PESTEIV. ti. V A S Á R I A P . Martins' 1*.
A ' „ R e l i g i o é s N e v e l é s " társával az „ E g y h á z i T u d o s i t á s o k k a l " megjelenik minden v a s á r n a p m á s f é l iven. F é l é v i ára mindkettőnek helyben k i h o r d á s s a l 2 ft. 4 0 k r . ; postán n y o m t a t o t t boriték alatt 3 f t . 4 0 k r . e. p. Előfizethetni Budapesten a' „ R e l i g i o é s N e v e l é s " s z e r k e s z t ő s é g é n é l
T r a t t n e r - K á r o l y i h á z b a n , uri utcza 4 5 3 s z á m alatt, második udvarban é s emeletben ; másutt pedig minden e s . kir. p o s t a h i v a t a l n á l .
T A R T A L O M : I m á d s á g . QStencty Imre') — I g a z Ítélet. QKuthy Lajos.) — Korunkra illő s z ó a a t a r a n y s z á j ú s í . J á n o s t ó l .
— I s m e r e t . — Mi s z e m n e k a' f ü s t , az l é l e k n e k a' földi gond é s s z e n v e d é l y . •— A z evangelium é s philosophia. — Dávid' 18dik z s o l t á r a . ( T a r k á n y i Béla.) —
I m á d s á g .
Sok egyéb, üdvösségünkre szükséges igazságok között, mellyek' isméretére puszta eszünkkel nem juthatunk, egyik a z , hogy magunktól nem tudjuk a' módokat, mellyekkel Istent tisztelnünk kell. A' kinyi-latkoztatás ezekre megtanított bennünket. Közöltök fő helyen áll az imádság, az a z : lelkünknek meghitt, belső 's folytonos társalgása az örök igazsággal, sze-retettel, szépséggel; vagy érzéseinknek'sindulataink-nak Istenhez, mint legkegyesebb atyánkhoz alázatos és bizodalomteljes fölemelése.
Imádkozni, tekintvén a' nyilványos parancsot, mellyet e' részben üdvözitőnk adott, hitünk' Iegjelesb kötelességei közé tartozik; tekintvén pedig tehetetlen-ségünket , lelki testi fogyatkozásainkat, szükségeinket, valamint Krisztus' és az apostolok' példáját,*) 's azon édes viszonyt, mellyel Jézus' kinyilatkoztatása szerint a' Magasságbelihez mint gyermekek állunk, egyszeris-mind a' legsürgetősebbek és legkellemesebbek közé is.
*) És elbocsátván ( J é z u s ) a' sereget, fölméne a' hegyre egyedül imádkozni. Mát. 14, 23. Ezeket szólá Jézus, és az égre emelvén szemeit: atyám, eljött az óra, dicsőítsd meg a' te fiadat 'stb. Ján. 17, 1. Lön pedig azon napokban, kiméne a' hegyre imádkozni, és egész éjszaka az isteni imádságban marada. Luk. 6,12. És ö elszakada tőlök egy kőhajításnyira ; és térdre esvén imádkozik vala, mondván 'stb. Luk. 22, 41. És min-den nap megmaradván egyenlő akarattal a' templom-ban, és házonként szegdelvén a' kenyeret, az eledelt örvendezéssel veszik vala. Apóst. Csel. 2, 46. Mi pe-dig az imádságban és az igének szolgálatában leszünk foglalatosak. Apóst. Csel. 6, 4.
Sajnálandó a z , ki akár tudatlansága, gyarlóság a , könnyelműségyarlóságe vagyarlóságy rosszaságyarlósága, akár más e m -berek' fortélya 's gonoszsága által okozott ínségeiben, vagy a' gondviseléstől földi pályáján reámért viszon-tagságaiban vallás iránti megvetésből vagy hite nem lévén elcsüggedésből enyhülését nem a' vigasztalások' fő forrásában az Istenben és ahhoz intézett alázatos folyamodásban, hanem másutt keresi; 's elkietlenült annak szive, ki az élet' különbféle viszonyaiban ö n -ként gerjedő vallásos érzelmeket magában szántszán-dékkal elfojtja. Mert lehetetlen embernek, nem mon-dom azért, mivel gyermekéveiben imádságra tanítta-tott, 's később vallásos nevelésben részesült, vagy mi-vel mások' vallásos gyakorlatait látja: hanem ön bei-ösztönéből is néha n é h a , a' mint jó vagy bal sors éri, félelem vagy veszély magát vagy szeretteit környezi, hála vagy bűnbánó, vagy segélyt óhajtó érzelmekre, fohászokra, imádságokra nem gerjedni; és botor, és vad, és kevély az mondhatlanul, ki illyen indulatokat visszanyomni, kiirtani törekszik, vagy megvallani szégyenl. Illyennel viszonyba lépni világi ügyeimben is óvakodnám, 's őt barátomnak, társomnak vagy csak szolgámnak is választani okosan őrizkedném.
A' bölcs, bölcs pedig lehet minden keresztény, mert a' hit' boldogító tarija élte' legelső föleszmélete-kor beavatja legrövidebb uton őt mindazon fölséges igazságok'isméretébe, mellyek' fürkészésében a ' h a j d a n -kor' legnagyobb emberei hiában fáradoztak holtakig-lan; a' keresztény bölcs tehát nem csak kötelességének, hanem legédesb, legfölségesb kötelességének i s -méri imádság' szárnyain fölemelkedni a' menny' és föld' urához, a' boldogult lelkek', a' millió angyalok' t á r saságába vegyülve dicséretet 's dicsőséget rebegni a n -n a k , ki véghetetle-n kegyelemmel Krisztus által szol-gából fiává fogadta ő t ; előterjeszteni atyai trónja előtt bajait, kérni gyermeki bizodalommal vigasztalást, h á -lákat adni a' vett jókért 's kegyelmekért, 's esdekelni ujakért ; sőt e' buzgó gyakorlat által a' jámbor
keresz-11
tény illy szent pillanatokban mintegy előre élvezi ama' gyönyört, meüyben Isten részesíteni igéré valaha mind-azokat, kik őt szeretik 's parancsait megtartják.
Ugy vagyon pedig ember alkotva, hogy a' lel-kében uralkodó indulatoknak, legyenek azok jók vagy rosszak, még a' kiművelt képmutatóban is nem kitün-niök lehetetlen ; 's a' gyakori haragnak, irigységnek vagy más egyéb tökéletlenségnek szintúgy mint a ' j ó -szívűség- 's istenességnek jelei valakinek külső visele-tében, főkép arezvonásaiban gyakran észrevehetők-Hogy lehetne tehát másként, mint, ha a' tiszta szeretet', mély alázatosság', fiúi bizodalom', legforróbb h á -la' 's hódolat' érzelmei uralkodnak a' keresztény em-ber' szivében, hogy ezeket külső illemes helyzettel, taglejtéssel, énekkel, szóval, egész viselettel ne nyil-ványitsa? 's mindezeket szíves örömest Isten' dicső-ségére ki ne tüntesse, nem csak akkor, ha magán van, hanem akkor is és olt, mikor 's hol e' cselekedetével egyházi parancs' teljesítése vagy felebarátja' lelki épü-lése van kapcsolatban ? értem a' közhelyen teendő imádságokat, 's a' templomoknak parancsolt időkbe-ni látogatását.
Valóban ki azért nem látogat templomokat, mi-vel a' világ' fiainak hitvány észrevételeitől 's gunyjai-tól fél; vagy hogy azok' tetszését is megtartsa, köte-lességének is eleget tenni látszassék, azzal áltatja ma-g á t ; homa-gy ő otthon imádkozik, mint Krisztus mondja,
„bezárt ajtóknál, hogy ne láttassékaz emberektől":
az sem keresztény emberhez illő erős lelkületet nem bizonyít; sem az ur' igéjét 's a' tőle alapított anya-szentegyháznak a' külső, közönséges és ünnepélyes is-teni tiszteletben üdvünket hathatósan eszközlő rendeletei' czélját és szellemét, következőleg saját érdekét 's k ö -lességét nem érti,
Mert illik-e hitét emberek előtt nyilván megval-lani köteles keresztényhez vallás parancsolta tisztét ugy akarni teljesíteni, hogy rettegjen a' szentségtelen csúfolódók' tetszését eljátszani? becsülendő-e annak charactere, ki nyomorék emberi gunyfélelemből szé-gyen! megjelenni imahelyén azon vallás-kapcsolta tár-sulatnak , mellynek nevét viseli, 's tagja lenni világ előtt meg nem szűnt? Emberileg véve is gyávaság 's alávaló lelket tanúsító bélyeg olly komoly 's fontos ügyben, millyen az örök boldogságot föltételező reli-gioé, látszatni sem akarni, vagy félni látszatni annak, minek szívből, valódilag 's egészen lenni kellene. Hát ha még Krisztus' szavait veszszük tekintetbe, ,,a' ki e n
-g e m , ú-gymond, me-gta-gad az emberek előtt," (mi egyéb pedig az Islentőli függést, mellyet imádás állal nyilatkoztatunk k i , nyilván szégyenleni, mint Istent tagadni?) „megtagadom én is őt az én atyám előtt, ki mennyekben van"*Mát. 10, 33., 's ismét: „a' ki e n -gemet szégyenl 's az én beszédimet, azt az ember' fia szégyenleni fogja, mikor eljő az ő fölsegeben, és az ő atyjáéban és a' szent angyalokéban" Luk. 9, 2 6 . : nem mondhatjuk-e, hogy illyen valaki silány emberi tekintetért esztelenül áldozza föl hite' 's hitbeli cselekedetei' következtében méltán várandott mennyei j u -talmát ? ki imigy kíván embereknek tetszeni, valóban nem Krisztus' szolgája. Gal. 1, 10.
Mi pedig a' zárt ajtóknál teendő imádságot illeti ha van valaki, ki templomba nem járásának mentségeid Krisztus' ama' szavait meri fölhozni : az szép mentséget gondolt ki mind lomhaságának mások előtti p a -lástalásául, mind ön szivének, keresztény kötelessé-géről megfeledkezett szivének áltatásául. Mert vajmi kétséges: imádkozik-e otthon az, ki templomba járni íestei, vagy szégyenl. De ha imádkozik is: szabad-e, csak ez egyet kérdem, a' szent mise-áldozattól, melly templomban vitetik véghez, kereszténynek igazi ok nélkül elmaradni? meggondolja-e az illyen, mi követ-keznék, ha cselekvésmódja szabály gyanánt vetetnék másoktól is ? 's ha mindenki jogosítottnak tartaná ma-gát kénye szerint 's mintegy loppal tisztelhetni Iste-nét? valóban a' legnagyobb zavar támadna, ha kiki saját tetszése után j á r n a ; nem sokára elvadulna az emberfaj, 's a' nyilványos tisztelet' megvetése Isten' megvetésére vezetne bizonyára.
Azután, micsoda képzete van annak a' szentek' egyességéről, ki a' hit' közönséges nyilványos megvallásán, a' szentségekbeni közönséges nyilványos r é -szesülésen, a' törvényes lelki pásztorok' közönséges tanításán magát tultehetni, 's a' látható gyülekezetből magát szabadon kivonhatni véli? Eszmefonákság ez.
Minden keresztény katholikusnak, ki magát annak vallja, kötelességében áll, mint ugyanazon egy tes-tület' tagjának, felebarátját kölcsönösen isteni tisztelet-re buzdítani, 's annak lelki épületétisztelet-re lenni, mint az apostol két helyen is parancsolja.*) Mit ha elmulaszt,
*) Szólván magatok között zsoltárokkal és dicséretekkel és lelki énekekkel énekelvén,és dicséretet mondván a'ti szi-veitekben az urnák. Efes. 5,19. és: a' Krisztus'igéje lak-jékbennetek bővséggel, minden bölcseséggel tanítván és
166
164-felebarátjának lelki romlásra ád o k c t , 's elköveti amaz irtóztató bűnt, mellyre üdvözítőnk jajt mondott, a' botrányt; 's ezt annál nagyobb mertékben, minél inkább ollyas helyzetben van, hol soknak szemei f ü g -gesztvék reája vagy mint hivatalt viselőre, vagy mint osaládatya- 's anyára.
De ha másokat nem épit, sőt ront : nem kevesbbé okoz különködő vagy hanyag elvonulásával kárt ma-gának is az illy keresztény; mert vallásos érzelmek sehol sem gerjednek emberben könnyebben 's hatha-tósabban föl, mint templomban, hol minden rangú 's rendű személyek minden rang és rend nélkül, mint ugyanazon egy családhoz tartozó, ugyanazon egy vérrel megváltott mennyei atyának fiai összegyűlve e g y e -sitik Istenhez kérelmeiket ; hol nagy és kicsiny, gaz-dag és izegény künn hagyván világi ügyeit egyedül az örökkévalósággal foglalkozik; hol a' díszruhákba öl-tözött egyházi szolgák, arany, ezüst 's drága kövektől csillogó edények, vallás' titkait 's a' szentek' j e -les erkölcseit ábrázoló festvények és szobrok, fényt árasztó gyertyapárok 's koszorúk, parázson füstölgő tömjén, magának az egyháznak más épületektől elütő nagyszerű alakja, a' hangászat' szivet emelő pompás zenéje, vagy csak a' nagy számmal összegyűltek' sza-vainak egy énekbe olvadása nem lehet, hogy meg ne hassák a' legközönyösebb, leghidegebb keblet is. Menjen az illy magán imádkozni szerető ember csak e g y -szer olly idő tájban a' szent gyülekezetbe, mikor az orgonán eljátszott rövid, andalító előzmény után az egész tömeg a' „Jertek keresztény lelkek az Istent di-csérni," vagy „Üdvözlégy Krisztusnak drága szent t e s t e , " vagy „ 0 Isten, szent fölségedet borulva imád-j u k , " vagy „Áld meg országunkat," vagy „Szent vagy
uram" 'stb. énekeket egy szájjal hangoztatja ,'s ugyanazon nagyszerű hangeszköz az éneket fölfogja, e g y e -síti, kiséri, 's a' pihenő sokaságot újra a' megindított hymnusba vezeti, tapasztalni fogja: hogy magán-ka-marájában olly lelkesedésre, olly buzgóságra mint itt gerjedni soha nem képes.
'S itt ne hozza föl talán valaki ezen állítás ellen a' rendkívüli, hirtelen baleseteket, szertelen csapáso-k a t , rettentő tüneményecsapáso-ket, millyenocsapáso-k a' dögvész, hajótörés, villám 's effélék; illyenkor ugyanis sem a' pillanat' hatalma nem enged válogatni a' módokban 's intvén egymást zsoltárokkal, dicséretekkel és lelki énekekkel jó kedvvel énekelvén sziveitekben az Is-tennek. Kol. 3, 16.
helyben , mikép 's hol kelljen Istenhez fohászkodni ; sem az efféle veszélyek' idején, mikor Isten' büntető ostora sujt kevesebbeket, többeket, vagy épen egész tartományokat, 's öldöklő angyala helyről helyre jár, maga a' látogatás' szörnyűsége nem szűnik meg hatal-masan nógatni az embert: hogy ahhoz emelkedjék föl könyörgésével, ki adhat virító egészséget 's jólétet, 's küldhet fekete halált 's ínséget. Illyenkor általán nem szégyenli ember a' vallási szertartásokat,'s nem okos-kodik azon : jobb-e honn vagy templomban imád-kozni.
De már lássuk az ur' szavait i s , mellyekre n é -mellyek hivatkoznak. Mát. 6, 6.: „Te pedig ha imád-kozol, menj be a' kamarádba,'s bezárván ajtódat kérd atyádat rejtekben:'s a' te atyád, ki rejtekben lát, meg-fizet neked." E' szavakkal t. i. a' nyilványos könyör-gésttiltaná megváltónk. 0 ! ki maga is imádkozott tem-plomban, mit példájára az apostolok is tettenek.
Nem azt tiltja e' helyt üdvözítőnk, hanem meg-róván a' képmutatóknak az imádsággal összekapcsolt gonosz szándékát, csak az imádságból nyerendő híu dicsőséget nem helyesli, mintha mondaná: „egyedül Istennek iparkodjál tetszeni, 's imádságodért ne igé-nyeld inkább az emberek' dicséretét, mint ha házad' rejtekébe vonulva imádkoznál." A' mit tehát itt a' szo-bába menés és ajtóbezárásról mondatik, azt közönsé-ges szólásmód szerint kell érteni azok' jelelésére, mik zaj nélkül történnek, mint Isa. 26, -20.: „Eredj én népem, menj be a' te kamaráidba, zárd be reád a j -taidat, rejtezzél el egy kévéssé egy szempillantásig, míg elmúljék a' harag." Azért mondja aranyszájú szent János (Hom. 8. in Epist. 1. ad Tim.): Valamint, midőn mondja (az u r ) : ne tudja balkezed, mit teszen a' jobb, nem csupán a' kezekről szól, hanem a' hiú-ságot akarja elölni : ugy itt a' kamara' nevével a' sziv' belső rejtekét fejezte ki.
E' szerint igenis, be kell zárni a' világ előtt szi-vünk' ajtaját mikor imádkozunk. Szobánkat bezárni, ha hiu gondolatoknak tárva a' sziv, nem elég: az imádság szivmagányt követel akkor i s , ha templom-ban, ha sokaság között vagyunk. —
Helyén van talán megemlíteni egy más ellenve-tést, melly sokkal tovább terjed. Van, ki mondja:
„Isten nem szorul imádságunkra." Igaz, de mi nyo-morék emberek szorulunk Istenre, ki akarja, mi-vel parancsolta, hogy neki könyörögjünk; 's olly ren-det hozott be, miként maga kinyilatkoztatás hogy igen
*
sok javakban ne részesüljünk, ha azokért nem esede-zünk. — Továbbá igazság kivánja, hogy kinekkinek megadjuk a' magáét; kinek félelmet félelmet, kinek tiszteletet tiszteletet. Rom. 13, 7. Kinek.van pedig több joga tiszteletet követelni mint Istennek? kiben élünk, mozgunk és vagyunk; k i t o l v á n minden javunk; ki olly jó — hogy csak az imádságra vonatkozólag szól-jak — hogy kéréseinket megjutalmazni igéré, mintha érdemek volnának.
Imádkozni tehát tartozunk Isten' akaratja szerint 's magunk java' tekintetéből, mind magányosan mind nyilvánságosan i s , még pedig mindig, mint üdvözi-tőnk mondja: Luk 18, 1. „Szükséges mindig imád-kozni és soha meg nem szűnni." Mi azonban nem azt teszi, hogy minden egyebet félre tévén csupán s z ó -beli könyörgéssel foglalkozzunk szüntelen: hanem hogy hivatalbeli kötelességeinknek Istenhez irányzott buzgó teljesitése 's annak idejében a' lélekben és igazságban történt és szavakba foglalt imádság' elmondása mellett meglegyen szivünkben lelkünkben a' folgvástí kész-ség és hajlam Istenünket legjobb tehetkész-ségünk szerint tisztelni; mi ha valónkban kellőleg egyszer meggyökerezik, ájtatosok lehetünk érzékeinknek ideigleni e l -lenszegülése 's legnagyobb lelki szikkadságunk mellett is.— Ez azok' vigasztalására legyen mondva, kik l e g -jobb akarat mellett, mintha Isten' kegyelmétől elha-gyattak volna, keseregnek, hogy néha imádságaikban örömet 's izletességet nem találnak.
De hogy nem minden tisztelet, nem akármilly imádság lehet Isten előtt egyiránt kedves és reánk néz-ve egyenlően boldog sikerű, az világos. Nagyon szük-séges azért, miután kötelességünket tudjuk, megvizsgálni közelebbről a' módot i s , mikép kelljen azt t e l -jesítenünk.
Szenczy Imre.
( Vége következik.)
I g a z i t é l e t . (Sz. történeti beszélyke.}
I.
Jerusalem' külvárosában tisztátalan utozák közt állt egy szegény ház. Kup-alaku tapaszos födele, szük, szellőzhetlen ablaki, szennyes fakiiincse, 's a' sárke-ritvényü udvar' dületeg' ólai megismérteték azon izrae-lita-pórlakok' egyikét, mellyeknél izlés, gond, szor-galom 's tisztaság egyiránt hiányzott. A' ház' belsejét
alacsony pitvar osztá két félsötét kamrára, mellyekben naponta otthonos függetlenséggel jártanak föl 's alá hizott szárnyasok; a'tulajdonos' leendő ünneptáplálé-ki, 's jogegyenü laktársi jelenben. Azonban történe-tünk' órái egy éjen folytak l e , 's igy egész háznép, emberek és állatok, nyugalmas szomszédságban aludtak.
A' kelet felöli kamrában földszinti tűzhely volt ellátva olaj-venyigével; 's hamvadó parázsa fölé mint egy bő kalap ivezte magát a' füsttel bélelt sátor. Cso-molygós teveszőr tölté el a' másik szegletet, félig meddig fedve viseltes gyapjupokróczczal. A' durva fek-helyen gondos anya virrasztá alvó kisdedét, mintha nem értett ösztönből óná álmait valami sejtett v e -szély ellen. És a' napégette arcz, mellynek durva kérge alig tudott helyt adni mosoly' fodrainak, olly vidám volt; szeme, a'tompa lélek' homályos ablaka, olly sugáros lön örömétől . . . Ki olta gyilkos ö s z -tön mellé anyaindulatot a' tigris' vérébe ? ki idézte föl a' fa' öntudatát, hogy száradó életét uj hatásnak a d -j a ? 's ki edzé meg a' pórnő' világtalan lelkét, hogy
életigától elnyütten megtartsa a' szüleszerelmet? Tied a' dicsőség végetlen rendező! ki a' világegyetemen mindenütt jelen vagy; mert szeretet fonja a' létei' élő lánczát, 's a' tiszta szeretet te magad vagy.
A' tűzhely' csillái kialvának már. A' ház' eleven órája megkukorikolá az éjfélt, 's nyöszörgve kezdett ébredni a' csecsemő. De anyja éltető emlővel előzte sírását, 's uj álomra csókolá ismert ajkaival ; mignem saját szemét is lezárta a' nap' fáradalma, melly vérét meglankasztá, 's ellomhitá tagjait.
Az ellenszoba' szagos sötétéből durva horkolás hallatszott, minő a' tulhizott vagy túlterhelt gyomor' éjeit szokta bélyegezni. Különben bútorzata még s z e -gényebb vala, 's tisztátlansága jóval vastagabb; de a' sárház' mindentelen asszonya azzal mitsem gondolt.
Egyike vala azon buta sziv tompa pórnőknek, kik az élet' jó vagy rossz folyamát sorskény' előrendeleteül tekintve, nem vágynak szebb napok u t á n , nem t ö rődnek jelentkező szenvedéseiken,'s föl és lejárni e n -gedik fejők fölött a' napot, a' nélkül : hogy éh és szomjúság' állatösztönón t u l , az emberi öntudat' vagy e l ő -látás' egyetlen igényét betöltenék. Tegnapja kijelelt szerencséi közé tartozék, mert tehetős rokona olcsó ugyan de tömött lakomával látta el ; 's jelenben e' mi-att nyomasztá olly kísértetesen a' ránehezült álom.
Nyugtalanul hánykódott szertedult fekhelyén; 's b a l -vállával ráfordult ártatlan kisdedére, vétkes
vigyázta-1 6 9 164-lansâggal fojtva el ifjú életét, mellyet néhány hét előtt
tőle vön.
Egypár negyed múlva fölzaklatá álmát a' hevült v é r , 's tapintó kezei ijedten keresék a' gyermeket, kinek leheletét hiába hallgatá a' sötétben. Egy g y ü -remlett csomót vont elő megnyomott párnái közül ; 's eszeveszetten sikólta f ö l , midőn a' pólás halott' m e -revény tagjait megérzé. Kába lelkét tüstént fölébreszté az ö n v á d , 's eszméit kegyetlenül lázitá átfogó fájdal-ma; mert nincs olly eltaplósodott sziv, mellynek fás erei az anyaviszonyok előtt, ideiglen legalább, meg ne lágyulnának. Térdre esék vak, babonás áhítattal ; Mózes' öt könyvének rongyollott lapjait érinté ; imád-kozék, homlokát v e r t e , 's haját és emlőit szaggatá.
„Hulljatok el hajaim — kiálta könyüben ázó a j a k -kal — hogy ne legyen minek fednie a' gyermekgyil-kos' mennykerülő szemét. Száradjatok el árva emlők, mert élő ékességteket halálnak adám. Szakadjatok el hitetlen karjaim, hanem tudátok védőleg ölelni a ' c s e -csemőt , kit jó kedvében ajándékozott az ur. Legyen meddő lelkemnek az égi irgalom, mint anyai keblem meddő lön. Haljon meg paschabárányom, mint gyer-mekem megholt; 's ha a' megváltó eljövend, legyek kizárva a' választottak közül."
Buta léleknek kinja is nemtelen. A' művelt sziv hit' ágazatiban keresi vigaszát; vagy a' természetes oko-zat' lánczolatján nyugszik meg, 's mentő reménynyel hidazza át üdvnyelő mélységét, mellyet előtte balsors nyitott. A' rövidlátó tudatlan kétségbeesésen kezdi fájdalmát ; önátok, csüggeteg nemtevés átmeneti sza-ka , vagy boszuvágy, bün' 's megtorlás' tervei, lia az eset illyesmit idézhet ; mignem hideg felejtés puszta emlékkel fejezi be, 's az eredeti részvétlen közönybe visszasülyed. íme a' póranya, ki egy jóllakás, álom' vagy utczai ácsorgás' silány gyönyöréért mellőzni tudá dajkagondjait, most eszén kivül gyötrődik tette' ered-ményén. Önszeretetlenül szidalmazza magát ; 's mégis szivében minden elem inkább van készülőben, mint töredelmes bünbánatból születendő javulás.
Majd eszébe villant a' törvény; birák és porosz-lók , börtön és bitó, melly a' gyilkosra vár ; 's — mert a' mély és osztatlan fájdalom' lakhelye nem illy durva kebel — már két indulat osztozék szivén 's eszméin: anyabánat,és élet- és szabadságvágy, melly háttérbe kezdé szorítni amazt. És ha lett volna egy, kire a' szabadkozó bűntudat' terhét hárithatá; kinek befolyása legalább látszatos eszközül lenne
gyanúsít-ható, kétségkül káröröm 's megbuktató ármány leen-dett a' terv, mellynek kivitelében önmentségét fogta találni. De önmaga volt a'kirekesztő o k ; vádló, vád-lott és büntanu.
Azonban a' menekvés' ösztöne gyakran irtózatig leleményes lön már. Épen olly vétkes mint ravasz m e rényt gondolt ki a' gyermekvesztett anya. Fölkél f e k -véről halott k i s d é v e l , ' s zúzásig szorítja szivére, hogy eltemesse dobogó hangját, mit félelem költe. Most me-zítláb, újhegyen, reszketve, vérhagyott arczczal indult m e g , tön lépést 's hanyatlók hátra. Sötétben, fázva, kinyújtott kézzel tapogatá a' szük lak' körfalait; 's térde gyakran megcsuklék növő félelmében, ha szél zörgeté a' pitvarkilincset, vagy sikoltó szárnyasra l é -pett tévedésből. Végre az ajtóhoz juta. Kinyitá nehéz juhar-szárnyát,'s a' levegő hidegen csapott r á , mint-ha őrszellem' lehelete tartaná vissza. És hirtelen erőteljes szózatot halla, melly nem kiilhangtól j ö t t , h a -nem lelke' házában támadt föl, hogy megrázkódtassa a' bün' asszonyát . . . „Kiterjesztheted-e orzásra tol-vaj kezeidet? 's önvétked' sulyját méltatlanul
Azonban a' menekvés' ösztöne gyakran irtózatig leleményes lön már. Épen olly vétkes mint ravasz m e rényt gondolt ki a' gyermekvesztett anya. Fölkél f e k -véről halott k i s d é v e l , ' s zúzásig szorítja szivére, hogy eltemesse dobogó hangját, mit félelem költe. Most me-zítláb, újhegyen, reszketve, vérhagyott arczczal indult m e g , tön lépést 's hanyatlók hátra. Sötétben, fázva, kinyújtott kézzel tapogatá a' szük lak' körfalait; 's térde gyakran megcsuklék növő félelmében, ha szél zörgeté a' pitvarkilincset, vagy sikoltó szárnyasra l é -pett tévedésből. Végre az ajtóhoz juta. Kinyitá nehéz juhar-szárnyát,'s a' levegő hidegen csapott r á , mint-ha őrszellem' lehelete tartaná vissza. És hirtelen erőteljes szózatot halla, melly nem kiilhangtól j ö t t , h a -nem lelke' házában támadt föl, hogy megrázkódtassa a' bün' asszonyát . . . „Kiterjesztheted-e orzásra tol-vaj kezeidet? 's önvétked' sulyját méltatlanul