyzetet részletező események nagyobb arányban jelennek meg.

Mivel azt gondolom, hogy a kisebbségi sajtó működésének megértése szempontjából rend- kívül fontos az ideológiai szint is, tekintsük meg a szerzőpáros milyen hipotéziseket fogalmaz meg erre a dimenzióra vonatkozóan:

– minél inkább eltér a megszokottól egy személy vagy esemény, annál inkább a médiatar- talom része lesz, és megjelenítése annál sztereotipikusabb;

– egy ország politikai, kulturális, gazdasági értelemben minél inkább fontos egy másik ország számára, az előbbi annál inkább megjelenik az utóbbi médiatartalmaiban;

– az újságírók nem mérlegelnek, amikor egy téma a legitimnek, konszenzuálisnak gondolt határt átlépi;

– amikor az ideológiai alapelvek sérülnek, az elitek egységesen (‘kasztszerűen’) lépnek fel;

– a szakmai paradigmák megsértését a paradigma fenntartása érdekében kiküszöbölik;

– a televíziós tartalmak ideologikusabbak, mint a nyomtatott sajtó tartalmai.

E hipotéziseket a kisebbségi sajtóra vonatkoztatva, a médiatartalmak sztereotipikus jellege különösen érdemes a vizsgálatra. A kisebbségi sajtóban (és a mindennapokban) a jelöletlen kategória ‘a magyar’, míg a jelölt kategória a román. Ez a médiatartalmak szintjén az infor- mációk óhatatlan sztereotipizálásával, illetve az interetnicitás folyamatos felvállalásával jár.

A fenti második hipotézis alapján megjósolható, hogy a kisebbségi sajtóban éppen a nyelvi, kulturális rokonság okán, az anyaország fokozott relevanciát kap. A kisebbségi médiakeret létét a továbbiakban mondhatni előrevetíti Shoemakerék következő hipotézise, amely kisebb- ségi kontextusban a képzelt kisebbségi világ határainak mentális kijelölésére utal: az újságírók mint a kisebbségi elit része összezárnak, ha valamilyen szempontból kényesebb téma kerülne napirendre.

48 E hipotézisek tesztelését a romániai magyar sajtó működtetői körében részletesebben lásd Papp i.m. (1. lj.)

2.2. Médiakeretek a kisebbségi sajtóban

Korábbi elméleti, szakirodalmi áttekintésünk arra szolgált, hogy értelmezni tudjuk a határon túli magyar kisebbségi sajtó működését is. A határon túli magyar kisebbségi sajtó történetének egyik fő tanulsága az, hogy a jelen nyilvánosságának működtetésében számolni kell valamilyen állandóan, szelektíven visszatérő örökséggel. Ez az ‘örökség’, amely meghatározza az újságíró mozgásterét, szoros összefüggésben áll a kisebbségi hely- zet puszta létével. Kisebbségben értelmiségiként alkotni nagy valószínűséggel feltétele- zi valamilyen kisebbségi ideológia (tudatos vagy tudattalan) elfogadását. Ez az elfoga- dás hozzájárul a kisebbségi sajtó kvázi állandó kereteinek kijelöléséhez. Ezt a jelenséget

‘keretizmus’-nak nevezhetjük.

Az ‘-izmus’ utótag azt sugallja, hogy a keret léte valamilyen ideológiai meghatározottságot feltételez. Az újságíró önmagát mint a legavatottabb ‘keretismerőt’ határozza meg, helyzet- tudatából fakadóan pedig e kerethez igazítja cselekvéseit. A keretek kialakításához önmaga is hozzájárul, hiszen éppen a keretek megléte könnyíti meg mindennapi munkáját. A keretek által vezérelve nem kérdőjelez meg olyan kérdéseket, amelyek a keret egységét megzavarnák.

Kisebbségi újságírók esetében a keret a saját etnikai csoport védelmét (is) szolgálja, valami- lyen kapcsolatot feltételez közte és képzelt olvasói közösségével. A keret működtetése néha ellentmondásba kerülhet a szakmai érvekkel vagy a lelkiismerettel, ám mégis folyamatosan fenntartják. Ennek oka részben a munka rutinizáltsága, ám nagyobb részben éppen a keretek által generált kisebbségi sajtóban érvényesülő agenda setting (napirendhatás). Az újságíró na- gyobb valószínűséggel fordul olyan témák irányába, amelyek a munkáját irányító kereteket megerősítik.

A szakmai logika és kisebbségi ethosz gyakran egymásnak feszülnek, egymást kizáró be- állítódásokként csapódnak le. Noha kimutatható, hogy a kilencvenes évek vége felé, többek között az internetes lapok beindulásával, elterjedésével, illetve a határon túli magyar érdek- képviselet pluralizálódásával, beindult valamiféle konfrontatív professzionalizáció, ez nem jelent egyértelmű elmozdulást a szakmai logika térhódítása irányába. Ennek legfőbb oka pedig éppen a fent leírt ‘keretizmus’ léte.

A szakmai letisztulás ugyanis nem jelenti azt, hogy a nyilvánosságot működtetők körében megszűnne az a kisebbségi erkölcsiség, amely a kisebbségi magyar közgondolkodást születé- sétől kezdve áthatja. A kizárólag professzionális és kisebbségi erkölcsi értékeket olyan egy- más mellett létező értékhalmazoknak kell elképzelnünk, amelyek talán megkülönböztetik az egyes újságírókat, ám az is valószínűsíthető, hogy egy adott személy esetében valamilyen hibrid alakzatban jelennek meg, amely tartalmazza mindkét halmaz elemeit, és az újságírót egyensúlyteremtésre készteti.

A szakmai logika térhódítása nem jelenti azt, hogy megszűnnének azok a mélyebb gyö- kerű ‘keretek’, amelyek a nyilvános diskurzusnak helyet adó sajtó működését meghatároz- zák. A ‘keretizmus’ érvényesülése következtében megmaradnak azok az ideológiai, kul- turális keretek, amelyeknek főbb vonásait különböző mechanizmusokban, elsősorban a tabusítás folyamataiban tudjuk majd körülírni. A kisebbségi újságíró késztetést érez képzelt közössége (a kisebbség maga) védelmére, ezért a keret működtetése néha ütközhet a szak- mai logikával is.

A jelenlegi sajtónyilvánosságot működtető keretek tehát ideologikus meghatározottságú- ak, amelyeknek politikai, kulturális, interetnicitást feltételező dimenziói egyaránt léteznek.

E dimenziókat részben belső szakmai okok, részben más típusú interakciók (mintakereső, mintaátvevő viszonyulás a többségi és a magyarországi sajtóhoz) folyamatos átalakulásra késztetnek. A sajtórendszer pluralizálódása és többszintűsége más és más kereteket hoz létre az egyes szinteken, de a közösségiség normái és a szakmai elvárások harca mindenhol jelen van. Ennek talán sosem lesz győztese, és ez adja a kisebbségi nyilvánosság önmagát folya- matosan újratermelő sajátosságát: ha a szakmai logika ‘állna nyerésre’, akkor a kisebbségi etikát megtestesítők hívnák fel a fi gyelmet a (honnan jöttünk, hova tartunk kérdésre alapuló) kisebbségi küldetéstudatra, ha pedig a kisebbségi érzület uralkodik, a szakma előbb-utóbb kikezdi ennek egysíkúságát.

3. Médiahatás-e a kisebbségi identitás?

A médiahatás-hipotézis perspektívájában felmerülhet az a kérdés, hogy vajon a kisebbségi média működésének és tartalmának szintjén megjelenő keretek milyen mértékben csapód- nak le az identitás megélésében. Központi kérdés lehet, hogy a kisebbségi újságírók által megteremtett ideológiai keretek erősítik-e a kisebbségi identitást, vagy a kisebbségi identitás megléte rezonál a kisebbségi sajtó fogyasztására.

3. ábra: A kisebbségi média és identitás lehetséges viszonyrendszere

kisebbségi médiatartalmakat

befolyásoló tényezők kisebbségi média

működése

kisebbségi média hatása

Ha a médiahatást e kontextusban szűkebben értelmezzük, azt feltételezhetjük, hogy a ki- sebbségi média fogyasztása képezi azt a csatornát, amely kitermeli azokat a kulturális kódo- kat, amelyek hozzájárulnak a kisebbségi identitás erősödéséhez. Ha ez így van, akkor viszont ez a kialakult identitás a maga módján hozzájárulhat a médiatartalmakat befolyásoló ténye- zők megszilárdulásához, és ezáltal a kisebbségi sajtó működési sajátosságainak, a ‘keretek fennmaradásának’ állandósulásához. (l. 3. ábra)

A korábbiakban ismertetett elméleti megfontolásokra épülő médiahatás-hipotézist meg- próbáljuk empirikusan is tesztelni a 2007-es Kárpát Panel kutatás⁴⁹ adatbázisán. A médiaha- tás hipotézise tehát azt jelenti, hogy a médiafogyasztás hozzájárul a kisebbségi identitás na- gyobb mértékű vállalásához (4. ábra). A médiafogyasztást operacionalizálva a hipotézis úgy módosítható, hogy a rendszeresen tévét néző, rádiót hallgató, újságot olvasó vagy internete- zők körében szignifi kánsan magasabbnak kell lennie a magyarság fontosságával egyetértők arányának. (5. ábra) A felmérésben több módon mértük a nemzeti identitást, jelen elemzés- ben azonban csak a magyarság fontosságának elismerésére vonatkozó kérdést használjuk.⁵⁰

4. ábra: A médiahatás hipotézise

kisebbségi

médiahasználat identitás

49 A kutatás célja a nagyobb létszámú magyar közösségekkel rendelkező országokban reprezentatív, szocioló- giai, kérdőíves panelkutatás-sorozat elindítása. Ennek keretében a Kárpát-medence magyarságának társadalmi struktúráját, munkaerő-piaci viszonyait, jövőtervezését, migrációs potenciálját, iskolázottsági helyzetét, nemzeti identitását, a kisebbségi magyar közösségek Magyarországhoz és a többséghez való viszonyát vizsgáltuk. A pro- jektet a MTA Etnikai és Kisebbségkutató Intézet (Magyarország, jelenlegi nevén: MTA Társadalomkutató Köz- pont Kisebbségkutató Intézet) és a Max Weber Társadalomkutató Alapítvány (Kolozsvár, Románia) kezdemé- nyezte, a partnereink országonként a Fórum Társadalomkutató Intézet (Szlovákia), a LIMES Társadalomkutató Műhely (Kárpátalja-Ukrajna), Magyarságkutató Tudományos Társaság (Vajdaság-Szerbia). Ennek értelmében a kutatás az alábbi országokra terjed ki: Románia, Szlovákia, Szerbia, Ukrajna és Magyarország. A megkérdezett minta elemszáma 3350 fő, amelynek országonkénti eloszlása a következő: Magyarország 900 fő, Erdély 900 fő, Szlovákia 650 fő, Vajdaság 500 fő, Kárpátalja 400 fő. A mintavétel a háztartások többlépcsős véletlen kiválasz- tásával történt, a háztartásokban a válaszadók szabad kvótás módszerrel lettek kiválasztva. Részletesebben l.

Papp Z. Attila – Veres Valér (szerk.): Kárpát Panel 2007. Gyorsjelentés. A Kárpát-medencei magyarok helyzete és perspektívái. Budapest, MTA ENKI, 2007. 308.

50 A későbbiekben használatos ‘magyarság fontosságát’ a különféle értékeket vizsgáló kérdésblokkon belül mértük, a kérdés pontosan így hangzott: „Milyen mértékben fontos az Ön számára a magyarsága?” 1 – nagyon fontos; 2 – fontos; 3 – igen is, meg nem is; 4 – nem fontos; 5 – egyáltalán nem fontos. A nemzeti identitás és a ma- gyarság fontossága ugyan szignifi kánsan összefügg, de fontos hangsúlyozni, a kettő nem fedi egymást teljesen.

A rendszeres médiahasználók beazonosítása a következő kérdésekkel történt: „Szokott-e Ön rendszeresen … (tévézni/rádiózni/újságot olvasni/internetezni/számítógépezni).” 1 – igen; 2 – nem.

5. ábra: A médiahatás operacionalizált hipotézise

Tévé Nyomtatott

sajtó

Rádió

Internet Nemzeti

identitás

Vizsgáljuk meg először, hogy a 2007-es adatok⁵¹ szerint e különféle médiafogyasztási szo- kások hogyan jelentek meg az egyes régiókban. Összességében talán semmi meglepő nincs abban, hogy a tévénézés a legelterjedtebb, ugyanakkor láthatjuk azt is, hogy a rendszeres rádióhallgatók aránya már 2007-ben is felülmúlta a nyomtatott sajtó olvasottságáét (6. ábra).

A regionális eltérések szintjén az körvonalazódik (2. táblázat), hogy az eddig említett három médium rendszeres használata éppen a legnagyobb magyar közösségen belül, az erdélyi ma- gyarok körében a legkisebb mértékű. 2007-ben a számítógép-használat, illetve az internetezés elterjedtsége adataink szerint a felnőtt populációban mintegy egyharmados volt a Kárpát- medencében.

51 A médiahasználat természetesen időben változik, változhat. Kárpát-medencei szintű adatokat l. Dobos Fe- renc: Nemzeti identitás, asszimiláció és médiahasználat a határon túli magyarság körében 1999–2011. Budapest, Médiatudományi Intézet, 2011; illetve Papp–Veres i. m. (49. lj.) 308. Részletes erdélyi adatokat l. Márton János: Médiafogyasztás és politikai aktivitás Erdélyben. In Veres Valér – Papp Z. Attila (szerk.): Szociológiai mintázatok. Erdélyi magyarok a Kárpát Panel vizsgálatai alapján. Kolozsvár, Nemzeti Kisebbségkutató Intézet – Max Weber Társadalomkutatásért Alapítvány, 2012. 163–220.

6. ábra: Rendszeres médiahasználók, Kárpát-medencei összesítés (Kárpát Panel 2007)

0 20 40 60 80 100

rendszeres tévénéző rendszeres rádióhallgató rendszeres újságolvasó számítógép használó

internetező 29,3

37

63,2

70,2

96,5

2. táblázat: Rendszeres magyar médiahasználók a Kárpát-medencében országonként

Szokott-e rendszeresen…? („igen” válaszok százalékban) Tévézni Rádiózni Újságot olvasni Számítógépet

használni

Internetezni

Magyarország 97,0% 70,8% 62,6% 39,5% 33,2%

Románia 95,0% 59,2% 53,8% 30,4% 22,7%

Ukrajna 97,7% 74,2% 78,1% 24,6% 15,7%

Szlovákia 96,9% 80,3% 69,9% 54,2% 45,1%

Szerbia 97,4% 77,0% 63,6% 34,0% 26,1%

Összesen 96,5% 70,2% 63,2% 37,0% 29,3%

Vizsgáljuk meg a következőkben, hogy a magyarság fontosságának elismerése milyen összefüggéseket mutat az előbbiekben részletezett különféle médiahasználati formákkal.

Ha elemzésünkből kihagyjuk a magyarországi válaszadókat (hiszen központi kérdésünk a határon túli magyarok identitásának vizsgálatára vonatkozik), akkor azt állapíthatjuk meg, hogy a legelterjedtebb médiahasználati formák, azaz a televíziózás és a rádióhallga- tás nincs szignifi káns kapcsolatban a magyarság fontosságával (l. 3. táblázat fejléc alatti első sora). Ezt úgy értelmezhetjük, hogy e két médium oly mértékben elterjedt, hogy már nem járul hozzá az identitás megélésének mértékéhez, míg az újságolvasás, illetve az internetezés és számítógép-használat – eltérő mértékben ugyan, de – szignifi kánsan jelen van. Fontos regisztrálnunk a korrelációs együtthatók előjelét is: míg az újságolvasás együtt mozog a magyarság fontosságának szubjektív megélésével, addig az új médium mintha ennek ellenébe hatna.

Regionális/ország szerinti bontásban még két további fontos tényező lehet szembetűnő:

ha a Kárpát-medencét egészében vizsgáljuk, akkor láthatjuk, hogy enyhe mértékben a rádió- hallgatásnak is van szignifi káns hatása. Ez elsősorban annak köszönhető, hogy a rádió hatása Magyarországon és Szlovákiában is pozitív hatással van a nemzeti identitásra. Érdekes mó-